Gazdasági válság

Merkel örül, Medvegyev dühös: ?A lopott pénzek ellopása?

Forrás: Zerohedge.com

Merkel, aki a múlt héten dühös volt Ciprusra, amiért visszautasította a betéteseket sértő, sebtében összeütött mentőtervet, most megdicsérte az országot ugyanezért. Tehát röviden: Angela Merkel ?és egész kormánya nagyon örül, hogy a trojka, az eurózóna és Ciprus között létrejött a megállapodás,? nyilatkozta Steffen Seibert, német kormányszóvivő Berlinben. Hozzátette, hogy bizonyára akadnak még rövidtávú nehézségek, mert az intézkedések a ciprusi bankszektor csökkentését célozzák, ?azonban hosszú távon egészségesebb ágazathoz vezetnek?.

Ez majd elválik, különösen, ha egyértelművé válik az orosz reakció, ami valószínűleg nem lesz kedélyes.

A hivatalos orosz álláspont egyelőre a tipikus sakkjátékost idézi: nyugodt, hidegvérű, összeszedett. Oroszország egyelőre nem látja szükségesnek, hogy további intézkedéseket tegyen és elképzelhető, hogy elfogadja a hitel átütemezését, nyilatkozta Igor Suvalov, miniszterelnök-helyettes. Merkellel és az EKB-t képviselő Yves Mersch-sel ellentétben, akik mindenhol zöld hajtásokat látnak Európában (szó szerint), Suvalov azt mondta, hogy Oroszországot aggasztja a ciprusi válság negatív hatása az euróra.

A miniszterelnök-helyettes nem tudja megbecsülni az intézkedések által okozott orosz veszteségeket Cipruson, de hozzátette, hogy az ott található pénzek ?legálisak?.

A nem hivatalos sztori a volt elnök, jelenlegi miniszterelnök és Putyin szóvivő Dimitrij Medvegyevtől származik. A Reuters a következőket közölte:

Moszkva indulatosan reagált a hétfői Uniós döntésre a Ciprusnak szánt mentőcsomaggal kapcsolatban, mivel az intézkedés komoly veszteséggel jár a mediterrán szigetország külföldi betétesi számára, akik között számos orosz állampolgár van.

?Folytatódik a lopott pénzek ellopása,? idézte Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt több hírügynökség is, aki a híradások szerint a kormányzati tisztségviselők tanácskozásán adott hangot véleményének.

A múlt hét során Oroszország visszautasította a ciprusi kormány ismételt, kétségbeesett megkereséseit pénzügyi segélyért, de az elfogadott mentőcsomag végül fájdalmasabban érintheti az orosz betéteseket, mint a ciprusi parlament által elutasított első javaslat esetében történt volna.

A tanácskozás után nyilatkozva Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy egyelőre nem világos az orosz befektetők ciprusi veszteségeinek mértéke.

Azt is mondta, hogy az állami irányítás alatt álló Orosz Kereskedelmi Bank ciprusi leányvállalatát nem érintenék az intézkedések.

?A történtek jelzés értékűek lehetnek azok számára, akik azt tervezték, hogy pénzüket ? orosz bankokban helyezzék el,? idézték a miniszterelnök-helyettest. ?A mi bankjaink rendkívül stabilak.?

A hírek szerint a ciprusi bankokban összesen 19 milliárd euró, nem az Unióból származó és nem a bank tulajdonát képező orosz betétesi pénz van a központi bank januári elszámolása szerint. A 38 milliárd euró banki letétből 13 milliárd ez EU-n kívülről származik.

Eközben a tőzsdén javasoljuk, hogy számoljuk fel ?belga pincér? ETF-ünket és fektessünk inkább ?belga testőr? és ?polónium 210? részvényekbe. A célárat igen rövid idő alatt elérhetjük.

Friss hír:

A Reuters híradása szerint úgy tűnik, hogy az orosz oligarchák az egyhetes banki káoszt kihasználva kimenekítették pénzüket a két legnagyobb Ciprusi bankból:

Míg a  hétköznapi ciprusi állampolgárok sorbaálltak a bankjegykiadó automatáknál, hogy néhányszáz euró készpénzhez jussanak, más betétesek számára egyéb módszerek is rendelkezésre álltak.

Senki sem tudja, hogy pontosan mennyi pénz hagyta el a ciprusi bankokat, illetve, hogy a szóban forgó pénz hová vándorolt. A válság középpontjában álló két bank, a Laiki (Népbank) és a Bank of Ciprus, londoni fiókokkal is rendelkezik, amelyek egész héten nyitva tartottak és semmilyen készpénzfelvételi korlátozást nem vezettek be. A Bank of Ciprus az orosz Uniastrum Bank 80%-os tulajdonosa is egyben, ahol szintén nem volt korlátozás az orosz részről történő pénzfelvételekre.

Tehát miközben a ciprusi bankokból nem lehetett pénzt kivenni Cipruson, ugyanez a bankok külföldi fiókjaiban és társbankuknál lehetséges volt.

Zseniális.

Aki pedig eddig azt gondolta, hogy az egész folyamat célja csupán Ciprus tönkretétele volt, talán átgondolja álláspontját:

Az EKB illetékesei felvették a kapcsolatot Lettországgal, amely szintén komoly orosz betétekkel rendelkezik, és felszólították az illetékeseket, hogy ne fogadjanak be semmilyen Ciprusról kimenekített orosz pénzt, mondta két forrás is.

?Egyértelművé tették lett barátaink számára, hogy amennyiben csatlakozni akarnak az eurózónához, ne biztosítsanak menedéket a Ciprusról távozó orosz pénzeknek,? mondta két központi banki tisztségviselő.

forrás

Előző posztKövetkező poszt

11 hozzászólás

    1. Szerintem ezek félre vannak tájékoztatva. Assad bácsi vasárnap még beszédet is mondott 😀 Úgyhogy nekem eléggé élőnek tűnik.

      1. Valami azért csak történt,…valami, ami közvetlenül ellene és családja ellen irányult(talán nagyon közel jártak a “lázadok”).
        Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A semmiből nem jönnek létre még pletykák sem, mert a semmi az semmi, az nem létezik. Nem akarok én senki oldalára állni, , csak gondoltam figyeljünk oda erre a híresztelésre is.

        1. Igazad lehet. Végül is nincs kizárva, hogy esetleg egy meghiúsult merényletről van szó. Mintha egyre közelebb kerülnének ahhoz, hogy most már tényleg megöljék. Ha elesik Szíria utána Irán következik.

      2. Van olyan magyar politikus is akit helyettesítenek, mert megölték. Ha találtak egy hasonmást, és egy kicsit átoperálták, betanították, akkor csak a közvetlen hozzátartózói, és munkatársainak furcsa az illető. Senki más nem veszi észre a cserét.

  1. azt tesz(nek) a birodalom ura(i) (bocsánat, úrnője) amit csak akar(nak)…..tényleg ennyire tehetetlen az egyszeri ember?
    semmit nem tud elérni, ha lassan mindenét elveszik?
    itt szerintetek megállnak? ugyan…..ilyen könnyen még senki nem lopott pénzt mint Merkel…..

    1. Ti tényleg nem tudjátok ki is irányítja a földi dolgokat. Talán azt hiszitek, hogy a bankok, és azok tulajdonosai? Hát tévedtek. Akit nagytőkéseknek, neveztek, azok már lassan rájönnek, hogy őket is irányítják. Amióta a Földön elkezdődött a felemelkedés, egészen megváltoztak a hatalmi viszonyok. Úgy történnek az események, hogy a végén mindenki emelkedjen, és senki ne maradjon ki az emelkedésből. Ehhez át kell menni néhány dolgon mindenkinek, másként el kell fogadni, vagy el kell engedni sok mindent. ki érti miről beszélek, annak ennyi elég. Aki még nem érti, annak most hiába magyaráznám meg.
      Nézz utána mi az érték. Egy embernek egy másik ember az érték, ha az illetők becsületesek, és így meg lehet bennük bízni. Ez kölcsönösen fenn áll a két ember között. Ha nem ilyenek, akkor majd azok lesznek, de biztos sok minden el kell engedniük, főleg a pénzt..

Hozzászólás a(z) Azumi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend