Globális valuta @hu

A BRICS országok új globális ?szuper szuverén? valutája a dollár helyére

Forrás: AlexanderHiggins Blog

Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika támadásba lendültek, hogy a dollár helyébe egy kínai ?szuper szuverén? globális valutát vezessenek be.

Miközben sokak szerint 8 éven belül Kína igazi pénzügyi nagyhatalommá válhat, 2020-ra elhomályosítva az Egyesült Államok hatalmát, Afrika igazi központi szereplője lett a világ eddigi, de legalábbis a 30-as évek óta eltelt időszak legnagyobb valutaháborújának, ami mostanában kezd igazán elmérgesedni.

Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, az együttesen BRICS néven emlegetett országok, közös erővel a dollár hatalmának megdöntésén és tartalékvaluta státuszának egy új, globális, kínai eredetű ?szuper szuverén? valutával való lecserélésén ügyködnek.

A globális monetáris hatalomért folyó geopolitikai háború nemcsak a dollárt érinti. Az amerikai fizetőeszköz elleni harc csupán elsőcsapásnak számít a világra váró globális gazdasági háborúban, amelynek célja az Egyesült Államok és partnerei hatalmának megdöntése.

A BRICS célja a II. Világháború, azaz az utolsó valutaháború megnyerése óta a Világbank és az IMF által uralt, jelenlegi globális pénzügyi rend feletti hatalomátvétel.

A támadás részben a legutóbbi mennyiségi enyhítésre adott válaszként értelmezendő, amely során a Fed szándékosan több ezermilliárd dollárt nyomtatott az USA gazdaságának újjáélesztése érdekében, azt remélve, hogy a dollár leértékelésével visszacsalogathatja a befektetőket.

Ennek szándékos (vagy véletlen?) következményeként az a nyereség is lenullázódott, amit a Kínához hasonló országok a több ezermilliárd dollár értékben felvásárolt amerikai kincstárjegyeken egyébként nyertek volna.

Ezermilliárd dollárnál sokkal kevesebbért is robbant már ki háború, de igazából a nyereségnél fontosabb szempont a BRICS országok gazdasági szuverenitásának fenyegetettsége.

A dollár leértékelése valós és közvetlen hatást gyakorol a BRICS országok gazdaságaira, hiszen ezáltal termékeik relatív ára emelkedik, így kisebb árréssel és nehezebben értékesíthetők.

Ily módon a BRICS országok fizetnek az Egyesült Államok és Európa gazdasági gondjaiból és adósságából eredő következményekért, miközben saját gazdaságuk tönkremegy. Mostanra telt be a pohár és Kína ennek erőteljesen hangot is ad.

Kína többször kijelentette, hogy a megoldáshoz az Egyesült Államok nemzetközi felügyelet alá helyezése és egy globális valuta bevezetése szükséges, mivel a gondok egyik forrása az USA adósságából és a valuták újraértékeléséből erednek.

Az utóbbi hónapok során egyre több figyelmet kapott az USA és Kína közötti valutaháború, amelyben az Egyesült Államok saját burka védelméből kövekkel dobálja Kínát és azzal vádolja, hogy manipulálja saját valutáját.

Barack Obama igen képmutató módon egy végrehajtási utasítást is aláírt egy olyan ügynökségközi kereskedelmi hatóság felállításáról, amelynek fő feladata betartatni Kínával a kereskedelmi szabályokat.

És akkor még nem is beszéltünk a ritka földfémek körül kialakult kereskedelmi háborúról.

Mindeközben csak kevesen figyelnek Afrikára, ami központi szerepet játszik a BRICS támadásban. Dél-Afrikában például minden erejükkel azon vannak, hogy bevezessék a kínai valuta, a renminbi használatát a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközeként a feltörekvő piacok számára. A program egyelőre a kísérleti fázisnál tart, de a végső terv szerint ebből emelkedne ki az új globális ?szuper szuverén? valuta.

Reményeik szerint ez az új valuta meggyengítené a dollárt és ezen keresztül megtörné az Egyesült Államok politikai és gazdasági helyzetét és azt a képességét, hogy akaratát ráerőszakolja a világ többi részére.

Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok tisztában van ezzel a törekvéssel és az AFRICOM-on keresztül már évek óta próbálja visszaverni a támadást. Ez félreérthetetlenül látható abból, ahogyan az USAFRICOM megpróbálja felfegyverezni az egész afrikai kontinenst, hogy visszaverje Kína gazdasági beavatkozását.

A fentiek mérlegelése közben ne felejtsük el, hogy az utolsó, 1930-as valutaháború, a világ eddigi legnagyobb háborújával, a II. Világháborúval ért véget.

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

    1. adaware! így utólag is köszönet szeretnék mondani a fordításban fektetett munkádért.

    1. Jó lenne hozzá valami felirat, vagy egy új hasonló videó magyarul, mert így csak nagy léptekben értettem meg, hogy mit akar.

      1. Sajnálom, de a feliratozást nem tudom megoldani, én is örülnék ha valaki megtenné, hogy olyanok is érthessék akik nem értik.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend