Izrael

Az izraeli kormány egyik minisztere is a templom felépítését szorgalmazza

Keresztény szemszögből a harmadik zsidó templom felépülésének kizárólag a próféciák és a végső idők eseményei szempontjából van jelentősége, hiszen tudjuk, hogy ?ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.? (Apostolok cselekedetei 7:48) Ugyanakkor a templom felépülése egy igen kézzelfogható esemény lenne az idők jelei szempontjából.

A Templomintézet egyik munkatársa a harmadik templom makettjét állítja össze

Forrás: TimesOfIsrael.com

Izrael egyik minisztere, a nacionalista, vallásos Jewish Home párt tagja, a zsidó Templom felépítésére szólított fel néhány napja.

Uri Ariel, Lakás és Építésügyi Miniszter kijelentése egy régi tabut tört meg, mivel magas beosztású kormánytisztviselők eddig óvakodtak attól, hogy megbolygassák az amúgy is ingatag status quo-t a szent és igen vitatott területet illetően. A kijelentés valószínűleg komoly felindulást vált majd ki hivatalos izraeli körökben és határozott dühöt a muzulmán világban.

A ciszjordániai Shilo telep közelében tartott régészeti konferencián elhangzott beszéd során Ariel a harmadik Templom felépítését szorgalmazta a ?szent helyen?, ahol ma a Sziklamecset és az al-Aksza mecset található Jeruzsálemben. A Templomdob a judaizmus elsőszámú, az iszlám számára pedig a harmadik legszentebb terület.

?Sok kis templomot építettünk már,? mondta Ariel, a zsinagógákra utalva, ?de fel kell építenünk az igazi templomot a Templomdombon.?

A jeruzsálemi helyszín adott otthont a judaizmus első és második Szent Templomának, amelyek közül az utolsót i.sz. 70 körül rombolták le. A vallási és szélsőjobboldali zsidók körében támogatott, a harmadik templom felépülésére irányuló kezdeményezés a fő irányvonalon kívüli elképzelésnek számít az izraeli politikában.

Tavaly Zevulun Orlev képviselő beszélt a zsidó templom újjáépítéséről, kihangsúlyozva, hogy a Sziklamecset vagy az al-Aksza mecset elmozdítása egyet jelentene ?a milliárdos követőtáborral rendelkező muzulmán világ által indított háborúval.? Megjegyezte azonban azt is, hogy ?a politikában minden átmeneti, stabilitás nem létezik.?

A Jordánia által felügyelt Wakf hatóság rendelkezése szerint a zsidók jelenleg nem használhatják a Templomdombot imádkozásra. A Wakf feladata az al-Aksza és a Sziklamecset körüli terület rendfenntartása.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Causa Belli vagy sem, megcsinálják a templomot, figyeljétek meg.

    Nem is ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy amikor indulnunk kell, útra készek legyünk, mert hamarosan itt lesz az idő, és sokat, de nagyon sokat kell futnunk. Mindenféle értelemben.
    Akinek van füle a hallásra, hallja.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend