Világkormány

Nobel mentőcsomag? Az EU kapta idén a Nobel-békedíjat

Forrás: RT.com és Infowars.com

A 27 tagállamból álló szervezet kapta idén a Nobel-békedíjat ?a kontinens egységének megerősítésében vállalt szerepéért és a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok előbbre vitelében nyújtott munkájáért?.

A díj kiérdemlésének kérdésével kapcsolatban igen heves vita alakult ki, miközben a kontinens máig megoldatlan, sőt egyre mélyülő válsággal küzd.

?Az Európai Unió történelmének talán legsúlyosabb válságát éli. Éppen most lenne szüksége segítségre, az Unióra nemet mondó Norvégiától?? ? tette fel a kérdést a norvég NRK csatorna.

A Nobel-békedíjnak otthont adó Norvégia először 1972-ben, majd másodszor 1994-ben utasította vissza az Unióhoz való csatlakozást.

Ugyanakkor a lépés tökéletesen beleillik a képbe, hiszen a globalista törekvések élharcosának számító EU, egy fegyvergyáros és a dinamit feltalálója által alapított ?béke? kitüntetésben részesült.

A világkormány támogatói és a bankárok odáig voltak az örömtől.

?Ez egy nagy és megható pillanat az EU számára. A 2012-es Nobel-békedíj elnyerése köszönet több évtized munkájáért, a béke, a demokrácia és a kontinens jóléte érdekében,? áradozott Wemer Hoyer, az Európai Befektetési Bank elnöke.

Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, közös nyilatkozatban kommunikálták, hogy ?az Európai Unió továbbra is a béke és biztonság támogatója marad a számára közeli országok és az egész világ számára.?

Nigel Farage, az angol Függetlenségi Párt elnöke volt az egyetlen, aki a valóság talajáról közelítette meg a kérdést és némileg lehűtötte az önmagukat éltető politikusokat.

?Emlékezve, miként sürgette van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Líbia megtámadását, a Nobel Békedíj odaítélése teljesen nevetséges döntés,? mondta, hozzátéve, hogy a lépés ?igazi szégyen. Szerintem komolyan csorbítja a Nobel-díj hírnevét.?

Heming Olaussen, Norvégia legerősebb EU-ellenes szervezetének vezetője, ?abszurdnak? nevezte a díj odaítélését, az NRK csatornának adott interjú során.

Max Keiser, az RT gazdasági szakértője felháborítónak nevezte a döntést, kijelentve, hogy a Nobel-békedíjat egy ?technokrata szörny kapta?.

?Olyan mintha Frankensteint megjutalmaznák azért, mert ő a legjobb szörny, amit az elmúlt 12 hónap során létrehoztak,? mondta Keiser. ?Legközelebb kinek ítélik oda? Esetleg egy génmódosított mag kapja majd Indiában, ahol a gazdák ezrével követnek el öngyilkosságot a Monsanto-hoz hasonló cégek miatt. Tisztelt Nobel bizottság! Jövőre adjátok a Monsanto-nak a díjat!?

Számos orosz tisztségviselő és emberjogi aktivista fejezte ki értetlenségét a díj odaítélésével kapcsolatban.

Már 2009-ben is sokakat megdöbbentett, hogy a frissen megválasztott Barack Obama kapta a békedíjat. Az elnököt éppen csak két héttel a díj odaítélése előtt iktatták be. Az indoklás szerint az elismerést ?a nemzetközi diplomáciában és a népek közötti együttműködésért kifejtett kiemelkedő erőfeszítéseiért kapta.?

Hasonló felhangja volt az 1973-as Nobel-díj odaítélésének is, amit végül Henry Kissinger, akkori amerikai külügyminiszter és biztonságpolitikai tanácsadó kapott, akit sokan háborús bűnösként tartanak számon dél-amerikai és dél-kelet ázsiai konfliktusokban vállalt szerepéért.

[vsw id=”h870AdNmOtY” source=”youtube” width=”590″ height=”400″ autoplay=”no”]

Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

  1. Legyetek üdvözölve!
    Igazatok van.teljesen megtébolyult az emberiség.fordított világban élünk.Na meg a képmutatás.Ha a hétköznapi emberek között is nagy a képmutatás, hát akkor ” az elitben” mekkora!?
    Egy olyan rendszer(EU)-, amelyik csak az anyagi hasznát nézi a terjeszkedésnek valamint, hogy modern eszközökkel gyarmatosítson országokat, nemzetek, népeket -kapjon díjazást, ez mutatja az önzés és az egoizmus fokát. Csak gondoljunk arra, hogy év tizedekkel ezelőtt elindult a nyugati országok terjeszkedése keleti irányban, csak a profitért.Jelenleg pedig vissza üt ez a dolog. Kínával akarják megoldani a nyugati országok adósságait. Az ember ilyen gyarlóvá válik, ha elfogadja a sátán által felkínált világot és annak gazdagságát.Ezt utasította el Názáreti Jézus, ebből nem kellett neki, mert Ő nagyobbra nézett és nem a földiekre.Aztán amúgy is az Övé lesz minden.Jobban tesszük, ha mi is Jézushoz csatlakozva tekintünk előre. A földiek pedig osztogassák csak maguknak a “dicsőség díját egymásnak”!

  2. Amazing,…..wonder how the EU will divvy up the 1,2 million USD ? The 2012 estimate population of EU is 503.492.041
    Barroso was interviewed immediately following the announcement of the Nobel Peace Prize,…and he said: “It is a justified recognition of this unique project that has brought peace to our continent” Rather not! Just wait more a bit a you’ll see the harsh reality of this peaceful continent.

  3. Ez a világ teljesen kifordult önmagából.
    Ami a jó, azt állítják be gonosznak, ami gonosz azt jónak, a valódit kicsúfolják, a műt bálványoztatják.
    Tényleg isteni csodára lenne szükség hogy innen visszaálljanak a dolgok a helyes mederbe.
    Mert ha nem akkor előbb-utóbb tényleg jön a reset gomb…

  4. Ironiából ötös!
    Kb mintha Hitler kapta volna.
    MEKKORA RÖHEJ LETT EZ A VILÁG, nem tudom hogy vannak-e más élőlények a földön kívül, de ha igen és látják mit művelünk szerintem könnyesre röhögik magukat… Erre már tényleg semmit nem lehet mondani.

    1. Elképesztő valóban. Úgylátszik nemcsak az EU van súlyos válságban, hanem a Nobel bizottság is!

      “Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, közös nyilatkozatban kommunikálták, hogy ?az Európai Unió továbbra is a béke és biztonság támogatója marad a számára közeli országok és az egész világ számára.?

      Ez egy érdekes dolog. Pár hónapja láttam Obama egy beszédét, abban is állandóan a béke és biztonság-ról beszélt.

      Mi jut erről eszetekbe?

      1. Nekem ez:
        “Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.” – I. Thessalonika 5:3

        1. Muszáj idetegyem a fenti idézet folytatását, még tovább, mint Gábor tette, mert fontos üzenete van számunkra:

          “Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket.
          Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
          Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.”

        2. Koszi Thea!

          Erdekes, ahogy haladunk elore az idoben es a tortenesekben, ezek az igek egyre inkabb elnyerik jelentesuket. Korabban is ertelmeztuk oket, de egyre inkabb a helyukre kerulnek. Mintha a Biblia kinyilna a szamunkra az utolso idokben…

        3. Pontosan, Sharky!
          “mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig… és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik” Dániel 12:9-10

        4. Sharkynak üzenném a következő bibliai verset.

          Példabeszédek 4:18 :

          Az igazságosak ösvénye azonban olyan, mint a hajnal világossága, mely egyre világosabb lesz a teljes délig.

          Tényleg jól látod,hogy ahogy telik az idő,a Biblia egyre többet mutat meg önmagából és egyre világosabb lesz az üzenete számunkra,akik az igazság útján igyekeznek járni.

      2. Ha már így feltetted a költői kérdést, a válasz: “Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket” I. Thes. 5:3,4

      3. Jelenleg egy választási csata folyik az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért,Mitt Romney és Barack Obama között.

        -Romney békét és biztonságot akar.

        -Obama pár hónapja a tévében adott egy beszédet,és abban nyomatékosan kifejtette a béke és biztonság fontosságát.

        Ebből következtetve kijelenthetjük,hogy bárki is nyeri a választást,mindenképpen ki lesz hirdetve a “béke és biztonság”.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend