Gazdaság

Francia javaslat az új, nem dollárközpontú monetáris rendszerre

Sarkozy elképzelései a dolláruralom megdöntéséről, nem sok támogatásra számíthatnak az USA részéről

Idén Franciaország ad helyet a G8-ak és G20-ak csúcstalálkozójának és Nicolas Sarkozy francia miniszterelnök már előre kampányol egy új globális gazdasági rendszer felállítása mellett, amelyben a dollár nem kapna az eddigihez hasonló fontos szerepet.

A nemzethez intézett újévi beszédében kihangsúlyozta, hogy Párizs minden erejével azon lesz, hogy a régi, a mai globális feltételeknek nem megfelelő rendszert megváltoztassa.

?Ezt a rendszert 1945-ben állították fel, egy olyan világ számára, ami ma már nem létezik,? mondta a francia elnök.

Szerinte a jelenlegi modell, amelyben a dollár a legfőbb tartalékvaluta, ?instabil és az egész világot az amerikai monetáris politikától teszi függővé.?

Sarkozy elnök mindent a jelenlegi multi-poláris világhoz és az Indiához, Brazíliához és Kínához hasonló feltörekvő hatalmakhoz szeretne igazítani.

Veszélyes a dollárra támaszkodni

Sarkozy nem az egyetlen francia, aki szeretné mérsékelni a dollár nemzetközi befolyását. Philippe Dessertine, a párizsi High Finance Institute igazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy csupán a dollárt használni tartalékvalutaként ?rendkívül veszélyes? politika.

Az amerikai Federal Reserve gazdaságélénkítő lépéseként elindított mennyiségi enyhítés (quantitative easing), amelynek lényege, hogy több dollárt nyomtatnak az amerikai állampapírok fedezetéül a pénzforrások biztosítása érdekében, számos nemzetközi kritikát váltott ki.

?A FED legutóbbi intézkedései az Egyesült Államokon próbálnak segíteni, de az egész világra kiható következményekkel járnak,? nyilatkozta Dessertine. ?A feljövőben lévő gazdaságok és Európa ezen akarnak változtatni.?

Az elértéktelenedő dollár elárasztja a fejlődő országokat, felértékelve a helyi valutákat, ami rontja az adott ország exportlehetőségeit és a potenciális munkahelyek létrehozásának esélyét.

A dollár az úr? egyelőre

Dessertine és más gazdasági szakemberek szerint a dollár addig képes megtartani vezető pozícióját, amíg a világgazdaság recesszióba nem süllyed. Amennyiben romlik a helyzet, az USA kénytelen lesz más országokkal együttműködni a dollár befolyásának csökkentése érdekében.

Megoldást jelenthetne még, ha több valuta töltené be a tartalék szerepét, illetve ha valutakosarat állítanának össze erre a célra.

Sarkozy miniszterelnök legnehezebb feladata az lesz, hogy meggyőzze az Egyesült Államokat a dollár domináns pozíciójának feladásáról.

?A valutaárfolyamok és termékárak stabilitását célzó nemzetközi pénzügyi szabályozások tekintetében? az Egyesült Államok és Obama elnök nincsenek túl befogadó állásponton,? mondta Nicholas Dungan, a Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Francia Intézetének tanácsadója.

Sarkozy elnöknek mindenesetre sikerült megszerezni India és Kína vezetőinek támogatását az ügyhöz.

Most abban reménykedik, hogy legalább azt sikerül elérnie, hogy a világ vezetői hajlandóak legyenek tárgyalni egy új monetáris rendszerről az idei csúcstalálkozó során. Azt is reméli, hogy Obama elnök szintén csatlakozik a megbeszélésekhez.

Forrás: dw-world.de
Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend