Gazdasági válság

Pénzlenyúlás ciprusi mintára ? Hozzányúl az EU a betétekhez

Néhány napja feltettük a költői kérdést: Vajon ki állja majd az új bankmentések számláját? A hivatalos válaszra egy hetet sem kellett várni. Az EU pénzügyminiszterei csütörtökön döntöttek a bankszanálás szabályairól. A megállapodás értelmében ezentúl a százezer eurónál nagyobb betéttel rendelkezőknek is részt kell venni a bankmentésekben. Más szóval a Cipruson látott állami pénzlenyúlás mostantól hivatalos módszerré válik, azzal a különbséggel, hogy a szabályokat előre lefektették.

Az EU tisztviselői elég sokáig bizonygatták, hogy a ciprusi megoldás egyedi eset volt, de most már mindenki láthatja, hogy ez nem igaz. Mára elcsendesedett az ügy kapcsán kirobban nemzetközi felháborodás, így a politikusok szép fokozatosan megvalósíthatják, amit valószínűleg mindvégig terveztek.

Vajon miért pont most hozták meg a döntést? Netán sorozatos bankcsődökre számítanak a közeljövőben? Tudnak valamit, amit nem kötnek az orrunkra?

Említésre méltó, hogy milyen kevés nemzetközi médiafigyelmet kapott ez a fontos döntés. Néhány éve minden hírportál napokig másról sem írt volna, minthogy a betétesekkel fizettetik meg a bankok tévedéseit.

A Portfolio.hu a következőket írta:

Hétórás tárgyalás után a 27 tagállam vezetői összeállították azt a tervezetet, amely alapján a részvényesek mellett a kötvényesek és a 100 ezer euró feletti bankbetéttel rendelkezők is részt kell, hogy vállaljanak az esetlegesen bajba kerülő bankok megmentésében. A szaknyelvben “bail-in”-nek nevezett metódust üdvözölte az Eurócsoport vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem.

Az új szabályok tabut döntenek Európában, hiszen eddig nem nyúltak hozzá a bankbetétekhez a bankok megmentése során, elsősorban adófizetői (költségvetési) pénzeket vettek ehhez igénybe. A jövőben is lesz azért némi mozgásterük a tagállamoknak arra, hogy megállapítsák, miként hárítják át a veszteségeket a befektetőkre.

A Guardian cikke szerint Angela Merkel örül a megállapodásnak, mert így a politikai szereplők a háttérben maradhatnak a bankmentések során és ?kiegyensúlyozott kompromisszumnak? nevezte a döntést.

Közben zárójelben érdemes megemlíteni, hogy a Fitch Ratings “CCC” osztályzatról RD, vagyis korlátozott államcsőd kategóriába sorolta Ciprus helyi devizában fennálló adósságát. Tehát a betétek márciusi megsarcolása ellenére továbbra is a csőd közelében van az ország.

Vajon az uniós döntés hatására milyen irányba mozdulnak majd a bankkötvények árfolyamai?

A hivatalos magyarázat szerint a döntésre azért volt szükség, mert az adófizetői pénzekből végrehajtott bankmentések túl sok gondot okoztak:

Az Európai Unió gazdasági termelésének egyharmadát költötte eddig bajba jutott pénzintézeteinek megsegítésére 2008 és 2011 között, a válságot azonban nem tudta adófizetői pénzekből megfékezni, Írország esetében pedig csaknem teljesen államcsődöt okozott.

A márciusban végrehajtott ciprusi mentés azonban keményebb lépéseket eredményezett, amikor az Unió a költségek jelentős részét a betétesekre hárította. Most ezt a módszert tervezik megismételni.

Tehát a ciprusi ?megoldást? másolják, azt pedig tudjuk, hogy Cipruson számos vállalkozás többszázezer eurót veszített egyik napról a másikra.

Abban pedig biztosak lehetünk, hogy további bankcsődöket fogunk látni, nemcsak az Európai Unióban, hanem szerte a világon. Ez különösen felgyorsulhat a következő válság beindulása után.

Az újabb válság még el sem érte a világgazdaságot, de a recesszió tünetei mindenhol érezhetőek.

Néhány említésre méltó adat:

–          Az autóeladások 20 éves mélyponton vannak Európában.

–          Az eurózóna munkanélküliségi rátája nem mozdul a 12,2 százalékról, ami mindenkori rekordnak számít.

–          Olaszországban átlag 134 kiskereskedelmi egység zár be minden egyes nap. 2008 óta összesen 224.000 bolt vagy vállalkozás húzta le a redőnyt.

–          A jóslatok szerint Olaszország 6 hónapon belül kimentésre fog szorulni.

–          Franciaországban a mindenkori legalacsonyabb szintre esett a fogyasztói bizalom index.

–          Franciaországban a munkanélküliségi ráta 10,4 százalékon áll, ami az elmúlt 15 év legmagasabb értéke.

–          Franciaországban a gazdasági termelés 57 százalékát a kormány adja.

–          Az elmúlt 11 hónapban idén májusban csökkent a leggyorsabb ütemben a folyósított személyi kölcsönök értéke Európában.

–          Az elmúlt 25 évben az idei első negyedévben csökkentek a leggyorsabban a felhasználható jövedelmek az Egyesült Királyságban.

–          Az előrejelzések szerint a spanyol munkanélküliségi ráta jövőre elérheti a 28,5 százalékot.

–          Néhány éve a rossz kölcsönök mértéke 2% alatt volt Spanyolországban, ez az arány jelenleg 10,87%.

–          A spanyol államadósság 19,1 százalékkal nőtt csak az elmúlt 12 hónapban.

–          A görög kormány előrejelzése szerint az ország gazdasága 4,5 százalékkal fog zsugorodni idén.

–          Az előrejelzések szerint a görög munkanélküliségi ráta 30 százalékra fog emelkedni 2014-ben.

A helyzetet cseppet sem javítja, hogy Kína eközben kereskedelmi háborút vív Európa ellen.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az Európában elindult folyamatok példanélküliek a modernkorban és sajnos sokan sok pénzt fognak még veszíteni.

Források: The Economic Collapse, Portfolio.hu, guardian.co.uk

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. A korunk almája a pénzrendszer, melybe harapva ugyan tudáshoz jutsz, mellyel hatalomra tehetsz szert de ezért el kell dobnod valamit, ami emberré tesz. Egy új ördögi játék része leszel, melyben az odavetett részeid másra cserélik, más emberré tesznek, akivel azt tesznek, amit, amiért szándékozol tenni de mondom ördögi játék, mert nyertes, győzelem nincs, csak mohó vágy a többre és örök elégedetlenség önmagaddal.
    Ez a könnyű, fényesnek tűnő út sivatag népének (amerre jártak minden sivatag lett), aki fogadta az almát, arany borjút, választotta a talmudista kufárokat (Jézus helyett) már természetes út, ők már ez az út.
    Ha elfogadod az útjuk, pl. idősebb testvérnek tekinted őket, saját poklod választod, aminek a a csillogása vonz de csak egy leszel az ördögi tervben, mely itt építi az embert, emberi világot lecserélő poklát.
    Bocs, ha Bibliát csak metafora, utalás gyűjteményként kezelem és az üzenet érdekel, nem a bálvány szó szerinti szavak-tettek.
    A régmúlt nagyjai sem voltak képesek a jövő minden pillangószárny csapás hatásaival számolni (pontos események, tettek a jövőben)de a fő irányokat, a történelem, tettek ismétlődéseit, jellemet ismerők papírra vethették, kimondhatták mi történt már meg többször és történhet meg ismét. Ezt szerintem csak utalásokkal lehet általánosan megfogalmazni sok másként értelmező embernek.

Hozzászólás a(z) Sharky bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend