Lázongó világ

DHS informátor: ?Elkezdődött?

A világkormány felállásának jelei eddig is körülöttünk voltak, de az idő előrehaladtával az események egyre egyértelműbben ebbe az irányba mutatnak. A világot az Antikrisztus megjelenésére készítik elő, aki előáll majd zseniális pénzügyi megoldásával és bevezeti saját gazdasági rendszerét. ? Joseph Candel

A ciprusi parlament tegnapi szavazását követően a pénzvilág egy kis időre fellélegezhetett, de sajnos a problémák ezzel nem oldódtak meg. Sokak szerint az elit az elmúlt napok eseményein keresztül tesztelte az emberek reakcióját. Érdemes megfontolni Douglas J. Hagmann, az alábbiakban olvasható, két napja közzétett figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy információi szerint milyen események elé néz az Egyesült Államok és a világ. Nyilván az ilyen jellegű történések bekövetkezését számos tényező befolyásolja, késleltetheti illetve megváltoztathatja, ismerve azonban a globális hatalom végcélját, sajnos tudjuk, hogy a világ pontosan ebbe az irányba halad. Érdemes tehát ezeket figyelembe véve olvasni a cikket.

Forrás: Douglas J. Hagmann, homelandsecurityus.com

Az amerikai dollár és a világgazdaság szisztematikus és irányított elpusztítása elkezdődött. A globális gazdasági hatalomátvétel első lövéseit Ciprus fölött adták le. Senki se gondolja, hogy ez az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy bárhol, ahol ezeket a sorokat olvassák, nem történhet meg. Meg fog történni és az erre vonatkozó terv kivitelezése minden jel szerint az előre megírt ütem szerint halad, hogy a következő csapást tavasszal a nyugati országokban is elindíthassák, amit őszre agresszívabb lépések követhetnek, mondja Doug Hagmann informátora.

A Terv

A terv nagyon egyszerű. James Carville, a Clinton-éra politikai stratégájának szavaival élve tömören: ?A gazdaság, te hülye!? Az egységes kommunista világgazdaság létrehozására vonatkozó tervről van szó, amiben a ciprusihoz hasonló lépések segítéségével elpusztítják a ?középosztályt?.

A maroknyi ?királyi elit? által irányított globális banki érdekeltségek támadásának elsődleges célpontja a világvaluták alapjául szolgáló dollár, ami elvileg a nemzeti szuverenitást védené.

A globális valuta és az egységes világgazdasági rendszer felállítására vonatkozó terv a politikai pártok felett álló törekvés. Akik még mindig republikánus-demokrata viszonylatban vitatkoznak, csupán a nép számára nyújtanak szórakoztatást, amivel elvonhatják figyelmüket az igazán fontos kérdésről: az elit és a többi ember közötti harcról. A globális piramisjáték csúcsán mindkét amerikai politikai párt tagjai jelen vannak, akik szisztematikusan rabszolgasorba hajtják az embereket, különböző pénzügyi és egyéb eszközök segítségével. A terv kivitelezésén évszázadok óta dolgoznak, azonban kellő gondot fordítottak arra, hogy az emberek többé ne gondolkozzanak ilyen nagy léptékekben, pedig a hazugság tényleg ilyen nagy.

A jelenlegi pénzügyi helyzetet nem az inkompetencia okozta. Szándékosan történt így. A gépezetet nagyon régen beindították, még a központi bankrendszerrel szembeni ellenállás megindulása előtt. A visszaszámlálás már a Federal Reserve Bank 1913-as megalapításakor elindult és az Egyesült Államok feletti hatalomátvétel, a globális banki és elit érdekek által, lassan befejeződik. A kormányok felett álló titkos társaságok, mint a Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Trilaterális Bizottság, lázasan dolgoztak a háttérben a média gondos takarásában, hogy idáig juttassák a világot. Az állandó háborúskodást kihasználva vagy éppen háborúkat kirobbantva mozgatták bábuikat a táblán, míg végül minden szereplő lassan a helyére kerül.

A ?Rosebud? fedőnevet használó DHS (Nemzetbiztonsági Minisztériumi) forrásom szerint az előkészületek utolsó fázisa folyik, mielőtt felfegyverzett szövetségi erőket küldenének Amerika utcáira. A különítményeket természetesen a ?béke és a rend helyreállítása nevében mozgósítják majd, a gazdasági összeomlás miatt kialakuló káoszt követően.? Sokan egyenesen követelni fogják a fegyveres erők bevetését. ?Meg fogják kapni, amit kérnek, és még annál is többet.?

Az amerikai hadsereg, ami a káoszt létrehozó hatalomnak tartozik engedelmességgel, a 2001. szeptember 11-i támadásokat követő biztonsági cirkuszhoz hasonló szigorú intézkedéseket fog bevezetni.

?Ezért repked egyre több drón az amerikai városok és földek felett és ezért szigorítják a fegyvertartás szabályait,? mondja a forrás. ?A ciprusi eseményeket szemlélve, hogyan gondolhatja bárki is, hogy itt ilyen nem történhet meg?? Meg fog történni és a következmények precedens nélküliek lesznek. Teljes megfigyelés, az emberek lefegyverzése, olyan módon, hogy a többség elhiggye, mindez saját érdekében történik. Ez mindvégig a terv része volt. Folyik a fegyvertartók befeketítése, hogy a probléma okozóiként tüntethessék fel őket.?

?Mi történik, amikor a középosztály elveszíti vagyona nagy részét, vagy egy tollvonással elkobozzák javait? Hogyan néznek majd ki a polcok, amikor a felkészületlen emberek, akik elhitték a főáramú média és azt elit szóvivőinek hazugságait, megrohamozzák a boltokat, miközben a világ összeomlik körülöttük??

Legutóbbi találkozásunkkor a forrásom elmondta, hogy a helyzet kialakulásáért nem a bankokat vagy választott vezetőinket vádolják majd, hanem a ?jobboldali, fegyvertartó, konzervatív ?milicista? csoportokat, akik tudják, hogy a helyzetet szándékosan alakították így.? Igen. Szándékosan alakították így.

?Nincs jelentősége a republikánus-demokrata vitának. Csupán egyetlen célt szolgál: lefoglalni az emberek figyelmét, miközben az igazi ellenség mindkét párt felett átveszi a teljes hatalmat. És egyre nehezebb elhinni, hogy bárki is tudtán kívül legyen részese ennek.?

?Amikor a függönyt széthúzzák, és mindenki számára láthatóvá válik az igazi cél, az egységes, digitális világvaluta bevezetése, azokat az embereket veszik majd célba és feketítik be, akik a leghangosabban figyelmeztettek erre az összeesküvésre. Őket vádolják majd a pánik kirobbantásával, a helyzetet pedig a nép által követelt, elfogadott és tolerált hadsereg kezeli majd.?

Aki még mindig azt gondolja, hogy a fenti információ csak ?üres végítélet szemét? vagy fantazmagória, nézze meg, mi folyik Cipruson. Ez vár Amerikára is. A folyamat elkezdődött.

Előző posztKövetkező poszt

41 hozzászólás

  1. 2008 óta… olvasom, hogy elkezdődött. Persze ez csak én vagyok, vannak sokkal régebbre visszamenő cikkek arról, hogy “elkezdődött”, de semmi nem kezdődött el, ugyanabban a langyos sza*ban úszik ez a túlszaporodott világ. Ezek nem tesznek semmit, vagy mert nem mernek tenni semmit, vagy mert nem akarnak tenni semmit, vagy mert inkompetensek és nem tudnak tenni semmit. Nem kell besza*rni… semmi nem kezdődött el. Ugyanaz a langyos, bűzös trutyi marad amiben eddig lebegtünk. És ezen senki nem fog változtatni, soha. Legalábbis én, személy szerint már lemondtam róla. A saját mikrovilágunkat igyekszem elkülöníteni a szartól, mert ezek, ezek a crackszippantó homár pedofil vezetők SOHA nem fognak rendet tenni.

    1. Helyes úton jársz, ha saját magad körül próbálod jobbá tenni a világot. Ez az egyetlen út és nagyobb ereje van, mint gondolnád. 🙂

  2. Szervusztok.
    Olvasom amit irtok es ugy latom hogy van amelyik hozzaszolas felelemtol van inditva. Tudjatok hogy en hogy nezem ezeket a dolgokat? 35 evi predikalas utan azt mondtam az Urnak. Mar mindenki predikal es igazan mar nem kell kenet hozza hogy az emberek halljanak egy jo predikaciot hiszen a .com-rol olyant valasztanak amilyen tetszett mar sokaknakes sikeres. Meg kell hogy mondjam hogy szeretem amikor az Istennek az ereje atfolyik rajtam masok fele. De rajottem hogy ez csak egy onzo vagy en bennem es buszkeseg. Es ekkor az Ur Isten elvezetett Texasba egy communitihoz ahol az emberek tudataban vannak azzal hogy mik kovetkeznek, es eppen ez miatt allnak Isten elott egymasert, Hogy amikor a nehez idok jonnek (es azok itt vannak a jelenben) lehessenek olyan eszkozok az Ur kezeben hogy masokat az Isten megmento kozelsegebe hozzanak. Nem hisznek fegyvert fogni de hiszik hogy a Jezus mindenek felett ur. Azota miota az en csaladom is tagja lett a kozossegnek eletunk megvalltozott. Igen nagyon rossz idok ele nezunk itt az Usaban es masutt is. De ez arra lesz igazan jo hogy azok akik igazan Jezusban a testben megjelent Istenben hisznek, meglathassak azt hogy igazan milyen hatalmas Ur is O azoknak akik az eletuket teljesen a kezebe helyezik. Ha O megengedi hogy valaki lelojon vagy megoljon az Ove legyen a dicsoseg. Ha pedig az az akaratja hogy megmentsen mint Petert is akkor is az Ove legyen a dicsoseg. Akarunk olyan szolgak lenni az O kezeben hogy a dicsoseget az eletunkbol vagy a halalunkbol Megerdemelten vegye el.
    Web oldalunk Homesteadheritage.com.
    A government nem szeret bennunket mert tanitjuk az embereket hogy Isten segitsegevel el tudjak magukat tartani. Ez nem egy tuleosdi propaganda. De igazan bizni Istenben es elhinni hogy O hatalmas hogy engem es az en csaladomat megalldja meg a nehez idokben is akkor ha Rea hagyatkozom. Egyszoval a nehez idok ideje nagyon jo lesz arra nezve hogy azok akik Istenben biznak tanitsanak masokat is Istenre hagyatkozni es az O csodalatos sebzet kezeit dolgozni azokert akik benne biznak.

    1. orulok hogy ilyen egyszeru de nagyszeru irast , velemenyt jobban mondva hozzaallast lathatok a halon amikor az egesz vilag odajut hogy massal sem torodik mint a csupasz fizikai megelhetessel. Hala istennek mi itt a vajdasagban (szerbia) sohasem eltunk olyan anyagi korulmenyek kozott hogy ezek a gazdasagi valsagok eszrevehetok volnanak, (talan egy kicsit) de az lenyegtelen, a legfontosabb az hogy latni a kegyelem korszak nagyon hamarosan bezarul es hala istennek jon jezus az oveiert

    1. Olyan egyelőre nem lesz, szerintem, mivel ma minden a bankokon keresztül működik. Ha ilyen történne, akkor megállna az élet, és nem csak itt, Európában. Gondolkozz. A bankok nélkül nincs pénz mozgás, ha meg nincs pénz mozgás akkor semmi sincs, illetve egy valami az mégis: globális szinten anarchia, ami ki tudja, hogy hogy végződne.
      Itt szerintem másról van szó. Az emberek pénzét akarják elvenni, ilyen meg olyan adók fejében ill. különböző bankok kisegítése címén. Szépen, szisztematikusan, de főleg mielőbb akarják leszegényíteni a középosztályt, azért hogy ne tudjunk többet pattogni. Persze ettől függetlenül, a mostani bankrendszert is megakarják “reformálni”, aztán, vagy közben, a régi valutákat is lecserélni egy egyetlen egyre, meg az lenne a legjobb (nekik,), ha már végre készpénz nélküli társadalom lenne, meg ilyenek. De azért ne vegyél rá mérget, mert ez csak egy db. vélemény, ráadásul én azt se tudom, hogy mi az amit a közgazdaságtanba makrónak hívnak. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezek átakarnak verni.

    1. Hát igen….és engem még köröhögnek amikor olyanokat mondok,hogy az amcsi és az európai gazdaságnak lassan “Game Over”…..

      1. Ennél már csak az lenne a durvább ha a két Korea összebalhézna,plusz az USA!!!Ettől nem állunk távol, Észak Korea RIADÓ KÉSZÜLTSÉGBEN VAN!!!!Ráadásul a közelkeleten is nagy balhé készül…amiben szintén szerepet vállalna az USA…Csak a nagy kérdés mi sülne ki ebből ,mert a sakktáblán még ott van Oroszország is…Az USA meg gazdaságilag elégszarul áll mondhatni ott is bedől a gazdaság a dollárral együtt….Szóval egy esetleges 3.világháborút HANGSÚLYOZOM ELÉG KÖZEL ÁLLUNK EHHEZ!!!! Hogyan lenne képes az USA egy ekkora háborút finanszírozni,instabil gazdasággal????

  3. nagyfigyelmeztetes.hu
    Itt vannak kifejtve a Jelenések könyvének eseményei.
    Az arany-kérdéshez: arra nem gondoltok, hogy a Hatalom majd megtilthatja az arany birtoklását is? Szóval, teljes ellehetetlenítés lesz, emberi erővel sehová sem jutunk.

    1. Nekem megvan angolul, de még nem olvastam. Gondolom azokat érinti meg elsősorban, akik egy orvosnak inkább hisznek ilyen kérdésekben. Ha elolvastam szívesen leírom a véleményem. 🙂

    2. Végezz saját magad egy kis nyomozást az ügyben( pros & cons) és döntsd el utána magad, hogy megéri e megvenni vagy sem. Ha engem kérdezel, én nem venném meg. A YT-on is találsz vele néhány vid-et. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs ilyen, mert van, csak az ő esete szerintem más jellegű volt, mint általában. Ismétlem, járj magad utána a dolgoknak, az a legjobb.
      Tudom,…. ünneprontó vagyok.
      Független ettől, őrülök neki, mert jó irányba kezdesz keresgélni.
      Thea tudna neked segíteni ebben. Van egy amerikai pasas, aki ateista volt, és akit nagyon zavart, mert a neje hívő volt. Annyira zavarta ez a dolog, hogy elhatározta, hogy utána kutat a dolgoknak, és bebizonyítja a szeretett, de “megtévedt” feleségnek, hogy Istenbe hinni butaság. Hát ennek pont az ellenkezője történt. Minél többet kutatott, annál több bizonyítékot talált az Isten létezésére. Azóta “buzgó” keresztény lett és azon dolgozik, hogy minél több embert az Úrhoz vezethessen.
      Ha azt hiszed, hogy én most bármit is rád szeretnék erőltetni, akkor nagyon tévedsz. Én ezentúl csak egyszer fogok valakinek bármit is elmondani ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, a többi már nem az én dolgom. Azt tesz mindenki amit csak akar,…… megengedett.

  4. Kedves Testvérek!

    Szerintem is nagyon egyértelműek a világi célok és törekvések és ennek a vége tényleg a jelenésekbeli fenevad birodalom lehet. Én mégsem merem állítani, hogy csupán “egy” nagy vezetőt, és “az antikrisztust” kell várni. Van 7fejű fenevad, van két fejű és ezek birodalmakat jelentenek és nem kétlem, hogy itt évszázadok és akár évezredek “röpködnek” csupán a 13. fejezeten belül. Egy ember “egyik feje” nem kaphat halálos sebet. (Szokták mondani, hogy az antikrisztust megölik és feltámad, nem kizárt, de szerintem sci-fi.) Itt országok viadala, “úniója”, háborúk (halálos seb) játszódhatnak le a leírtakban.
    A 7 fej (7 osrzág, az únió alapországai), 10 szarv és tiz korona ki is adja szépen a 27 tagországot. (!?!). A kétfejű fenevad aki feljő és cselekszi az első (Európa) utálatosságait talán az Egyesült államok. Na ez a második vezeti be a gazdasági totális kontrollt, és logikus is talán, hogy ha ez megtörténik, talán nem Kína, nem is Európában lesz először, hanem az USA-ban.
    Persze ezek az én feltevéseim, de azért elgondolkodtató. Annyira nem is “izgat”, jobban izgat, hogy Jézus mit tenne, mit szól az életemhez, a cselekedeteimhez és ahhoz hogy ki vagyok, mivé formálhat-ott. És persze ne felejtsük el, hogy ha azt hisszük, hogy ki lehet számolni az éveket, történések egymásutániságát, akkor bizony meghazudtoljuk Krisztust, az Atyát is. Hisz azt mondta, senki nem tudja, csak az Atya, mikor jő el a vég pontosan. Sem a napot, sem az órát. És úgy jön el mint a tolvaj éjjel. Stb. Sokan megszégyenülünk majd, hívők is, akik gyártottak sok teóriát, pl. 7 éves utolsó ciklus és annak végén pontosan eljön Jézus stb. És azt sem tudjuk, mikor ragadja el Krisztus az ővéit, az ige nem ad egyértelmű utalást, hogy senki ne fuvalkodjon fel. Zseniális Isten, ahogy tudtunkra adja a jövőt, de nem ad okot “okoskodni” és ezáltal az igazi céltól távolabb kerülni, tudniillik hozzá levén hasonlóvá, egyre inkább.

    1. Tudtommal ami kevés a fej az korona .
      A szarv pedig ország .
      A usa két koronás ország egyszer a világ császára
      Másodszor hawaii koronája is a övé 1959 .ota.

  5. Minden drága hitben testvéremet szeretném bátorítani az alábbi Igeversekkel!
    Amikor magunk köré nézünk és a világban történő eseményeket látjuk és halljuk, az Úr vigasza erőt ad már most is a jövőre nézve!

    “Az Úr megvigasztalja az Isten félőket

    Vakmerően beszéltetek Ellenem – mondja az Úr.
    Ezt kérdezitek: Mit beszéltünk Ellened?
    Azt mondtátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni.
    Mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott, és hogy
    gyászban jártunk a Seregek Ura előtt? Inkább a kevélyeket
    tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak,
    kísértik az Istent, mégis megmenekülnek.

    Amikor erről beszélgettek egymás között, akik félik az Urat, az Úr
    figyelt és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt
    emlékezetül azokat, akik Őt félik, és megbecsülik a nevét.
    Az Én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura -, azon a napon,
    amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes
    az ember a fiához, aki tiszteli Őt. Akkor ismét látni fogjátok, hogy
    különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az Őt nem
    tisztelők között.
    Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence.
    Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva,
    és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura -,
    nem marad sem gyökerük, sem águk.
    De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik Nevemet félitek,
    és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból
    kiszabaduló borjak. Úgy széttapossátok majd a gonoszokat, hogy porrá
    lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura. ”

    Malakiás 3: 13-21

    1. Koszonom!
      Tokeletes!

      Cserebe:
      “Your problems may be big, but our God is much bigger. Your obstacles may be high, but we serve the Most High God.”

    1. Szia CB!

      Uj, globalis vilagvalutat bevezetni csak ugy lehetseges, ha valamilyen okbol kifolyolag a jelenlegi valutak levaltasara van szukseg. Ez tortenhet ezek elertektelenedese, azaz a jelenleg szamukra tulajdonitott fedezet elertektelenedese kovetkezmenyekepp is.
      Amennyiben a jelenlegi fizetoeszkozkent hasznalt papirpenzek – mondjuk egy eroteljes bizalmi valsag soran – elertektelenednenek, ugy egy idoben ezzel az emberek alternativ fizetoeszkozok utan neznenek az atmeneti idoszakban.
      Az egyik ilyen alternativ fizetoeszkoz lehet a nemesfemek kozul az arany.
      Mivel ilyen esetben nem csak a hetkoznapi emberek, hanem a kormanyok es hadseregeik altal is megno a kereslet a nemesfemek utan, ezert annak arfelhajto hatasa van – az veszi meg az aranyat, aki tobbet kinal erte, ergo az arany ara emelkedik, mert akinek aranya van az pedig oda viszi, ahol tobbet kinalnak erte (ez a piac, es a piaci ar normal esetben).

      Tehat egy globalis devizavalsagnak arfelhajto hatasa van, mindenkeppen.
      Azonban meg kell gondolni, hogy miert veszel aranyat. Ha csak es kizarolag befektetesi celbol, akkor arra is gondolni kell, hogy azt mire valtod vissza. Ugyanis nem sok ertelme van azt esetlegesen tovabbra is ertektelenedo papirpenzre valtani.
      Ha fizikai aranyat (mondjuk uncia, fel-uncia nagysagrendben) vasarolsz, akkor arra is gondolnod kell, hogy a nemesfemre ehes kormanyok – es hadseregeik – mindent meg fognak tenni az orszagaikban talalhato osszes fizikai arany megszerzese erdekeben. Tehat ha egy devizavalsag altalanos valsagba csap at, akkor a kormanyok aranybeszolgaltatasra kotelezhetnek – sulyos iteletek terhe mellett. Ebben az esetben termeszetesen a szamla-aranyad mar fabatkat sem er, hiszen mire elerunk, addigra a betetesek penzeit mar reg akviraltak.

      En ezert ajanlom inkabb a fizikai ezust birtoklasat, ha komoly valsagra szamitasz. Ez jo csereeszkoz lehet.
      En azt tartom valoszinunek, hogy egy ilyen globalis devizavalsag szuksegszeru ahoz, hogy a globalis devizat bevezessuk.
      Roubini ezt “tokeletes vihar”-nak hivja. Melynek – velemenyem szerint – eppen a kezdeten allunk.

      Ha/es ezutan a “vihar” utan a rendteremtes erdekeben (uj rendet teremtunk – ugye) egy uj globalis es digitalis devizat vezetnek be, annak az esetleges valsagara mar igaz lesz, hogy nem tudnak semmit sem eladni sem venni a fenevad belyege nelkul, es ertektelenne valik az arany az ezust es minden dragako is.

      De ez csak az en szemelyes meglatasom.

      1. Szia Sharky,
        Koszonom valaszod. a velemenyeddel teljes mertekben egyuttertek. Az, hogy a nemesfemek valaha is elertektelenednek kizartnak tartom. En inkabb ugy latom, hogy ha be is vezetik a vilagvalutat, az arany/ezust arfolyama annyira az egekben lesz, hogy azt egy atlagembernek megfizethetetlen lesz. A vilagvaluta bevezeteserol szerintem bovebb tajekoztatast tudnak kerni az egyik “magyar” honfitarsunktol aki a BIS-nek ( Bank of International Settlement) dolgozik. 🙂 Szerintem aki physical aranyat vasarol es sajat maga orzi meg, nagyon jo strategiat folytat. Az arany mindig is megorizte erteket es meg is fogja. Udv, CB

      2. Ja ha sikerül a válság kirobantása akkor igazad van.
        De elfelejtesz egy érdekes dolgot a tartalék(fém-mek)röl
        Minden hatalom legyen bámelyik igyekezni-e kell a helyzetet
        ugy forditania ,hogy a tartalék többsége a ő kezébe legyen bevezetéskor.
        És ne lehesen hamisitani.
        Ha ez igaz akkor a bevezető hatalom sebezhető is , nem csak hatalmas
        Mert a erőforásait a nemesfémekbe kell tartania , tegyük föl mi van
        ha rá kényszerül forrás fölszabaditásra ilyenkor .
        Nem tud mert ebből csak kereslet mértékével lehet forrást fölszabaditani.
        Külöben a ár meredeken esni kezdhet.

    1. Szia!

      Nekem egyre inkabb az a meggyozodesem, hogy O az Antikrisztus – ugyan meg nem lepett fel ugy a vilagszinpadon, mint az EGY VILAG vagy masneven az UJ VILAGREND korlatlan vezetoje. De meglatasom szerint ez barmikor megtortenhet.
      Nem vagyok benne biztos, hogy Antikrisztuskent egy “semmibol hirtelen feltuno” vezetot kell varnunk.

      Ezt a ket videot mindenkeppen ajanlom neked:

      https://www.youtube.com/watch?v=w2pXPU7T_vA

      https://www.youtube.com/watch?v=e1sdbng1azk

      Szerintem tul sok a “veletlen” egybeeses a szemelyevel kapcsolatban. Es tul sok a predikcio hollywood reszerol is, eve ota…

  6. Kedves Thea!
    Te is tudod, hogy ezeknek be kell következniük!
    Elő kell készíteni az utat, mint annó Jézus Krisztusnak! Most is folyik az Út előkészítése ( a világiak útja), és már lassan megtelnek a völgyek és leomlanak a hegyek, hogy egyenessé legyen ez az Út.
    Nemsokára minden valószínűséggel meg fog érkezni a várva várt, spirituális beállítottsággal rendelkező “béke embere”.
    Sajnos más oldalakon is látom, hogy valaki nagyon nagy örömmel fogja fogadni a béke emberét, mivel mindenkinek elege lett a teljes tönkremenésből!
    Sajnos engem mindig kiröhögnek keresztény beállítottságom miatt, azért , mert azt mondom, hogy nem béke lesz hanem a vég.
    De nem bánom, hogy kinevetnek mivel 100 meg 100 hívőt és prófétát gyilkoltak meg, mert rossz próféciákat keltett.(Izajás, Ezékiel, Nepumuki Szent János)
    Thea te nagyon rendes keresztény lehetsz, és ha jól gyanítom katolikus:D Próbáld meg te is az embereket az igazság felé vezetni, ahogyan én is próbálom.
    Köszönettel: Schwaben

    1. Kedves Schwaben,
      Kérdeznék egy bonyolultat. El tudsz olyan embereket is képzelni ebben a nagy világban akik az egyházak keretein kívül is gyakorolják keresztény hitüket? Érted, csak maga az illető és az Úr felállásban.

      Schwaben, te nagyon rendes keresztény lehetsz , és ha jól gyanítom katolikus 😀

      Isten áldjon.

      1. Tisztelt Kanku!
        Persze, nem képzelem, hanem tudom, hogy az egyházon kívüli Istenhívők sokkal közelebb állnak Istenhez.
        Én katolikus vagyok, örülök is neki. Én például nem gyónok papnak egyáltalán, tehát engem is nevezhetsz egyházon kívülinek, de mégis belülinek:D nem tartom magamat jónak egyáltalán, de azért próbálkozok Isten felé menni teljes lelkemmel. Bocsáss meg, ha megsértettelek Kanku, senkit sem nevezek én eretneknek, aki nem katolikus, sőt még ősmagyar keresztény és református rokonom is van rengeteg:D
        Téged is az Isten áldjon.

  7. “A bankok nyilvánvalóan nem nyithatnak ki az ügy végső lezárásáig, hiszen azonnal megrohamoznák őket a betétesek.”Forrás
    Hmmm, talán pont most lépnek le a pénzzel bankok? Ha tényleg nem lopták el az emberek pénzét, akkor most mitől is félnek?

    Egyébként, ez most komolyan megtörténhet? Régóta olvasom az oldalatokat, de eddig mertem bízni abban, hogy ez tényleg csak egy összetett összeesküvés elmélet. De aki most nem döbben rá az igazságra és nem készül fel a legrosszabbra, az könnyen a halottak névsorába kerülhet .
    Ne értsétek félre, de remélem hogy, ez évben már tényleg történni fog valami, ami megváltoztatja ezt az egészet.

    1. Mondok egy nagyon egyszeru dolgot:

      Emlekszunk, hogy a tavalyi evben a media mivel volt tele?
      A maya vilagvege!
      Es gondoskodtak rola, hogy minden egyes elo ember a foldon megtudja a pontos datumot:
      2012.12.21.
      Mindenkihez eljutott az uzenet.

      De nezzuk csak meg ezt az uzenetet (amely teszem hozza olyannyira fontos, hogy a ’70-es evekben keszult Csillagok Haboruja-ban is tett ra utalast – azaz uzent – Lucas).
      Egyszeru:
      2012 = 2*12 = 2×1 +2 azaz 4
      12. ho = 1 + 2 = 3
      21 = 2 es 1
      Tehat: 4…3…2…1 Ez egy visszaszamlalas. Mint egy raketa kilovesnel.
      Ez nem valaminek a vege, hanem valaminek a kezdete.

      Es akkor nezzuk: mivel volt tele 2012. karacsonyakor a televizio, olyannyira, hogy minden ember ezt kovette, mintha a vilag teljes sorsa mulna ezen. Na mi volt az? Ket szo: Fiscal Cliff
      A TV-ben ugy lattuk, hogy a kongresszus “hosei”, elukon Obamaval, vegul megmentettek a vilagot.

      A valosagban azonban ez egy uzenet, csak tavolabbrol kell nezni:
      Fiscal Cliff = fiskalis sziklaszirt = gazdasagi szakadek

      Ez az, ami a visszaszamlalassal startot vett.
      Tehat igaz! Elkezdodott!

      1. Ez nem most kezdödött hanem krisztus születésével ,
        csak most jött el a idő és ez csak egy kezdet ,

      2. Sharky testvér,
        Aggódva tapasztalom, hogy egyre jobban kezdesz belemerülni ezekbe a numerológiai megfejtésekbe. Gondoltam szólok.

        1. Koszonom Kanku, hogy odafigyelsz ram.
          Biztositalak, hogy ez csak mellekes tema nalam, amolyan erdekesseg. Nem is en foglalkozom vele, hanem inkabb a “masik oldal”. Tudod, ezek a szamos, meg szimbolikus, meg evfordulos dolgok naluk fontosak. Gondoltam felhivom a figyelmet, lassuk ok hogyan gondolkodnak.
          Egyebkent jomagam sokkal-sokkal tobb idot toltok a “jo oldal” tanulmanyozasaval, mint jovokutatassal, vagy az “idok jelei”-vel.
          De mivel ez az oldal az idok jeleivel foglalkozik, ezert tulnyomoreszt ez iranyu meglatasaimat osztom meg, hatha van olyan, aki epul belole.

        2. Pedig a jövő a multól és jelentől függ.
          Halowoddal ne foglalkozz mivel csak morzsákat
          raknak le.
          A csillagok háboruját akarsz nézd meg a vetélős
          magyar népmesét.
          A jellenlegi helyzet oka a fiskalis sziklaszirt
          mivel USA nem tudja a hiányát könyen finanszirozni
          mivel ha nem emel kamatot a a FED nek saját
          paprját kell vásárolnia.
          A másik ok 1980 részvénypiaci feltőkésités.
          Vagyis a USA-nak nagy zsákmány kell gyorsan.
          A észak-koreai csapatok helyzete se véletlen.
          Valamint a obama izraeli látogatása.
          Semmikép nem akarja , USA feszütség csökenését.
          mivel nagymennyiségü (arany) eladást is végre
          kell hajtania.

  8. A Belbiztonsági Minisztérium célravezetőbb megnevezés, és magyarul ez a helyes szakkifejezés.

Hozzászólás a(z) spyke93 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend