Tudomány és technika

Emberi Test 2.0 – DNS nano robotokkal

Forrás: Activist Post

A Columbia Egyetem olyan DNS robotokat hozott létre, amelyek megtalálják és célba veszik a beteg sejteket

Az Emberi Test 2.0 projekt első számú támogatója nem más, mint Ray Kurzweil, a transzhumanista mozgalom egyik legismertebb alakja. A projekt célja régóta nyilvános:

Az elkövetkező évtizedekben testünk fizikai és mentális rendszereinek már most is folyamatban lévő radikális fejlesztései nano robotokat is igénybe vesznek majd, hogy kiterjesszék vagy akár pótolják szerveinket.  Megfelelő diétával és étrendkiegészítőkkel már most is képesek vagyunk a legtöbb degeneratív betegség gyógyítására. Ez lesz a híd, ami az készülő biotechnológiai forradalomhoz vezet, ami pedig nanotechnológiai forradalmat eredményez. 2030-ra megvalósul az emberi agy visszafejtése és a nem-biológiai intelligencia egyesülhet a mi biológiai agyunkkal.

Az emberi agy visszafejtése már elindult az újfajta mikrochipek és szoftverek segítségével. Bár az agy nanobotok segítségével történő átvezetékelése 2020-ig nem várható, a Phys.org arról ad hírt, hogy ezek már képesek célba venni az emberi DNS-t a különböző ?gyógyszeres terápiáknál vagy a DNS elpusztításához?.

A nano robotok már kiléptek a tudományos fantasztikum világából és a sci-fi horrorral ellentétben nem hirtelen fogják leigázni a világot. Már itt vannak és Kurzweil szerint lassan, fokozatosan válnak a világ részévé:

Ez egy fokozatos folyamat, ami már egy ideje elindult. Bár a 2.0-es verzió egy hatalmas projekt, ami végül minden fizikai és mentális funkciónk továbbfejlesztéséhez vezet, ezt apró jóindulatú lépésekben hajtjuk végre. Jelenlegi tudásunkkal már megérinthetjük és megérezhetjük a módszereket, amelyek segítségével ezt a jövőképet megvalósíthatjuk.

A Columbia Egyetem kutatói olyan nanobot flotta kifejlesztését jelentették be, amelyek képesek célzottan, konkrét sejtekbe juttatni a szükséges gyógyszert, és foszforeszkáló jelzésekkel azonosítani tudják a genetikai markereket. Az azonosítást követően elindítják a láncreakciót:

A robot ott tud működni, ahol mind a három komponens jelen van, és egy negyedik komponenst (alább ?0?-val jelölve) is hozzáad, ami láncreakciót indít a DNS szakaszok között. Minden komponens DNS szakaszt cserél a másikkal, míg végül az utolsó antitest meg nem kapja a foszforeszkáló jelzéssel ellátott DNS szakaszt.

A láncreakció végén, ami az emberi vérmintában kevesebb, mint 15 percet vett igénybe, csupán azok a felszíni proteinek kerülnek megjelölésre, amelyek mind a három komponenssel rendelkeznek.

Természetesen az ilyen célzott kezelések hasznosak is lehetnek, főleg a rák gyógyításában, ahol a jelenlegi eljárások a beteg sejtek mellett az egészségeseket is elpusztítják, sokszor több kárt, mint javulást okozva (feltéve persze, hogy valaki a főirányú orvoslás módszereit választja).

Az új technológiákat így szokták eladni a nagyközönségnek és naiv lenne azt feltételezni, hogy nincsenek sötét felhasználási lehetőségek.

Az agy közvetlen módosítását például előszeretettel hívják ?idegmódosításnak?. Egy 2009-es Wired cikk arról írt, hogy az agy közvetlen manipulálása optikai kábelek segítségével elég piszkos munka, de miután az eszköz a helyére került ?képes egy gombnyomással boldoggá tenni valakit?. A nanobotok eggyel magasabb és automatizált szintre emelik ezt a folyamatot, molekulánként programozva át az agyat. A helyzet igazából még ennél is rosszabb, mivel ezek a mini droidok képesek önállóan sokszorosítani magukat, így nehéz elképzelni, hogy ezt a szellemet bárki képes legyen visszaédesgetni a palackba.

Íme, egy forgatókönyv, ami Kurzweil szerint működhet:

Az egyszerű gyógyszerekkel és étrendkiegészítőkkel szemben a nanobot technológia rendelkezik egy komoly előnnyel: egy bizonyos szintű intelligenciát is alkalmaz. A nanobotok képesek leltárt vezetni saját magukról illetve okos módon behatolni és távozni testünkből. Az egyik forgatókönyv szerint egy különleges ?tápanyag kiegészítőt?, mondjuk egy övet vagy pólót viselnénk, ami a táplálékokat tartalmazó nanobotokat tárolná, amelyek így szabadon ki-be járhatnának a testünkben, annak természetes nyílásain át.

Ez a megoldás egyelőre némi választást biztosítana az embereknek, hiszen mindenki eldönthetné, hogy viseli ezt a ?kiegészítőt? vagy sem, azonban Kurzweil rávilágít, hogy ezek a nanobotok előtt utóbb mindenhol jelen lennének:

Végül nem kell majd különleges ruhákat, azaz táplálékforrásokat viselnünk testünkön. Ahogyan a számítástechnika is mindenütt jelen lesz, az alapvető anyagcsere nanobot források is beágyazódnak a környezetbe.

A futuristák nyájas szóhasználata ellenére tudjuk, hogy az emberi viselkedés kezelésének és előrejelzésének számos emberellenes alkalmazásán dolgoznak. Mivel a szabad akaratot éppúgy támadják, mint testünk sejtjeit, fontos hangot adni etikai aggályainknak. A tudósokat csak az érdekli, hogy kinyithassák Pandora szelencéjét, a negatív következményekkel egyelőre nem akarnak foglalkozni. És ez is csak abban az esetben igaz, ha azt feltételezzük, hogy szándékaik teljesen tiszták. Érdemes végigtekinteni a katonaság által a lakosságon végzett emberkísérleteken, hogy más szemmel nézhessük a kérdést.

A legjobb esetben is Emberi Test 2.0 helyett Gyógyszeripar 2.0-ről kellene beszélnünk, ahol a hagyományos gyógyszereket fokozatosan nanogyógyszerek váltják fel, amelyeket nano flották juttatnak a testünkbe. A finanszírozás már megvan, a gyártók pedig hihetetlen profitot látnak a jövőben. Azoknak, akik ennek a technológiának csak a jó oldalát látják, érdemes elgondolkozni, hogy kik is irányítják valójában.

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

  1. Az emberi test nagyon érdekes isteni alkotás,mert a testünket a folyamatos teremtésben is fenn kell tartani.Különösen nehéz ez a szabad akarat miatt.Az Istennek aki milliárdnyi adatot dolgoz fel csak egy ember élete során,az agyat olyanra kellett építenie,hogy a sejteken keresztül,az angyalok biztosítsák a test mozgatását is.A tudósok rájöttek hogyan hassanak az agyra,de az emberi test funkcióit nem ismerik a lélek szempontjából,csak anyagot vesznek figyelembe,szellemit nem.
    Az isteni akarat megcsúfolása,amikor próbálnak a saját boszorkány levesükkel hatni a testre,és nem veszik észre,hogy közben megölik a lelket.Isten előbb a lelket menti,akár betegségek,fájdalmak árán,és csak utána a testet.
    Egy rendszer ami ezt a rendet fordítva kezeli,katasztrófát okozhat a lélek számára,torzulásokat amiket nem látunk,de a lélek sem érzékel egy idő után.A test feszültség levezetése a betegség,de a lélektesten jelentkeznek először a torzulások,és csak a legutolsó tünet a fizikai.
    Az angyalokat is megakadályozzák ezzel,hogy kezeljék a lelket,és megfelelően irányítsák az embert,és a Teremtő levesébe is beleköpnek,aki sokkal jobban tudja mit kell tenni egy emberrel.
    A lufi dagadni fog,és nem lesz levezető nyílás,jön hogy az ember bármi másban is hisz végül nem nyújt neki menedéket,és nem menti meg magát vele.Isten az Úr és végül minden visszahullik a lábai elé.

    1. Jól látod a dolgokat.végül rájön az ember hogy Isten nélkül nem tud létezni.És mind az amit kitalál visszahull és kénytelen belátni hogy egy teremtett lény.

Hozzászólás a(z) lazlofi andras bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend