Világkormány

Hollande ?gazdasági kormányt? és ?politikai egységet? akar Európának

?A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal. Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.? ? Jelenések 17:12-13

Kapcsolódó Bibliatanulmány: A tíz szarv, azaz Európa szerepe a végső időkben

Forrás: independent.co.uk

A sokat kritizált francia elnök, Francois Hollande támadásba lendült, egy ?gazdasági kormány? két éven belüli felállítását szorgalmazva az eurózónának és ?politikai egységet? Európának.

Miután sokan túl passzívnak tartották kormányzása első egy évét, Hollande taktikát változtatott Európa jövőjének formálását illetően.

Az Elysee palotában tartott kétórás sajtókonferencia során Hollande egy egész sor új kezdeményezést jelentett be, aminek része egy négy pontból álló terv egy szövetségi Európa gyors létrehozására.

?A kötelességemnek tekintem Európa kimozdítását a gödörből, és ennek része, hogy csökkentsem az emberek elégedetlenségét, ami immár az Európai Unió jövőjét fenyegeti,? mondta.

Elmondta, hogy követelni fogja egy ?gazdasági kormány? felállítását az eurózóna számára, ami havonta ülne össze, hogy megtárgyalja a növekedés támogatásának lehetőségeit. Szorgalmazni fogja a ?politikai egységet? az EU egészére, ami egy lépéssel közelebb vinne a szövetségi állam kialakításához.

A francia elnök beszélt még az EU adók harmonizációjáról és az EU ?energiapolitikájáról?.

David Cameron, brit miniszterelnök viszont egy lazább, kevésbé központi irányítás alatt álló európai kormányt szeretne, viszont minden beérkező javaslat pont az ellenkező irányba mutat, miközben a britek éppen a következő választások után, egy országos népszavazás keretében nyilváníthatnak véleményt Nagy-Britannia EU tagságának kérdéséről.

Francois Hollande ?négy pontja? akár kihívásnak is tekinthető a német kancellárasszony felé, aki sokszor beszél az európai integráció szükségességéről, miközben minden ilyen irányú lépést megakadályoz.

A sajtótájékoztatót egy nappal a hivatalos statisztikák közzététele után tartották, amelyekből kiderült, hogy Franciaország ismét recesszióba süllyedt az első negyedév során, 2008 óta immár harmadik alkalommal.

Előző posztKövetkező poszt

21 hozzászólás

  1. Márpedig de! Igen is szabályozni kéne a népesedést. No nem a fejlett, tanult népességre gondolok, hanem a majmok szintjén megrekedt társaságokét. És igen is az embereken múlik, hogy hogyan működik egy rendszer. Egy központosított vezetés (ahol tiszta szívű, magasan képzett és hozzáértő emberek, nem pedig maffiózók irányítanak) működhetne. A világvaluta sem rossz ötlet, csak éppen a jelenlegi állás és gondolkodás mellett megvalósíthatatlan. Az emberiség ÖSSZEFOGÁSSAL, EGYESÜLÉSSEL képes bármit elérni. Az Európai Unió is ilyen áll-szlogennel jött létre, de lassan mindenki kezdi felismerni, hogy csak a kizsákmányolás a cél, ezért pont az ellenkezőjét éri el: egyre nagyobb széthúzást…

    1. Nem ertem, hogy a jelenlegi rendszer mellett miert is kellene szabalyozni a szaporodast…
      Te azt mondod, hogy a fejletlen orszagok miatt.
      Szerintem a fejletlen orszagokban kivaloan szabalyozva van.
      A fekete kontinens 80%-a oly mertekben van kirabolva es kihasznalva a feher ember altal (termeszetesen a feketek ostobasaga miatt joreszt), hogy ott a nepesseg jelentos reszenek nincs mit ennie. Ergo ugyis ehenhalnak. Ahol pedig nem, ott a minimalis javakert is lemeszaroljak egymast. Nem is nagyon lehet maskent “megoldani”, mivel a legtobbje tudatlan. A “szaporodason” kivul nem sok szorakoznivalojuk van. Konnyen haboruba keverednek egymassal. Konnyen a kabitoszer es az eroszak rabjaiva valnak. Az elet szamukra mit sem er. Tulajdonkeppen sajat termeszetuk fogsagaban vergodnek.
      Szabalyozas a kinaiaknal van. De ok is hasonlo helyzetben, tomegnyomorban elnek. Legtobbjuk egy marek rizsert dolgozik. Amennyiben barmilyen konfliktusba keverednek, a “termelekeny” gazdasaguk azonnal osszeomlik. Es egy marek rizs nem nagy tartalek. Azonnali ehezesi hullamot tapasztalnanak meg…
      India. Szinten a legszegenyebb orszagok egyike. A kozallapotok, kosz-piszok, rendezetlenseg, jarvanyok-virusok-betegsegek es a kozellatas hianya megteszi a hatasat.

      Ha mindezek nem lennenek, es a vilag “igazsagosan egyenlo” lenne veluk is, akkor mar reg a 10 milliard felett lennenk. (Jelzem: es akkor mi van?)
      Szoval en nem aggodnek annyira a “tulnepesedes” miatt. Az Uj Vilag “epitoi” kivaloan kezelik ezt, ami nyilvanvalo.
      Aggodalmat szamomra inkabb a nepessegcsokkento programok okoznak, melyek szemmel lathatoan mar elindultak…

  2. az a legnagyobb baj a világgal hogy senki sem meri kimondani hogy törvénybe foglalt, bölcsen irányított, világméretű születés szabályozásra lenne szükség, és hogy egy becsületes központi hatalomra lenne szükség ami ezt betartatja minden országgal, és ami azonnal betudja darálni annak az országnak a vezetését amelyik nem hajlandó ezt elfogadni

    természetesen becsületes, jó szándékú és bölcs világ uralkodóra lenne szükség, aki az egyéb dolgokban hagyja élni nyugodtságban a népeket, a hétmilliárd ember között vannak erre alkalmas személyek

    1. Hirtelen valami csúnyát akartam írni, de mivel belátom, hogy ez nem a te hibád, inkább azt mondom, Bocsáss meg neki Uram, mert nem tudja mit beszél. A sátán rendszere átmosta az ő agyát is, így a gonosztól származó dolgokat mint jónak látja.

      Isten áldjon

      Ui. Olyan ravaszul mondták ki ezeket a dolgokat, hogy te észre sem vetted és már hiszel benne(pedig nap mint nap ez zúdítják ránk minden médiumból),….sőt, meg vagy győződve, hogy ezekre mind magadtól jöttél rá,….pedig egyáltalán nincs így. Vagy azt akarod mondani, hogy te tényleg a kis ujjadból szoptad ki ezeket a “bölcsességeket”? Na mindegy. Remélem megkönyörül rajta az egyetlen Isten.

    2. Ezt bizony sajnos sokan kimondták már és egyre többen teszik.
      http://idokjelei.hu/2011/10/a-globalis-elit-nepessegcsokkento-politikaja/

      Az egyik nagy probléma, hogy ebben a világban hatalmi pozícióba olyan emberek kerülnek/kerülhetnek, akiket nem a nép, hanem saját jóléte érdekel. Illetve akik jó szándékkal indulnak is, csak úgy juthatnak elég magasra, ha feladják elveiket, egészen a csúcson, pedig már ez sem elég.

      A propaganda mindenesetre jól működik, mert az emberek nagy részével elhitették, hogy túl sokan vagyunk.
      http://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

      Az általad áhított “bölcs” vezető pedig hamarosan érkezik, de sajnos kicsit más tervekkel, mint amit szeretnél.

    3. Miért aggódsz ennyire, a 3 Világ Háborúban az emberiség 2/3-a fog elpusztulni. Megoldódik a problémád!!!!

      MENNYI BUTA EMBER IRKÁL IDE, TIK TÉNYLEG TUDJÁTOK, HOGY MIK ÁLLNAK A VALÓS PROBLÉMÁK HÁTTERÉBEN, KIK VAGYTOK TIK, HOGY TI AKARJÁTOK MEGMONDANI, HOGY MI A HELYES, MI KÖZBEN VAKOK VAGYTOK ÉS VILÁGTALANOKAT VEZETTEK A SZAKADÉKBA?????

  3. Interviewing Google Chairman Eric Schmidt: “Don’t Be Evil” Was The Stupidest Rule Ever
    http://www.npr.org/2013/05/11/182873683/google-chairman-eric-schmidt-plays-not-my-job

    “SAGAL: Well, let me ask you another question which is Google’s slogan is famously, don’t be evil, right? How did you guys come up with that?

    SCHMIDT: Well, it was invented by Larry and Sergey. And the idea was that we don’t quite know what evil is, but if we have a rule that says don’t be evil, then employees can say, I think that’s evil. Now, when I showed up, I thought this was the stupidest rule ever, because there’s no book about evil except maybe, you know, the Bible or something.”

    Yeah, the Bible or something… moral relativist rationalizing “the end justifies the means” “for the greater good” fool.

  4. 2013. szeptember 22-én lesz megtartva a németországi választások, ha egyáltalán meg lesz tartva, mivel ahogyan követhetjük a mennyeiek által adott üzeneteket, melyből talán egyik a legfontosabb: “a kegyelem időszaka lejár, addig térjetek meg a széles ösvényről, amíg még lehetőségetek adatik”

    1. Ezt kéne tenni valóban. Nem tudhatjuk mikor lesz a vég, de felkészülve tartani magunkat nagyon fontos!
      A széles ösvény ki van aranyozva, ékkövezve és díszítve, a keskeny ösvény nehezebb sokkal, és poros út az…
      Lehet választani, vagy cipeljük a keresztet, ahogyan ezt a szentek és Fiú tette(k), vagy nem. Ha megállunk és ledobjuk a keresztet bármi is történjen, akkor hamar a széles útra törünk ki a keskenyről.

  5. Nagy-Britannia kilépne az Eurozónából, egy alapítótag? Kétlem, mivel ott van a legtöbb szabadkőműves, meg irányító egész Európában.
    Németország mindig is nagyhatalomnak számított, és erőteljesen fel tudtak állni bármilyen háborúból.
    De ha jól tudom már áll az Globális Világ úgy 60 éve, úgy hívják, hogy ENSZ. Már létre lett hozva egy világi szövetség, amely teljesen globalizált.
    A világ fő irányító elitje mindig is Németország, Anglia, Franciaország, USA, Oroszország, Kína, Japán, Olaszország, meg talán Kanada. Azt hiszem fel is soroltam a G8 összes országát beleértve a kommunista nagyhatalmat Kínát is.
    Ezek a modern kor leggazdagabb és legintenzívebb országainak számítanak.
    Ahogyan réges rég Egyiptom, Asszíria, Római Birodalom… Ugyan azon az elveken épültek ezek a nemzetek is.
    Igaza van sok történelemtudósnak, hogy mindig váltogatják egymást az országok. 1776-ig nem is létezett az USA. Egy a mai napig létező államszerűség, ha ilyen hamar a legnagyobb paráznává tudta kifejleszteni magát, mire képesek a régi történelmi országok? Valamint a régi történelmi országok nem pont USÁ-t irányítják? Én úgy tudom, hogy Anglia nagyon is tettes ebben… Anglia, hogy hogy csak egyszer volt elfoglalva és 1000 éve nem? Az egyetlen olyan ország, ahol majd 1000 évig nem dúlt háború. Az a sziget bevehetetlen, vajon miért?

    1. Udv!

      A brittek nem fognak kilepni az EU-bol.
      Van egy novekvo elegedetlenseg az EU-val szemben, de ez majdnem minden EU tagorszagban jelentkezik.
      A brittek nepszavazast akarnak csak kiirni, ha jol emlekszem 2015-2017-es idoszakban.

      Milyen erdekes, hogy Cameron brit miniszterelnok a legfontosabb celkituzesenek tekinti, hogy 2015-is (azaz eme nepszavazas elott!!!) teto ala hozza az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmenyt. (Ami azt jelenti, hogy vammentesen vasarolhatunk es adhatunk el az USA-val kapcsolatban). Ez rendkivuli fegyverteny lenne reszerol, ami megforditana az EU-ellenes hangulatot…

      1. Én BRICS-re figyelnék jóban .
        Az mindent felül írhat , amit egyesek kitaláltak .
        És a idén még sok meglepetés lehet .

        1. OPTT
          Hamis próféta Buenos Airesből került Rómába
          Írországtól keletre érkezik az Antikrisztus
          A szőke bestia pedig Ausztráliából
          S tudjuk két próféta jelenik meg, amikor megtörténik a Nagy Figyelmeztetés, hogy kik ők lehetne találgatni, de ha már ott lesznek azon a pozición tudni fogjuk, ha megadatik számunkra:
          Nagy Figyelmeztetést kisebb figyelmeztetések már megelőzték, lásd Püspökladány, Medjugorje, Vatikán, stb…
          Azt is tudhatjuk, hogy Urunk Jézus Krisztus kormányoz, amióta megérkezett a hamis próféta Rómába Benedek atyánkon keresztül
          S azt is tudjuk, már jó ideje Sopron- Vác- Mohács a Szentháromság városai, abba most nem mennék bele amit már előzőleg felfedhettem…

          Hány és helyen fog megjelenni a kereszt, azt nem mi döntjük el….

        2. Szőke bestia Ausztráliából? Írja ezt valahol a Nagyfigyelmeztetés látnoknője?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend