Tudomány és technika

A cyborgok ideje: Az agy ?rossz? részeit chipek helyettesíthetik

Forrás: Daily Mail

A valóságban a "cyborgok" nem lesznek ilyen ijesztőek

Az egyik legújabb és igen vitatott tudományos kísérlet eredményeként egy élő agy bizonyos részeit mikrocsipekre cserélték a kutatók. Az elvet a sci-fi irodalom sok éve alkalmazza és a kategória számos alkotásában láthattuk, olvashattuk már, mint például a Terminátor ember-gép hibrid főszereplőjének alakjában.

Most azonban a Tel-Avivi egyetem kutatói a valóságban is olyan, az agyba beültetett áramköröket hoztak létre, amelyek képesek átvenni bizonyos motorikus funkciók szerepét, mint például a pislogás irányítását. A kutatók reményei szerint ezzel az új módszerrel agykárosodással járó betegségekben, mint például Parkinson-kórban szenvedő betegeknek segíthetnek, oly módon, hogy az elhalt vagy nem működő szöveteket a funkció szerepét átvevő chipekkel helyettesítik.

?Képzeljük el, hogy az agynak egy kisebb területe nem jól működik, és mi ismerjük ennek a területnek a szerkezetét és működését,? magyarázza Matti Mintz professzor, az egyetem pszicho-biológusa a BBC riporterének.

?Ezt a részt próbáljuk elektronikus úton kicserélni, helyettesíteni.?

Mintz professzor sikeresen ültetett robot kisagyat egy agykárosodott rágcsáló koponyájába, helyreállítva az állat mozgásképességét.

Az élveboncolást ellenző aktivisták szerint az eljárás ?groteszk?.

?A kisagy a mozgás koordinációjáért felelős,? magyarázza Mintz professzor. Az agyba ültetve az általa kifejlesztett robot-kisagy fogadja, értelmezi és továbbítja az agytörzsből érkezett érzékeléssel kapcsolatos információkat, lehetővé téve az agy és a test közötti kommunikációt.

A test és agy közötti robot interfész működésének tesztelésére megtanították az agykárosodott rágcsálót, hogy egy bizonyos hang észlelésekor pislogjon. A rágcsáló kizárólag akkor tudta végrehajtani a feladatot, amikor a robot-kisagy működésben volt.

A kutató magyarázata szerint a koncepció lényege, hogy a chip utánozza az idegek természetes aktivitását. ?A módszer azt is bizonyítja, hogy képesek vagyunk az agyban végbemenő folyamatokat, információkat rögzíteni és elemezni, mintegy biológiai folyamatként, majd ezeket az adatokat visszaküldeni az agyba,? mondja Mintz professzor.

A jövőben az orvosok képesek lesznek kicserélni az egy működésképtelen vagy nem megfelelően működő részeit ezekkel a robot alkatrészekkel.

?Ez a fajta kutatás számos etikai aggodalmat vet fel, nem beszélve a kísérletben résztvevő szerencsétlen állatok kínzásáról,? nyilatkozta Jan Creamer, az Országos élveboncolás-ellenes társaság elnök-vezérigazgatója a BBC-nek.

Előző posztKövetkező poszt

6 hozzászólás

  1. Megnéztem Jerry hivatkozását. Félelmetes, akár az egész cikk! Már eleve rosszul indul: Tel-Avivi egyetem kutatói…Tesznek ők az etikai aggodalmakra. A valódi céljuk nyilvánvaló, hiába csomagolják “selyempapírba”. Hová fog ez fajulni rövidesen? Robotkommandók stb. az egész világon. Ami eddig csak a filmekben, regényekben volt, az mára már sajnos nem utópia, hanem a Véres Valóság (VV.) Nemrégiben a rádióban is szó volt arról pl., hogy a kutyák után az öregeket + gyerekeket is ellássák chippel. És volt (celeb), aki Igent mondott erre! A tv-s valóvilágot és hasonlókat bámuló bamba zombik részére már chip sem kell, jól elvannak és ha akarnának sem tudnának józanul gondolkodni. De úgy tűnik, ez a lényeg.

  2. Aha.meg lehet majd gyilkolni az ártatlan palesztinokat az agyhalott szerencsetlenekkel.pöcs moszad kísérlet…..

  3. Angolul értőknek érdemes elolvasni a DailyMail eredeti cikke végén a kommenteket. Ez a legijesztőbb vagy inkább legszomorúbb az egészben. Már chipbeültetés nélkül is elég robot van…

    1. Thea! Mindenképpen szakítok időt elolvasni a hsz-eket, elöljáróban csak annyit: mit vársz a ValóVilágot néző agymosottaktól. Dehát ezek a műsorok szerte a világon e célt szolgálva készülnek. Ezért is van, hogy olyan sokan kételkednek ezekben az oldalakban, én nem is osztom meg a cikkeiteket, pedig szívem szerint az összeset kitenném, még engem néznének hülyének…
      Jó ez az oldal,nagyon szeretem olvasni , örülök, hogy nem kevertek bele marslakókat, meg ilyen hasonló dolgokat. Sokhasonló oldalon már túlságosan elrugaszkodnak a valóságtól.

    2. Megnéztem őket, igazad van. Be is írtam nekik, kíváncsi vagyok mennyire fogják leértékelni.

Hozzászólás a(z) tóth bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend