Háborúk

UPDATE! Háborús készülődés Izraelben és teljes orosz evakuáció Szíriában – Helyzetértékelés

Időkjelei: A háborús készülődéssel kapcsolatos hírekben nehéz kiigazodni, megbízható források pedig sajnos nem léteznek, így ránk, olvasókra marad a rendelkezésre álló információk alapján megítélni pontosan hol tartunk. Mivel a szíriai konfliktus sok szempontból fontos, úgy gondoltuk, az alábbi cikk mindenképpen segít a tájékozódásban.

UPDATE: A cikkben foglalt néhány információ máris tévesnek bizonyult. Az orosz TASS hírügynökség a következőket közölte néhány órája (köszönjük olvasónknak a hír továbbítását):

Oroszország nem zárja be damaszkuszi nagykövetségét és nem szünteti meg a tartuszi bázison keresztül nyújtott műszaki támogatást, nyilatkozta Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter marokkói látogatása során.

“Ezek csak híresztelések és provokatív spekulációk, amelyeknek az a célja, hogy segítsenek a rezsimváltás kivitelezésében,” mondta Lavrov. (forrás)

Forrás: debka.com

Június 26-án Moszkva bejelentette, hogy az orosz diplomaták és katonaság evakuálása Szíriából befejeződött, beleértve a tartuszi tengerészeti bázis kiürítését is.

?Oroszország, részben a szíriai konfliktusban rejlő kockázatok miatt döntött az evakuálás mellett, illetve annak megakadályozására, hogy orosz  állampolgárok bármilyen módon belekeveredjenek olyan incidensekbe, amelyek komolyabb következményekkel járhatnak,? nyilatkozta az orosz védelmi minisztérium egyik illetékese.

Hozzátette, hogy a 16 hajóból álló flotta továbbra is készenlétben áll a Földközi-tengeren és a fegyverek, mint például a légvédelmi eszközök szállítása is folytatódik a szír kormány számára, a korábbi megállapodások szerint.

A szíriai helyzet eldurvulását az izraeli Golani dandáregység által szerdán, előzetes bejelentés nélkül szervezett manőver is jelzi, amin Benjamin Netanjahu és az izraeli hadsereg vezető tisztjei is részt vettek.

Londonban David Cameron is összehívta kormánya biztonsági tanácsát, hogy megbeszéljék a szíriai helyzetet. Ed Milliban, az ellenzék vezetője is hivatalos volt az ülésre, amire a protokoll szerint csupán olyan esetekben kerül sor, ha rendkívül fontos biztonsági kérdésekről tárgyalnak.

A Vlagyimir Putyin és Barack Obama közötti barátságtalan konfrontáció a múlt heti G8-as csúcstalálkozón, újabb öt hónapos, fokozatosan elmérgesedő háborúskodásra ítélte Szíriát, mivel a két vezető csak szeptemberben találkozik ismét.

Közben a hangulat egyre feszültebb Washington és Moszkva között a szír helyzet és egyéb kérdések, például Edward Snowden ügye miatt is.

Amerikai és izraeli titkosszolgálati megfigyelők az alábbi hét vészterhes fázis kibontakozását látják a szíriai válságban:

1. Öthónapos vérfürdő az 2,2 milliós Aleppo városa feletti uralom megszerzéséért.

A szír hadsereg és a 100%-osan mobil ellenzéki erők minden erejüket a város elfoglalására fordítják. A szakértők szerint az ellenzéknek nincs esélye, hogy augusztusnál tovább bírják Assad erőivel szemben.

2. Egyik fél sem rendelkezik elég katonával vagy teljes fölényt biztosító fegyverekkel a háború egyértelmű megnyerésére.

Ez természetesen abban az esetben marad igaz, ha Obama vagy Putyin nem billenti át az erőegyensúlyt valamelyik fél javára.

3. Az Egyesült Államok és Oroszország készek a komolyabb katonai beavatkozásra, de nem mennének el addig, hogy szír földön vagy egy máshol a közel-keleten megütközzenek. Amerikai titkosszolgálati elemzők úgy gondolják, hogy Putyin kész a végsőkig elmenni Szíriáért az Egyesült Államokkal szemben.

Az orosz elnök eközben szándékosan hergeli Washingtont és növeli a feszültséget a volt NSA alkalmazott, Edward Snowden körüli bújócska támogatásával.

Snowden több órára eltűnt a térképről valahol Hong-Kong és Moszkva között, míg végül az orosz elnök elismerte, hogy a Moszkvai repülőtér tranzit területén tartják biztonságban és, hogy nem hajlandók kiadni az Egyesült Államoknak.

4. Irán, a Hezbollah és Irak is erősíteni fogják harctéri jelenlétüket.

5. Egy komoly összecsapás készülődik az Assad rezsimet az oroszokkal együtt védelmezni kívánó és növekvő számban Szíriába érkező közel-keleti síiták és az amerikaiak által támogatott, javarész szunnita ellenzéki erők között.

A konfliktus meghiúsíthatja az amerikai-iráni tárgyalásokat Irán atomprogramjával kapcsolatban, amelyek Hassan Rouhani megválasztásával megakadtak.

6.  A Genf 2 elnevezésű konferencia, ami politikai megoldást keres a szíriai válságra, halva született kezdeményezés. Moszkva és az Egyesült Államok álláspontjaiban áthidalhatatlan ellentétek állnak fenn, mint például, hogy Assad elnök menjen vagy maradjon.

7. Amíg a diplomácia tehetetlen, a regionális konfliktus széleskörű háborúvá fajulásának veszélye fokozatos nő. Fennáll az a veszély is, hogy Iránt, Izraelt, Jordániát és Libanont bármelyik pillanatban beszippanthatja a konfliktus. Sőt, ez Libanon esetében talán már meg is történt.

Bármilyen apró ?hiba? a szembenálló felek részéről kiválthat egy izraeli megtorló akciót és máris itt a kiterjedt háború.

Előző posztKövetkező poszt

20 hozzászólás

  1. Sziasztok!
    Uhh hogy is kezdjem… 😀
    Szóval nem vagyok egy nagy biblia moly, de már több éve figyelem a helyzetet hogy egy két maroknyi milliomos hogyan hatja a saját malmára a vizet.
    Bilderberg
    Rothschild
    JP Morgen
    IMF
    FED
    EU stb stb
    Sajnos ezekről csak nagyon kevesen tudnak, és ha esetleg beszélsz valakinek erről, még téged néznek hülyének, pedig minden itt van az orrunk előtt csak hát a médiából ezek szándékosan kimaradnak, mivel a médiát is ezek az egyének, csoportok irányítják, pénzelik. Helyette marad a jó kis agymosás, a semmitérő celeb pletykák valóság showk és a sok szenny, na ezért se nézek tv-t ilyenre nem pazarlok áramot 😀
    De a lényeg hogy egyre többet lehet hallani a Sziriai háborúról, és valahogy olyan érzésem támadt, hogy itt nagy balhé lesz… Az oroszokról meg az a véleményem, hogy szerintem azért evakuálták a csapataikat Sziriából, mert szerintem ők már tudják előre hogy Irak mire készül ezért biztonságos távolságba helyezi a csapatait.
    Véleményem szerint az Orosz taktika a csendes kivárás lesz.
    Nem avatkoznak be egyből hanem megvárják amíg mindenki széjjelövi a másikat, majd miután megtizedelödtek a katonai alakulatok, és fogytán a munició, és amikor mindegyik fél a legkiszolgáltatottabb, szerintem akkor fognak lecsapni . persze ez csak az én véleményem. NE ÍGY LEGYEN !!!

  2. nem tudni ,hogy az oroszok miert nem az sziriai partizanokat tamogatjak
    es ha az allami hadsareget fegyvereztek fel miert nem maradnak bent harcolni a kikepzok
    kulonben mind ket oldal orosz es kinai fegyverekkel lovi egymast,meg utalja a keresztenyeket
    osszefoglalva,:johet az ordog az atombombakkal

    1. Obama nem meri nyiltan elitélni Murszi megbuktatását, hiába őt és az iszlamistákat támogatta eddig Egyiptomban (csakúgy, mint a terroristákat Sziriában), mert katonai puccs ide vagy oda, a katonaság mégis a nép (a többség) akaratát képviseli.

        1. Holnap újabb összecsapások várhatók, az iszlamisták felszólitották hiveiket, hogy a pénteki ima után vonuljanak az utcára és “békésen” tüntessenek. Sajnos a “békés” szót egyik oldal sem nagyon ismeri. Az iszlamista férfiak jellemző ismertetőjegye a szakáll (többnyire bajusz nélkül) – tegnap a tüntetők összevertek egy utcán sétáló férfit, aki szakállas volt, de történetesen éppen nem iszlamista…

  3. Az RTL Klub-on a Fókuszban ma szó lesz a sátánizmusról, Rihanna-rol stb. Na erre nagyon kíváncsi vagyok. Azt hiszem a híradó után lesz.

    1. Kanku, hú de durva. Pont most olvastam el a “reklámodat”, és pont most kapcsoltam az RTL híradóra a TV-t (egyébként nem szoktam ilyen csatornát nézni) ! Szinkronicitás vagy az Úr szólt 🙂 Üdv

    2. Köszi. Ezt most én is megnéztem és ismét megerősítést nyert, milyen fontos az ördögnek, hogy a tömegmédia az irányítása alatt álljon. Az RTL Üzenete: ?Aludjatok szépen tovább, a sátánizmus csak egy trend, nem trancsíroznak, de azért destruktív és a zenében sincs sátánizmus. Jogod van abban hinni, amiben akarsz, csak ne árts másoknak.?

      Mit is mondott Alistair Crowley? “Tégy amit akarsz, ennyi a Törvény”

      Ennyi bőven elég céljaik eléréséhez.

      Most várnom kell legalább fél évet, hogy legyen erőm még egy fókuszba bele nézni. 😕 Bár jobb, ha ti írjátok meg, ha van valami említésre méltó.

      1. Bizony, bizony 🙁
        Tökéletes csúsztatás, ördögnek tetsző interpretációban. Szegény tudatlan fiatalok.

      2. Undorító a média.Amúgy a fókusztól mit is várunk mikor piramis a logója?Számomra bűntetés lenne ha nap mint nap ezeket a műsorokat kellene néznem.Félelmetes,hogy az embereknek nem tűnik fel a moslék.

        1. Akkor te sem vállalod az RTL-es médiafigyelést? 😀

          Belegondolva most az jutott eszembe, hogyha emberek tömegei képesek ezt rendszeresen nézni, akkor nincs szükség túl agyafúrt ötletekre a világ félrevezetéséhez. 🙁

        2. Nem nem vállalom.Nem bírom nézni el fog a hányinger vagy pedig nagyon szomorú leszek vagy nagyon ideges,hogy mindíg van lejjebb.Kanku amúgy jól csinálod,mert el kell magyarázni a gyermekeknek is,hogy az ördög milyen eszközökkel és módon operál.De amúgy félelmetes,hogy a nagytöbbségnek nem okoz erkölcsi dilemmát az hogy milyen műsorok mennek.És akkor a napi blikk meg bors és hasonló szennyről meg ne is beszéljünk.

        3. Én szoktam tv-t nézni, rádiót hallgatni több okból is. Bár nem sokat. Igazából a híreket és az ismeretterjesztő filmeket szoktam, szoktunk nézni. De amikor nézem: 1. Figyelem, a mindenkori propagandát. Figyelem, hogyan és merre terelik a tömegeket ill., hogy mit hoz nekünk a jövő.
          2. A kisfiamat megtanítom, arra, hogy mi is a téve. Rámutatok a hazugságokra, a hisztéria keltésekre, megtévesztésekre, csúsztatásokra, erkölcstelenségekre, röviden megtanítom arra, hogyan kell tévét nézni, hogyan kell folyton szűrni az információt. Ettől függetlenül, amikor csak tehetjük kint tartózkodunk a szabadban és élvezzük a napsütést és a kinti levegőt amit Isten biztosít számunkra,…ingyen.

  4. “Bármilyen apró ?hiba? a szembenálló felek részéről kiválthat egy izraeli megtorló akciót és máris itt a kiterjedt háború.”

    “MEGTORLÓ AKCIÓT” -apatikus tekintettel sirva rohogo smiley sajnos nincs, ezert marad ez 😀

    Flame on!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend