Nagytestvér, Tudomány és technika

Hamarosan autonóm humanoid robotok segíthetik az evakuációs műveleteket

Forrás: Infowars.com

Az amerikai védelmi minisztérium summás pályázatot írt ki és ítélt oda a Boston Dynanics csapatának, olyan humanoid robotok kifejlesztésére, amelyek felügyelet nélkül is képesek ellátni feladataikat.

A 10,9 millió dolláros szerződést a DARPA (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége), az amerikai hadsereg fejlesztésekért felelős ügynöksége ítélte oda a cégnek.

A minisztérium bejelentése szerint a ?robot platformok humanoid típusúak lesznek, két lábbal, testtel, két karral és kézzel, érzékelővel ellátott fejjel és beépített számítógéppel rendelkeznek majd.?

A DARPA saját weboldalán az áll, hogy a robotok ?humanitárius, katasztrófa és egyéb mentési munkálatok során? nyújtanának támogatást.

?A terv előírja, hogy a robotoknak természeti és ember által előidézett katasztrófák, valamint evakuációk során is helyt kell állniuk a segítségnyújtásban,? áll a DARPA által először áprilisban kiadott ?Robot kihívás? című kivonatban.

A DARPA szerint az új robotok ?felügyelt autonómiával? rendelkeznek majd és képesek lesznek önálló és intelligens döntések meghozatalára, amikor a direkt felügyelet nem áll rendelkezésre.

A Pentagon elképzelése szerint a robotok képesek lesznek különböző alapvető ?eszközök? használatára is.

?A projekt elsődleges feladata és célja olyan szárazföldi robotok kifejlesztése, amelyek képesek összetett feladatok ellátására veszélyes, romos, emberek által kialakított környezetben. A pályázóktól elvárjuk, hogy olyan robotokra fektessék a hangsúlyt, amelyek képesek szokásos emberi környezetben előforduló alapvető eszközök és berendezések használatára. Ilyenek lehetnek egyszerű kéziszerszámok, vagy akár járművek is. Fontos, hogy a robotok képesek legyenek alkalmazkodni különböző specifikációjú szerszámok használatához,? áll az eredeti dokumentumban.

A szerződés szerint a robotok elkészítésének határideje 2014. augusztus 9.

A Boston Dynamics nem először dolgozik a DARPA ügynökségnek. Legutóbbi megbízásuk keretében egy BigDog (nagykutya) névre keresztelt hidraulikus négylábú, akár 15 kilogramm teher cipelésére is alkalmas robotot fejlesztettek ki, ami azt jelenti, hogy komoly fegyverzettel lehet felszerelni, azonkívül képes visszanyerni egyensúlyát, ha síkos, jeges felületen megcsúszik. Szintén a Boston Dynamics fejlesztette ki az eddigi leggyorsabb négylábú robotot, a CHEETAH-t (gepárd), a függőleges terepen, tehát falon, fákon, kerítésen felmászni képes RiSE-t vagy az emberi fiziológia alapján működő PETMAN-t.

Miközben a Pentagon váltig állítja, hogy az új robotokat ?humanitárius? akciók során kívánja bevetni, nehéz félresöpörni a gondolatot, hogy egy ilyen harcászati technológiát ne akarjanak idővel agresszívabb célokra is felhasználni.

Tudvalevő, hogy a Pentagon több alkalommal szerződtetett már fejlesztőket olyan robotok készítésére, amelyek képesek segédkezni ?nem kooperáló? emberek felderítésében és kézre kerítésében, különböző ?üldözést vagy kijátszást igénylő helyzetekben?.

A 2008-as kiírás egy ?multi-robot üldözőrendszerre? vonatkozott, amit egyetlen ember is képes működtetni.

A javaslat leírja, hogy egy olyan ?szoftver/hardvercsomag kifejlesztése szükséges, ami lehetővé tenné a multi-robot csapat és emberi irányítója számára, hogy megkeressék és lenyomozzák a nem kooperáló emberi célpontokat.?

?A kutatómunka legfőbb feladata a robotcsapat mozgásának meghatározása lesz, a keresett személy megtalálási esélyeinek maximalizálása és a hibák minimalizálása érdekében. Amennyiben a csapat irányítója a kutatócsapat egyik aktív tagja, a szoftver feladata minimalizálni annak esélyét, hogy a keresett személy összetalálkozzon az irányítóval.?

A leírásból úgy tűnik, a Pentagon számára fontos tényező, hogy az irányító ne kerülhessen semmilyen kapcsolatba a gépek által üldözött személlyel.

?Fontos egy olyan érzékelő kifejlesztése és integrálása, ami képes megbízhatóan érzékelni az emberi jelenlétet és kisméretű robot platformokra is felszerelhető,? áll a leírásban.

Paul Marks a New Scientist weboldalán rámutatott, hogy az ilyen javaslatok azért is aggasztóak, mert belföldi alkalmazásuk, mondjuk a tömegek kordában tartására, szinte elkerülhetetlen.

?Vajon mennyi időnk van addig, hogy a kellemetlen tüntetők levadászására, bénító vagy akár éles lőszerrel töltött fegyverekkel ellátott droidokat vessenek be??

Paul Marks-nak nyilatkozva, Steve Wright, a Leeds Metropolitan Egyetem munkatársa, a rendőrségi és katonai technológiák szakértője, a következőket jegyezte meg:

?Az idézet kulcsfontosságú része a ?nem kooperáló emberi célpont?.?

?Egy olyan technológia kialakulásának vagyunk tanúi, aminek célja, hogy idővel a robotok kutyafalka módjára vadászhassanak emberekre. Miután a szoftver elkészül, csak idő kérdése, hogy mikor válnak a robotok autonómmá és mennyi idő múltán adnak fegyvert a kezükbe.?

?Várható, hogy a rendszer az emberi jelenlét érzékelésére alkalmas szenzorokkal is el lesz látva, ami képes felismerni az emberi légzést vagy szívverést. Ezek a technológiák nemcsak, hogy léteznek, de már aktívan használják is őket.?

Noel Sharkey, a Sheffield Egyetem Mesterséges Intelligencia és Robotika professzora már korábban is arra figyelmeztetett, hogy a világ alvajáróként halad egy potenciálisan végzetes technokrácia felé és a technológia szigorú felügyeletére irányuló biztonsági intézkedések azonnali bevezetését szorgalmazta.

Sharkey professzor a következőket mondta egy 2008-as Alex Jones program során:

?Egy autonóm robot önállóan fogja eldönteni, hogy kit, mikor és hol kell megölni. A probléma az, hogy a küldetések összetettsége miatt, illetve a kommunikációs vonalban előforduló problémákra való felkészülésként, a robotoknak képesnek kell lenni arra, hogy a küldetés során el tudják dönteni, kit kell megölni. Ez a legijesztőbb számomra.?

A professzor arra is figyelmeztetett, hogy az autonóm fegyverek idővel a belföldi rendfenntartó erők számára is elérhetővé válhatnak és rámutatott, hogy Észak-Koreában a hatóságok egy egész autonóm robot rendőri egység munkába állítását tervezik a városaikban.

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. és az energiát honnan veszik majd? tudtommal a mostani robotoknál is ez a legnagyobb gondjuk. vagy mini atom erőműveket használnak majd?

    1. Nem mindent kötnek az orrunkra! Azt, hogy mi úgy tudjuk, hogy ez vagy az még probléma, nem biztos, hogy valóban úgy is van!
      Írhatnék találmányokról, amik szőrén-szálán eltűntek, (esetleg a feltalálójukkal együtt)amelyek mind az energia problémát küszöbölték volna ki.
      Amíg némelyek jól keresnek az olajon, földgázon, szénen, stb., addig nem biztos, hogy valóban akarnak változásokat ezen a téren.
      Vannak projektek, amelyek a nagyközönségnek futnak sikertelenül évtizedek óta, azért, hogy mi azt lássuk, amit Ők szeretnének láttatni velünk.Vagyis, hogy ez, vagy az még nem megy!
      Azután, egyszer csak előbukkan a “semmiből”, kifejletten, működőképesen.

      “Ezek a technológiák nemcsak, hogy léteznek, de már aktívan használják is őket.?
      Te tudtál róla?Én nem!
      Meg azután gondolom, minden ilyen robot( már, ha lesz ilyen) csak egy bizonyos területet kell, hogy bejárjon. Konnektor, meg villamosáram, meg már több helyen is van, ahhoz, hogy tölteni lehessen az aksit.( arról nem is beszélve, hogy a dinamót is régen feltalálták már, amivel a mozgásenergiát is fellehet használni töltésre. Mondjuk van két aksi, az egyikkel működsz, a másikat addig töltöd!)

  2. Nagyon ötletes!!!!!

    Akkor most már azt is tudjuk, hogy a Fenevad, hogyan és mivel fogja :
    “hogy megkeressék és lenyomozzák a nem kooperáló emberi célpontokat.”
    ? keresett személy megtalálási esélyeinek maximalizálása és a hibák minimalizálása érdekében.”
    “az emberi jelenlét érzékelésére alkalmas szenzorokkal is el lesz látva, ami képes felismerni az emberi légzést vagy szívverést.”
    “Ezek a technológiák nemcsak, hogy léteznek, de már aktívan használják is őket.?

    Nem imádod a Fenevadat!

    Ezeknél nem kell tartani, hogy esetleg megsajnálnak valakit! Ráadásul éjjel-nappal mehetnek utánad! Nem kell nekik pihenni, enni, inni, stb.!

    Ez alul, arra is jó, hogy ne lehessen korrumpálni !!!! Nincs ám lefizetés! Némi kis arannyal “kivásárolni” magát az embernek a rendszerből !!

    “Amennyiben a csapat irányítója a kutatócsapat egyik aktív tagja, a szoftver feladata minimalizálni annak esélyét, hogy a keresett személy összetalálkozzon az irányítóval.?

    Gondolom egyikőtöknek se kétséges, hogy ez már csak a gyilkolásra fog menni!

    Fenevad fellépésétől 3 és fél év múlva , kész lesz ezek szerint ez a technológia, és onnantól mehet élesben!

    Mert olyan nyomorúság fog elkövetkezni, amilyen még nem volt, és nem is lesz soha!

    1. “Gondolom egyikőtöknek se kétséges, hogy ez már csak a gyilkolásra fog menni!
      Fenevad fellépésétől 3 és fél év múlva , kész lesz ezek szerint ez a technológia, és onnantól mehet élesben!
      Mert olyan nyomorúság fog elkövetkezni, amilyen még nem volt, és nem is lesz soha!”

      Ez bennem mar a Terminator zord jovokepet idezi, ahol az emberek egy kataklizma utan harcolnak a gepek ellen.
      Persze ez is elkepzelheto a fenti cikk fenyeben 8-10 ev mulva.
      Sokszor az ilyen filmek kitalaloi “latast” vagy ihletet kapnak a tortenet megirasahoz. Az mar mas kerdes, hogy ez a latas milyen szellemisegbol is szarmazhat.

      1. Jel. 13,15
        És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
        ? Jel.19,20
        Jel. 13,16
        Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
        ? Jel.19,20
        Jel. 13,17
        És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
        ? Jel.14,9 ? Jel.14,11 ? Jel.13,18

        Ez nem olyan?

  3. Kell az új munkaerő a sok kirúgott ember helyett, meg azok helyett, akiket később táborokba zárnak, esetleg legyilkolnak?
    Szerintem az emberek rühellni fogják az “emberszerű” robotokat, főleg ha azok beleszólnak az életükbe, elveszik a munkájukat stb.
    Ezzel is csak tovább hergelik a népet, nem mintha nem lenne elég probléma. És miért olyan sürgős, hogy ilyen rövid határidőt szabnak?

    Amúgy ez vicces:
    “emberi pszichológiát alkalmazó PETMAN”

    Na hála Istennek ott még nem tartanak (biztos vagyok benne, hogy a szerző fiziológiát akart írni). 🙂

    1. Lehet benne valami, de ugyanez történt a számítógépek elterjedésével és a legtöbb ember a mai napig sem vette ezt észre, könnyebb “a nem odavaló” színesbőrű bevándorlókat szidni, “mert elveszik tőlünk a munkát!”. Az állam, a szakszervezet, a polgármester, az emberek csak egyszerűen és ami még rosszabb, tiltakozás nélkül, könyvelték az olyan eseteket, amikor valamelyik gyár tulajdonosa például, csak úgy lapátra tett 250-300 munkavállalót, mivel hogy vásárolt 7-10 db új CNC vezérlésű gépet, ami neki hosszú távon sokkal kifizetődőbbnek látszott…. és ez csak egy eset a nagyon sok közül.

    2. Szerintem az emberek “zabálják” ezt a droid jövőt/jelent. Nézd csak meg: ujjonganak a gyártástechnológiák “robotizációjának”, “android”-ot nyomkodnak úton-útfélen, otthonra is kell a legmodernebb cybercucc, ha a hasuk rovására is megy sokszor…
      Senki nem gondol bele, hogy hova is vezet a dolog… mire ráébred a többség, már késő lesz…. addig is elég nyomás,reklám, beetetés jön fentről…. és az emberek “nem tudnak élni” ezen dolgok nélkül…..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend