Izrael

A jeruzsálemi Templom Intézet új Látogatói Központot nyitott

Egy keresztény hívő számára a harmadik zsidó templom felépülésének csupán a próféciák beteljesülése szempontjából van jelentősége, hiszen ?ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.? (Apostolok cselekedetei 7:48) Ugyanakkor a templom felépülése egy igen kézzelfogható mérföldkő lenne az idők jelei szempontjából, aminek létrejötte mindenképpen az Antikrisztus színrelépése körüli időkben valósulhat meg, hiszen minden bizonnyal a templom körüli patthelyzetre is ő ajánl majd ?megoldást?. A templom felépülésével kapcsolatos hírek pedig egyre gyorsabb egymásutánban követik egymást.

Forrás: hannibal.net

A jeruzsálemi Templom Intézet egy rövidfilmet készített, hogy bemutassa a jeruzsálemi templom jelentőségét a zsidók és az egész világ számára és egyúttal bepillantást nyújtson az intézet által megnyitott új Látogatói Központba is.

?Szolgálatunk lényege itt az intézetben, hogy elmélyítse örömünket, nem pedig a bánatot, hogy mi lehetünk a generáció, amelyik a templom felépüléséhez vezet,? mondta Chaim Richman Rabbi, a Templom Intézet nemzetközi osztályának vezetője egy interjúban.

A Templom Intézet elmondása szerint legfőbb rövidtávú céljuk, hogy ?felélesszék a templom lángját? az emberek szívében, hosszú távú céljuk pedig a templom felépítése még saját életük során.

?A szent templom újjáépítését tekintjük a legpozitívabb parancsolatnak. Sajnos a szétszóródás miatt sokféle elmélet férkőzött az emberek fejébe. Egyesek szerint a templom a mennyből fog lejönni, mások azt mondják, hogy csak a Messiás [IJ: igen, az ál-messiás] építheti fel, míg megint mások szerint az egész elképzelés irreleváns,? mondja Richman.

?A jelenlegi helyzetben egész életünk függőben van. A zsidóság csupán a váza annak, ami lehetne. Igazából az egész világból hiányzik az élet a szent templom hiánya miatt. Tehát igazából ezekben a napokban megpróbáljuk újraéleszteni a várakozást, a szépséget és a vágyakozást, hogy ismét szoros kapcsolatunk lehessen? amikor az isteni jelenlét visszatér a világba.?

A Látogatói Központban többek között láthatók a főpapi öltözékek, a zsidó templomi szokásokról készített olajfestmények valamint az oltár kicsinyített mása, ami készen áll, hogy a templomba helyezzék.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend