Gazdasági válság

?A pénz halálának? szerzője szerint közeledik a globális pénzrendszer összeomlása

Joseph Candel: A gazdasági összeomlás tökéletes lehetőséget biztosít majd az épülő antikrisztusi világkormány számára a (látható) hatalomátvételre. Az események a hatására olyan kétségbeesett helyzet alakulhat ki, hogy a világ igazi hősként üdvözli majd az Antikrisztust, aki könnyűszerrel ráveszi a nemzeteket az általa nyújtott megoldás elfogadására.

?Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg. ? Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.? (Dániel 11:21, 24)

Death-of-Money

Forrás: RT.com

James Rickards pénzügyi szakértő szerint a monetáris rendszer összeomlása vár a világra a közeljövőben. Oroszország és Kína törekvései az amerikai dollár tartalékvaluta státusztól való megfosztására csupán egyik indikátora ennek az elkerülhetetlen eseménynek.

?Kína három ezermilliárd dollárral rendelkezik, de hihetetlen tempóban vásárolja fel az aranyat. Kína attól tart, hogy az Egyesült Államok leértékeli a dollárt, ezért biztosítékot akarnak felépíteni erre az esetre, az arany árfolyama pedig emelkedni fog,? mondta Rickards az RT-nek.

Előrejelzését alátámasztandó, Vlagyimir Putyinnak a 18. Világgazdasági Fórumon elhangzott szavait idézi, aki a hónap eleji összejövetelen azt mondta, hogy egy olyan eurázsiai zónát képzel el, aminek Kelet-Európa, Közép-Ázsia és Oroszország is része lenne. A rubelnek egyelőre esélye sincs átvenni a tartalékvaluta szerepét, ugyanakkor regionális tartalékvalutának most is megteszi, idézte Putyint az ETF Daily News.

Rickards könyve a dollár bukásáról áprilisban, igen apokaliptikus címmel került a polcokra. ?A pénz halála? szerzője meglepődve tapasztalja, hogy az általa előrelátott események a vártnál sokkal gyorsabban történnek.

?Ha látunk némi eltérést, akkor az az, hogy a tempó sokkal gyorsabb a vártnál, így a katasztrofális következmények némelyike hamarabb bekövetkezhet.?

Múlthét szerdán Kína és Oroszország történelmi fontosságú, 400 milliárd dolláros  gázkereskedelmi megállapodást írt alá, ami 30 évre biztosítja a világ leggyorsabban növekedő gazdasága számára a szükséges földgázt. Szakértők szerint ez az esemény katalizátorként hathat, elindítva a dollár trónfosztásával végződő folyamatot.

Rickards szerint a dollár bukása pedig beindíthatja az összeomlást, hiszen a zöldhasú az egész rendszer alapja. Az igazi hatalommal rendelkező országok, mint Oroszország, Kína, Irán vagy India, nem az Egyesült Államokra alapozzák nemzetbiztonságukat, így az amerikai gazdaság meggyengülése előnyös lenne számukra, tehát törekszenek megszabadulni a dolláralapú rendszertől.

Rickards úgy gondolja, hogy a kettős összeomlás ?egyre valószínűbbnek látszik?.

?A hibákat már elkövették. Az instabilitás már benne van a rendszerben. Már csak a katalizátorra várunk, amit én a lavinát elindító hópihének hívok,? idézi az ETF.

Jelenleg három nagy nemzetközi szereplő helyez komoly nyomást a dollárra: Oroszország, Kína és Szaúdi-Arábia.

?Szaúdi-Arábia 1970 óta a legfontosabb ország a petrodollár szempontjából, mivel az olajkereskedelem az OPEC államokon keresztül dollárban folyik.

Oroszország az egyik legnagyobb földgáz exportőr és szintén dollárban kereskedik. Jelenleg azonban igazi pénzügyi háború folyik Oroszország és az Egyesült Államok között az Ukrajna körüli helyzet kapcsán.?

A dollárt érő fenyegetések számtalan helyről érkeznek. Az egyetlen esély a 17 ezermilliárdos amerikai államadósság visszafizetésére az infláció lenne, ami viszont elrettentene minden egyéb szereplőt a dollártól. Ezzel egy időben Oroszország és Kína aranytartalékainak komoly növelése egy új tartalékeszköz felé történő elmozdulást sejtetnek.

?A következő globális likviditási válság már meg fogja haladni azt a szintet, amit a központi bankok kezelni képesek. Az IMF lesz kénytelen kimenteni a világot az SDR-ok (Különleges Lehívási Jogok) segítségével. Akkor az SDR már világvalutaként lép a színre,? nyilatkozta Rickards az RT-nek.

Előző posztKövetkező poszt

103 hozzászólás

  1. Legkisebb Atyafi!
    Egyet értünk. Egyik sem job a deák né vászlánál. Csak talán Orbán kevésbé fekszik le az Eunak. Vagy legalábbis úgy látszik.
    Viszont majmolja a történelmi egyházakat, ami nem sokkal jobb. Keresztény alkotmány? Szent koronatan? Micsoda szemfényvesztések!
    Dicsőség Krisztus Királynak!

    1. Kedves E.V.
      Semmi jogom pálcát törni,sem O.V.,sem más politikai,gazdasági vezetőnk fölött.
      Ők is,mindnyájan,Isten szeretetre,megváltásra,együttérzésre szoruló,szerencsétlen,elveszett teremtményei, amik voltunk mi magunk is,amíg az Isten irgalma,jósága meg nem talált minket.
      Azt azonban a józanság Lelke által láthatjuk,és meg is fogalmazhatjuk,hogy jelenlegi szellemi állapotuk,és tevékenységük milyen jellegű,és minden valószínűség szerint hova fog vezetni.
      Cinikus,demagóg,gyáva és kétszínű,az őszinteség és az egyenesség csírája nélkül.
      Régi igazság,hogy ha valaki egyszer rálép a hazugság útjára,minden egyes hazugság csak egyre mélyebbre rántja le,ahelyett,hogy az újabb hazugság megoldaná a korábbi hazugságokból keletkezett bajt.A világot,a nemzeteket valójában szerintem nem a szélsőségesek fenyegetik leginkább,hanem az elvtelen cinikusok,akik bárkivel hajlandók mindennapos kis alkukat kötni,és bármilyen ügyet,eszmét,embert hajlandók elárulni,érdekből.
      A szélsőségesek csak a cinikusok révén,miatt kerülhetnek a hatalom közelébe.Amikor a cinikusok már mindent és mindenkit elárultak az elkeseredés,kiábrándultság akkora lesz,hogy a legvadabb rémuralom is megváltásnak tűnhet fel az önzés és a kapzsiság belülről mindent szétrothasztó valóságához képest.Imádkoznunk kell értük is,tudom ezzel semmi újat nem mondok neked,hogy Isten könyörüljön rajtuk és rajtunk is.Ő megígérte,hogy a választottakért megrövidíti azokat a napokat,mert Ő is tudja,ha nem tenné,egyikünk sem élhetné túl azt a kort.
      Az Úr mentsen meg mindenkit,akit csak lehet,mindenkit,aki csak hagyja magát megmenteni.Minden jót neked,Isten áldjon.

      1. Kedves Atyafi!

        A keresztények között, a világ egyre gonoszabbá válása nyomán elharapódzott egy alapjában véve jóindulatú, de mégis hamis (álszent) tanítás, amit jóindulatunkból eredően, – és emberileg még érthető is, – de mégis rosszul használunk:
        ?IMÁDKOZNUNK KELL ÉRTÜK IS, tudom, ezzel semmi újat nem mondok neked,hogy Isten könyörüljön rajtuk és rajtunk is.?
        Az is természetünkből fakadó vágy, hogy ?országunk felemelkedjen a nyomorúságokból? és kikért is imádkozhatnánk e célból mint politikai vezetőinkért, hogy Isten adjon nékik ?tisztességet, bölcsességet, és tegye alkalmassá őket az ország irányítására.?

        Milyen szépen is hangzanak ezek a szívből jövő vágyaink, kívánságaink …
        De ezzel nem-e csak magunkat csaljuk meg?… ? és a vallásosságunk látszatát keltjük? …
        (Sajnos nálam előfordul az is, hogy ennek megtagadásával nem akarom a másik embert megbotránkoztatni, – függetlenül attól, hogy tudom, hogy ez ?hiábavaló ima?.)

        Miért? Mert az Isten elrendelésével ELLENTÉTES! Tudjuk, hogy ma már az Antikrisztus megjelenése készíttetik elő. Erről mondja az Ige, egyszer azt, hogy ?szerencsés? lesz, másodszor azt, hogy ?megrontatik? ? de nem a mi imáink és akaratunk által.
        És a maga eszén jár, és SZERENCSÉS lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, DE KÉZ NÉLKÜL RONTATIK MEG.
        Dániel 8:25

        Álljon előttünk PÉLDAKÉNT Jézus főpapi imája, amely ugyan ezt fejezi ki:
        Én ezekért könyörgök: NEM A VILÁGÉRT könyörgök, hanem azokért, AKIKET NÉKEM ADTÁL, mert a tiéid.
        János 17:9

        Nekünk is ugyan ezért kell imádkoznunk: azokért az EMBEREKÉRT, akik Istenéi:
        Első: a Jézus Krisztusban Testvéreink,
        Második: azok a még meg nem tért emberek, akiket Isten a SZÍVÜKBEN IS hív a megtérésre.

        (Itt azért megjegyezném azt is, hogy azokat az embereket, akik Jézust gyalázzák, Istent káromolják, a Szent Szellemet elutasítják, NEMSZABAD AZ UTÓBBI KATEGÓRIÁBA SOROLNI !!! ? mert a SZÍV /és nem az értelem/ indulatából szól a száj. Máté 12: 43 ! és még a 31,32, is.
        Ne feledjük, hogy a damaszkuszi úton megszólított, – István megköveztetésében részt vállaló – Pál egy Istent szerető és félő, becsületes lelkű farizeus volt. Gonosz tettét nem a saját gonosz szívének érdekei mentén követte el, hanem Istennek tetsző szolgálatnak tartotta. Neki EZÉRT VOLT MÓDJÁBAN MEGTÉRNI. De az Istent gyűlölő és szidalmazó, káromló, becsületesség szikrájától is mentes ember a Szent Szellemet/Lelket is el fogja utasítani, mert ez az ember NEM ISTENÉ ! Természetesen a ?szív indulatán? kívül eső bűnök és tudatlanság más megítélés alá esik…
        De emberként, mi magunk is látjuk, felismerjük, hogy kik azok az emberek, akik ?szívből gyűlölik Istent.? Ezeknek az embereknek is hirdettetik ? lehetőségként – az Isten országának evangéliuma, de felesleges az ilyet erőszakkal becipelni a ?kapun?, mert kapun belül már csak ?tüskének? lesz jó az oldalunkban … Istennek és népének lejáratására, elhiteltelenítésére. Jézus sem győzködte a farizeusokat, – sőt …)

        Szeretettel: Erika

        1. Kedves Erika
          “Fáradozzatok annak a városnak békességén,ahová fogságba vitettelek benneteket,és imádkozzatok érte az Úrhoz,mert annak békességétől függ a ti békességetek is.”Jer.29.7.
          “Arra kérlek mindenekelőtt,hogy tartsatok könyörgéseket,imádságokat,esedezéseket minden emberért,a királyokért és minden feljebbvalóért,hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt,aki azt akarja,hogy minden ember üdvözüljön,és eljusson az igazság megismerésére.”1.Tim.2.1.-4.

        2. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Elismerem az általad leírt Igék jogosságát és szükségességét. Ugyan akkor, szíves figyelmedbe ajánlom az értelmét is:

          29,5 Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit.
          29,6 Vegyetek magatoknak feleségeket és szűljetek fiakat és leányokat, és a fiaitokat is házasítsátok meg, a leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szűljenek fiakat és leányokat, és szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek.
          29,7 És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert ANNAK JÓLÉTE LESZ A TI JÓLÉTETEK.
          29,10 Mert ezt mondja az Úr: Mihelyt ELTELIK Babilonban a HETVEN ESZTENDŐ, meglátogatlak titeket és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre.
          Jeremiás
          Isten a zsidókat 70 évre Babilonba száműzi. Tehát 70 éven keresztül ott kell lenniük, és a TISZTESSÉGES MUNKÁJUK gyümölcséből kell ÉLNIÜK és generációt nevelni.

          1. Tim. 2:1-4 versei is hasonló ?generációkat átfogó időszakra? vonatkozik. Pál apostol ezt Krisztus halála utáni időkben írta, és azóta, eltelt 2.000 év ! (erősen kerekítve)

          Jeremiás és a Timótheus Igéinek van egy közös pontja.
          Mind a két idő intervallumnak közös jellemzője, hogy nehéz időszakok voltak ugyan, de volt ?annyi tisztesség? bennük, hogy TISZTESSÉGES MUNKA UTÁN meg volt az ÉLET TÉR.
          Ennek az ?élettérnek? a munkálására szólít fel Jeremiás is és Pál is 1. Timótheusnál imádság és könyörgés által IS!

          13,7 Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert MEG KELL LENNIÜK; de ez még nem a vég.
          13,8 Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.
          13,9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek.
          13, 19 Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, amilyenek a világ kezdete óta, amelyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
          13,20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
          13,28 A FÜGEFÁRÓL VEGYÉTEK A PÉLDÁT. Amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
          13,29 Azonképpen ti is, mikor LÁTJÁTOK, HOGY EZEK MEGLESZNEK, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.
          Márk 13 rész

          24,7 Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek ÉHSÉGEK és DÖGHALÁLOK, és földindulások mindenfelé.
          24,12 És mivelhogy a GONOSZSÁG MEGSOKASODIK, a szeretet sokakban meghidegül.
          Máté 24 rész
          Tudjuk, hogy ezek az Igék az Antikrisztust befogadó korszak igéi. Ha mindezeket már a saját szemeinkkel is látjuk, akkor egész BIZTOS, hogy közel járunk hozzá.
          Ez ? a mi korszakunk ? az ahol már világszerte sincs TISZTESSÉG – TISZTESSÉGES MUNKA, ebből adódóan még a ?robotból? sincs ?ÉLET TÉR?
          Jó irányú változásra nincs remény, mert ?mindezeknek meg kell lenni? (Háborúk, éhségek, döghalál, földrengések … ? mind ez a gonoszság, a föld ?fenevadai? által.)
          Emberi erővel, (fegyverekkel) megváltoztatni sem lehet, mert ?szellemi hatalmasságok? irányítása és felügyelete alatt van. (Efézus 6:12)

          Én ezek ?vérkeringésébe? nem akarok bele épülni, sőt életben sem nem akarom tartani őket…
          Egyetlen menekülési utam van, (nekem is és az összes Testvéremnek is), hogy a Márk 13:29 vers ?ajtaját? minél előbb túl haladjam.

          Ezért Jézus Főpapi imája után:
          Én ezekért könyörgök: NEM A VILÁGÉRT könyörgök, hanem azokért, AKIKET NÉKEM ADTÁL, mert a tiéid.
          János 17:9
          Én szívemből így imádkozom:
          ?Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.?
          Máté 6:10

          Szeretettel: Erika

        3. Kedves Erika
          Tisztességes Élettér a fél világot meghódító, kirabló,legyilkoló,Babiloni,és Római birodalomban?
          Véres kezű,zsidó és keresztyén kínzó,bálványimádó káldeus királyok,és római császárok alatt?
          “adjátok meg a császárnak ami a császáré,az Istennek pedig ami az Istené.”
          Ki mondta,hogy vegyél részt a tetteikben,az értük való imádkozás mióta azonosulás a bűnükkel,vagy Krisztus visszajövetelének hátráltatása?
          Az ÚrJézus a főpapi imájában nem a világ embereiért való imádkozást mellőzi,hiszen ha végig olvasod láthatod,azokért is imádkozik,akik most még nem hisznek,de övéi szavára majd hinni fognak!A világért,azaz a világ egész pusztulásra ítélt berendezkedési,működési módjának, értékrendjének megmeneküléséért nem hajlandó imádkozni,nem az emberekért.
          Azt meg külön megköszönöm neked,hogy felvilágosítottál engem az általam idézett igék egyetlen helyes értelmezéséről,mint ahogy ezt ezen az oldalon néhányan teszik,ami egyedül nálad,meg náluk van úgy látszik elhelyezve.Isten áldjon.

        4. Kedves Legkisebb Atyafi!
          Bocsáss meg, ha valamivel megsértettelek, nem volt szándékos.
          Szeretettel: Erika

        5. Kedves Erika
          Éppen te voltál az egyik,akinek az írásaiból kitűnt,hogy érti,nem lehet igéket a szövegkörnyezetükből kiragadni,a teljes SzentÍrás összefüggéseivel szembe állítani,belőle az igehely valódi jelentését elferdítve, a már eleve meglévő,szívünknek kedves elméleteinket,látásainkat utólag azokkal hamis módon igazolni.
          Azt is megfogalmaztad,hogy a SzentLélek nem az Írástól függetlenül,és pláne nem azzal szemben világosítja meg a szellemünket,lelkünket,értelmünket.
          A SzentÍrás szerint a hitbizonyosság sem azonos saját tévedhetetlenségünk tudatával,ahogy az első keresztyén gyülekezetekben is épültek egymás hite által a testvérek,az Ige szerint,az Ige által,nem csak jelenések,meg a SzentLélek egyéb kijelentései által.Szeretném remélni,hogy megmaradsz mindabban a jó úton,amit szerintem eddig helyesen gondoltál.
          Engem személyemben nem bántottál meg.Isten áldjon,minden jót neked.

        6. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Köszönöm a válaszodat, és bevallom, hogy nem értem az ezt megelőző hozzászólásodat.
          Valószínűnek tartom, hogy félreértésen alapul, és sértődöttséget éreztem belőle.
          Kioktatni sem volt szándékomban. Azt próbáltam elmagyarázni, hogy az általad idézett igék miért helyesek és milyen célt szolgáltak.
          Ha visszaolvasod a hsz-eimet, megtalálod, Jézus főpapi imájának egyik lényeges részét, ami a “mai világban” “világító szövétnek” a mi számunkra is, – és közbenjárás érettünk az Atyánál.
          Lehet, hogy elsiklottál felette, de szerintem egyről beszélünk mind a ketten.

          Szeretettel: Erika

        7. Kedves Erika
          Hát úgy látom,hogy sajnos nem ugyanarról beszélünk,és nem tudunk egyetérteni.Ezt írod:
          “…elharapódzott egy alapjában véve jóindulatú de mégis hamis (álszent) tanítás,amit jóindulatunkból eredően-és emberileg még érthető is-de mégis rosszul használunk: IMÁDKOZNUNK KELL ÉRTÜK IS…ez hiábavaló ima…Isten rendelésével ELLENTÉTES!…
          nekünk is ugyanezért kell imádkoznunk…akiket Isten a szívében HÍV a megtérésre…
          De emberként mi is látjuk,felismerhetjük,hogy kik azok az emberek”akik szívből gyűlölik Istent”…”
          Hallod miket írsz?
          Álszent aki a vezetőiért helyesnek tartja imádkozni?Téged,vagy bárki emberfiát ki hatalmazott fel arra,hogy megítéld,kit hív Isten az ő szívében?Te is belelátsz az emberek szívébe,mint Isten?
          Az egész ige értelmezésed kiforgatása az igének.Ha nem akarsz,akkor ne imádkozz a vezetőinkért.Ez aztán a keresztyéni szeretet,amely azt akarja,hogy minden ember üdvözüljön,és az igazság ismeretére eljusson.Isten áldjon.

        8. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Sajnálom, de én nem egy ilyen össze-vissza kusza gondolatokat írtam, mint amit Te úgymond idéztél tőlem:
          Az Antikrisztus velejéig romlott CSATLÓSAIÉRT, akik FELADATA, lepusztított országunkat, sanyargatott, legyilkolásra szánt népünket átadni neki, (politikusokként, gazdasági vezetőkként) ugyan úgy nem vagyok hajlandó imádkozni, mint ahogy Jézus is kijelentette, hogy NEM A VILÁGÉRT könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, MERT A TIÉID. János 17:9

          Én is ugyan ezt vallom, imádkoznunk kell azokért az EMBEREKÉRT, akik ISTENÉI:
          Első: a Jézus Krisztusban Testvéreink,
          Második: azok a még meg nem tért emberek, akiket Isten a SZÍVÜKBEN IS hív a megtérésre.
          Aki a gyilkos Antikisztus munkáját végzi, – mert nincs benne egy szikra lelkiismeret, sem tisztességnek árnyéka, – az az Antikrisztusé, nekem pedig semmi közöm hozzá.

          Azt kérded: ?Téged, vagy bárki emberfiát ki hatalmazott fel arra, hogy megítéld, kit hív Isten az ő szívében??
          Engem senki! ? MEGTESZI HELYETTEM ISTEN IGÉJE!
          18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
          19 Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
          20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva AZ Ő ALKOTÁSAIBÓL megértetvén MEGLÁTTATIK; úgy, hogy ŐK MENTHETETLENEK.
          Róma 1:18-20

          Isten áldjon.
          (Akit pedig érdekel, hogy folyt ez a beszélgetés korrektül, az vissza olvassa.)

        9. Kedves Erika
          Engem az én irgalmas Megváltóm és Uram arra tanított,hogy szeressem az ellenségeimet,és imádkozzam azokért,akik üldöznek engem,persze ettől még te azt tehetsz,amit csak akarsz.
          Abban meg egészen biztos lehetsz,hogy nem csak emberek olvashatják vissza,hogyan folyt ez a beszélgetés,hanem az Úr is,aki előtt számot ad majd minden ember,minden hiába kimondott szóért.Mindenesetre köszönettel tartozom neked,mert bebizonyítottad számomra,hogy tényleg semmi értelme tovább látogatnom ezt az oldalt.
          Isten áldjon benneteket.

        10. “Engem az én irgalmas Megváltóm és Uram arra tanított,hogy szeressem az ellenségeimet,és imádkozzam azokért,akik üldöznek engem”
          Ámen.

        11. Kedves Xénia!

          Ez nem arról tanít, hogy szeressük ISTEN ELLENSÉGEIT.
          Nagy különbség van az “ellenség” és az “ellenségeskedő” fogalma között.

          ELLENSÉG: Antikrisztus és tudatos csatlósai.
          Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják. Jel. 17:13
          ISTENNEL ELLENSÉGESKEDŐ EMBER (aki lehet akár az én ellenségem is):
          a tévelygésben (bűnben járó) világ fiai közül valók, – mint aki voltam én is megtérésem előtt.

          Az “ellenségeskedőt” szeretem, míg “Isten ellenségei” nekem is az ellenségeim.
          A liberalizmus álszent szeretet fogalmában jó ha tudunk különbséget tenni a kettő között.
          “Nem egészséges” a kettőt össze mosni, pedig a liberalizmus erre törekszik. (Összekeverni a jót a rosszal, aminek a jövőre nézve még végzetesebb következménye lehet és lesz is… )
          Jézus az idézett főpapi imájában úgy imádkozik “MERT A TIÉID”
          A farizeusokat is beazonosítja: “Mérges kígyóknak fajzatai,” Ne felejtsük el, hogy a “fajzat” kifejezés “származást” jelent. (Nem Istentől származót, hanem az ELLENSÉGÉTŐL származót jelent.)

          Szeretettel: Erika

        12. Kedves Erika! Nem értek egyet a származáselmélettel egyáltalán. Nem a mi feladatunk elválasztani a búzát a polyvától, ezt majd Isten angyalai teszik meg az utolsó ítéletkor. Beszéltünk már erről sokat. Pál apostol a te elméleted szerint a sátán csatlósa volt, hiszen farizeus, aki üldözte, megölette a keresztyéneket. Mégis megtért, és Jézus Krisztus apostola lett. Az antikrisztus még nem lépett színre, besorolni az embereket az ő csatlósainak merész húzás és sehol sem szólít erre fel bennünket az Úr, éppen ellenkezőleg. És minden ember megtérhet. Úgy látom a sátán legújabb trükkje néhány keresztyén számára bevetni ezt a vérvonal-elméletet, ami minden igei alapot nélkülöz. (Azért mondom, hogy néhány, mert én még személyesen nem találkoztam olyan keresztyénnel, aki ennek bedőlt volna, csak itt, ezen az oldalon, ettől függetlenül, lehet, hogy többeket elhitetett) Ez a vérvonal-elmélet már az ószövetségben is megbukik: nézd meg, hogy Kánaán földjén Jerikó városát teljesen el kellett pusztítania Izraelnek, kiirtani őket, ha úgy tetszik, a te elméleted szerint azért, mert bekavart volt a vérvonal. Ráháb mégis megmenekült a háza népével együtt. És nem azért, mert ő tiszta vérvonalú volt (egy prostituált vajon hogy őrizhette volna meg magát tisztán????), hanem azért, mert megtért. Ez a lehetőség ma is ugyanúgy minden ember számára fennáll. Legkisebb Atyafinak teljesen igaza van. Isten áldjon!

        13. Én is Xeniával értek egyet. Nem a mi dolgunk ítélkezni, észben tartva persze, hogy Jézus azt is mondta, hogy “legyünk okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”.
          Betennék ide egy hosszabb idézetet C.S. Lewistól, ami szerintem segíthet megérteni, mit jelent “szeretni az ellenségeinket”:

          ?Pontosan mit is jelent, hogy szeressük felebarátainkat úgy, mint magunkat? Hát tulajdonképpen hogyan is szeretjük magunkat? Amikor most erre gondolok, nem mondhatnám, hogy elfogultságot vagy szeretetet éreznék magam iránt, sőt még csak nem is mindig élvezem a magam társaságát. Így hát nyilvánvaló, hogy a “szeresd felebarátodat? nem azt jelenti, hogy “kedveld őt? vagy “tartsd vonzónak?. Ezt már korábban is látnom kellett volna, mivel próbálkozással nyilván nem érezhetünk szeretetet valaki iránt. Jó véleménnyel vagyok magamról, vagy rendes fickónak tartom magam? Azt hiszem, néha igen (s ezek kétségtelenül a legrosszabb pillanataim), de nem ezért szeretem magamat. Valójában fordítva van: önszeretetem miatt gondolom magamat rendesnek, de nem azért tartom magam rendesnek, mert szeretem magam. Ezért nyilván ellenségeim szeretete sem azt jelenti, hogy őket rendesnek tartom. Ez óriási megkönnyebbülést jelent. Ugyanis sok ember azt képzeli, hogy a megbocsátás ellenségeinknek azt jelenti, állítsuk úgy be, mintha alapjában véve nem is volnának igazán olyan rossz fickók, pedig hát egészen világos, hogy azok.

          Menjünk egy lépéssel tovább. Legvilágosabb pillanataimban nemcsak hogy nem látom magam rendes fickónak, de tudom, hogy nagyon is rossz ember vagyok. Némely cselekedetemre borzadva és utálattal tekinthetek. S ahogy most erre gondolok, visszaemlékezem a keresztény tanítómesterek régi mondására, hogy a rossz ember cselekedeteit kell gyűlölnöm, nem magát a rossz embert; vagy, mint ahogy ők mondogatták, gyűlöljem a bűnt, de ne a bűnöst.

          Hosszú ideig ostoba, szőrszálhasogató megkülönböztetésnek tartottam ezt: hogyan lehet valamit gyűlölni úgy, hogy elkövetőjét ne gyűlöljem? Azonban évekkel később eszembe jutott, hogy van valaki, akivel szemben így jártam el egész életemben, nevezetesen saját magammal. Bármennyire is nem tetszett saját gyávaságom, önhittségem vagy kapzsiságom, továbbra is csak szerettem magam. S a legkisebb nehézség sem merült fel e téren. Sőt az igazi oka annak, hogy miért gyűlöltem ezeket a dolgokat, az volt, hogy szerettem magát az embert. S éppen mert szerettem magam, azért találtam sajnálatosnak, hogy olyan ember vagyok, aki ilyeneket cselekszik. Következésképpen a kereszténység nem akarja egy fikarcnyival sem csökkenteni azt a gyűlöletet, amelyet a kegyetlenség, az álnokság iránt érzünk. Ezeket gyűlölnünk kell. Egyetlen szót sem kell elhallgatnunk arról, amit ezekről ejtettünk. De a kereszténység azt kívánja tőlünk, hogy ugyanúgy gyűlöljük ezeket, mint a magunkban lévő dolgokat: sajnáljuk, hogy az illető ilyen dolgokat elkövetett, remélve, hogy ha egyáltalán lehetséges, valahogy, valamikor és valahol kigyógyuljon ezekből és újra emberré váljék.

          Az igazi próba azonban az alábbi. Tételezzük fel, hogy az ember piszkos kegyetlenségekről olvas az újságban. Azután tegyük fel, hogy valami olyan kerül előtérbe, ami arra utal, hogy a történet talán nem is egészen igaz és nem is olyan szörnyű, ahogy megírták. Vajon ilyenkor az az első érzésünk, hogy ?Hála Istennek, mégsem olyan rosszak az emberek?, vagy csalódottságot érzünk, sőt határozottan ragaszkodunk az első történethez pusztán azért az élvezetért, hogy ellenségeinket a lehető legrosszabbnak lássuk? Ha a második eset áll fenn, akkor attól tartok, ez lesz az első lépés abban a folyamatban, amelynek során végül magunk is ördöggé válunk. Nézzék csak, először azzal kezdődik, hogy azt szeretnénk: a fekete volna egy kicsit feketébb. S ha ennek a kívánságunknak helyt adunk, akkor később azt fogjuk kívánni, hogy a szürkét feketének lássuk, majd magát a fehéret is. Végül nem tudjuk megállni, hogy mindent — Istent, barátainkat és magunkat is beleértve — rossznak lássunk, és nem leszünk rá képesek, hogy felhagyjunk ezzel: megrögződünk mindörökre a tiszta gyűlölet világában.”

        14. Kedves Xénia!

          Pál apostol farizeusságáról már fentebb írtam, ha vissza olvasod tudni fogod, hogy mit…
          A másik, hogy Te emberi vérvonalról beszélsz, én szellemiről.
          Megpróbálom másképp elmondani:

          Mert akiket ELEVE ISMERT, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
          Róma 8:29
          A mondatnak azon a részén gondolkozz, hogy “akiket eleve ismert” miért fontos kijelentés?
          Vajon vannak-e olyan emberek akikről azt mondhatja Isten, hogy “nem ismerem, hogy ki ez”?

          Eltértek a gonoszok FOGANTATÁSUK ÓTA; tévelygenek a hazugok ANYJUK MÉHÉTŐL KEZDVE.
          Zsoltár 58:4
          Talán ebből a két Igéből látszik, hogy itt “nem emberi vérvonalról” van szó, hiszen mind a kettő az “emberré létel” legkorábbi szakaszáról beszél, ahol az “emberpalánta” még meg sem született,
          illetve csecsemő, aki még nem tett sem jót, sem rosszat.
          Az egyik “fogantatást” Isten magáénak nevezi azzal, hogy “eleve ismer”, a másikról a zsoltáros azt mondja “eltértek a gonoszok fogantatásuk óta.”
          Mind kettő “származásra” utaló Ige, de nem test szerinti származásra, hanem “szellemi származásra”, csak úgy mint Jézus fentebbi megkülönböztetése, amikor az Atyának azt mondja, hogy “a tieid” vagy a farizeusoknak “mérges kígyók fajzatjai.”

          A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.
          Máté 12:35
          A szántóföld pedig a világ; a jó mag az ISTEN ORSZÁGÁNAK FIAI; a konkoly pedig a GONOSZNAK FIAI.
          Máté 13:38

          Szeretettel: Erika

          A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
          Máté 13:38
          Nem tudom, hogy érthető voltam-e, hisz ez egy igen “mély titok” melynek a megértéséhez a Szent Szellem vezetését kell kérni.

          Szeretettel: Erika

        15. Kedves Erika! Ha szellemi vérvonalat értesz alatta, akkor sincs sok értelme, ezzel a területtel nem nekünk kell foglalkoznunk, és nem mi fogjuk eldönteni, hogy ki az Úré és ki nem.
          “A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.”
          Isten ismer minket, mi erre vagyunk képesek, hogy kiszaggassuk a búzát a konkollyal együtt. Nem véletlenül mondja azt Jézus, hogy hagyjuk, mi nem tudjuk megítélni, és a Szent Szellem sem fog ilyet kijelenteni nekünk, mert egészen egyszerűen ezt Isten az utolsó ítéletkor akarja nyilvánvalóvá tenni, és akkor sem mi, hanem az angyalok (az aratók) fogják ezt a munkát elvégezni. Ha Pál apostolt megtérése előtt ismerted volna, biztos vagyok benne, hogy az antikrisztus csatlósának nevezted volna, ugyanúgy mint ahogy teszel ilyen kijelentést most is sokakról, holott nem tudhatod, hogy ki fog megtérni és ki nem. A mi feladatunk, hogy vessük a magot, hirdessük az igét, mindenkinek, az majd az ő szívük talaján múlik, hogy mi történik a maggal. Ha viszont már eleve megszűröm, hogy “ide” vetek, “oda” meg nem vetek, akkor lekorlátozom Isten munkáját, aki semmi ilyesmit nem bízott ránk. Az ellenségeinkért is imádkoznunk kell, ahogyan Jézus tette, ahogyan a tanítványai is tették. Nézd meg Istvánt halála előtt: hirdette az igét a gyilkosainak, hátha megtérnek. Fejükre olvasta a bűneiket is:
          “Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”
          És a végén imádkozott, közbenjárt értük:
          “Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.” ApCsel 7
          Egykor mindannyian a sötétség fiai voltunk, amíg meg nem tértünk az Úrhoz.
          “Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” Efézus 5:8

        16. Kedves Xénia!

          Menjünk át a klub oldalra, Biblia-Hit, Szent Lélek alá.
          Választ ott írok.

          Szeretettel: Erika

        17. Kedves Erika! Mehetünk, de részemről már nem látom értelmét a téma további feszegetésének. Én úgy látom, hogy az ige egyértelmű útmutatást ad, hogyan álljunk hozzá a hitetlenekhez, felszólít arra is, hogy imádkozzunk a vezetőkért (anélkül, hogy bármiféle módon szortíroznánk őket), én ehhez tartom magam, ezt nem tudom tovább ragozni sem itt, sem a klubban. Ha te másképp látod, szíved joga, de tudnod kell, hogy az ige mást mond. Erre próbált Legkisebb Atyafi is figyelmeztetni, és én is. Bekategorizálni másokat egyáltalán nem a mi feladatunk, és nagyon veszélyes dolog, mert az Úr éppen az ellenkezőjét adta utasításba számunkra. Majd az Úr fogja jobb és bal keze felé állítani az embereket. Isten áldjon!

  2. Kedves Uhu
    Amíg Isten nélkül éltem,amíg meg nem ismertem Istent,és az övé nem lettem,az ő fia,az ÚrJézus által,nagyjából azt hittem,gondoltam,hogy egyedül rajtunk múlik,tudunk-e szeretni,vagy sem.Nagyjából azt hittem,hogy ha egy ember megérti,a boldogsághoz a szereteten,a jóságon keresztül vezet az út,akkor csak akarni,igyekezni kell,és sikerülni fog.Ha nem is világméretekben, de legalább az ember saját életében.Amikor az ÚrJézussal találkoztam,megértettem,és megtapasztaltam,hogy én a saját erőmből képtelen vagyok szeretni,és főleg jól,igazán,önzetlenül szeretni.Én hiszem,tudom,hogy engem,de szerintem mindenki mást is,csak az ÚrJézus tud képessé tenni ilyen szeretetre,amellyel még az ellenségeinket is tudjuk szeretni,azokat az embereket is,akik a szívünk legmélyéig ható fájdalmat okoztak nekünk.Ő így szeretett minket,úgy gondolom én sem törekedhetek ennél kevesebbre.Isten áldjon.

    1. Kedves Atyafi!

      Írod: “Amíg Isten nélkül éltem…”

      Nos szerintem Isten nélkül nem lehet élni vagy lenni egyáltalán. Szeretni a szerethetőt lehet (sok politikus is tudja ezt 😀 ). A szerethető pedig Isteni. S így van meg mindenkiben az Isteni. Még ha soha nem is hallott róla ebben a formában (vagy hallott róla, de más formában, néven) és hangsúlyozom, mindenkiben. Szerintem ilyen egyszerű az egész.

      Üdv.

      1. Kedves Uhu
        Az a baj,hogy sajnos lehet Isten nélkül élni.Akár úgy is,hogy valaki hisz benne,hogy Ő van,csak épp nem ismeri meg soha személyesen,nem törődik azzal,mi Isten terve az életével,és a hite ellenére soha nem kerül Istennel valóságos Atya-gyermek kapcsolatba.
        Az,hogy ki miért szerethető,vagy nem szerethető,az számomra egy szomorú dolog.Amikor életünkben először képessé válunk arra,hogy hasonló szemmel,szívvel lássuk önmagunkat,mint ahogy Ő lát minket,megértjük,semmi érdem,jó sincs bennünk,ami az Ő jogos elvárásainak megfelelhetne,amiért szerethetne minket,sőt,teli vagyunk mindnyájan csupa olyan dologgal,ami az Ő tejesen megérdemelt haragját,viszolygását váltja ki,mert Ő Szent.
        És ennek ellenére mindnyájunkat szeret,olyan felfoghatatlanul mélyen és igazán,aminek tökéletes kifejezésére erőtlen és elégtelen minden emberi szó.
        Az Atya teremtette ember soha nem ismerheti meg azt a teljes szabadságot,amit Isten számára elkészített,ha nem jut el oda,hogy egészen meghaljon önző vágyainak,céljainak élő Énjének,a bűneinek,és fel nem támad az ÚrJézussal együtt,hogy egy egészen új életben,Isten és minden kedves és ellenséges ember iránti önzetlen,feltételek,és mindenfajta személyválogatás nélküli szeretetben járjon.Ha nem engedjük meg Őneki,az ÚrJézusnak,hogy képessé tegyen minket úgy szeretni másokat,ahogy Ő szeret minket,akkor rabok maradunk.Önmagunk szeretetének kicsinyes, középszerű,szánalmas rabjai,nem pedig az Isten megváltott,szabad gyermekei.
        Ezt elérni a magunk erejéből soha nem leszünk képesek,de ami ennél kevesebb,az valójában gyakorlatilag semmi.Imádkozom érted,hogy meg tudd engedni Neki,hogy megajándékozzon téged új,örök élettel.Minden jót neked,Isten áldjon.

      1. Köszönjük Thea, de mi a thumb up (remek) hangulat jelhez szerettük volna tudni, hogy melyik billentyut kell megnyomni.

        b(^-^)d

        1. Ez a fenti sem nyert. Ezt talaltam ui. azon Thea, amit megadtal. Na még egy utolsot megprobalok, azutan befejeztem.

          :-bd

    1. You’re welcome atyafi, ezt a jelet pedig (Y) ugy krealhatod meg, hogy a nagy Y-t jobbrol balrol zarojelbe teszed. (Most én is csak megprobalom).

  3. Szia kedves CAPPY!

    Gratulálok, hogy tizennyolcévesen ilyen jól látod a világot!
    Jól értem, most már visszatértél Istenhez? Ha így van, akkor ez hatalmas öröm. Azt hiszem az eltávolodásainkat is Isten a javunkra tudja fordítani, hiszen az Ő terve tökéletes. Ezt nem mindig könnyű belátni, de ha igazán megnyitjuk előtte a lelkünket, a szívünket, ha megosztjuk vele minden gondolatunkat, még a lázadókat is, akkor ténylegesen tud nekünk segíteni.
    Én már nagyon sokszor megtapasztaltam ezt. Tényleg hatalmas dolog, hogy ilyen fiatalon így látod a dolgokat. Az a baj, hogy a te korosztályod teljesen el van távolodva lelki dolgoktól, istentől, minden olyasmitől, ami keresztény. Kivételek persze vannak, de sajnos nem sok.
    Az is bitos, hogy ez a szerencsétlen generáció teljesen félre van vezetve a nihil által, mert elhitetik velük, többek között az általad említett háttérhatalom, hogy a pénz jelenti egyedül a boldogságot, a lelki dolgoknak pedig semmi értelme. E kiüresítés után pedig teljes mértékig el fogják majd fogadni az antikrisztust, aki mint világmegmentő fog megmutatkozni.
    Bizonyára ismert előttetek, hogy Bajnai ott volt a Bilderberg találkozón, erről több netes orgánum is cikkezett, én az Origón olvastam erről. Meg is kérdezték, mi volt ott, de össze-vissza hablatyolt, értelmetlen válaszokat adott. Ez valamit jelent. Jelenti azt, hogy nagyon fontos dolgokat hallott, amik bizony a jövőnket befolyásolni fogják. Csak hát be kell fogni a száját, hisz ő is az ő emberük, ezért nem fedheti fel, mi is hangzott ott el. Csak ne hogy négy év múlva ő nyerjen, mert akkor vége ennek az országnak. Egyet értek abban, hogy nekünk Istenben kell bízni, mert ő tökéletesen be fogja végezni az Ő művét, és bár ma nem igen látszik, de nagyon sok még ma félrevezetett embert magához fog vonzani, mire Krisztus eljön. Cappí, a magasságos áldjon meg.

    1. Kedves E.V.
      Szerintem ennek az országnak már régen vége van,akár Bajnai nyer négy év múlva,akár nem.
      Orbánostul,Jobbikostul,MSZPstül,stb.Komolyan hiheti bárki,hogy ebben a népben lesz majd elég erő,szándék kimaradni a nagy nyomorúságban újjáéledő Antikrisztusi,újrómai-európai, Fenevad birodalomból?Én nem hinném,persze lehet,hogy te sem.Isten áldjon.

      1. Nincs még vége atyafi, mert a magyarsagnak ott van a “szent” korona tan, a krisztus tudat, az apostoli kiralysag, a samanjaik, a taltosaik, a nagyboldogasszony es egyaltalan a nagy magyar osvallasuk – az megfogja menteni oket… Hogy, hogy te ezt nem tudod? 🙂

        1. Kedves Ria
          Köszi,hogy szóltál,neked már megint teljesen igazad van,bocsi,hogy mindezt majd “elfelejtettem”/ hi-hi,…smile helyett,nem értek hozzá,azt hogy kell nyomni./Még jó,hogy az egyes emberek számára lényegesen több remény van,mint a behülyített tömegeknek.Ha mint Isten gyermekei képesek vagyunk igazán szeretni,az az Ő Lelkének hatalma által meg tudja nyitni a legkeményebb szívet is.Isten áldjon.

        2. En pedig örülök atyafi, hogy vetted a lapot. 🙂 Micsoda mérhetetlen butasag kell ahhoz, hogy mindazokban, amiket fent soroltam, valaki(k) képes(ek) hinni… Ez egy téboly!
          A smile jelet pedig ugy tudod “nyomni” :), hogy a bal kezed egyik ujjaval (mindegy melyikkel) 🙂 megnyomod a “shift” gombot, a jobb kezeddel pedig azt a gombot, amin a kettospontot latod, es a bal iranyba mutato zarojelet -> “)”. Ezt az egész muveletet egyszerre csinalod, miközben végig tartod a ujjadat, a “shift” gombon. Tehat: shift – kettospont – zarojel… ezutan megkapod a sarga szinu vigyorgo pofat, de csak akkor latod ilyennek, amikor mar a hsz – odat atküldted. (Eléggé ronda ez a sarga pofa – lehetne pl. rozsaszinu is.) 🙂
          Köszi az aldaskivanast, ugyanezt én is neked.

        3. 18+
          Kedves Atyafi!
          Írod: “Ha mint Isten gyermekei képesek vagyunk igazán szeretni,az az Ő Lelkének hatalma által meg tudja nyitni a legkeményebb szívet is…”

          Ezzel kapcsolatban senki nem mondhatja majd, aki olvasott pár gondolatomat, hogy nem szóltak erről (még ha nem is passzol egy-két dologhoz a befogadandó dolgok listájában).
          Én többek között ezért sem szoktam megosztani gondolataim. A tudatlanság kevésbé bűnös dolog, mint a tudás, ami esetleg téved, így például károkat okoz Isten lelkének bármely megnyilvánult formájában. Aki nemes lelkű az jó úton jár és természetes. Ő az, aki megőrzi lelkének Isteni (!) mivoltát. Igaz, természetes, hogy a víz lefelé folyik, de nem mindig ez a helyes út (tehát a könnyebbet választani, mert a természetben bizony minden erre törekszik). Ha nem állítunk korlátokat, mint a vödör a víznek, akkor bizony szétfolynak a dolgok (mint a víz is tenné). Ezért helyesek a korlátok, ha megfelelően vannak használva.

          Olvassátok azért el az Út és Erény könyvét is. Nem vesztetek vele semmit, csak egy kis időt esetleg. Igen régen íródott, ha jól emlékszem 6-8ezer éve.

          Természetesen ez is csak a szerintem kategória, tehát én senkit és semmiről nem akarok meggyőzni. Nekem többé-kevésbé mindegy, hogy ki miben hisz.
          Üdv!

        4. Pedig tuti a fejemben volt Nimrod is egyéb massal együtt, csakhogy, ha ezeket is hozza vettem volna az elozoekhez, akkor holnap reggelig sorolhattam volna az “ujmagyarsag” balvanyisteneit. 🙂

  4. Sziasztok! 18 éves srác vagyok, keresztény családba nevelkedtem de nem Isten útját járom.
    Sok oka van, nagyon gyenge vagyok és sok kísértésnek nem tudok ellenállni.
    A lényeg hogy egy ideje foglalkozom az illuminati és hasonló dolgokkal, nyilván a családomban rám ragadt dolgok miatt, sokan nevetnek is ezen de szerintem létezik háttérhatalom.
    és az érdekelne hogy szerintetek mennyire látom tisztán/sötéten a dolgokat, ezért bemásolom ide az egyik hosszú válaszom a gyk.hu oldalról, amit illuminati témához írtam.
    Igazándiból furcsa lesz így, de akkor tértem meg, és azóta pedig eltávolodtam istentől.
    Na mindegy lényeg a lényeg:

    “Én református vagyok, járok is templomba néha mivel keresztény családba nevelkedtem, így a véleményemet ezen eszmék szemszögében fogom kifejteni.
    Azt kell mondjam hogy sajnos az illuminati létezik.
    Ha csak az e világi életben hinnék, akkor nem fogadnám el ennek a “szervezetnek” a létezését.
    Szépen ésszerűen levezetem…
    Először is fontos hogy akik olvassák ezt, ne kezdjenek el fújolni és mocskolódni amiatt hogy én hiszek Istenben és a hozzá tartozó dolgokban.
    Az életemben annyi mindent tapasztaltam ezzel kapcsolatban, kezdve csak azzal például ahogy kiskoromban láttam szüleimet imádkozni és nyelveken beszélni ami számomra nagyon meglepő volt.
    Aztán folytatva kicsit idősebb koromban a megtérésem, a személyes kapcsolat Istennel, az igazi szeretet megértése és megélése.
    Egyszerűen már a zsigereimben van ez a dolog.
    Ami miatt hiszek az illuminatiban, az az hogy rengeteget beszélgettem idősebb keresztény ismerőseimmel is ezzel kapcsolatban, és ők is megerősítették bennem ezt az egész dolgot, hogy le van írva a bibliában hogy az utolsó időkben az ördög mindent megfog tenni a minél több lélek elkárhoztatásáért, és mivel a végső harcot már Jézus születésénél elvesztette, ezért neki már csak ez maradt.
    Azt kell hogy mondjam… egyszerűen mindent az illuminati irányít. A kormányokat, gondolok itt USA, Németország, Franciaország kormányára. Egyébként ez saját vélemény, de főleg a liberálisabb kormányok lehetnek az illuminati kezében.
    A liberálisokat könnyen el lehet hitetni ezzel a nyugati maszlaggal, ők szeretik ezt. Magyarország hála Istennek még nincs az illuminati kezében.
    Magyarországon az illuminati (EZ SAJÁT VÉLEMÉNY) bábja az Bajnai. Mögötte vannak amerikai szervezetek, és mögötte van a tőke is.
    Hú, ez de hosszú lesz 😀 na nem baj.
    Sosem láttam leleplező videókat azelőtt mielőtt komolyan elkezdtem ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak néztem a Kanye west, jay Z és sok más előadók videóit, és persze engem is érdekelt hogy mi is az a háromszög egy szemmel a tetején.
    Aztán sokat olvastam erről, nagybátyám is sokat foglalkozik a háttérhatalommal, bár ő inkább ezzel a szabadkőműves vonallal foglalkozik, ami nekem kicsit ködös ezekkel a rochieldékkal meg a zsidókkal, szóval csak nem hiszem hogy ez ennyire leegyszerüsíthető 😀
    Számomra az illuminati megismerése 15-16 éves koromban történt. Ekkortájt kezdtem el gimnáziumba járni, és ugyanebben az időben kezdődtek el számomra a bulik, a drog, rock n roll értitek a lényeget 😀
    Na és a lényeg az hogy ebben az időben eléggé eltávolodtam istentől, elkezdtem füvezni, jött a mámor, és valahogy nem akartam emlékezni semmire az életemben ami az előtt történt.
    A jegyeim leromlottak már nagyon semmi nem motivált, csak az hogy betéphetek, nah a lényeg hogy elég szar volt.
    Aztán kb másfél év után nagyjából észhez kaptam és sikerült abbahagyni a témát (Isten segítségével), elkezdtem sportolni, újra foglalkoztam a lelki dolgokkal, és megint elkezdtem olvasni az illuminati után.
    Na a lényeg, azért kellett kifejtenem itt ezt a sztorit, mert (EZ IS SAJÁT VÉLEMÉNY) szerintem például nem tudom hogy más is észrevette már, de a világon folyamatban vannak a marihuána legalizálásával kapcsolatos cselekvések.
    A legtöbb illuminati ikon mind füvezik és ezt hirdetik is magukról (milye cyrus, justin bieber, rihanna stb…)
    Több amerikai államban vagy teljesen legális vagy csak orvosi használatra engedélyezett a zöld, és az utóbbi időben sok más országban is folynak az erről való tárgyalások.
    És ez szerintem nonszensz.
    Basszus magamon tapasztaltam hogy olyan tompa hülye lettem egy év után, mint valami fogyatékos.
    És rengeteg emberrel találkoztam akik ugyanúgy olyan sík hülyék lettek a fűtől, hogy nem is értem hogy engedhetik ezt legalizálni.
    Komolyan, konkrétan találkoztam olyan emberekkel akik 10 évig szívtak, és ők maguk mondták hogy az agyuk helyén kb egy tányér leves van, arról nem is beszélve hogy milyen rohadt lassan és érthetetlenül beszéltek.
    Mondjuk az is igaz, hogy olyat is ismerek aki pl 6 évig szívott és semmi nincs az agyával, ugyanolyan mint volt, de hát akkor is ez egyén függő, de szerintem ha már csak egy embert eltud hülyíteni már az is para.
    Na a lényeg hogy azért hiszem hogy ezt a legalizálást is az illuminati csinálja, mert Obama (ő is részese ennek az egésznek) egy hónapja kijelentette hogy a fű ártalmatlanabb az alkoholnál…
    Szerintem az emberek elhülyítése miatt megy ez az egész.
    Na mindegy sok mindent megtapasztaltam, mondjuk például hogy ezek a sátánista videók hogyan manipulálják a tudatunkat, hogy mi is térde hajoljunk a sötétség istene előtt.
    Najó ez nagyon hosszúra sikeredett, de nembaj csak így tudtam kifejteni a gondolatmenetemet 😀
    A lényeg hogy zárjatok ki mindent olyat az életetekből, ami nem istenhez való, mert ha bekerülsz az ördögi körbe (gondolok itt bármilyen függőségre), akkor nagyon nehéz lesz kikerülnöd.
    Járj Isten útján és minden rendben lesz! 🙂
    És a hétköznapokat ne sötétítsék be ezek a dolgok, gondolj arra hogy szerencsés vagy hogy tudhatsz ezekről a dolgokról.
    És addig amíg el nem jön az idő, eddig ne is nagyon foglalkozz vele, ne ez kösse le a gondolataidat.
    Lehet hogy most akik ezt elolvasták, elmeháborodottnak hisznek 😀 ezt simán eltudom képzelni, de egyszer majd úgyis meglátják hogy mi folyik ezen a világon.
    Ha még a mi életünkben elérkeznek az utolsó idők, akkor majd figyelmeztetnünk kell az embereket hogy vigyázzanak!
    Hogy nem muszáj meghajolni a sátán előtt, hanem van egy másik út is.
    Jézus Krisztus!

    Tiszteletem! 🙂 18/f”

    1. Kedves Cappy! Te már tudod, mi az igazság, ne hagyd magad a saját tested által félrevezettetni. Igazi, tartós örömet nem fogsz megtapasztalni, ha a kívánságaidnak élsz, a kísértéseknek engedsz; teljes örömet csak Jézus Krisztus tud adni. És ő megadja az erőt is, hogy ellenállj a kísértéseknek. Bízz őbenne, térj vissza hozzá!
      “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

    2. Kedves Cappy!

      írod:
      “Sziasztok! 18 éves srác vagyok, keresztény családba nevelkedtem de nem Isten útját járom.
      Sok oka van, nagyon gyenge vagyok és sok kísértésnek nem tudok ellenállni.
      A lényeg hogy egy ideje foglalkozom az illuminati és hasonló dolgokkal, nyilván a családomban rám ragadt dolgok miatt, sokan nevetnek is ezen de szerintem létezik háttérhatalom.
      és az érdekelne hogy szerintetek mennyire látom tisztán/sötéten a dolgokat, ezért bemásolom ide az egyik hosszú válaszom a gyk.hu oldalról, amit illuminati témához írtam.
      Igazándiból furcsa lesz így, de akkor tértem meg, és azóta pedig eltávolodtam istentől.
      Na mindegy lényeg a lényeg:”

      Szerintem NEM ELÉGGÉ látod sötéten a dolgokat! Valóban létezik a háttérhatalom. Már az Édenkertben is ott volt a vezetője. Akkor a kígyót használta szócsövének. Most másokat. És éppen most mutatták meg, hogy már bármit tehetnek, mondhatnak, senki, még csak a fejét se mozdítja rá! Minden úgy van, ahogyan Nóé idejében volt. Az emberek ettek, ittak, házasodtak, és nem sejtettek semmit,….. és kinevették Nóét, az igazság hirdetőjét…! És, akkor jött el a vég…! ( A Bárka pedig megtelt, és bezárta Isten az ajtaját….! Akkor már persze sokan látták, hogy…valahogy… nem stimmelnek a dolgok ( ….de tegnap még sütött a nap, és minden úgy volt, ahogyan eddig is…! Éppen egy többnapos buliról jöttünk hazafelé…! “…még a bolond Nóé is pont úgy mondta a szokásos bolondságait, amit 10-20-50-100 éve is mondott , amikor eljöttünk mellette….”!), de akkor már nem volt bemenetel a Bárkába! Már hiába kapaszkodtak bele néhányan…! Lemosta őket az jégeső, a víz, az ár,…! Elnyelte őket az örvény…! Belehaltak testük kihűlésbe ! Vagy megfulladtak…! És a többi! Akkor már minden könyörtelen és befejezett volt! De, ha megtértek volna addig…!?
      De, ki gondolta, hogy az a bolond , igazat beszél….! ? Hogy holnap leszakad az ég, és feltörnek a mélység forrásai?! Ki gondolta, hogy a tegnapi nap volt, e világ utolsó napja…?!

      Tudod , akármikor is lesz vége ennek a korszaknak ( az Isten kegyelméének a Krisztusban) , a mi életünk véges! Vannak akiknek 100 év adatik, de olyanok is, akiknek 1 se! És egyikünk se tudja, hogy mikor jön el számunkra a vég. És akkor a “bárkát” , amely megmenthet bennünket, elviszi az ár”, már nem használ nekünk…! És igazából ez a lényeg! Hogy oda bemenjünk…! És, hogy gyengék vagyunk…?! Igen, mint ahogyan a többiek is! De, ők is segítségül hívták az Úr Jézus nevét …!

      1 Thess. 5,2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
      ? 1 Thess. 5,3 Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.
      2 Pét. 3,10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
      ?Jel. 3,3 Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.

      Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

      Az Úr Jézus áldjon meg!

  5. 18+
    Van itt vagy bárhol olyan személy, aki várja, esetleg örül a beteljesedéseknek?
    Szerintem az a baj, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek! Mert jelzik, hogy nem jó úton jár a faj!
    Amúgy pedig: Amennyiben leírható előre egy esemény, akkor ez nem azt jelenti, hogy másként nem is lehetett volna?! Ha pedig így van, akkor ki okolható bármiért is?! Ebből eredően kit illetne a büntetés, nehézség, betegség és stb.? Azt aki igazából nem okolható? De sebaj, majd odaát jó lesz?! Mások szerint pedig majd egy következő életben? Hát, szerintem ezek csak kábulatok, amik érdekeket szolgálnak! Ennyi.

    1. Kedves Uhu
      Sokan várjuk a végső beteljesedést,de az hogy addig sok elszomorító dolgot is kénytelenek vagyunk végig nézni,sem Istent,sem minket nem tölt el örömmel.Mivel Isten mindenkit szabad akarattal ajándékozott meg,mindannyiunknak személyes felelőssége, meg akarunk-e maradni bűneinkben,vagy elfogadjuk tőle,,hogy kimentsen azokból minket.A helyes döntés elmulasztásáért senkit sem hibáztathatunk,csak saját magunkat.Azt,hogy a szenvedés a bűn következménye,már sokszor említettük,sajnos az is a mi hibánk.Az pedig,hogy Isten ígérete,személyes vigasztalása kábulat lenne,nem felel meg a valóságnak.A Biblia mondja,és tapasztaljuk is,hogy akiket Isten Lelke vezérel,azok az Istennek fiai.Ezért is olyan elszomorító,hogy az igazságra sokan csak odaát eszmélnek majd rá,amikor már késő lesz megtérni.Kérlek,ha lehet,te ne tartozz ezek közé,hanem azok közé,akik beengedik a szívükbe az Isten szeretetét.Isten áldjon.

  6. Kedves Dávid 19!
    Megértem a benned zajló küzdelmet. Érdemes átgondolnod a következőket, talán segíteni fog.
    Az, hogy Istent megismerted, nyilván nem a véletlen művel. Isten tudta, hogy rezonálni fogsz az Ő hívására, ezért szólított meg. Ennekellenére a küzdelem abszolút valóságos. Én is a napokban hasonlókat éltem meg. Bizony nem könnyű azzal szembesülni, hogy nincs semmi, amit önmagadtól adhatsz Istennek. Szembesülni azzal, hogy “kő szívünk” van, ahogy Ezékiel könyve mondja, nem könnyű. És amikor ezzel szembesülsz, a vallásos dogmák, a fejből betanult, de nem lélekkel megértett bibliaszövegek nem segítenek. Nem marad ilyenkor más, mint az ima, és Isten ígéreteibe való kapaszkodás.
    Isten ugyanis nyilván elkezdett valamit az életedben. Ő garanciát, kezességet vállalt arra, hogy be is végzi, amit elkezdett. Gondolj arra, hogy mit jelent a hétköznapi életben a kezesség. A kezes felelősséget vállal azért, hogy ha az adós nem tud fizetni, akkor ráterhelik a hiteltartozást. Pál azt mondja, hogy Jézus az Új szövetség kezese, vagyis felelősséget vállal azért, hogy a benne bízókat üdvözíteni fogja.
    Az, hogy azt érzed, hogy egy helybe topogsz a megszentelődés útján, nem egyedi jelenség. Hidd el, nemcsak te vagy így. Nem kissebíteni akarom a küzdelmedet, félre ne értsd!
    Csak te szembenézel ezzel, míg sok magát kereszténynek nevező ember nem hajlandó ezen az úton menni, és elfogadni, hogy Isten néha fájdalmas tapasztalatokat enged meg önmagunkkal kapcsolatban. Hidd el, én sem szeretem az ilyen küzdelmeket, igazából senki sem szereti.
    Idézve lett Jakab levelének az a gondolata, hogy teljes örömnek tartsuk azt, ha valamilyen kísértésbe esünk. Sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy ma fehér ritka az a keresztény, aki ezt az igét tényleg így meg tudja élni. Valljuk be, nem igen tudunk Jakabnak ezzel a kijelentésével mit kezdeni.
    Prédikálunk, hogy így kéne, meg úgy kéne, de igazán csak nagyon kevesen mernek szembe nézni azzal, hogy valójában nagyon távol vannak ettől a bibliai elvtől. A kereszténységbe ma egyre általánosabb az életérzés, hogy: “érezd jól magad”. Elfelejtik az önvizsgálatot, a valódi szembesüléseket, azt nyomatják állandóan, hogy Isten szeret, bármit is teszel. Igen, ez így van, Isten szeret, de pontosan a szeretetének jele, hogy megenged néha olyan tapasztalatokat, amelyek nem igen vannak ínyünkre.
    Sok keresztény hamis biztonságba ringatja magát, s nem hajlandó szembe nézni, hogy sokszor a szíve mennyire távol van Istentől, és mennyire nem akar megfelelni a valóságban Isten kívánalmainak.
    Én azt tanácsolom neked, hogy minden érzésedet, minden kétségedet tárd fel Istennek. Neked van szükséged erre, nem a teremtőnek, hisz Őelőtte nyitott könyv vagy. Ő egy szerető és irgalmas Isten, aki tudja, milyen küzdelmeken kell keresztül menned.
    Az, hogy nyomaszt az állapotod, azt bizonyítja, hogy Isten munkálkodik benned és érted.
    Viikinggel egyet értek abban, hogy ezek apénzügyi összeomlásról szóló havi rendszerességgel szállított cikkek, már kissé immunissá teszik még azokat is, akik amúgy hisznek az utolsó idők eseményeiben. Sokszor én magam is már úgy vagyok, hogy köszönöm, nem igen tudok ezzel mit kezdeni. Én is bankkártyát használok, számlára kapom a fizetést, és elismerjük vagy nem, ha például pár órát nincs internet, már szinte lebénulunk. Mi keresztények is erre a modern technológiára és kényelemre alapuló rendszerre vagyunk kondicionálva. Tetszik vagy nem, ezt el kell ismerni.
    Dávid! Kívánom neked Isten kegyelmét és szeretetét, hogy Ő legyen a társad ezen az úton, amin most menned kell. Gondolj bele abba, hogy maga Isten fia is sokszor könyhullatások közben járult az Atya elé az Ő testének napjaiban. Pedig Ő soha sem vétkezett, de tudta, mit jelentt az egóval megterhelt természet, hiszen ezt vette magára értünk, hogy valóban tudjon azonosulni velünk a mi nyomorunkban és elesettségünkben. Így Krisztus a mireménységünk. Nincs olyan emberi élet, ami elfogadható lenne az örök Atya előtt. Csak Krisztus által lehetsz elfogadható Isten előtt, sehogy másképp. Ezt nagyon nagyon nehéz belátni, de nincs más mód. Dávid! Isten áldjon meg a küzdelmedben, és adjon neked kegyelmet és bátorságot!
    A magasságos áldásával: EV.

    1. “Valljuk be, nem igen tudunk Jakabnak ezzel a kijelentésével mit kezdeni.” A kísértés nagyon nehéz küzdelem,de azért tudjuk örömnek tartani,mert tudjuk,hogyha megállunk benne akkor nagy áldás kíséri,és megerősödünk szellemben.Viszont azt is tudjuk,hogy a saját erőnkből képtelenek vagyunk megállni/ellenállni.Minden próba és akadály legyőzése örömöt okoz.
      “Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. “(Jakab,1.12)

  7. Scvaben!
    A mi atyánkot egy fajta mintaimádságnak kell tekinteni. Számomra nem olvasható ki a Bibliából, hogy bármilyen előre megírt imát kell mondanunk.
    Az újszövetségben sem találunk arra utalást, hogy ezt az imádságot ténylegesen mondták volna. Ennek az imának a szerkezetében, illetve a mondanivalójában rejlik a hatalmas tanítás.
    A zsoltárok is arra engednek következtetni, hogy az ember a saját megélt tapasztalatait, illetve érzéseit osztja meg a teremtővel. Nem mintha a teremtőnek szüksége lenne, hiszen előre tudja, mit gondolunk. Csak hát az ima pontosan az a lelki közösség Istennel, amikor az ember a saját maga számára is kitisztázhat érzéseket, gondolatokat, értékelheti a megélt tapasztalatokat úgy, hogy eközben tudatosan megéli, hogy Isten jelenlétében van.
    Isten áldjon meg a keresésedben!
    E.V.

    1. Így van. Jézus azt mondta, hogy “így imádkozzatok”, nem azt, hogy “ezt imádkozzátok”. Az Apcselben konkrétan le van írva más példa is arra, milyen imát mondtak (mit imádkoztak) az akkori keresztyének. pl.:
      ” Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: “Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen. Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.”
      Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” ApCsel 4:24-31

    2. Igen,mindenért hálát kell adnunk és mindenért lehet,sőt kell is imádkoznunk,nem előre betanult imát,hanem lélekben és igazságban.

      És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.Mt 21,22
      akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.Jn 15,16
      Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,Ef 6,18
      Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt Fil 4,6
      nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,Kol 1,9
      mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.Kol 4,12
      Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát Kol 4,3
      Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával.2Thess 1,11
      Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.1Tim 2,1
      Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.Jak 5,14
      Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése Jak 5,16

  8. Kedves Dávid!
    Korábbi gondolataidra próbálok válaszolni. Igazad van, abban, hogy értetlenül kezeled a sokszor nagyképűen hangoztatott kijelentéseket, miszerint “én már megtértem”, miközben az illető egyáltalán nem mutat szerénységet, stb.,sőt… Jézus azt mondta, olyanok legyetek mint a gyerekek, azaz feltétel nélkül kell hinnünk, mint a kisgyerek a szülőnek. Általában beleesünk abba a hibába, hogy meg akarunk felelni Istennek és vélt eredményeinkért tudatosan-tudat alatt jussunkat várjuk – mert “megérdemeljük”.
    Pedig a Bibliában több helyen is írva van, hogy az üdvösség kegyelemből van, nem pedig érdemeinkért. De ezt általában nem fogjuk fel. Ezt nem lehet érteni, csak ÉREZNI. És ha érezzük, na akkor kezdjük elkapni a”fonalat”. Egyébként nagyon ajánlom Neked a következő oldalt, ahol nagyon jó, letölthető hanganyagok vannak, többek között erről a témáról is. (amúgy olvass Tolsztojt, Hamis szelvény, A pokol szétrombolása és visszaállítása, stb) Isten áldjon!

  9. Kedves SCHWABEN!

    írod:
    ?Természetesen kevés kereszténynek adatik meg, hogy az első perctől kezdve mindenben tökéletes legyen.?
    Na ilyen csak egy volt az Jézus Krisztus, ezt leszögezném.

    Nem, a végén, mindenki tökéletes lesz, aki Krisztussal jár! Mert most a Krisztusban vagyunk tökéletesek, de a végén Krisztus által is! Mert az Isten az, aki befejezi bennünk a munkát!

    írod:
    “Persze azzal tökéletesen egyetértek, hogy vannak megtért keresztények, csak ezen az oldalon nincsenek.
    Ezen az oldalon keresők vannak. Akik megtalálták az Urat, azok nem járnak egy spekulációs oldalra.”

    A keresők miért járnának ide, ha ez csak egy spekulációs oldal? Aki keres, az találni akar, és akkor a Bibliát olvassa, és megpróbál imádkozni, hogy érthesse, és találhasson! Azt pedig , hogy itt kik az Úréi, nem gondolom, hogy tudnád.

    írod:
    ?Próbálj meg szentül élni ahogyan azt Jézus tanította és amikor bármit csinálsz higgy benne, hogy nem lesz semmi bajod neked abból, hiszen veled van Ő, aki azért jött, hogy itt meghaljon értünk.?

    Róm. 8,1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

    Az egyik a Bibliából van, a másik tőlem, de ha jobban elolvasod ugyanaz.

    Azt csak te szeretnéd, ha ugyanaz lenne! Inkább olvasd el jó párszor még, azokat, amit írtam, és akkor talán megérted a különbséget!
    írod:
    “A Biblia pedig kimondja, hogy aki hisz üdvözül.”

    Igen, és azt is, hogy nem mindenki, aki azt mondja, hogy Uram, Uram…! Pl, én is hiszek a Sátán létezésében, de ettől(!) nem kárhozom el! És attól, hogy sokan hiszik, hogy van Isten, és hogy Jézus az Ő Fia, attól még, elkárhoznak, ha nincsen bennük Szent Lélek, ha nem születtek újjá, ha…! Meg azokat az igeverseket is olvasd el, amelyek arról szólnak, hogy ki az, akiben az élet van, és ki az, aki bemehet az Isten országába…!
    írod:
    “De mindig figyelj oda, hogy ne pisztollyal lőj egy tigris tankra, mert annak a golyónak nincsen páncélátütése. Nekünk legyen olyan fegyverünk, ami áttöri a jéghideg német acélt.”

    Mire gondolsz?! Én csak figyelmeztethetlek, de nincs hatalmamban , hogy megtérítselek! Ján. 8,47 A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit… A mag az Isten beszéde, és azt hogy milyen földbe esik, azt nem tudhatjuk…!

    írod:
    “De mi már régi vitapartnerek vagyunk és ez így is marad :), de szerintem ebben nincs is semmi baj, vagy szerinted van?”

    Nem azzal van baj, hogy vitázunk, hanem azzal, hogy ahogyan mondod, ez így is marad…! 🙁

  10. Azt könnyen el lehet hinni, hogy a pénz és a pénz birodalom elbukik, de ne essetek kétségbe, mert az értékek megmaradnak! Élelem, levegő, víz, föld, vagyis MINDEN, ami csak az élethez nélkülözhetetlen. A Teremtőtől adott, ingyen, akkor is, ha a pénzvilág ezeket is kisajátította, s ma már üzletel az élet alapfeltételeivel is.

    Nekünk az a dolgunk, hogy készüljünk fel a nehéz évekre: termeljünk, vermeljünk és védjük meg a termést és a földet az idegen rablóhordáktól!

    1. Kedves Erzsébet
      Ha szépen megkérlek,kifejtenéd nekem,mi módon képzeled elvermelt terményeid megvédését a rabló hordáktól?
      Előre is köszönöm.

      1. Egy József nevezetű emberszabásúnak valamikor sikerült Egyiptomban a 7 évi bő termést átmenteni a 7 szűk esztendőre.

        Mi ne lehetnénk már emberszabásúak?

        1. Kedves Erzsébet!

          Az az ?emberszabású? Isten egyik kiválasztott embere volt!, aki Isten akaratát teljesítette …
          (Méghozzá, a Fáraó után a második Ember!)
          Tudom, hogy nem közismert tény, de József története hatalmas próféciát hordoz a jövőre nézve!, ahol József magát Krisztust szemlélteti, úgy, hogy kicsivel több alázatot szíveskedjél tanúsítani irányában!
          Másrészt pedig Józsefnek nem az volt a feladata, hogy ?rabló cigány hordákat gyilkoljon? a gabona védelmére! Ő a Fáraó (Atya) számára ?gyűjtögette? az eladott, – és életet jelentő – gabona ellenszolgáltatását, (emberlelkeket). (Add át életed Krisztusnak, és ő gondot visel rólad.)

          A ?mi? emberszabásunkról pedig csak annyit, hogy sajnos az emberiség az ?emberszabásúhoz? közelebb áll, mint az emberhez…
          Én ezt a kifejezést megvetésből használom, olyan emberszabásúra, akinek csak a ?külseje? van emberből, a lelke ? ha van ? rosszabb, mint a legbutább állaté.

          Szeretettel: Erika

  11. Hát igen kedves Thea, ez így van.
    Minden hónapban jön egy ilyen cikk, de engem speciel nem érdekel, hogy a dollár mikor omlik össze. Szépen vánszorog a Föld mivelünk együtt és halad a vég felé. Isten Útjait pedig Ő Maga szabja meg. Pár riogató cikk nem befolyásolja azt.
    Jelek vannak az égen, sőt mindenütt. Ennyi elég kell, hogy legyen.
    Dicsértessék a Jézus Krisztust!

    1. A legnagyobb gondod az okozza szerintem, hogy a legtöbb kereszténynek ott van a fejében az a bizonyos “utolsó időkben élünk” klisé illetve az, hogy hajlamosak túlértékelni a saját tudásukat, főleg abban, ami jövőt illeti. És ezt a,….nevezzük most gyengeségnek, az ördög jól ki is használja.

      1. Ez igaz, bele kell törődni, hogy az okosak majd sokakat oktatnak persze ha nem magamból indulok ki. Nem mindenkinek adatik meg, hogy okos legyen és értsen is én rájöttem. Az utolsó idők pedig egy olyan rész a történelemben ami meghatározó, lezárul a gonosz korszak egy időre és az 1000-év után végleg. Nekem nagy eseménynek számít ,nagyobb jelentősége van, mint a keresztény hétköznapoknak lehet, hogy sokan máshogy gondolják max én lihegem túl az egészet. Meg kell tanulni csendben maradni is hallgatnom is kell, ezeket itt tanultam meg. A hozzászólásaimból nem az sugárzik, hogy csalódott vagyok és főleg nem Istenben. Az pedig szerintem is baj, hogy keresztényeket sok fajta módon lehet kategorizálni.

        1. Kedves Dávid19,
          Isten nem az eredményeket nézi, hanem a tetteket és a jó szándékot. Ha a sikereket után kajtatsz, sosem lehetsz boldog. Nem hinném, hogy Isten azt szeretné, ha mi boldogtalanul, csalódottságban éljük le az életünket..

          Én is szeretnék okos lenni, de még csak az okoskodó szintnél járok. Azért már ez is már valami nem?

        2. Kedves Adrian
          Én is úgy hiszem, hogy Isten nem akarja megnyomorítani az életünket vagy boldogtalanná tenni, de én még a szenvedésben nem találtam boldogságot a “mindennek örülni kell, apróságnak” ez nem javít a helyzeten.. “Boldogok vagytok ha az én nevemért üldöznek benneteket”………… keresztényeknek ebben mi a boldogság? esetleg a tudat, hogy kiért szenvednek és mi lesz a jutalom, de biztos még nem tudom az okát, hogy egy keresztény életében mi a boldogság, tele az élete buktatókkal, keserűséggel, hogy ennek ellenére miben leli örömét nem tudom. Attól, hogy valaki még keresztényként a hobbi tevékenységekből szerez boldogságot(sport stb..) attól az még nem keresztény boldogság. Különben ezeknek a hozzászólásaimnak nem is itt lenne a helye, hanem a klubban vagy üzenőfalon, talán majd ott folytatom.

        3. Szia Dávid!
          Igen a klub jobb hely lenne erre. 🙂
          Azért egy Igét kiemelnék, ami segíthet helyretenni ezeket az érzéseket:
          “keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Máté 6:33
          A kérdésed szempontjából tehát a lényeg, hogy nem a boldogságot kell keresni, hanem Isten országát és igazságát és a boldogság jön majd magától.

        4. Pedig ez nagyon egyszerű!
          Aki Istent követi, azt a személyt kiveti magából a világ. Istent követni annyit jelent, mint tűrni a mocskolódást a világtól.
          Megmondom a tutit neked Dávid, ha követed a “Jót”, akkor gyötrődni fogsz, mivel a világi részed harcol ellened.
          Én pontosan tudom ezeket, mert tőlem 2 embert vett el az Isten akiket szerettem nagyon, és hagyott itt helyette 2 semmirekellőt. De közben adott jól fizető munkát, asszonyt, kevéske boldogságot, ez nekem elég életem végéig, csak ne legyen ennél rosszabb azért imádkozom.
          Isten áldjon.

        5. Üdv SCHWABEN
          Én nehezen viselem a hétköznapokat nem tudom ti, hogy álltok helyt, mint keresztény. Tudod van ez a befogadó ima, ami Amerikában annyira menő(hamis tanítás) Azzal hitetik magukat, hogy most 30-éves de 12-évesen elmondta a befogadó imát és azt hiszi üdvössége van! A legnagyobb problémám az mai napig, hogy mi az a MEGTÉRÉS? Milyen új teremtés leszel, amit a Biblia ír? Elfordultam bűneimtől megbántam azokat, de vannak buktatók mindig és halálos is! Nekem azt ne mondja senki, hogy aki azt mondja új teremtés lett és megtért az soha többet nem követ el halálos bűnt. Mindig ott lesz és annál nagyobbak a kísértések is.
          Tudod nekem nincs ki elmagyarázza, hogy hogyan él a “keresztény” Ha sokan ezt értik megtérés alatt amit leírtam, akkor én is megvagyok térve, csak buktatók vannak! Nekem nem kell család és ilyen baromság meg “csaj” Az én lelkem nincs rendben és marha sokszor nem is tudok rá vigyázni nem másnak tanácsot meg mondani mit, hogy.
          Remélem nem bántottam meg senkit, de én így gondolom! Mai napig nem tudom, hogy mit jelent ez a megtérés elfordultam, betartom a parancsolatokat, sokszor vagyok jó segítek, de mindig elcseszem!!!

          Ha van kedved, nekem van akkor küldök személyes üzenetet.

        6. Kedves Dávid!
          Te amit csinálsz az az út a jó felé vezet. Elmondom neked itt mindenki ha megtért, ha nem akkor is harcol saját maga ellen.
          Nem fontos privátba írni, én itt is elmondhatom, hogyan élek.
          Reggel felkelek, megyek dolgozni, ott próbálok elhülyéskedni a munkatársakkal, hogy teljen az idő. Benn tudják, hogy hiszek a Bibliának és Istennek, és kiröhögnek. A Bibliát egy viccnek veszik, vagyis némelyikük egy jó regénynek.
          Na így hazajövök, hazajön az asszony is szaladgálunk, mosunk, pakolunk, kertészkedünk, anyósokhoz járunk.
          Közben rettenet sokszor bűnt követek el. Beszólok ennek, beszólok annak, mivel nekem van egy szarkasztikus stílusom.
          Az asszony református, de nem épp Isten van nála a középpontban. Én elmondom neki amit kell a Bibliából, de csak annyit mond rá, hogy hagyjuk már a Bibliát. Én ettől függetlenül szeretem, és soha nem hagynám el, mert minek?
          Lehetne szeretőm is akár, volt egyszer kétszer, hogy simán belemehettem volna, de nem. Megpróbálom megtagadni magamtól a hatalmas bűnöket. Tehát próbára teszem magam a bűn ellen, és erre kérem Isten segítségét. Hogy segítsen ebben, mert egyedüli Istenkeresőként a házunkban én sem kapok támogatást. Nem járok gyülekezetbe, kivéve templomba, Karácsonykor és Húsvétkor, de idén ott sem voltam, mivel t**köm tele van a pletykásokkal. Szívesen hallgatom a papot, mivel jót hirdet. Engem úgy neveltek, hogy “Isten nem bottal ver, úgyhogy vigyázz miket csinálsz” stb.
          Akkor nem értettem, de most már értem miért mondta ezt nekem.
          Ugyanúgy hallgatok elektro zenét, német zenéket (Rammstein) pl. Tudom, hogy nem kéne Rammsteint hallgatnom, mert bűnös elmék vannak benne de megteszem.
          Szóval összefoglalva, imádkozom, hogy minden jó legyen, én elintézem egy Miatyánkkal, ahogyan Jézus ezt tanította. Nem kell megtérő ima, mert Jézus ezt kifejezetten megtiltotta. Egy ima van ami mindent összefoglal, az a Miatyánk, mivel Isten pontosan tudja mit akarsz kérni tőle 🙂 Szerintem érti itt ezt mindenki, csak az a fránya okoskodás ott van mindenki szájában. Dehát ettől vagyunk az Urat kereső emberek.
          Próbálj meg szentül élni ahogyan azt Jézus tanította és amikor bármit csinálsz higgy benne, hogy nem lesz semmi bajod neked abból, hiszen veled van Ő, aki azért jött, hogy itt meghaljon értünk.

        7. Szia SCHWABEN
          Nekem ugyan ilyen a keresztény életem, csak család és feleség nélkül. Gyónni megyek Templomba járok én is. Próbálok szentül élni. Nekem sem a “jó pofizás” a style-om. Ugyan úgy hallgatok én is zenét Underground Rap, Hip-Hop(tudom, hogy nem kellene) és ezeket mellőztem is, de semmi válasz. Annyi mindent feladtam már mit csináljak még? Sokszor már csak a zene nyújt vigaszt, hiába imádkozom vagy kérem Istent, Jézust tudod, hogy ha benne vagy egy gödörbe és ki akarsz onnan jönni nem akarsz rá várni egy évet míg jobb lesz! Tudjátok mind milyen fiatalnak lenni, én vagyok itt a legfiatalabb szerintem, ha nem sorry.
          És köszi, hogy elmondtad segített.

        8. Kedves Dávid19!

          írod:
          “Én nehezen viselem a hétköznapokat nem tudom ti, hogy álltok helyt, mint keresztény. Tudod van ez a befogadó ima, ami Amerikában annyira menő(hamis tanítás)”
          Kedves Dávid! Az Ige írja ezt!
          Ján. 1,12 Valakik pedig BEFOGADTÁK ŐT, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
          ?
          írod:
          ” Azzal hitetik magukat, hogy most 30-éves de 12-évesen elmondta a befogadó imát és azt hiszi üdvössége van! ”

          Van olyan is, akik ezt tanítják ! De az Ige ezt tanítja, hogy BE KELL FOGADNUNK JÉZUS, AHHOZ, HOGY ÚJJÁSZÜLETHESSÜNK, ÉS HATALMAT KAPHASSUNK TŐLE ARRA, HOGY ISTEN FIAIVÁ VÁLHASSUNK! Ne felejtsd el, hogy a Sátán, mint ordító oroszlán szerte jár…! És hazugságokkal igyekszik megtéveszteni az embereket! Bár, amit írsz, hogy sokan ezt hirdetik, hogy az üdvösségedet semmiképpen (ha akármilyen bűnt követsz is el, és azt nem bánod meg, és nem térsz meg belőle ) nem veszítheted el, attól még az, hogy JÉZUS KRISZTUST BE KELL FOGADNUNK A SZÍVÜNKBE, AZ IGAZ MARAD! Mert az Isten beszéde ezt írja! (De a Sátánnak erre lépni kellett valamivel, hogy az emberek előtt hiteltelenné tegye ezt az igazságot! ) Ha ez megtörténik, újjászületsz! És azt tudni fogod, hogy megtörtént. ( Legjobb, ha kéred a Szent Lélek keresztséget is az Úrtól!) Utána már a Szent Lélek az, aki vezetni fog az utadon! Természetesen kevés kereszténynek adatik meg, hogy az első perctől kezdve mindenben tökéletes legyen. A többségünk (többnyire) lassú , de remélhetőleg egyenletes fejlődésen, növekedésen megy keresztül! Persze, csak ha megmaradunk a hitben, és az Úrban! De a tempót is Isten diktálja, a belátása szerint! ( Az pedig igen jó, ha eltudjuk fogadni, és hinni, hogy a mi érdekünkben olyan lassú a dolog, mint amilyen…! Hogy, pl, felfuvalkodván a Sátán tőrébe ne essünk…!)

          De, mint az apostoli levelekben is olvashatod, mire az érett férfiúságra elérünk, addig sok mindennel meg kell birkóznunk az Úr segedelmével!
          És ahogyan azt Jakab apostol mondja: Jak. 3,2 Mert mindnyájan sok képen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni….

          írod:
          “A legnagyobb problémám az mai napig, hogy mi az a MEGTÉRÉS? Milyen új teremtés leszel, amit a Biblia ír? Elfordultam bűneimtől megbántam azokat, de vannak buktatók mindig és halálos is! Nekem azt ne mondja senki, hogy aki azt mondja új teremtés lett és megtért az soha többet nem követ el halálos bűnt. Mindig ott lesz és annál nagyobbak a kísértések is.”

          A megtérés az az, hogy megfordulsz, az addig követett világi útról, megbánod , és bűneidet, és befogadod a szívedbe Jézust, mint megváltódat, Uradat, és Istenedet! Akkor újjászületsz, és hatalmad lesz rá, hogy elhagyd a bűneidet! Csak újjászületett állapotban tudunk felhagyni a bűnök elkövetésével. Persze ehhez a római levélben ismertetett utat is meg kell tapasztalnunk, de erről most nem írnék! Először azon légy túl!

          írod:
          ” Mindig ott lesz és annál nagyobbak a kísértések is.”
          Jak. 1,2 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
          Jak. 1,3 Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
          Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek…! És: Megtudja az Úr szabadítani a kegyeseket a kísértésekből….!
          1 Kor. 10,13 Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

          írod:
          “Tudod nekem nincs ki elmagyarázza, hogy hogyan él a ?keresztény? Ha sokan ezt értik megtérés alatt amit leírtam, akkor én is megvagyok térve, csak buktatók vannak! Nekem nem kell család és ilyen baromság meg ?csaj? Az én lelkem nincs rendben és marha sokszor nem is tudok rá vigyázni nem másnak tanácsot meg mondani mit, hogy.
          Remélem nem bántottam meg senkit, de én így gondolom! Mai napig nem tudom, hogy mit jelent ez a megtérés elfordultam, betartom a parancsolatokat, sokszor vagyok jó segítek, de mindig elcseszem!!!

          Szívesen segítünk neked. A klubba indíts egy ilyen témát, és ott megbeszélhetjük.

          Addig is, itt egy ingyenesen letölthető “könyv sorozat”, amit mindenképpen ajánlok , mert ezekben benne vannak azokra a kérdésekre a válaszok, amiket itt feltettél.

          http://www.rhemabooks.org/hun/BooksSeries

        9. Szia Ida
          Köszi és elindítok egy ilyen megbeszélésfélét a klubban. A könyvért is köszi
          Isten Áldjon!

        10. Kedves SCHWABEN!

          írod:
          ” Nem kell megtérő ima, mert Jézus ezt kifejezetten megtiltotta. Egy ima van ami mindent összefoglal, az a Miatyánk, mivel Isten pontosan tudja mit akarsz kérni tőle 🙂 Szerintem érti itt ezt mindenki, csak az a fránya okoskodás ott van mindenki szájában. Dehát ettől vagyunk az Urat kereső emberek.
          Próbálj meg szentül élni ahogyan azt Jézus tanította és amikor bármit csinálsz higgy benne, hogy nem lesz semmi bajod neked abból, hiszen veled van Ő, aki azért jött, hogy itt meghaljon értünk.”

          Jézus kifejezetten azt mondta, hogy akiben a Fiú, abban az élet! akiben NINCS AZ ISTEN FIA, ABBAN NINCSEN AZ ÉLET SE! Ha nem mondod el azt, hogy befogadod a szívedbe, mint Megváltódat, Uradat, és Istenedet, akkor nem fog bemenni! Mert az ajtó előtt áll, és kopog, és CSAK, AHHOZ, AKI HALLJA, ÉS KINYITJA AZ AJTÓT, AHHOZ MEGY BE! És, akiben nincs a Krisztus szelleme, az nem az Övé!
          Szentül pedig csak a Szent Lélek által tudunk élni! Őt pedig azok kapják, akik hívének Jézusban, és az Övéi!
          Ezért kellene befogadni az Isten Fiát a szívedbe, hogy ne csak kereső legyél, hanem találó is, mert csak azoké az üdvösség a Krisztusban!

          írod:
          “Próbálj meg szentül élni ahogyan azt Jézus tanította és amikor bármit csinálsz higgy benne, hogy nem lesz semmi bajod neked abból, hiszen veled van Ő, aki azért jött, hogy itt meghaljon értünk.”

          Róm. 8,1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

          Ha nem fogadod be, nem születsz újjá! Ha nem születtél újjá Szellemtől, akkor nincs benned a Krisztus szelleme se! Ha nincs benned a Krisztus Szelleme, akkor nem vagy az Övé! Ha nem vagy az Övé, akkor kárhoztatás alatt vagy! Mert test szerint jársz, hiszen nincs benned az a Szellem, ami képessé tesz rá, hogy Szellem szerint járj! stb….

        11. Kedves Ida!
          “Természetesen kevés kereszténynek adatik meg, hogy az első perctől kezdve mindenben tökéletes legyen.”
          Na ilyen csak egy volt az Jézus Krisztus, ezt leszögezném.
          Persze azzal tökéletesen egyetértek, hogy vannak megtért keresztények, csak ezen az oldalon nincsenek.
          Ezen az oldalon keresők vannak. Akik megtalálták az Urat, azok nem járnak egy spekulációs oldalra.

          ?Próbálj meg szentül élni ahogyan azt Jézus tanította és amikor bármit csinálsz higgy benne, hogy nem lesz semmi bajod neked abból, hiszen veled van Ő, aki azért jött, hogy itt meghaljon értünk.?

          Róm. 8,1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

          Az egyik a Bibliából van, a másik tőlem, de ha jobban elolvasod ugyanaz.

          A Biblia pedig kimondja, hogy aki hisz üdvözül.
          Ismered azt a szöveget, hogy boldogok akik hisznek de nem látták Istent, akkor milyen lehet az, ha látta valaki megtestesülve?
          Ida, te egy olyan személy vagy, akit tisztelek, mert az Úrral vagy. De mindig figyelj oda, hogy ne pisztollyal lőj egy tigris tankra, mert annak a golyónak nincsen páncélátütése. Nekünk legyen olyan fegyverünk, ami áttöri a jéghideg német acélt.
          De mi már régi vitapartnerek vagyunk és ez így is marad :), de szerintem ebben nincs is semmi baj, vagy szerinted van?

        12. Kedves Schwaben,

          már tegnap válaszolni akartam a hozzászólásodra, de csak mára kaptam meg az engedélyt rá 😉
          Úgy érzem, és szavaidból ítélve úgy érezheted Te is, hogy nem jársz rossz úton. Nincs semmi gond! Kapunk egy útmutatást, Isten kinyilatkoztatja magát az Ige által mindegyikőnk életében, megismerjük Krisztus Jézust, megtérünk, és haladunk tovább az úton Isten felé; közben pedig ki több, ki kevesebb botlást csinál. Semmi baj ezzel.
          Rammsteinnel pedig végképp nincs baj, de az elektronikus zenével sem 😀 Én abból indulok ki, hogy Isten teremtette a világunkat és mindenütt jelen van benne, így bennünk is: mindannyiunkat embernek teremtett, lelket lehelt belénk, és ez a lélek visz minket a szép megalkotására (mint amilyen egy Rammstein szám is), amibe aztán a sátán mindig, mindenhol igyekszik belerondítani.
          A lényeg azokban a mondatokban van, amit a végén írsz, és annál több nem is kell; az Úr az első, minden más utána.

          “Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!”
          János 6:20

        13. Kedves David írod: Én nehezen viselem a hétköznapokat ….Tudod nekem nincs ki elmagyarázza, hogy hogyan él a ?keresztény? …

          Hagy mondja el maga Jézus 🙂

          “2014. május 29. Szentségimádáson Jézus?

          http://jezusuzenete.hu/2014-majus-29-szentsegimadason-jezus/

          “2014. május 4. Szentségimádáson Jézus?

          ?Drága gyermekeim! Küldetést adok mindnyájatoknak a lelkek megmentésére. Mindenki a Tőlem kapott talentumokkal sáfárkodjon! Ne mondja közületek egyikőtök sem: én alkalmatlan, tanulatlan vagyok. Nálam nem az számít, hogy mennyit tanultál, hanem csak ez: szeretsz Engem? Pétertől is csak ennyit kérdeztem. Ha szerettek Engem, akkor tanúságot tesztek Rólam az emberek előtt. Az Én törvényem nagyon egyszerű. Egyetlen szó csupán: szeretet. De első az Isten iránti szeretet, és csak utána a felebarát iránti szeretet. Ha tökéletesek akartok lenni a szeretetben, akkor Engem utánozzatok! Úgy szeressétek Istent, és egymást, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! – See more at: http://jezusuzenete.hu/2014-majus-4-szentsegimadason-jezus/#sthash.3qT2EWvl.dpuf……

          Gyermekeim! Nagyon egyszerű a lélekmentés. Mindig ott, és akkor kell tanúságot tenni Rólam, amikor elétek viszek valakit. Ma a lelkek milliói éheznek és szomjaznak Engem. Keresnek, de nem találnak, mert nincs, aki felvilágosítaná őket.

          Gyermekeim! Amit apostolaimnak mondtam, azt nektek is mondom: Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Hirdessétek az Evangéliumot! Ne félj hirdetni akkor sem, ha keveset tudsz! Elég, ha csak ennyit mondasz: Jézus szeret téged. Meghalt érted a keresztfán, hogy elvegye bűneidet. Bánd meg minden vétkedet! Szeresd viszont Őt úgy, hogy add át Neki az életedet! Ő majd szentet formál belőled, és üdvözít téged. Beszélj Hozzá a saját szavaiddal! Ő hallja. Nyisd meg Előtte a szívedet! Arra vár, hogy beengedd. Akkor széppé és boldoggá teszi az életedet.
          – See more at: http://jezusuzenete.hu/2014-majus-4-szentsegimadason-jezus/#sthash.3qT2EWvl.dpuf

          🙂 Nekem is nehéz ay életem, mint mindenkinek, de van aki megkönnyíti……:)

      2. Ezen a kijelentéseden nagyon csodalkozom Adrian, amikor éppen te vagy egyike azoknak, aki a jobbnal-jobb linkeket adod közre azt szemléltetvén azokkal, hogy az utolso idokben élünk. Ha nem az utolso idokben élnénk (amit egyébként Krisztus ota annak mondunk), akkor minek neveznéd mindazt, ami a szemünk elott zajlik?
        A legnagyobb gondot pedig nem az okozza, hogy: ” a legtöbb kereszténynek ott van a fejében az a bizonyos ?utolsó időkben élünk? klisé stb.”, hanem az önmagunk akarasa, önmagunk nagysaganak az atka, aminek szüloje az ész, ami az emberi akarasnak eloszor szemére veti a kudarcat, azutan terveket sugall neki, hogy hogyan tudna aggodalmaskodva segiteni magan, es ezzel mar meg is született a gond.
        A legtöbb hivo pedig nem mer komolyan szamolni azzal, hogy Jézus Krisztus a Szent Szellem altal valoban bennünk lakozik! Ezért van, hogy annyira a lathatohoz, az érezhetohöz, az elgondolhatohoz, es az önöshöz kötött, hogy szörnyuségnek tunik elottük Jézus Krisztus örömét sajat örömükként elfogadni. “Krisztus Jézusnak öröme volt a szegénységben, a félreismerésben, a szégyenben, a becstelenségben, a kigunyoltatasban, az elvetettségben es a kereszthalal elszenvedésében” (Zsid 12:2). Ennek az un. szenvedésörömnek kellene a hiveiben is tökéletesnek lennie, aki igy örülni tud annak, ha masok javara szenvedhet és türhet (Kol 1:24).
        A huséges keresztyén pedig szüntelen varja Urat. Errol szol az Ur a hu es bölcs szolga példazataban a Maté 24: 45-51-ben. Nyomatékosan ovja oket, hogy ugy beszéljenek, mint a példazatbeli gonosz szolga: “Késik az én Uram”. A keresztyénség minden nyomorusaga abbol fakad, hogy kihalt az Urra valo varakozas.

        Szép almokat. 🙂

        1. Kedves Ria,
          Ennek az eszmefuttatásnak, már bocs, de egy kicsit egoizmus szaga van.
          Ajánlom figyelmedben. Urunhttp://www.thewhyman.jesusanswers.com/about_1.html

          “A keresztyénség minden nyomorúsága abból fakad, hogy kihalt az Urra való várakozás.” Puff!!!
          Na és ez vajon miért van így? Gondolj csak bele józan paraszt ésszel. Elég lesz, ha saját mondatodat jobban átgondolod és meglesz a helyes válasz is.
          Na látód? Erről beszéltem már a legelején is, de ezek szerint még mindig nem ment át. Talán majd most.

        2. Javits itt valamit a megadott link körül Adrian, mert sem igy, sem ugy nem jön. Egyébként pedig ugy tunik nekem, hogy semmit nem értettél meg abbol amit irtam… ami nem baj, a baj az, hogy döglenek a kacsak. 🙂

        3. Kedves Ria,
          Itt a helyes link:http://idokjelei.hu/2014/05/a-penz-halalanak-szerzoje-szerint-kozeledik-a-globalis-penzrendszer-osszeomlasa/
          Igen arra gondolok, hogy aki azt szeretné, hogy Jézus eljövetele mielőbb tőrtényen meg, az nem gondol a többi olyan embertársára, akiken még lehetne segíteni, ha még lenne rá idő, és én ezt egoizmusnak tartom.

          ?A keresztyénség minden nyomorúsága abból fakad, hogy kihalt az Urra való várakozás.?

          Akkor elmondom. A halottak nem számítanak, mert azok már úgymond nem tudnak várakozni. Az életben lévő keresztényekből pedig csak úgy tud kihalni a várakozás, ha már jó sok évet töltöttek el a várakozással, de Jézus eljövetele mégsem következett be. És így, szép lásan, belefásulnak a várakozásban és egyszer csak kihal bennük az Urra való várakozás. Nem értem mit nem tudsz ezen megérteni. Na azért nem várni kéne Őt, hanem inkább tenni a dolgunkat, mert van mit. Jobb, ha azt is tudomásul veszitek, hogy sátán mindent megtesz, annak érdekében, hogy a kiválasztottakat is becsapja,….például azzal, hogy Jézus eljövetele már itt van a sarok után. Aztán, amikor ez még sem történik meg, bekövetkezik a belefásulás, vagy a eljövetel hitének a kihalása. Mi ez, ha nem emberi……nevezzük most inkább megint csak gyengeségnek. Említhetnék más “gyengeségeket” , de az úgy is csak egy meddő vitához vezetne és nekem erre nincs időm., kedvem meg pláné nincs.

          Árpiel, szia.
          Kérdeztél valamit, de kérek néhány napot még, mert sok a dolgom. A tegnap is későn fejeztem be a munkát.(az asszony rávett, hogy kifessem a konyhát. Haza jövök a melóból aztán nekiesek a festésnek). De minden képen válaszolni fogok rá, mert fontosnak tartom a kérdést. Megértésedet előre is köszönöm.

        4. Megvarom amíg kipihened magad Adrian, azutan, ha olyan kedvemben leszek, talan valaszolok is. Az itt megadott link pedig nem ugyanaz, mint amit ezt megelozoen adtal.
          Jobb napokat.

        5. Kedves Ria,
          Remélem nem szúrom el már megint és sikerül betennem végre a helyes linket. http://www.thewhyman.jesusanswers.com/about_1.html Ez itt a legnagyobb baj. Az adatok szerint a legtöbb keresztény csak saját magával van elfoglalva, azzal, hogy ö meneküljön meg mielőbb. Lehet én látom rosszul a dolgot, de szerintem ez a “Come quickly Lord Jesus!” jellegű hozzáállás is pont ezt tükrözi. Gyere gyorsan ments meg engem/ minket akik hiszünk Benned, a többi ember meg le van szarva. Én ezt nem tudom elfogadni és csak az emberi egoizmussal tudom asszociálni. Nem kell sem csodálkozni sem pedig megsértődni azért, mert elmondom a véleményemet ezzel a kérdéssel kapcsolatban, vagyis, kinek nem inge ne vegye magára. Kb. ennyi mondanivalóm volt ezzel kapcsolatban.
          Akkor hadd köszönjek el én is stílusosan, de persze személyeskedés nélkül.

          Több együttérzést kívánok minden kereszténynek.

        6. Ugy latom Adrian, hogy még mára sem pihented ki magad eléggé, ha még míndíg ugyanazt a butaságot szajkozod amivel mar tegnap is döbbenetet okoztál, és mivel ugy érzem, hogy ez a közeli jovoben nem is várhato, ezért elmondom most, hogy a keresztyén tanítasban központi helye van a Krisztusrol es a Gyülekezetrol szolo valosagnak, amivel elvalaszthatatlanul összefügg az a valosag, hogy Krisztus eljön majd az ? szentjeinek az elragadására, hogy ekképen mindenkor az Urral legyünk (1Tesz 4:17). Bolond lenne az a hívő keresztyén, akinek nem ez volna élete leghőbb vágya, és nyílvan a földön élő minden embertarsaval együtt. Nekünk hivőknek az kellene legyen az egyetlen reménységünk, hogy varjuk vissza az Urat, hogy elvigyen bennünket arrol a helyrol, aminek Satan a fejedelme. Vagy te olyan jol érzed magad az ő felségterületén? Eppen innen igyekszünk elmenekíteni az (most még) elveszetteket azzal, hogy hirdetjük nekik (többek között) ezt az örömhírt. Igy akkor hogyne varnank ?t mielőbb vissza? A két dolog: – az Urra valo varakozas, es a hitünk masokkal valo megosztasa – egymassal parhuzamosan fut.
          Többek között te vagy egyike azoknak, akinek a legjobban kellene tudnia, hogy mennyit faradoztam ennek érdekében pl. a Vilaghelyzetén (amit te is olvasol mar elég régota) vagy akar itt az IJ-n, es ezek utan szolsz egy ilyet, hogy én egoista vagyok…

          Elveszett Keresőt (de rossz, hogy még mindig igy kell írnom rola) te is ismered jol a VH-rol, vagy akar innen az IJ-ről, hiszen az elmult évben itt is szoba került a személye kettonk között.
          Az egyik hozza írt privat levelemben (13/07/29) éppen arrol írok neki, hogy az a hivő, aki igazan szívén viseli az elveszettek sorsat, miképpen viszonyul hozzajuk, illetve miként érez iranyukban. Idézem:

          “Es benne (Krisztusban) szereti őket (a hivő) feltétel nélkül, szenvedély nélkül, ugyanakkor féltőn szeretéssel. Veszettül 🙂 szeretné az ellenség kezéből visszaszerezni őket az eredeti tulajdonosanak, éppen az ő (az elveszett) érdekében, mert csak Istennél talal igazi nyugalmat, igazi békességet, es a jővőjét illetően is egy örökkétarto boldogsagot Isten szentségében.”

          [Azt, hogy volt-e a munkaimnak valami eredménye, azt ne kérdezd tőlem, mert nem tudom neked hogyan bizonyitani, de egyről beszamolhatok, (ha az illető igazat mondott), ezt pedig megtalalhatod az IJ üzenőfalan a 9. oszlopban 13/10/20 datummal kezdődően.
          Ha esetleg nem vennéd ehhez a faradsagot, ide copizom neked annak néhany részletét:

          “Kedves Ria! A Fiú terelgetett hozzád, hogy általad jobban megismerhessem az Atyját! Ez egészen jól sikerült! Ezért ragaszkodom ennyire hozzád. Bárhogyan is lesz, 1 embert már biztosan közelebb juttattál az üdvösséghez. Arra kérlek, hogy fogd szorosan továbbra is az Ő kezét, ne engedj rajta! Hiányozni fogsz, ha esetleg tényleg lelépsz, szeretlek Testvérem! Jézus Krisztus vigyázzon rád!”

          “Szia Kedves Ria! Több mint egy éve, az Úrnak hála, hogy megismerhettelek a Világhelyzetéről. Az tűnt föl , hogy egy nagyjából okkult oldalon van egy ember, aki Krisztust hirdeti olyan tűzzel és bátorsággal a szivében, amely tűz még egy olyan nyakas fickót is féltérdre kényszeritett, mint amilyen Elveszett Kereső. Amióta leléptél onnan, amin egyáltalán nem csodálkozom, dögunalom az az oldal. Pedig mennyire csodás volt látni azt , ahogy Isten dicsőségére sorra nálad volt minden pont, a hsz. ?csatákat? illetően! Élmény számba ment mind! És milyen szomorú volt egyben látni azokat az embereket, akik egyhelyben topognak, miközben megvannak róla győződve hogy szaladnak. Ők nagyon sokan vannak! Ám mégis akad a rengetegben pár nem e-világi ember, akik Jézus kezét fogva, próbálnák megmenteni e lelkeket is! Sajnos többnyire sikertelenül , mert tudjuk ugyebár, hogy ki az úr itt a földön. De hébe- hóba megint csak rád találhat egy olyan ember , akinek Riára van szüksége ahhoz, hogy befejezze végre az imbolygást. Sosem lehet tudni! A mi Pásztorunk vigyázzon reánk szeretlek Testvérem!”]

          Szamos dologgal bizonyithatnam még, hogy hol, merrefelé és milyen modon dolgoztam még az elveszettek érdekében, de semmi tovabbinak nem érzem szükségét.

          God bless you.

        7. Drága Ria,
          Gondolom észre sem vetted, hogy már megint számolsz? És mintha egy kicsit csalódott is lennél. Saját magadat leplezted le, újra meg újra. Nem igaz, hogy még mindig nem érted, hogy miről beszélek én itt, hogy mivel van nekem bajom.
          Miért érzem úgy, mintha meg lennél rám sértődve? Nem vagyok az ellenséged, ha még nem vetted volna észre, csak segíteni akarok. Egy nem ritka jelenségre hívtam fel a figyelmet, ami szerintem akár káros is lehet. Konkrét esetet és nevet is tudnék említeni, hogy azzal az igazamat támasszam alá, de nem teszem. Azért nem, mert nekem nem az számít, hanem az hogy segítsék a csalódott keresztényeken. Egyébként semmi bajom veled. Mint már mondtam általánosságban beszélek. Az inget nem én adtam rád, te vetted fel. Kérlek ne engem hibáztass ezért.
          Továbbra is az a véleményem, hogy az ilyen meg olyan számolgatások helyett, nekünk inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy tegyük a dolgunkat, végezzük a munkát, azt ami helyes, és hagyjuk Istent gondoskodni a részletekről…..sikerekről.

          Isten áldjon téged is.

        8. En tényleg nem vettem észre Adrian, hogy szamolgatnék… es még mindig nem latom, hogy hol irtam volna datumokat, akarhogy düllesztem is a szemeimet. 🙂
          Az inget pedig mar hogyne vettem volna magamra, amikor konkrétan az én “eszmefuttatasomra” irtad azt, hogy egoizmus szaga van? Eppen ezért nem is vehettem ugy, hogy altalanossagban beszéltél, mégha te ugy is gondoltad. En ugy érzem, hogy elég érthetoen tudomasodra adtam, hogy hol, s miként végzem a munkamat, amit par példaval illusztraltam is, de amit te magad is lathattal volna a sajat szemeiddel, ha (csak az elmult egy évben) jobban odafigyeltél volna.
          Azt pedig ujfent nem érzem ugy, hogy én Istent nem hagynam gondoskodni a részletekrol vagy sikerekrol, hiszen egyrészt: nem vettem ki az kezébol semmit, masrészt: minden normalis keresztyén jol tudja, hogy az O vezetése/iranyitasa alatt történik minden, mi pedig egyszeruen csak végezzük a feladatunkat, amivel megbizattunk.
          Es most ujra csak azt tudom mondani, hogy attol, hogy varjuk vissza az Urat, nem következik, hogy ölbe tett kézzel ülünk ( én biztosan nem ) a dolgunkat nem végezvén. Egészen mas szamolgatni a napokat (datumszeruen), mint szamolni az Ur eljövetelével. Sajnalatos és végzetes helyzet lesz az, amikor a dönto pillanatban sokan kénytelenek lesznek radöbbenni, hogy nincs olaj a lampasukban, mert mindaz ideig megcsaltak önmagukat, mivel nem voltak felkészülve a Volegény fogadasara.
          Marana tha!

        9. A leborult szivar végit, de makacs vagy te asszony! 🙂 (két makacs vitatkozik, LOL)
          Jöjjön hát a logika. Már bocsánat., de azzal, hogy várod Jézust azt jelenti, hogy te, abban az okos kis fejecskédben automatikusan kiszámoltad, hogy X éven belül mindenképpen jönnie kell. Ezt úgy csűrheted, csavarhatod ahogy akarod , de a logika szempontjából ez akkor is számolásnak számít, mert te azzal számolsz, hogy még ebben az életedben látni fogod Jézust visszatérését. Hogy te ezt ne akarod számolásnak tekinteni, vagy beismerni az már egy másik kérdés. Tehát az egyik meg van.

          Akkor jöjjön most a másik számolás.
          Azt mondod ” En tényleg nem vettem észre Adrian, hogy szamolgatnék? es még mindig nem latom, hogy hol irtam volna datumokat, akarhogy düllesztem is a szemeimet. 🙂 ”

          Mint már feljebb kifejtettem, nem feltétlenül kell dátumokat mondanod, ahhoz hogy számolásnak tekintsünk valamit.
          Ezzel itt például “Azt, hogy volt-e a munkáimnak valami eredménye, azt ne kérdezd tőlem, mert nem tudom neked hogyan bizonyítani, de egyről beszámolhatók, (ha az illető igazat mondott), ezt pedig megtalálhatód az IJ üzenőfalán a 9. oszlopban 13/10/20 datummal kezdődően.” nem mást mondasz, mint hogy a munkáidnak (itt mégis számolnod kellett, ha a végén többesszámban fogalmaztál right?) legalább 1 személyjel(megint csak számolsz), akit az Úr elé sikerült vezetned.

          Vagy ez itt. “Szamos dologgal bizonyíthatnám még, hogy hol, merrefelé és milyen módon dolgoztam még az elveszettek érdekében, de semmi továbbinak nem érzem szükségét.” A hol, merrefelé és milyen módon dolgoztam, megint csak szituáció darabszámot jelent tulajdonképem, vagyis azzal számolást, hogy hány olyan szitu lehet még, ahol esetleg ott is sikerrel járhattál, vagy esetleg elindítottál valamit egy vagy több személy esetében.
          Ezek a tények kedves Ria és most már tényleg nincs több mondanivalóm ezzel kapcsolatban.

          Adrian

          Ps. Irod még : ” Vagy te olyan jól érzed magad az ő(sátán) felségterületén?”

          A mondatok magukért beszélnek sajnos,……..vagy Hála Istennek?

          Példabeszédek 16:20
          A ki figyelmez az igére, jót nyer; és a ki bízik az Úrban, oh mely boldog az!

        10. Egészen nevetséges mar amilyen fortélyossaggal probalod védeni a vélt igazadat Adrian… ez mar nekem kellemetlen, holott neked kellene, hogy az legyen.
          Az effajta csalafinta beszédhez semmi közöm, ezért nekem sincs több mondanivalom szamodra, éppen csak annyi, hogy
          kivanom, hogy önmagadtol és a vilagtol elfordulva, kerülj közelebb a Szabaditodhoz, hogy meghallhasd, O mit akar mondani neked.
          Szia

      3. “A legnagyobb gondod az okozza szerintem, hogy a legtöbb kereszténynek ott van a fejében az a bizonyos ?utolsó időkben élünk? klisé….”

        Viszont ez a klissé a Bibliából származik. Ugyanis sok prófécia alapján ( Ó, és Újszövetségi) , amely a mostani időről szól ( mivel azok teljesednek, illetve több már teljesedett), gondolja ( illetve tudja) a keresztények egy része, hogy az utolsó időkben élünk!

        “.. illetve az, hogy hajlamosak túlértékelni a saját tudásukat, főleg abban, ami jövőt illeti.”

        Ez benne van a “pakliban”, abban az esetben, ha az illető nem számol azzal , hogy meg is van írva, hogy a próféciákat emberi értelemmel nem lehet megfejteni, magyarázni! Kizárólag a Szent Lélek kijelentése alapján érthetjük meg azokat….!

        ” És ezt a,?.nevezzük most gyengeségnek, az ördög jól ki is használja.”

        Ezt nem értem, hogy mire mondod?

  12. Mikor? amikor a papírpénz és pénzhelyettesítők iránti bizalom (képviseleti érték) megszűnik vagy meginog. A lavinát az indíthatja el amikor a felhalmozott pénztőkével rendelkező szereplők rájönnek/megérzik/ megijednek hogy követelések nem kiegyenlíthetőek (a követelés csak papíron létezik). Akkora követeléseket (másnak adósság) halmoztak fel, amit fizikális és nem fizikális vagyonból kielégíteni nem lehet. Amikor elfogy a bizalom a felhalmozók (elkezdik) átváltják (felhalmozott) követeléseiket fizikai vagyonra, ezzel növelve a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ami az árak emelkedését váltja ki. Mivel az adott pillanat pénzigénye sokkal kisebb mint a forgalomba újonnan bekerülő feloldott felhalmozás, ezért az árszint drasztikusan elkezd emelkedni. Tulajdonképpen amikor arany volt a rendszer alapja pontosan azt akadályozta meg h. ne jöhessen létre akkora felhalmozás ami elszakad a valós értékektől.

  13. Sziasztok ! Én egyszerűbb leszek mint Dávid. 🙂 Kicsit unom már, hogy havonta jönnek a pénzügyi világpiaci meg dollár összeomlások és krach-ok. Több éve olvasom már ezeket, és az a gyanúm hogy ha jönni is fog, tudni fogunk róla. De a farkast kiáltó “pásztoroknak” már nem hiszek. Ezt még véletlenül sem Joseph Candel-ra értem. Isten áldjon mindannyiunkat !

    1. Árpiel!
      Ha, ez “vigasztal”: – Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel! 🙂

      Az emberei természetünk “egészséges” része, hogy saját/os módon mérjük az idöt és történéseket! ( Néha türelmetlenül!)
      Lehet, hogy kissé “bizarr” amit írok, de olyan ez mint a lelki/szellemi petting!
      Nagyon is ésszerünek tünne(embereileg!), hogy egy process/folyamat végig haladjon a maga “természetes” pályáján és bekövetkezzen a katarzis!

      Ez az érzés szinte mindenkiben megfogalmazódik aki nem vegetatív/ösztön szinten éli az éltét!
      Természetes vágyunk, hogy a “beteljesülés”! Az idöben és térbeni megvalósulások! Ettöl válik ünnepnappá a hétköznap, vagy a készülödés okozta izgalom, ami inspirál, segít leküzdeni a kihívásokat! De, nem lehet sokáig élni/égni ebben a vágyban/várakozásban, mert kimerít és elégeti a lelki tartalékokat! Ha, ez bekövetkezik akkor jön a letargia/csalódottság, lehangoltság!
      Ilyenkor jönnek a kérdések, amit már a józan ész érvei nem tudnak enyhíteni és jön a képbe az intuitív/lelki ráérzés, a vágy!

      ” A halogatott reménység beteggé teszi a lelket!” – írja a BIblia.

      Ez már egy új/más dimenzió ahol a kvantum tudomány/dimenzió(!?) hullámai ragadnak el!
      (Bcsi, ha nem tudtam érthetöbben írni!)
      Többek közt erröl beszél Gregg Braden is! http://www.youtube.com/watch?v=_gXAkdmyz10

      Áldás

        1. Adrian!

          “Ha, emberekre tekintenék, akkor Krisztus szolgája nem volnék!” Vágod!
          Kit érdekel, hogy ki ez a Gregg Braden? … hányszor rágjam még “némelyek szájába”, hogy a ” betü megöl, a szellem megelevenít!”‘
          Magyarán: ha, emberekre tekintesz csalódni fogsz!
          De, AMIT MONDANAK ill. MEGFOGALMAZÁSA A TÉMÁNAK, az igazán figyelemre méltó LEHET!

          Kóstolgatsz megint? Mondtam, hogy vagyok “jóízü” ! 😛

          Tiszta szívemböl örülnék, ha látnám, hogy felnöttök és nem mentek bele a kicsinyes és méltatlan személyeskedésbe!
          Ha, végre megértenétek, hogy azért mert vki feketét mond, azt nem kell mindjárt csípöböl/átgondolatlanul fikázni!
          Szerintem, ez nagyon nem keresztényi!

          ” Az együgyü mindent elhisz, a bölcs ügyel a járására!”
          Legyen áldott mindennap!

          D?VID19!
          Örülök, hogy szabadjára engeded néha a gondolataidat, érzéseidet!
          Hidd el, ha megtudod fogalmazni a szíved/lelked indítékait, az már segít a megoldás megtalálásában!
          A igaz keresztények arról ismerhetök meg, hogy ” nem szóval, hanem tettel szeretik egymást!”
          A boldogság egy összetett, de könnyen megvalósítható állapot/élet érzés!
          A boldogság belülröl fakad és a külvilág nem tudja oly könnyen befolyásolni!

          Néhány kommentemmel ezelött már némelyek gyüjtögették a fát alám, mert azt “mertem írni”, hogy meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, mert csak ebböl a szeretetböl tudunk adni 1. Istennek 2. Fiának 3. szeretteinknek és a “felebarátainknak”!
          Az egész-séges lelki stabilitás alapja ez a boldog kiegyensúlyozottság!
          Nincs ebben semmi “trükk”, csak egyszerüen végig kell gondolni és beilleszteni a helyére!

          Áldás

        2. Szia Adrian ! Bevallom én sem csípem a stílusodat, de vedd úgy hogy egy robot vagyok. Csak infót kérek tőled. Ennek a holografikus gurunak volt egy videója, ahol kínai orvosok eltüntettek egy rákos daganatot 3 perc alatt ? Elmondhatnád mit gondolsz erről a fura figuráról, mert még nem vágom úgy az angolt, hogy pontosan értsem a betett videódat. Kösz és üdv

      1. Szia Thea
        Nem volt rossz napom, csak most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire kevés a munkás az aratáshoz, de az Úr valahogy nem küld többet. Végtelen a szeretete, állítólag végtelenül irgalmas és persze ami nekem számít, hogy Igazságos. Még jó, hogy az utóbbi üti az elsőt. Az a baj, hogy nem kérhetünk annyit amennyit adni szeretne és tud. Nem látom sokszor az eredményét a munkának a kevés is nagyon kevés. A túlzott empátia már beteges, de még jó, hogy nem hat ki rám persze csak ha engedem. Mikor van az ideje, hogy valamit komolyan vegyek és például pont ezt ha nem most? IGEN. Tudod, hogy nem vagyok kétségbe esve, de sokszor az én “asztalom” ez igaz. A változás már nyilvánvaló minden téren az emberek fejében, lelkében ha van egyáltalán még olyan, más vert oda sátrat nem vesszük észre? Tudományban fejlődünk, azt látom és ennek is árra van, ez a lélek ára. Nem látom az “ébredést” Ennek ellenére is hol vannak a tömeges megtérések(majd a végén, miért nem most?) Már csak ilyen aspektusból sem vagyunk egyenlőek, hogy kinek adatik meg és kinek nem alapon(a mennyei lét), ez az élet rendje, erről sem kell tudnunk. Úgy érzem, hogy Isten hatalma a végén még sem lesz egészen győzelem teli a lelkek felett. Addig jó, míg tudom komolyan venni, ameddig gyötrődök felette nem csak azért mert érdekel, mert KÖTELESSÉGEM. Nem akarok megkérdőjelezni semmit még ha tudom úgy is hangzik, minden történik, csak nem ember akarta időben. Vannak dolgok, amik felett nem érdemes filozofálni, mert magától értetődő, de még is máshogy van. Hogyan beszélünk felebaráti szeretetről ha embereket csak TERMÉKEKNEK nézünk, mint egy futószalagon és “bejött nem jött” azt mondjuk “kit érdekel” Nem vagyunk tisztában a szabad akarat hatalmával és annak következményével.
        Ezek csak gondolatok, függetlenül attól, hogy nem függnek össze, de azért még lehet, hogy számítanak. Lehetséges, hogy lomtalanítani kell, mert sok a szemét a fejemben, marha sok a hiányosság is. Próbálkozom. Vannak veszélyes pontok, mikor oktatni próbálom, ami butaság. Fékezni kell az izomköteget, hajlamos butaságokat terjeszteni, okoskodni, félreértelmezni az elmével együtt meg kell tanulni szűrni, arra ott a SZENTLÉLEK. Értelmezni kell valamit, csak nem a magunk elvárása szerint, magamnak alkotok közben másoknak ártok, de végzetesen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, van az az érzés, mikor már nem tudod magad kivonni alóla, de nem is akarom, jól esik a “gondolkodom felette” vagy gyötörni magam, azért ez sok mindenre választ ad. Meg kell tanulnom és tanulom kinek kell, hogy éljek és minek, fel is kell fogni, esély meg kevés. Sok az elvárás, de nem szabad meghátrálni, mert nem lesz többet. Most van itt az idő, hogy mennyire veszem komolyan? BETEGEN, de tudod mi a legborzasztóbb, hogy én nem látom magamon, hogy komolyan is venném, csak beszélek róla, ezt meg kell élni és AKARNI is kell méghozzá egy egész életen át. Nem lehet mindent fejleszteni a talentum is kevés nem biztos, hogy elég.
        Nem csak a Biblia alakult itt át(IGE) más formát vettek fel az érzelmek is sok viszont már teljesen eltűnt vagy eltűnőben van. “Olyan nyomorúság lesz”……… Hogy lelki szinten is eltűnnek sokan.
        Még jó, hogy alig értem amit írtam, de nem is baj, ki kell beszélni már ha nincs kinek ,nagyon sokakat meg nem érdekel, mert minek ezt komolyan venni még jó, hogy lassan Istent sem vesszük komolyan, mert ez a generáció már nem is tudja ki az! Minden változott még Isten is más formát öltött, de mondhatjuk így volt eddig is ez igaz, csak nem ilyen formában és mértékben.
        Agybaj NAGY baj.
        Csak úgy írtam…………………… subjectiv mentese.

        1. Kedves Dávid19
          Eddigi életem 47 éve alatt,ebből 24 éve az Úrban,sok nehézségen,fájdalmon mentem keresztül, részben a saját hibámból,és most sem éppen könnyű,de egyet tudok,amit szerintem te is.Őérte bármennyi szenvedés megéri.Engedd,hogy Megváltód,és Urad szeressen,vezessen,vigasztaljon és megtartson téged,mert koszorút csak a győzteseknek ad.Isten áldjon téged.

  14. Imádom ezeket a szavakat, mint a “sokan” közeljövőben” hamarosan” Nekünk nem kell megértenünk, hogy mit akar Isten. Nem kell ismernünk az Ő “útjait”. Minden akkor fog történni és úgy, ahogy azt az Atya jónak látja, nincs beleszólásunk. Néha szétfeszít ilyenkor a tudni akarás vágya! MIKOR? Mindig készen kell állni azt kész…. Azért még ezt a lufit lehetne fújni sokáig mesterségesen, mint eddig, de egy célért kell kipukkannia és ez nagyot fog szólni. Most a Bilderberg-en megbeszélik biztosan. Kávézgatni, golfozgatni……… Készül a születésnapi party fináléja már a gyertyák meggyújtva és csak nem a törvénytipró fogja elfújni? Még jó, hogy ebből a tortából egy falatot sem szeretnék kapni a “közeljövőben” Elkészült a Kazahsztáni béke piramis in Astana? ez, hogy jön ide ne kérdezzétek, mindenesetre én már várom, bírjam kivárni mi?

Hozzászólás a(z) looton bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend