Háborúk, Lázongó világ

Nyílt feszültség az USA és Izrael között: Törölték a közös hadgyakorlatot

Forrás: Debka.com

Az Egyesült Államok és Izrael közötti, az iráni helyzettel kapcsolatos feszültség tovább erősödött vasárnap, amikor a Fehérház lemondta a ?Megszorító kihívás 12? fedőnevű tavaszra tervezett közös amerikai-izraeli hadgyakorlatot, Moshe Yaalon, izraeli miniszterelnök-helyettes kora reggeli rádiónyilatkozata miatt. A nyilatkozatban Yaalon azt mondta, hogy az Egyesült Államok hezitál az Irán elleni szankciók bevezetésével kapcsolatban, annak az olajárakra kifejtett várható hatása miatt.

A vita ma már a nyilvánosság előtt folyik, aminek Teherán nyilván örül. A hónap elején Jeruzsálembe érkezett 9000 amerikai katonáról vagy Martin Dempsey, vezérkari főnök erre a hétre tervezett látogatásáról egyik fél sem tett említést.

A hivatalos közlések szerint a hadgyakorlatot tavaszról 2012 utolsó negyedévére halasztották ?költségvetési megszorításokra? hivatkozva, ami nyilvánvalóan udvarias diplomáciai indok a döntésre, amit a DEBKAfile forrásai szerint igen sietve hoztak Washingtonban, hogy az Obama kormány teljesen eltávolodhasson az Irán elleni támadással kapcsolatos előkészületektől, és így azért kizárólag Izraelt lehessen felelősségre vonni.

Az izraeli miniszterelnök helyettes tovább szította a két ország közötti példanélküli feszültséget, amikor kritizálta Washington tétovázását a támadással kapcsolatban.

Szerinte az amerikai kongresszus már bizonyságot tett elszántságáról, amikor beleegyezését adta a kemény szankciók bevezetéséhez, de a Fehérház ?tétovázik? mondta Yaalon. ?A katonai támadás a legutolsó opció, de Izraelnek készen kell állnia, hogy megvédje magát.?

A feszültség a múlt héten kezdődött, mivel Izrael neheztelt az iráni atomtudós elleni merénylet miatt őt ért komoly washingtoni kritika miatt.

Bár azóta Irán az Egyesült Államokat vádolja a merénylettel, a Fehérház egy egyoldalú izraeli támadás miatti kihívásnak tekinti az iráni reakciót.

Január 13-án a Pentagon bejelentette, hogy további haderőket vezényel Irán köré. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy Washington valóban számít egy izraeli támadásra és felkészíti csapatait az iráni válasz fogadására vagy pedig az Egyesült Államok, Izraelt megelőzve maga kívánja elindítani a támadást.

Martin Dempsey, vezérkari főnők most csütörtökre tervezett izraeli látogatásának hivatalos célja a közös hadgyakorlat részleteinek megtárgyalása, az igazi cél azonban valószínűleg lebeszélni Izraelt arról, hogy előzetes washingtoni jóváhagyás nélkül megtámadja Iránt.

A költségvetési megszorításokra való hivatkozás gyenge ürügy, hiszen a 9000 amerikai katona már megékezett Izraelbe és bár az akciót hivatalosan hadgyakorlatként emlegetik, Frank Gorenc altábornagy, az Izraelbe érkezett amerikai csapatok parancsnoka, ?bevetésről? beszélt.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. “Törökó. és Irán a ?közel keleti -arab-moszlim? térség gazdasági ?tigrisei?, Törökó. nato, és az eu tagfelvételre pályázik, ezért nem szövetségeként, hanem csatlósként lohol majd iráni hadműveletekben!”
    Törököknek nyilvánvaló,hogy milyen szerepet akarnak rájuk erőltetni.Lásd:NATO)
    A muzulmán vallás akkor is összeköt!
    Az orosz, és Kínai rakéták árnyékában van lehetőségük átgondolni, az l.vh. utáni “igazságos”békét!
    Az Izraeli gyilkosságokat a török hajon még nem is említettem!
    Vagy az EU török ellenességét!

  2. Ez is az, a jóelőre megkoreografált terv része…az ellenfél megtévesztése, a(á)ltatása, látszólagos viták kreálása, időhúzás, szerepcsere…stb!
    Az usa ódzkodik agresszorként fellépni, Irak esetében Kuvait, Afganisztán esetében a terror volt a kártyalap, amire “ráfogták” a katonai beavatkozás szükségességét, valójában hatalmi-gazdasági dominancia, és nyersanyagforrásokról van szól az új kori történelem szinte mindegyik harca! Ez is.
    Törökó. és Irán a “közel keleti -arab-moszlim” térség gazdasági “tigrisei”, Törökó. nato, és az eu tagfelvételre pályázik, ezért nem szövetségeként, hanem csatlósként lohol majd iráni hadműveletekben! Irán az egyetlen a térségben, amelyik ország, valódi ipari-gazdasági tényező és nem csak a gáz-olaj eladásból tartja fenn magát. A “nem csak” persze relatív, de a trend az egyértelműen a fejlődés. Egy gazdaságilag erős, nyersanyagban gazdag, “moszlim” ország, ahol a kellő elhivatottságot a vallás, és a vallási törvénykezés adja, ami kitudott törni az nyersanyagot-bármiért, export-import körből, senkinek nem érdeke.
    Sem az usának, sem a szomszédainak, sem Orszoó.-nak, sem Kínának(hosszú távon). A helyzet olyan ,mint a hidegháború idején, a nagyhatalmak a csatlósaikon keresztül “lövöldöznek egymásra”. Irán az orosz “gázhatalom” része és ugyanígy stratégiai, egyetlen partnere Kínának is ebben a térségben. A helyzet bonyolult, hogy beavatkoznak e az oroszok vagy a kínaiak, szinte kizárt, az oroszok már, a kínaiak még nem képesek egy világháború megnyerésére(persze atombomba nélkül). Van e akkora értéke Iránnak, hogy megérje Kínának vagy Oroszó.-nak háborúba szállni…nincs. És az is nagyon valószínű, hogy a “nagy” hatalmak megegyeznek(tek), hogy érdekeik nagybani sérülése nélkül elnézik, eltűrik a támadást!
    Persze a színházi előadás az lesz előtte, hogy a zsidók csinálják e meg a maguk ház lebontását (9/11 stílusban) vagy egy eltévedt iráni hajó támad rá egy usa anyahajóra(tonkini öböl, vietnámi minta), az még rejtély, de valami eget verő pofátlanság biztos lesz!
    Mikor? A nagyon közel jövőben, az sem biztos, hogy megvárják vele az usa elnökválasztást, mert elnöknek is, csak egy “arcot”, “színészt” választanak a tényleges hatalom kirakat bábújának. Tehát majdnem mindegy, hogy rep. vagy dem. az elnök , “azokban” a székekben maradnak “ugyanazok”. Obama meg egyébként is egy jelentősen hitelt vesztett “arc”, de ezt majd eldöntik a usa választói, hogy a”arc” vagy b”arc” lesz a pr “elnökük”.
    Megszállás vagy csak bombázás?! Na ez már “döfi” kérdés! Legalább annyi érv van mind a kettőre.
    Van szabad hadi kapacitás(kivonultak Irakból) , jól felfegyverzett és harcedzett katonákkal,(vezérkar és baka szinten) kérdés mennyire lehet motiválni őket egy újabb évekig tartó, sok emberáldozattal járó harcra és a katonaság által képtelen feladathoz a megszállói/”rendőri” feladatok elvégzéséhez?!
    Egy csak bombázással járó hadmozdulat, mint Líbiában kisebb veszteségekkel és olcsóbb hadviselést jelentene. Viszont kisebb ipari és gazdasági fellendülést jelentene az usában és jelentősen kevesebb “drámát” is! Szörnyű ilynet mondani, de kell az , hogy “lefoglalják” a szabad kapacitásokat, mint munka, mint agyi. Eddig volt mocsok Arafat, Saddam, Kaddhafi, Oszama…most van mocsok Bassár el-Aszad, Mubarak, Ahmadinezsád. Kell az ellenségkép! Mondhatni, a “mindennapi ellenségünket ad meg nékünk”
    A környező országok van az usa “barátai” vagy épp az usa és egyéb titkosszolgálatok által kirobbantott lázadásokkal, “saját demokratizálásukkal” van elfoglalva. Tehát nem kell a szomszéd vagy egyéb “hit” testvérek támogatásától/támadásától tartani! Lenne ideje egy megszállásra, nyithat több frontot is, és a földi csapatok kb. ugyan azon felszerelésekkel vannak “megáldva”, mint az irakiak voltak.
    Egy megszállással 10-20-50 évre padlóra küldenék az iráni gazdaságot, ugyanazt a “minél nagyobb a káosz annál jobb” taktikát, mint Irakban. Visszazüllesztenék az “export-import” vegetálásba. És megszűnne egy gyerekkorban lévő “nagyhatalom”! Valószínű még fel/meg is “osztanák”, mint ahogy Irakot is sikerült( és ahogy minket is annak idején(!(sicc).
    Lehet hogy túl nagy falat lenne? Túl sok áldozat, túl nagy terület, túl nagy népesség, túl nagy anyagi ráfordítást igényelne?Jelenleg mindenféle Nemzetközi támogatás nélkül?! Ez az ezek igazi indokok, amik egy kicsit visszatarthatják az izraeli-usa kettőst, csak kérdés, hogy van e olyan hogy túl sok?! Az usa adósság állomány növelését/növelhetőségét, tudja vagy egyáltalán van rá lehetősége emelni, kommunikálni. Meggyőzhetőek a nagy usa államkötvény vásárlók, hogy a további adósság nem veszélyezteti a már meglevőket.(már ha nem a dollár összeomlása is egy cél?!) (És volt adósság, nincs adósság) (a világtörténelem legnagyobb átverése lenne!)

    Én egy rövid háborúra és egy hosszú, netán az usa, arab “szövetségeseivel” közös megszállásra…akik “belekeverednek” a homuzi szoros lezárása/keskenysége miatt a “perpatvarba”, és elsüllyed majd pár “pont véletlenül” ott lévő hajójuk!
    A támadást, majd valószínű izrael kiprovokálja ki és bombázást is ők indítják, a usa meg majd megy megmenti a “szövetségesét”(51.tagállamát), a csúnya terroristáktól!

    Khm…remélem nem lesz igazam!

  3. Még egy ilyen egymásra mutogató bandát! Tehát Yaalon szerint “az USA hezitál”, mert hadgyakorlat (bevetés) kapcsán -még- nem támadta meg egyedül Iránt (perpill: Izraelnek nem kaparta ki a gesztenyét, ami persze fordítva is igaz!) Egyetlen visszatartó erő: a kínai-orosz fenyegetés. – De 9000 amerikai katona sem sakkozni ment Jeruzsálembe és “a Jan.13-i további USA haderők Irán köré, csakis Irán védelme miatt” … Ja, hogy a költségvetési megszorítások erre nem vonatkoznak? Meg aztán itt az elnökválasztás is, ha már Obama “Béke-elnöknek” titulálja magát, ami nevetséges! “Izraelnek készen kellene állnia, hogy megvédje magát”? Na, őket aztán nem kell félteni! Viszont Irán így talán októberig haladékot kapott, habár az USA igencsak szomjazik az olajra!

  4. Megy a színházasdi rendesen. Habár a Hormuzi-szoros lezárását valószínűleg az USA gazdasága is megsínylené valószínűleg nem akarja egyenlőre megtámadni Iránt. Na meg gondolom Washington sem akar bekapni pár orosz meg kínai atombombát egy Irán elleni támadás megindításakor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend