Nagytestvér

Mondj nemet a Google szemüvegre

Nagytestvér egyre szorosabbra húzza a hurkot társadalmunk körül. Istennel ellentétben, a világkormány erői csak a technika eszközein keresztül tudják folyamatos megfigyelés alatt tartani az embereket, így egyik ország a másik után, Észak-Amerikától egészen Indiáig, sorra vezeti be az orwelli ?újításokat?, természetesen miután széles körben elhitették, hogy mindez a mi érdekünkben történik.

A Biblia egy egységes világkormány megjelenésére figyelmeztet, amit a Bibliából Antikrisztusként vagy Fenevadként ismert diktátor vezet majd, egyenesen a Sátán hatalmával (Dániel 11:21, 23-24, 8:23-25, Jelenések 13:7). A világ feletti hatalomátvétel előfeltétele a társadalom felülről történő irányításának lehetősége, ezt pedig csak úgy képesek elérni, ha mindig tudják, hogy ki mit csinál éppen. ? Joseph Candel

Forrás: naturalnews.com

A Google internetes óriás egyik legújabb technológiai fejlesztésére figyelmeztető weboldal komoly nézettségre tett szert a közelmúltban, ahogy az emberek kezdenek ráébredni az újítás komoly adatvédelmi veszélyeire.

A Stop The Cyborgs, azaz ?Állítsd meg a kiborgokat!? nevű oldalt ?a Google szemüveg és hasonló projektek ellenkampányának szánták. A mozgalom célja pedig megakadályozni egy olyan világ kialakulását (Időkjelei: de legalábbis lassítását), ahol megszűnik a magánélet és teljes a kontroll,? írják az oldal készítői.

Aki esetleg nem tudná, a Google szemüveg egy olyan eszköz, ami a Google szinte határtalan adatbázisát kihasználva lehetővé teszi, hogy viselője folyamatosan, valósidőben rögzítsen mindent, amit lát vagy hall, majd okostelefonja, az Internet vagy egyéb telekommunikációs eszközök segítségével azonnal közzétegye a felvételeket, az érintettek engedélye és/vagy tudta nélkül. (Illetve a szemüveg a viselője által kért adatokat jelenít meg a szemüveg ?kivetítőjén?.)

?Már most is mindenkit nyomon követnek a mobiltelefonok, az Internet, a banki tranzakciók és térfigyelő kamerák segítségével. Miért ez a nagy felhajtás a szemüveggel kapcsolatban?? ? kérdezik a Stop The Cyborgs oldalon.

Sok kis kameraman

Először is a Google olyan marketing hatalommal és forrásokkal rendelkezik, amelyek segítségével könnyűszerrel elfogadtathatja a nagyközönséggel a magántevékenységek hozzájárulás nélküli rögzítését. Eszébe jutott-e volna bárkinek néhány évvel ezelőtt, hogy egy rejtett kamerával csak úgy felvegyen párbeszédeket? Hamarosan sajnos mindenki ezt fogja tenni és az ellenzőkre furcsán néznek majd.

Sokan teljesen hozzászoktak már a térfigyelő kamerákhoz. Összehasonlításképpen nézzük meg, mi történik, amikor valaki a kamerát kezében tartva próbál felvételt készíteni másokról:

httpvp://www.youtube.com/playlist?list=PL3keVXoQqak7L2kK_5xUJqwV0oTkFNTZV

A Google szemüveg esetében, honnan tudhatná valaki, hogy éppen felvétel készül róla? A szemüveg kialakítása miatt ezt elég nehéz megállapítani.

Egészen más a helyzet, amikor valaki egy mobiltelefonnal készít felvételt, hiszen akkor a készüléket maga előtt tartja, így elég egyértelműen látszik, hogy mit tesz.

A Google szemüvegen keresztül rögzített adatok akkor is felkerülhetnek a felhőbe, ha viselője éppen nem készít felvételt, és a rögzített adatok alapján a rendszer releváns információkat jelenít meg a szemüveg felületén különböző kép, hang, beszéd és egyéb felismerő technológiák segítségével. Ez az úgynevezett ?kiterjesztett valóság?.

A felvétel nem egy biztonsági adatbázisba kerül, mint a térfigyelő kamerák esetében, ahol csak a biztonsági személyzet vagy az unatkozó informatikusok férhetnek hozzá.

Többről van szó, mint a magánadatok megszűnéséről, írja a weboldal. A következmények súlyosak társadalmunkra nézve. Megszűnik a különbség a ?digitális világ? és a ?való világ? között. Az emberek egyre inkább a Google által közvetített információk alapján hozzák meg döntéseiket és viselkednek társaikkal. Egy idő után a Google szemüveg mondja majd meg, hogy mit tegyenek, vagy hogyan viselkedjenek.

Az emberek fokozatosan megszűnnek autonóm egyénként viselkedni és a globális hálózat érzékelő pontjaivá redukálódnak. Nem lesz kettős személyazonosság, képmutatás vagy kísérletezgetés. Nem lesz hová menekülni online profilunk elől és ezt a rendszert egy maroknyi ember vagy cég irányítja majd.

Előző posztKövetkező poszt

30 hozzászólás

  1. Végül is önmagában véve teljesen értelmetlen egy ilyen eszköz. Érdekes kütyü lenne, de így más a felállás. Mindenki mindenkit felvehet és megoszthat, ez igazán zseniális, és igazán ördögi.

  2. “A felvétel nem egy biztonsági adatbázisba kerül, mint a térfigyelő kamerák esetében, ahol csak a biztonsági személyzet vagy az unatkozó informatikusok férhetnek hozzá.” – Felháborít, kiverte nálam a biztosítékot a cikkíró gondolkodásmódja!

    Véleményem szerint az összes megfigyelőrendszerrel az a legnagyobb probléma, hogy nem nyilvános, bárki számára hozzáférhető a megfigyelés adatbázisa.

    Nem én találtam ki, hogy “az információ hatalom”, de vegyük észre, hogy ez csak akkor igaz, ha az információ nem közkincs. Csak és kizárólag ebben az esetben lehet vele visszaélni.

    Nem olyan bonyolult ezt belátni: cseréljük ki az információ szót igazság-ra. Ha az igazság mindenkié akkor legyenek bármilyen ördögi indíttatásaim, labdába se rúghatok. Ám de ha én kezelem az igazság kútját és csak az ihat belőle, akit én oda engedek, akkor tetszés szerinti hazugsággal téríthetem el az embereket az igaz útról.

    Márpedig egy megfigyelőrendszer az objektív tényeket közvetíti. Ha ezen rendszereket az emberiség egésze nem tudja ellenőrizni, akkor sajnos őt ellenőrzik/irányítják/kijátsszák egymás ellen.

    1. Lehet, hogy nem szerencsés a megfogalmazás, de a cikkíró azt szeretné kifejezni, hogy fokozatosan mindenkiről mindent rögzítenek és ezen az se javítana, ha az információkhoz mindenki hozzáférhet. Ráadásul mindez az érintettek hozzájárulása nélkül. Szerinted ez helyes? Ma ezt még törvény tiltja, néhány év múlva pedig talán már foglalkozni sem fognak vele.

      1. “A cikkíró azt szeretné kifejezni, hogy fokozatosan mindenkiről mindent rögzítenek és ezen az se javítana, ha az információkhoz mindenki hozzáférhet.”
        Én meg azt szeretném kifejezni, hogy igenis nagyon sokat javítana a helyzeten, ha mindenki hozzáférhetnte minden felvételhez.

        “Ráadásul mindez az érintettek hozzájárulása nélkül. Szerinted ez helyes?” – Nem helyes de ez van. A technikai lehetőség a felvételre adott, a gép nem kérdez, a fejlődést nem lehet visszacsinálni.

  3. Szia spykee93!
    A károli biblia teljesen jó, valóban több fajta fordítás van forgalomban magyarországon, de mindegyik más-más.A károlit bátran használhatod.Mi is így indultunk el ezen az úton , amin most te. Fel a fejjel, az Úr veled van, ne félj, csak higgy benne.
    Áldjon a Mindenható Isten

  4. Köszönöm a rengeteg támogatást ami sokat jelent nekem,szoktam a Bibliát olvasni de sajnos mostanában kevés időt szakítok rá…
    Még az a kérdésem lenne,hogy mindegy-e melyik fordítást olvasom,vannak-e különbségek?
    A Károli féle az megfelelő-e célnak?
    Köszönöm a meghívást sajnos nem tudok elmenni mert Győr-Moson-Sopron megyei vagyok 🙁

    1. Igen, a Károli Biblia a legjobb magyar fordítás.
      http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/bibliaforditasok/
      Mégha kevés időd is van, ha egy fejezetet elolvasol reggel, akkor egész nap veled lesz és meditálhatsz róla. Esetleg letölthetsz hangfájlokat és útközben hallgathatod.

      Esetleg a klub oldalon elkezdhetnénk gyűjteni ilyen anyagokat, mert biztos mások is hasznát vennék…

      1. Én az Új fordítást olvasom már kb. hét éve, és nagyon szeretem. A szüleim meg a Károlihoz vannak szokva, bár az nekem már kissé archaikus. A nyelvezet miatt, nehéz az üzenetre figyelni, de nem lehetetlen. Attól függ, melyikhez vagy szokva. Ha még egyikhez sem, akkor nézz meg többet, és válaszd ki azt, amelyiket a legkönnyebben megérted.

        1. Érdemes a legújabb Károli-forditást beszerezni, és akkor nincs gond az archaikus nyelvvel:
          http://karolibiblia.hu/
          (A leginkább elterjedt Károli-forditás már szintén nem az eredeti, hanem revidiált változat. A családban megvan az eredeti forditás, amiben pl. az asszony még “asszonyi állat”-nak lett forditva 🙂 )

    2. Szia spyke93!

      Itt egy cím, ha esetleg közel van, és úgy érzed megnéznéd.

      Nemes Pál
      Dávid Sátora Gyülekezet
      Istentiszteletek: vasárnap 15:00 órától
      8000 Székesfehérvár, Nyárfa u.14.
      LEHETŐSÉGEK HÁZA
      http://www.radiosansz.hu

      Az jó, ha olvasod a Bibliát, de akkor fog igazán szólni hozzád , ha már megtértél! ( Persze addig se hagyd abba, inkább mielőbb térj meg!)

      Itt van néhány tanítás, amit érdemes nézned, olvasnod a Biblia mellett!

      http://illbehonest.com/hungarian/

      http://www.rhemabooks.org/hun/BooksSeries

      http://www.youtube.com/watch?v=KP0m5cqjipE

      Isten áldjon!

    3. Ez a gyülekezet Győr-Moson-Sopron megyében van. Már jártam ott, és kedves emberek járnak oda, amíg nem volt szállásom, az egyik idős hölgy befogadott, de többen is jelezték, hogy segítenének.
      Vasárnap 16:00 istentisztelet,
      péntek 18:00 ifi klub
      Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet
      9022 GYŐR
      Bisinger sétány 6.

  5. Szia spyke 93!
    Üdvözlünk a fedélzeten.Úgy látszik az Úr felhozza a hajó aljában szunnyadókat.
    Örülünk neked.Én is csatlakozok az előttem szólok véleményeihez.Olvasd naponta a bibliát.Javaslom az Új szövetséggel kezd.
    Ami fontos 3 lépésben.
    1 a megtérés(visszatérés Istenhez)ez egy úgynevezett megtérő imában történik, amit esetleg egy kis segítséggel elmondasz szabad akaratból, őszintén az Úrnak.Ehhez nem kell gyülekezetbe menni, akár hol megteheted.
    2 a víz általi újjászületés.Ez általában gyülekezetben történik, de nem feltétlenül fontos ott bemeritkezni.Megfelel egy otthoni kis családi medence vize, vagy egy folyó, vagy például a balaton is stb..
    3 a Szent Lélek általi tűzben történő keresztség.Ez sem gyülekezeti hely függvénye.Bárhol megtörténhet.De szükség van ekkor Szent Lélekkel betöltött keresztény segítségére, hogy együtt imádkozva kérjétek az Atyát, hogy töltse ki rád az Ő Szellemét az Igazság Szellemét a Szent Lelket.
    Szerintem se siesd el a gyülekezet keresést. Keress a környezetedben olyan keresztényeket, akik az előttem hozzászólókhoz hasonlóan gondolkodnak.
    Talán én is tudok neked valamiben segíteni?! Tudunk valahogy privát beszélni a dolgokról?Akár e-mailen vagy másképp, szívesen segítek neked.
    Áldjon az Úr

  6. A KATOLICIZMUS
    JÉZUS KRISZTUS UTÁN 300 ÉVVEL,
    alakult….
    még valami ???
    Kemény nyakas nép vagytok,
    az
    az igazság…
    SZOBROK,
    GIPSZ PISTA, KEZE ÁLTAL CSINÁLT JÉZUS,
    ÉS MÁRIA SZOBROK ELŐTT
    HAJBÓKOLTOK……
    TI,
    BETARTJÁTOK A BIBLIÁT,
    ami nektek kedves,
    ami nehéz
    azt nem….
    ISTEN
    NEM ISMER BENNETEKET….
    HAZUG,
    PEDOFIL, BÁLVÁNYIMÁDÓ , PÉNZIMÁDÓ, GYILKOSOK !!!
    ilyen pápa olyan pápa 🙂
    sátán eszközei vagytok….
    higyjetek csak bennük, térdepeljetek csak le előttük….
    sátáni,
    erőtlen, gonosz,
    Isten-t nem ismerő
    feket ruhás felekezet….
    Majd az Úr,
    hamarosan
    megítél majd benneteket,
    ha
    meg nem tértek….
    I. Korintus levél:4:20
    Mert nem beszédben áll az Istennek országa,
    hanem erőben.
    II. Péter levél:2:2
    És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog.
    Jelenések könyve:13:15
    És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
    Jelenések könyve:21:8
    A gyáváknak
    pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak
    és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak,
    és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.
    Jelenések könyve:22:15
    De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.

    1. Téged sem fog ismerni, ha így beszélsz a katolikusokról.
      Nem tudom, miért nem tudsz kulturált emberként írni ezen a vallásos oldalon.
      Egy másik oldalon én is hevesen vitatkozom, de ez nem közhely.
      Itt erősítik egymást a kis keresztény csoportok és nem gyengítik!
      Olvasd el a Talmudot az való neked.
      Isten áldjon, és vezessen a helyes úton, ahogy a többi megtévedt ember is.

  7. Kedves Spyke!
    Halgass, az elôttem szólókra, mert tudják, hogy mit beszélnek!
    Ilyen emberekre lenne szükség több, akik visszatérnek a kereszténységre, megunt életvitelünk után.
    He menny bele kétes új irányzatú vallásokba, mint pl. A jehova tan?i, vagy az ezoterikus tanok vall?sa.
    Ha katolikus vagy, mint én, akkor maradj benne, és ne a papokr?l ít?ld meg mag?t a hitet, hanem Jézusról.
    Jön nemsok?ra a végj?ték, és jobb, ha mi keresztények, bár lassan kevesen leszünk, de kitartunk egymás mellett és Jézust v?djük.

    1. Szerintem már elkezdödött a végső idők
      , de annak a értelmezése nem egy értelmű
      ahogy te gondolod . Abban viszont igazad van
      hogy a jehova tanui egy szekta és a ezoterikusok
      nagy része is.

    2. Kedves Schwaben!

      Nemsokára nektek, élőhítű katolikus keresztényeknek is menekülni kell majd abból a vallásból is! Meg a többiből is! Most folyik a szétválogatás. A búza és a pelyva szétválogatása! Légy készen te is, hogy amikor hallod az Úr hívó szavát, akkor készen állj Őt követni, akárhová is kell menned!

      1. Köszönöm szépen Ida hozzászólásodat.
        Igen szétválogatja Isten az embereket, és hittel reménykedek benne, hogy Isten mellett a helyem és az Ő oldalán akarok harcolni az Igazságért.

      2. Valószinüleg a katolikusoknál nagy változások lesznek
        már csak azért is. Mert 500 éve egy olasz bankárcsalád
        tagját választoták meg pápának és most napra pontosan
        500 évre rá olasz-spanyol pápát aki a szegényekért van.
        Ez igy nagyon is érdekes nekem . A egyházszakadás
        akkor is volt .Ja és ez után indult igazából a gyarmatósitás.
        Most mi lesz nagyon érdekekkel .
        Igen lesz választás ,de ez nagyon nehéz is lehet.

  8. Amíg ezt a cikket nem olvastam el én is simán bekajáltam ezt a Google szemcsi dolgot még én is akartam egyet….idáig….
    Még viszonylag frissnek számítok az oldalon,ami nem is csoda hiszen kb 2-3 hete bukkantam eme remek információ forrásra…még nem bogarásztam át az összes cikket ,de nagyon tetszik az oldal amiért újra elismerésemet fejezem ki az oldal szerkesztőjének…Megmondom őszintén finoman is szólva sz@rtam ezekre a világvége,vallási dolgokra,voltam punk,hungarsta,rocker…valahogy sosem találtam a helyem a világba…ezek a különböző “korszakaimat” általában azért hagytam abba mert rájöttem hülyeség…a másik emberek utálata,vagy elleni lázadása nem vezet sehova max újabb agreszióhóz,ami szintén nem túl jó…Még valahogy keresem a helyem de nem fizikailag,mert tudom hogy fent valaki vigyázz rám …voltak az életemben bizonyos dolgok amik csak “fenti” segítséggel oldottak volna meg…így voltam a vallással is nem tudtam miben higgyek hajlottam a rasztafari,budhizmus felé meg hasonló…aztán érdekes módón valahogy ide erre a “szent” weboldalra kerültem…már magam sem tudom hogy….de most már tudom,hogy amelyik út amit járnom kell az a kereszténység…de abból is melyik most itt tartok? Nevelésemből adódóan katulikus vagyok ….de ezt az egész papi,püspöki,pápai,gyónási dolgot csak hatalmi dolognak tartom….akkor most mi legyen ,valamelyik hitgyüli??? De abból is van vagy 5000 féle….remélem egy nap kiderül,hogy a jó útat járom-e? Bocsi az offért de mint “ÚJONC” amolyan bemutatkozásnak szántam ezt a dolgot,mert az a világ amiben hittem szétesőben van és a próféciák beteljesülni látszódnak ezek a dolgok miatt pötyögtem ezt a pár sort ide…meg amolyan tanács kérés miatt,hogy most mégis mi legyen miben higgyek és mégis mit kezdjek magammal ebben az életben?

    1. Szia Spyke93!

      Én is így voltam ezekkel a dolgokkal miután felismertem az igazságot.Ha adhatok egy tanácsot és ami a legmegbízhatóbb döntés szerintem ha magát az Istent a mi Atyánkat kérdezed meg ebben a dologban,én legalábbis ezt tettem,kértem Tőle,hogy vezessen az igazság ösvényén és hogy merre menjek mit válasszak és az Atya rámutatott az Ő fiára,hogy Őt kövessem,mert az igazi kereszténység vezetője maga Jézus Krisztus és Ő a biblián keresztül lefektette és kijelölte azt a szűk ösvényt ami az örök életre vezet.Isten az ószövetségben történt dolgok miatt többé nem akarja neves vallási vezetőkre bízni az emberiséget,mert tudja milyen korruptak és megbízhatatlanok,hisz magát a Fiát is a vallás vezető farizeusok ölték meg.ezért egyszerü kis embereken keresztül akarja kivezetni ebből a babiloni rendszerből az eklézsiát,a kihivottak közösségét aminke a feje Jézus Krisztus.Keress inkább kisebb csoportokat mint a neveseket,olvasd a bibliát és kérd meg isten és az Ő Fiát,hogy vezessenek olyan csoprotokba ahol nincsenek tévteológiák!

      A mi Atyánk áldjon meg Téged és kísérjen az utadon!

      1. Jó jó, de honnan tudná egy ilyen valaki azt, hogy mik számítanak tévteológiának? Honnan tudná, hogy milyen az a bizonyos csoport amelyhez csatlakozna? Szerintem manapság, igen magas annak az esélye, hogy nem jó helyre kerül valaki. Ezek miatt én azt tanácsolom, hogy ne nagyon siess ezzel a “csatlakozási” dologgal. Szerezz be egy jó Bibliát és olvasd az idők jeleit,…..míg lehet.

        1. Sziasztok

          Csak megerősíteni tudom az előttem szólók mondanivalóját.
          Én is ugy látom, hogy elsődlegesen Istennel kell keresni a kapcsolatot, csak ezután
          keresd a közösséget. Ez időben nem biztos, hogy egymás után következik, inkább fontosság szerint követik egymást.
          Istennek ígéretei vannak arra nézve is, hogy ha őszintén keresed a kpcsolatot Vele, Ő először is szeretni fog, azután pedig mindent megmond, megmutat a maga idejében.

    2. Szia SPYKE93 !
      Részben hasonló cipöben járunk. Én is a katolikusok között nevelkedtem és sokáig abban a tudatban éltem hogy az az igazság amit ök képviselnek. De hála (hogy idézzelek) a “fenti” segitségnek felismertem fokozatosan hogy mind utálatosság és hazugság. Ne “hitgyüliket” akarj követni, csakis az élö Istent és a gyüli majd meglessz mellé ahol hasonló emberekkel találkozhatsz (erre még én is várok). Ö kell hogy a legfontosabb legyen, a mindenség teremtöje akitöl az életet kaptuk, aki maga a szeretet.
      Üdv

      1. Katolikusként rendszeres hallgatója vagyok… sokat segített nekem.

        már többször fontolgattam, hogy elmegyek, de valahogy mindig elmaradt.

Hozzászólás a(z) Rudi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend