Lázongó világ

A Minerva projekt ? A Pentagon készül a társadalmi összeomlásra

Pentagon-undergroundForrás: zerohedge.com

Úgy egy hónappal ezelőtt, az esetleges munkáslázadások leverését szimuláló kínai gyakorlatról készült képek láttán azon elmélkedtünk, vajon mit tud Kína, amit az Egyesült Államok nem. Kiderült, hogy semmit.

Az amerikai védelmi minisztérium már 2008-ban, jóval a gumilövedékes szimulációk előtt, több tanulmányt rendelt a polgári elégedetlenségi mozgalmak dinamikájáról és a hadsereg legoptimálisabb válaszlépéseinek feltérképezéséről.

A projekt neve ?Minerva Kutatási Kezdeményezés? célja pedig ?az Egyesült Államok számára stratégiai fontosságú területeket alakító társadalmi, kulturális, viselkedéstani és politikai erők megértése?.

A részleteket elsőként közzétevő Guardian a következőket írja:

A multi millió dolláros program célja, hogy azonnali és hosszú távú, ?háborús helyzetben is alkalmazható betekintést? adjon a ?védelmi közösség? magas rangú tisztségviselői és döntéshozói számára, valamint, hogy a ?harcosok által követett parancsok? irányelveit kommunikálja.

A Minerva célja egyszerű: feltérképezni, hogy miként mennek végbe az erőszakos politikai felforgatások, értsd, társadalmi összeomlások, a közösségi hálózatok korában és felkészülni a válaszlépésekre a ?békés tevékenységeket és tiltakozó mozgalmakat célozva?.

A 2014-2017 között megfinanszírozott projektek között volt az a Cornell Egyetem által vezetett, de az amerikai légierő tudományos kutatási részlege által felügyelt tanulmány is, ami ?a társadalmi mozgalmak mobilizációjának és terjedésének dinamikájára fejleszt? tapasztalati modellt. A projekt célja meghatározni a társadalmat megfertőző eszmék/folyamatok kritikus tömegét, az ezeket kiváltó személyek digitális lábnyomának tanulmányázásával. Ilyen események például a 2011-es egyiptomi forradalom, a 2011-es Duma választások Oroszországban, a 2012-es nigériai üzemanyagválság vagy a 2013-as Gazi parki tiltakozások Törökországban.

Megvizsgálják a Twitter bejegyzéseket és párbeszédeket, a ?társadalmat megfertőző folyamatok során mobilizált személyek azonosítása és a mobilizálás időzítésének meghatározása érdekében.

A Washington Egyetem által elnyert másik projekt azt hivatott meghatározni, hogy milyen körülmények közül erednek a nagyszabású politikai és gazdasági változásokat elérni akaró politikai mozgalmak. Az amerikai hadsereg által felügyelt projekt olyan tartósan jelenlévő mozgalmakra összpontosít, amelyek legalább 1000 résztvevővel rendelkeznek és összesen 58 országot vizsgál.

A Minerva tekintélyes finanszírozást tudhat maga mögött. Legalább 75 millió dollárt terveznek elkölteni öt év alatt. Az amerikai kongresszus egyedül ebben az évben 17,8 millió dollárt irányzott elő rá.

Egy másik, csaknem 2 millió dolláros projekt a klímaváltozás miatti társadalmi zavargások kockázatait vizsgálja.

Ennyit tehát a projekt égisze alatt folyó kutatásokról. Ami azonban leginkább aggasztó, hogy egy ilyen, pusztán elméleti társadalomtudományi kísérlettől az ember semmilyen gyakorlati alkalmazást nem várna. Sajnos a valóság mást mutat.

Bár a haditengerészet kutatórészlegének felügyelője, Dr. Harold Hawkins, a kezdetektől arról biztosította az egyetem kutatóit, hogy csupán ?alapvető kutatási erőfeszítésről van szó, így nem kell aggódni esetleges alkalmazott tényezőktől?, az érintettek találkozóján mégis kiderült, hogy a védelmi minisztérium konkrét ?alkalmazásokba? kívánja önteni a kutatás által feltárt eredményeket, írja a kutatásban résztvevő egyik professzor. A professzor arra ösztönzi kutatóit, hogy ?az eredményeket, jelentéseket, stb. oly módon tálalják, hogy a [védelmi minisztérium] egyértelműen lássa azok gyakorlati bevetésének lehetőségeit.?

Egyre több tudós nézi kritikus szemmel az amerikai kormány azon erőfeszítéseit, amelyek a társadalomtudományok militarizálását célozzák a háború érdekében.

Az összekötőkapocs a láncszemek között? Természetesen az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA).

Az egyik hadgyakorlat forgatókönyve szerint a Sierra Club nevű ismert szervezet környezetvédelmi aktivistái egy Missouri közeli szénerőmű által termelt szennyezés miatt tüntettek. A résztvevők feladata ?a ?problémamegoldók? és a ?problémaokozók? azonosítása volt, valamint, hogy az információs stratégia célpontját képező lakosságot azok felé a nézőpontok és értékrendek felé húzzák, amelyek a katonai stratégia végcélját képezték?.

Az ilyen hadgyakorlatok teljes összhangban állnak a Pentagon más dokumentumaival, amelyek szerint az NSA tömeges megfigyeléseinek elsődleges motivációja a környezetvédelmi, energiaügyi és gazdasági sokkok destabilizáló hatásaira való felkészülés.

Ahogy a Guardian újságírója nagyon is találóan összegzi:

?A Minerva tipikus példája a katonai ideológia súlyosan beszűkült, önmaga ellen dolgozó gondolkodásmódjának. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy a hajlandóság teljes hiánya a védelmi minisztérium részéről a legalapvetőbb kérdések megválaszolására, egyértelműen bizonyítja, hogy a katonaság tántoríthatatlanul védelmez egy növekvő népszerűtlenségnek örvendő globális rendszert egy elenyésző kisebbség érdekében, miközben a titkosszolgálatok minden lelkiismeret furdalás nélkül potenciális terroristának bélyegeznek mindenki mást.?

Miért nem vagyunk meglepve, hogy mire a tömeges társadalmi összeomlás beindul, szinte mindenki, aki egy kicsit is veszélyezteti az összeomló rezsimet, már terroristának fog számítani?

minorit reportA korábban tudományos fantasztikumnak számító elkövetés előtti letartóztatást megvalósító technológia érkezését szemlélve, már csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg az első szürkeruhás ügynökök, vagy drónok, hogy csendben letartóztassák a közösségi hálózatok potenciális terroristának kikiáltott tagjait, azzal vádolva őket, hogy puszta jelenlétük a status quo még gyorsabb összeomlását okozhatja.

És most felejtsd el a fent olvasottakat. Inkább vegyél néhány részvényt, mert minden rendben van. Biztos nem ezeket a droidokat kerested.

Előző posztKövetkező poszt

8 hozzászólás

  1. Hiába próbálnak olyan nagy zavargásokra felkészülni, mint “klímaváltozás miatti zavargások”, vagy bankcsődök miatti tüntetések. Ilyesmire Nem lehet felkészülni. Hiába olvassák el az emberek e-mail-jeit, meg minden, semmit nem ér. Ha teljes a káosz, az emberek valószínűleg nem azzal töltik az idejüket, hogy pl lájklojanak egy tüntetésre felhívó bejegyzést a facebook-on. Egyszerűen és egymástól szervezetlenül betörnek az élelmiszer boltokba mint valami zombi horda és annyi. Még a mobiljukat se viszik magukkal.

    1. Arra, hogy az emberek “betörjenek az élelmiszerboltokba” nem felkészülnek, hanem előidézik.
      Meg kéne látnunk, hogy “nem emberi gonoszsággal” manipulálnak, az emberi gonoszság pedig “nyitott könyv” a számukra, melyből annak minden fázisát tökéletesen ki tudják olvasni.

      Ahol pedig Isten törvénye szerinti járás van, ott nincs olyan gonoszság, amelyet ki lehessen olvasni, sőt amelyet manipulálni lehessen.
      (Ez az egyetlen lehetőség, amellyel szemben védtelenek! Ezért fog kelleni az Antikrisztus és az új vallásának bevezetése.)

  2. Jó a cikk. Aki elolvasta, nem tudom hányan gondolhatják úgy, hogy van esélye győzni egy
    “szabadságharcnak.”
    Én úgy gondolom, hogy van esélye, csak nem fegyverekkel …

    Ez a cikk fényes példája annak, hogy:
    – “Ezeknek egy a szándékuk; EREJÜKET és HATALMUKAT is a fenevadnak adják.
    Jel. 17:13”
    – “Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és adják AZ Ő BIRODALMUKAT a fenevadnak, MÍGLEN BETELNEK AZ ISTEN BESZÉDEI.
    Jel. 17:17”

    A “szabadságharc” győzni fog, csak nem olyan eszközökkel, amellyel a HITETLEN VILÁG harcol.
    Szabad rajta elgondolkodni …

  3. A sikeres ellenállásnak is az a hiányossága, hogy amint tíz ember egy okos terv mentén összeverődik, azonnal lecsapnak rájuk és szétverik, felmorzsolják őket, miközben a hivatásos idegenlégiójuk még mindig a klasszikus hadrendben működik.

    Az idegenlégióst nem érdekli, miért küldik harcba, ő csak a parancsot fogja teljesíteni. Zsoldért! Felettesét sem érdekli, miért kapja a zsoldot! Valódi terve csupán a legfelsőbb vezérkarnak van a zsoldos sereggel.

    Az ilyen veszélyes ellenféllel szemben van okuk és indokuk az ellenállóknak, de nekik nincs katonai rendjük. Ők tudnák, miért harcolnának, de nem jöhet létre közöttük a megfelelő, hatásos hadirend.

    “Lánglelkű hazafiak vannak, ám lánglelkű zsoldodok nem léteznek” -mondta egyik ismerősöm a “rendszerváltás” kezdetén- Ez az oka annak, hogy az ellenségnél jóval kisebb létszámmal is le lehet győzni a megszállókat. Csak szükséges hozzá egy olyan hadvezér, aki képes magáévá tenni hadseregének közös motívumát. Mondjuk egy Dobó istván, vagy egy Putyin.

    Hm!

    “Nem a kakas szavára kezd virradni, hanem a kakas kiált, mivel hogy virrad”!!!!!

  4. Törvényszerű a rendszer összeomlása!

    A társadalom tudomány már régen kimutatta, hogy egy ember legfeljebb 200 ember képes irányítani. Ha a létszám efölé szaporodik, akkor szétszakad.

    Nem volt véletlen a tapasztalaton alapult hadirend sem a korábbi időkben. Tizedes, százados, ezredes, tábornok………stb. Akiket ők irányítottak, valamennyien KÖZVETLEN alattvalóik voltak, akik szintén csak a saját közvetlen alattvalóikat irányították, tizeket a tizedesek, tiz tizedest a százados, tíz századost az ezredes……….és így tovább.

    Ezek a világhódítók pedig azt hiszik magukról, hogy egyenesen istenek, akik az egész teremtés korlátlan urai lehetnek a technika segítségével.

    Teremteni ugyan nem tudnak, de pusztításra valóban képesek.

    1. Aki nem tud építeni, az élvezi igazán a pusztítás “örömeit” – mondotta volt egy régi barátom. Nem is áll messze az igazságtól…

  5. Ha, csak címszavakban kéne válaszolnom akkor HAARP, MK-Ultra, Chem-Trail vagy egyszerüen kémiai/pszichoaktív tudatmódosítók önmagukban elegendöek ahhoz, hogy az önként vállalt “birkaság”/vágó állat önként és dalolva engedelmes csúszó-mászó legyen! Elég néhány színes papír(pénz!) és máris azt teszik a “pusztulás fiai” amit a “mindentlátó szem” akar!

    Ugye, nem kell konkrét eseményeket felsorolnom, …Magyarország mindennap! címü targikomédia a szemünk elött és a börünkön érezve folyik!

    Ha, csak az emberi viselkedés mintát figyeljük, könnyen megérthetjük, hogy a dialektika (ok-okozat!) pontosan kiszámíthatóvá teszi amire ezek milliókat költenek! Probléma, reakció, megoldás! …és akkor még nem is szóltam Istenröl! 😀

Hozzászólás a(z) wiiking bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend