Gazdasági válság

A jelek szerint fel kell készülni a legrosszabbra

Forrás: The Economic Collapse

A figyelmeztető jelek mindenhol láthatóak, nem kell egyéb, mint nyitott szemmel járni, hogy észrevegyük őket. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelentené ki egy újabb neves szakértő, hogy komoly gazdasági válság van készülőben és fel kell készülnünk a legrosszabbra. Szerdán ezt maga a Világbank tette meg egy igen ijesztő figyelmeztetés formájában. Jelentésében a Világbank jelentősen csökkentette 2012-re szóló GDP növekedés előrejelzését, arra figyelmeztetve, hogy Európa egy pénzügyi válság küszöbén áll és a világ jobban teszi, ha ?felkészül a legrosszabbra.?

Ilyesmire nem számít az ember a Világbank öltönyös szakértőitől. A helyzet nyilván annyira súlyos, hogy már nem lehet tagadni. Andrew Burns, a jelentés egyik szerzője szerint, amennyiben a szuverén adósságválság tovább romlik, a következő válság az előzőnél is súlyosabb lesz. ?A válság súlyosbodása senkit sem kímélne. Fejlett és fejlődő országok egyaránt a 2008-2009-es növekedés szintjére süllyednének.? Burns szerint ?nem lehet eléggé hangsúlyozni a vészforgatókönyvek fontosságát.? Azaz készüljünk fel a legrosszabbra. Ki áll készén erre?

Természetesen a Világbank nincs egyedül véleményével. Egy egész kórust lehetne összeállítani az összeomlásra figyelmeztető hangokból.

Ezek közül a Bloomberg csokorba fűzött néhányat ?Apokalipszis hogy?? című cikkében. Íme, néhány példa:

John Mauldin, a Millennium Wave Advisors elnöke szerint: ?Rákban szenvedünk, és ez a rákfajta az adósság.?

Mark Spitznagel, az Universa Investment-től azt mondja: ?Túl sokáig tartották életben a rossz befektetéseket és a történelemből tudjuk, hogy ezek előbb-utóbb megsemmisülnek. A folyamat már 2000-ben megkezdődött.?

Michael Panzner a Financial Armageddon-tól ezt írja: ?Az alapvető kilátások rosszabbak, mint néhány hete voltak, a pozitív európai fejlemények hiánya és a világ legfontosabb országainak gyors gazdasági hanyatlása miatt.?

A válság lezajlását követően rengeteg ember mondja majd, hogy ?ő megmondta?. Ehhez azonban nem kell zseninek lenni. Elég, ha az ember nem próbálja tagadni az egyértelmű jeleket.

Ennek tudatában mire kellene figyelnünk?

A következő fontos dátum március 20-a lesz. Ezen a napon derül ki, hogy Görögország ki tudja-e fizetni az esedékessé váló 14,5 milliárd eurós kötvényjárulékokat vagy csődöt jelent. (Persze az Irán ellen hétfőn elfogadott szankciók is megteszik majd a maguk hatását, úgyhogy ennek tükrében a tüzijáték előbb is elkezdődhet.)

Görögországnak nem sok reménye van arra, hogy erre segítség nélkül képes legyen. Amennyiben meg tudják győzni az EU-t és a Valutaalapot, hogy elérhetővé tegyék a következő mentőcsomag részletet, van esély rá, hogy megállapodjanak a magán kötvénytulajdonosokkal és a csőd lezajlása ?rendezett? lehet. Amennyiben valami nem a tervek szerint alakul, a csőd kaotikus helyzetet teremthet.

A pénzvilágban a legtöbb ember, így vagy úgy, de csődre számít Görögországban.

Edward Parker, a Fitch európai, közel-keleti és afrikai ágának igazgatója szerint a görög csőd elkerülhetetlen:

?Meg fog történni. Görögország fizetésképtelen, tehát csődbe fog menni.?

Moritz Kraemer, az S&P európai szuverén besorolásokért felelős részlegének vezetője hétfőn a következőképpen nyilatkozott a Bloomberg-nek:

?Görögország rövid időn belül fizetésképtelenné válik. Azt nem tudnám megmondani, hogy a jelenlegi, nem túl zökkenőmentes tárgyalások hoznak-e megoldást.?

A CNBC Richard McGuire-t, a holland Rabobank stratégáját idézi:

?Az emberek gyakran megkérdezik, hogy Görögország csődbe megy-e, ami helytelen megfogalmazás, ugyanis Görögország már csődbe ment.?

Diane Swonk, a Chicago-i Mesirow Financial vezető közgazdásza szerint a görög csőd, ?rendezetten? fog lezajlani, de a helyzet bármikor megváltozhat:

?Úgy tűnik a piac elfogadta, hogy a görög csőd elkerülhetetlen és ez valószínűleg rendezetten fog lezajlani. Ez azonban egyik pillanatról a másikra megváltozhat??

A csődtől függetlenül Görögországban már most komoly gazdasági válság van. A kiskereskedelmi egységek 20%-a bezárt, a 24 év alatti korosztály körében a munkanélküliség 39%-on áll. Egyre több görög próbál más országba költözni, vagy legalább pénzét kimenekíteni, amíg lehet.

Michael Fuchs, Angela Merkel pártjának helyettes vezetője a következőket nyilatkozta:

?Nem hiszem, hogy Görögországot, jelenlegi állapotában meg lehetne menteni.?

Természetesen Görögország nincs egyedül.

Olaszország gazdasága összehasonlíthatatlanul nagyobb Görögországénál, így egy esetleges olasz összeomlás az egész világra nézve beláthatatlan következményekkel járna.

Az olasz jegybank komoly válságot jósol az országnak 2012-re. A bank elnöke néhány napja kiadott sajtónyilatkozatában a következőket mondta:

?Az olasz gazdaság középtávú kilátásai rendkívül bizonytalanok és közvetlen kapcsolatban vannak az eurózóna adósságválsággal.?

A munkanélküliség az olasz fiatalok körében soha nem volt még ilyen magas és a gazdaság szinte valamennyi ágazata a lassulás jeleit mutatja.

A legnagyobb probléma mégis az olasz államadósság. Ha hozzáadjuk a hamarosan esedékessé váló adósságokat, amelyeket az olasz kormány kénytelen lesz átütemezni 2012 során, a költségvetési deficithez, az összeg az olasz GDP 23,1%-át teszi ki.

Eredetileg arra számítottak, hogy az európai gazdasági gondok csupán néhány országra korlátozódnak, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy ennél súlyosabb a helyzet.

Gerald Celente, a Trends Forecast alapítója az ABC Ausztráliának nyilatkozva elmondta, hogy szinte egész Európa válságban van:

?Aki Görögországban él, gazdasági válságban él, aki Spanyolországban él, gazdasági válságban él, ahogy Portugáliában is,? mondja Celente. ?Aki Litvániában él fejvesztve rohan a bankba, hogy kimentse a pénzét, mielőtt az igazi rohamok megindulnak. Válság van. Válság van Magyarországon és Kelet Európa nagy részén, Romániában és Bulgáriában is. Hihetetlenül sok országot elért már.?

Az aggasztó hírek hullámokban érkeznek. Néhány példa:

Vajon ezek a gazdasági gondok az Egyesült Államokat is érinteni fogják?

Természetesen.

A mai globális gazdaságban minden mindennel összefügg. 2008-ban a válság a Wall Street-ről indult és az egész bolygó gazdaságát padlóra küldte. A következő válságnál sem lesz másként.

Az egyetlen különbség, hogy most az USA már eleve gyenge lábakon áll és az adóssággondok is komolyabbak, mint az előző válság kirobbanásakor.

2008-ban az USA államadóssága éppen átlépte a 10 000 milliárd dollárt. Most, kevesebb, mint 4 évvel később már a 15 000 milliárd dollárt is meghaladta.

Mi lesz, amikor további bankok mennek csődbe vagy tovább nő a munkanélküliség? Honnan vesznek pénzt a bankok kimentésére és az új munkanélküliek megsegítésére?

Egyesek szerint a szocializmus a válasz, de ha jól belegondolunk az Egyesült Államokban már most is szocialista népjóléti állam alakult ki. Nehéz elhinni? Pedig jelenleg az amerikai lakosság fele részesül valamilyenfajta állami segélyben.

A következő válság során ez az arány még magasabb lesz. Aki nem akarja az államra bízni sorsa alakulását jól teszi, ha felkészül a nehéz napokra. Ha már a Világbank is válságra figyelmeztet, tudhatjuk, hogy kevés az idő.

Sajnos az emberek többsége csak azt hiszi el, amit el akar hinni. Nem akarják elfogadni, hogy az előzőnél is súlyosabb gazdasági válság jöhet, ezért teljesen felkészületlenül éri majd őket.

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. mi a megoldás? töröljék az államadosságokat!!! ezek ugyis csak papiron léteznek!!!
    pofon egyszerű lenne az egész csak akarni kéne!!

  2. Ezek már sajnos tények, akárhonnan nézzük. Nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, hanem hogy mikor? Szerintem a negatív híreket inkább jobb tudni, mint homokba dugni a fejünket. Az ember nagyobb rálátással átgondolhatja, hogy mire készüljön. Az már nehezebb, hogy hogyan tudunk erre felkészülni, amikor az egész világon válság van és az EU sem kivétel, sőt! – B.Gross: “…Az olasz bankok jelenleg államilag garantált papírokat bocsátanak ki az EKB-tól kapott pénzből, és az ebből származó bevételt olasz kötvényekbe fektetik. Akárhogy is nézzük, ez kimeríti a mennyiségi enyhítés fogalmát, mások szerint viszont inkább egy piramisjátékra hasonlít…” Hatalmas államadósság, gazdasági visszaesés, munkanélküliség, stb.az egész EU-ban. Görögo.már elvileg /márc.20./ csődbe ment, talán Olaszo. a következő és nincs megállás! Az usa sem lesz kivétel. A szociális segély vagy “háló” is csak akkor és ott működhet, ahol van rá kellő fedezet. – Az egészet minek-kiknek köszönhetjük? Annak a pár embernek, akik a “világkormány” urai akarnak lenni és ez nem elmélet !
    (Nem tudom, hogy ide kapcsolódik-e a “Biblia Kódja”, de lehet, hogy igen)

    1. A görög csőd még nem biztos, mert lehet, hogy a magánbefektetők Görögo. számára pozitív döntést hoznak illetve lehet, hogy sikerül meggyőzni az IMF-t, hogy folyósítsák a kölcsön következő részletét. Ezzel még 2-3 hónapig elhúzhatják a dolgot.
      Habár ez lényegtelen mert a csőd ígyis úgyis be fog következni. A tavaly év közepén kapott kölcsönből is ha jól tudom 400 db Abrahams tankot vett a görög kormány.

  3. Köszönöm mindenkinek a választ!

    Az egyéni pitiáner problémám abból fakadt, hogy mikor Jóapám mellékelte az oldal egyik hírét, egy igen keserves csüggedés vett rajtam erőt. Történik ez minden alkalommal, amikor csak idevetődöm. Természetesen, ez egyéni szoc. probléma. Be kell látnom, hogy miután életem felét egy betegség nyomorában töltöttem el, az utóbbi évek relatív sikerét már nem lesz módom folytatni. Természetesen tudom: “…tagadja meg magát és vegye fel keresztjét!”

    Nos ez nem biztos, hogy ilyen könnyű lesz, mikor e történésekhez érünk a fejlett nyugaton is:

    “Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.

    Nagy szóval kiáltották, mondván: “Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?”

    Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket. ” (Apokalipszis 6:10-12)

    Vagy:

    “Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány.

    Az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos sebéből.

    Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára.

    A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebzett, de felgyógyult.

    Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje (lefejezés! – “fejöket vették”) azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. ”

    (13:12-16)

    Valaki erre fel volna készülve az internet kényelme mögül? Senkit nem akarnék megbántani, de gondolja át még egyszer!

    A teljesség igénye nélkül:

    Nem tudom kik lesznek kiragadtatva a nagy nyomorúságból, mikor az együttműködést megtagadókat kirekesztik, elfogdossák, végül likvidálják… Hasonlóképp nem, hogy az apokalipszis hol említ nyomorúságból való kiragadást (!)

    Elragadtatást, pontosabban elváltozást Pál Apostol említ! Egy másik helyen pedig ismerteti: a Törvénytaposó, akkor jelenik meg, amikor a visszatartó erő félretolattatik az útból. Nem nevezi Antikrisztusnak, hasonlóan az Apokalipszishez, ilyen kifejezés csak János apostol egy levelében fordul elő. Bár elismerem, az Antikrisztus, a Fenevad és a Törvénytaposó, mind ugyanazon személy.

    Ezen túlmenően Dániel próféta egyébként több helyen nem az Antikrisztusról beszél, hanem egy szír előképéről. Krisztus beszél egy eseményről, amelynek sem az óráját, sem napját nem tudjuk. A logika szerint ha a Fenevad fellépését tudjuk, és a hétéves szerződését (?), akkor ha napra pontosan nem is, de megközelítőleg megállapíthatnánk az elváltozás idejét.

    Mégvalami:

    “A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz.
    – Vagy negyven évvel később:
    És a várost és a + szenthelyet elpusztítja a következ? fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

    Luk. 23,33., Luk. 24,21., Ján. 1,42., Ján. 1,46., Ján. 1,50., Luk. 19,41., Luk. 19,44.
    És egy héten át sokakkal meger?síti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad. ”

    Úgy tudom Krisztus érvénytelenítette a véres és ételáldozatot saját engesztelő halálával, mintegy három és fél év után. Az utálatosságok szárnyán pusztít egyáltalán nem bizonyos, hogy arról a személyről szól, még akkor sem, a magyarban egy vessző és egy “és” kötőszó választja el a két szakaszt. Itt még egyszer emlékeztetek:

    “Ekkor láttam, hogy a tengerből egy vadállat bukkan fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fején meg istenkáromló név.
    A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt.
    Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a vadállatot.
    Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: “Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?”
    Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. ”

    A szövegből az derül ki, hogy erről a személyről egyből tudni honnan kapta a hatalmát, azaz a zsidók nem fogadnák el egy percre sem. Összes rendelkezésre álló ideje a felbukkanásától 42 hónap! Nincs szó egy hetes szövetségről, sem a felén való megszegéséről sem.

    Nem én tévedek.

    A legjobbakat mindenkinek!

  4. Kedves Dolovanov! A bibliatanulmányok, a podcastok és a könyvtár fülek alatt, csupa olyan anyagot lehet olvasni és hallani, ami az olvasók bátorításáról szól, ?mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek.? I Tim. 4:10 Tehát ellensúlynak ott az időkjelei.hu másik fele, több száz oldalnyi anyaggal.

    A főoldalon megjelenő cikkek valóban csupa rossz hírnek, mégis jó hírek azok számára, akik ismerik a bibliai próféciákat. Láthatjuk az események előrehaladásával, hogy amit a biblia megírt, az a szemünk láttára válik valósággá most, a végső időkben. ?Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.? Lk 10:24. Történelmi időkben élünk, amelyekről Isten igéje rengeteget beszél. ?És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.? Jn. 14:29.

    Remélem, hogy azok az olvasók, akik a bibliát nem ismerték eddig, a tanulmányokban utánanéznek ezeknek az előre megjósolt eseményeknek és megértik a beteljesülő eseményeken keresztül, hogy amit a Biblia írt az igaz, következésképpen Jézus a megváltónk, aki hamarosan visszatér, hogy véget vessen az ember igazságtalan hatalmának a földön és átvegye az irányítást.

    Nem venni tudomást a rosszhírekről, nemhogy nem old meg semmit, de még félre is vezeti a hívőt. Jézus maga mondta: ?Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.? Mt 24:6-8 Ezek mind jelek, amelyeknek meg kell előzniük Jézus második eljövetelét. ?A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.? Mt.24: 32-34

  5. Mégis milyen keresztyén/keresztény oldal ez? Van esetleg valami jó hírük a folyamatos negatívumon kívül? Nem a világ eseményeire gondolnék, lévén azok olyanok amilyenek, ám az önök részéről nem látom ennek az ellentételezését mondjuk az Istenben való bizodalom formájában.

    Más: úgy gondolom – többek között! – a hétéves időtartamot felül kellene vizsgálni! Adott helyen Dániel próféta ténylegesen a Jelenések Könyvében említett Fenevadról beszél-e, annak ott összes cselekvési ideje 42 hónap, egyezik Krisztus nyilvános működésével!

    A legjobbakat!

    D.

    1. Dolovanov a negatív híreket nem lehet szépíteni, nincs is értelme. különben is ennek az oldalnak az a célja, hogy tájékoztasson nem pedig mindenféle bibliai idézettel tartani a lelket az emberekben…Ezeknek a híreknek milyen fajta ellentételezésére gondolsz?? Pár ima nem segít, ideje belátni.

      A másik meg az, hogy a biblia tele van ellentmondásokkal szóval ezen ne lepődj meg 😀 Nostradamus szerint az antikrisztus 24 évig for uralkodni. Na most akkor a sok jós közül kinek higyjünk?? Mindegyik mást mond.

      1. Ennek az oldalnak az is a célja az informálás mellett, hogy “tartsa a lelket az emberekben”. Az, hogy milyen jellegű cikkek kerülnek ide, gondos válogatás eredménye a Bibliában megadott jelek alapján. Se több, se kevesebb. Ha valaki rendszeresen olvassa a bibliatanulmányokat is a cikkek mellett, világossá válik az összefüggés. Akkor már nem csak azt látjuk mi történik most, hanem azt is hogy miért, és hogy hellyel-közzel mi jön hamarosan. A forgatókönyv már meg van írva, és a hírek figyelésével meg lehet állapítani, hogy éppen hol tartunk abban a forgatókönyvben. Ahogy ezt egyre többen látni fogják, remélhetőleg egyre többen is fognak a Bibliához fordulni, mivel az ott leírtak bebizonyíttatnak. A Biblia pedig tele van jó hírrel is, nem csak a rosszal. Sőt, azt is megtudhatjuk belőle, hogy ennek az egésznek is jó vége lesz. Ez Isten célja mindenkivel.

        1. Istennek nincs célja senkivel. Mindenki azért van ezen a bolygón, hogy tapasztaljon. Mindenki egyéni felelősségre. És nem csak egy életen keresztül, hanem életeken keresztül. Meg van rá a lehetősége mindenkinek, hogy elhagyja ezt a holografikus világot de ebben nem pár ima meg a biblia vagy korán vagy valamilyen vallási könyv fog segíteni…Ideje lenne már felébredni és elszakadni az ilyen ökörségektől. Isten senkit nem fog megváltani maga helyett. Ha azt hiszed, hogy majd csak úgy eltűnsz innen a bolygóról hirtelen és egy jobb világba kerülsz lehet, hogy csalódni fogsz. Olyan mintha a sültgalambot várnád, hogy berepüljön a szádba. A vallások mind a háttérhatalom műve, hogy megvezessék az embereket. Biblia, Korán stb. nem számít.

    2. A Dániel könyvével kapcsolatos kérdésre egyszerű a válasz, Gábriel adta meg magának Dánielnek:

      “Értsd meg, emberfia, hogy a végső időről szól ez a látomás.” – Dániel 8:17

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend