Forrás: Activist Post
Miután felállították az “Iszlám Állam mentes övezetet” (értsd: repüléstilalmi zónát) észak Szíria török határ menti területén, az Egyesült Államok csendesen bejelentette saját légicsapásainak kiterjesztését, hogy amolyan utazó testőrfélének álljon az általa kiképzett és ?leellenőrzött? dzsihádisták mellé.
A döntés szerint, amit állítólag Barack Obama hagyott jóvá, az amerikai légierő minden olyan erőt megtámadna, ami az úgynevezett ?mérsékelt lázadó harcosok? ellen fellép, ezek közé sorolva a szíriai hadsereget is.
A bejelentésről elsőként a Wall Street Journal számolt be még múlthét vasárnap, anonim katonai forrásokra hivatkozva. A magas rangú katonatiszt a következőket mondta:
“Offenzív hadműveletek esetében csak az Iszlám Állam a cél, őket érő támadások esetén azonban bárkivel szemben megvédjük őket. Nem az a célunk, hogy nyílt konfliktusba kerüljünk a rezsimmel, de elköteleztük magunkat, hogy megvédjük ezeket az embereket.”
A Fehérház biztonságpolitikai szóvivője, Alistair Baskey pedig a következőket nyilatkozta:
“Nem térek ki a hadműveletek szabályaira, de mindvégig világossá tettük, hogy minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy ezek az erők sikeresen végrehajthassák küldetésüket.?
Elissa Smith, a Pentagon szóvivője egy hivatalos nyilatkozatban a következőket tette hozzá a fentiekhez:
“Tisztában vagyunk azzal, hogy ezen csoportok közül igen sok több fronton is harcol, még az Asszád rezsim, (az Iszlám Állam) és más terroristák ellen is.”
A Wall Street Journal által idézett katonatiszt és Smith parancsnok nyilatkozatai az új utasítás legkritikusabb pontját érintik. Mivel a ?mérsékelt lázadók?, akik mint tudjuk egy cseppet sem mérsékeltek, harcban állnak a szír kormányerőkkel, az ajtó jelentősen szélesebbre tárult a konfliktus eldurvulása és a közvetlen katonai konfrontáció előtt az Egyesült Államok és a szír hadsereg között, a ?mérsékeltek? védelmét használva ürügyként.
Nem ez lesz az első eset, hogy maguk a dzsihádisták követelik a légicsapásokat. Július 31-én már megtörtént egyszer.
Ismételten fontos kiemelni, hogy Szíriában nincsenek és soha nem is voltak mérsékelt lázadók. Az ?ellenzék? kizárólag a NATO és az Öbölmenti Együttműködési Tanács által finanszírozott, felfegyverzett, támogatott és kiképzett terroristákból, dzsihádistákból és zsoldosokból áll.
Ennek függvényében, minden konfrontáció, amiben az Egyesült Államok részt vesz, egy szuverén állammal szembeni direkt agressziónak tekinthető.
Az új irányelv tehát tovább erősíti a feltételezést, miszerint az USA és a NATO célja Bashar al-Asszád kormányának megdöntése és Szíria leigázása. Bár ez a cél a szír válság kezdete óta kirajzolódott, a szír válaszlépéseket kiprovokálni szándékozó irányelvek és egyéb lépések egyre gyakoribbá váltak az elmúlt hetekben.
Csupán idő kérdése, hogy mikor fogják Asszád elnöknek az Iszlám Állam és az al-Kaida elleni lépéseit ürügyként használni egy Szíria elleni légicsapás elindításához.
Sajnos minden jel afelé mutat, hogy Szíria hamarosan a destabilizáció második szakaszához érkezik. Ahhoz a szakaszhoz, ami Líbia számára nem ismeretlen.
Kedves Thea (bár kedves mindenki, aki segít a véleményável illetve hozzászólásával)Véleményt kérnék (nem feltétlenül ehhez a poszhoz tartozik a dolog, de azért “kicsit” mégis) : Ugye fontos kérdés, hogy a végső időkben honnan jön illetve ki is lesz az AK Namost, nem ismerem az iszlám vallást részletesen, bár tudjuk manapság nem véletlenül a világ figyelmébe került, “véletlenül” a figyelmembe került egy magyar iszlám tanítás amit csak úgy random elkezdtem olvasgatni és több figyelemfelkeltő dolgot vettem észre ami talán fontos lehet. A lényeg, hogy a keresztények várják Jézus Krisztus visszatjövetelét a végső időkben, a linkben az iszlám tanítás szerint az Imám (Isten?) küldötte viszont egy Mahdi nevü “uralkodó” lesz, aki szerintem az AK. Elég pontos leírásai vannak, hogy milyen folyamatokban fog megjelenni, honnan, mikor stb. Utánanéztem pár dolgonak amit ír ez a jövendőlés, és hát egyeznek a dolgok. Nem tudom, hogy a Koránban megtalálhatóak e ezek a jövendőlések, mindenesetre sok dolog egészen pontosnak bizonyul.Mi a véleményetek? Jöhet e az AK a közel keletről?
A link (érdemes átnézni az oldalt, sok érdekességet tartalmaz, például azt, hogy az “Ő” vezetőjük 7 vagy 9 évig fog uralkodni.
http://users.atw.hu/mosalmad/a%20mahdi%20a%20eljovetele.html
Ez is eléggé egyezik:
Eljön egy férfi Khoraszanból, ő adja majd át a zászlót a Mahdinak (A) a főhatalommal és a katonai vezetéssel együtt. Sa’íb ibn Szálihnak fogják hívni, Huszein (A) utódai közül való lesz, és dél Iránban egy Isztakhar nevű városnál legyőzi a Szufiánit fekete zászlói alatt.
Sa’íb ibn Szálih seregei visszaverik a Szufiánit Jeruzsálemig, fekete zászlók alatt és fehér ruhában. Sa’íb ibn Szálih egy fénylő arcú sovány barna fiatalember lesz ritkás szakállal, élesen látó és kemény ember lesz aki nem ismer ellágyulást
Sa’íb ibn Szálih egy ISIS-t támogató gazdag üzletember eszerint:
http://islampolitics.blog.hu/2015/03/15/szponzorok_699
Szerintetek?
Kis helyesbítés: Imám: Vezető. Mahdi ( Az iszlám várakozások szerint az utolsó kalifa egyben az iszlám messiás, a Mahdi ?a helyesen vezetett?.
A pontos idézet amitről fent írtam : ” Próféta (S) mondta: A föld tele lesz igazságtalansággal és korrupcióval, amíg el nem jön egy ember az én utódaim közül, aki 7 vagy 9 évig fogja kormányozni a földet, igazsággal és méltányossággal megtöltve azt. (Ahmed ibn Hanbal)”
Elnézést a sok kommentért, sajnos nem tudom az elözőeket szerkeszten i,ezért írom pluszba az észrevételeimet. Link:
http://users.atw.hu/mosalmad/ismeretek_a_mahdirol_a.html
Kedves Gabibácsi!
Az araboknak is lesz egy “Mahdi” nevü ” hamis messiásuk, de ez nem lesz azonos az antikrisztussal. A Bibliában megjövendölt antikrisztus az Európa-únióból fog kikerülni. A Dániel könyvében az Európa-únió az Észak és Dél harcaként jelenik meg.
Itt olvashatsz róla: http://churchofgod.hu/content.php?act=daniel-11
Szeretettel: Erika
Kedves Gabibácsi!
Elnézést, hogy csak most tudtam válaszolni a kérdésedre, ami egyébként fontos lehet mások számára is.
Elöljáróban mindenképpen idetenném a kérdést alaposan tisztázó angol nyelvű videó linkjét, azok számára, akik értenek angolul: https://www.youtube.com/watch?v=1fliOwze_o8
Az első pont, amit tisztáznunk kell, hogy a végső időkről a iszlámban nem a Korán ír, hanem a Hadísznak nevezett, szájhagyomány útján, Mohameddel és egyéb kérdésekkel kapcsolatban fennmarad közlések gyűjteménye.
Azonban ez a gyűjtemény egyáltalán nem megbízható, a végső időkkel kapcsolatos részeknél leginkább csak a Bibliából átvett és átírt részeket tartalmaz, hogy azok az iszlámot tüntessék fel jó színben. (Például ezek szerint Jézus (Isa) az iszlám élén tér vissza és egyebek között a keresztényeket bünteti meg.) Ezekben a közlésekben amúgy nagyon nagy a zűrzavar, a muzulmánok között is komoly vita van azzal kapcsolatban, hogy melyikeket fogadják el ezek közül és melyiket nem és több százezer ilyen történetről/közlésről beszélünk. Szóval nem nagyon adnék túl nagy súlyt ezeknek a magyarázatoknak.
Kedves Thea!
Köszönöm a választ
Az a gond az iszlámmal, hogy bár jelenleg lélekszámban kevesebben vannak, mint a keresztények, de ez nem marad így, figyelembe véve a népességnövekedés eloszlását a világon.
Valamint már most sokkal több muzulmán éli meg aktívan a hitét a mindennapok során, és sokkal elkötelezettebb az “istene” iránt , mint egy keresztény.
Például, míg a muzulmánok rendszeresen olvassák a Koránt, és imádkoznak, addig a keresztények közül csak nagyon kevesen olvassák a Bibliát, és egyáltalán nem imádkoznak.
A kereszténység vesztésre áll, de nem a muzulmánokkal-, vagy akármelyik más vallással-, vagy az ateizmussal szemben, hanem az igazsággal szemben.
Ugyanis a kereszténység próba alatt áll, és sajnos az évszázadok alatt minden megmérettetésen könnyűnek találtatott.
Ma hol tart a kereszténység? Több tízezer felekezetre van szakadva, akik kisebb-nagyobb mértékben nem értenek egyet, vagyis a legfontosabb nincs meg köztük: Az egység! (1Korintusz 1, 10)
Valamint a jobb érthetőségért kicsit átfogalmazva a 12-es vers és a13-as vers eleje:
Arról beszélek, hogy közöttetek mindenki ezt mondja: Én katolikus vagyok, én meg református, én meg evangélikus, én meg baptista, én pedig Krisztusé. Hát Krisztus részekre osztható?
Másodlagos, de alapvető probléma még, hogy össze vannak fonódva a politikával, valamint a befektetéseik miatt (közvetve vagy közvetlenül: fegyver, prostitúció, szerencsejáték, drog) a feketekereskedelemmel is.
Röviden megfogalmazva a kereszténység problémájának lényegét:
Egyedül a Bibliában van leírva az igazság istenről, egyedül a Biblia Istene élő, létező Isten, a többi isten csak kitaláció, amik nem léteznek, vagy démonok lehelnek beléjük lelket ideig-óráig.
A kereszténység kapta meg a feladatot, hogy elterjessze az igazságot Istenről az egész földön, de rosszul sáfárkodott, és mára már nyilvánvalóan elbukta a feladatot.
Logikus, hogy egy nagy “rendtevőhöz vagy “megváltóhoz” előtte káosz kell..
Nekem inkább az az érdekes ebben hogy a vezető pozícióban lévők mennyire vannak megvezetve.
Mert nem gondolom, hogy ez az “elit” terve lenne..
Ez a Sátán terve és jó 6000-év óta már elég jól kiismerte az emberi természetet. Így egyre jobbak a lapja, legalábbis úgy gondolja.
Úgy gondolom mindenki az elit is meg van vezetve és önként hajtják végre a Sátán terveit, miközben azt gondolják jót tesznek!
Ez így van, szerintem is. Ida hozott egy nagyon érdekes videót … hogy bántak”jeles helyről” a vezető politikusokkal (megfélemlítés, vagy pénzzel megvétel, vagy … amit ismerünk).
Érdekes, nem győzöm mesélni, hogy Einstein – nemrég olvastam – annyira csalódott a II.világháború végén ledobott bombától, hogy “új világrendről” álmodtak, ahol béke lesz majd, az béke őre lesz (ENSZ). Ezt fogja majd mímelni az AK valóban, egy HAMIS békét … a nagy káosz után, na meg EGY vallást 🙁
Ha nem lenne hatalomvágy,ítélkezés,irigység,harag,kapzsiság,félelem,zsarolhatóság,büszkeség,türelmetlenség és hasonló rossz emberi tulajdonságok,akkor már réges-régen taposhatnánk az ördög fejét.
Az ördög a Földből poklot,adóparadicsomot,megosztottságot csinált/csinálna,mindezt az emberek közreműködésével.
Isten pedig a Földből is Mennyországot,paradicsomot,szeretetben,megértésben élést szeretne szintén az emberek közreműködésével.
Most így érzem és látom a helyzetet.
Kezdenek megint beindulni az ukrajnai események is. Az elmúlt napokban az ukránok lerohantak néhány szakadár állást, majd feltették a kezüket, hogy jöjjön az EBESZ, mert a szakadárok megsértették a tűzszünetet. Az USA kiképzi az ukrán katonákat. Sajnos az a baj, hogy az USA háborút akar az oroszokkal. 21. században hihetetlen, hogy van egy állam amelyiknek semmilyen békés forgatókönyve nincsen és ezért szinte sehonnan nem kap nemzetközi kritikát.
Jól fogalmazol, egyetértek, sajnos, háborúba kényszeríti Oroszországot 🙁 meg minket …
Tisztelt Thea!
Sokunk véleménye, hogy nem úgy működik a weblap, mint ahogy annak lennie kéne.
Egy magát vallásosnak és kereszténynek megjelölt oldalon a folyamatos zsidózás elfogadhatatlan. Itt hétről hétre tapasztalható, pedig mint magad, aki ezt megakadályozhatná és még sokan mások, akik ez ellen szólhatnának hithű vallásosnak tekintik magukat.
Hogy mi, milyen okból és célból történik az a törvény szempontjából mindegy. Mint jogász tudom tanácsolni a megszüntetését ennek a gyakorlatnak, mert a jogi felelősségre vonás elsősorban nem a niknevek mögött megbújtakat érheti, hanem a weblap üzemeltetőjét. Elég hozzá egy “ismeretlen” feljelentés. Természetesen az elkövetőket is a tárolt adatok és IP címek alapján, ami a procedúra másik része. Az elsődleges felelősség az üzemeltetőt, jelen esetben az engedélyezőt terheli és a rá vonatkozó előírások, jogszabályok egyértelműek.
Ezeket jóindulatulag írom, mert a bíróságot a tények fogják befolyásolni. A vallásosnak nevezett oldalon történő, folytatólagosan és engedéllyel elkövetett etnikai uszítást nem mentő, hanem súlyosbító körülményként veszik figyelembe. Kívánom ne történjen meg. Értékes a weboldal és nagyon sok hozzászólás, de ezt folyamatosan eltorzítja a viszályt és etnikai ellentétet keltők engedélyezett megnyilvánulása. Ne vállalj értük ilyen áldozatot, mert nem érdemlik meg. Se a weblapot, se a munkádat nem tisztelik.
Kedves Klára!
Sajnos nem tudom milyen uszításra gondolsz.
Semmi ilyesmi nem megengedett az oldalon, hiszen “Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.”
Amennyiben Érdeklődő hozzászólása miatt írtad a fentieket, az elég furcsa lenne, hiszen ott, ahogy Érdeklődő is írta, a farizeusokról van szó. Az Újtestamentum szinte minden szereplője zsidó származású volt, a tanítványoktól kezdve a vallási vezetőkig. Isten minden embert a saját tettei, nem pedig származása alapján ítél, nekünk pedig egyáltalán nem tisztünk ítélkezni senki felett. Szóval pontosítsd kérlek, hogy mire gondolsz.
Hozzátenném még, hogy az oldalon elég szigorú szűrő működik, éppen annak érdekében, hogy sértő hozzászólások ne jelenhessenek meg.
Tisztelt Thea!
Jó indulatból írtam, mert azt feltételezem rólad is. A vallásos naivítást értem. Biztos ez az oka a korábbiak engedélyezésének is, de jogi szempontból írtam és a folytatólagosságot hansúlyozva, ami már megtörtént (megtalálható a lapon) és ami a törvény szempontjából más eredményt mutat. A bíróságot, ügyészséget elsősorban az történtek és a megnyilvánulások szándéka fogja érdekelni és nem az, hogy ki hogyan értelmezi a Bibliát, mikor etnikai általánosítás is tapasztalható.
Személyesen nem értek a weblap szerkesztéshez, de a közelmúltban történt hasonló esetek alapján tudom, hogy sok elmarasztalt portál üzemeltetője tudott változtatni a több milliós bírság kiszabását követően. Tegyél belátásod szerint. Azt javasolhatom úgy, hogy neked legyen jó és ne azoknak, akik folyamatosan semmibe veszik a munkádat, mert a “névtelen” feljelentést nem fikcióként említettem.
Konkrét példáknak jobban örültem volna, mert ember legyen a talpán, aki a több ezer hozzászólás között megtalálja, hogy mire gondoltál. (Egyet töröltem)
Kedves Klára
úgy tudom, hogy Thea olyan szűrőt használ, mely éppen erre a SZÓRA – is – szűr. Szerintem megnézi mindig a szövegösszefüggést, ha nem bántó, akkor elengedi. Szerintem nagyon sok munkája lehet ezzel miközben már ismerheti a személyek véleményeit, mélyebben is.
Barátságos üdvözlettel
Éva
Jól emlékszel Éva! Most, hogy a kérdés előjött, leellenőriztem és ez a funkció ki volt kapcsolva egy korábbi párbeszéd miatt, mert akkor nagyon lelassította a hozzászólások megjelenését, és semmilyen probléma nem adódott azóta belőle, mert mindenki kellő tisztelettel és érettséggel tudott beszélgetni a témában. Most visszakapcsoltam.
Kedves KLÁRA!
Köszönjük, hogy szóltál nekünk erről a jogi szempontról. Biztosra veszem, hogy ezentúl mindannyian meggondoljuk, hogy hogyan nevezzük az ószövetség népét, hiszen nem akarunk Theának se jogi kellemetlenséget, se büntetést. Bár én nem gondolom, hogy bárki is semmibe venné Thea munkáját, és azért hangzott volna el sorozatosan ama megnevezés.
Így m?xik a megfélemlítés? már akivel ezt meg lehet tenni. Semmi konkrétium, csak a leveg?be jogászkodás.
Kedves ANTENOR!
Nem félelemről van szó, hanem szeretetről. Nem hozom a másikat feleslegesen olyan helyzetbe, amelyből akármilyen kára származik/hat.( Ha Jézus nevét betiltják, azt attól még használni fogjuk…!) Azt meg szerintem te is látod, hogy a világban ma hogyan működik a “jogszolgáltatás”…
Kedves Thea!
Nem gondoltam, hogy ekkora felháborodást vált ki a megjegyzésem, de soha többet nem fogok írni, hogy nehogy valami bajt idézzek elő a gondolataimmal. Annyi a hozzáfűzni valóm, hogy ezt is Jézus mondta: Akinek van füle a hallásra, az hallja.
Arról nem tehetek, hogy van olyan ember, aki csak idézget a Bibliából, de nem érti.
Kedves Érdeklődő!
Visszaolvastam néhány hozzászólást itt és ebből arra következtettem, hogy valószínűleg nem a tiéd váltotta ki ezt a reakciót, vagy nem csak az, de ez csak tipp.
Isten látja a szívünket, a legfontosabb, hogy Közte és köztünk legyen rendben minden. Isten az egyedüli, aki tökéletes és tökéletesen igazságos, mégis, amikor megszületett testben és ezt a tökéletességet szavakban átadta, keresztre feszítették érte.
Kedves Klára!
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy uszítok, mert az Új testamentumból idéztem . Mint jogász, akkor tegye meg a szükséges lépéseket, zárasson börtönbe. Igazán keresztényi a hozzáállása!
Szerintem Jézust is felelőségre kellene vonni, hogy hogyan gondolta a kijelentését.
Ami sokak szemét igazán csípni tudja,az az,hogy van egy hely és idő,ahol mindannyian egyek vagyunk.Mindezt a bonyolításra hajlamos emberi aggyal nehéz megközelíteni,mert az emberi agy képes az elmében a félelmet is,mintegy virtualitást megjeleníteni.A félelem ezt a Jézusi egységességet,hogy ne mondjam egész-séget igyekszik fél elemeire szedni.Tehát,hogy igenis legyen olyan,hogy zsidó,legyen olyan,hogy szolga stb.A világ képe két-ségek között jelenik meg elménkben a félelem miatt.Paradox,de pont az attól való félelem okozza ezt,hogy a világ nem egészséges.Aztán meg azért,mert lehet,hogy mégis az… Szóval,félelemre mindig találunk okot.Fenyegetve érezzük magunkat és fenyegetőzünk.Mindkettőt egyszerre.
Azt az esetet megnézve,hogy valaki úgy mond zsidózott itt,amennyire én veszem észre,a többiek elhatárolódtak.És most finoman fogalmaztam.Az Érdeklődő megjegyzését érintő korban,a szóban forgó történelmi helyen,az emberek között,főleg azok között,akik olvasták az írásokat,komoly vita tárgya volt,hogy ki mondhatja magát zsidónak.Sőt,egy valamivel későbbi évtizedben,maga Pál apostol is értelmezés tárgyává tette ezt valamilyen módon.(A Rómaiakhoz írt levele.) Meg kell továbbá nézni a “Zsidókhoz írt levél” című könyvét az Újszövetségnek,ahol a szerző,valószínűleg Pál apostol,Ábrahámról és Melkisédekről ír.A jognak asztalánál történnek ezek a megvitatások.
Amennyiben a bizonyos “t33” nevű hozzászólóról van szó,tőle tudtommal mindenki elhatárolódott.Zsidózás miatt nem itt ezen fórum kapcsán kéne aggódni,hanem a rádiók fórum műsorai és azok vezetői miatt.Ott még keresztényezést is találni.Meg magyarozást.Meg cigányozást.Meg demokráciázást.Ez nap mint nap(!) gyakorlat a rádiókban.Azonban,aki figyeli az EU Parlamentjében folyó vitákat,ott is akad bőven… A magyar jogászi gyakorlatot is példaként ideragadva, bizonyos cigányok esetében fordult már elő “primitív személyiségű” megbélyegzéssel történt megkülönböztetés.Ezen a fórumon meg nem.
Kedves T33!
Én nem tudok pontos idézeteket írni, mert annyira nem ismerem, hogy ezt tudjam tenni, de azért a zsidózásnál egy kicsit elgondolkoztam, és eszembe jutott egy jelenet az Ó Szövetségből.
Jézus a farizeusokkal beszélgetett, amikor is azok kijelentették, hogy ők Ábrahám leszármazottai, és Jézus hogy meri nekik mondani, amit mondott akkor. Ami engem akkor a legjobban megdöbbentett, Jézus felelete volt. Az én Atyám nem a ti Atyátok, a ti Atyátok a Sátán.
Mondom, nem tudok pontos hivatkozási pontot megjelölni, de akik ennyire ismerik a Bibliát, mint ahogy azt olvasom, biztosan könnyen rátalálnak.
Ettől a ponttól másként látok mindent, és nagyon sok olyan kijelentése Jézusnak, amit addig nem értettem, egyből érthetővé vált.
Biztos kapok majd eleget ezért a megjegyzésemért, de nem én találtam ki, meg lehet keresni.
Kedves Érdeklődő, szerintem jobban kellene ezt értelmezni, hiszen Péter apostolnak is azt mondta Jézus amikor előre megjövendölte szenvedését ( Jeruzsálembe kell mennie s sokat kell szenvednie… megölik de harmadnapra feltámad) Máté 16.23. mire Péter “félrevonta és korholni kezdte: Isten mentsen meg, Uram!” Jézus ekkor mondta Péternek: “Távozzál tőlem sátán. Botránkoztatsz engem, mert nem az Isten dolgaival törődsz hanem az emberekével.” Szerintem Pétert is megdöbbentette …
Hasonlóan az emberek szempontjaival törődtek a farizeusok, “színleg nagyokat imádkoztak” stb. Így lehet, hogy ezért Jézus ezt mondta, ezt a kifejezést használta, mert nemcsak kötélből tudott ostort fonni ha kellett!
Kedves Éva!
Sokáig nem értettem én sem Jézusnak ezt a kijelentését, de most már igen, és megmondhatom, hogy nem népekkel és nemzetekkel van összefüggésben, hanem mással. Nem részletezem, mert még majd baj lehet belőle. Azért annyit elmondok, hogy a vallással volt összefüggésben.Tovább is volt kijelentése, hogy nem lehet egyszerre két Úrt szolgálni, meg fuss, fuss én népem, és sorolhatnám. Mindezeket megértettem ezek után.
Semmi baj nem lesz belőle szerintem. A “fussatok ki” érdekes módon alakul majd … én értem, de hozzád hasonlóan nem részletezem 🙂
Csak annyit mondok, hogy “onnan”Jézus fog “kimenni” sajnos (ez a fájdalmamat tükrözi és persze, mi magunk is utána megyünk) … de ezt legfeljebb katolikusok értik.
Jöjj el, Uram Jézus!
Kicsit lejjebb több hozzászólásban olvasom, hogy kell-e, lehet-e, szabad-e Máriához imádkozni és hogy Jézus soha nem mondta, hogy Máriához imádkozzunk, valamint Szent Istvánról is szó van, aki Máriának ajánlotta az országot. Ennek az utóbbinak praktikus oka is volt, ugyanis a magyarokban évszázadok óta beleégett a Boldogasszony tisztelete, amit keletről hoztak. Erre rengeteg régészeti bizonyíték van és a mondáink is megőrizték.
Szerintem Jézus azt sem mondta, hogy ne tiszteljék az ő édesanyját és azt sem tiltotta meg, hogy imádkozzanak hozzá. A Szentháromság dogma jóval Jézus után keletkezett, ő akkor már évszázadok óta a Mennyben volt. Tehát azt sem mondta, hogy van szentháromság, mégis hisztek benne.
Gondoljatok Pió atyára. Rá senki nem mondhatja, hogy nem volt hívő, szent ember, mégis célzott nekünk magyaroknak arra, hogy “Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Mit gondoltok kire gondolhatott? Bizony Magyarországnak nagy szüksége volna arra, hogy oltalmába fogadja, mert senkire sem számíthatunk azok közül akiknek itt a földön van hatalma, csak azokra, akiknek az égben.
Ferenc pápa mondott egy beszédet Bolíviában, ahol többször is említette Jézust és Szűz Máriát. MÁST NEM….! 😀
Fantasztikus beszéd volt. Kicsit lerövidítve, a lényegre szorítkozva – mert nagyon hosszú volt – felteszem az üzenőfalra.
Jó ha felteszed, de ebben a helyzetben MÁST
Elnézést, folytatom, véletlenül elküldtem: ebben a helyzetben AMIBEN AZ EGÉSZ VILÁG VEGETÁL, vagyis haldoklik, mást nem is lehetne BECSÜLETESEN mondani … ez persze nem zárja ki az ún “felszabadítás teológiáját” ami az Egyházat kvázi “balos” karitatív intézményként tekinti és nem többnek, nem az üdvösség letéteményesének, akik az Úr Jézus által való alapítást őrzik! De, sajnos annyira “cserépedényben” hogy az rendesen össze is tört. Értsd: az edény … ami Benne volt az NEM 🙂 mert az Úré 🙂
Kedves Szofi!
Több mindenre kellene reagálnom, mert itt sokan nincsenek felkészülve a jövőre és egy helyben topognak most rászánok egy kis időt, mert olyan húrokat pengettél meg, ami nagyon fontos lényeges dolgok. Ezekről eddig itt nem esett szó pedig összefüggnek a végső időkkel. Dióhéjban.
Mária jelenléte nagyon minimálisra van csökkentve a Bibliában pedig lehetne róla mit írni.
Júdás szinte állandó vendég volt nála. Jézus nagy támasza volt. Jézus halála után az apostolok biztos pontja. A pásztorok még sok sok év után is felkeresték. A Mennyei atya döntése volt, hogy Jézus édesanyjáról csak a minimum szerepeljen, hogy a Szentírásban Jézus legyen a középpont. Erről ennyit, hogy mennyire hiteles a Biblia. Ez azért is fontos, mert az apostolok nagyon szerették főleg János tehát, ha rajta múlt volna, sokat szerepelne benne. Jókat mosolygok, valaki itt arról írt melyik Biblia hiteles. Isten annyira bőkezű, hogy még egy lefosztott Bibliából is meg lehet térni csak meg kell élni. Ha utána nem lesz személyes kapcsolat akkor meg teljesen mindegy mit olvas. Ha nem alakul ki benső imádság mikor a Lélek szól hozzánk egyoldalú marad a kommunikáció.
Most teljesen más a helyzet. Máriának fontos szerepe volt Jézus első eljövetelénél. Mivel az Atya meg volt vele elégedve a másodiknál még több feladata van, lesz. Fontos, hogy már nem kell titokban maradnia ezért ő egy kulcs és megosztja az embereket. Jézus tekintélye lejáratva, mindenki szájára veheti felhasználják mindenhez. Tovább most nem boncolnám. Nem kell Máriát szeretni, nem kell kérni a segítségét stb. Kérdés jót akarsz-e magadnak? Szeretnéd Jézust megismerni jobban, ismered a benső életét? Ha valakit jól meg akarsz ismerni nem attól kérsz segítséget, aki legközelebb állt és áll hozzá ma is? Mindenki döntse el.
Hogy ne húzzam hosszúra. István király nem egyszerűen felajánlotta az országot Máriának hisz ezt sok ország megtette. Mivel nem volt megfelelő örököse, mint tulajdonát ruházta rá. Katolikusok sem látják ezeket tisztán. Tehát Jézus anyjáé jogilag Magyarország az akkori területekkel. Ezt Mária elfogadta. István bölcs király volt jóval megelőzte korát és apostoli király volt, ami nagy hatalommal bír. István nagyon jól tudta mi a különbség Isten és Mária között. Ezt megint nem sokan tudják, hogy ő valójában Istennek a Szentháromságnak ajánlotta fel az országot, de ez kicsit a múltunkból fakad és akkor elevenen élt még, hogy a fejedelmek anyja akit nagyasszonynak hívtak nagy befolyással bírt.
István esetében Saroltnak is nagy szava volt és gesztusból ajánlotta Máriának az országot.
Szerencsére Mária ezt komolyan vette. Ennek áldásos hatását igazán a végidőkben érezzük majd igazán. Szent Istvánról még annyit, megbecsült Király volt itt a földön, de a Mennyei Atya elismerte akkor és most is, ma is nagy szava van Istennél. Ma is könyörög országunkért. Nagyon kevés uralkodó mondhatja el magáról, hogy a Mennyben is szava van.
Ha már közeledik aug. 14-e. a felajánlás ünnepe legyünk büszkék apostoli királyunkra. Az is nagyon kevesekkel fordul elő, hogy haláluk után egyből a mennybe mennek, ő ilyen volt.
Ez már nem lesz rövid. Pió atyát megkapta országunk, hogy segítsen nekünk manapság, akinek szintén nagy szava van istennél. Régebben írtam a sátán mindennap kikéri Magyarországot, hogy elpusztítsa. Nem kapja meg, de sok támadás ér bennünket egészen addig a napig, míg a madárka fel nem száll a kalitkából. Mennyei atya úgy rendelkezett, hogy a sátánt, ha ember alázza meg még szégyenletesebb. Máriának Szent Mihállyal együtt nagy szerepe lesz és mivel országunk az ő országa innen indul el. Éppen érintettem csak a témát sokan nem fogják érteni, de nem baj. Magyarországnak valóban erős angyala van.
Kedves Palas!
Köszönöm a válaszodat, különösen ezeket az utolsó sorokat:
” Régebben írtam a sátán mindennap kikéri Magyarországot, hogy elpusztítsa. Nem kapja meg, de sok támadás ér bennünket egészen addig a napig, míg a madárka fel nem száll a kalitkából. Mennyei atya úgy rendelkezett, hogy a sátánt, ha ember alázza meg még szégyenletesebb. Máriának Szent Mihállyal együtt nagy szerepe lesz és mivel országunk az ő országa innen indul el. Éppen érintettem csak a témát sokan nem fogják érteni, de nem baj. Magyarországnak valóban erős angyala van.”
Nagyon reménykedem abban, hogy így van, ahogy írtad, mert ennek a szegény országnak és a benne levő tisztességes embereknek most nagyon nagy szüksége van Égi pártfogóra.
“…hallanotok kell majd háborúkról…”
“…és a szegényeknek az evangélium hirdettetik…”
Kedves Idők Jelei!Mind a kettőt Jézus mondta.Mind a kettő valamiféle “időt”,de inkább kort jelez.Legalábbis szerintem.Én mind a kettőben ugyanazon időnek,időknek a jelét,jeleit látom.Szerintem egyazon időszakra utal mind a kettő.És még Dávid király korát ragadnám ide,az előző cikk nyomán.Mondjuk,a következő apropóból: “…És őhozzá gyűlének mindazok,akik nyomorúságban valának,és mindazok,akiknek hitelezőik voltak,és minden elkeseredett ember,ő pedig vezérük lett azoknak…”(I.Sámuel22:2) Ez egy olyan csodálatos felsorolás az “őhozzá gyűlőkről”,hogy még az említett “vezér” titulus sem zökkenthet ki bennünket abból a tűnődésünkből,hogy ez inkább Jézusról szólhat,és nem a szóban forgó Dávid királyról.Magamban párhuzamba állítottam ezzel: “…a vakok szemeik világát veszik,a sánták járnak,a poklosok megtisztulnak,a siketek hallanak,a halottak feltámadnak,a szegényeknek az evangélium prédikáltatik.”(Lukács7:22) Gondolkodásomban szintén párhuzamra találtak ezzel a Máté evangéliumából vett idézettel: “Mert nemzet támad nemzet ellen,és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok,és földindulások mindenfelé.Mindez pedig sok nyomorúságnak kezdete.”(Mt24:7,8)
Csak próbálom másképpen értelmezni az idők jeleit…. 🙂 Ami az egyik értelmezés szerint “a háborúk jelei”,a másik értelmezés szerint miért ne lehetne “…és a szegényeknek az evangélium prédikáltatik….” ? Amire pontosan gondolok: mert nemzet támad nemzet ellen = a vakok látnak ; hallanotok kell majd háborúkról = a szegényeknek az evangélium hirdettetik ; ország ország ellen = a halottak feltámadnak ; és földindulások mindenfelé = a poklosok megtisztulnak ….stb. Talán mégsem egyenlőek ezek,talán bizonyos értelemben mégis.Talán ezen kvázi ellentétpárok közül csak az egyik igaz… Vagy éppen az egyik virtuális a másikhoz képest.Bocsássatok meg a következő felzaklató 🙂 idézet miatt Stephen Hawkingtól: “…a tér szabadsági fokainak száma végtelen (durva közelítéssel azt mondhatjuk,hogy a téridő minden pontjában kettő)…” (Einstein álma) Az egyik ezek közül virtuális,ahogy Hawking professzor ezt máshol ki is fejti.Hát,hiába…A dualitások korát éljük… 😀 Persze vannak,akik hisznek abban,hogy az élet nem fekete-fehér.Én is így látom,hogy nem az.Gondoljatok bele! 🙂 Mi lenne,ha a Schrödinger-macskája nevű gondolatkísérletben nem egy közönséges doboz,hanem maga a Frigyláda szerepelne..?Nyilván értelmét veszítené a kísérlet olyan módon,ahogy fizikusunk megfogalmazta.Értelmetlen tehát,hogy egy macska,vagy ti ilyen helyzetbe kerüljetek.Vagy én,vagy bárki.Amennyiben Schrödinger nagy léptékben,egy teljesebb kép szerint nézte volna a világot,nem indított volna útjára ilyen beteg agyalnivalót.Szóval,ez a világ maga a Frigyláda. 🙂 Ezt ugyan nem tudom bizonyítani,mert Erwin Schrödinger gondolatkísérlete szerint semmi jövőbeni esemény bekövetkezte nem szavatolható előre. 🙁 Ez van.
Abban azért mégis hiszek,hogy miután lemegy ez a nagy,az idők jelei szerint csak növekvőnek tapasztalható nyomás rólunk,fogunk még mi mindannyian újra találkozni.Persze nem csak mi,ezen a fórumon…Vagyis inkább abban hiszek,hogy már nagyon régóta,mondhatni időtlen idők óta ismerjük egymást.Nem csak mi,ezen a fórumon…
Én is gyűlölöm a bekezdéseket. Aki el akarja olvasni, el fogja úgy is, ha kigúvad a szeme…
Tervezem, hogy kis-nagybetűket sem fogok használni, meg ékezeteket sem.
T33 ha te mindent olvasol és osztályozod is igaz és hamis szerint akkor tudhatnád, h. Jézus soha nem mondta, h. Máriához kéne imádkozni. “Én vagyok az út, az igazság és az élet (nem Mária), senki sem juthat az Atyához, csakis én általam. ” (nem Mária által).
Ez félreértelmezés kedves RZ. Közbenjárók pedig azok, akik imádkoznak egymásért. CSAKIS JÉZUS ÁLTAL – ámen!
De van néhány részletkérdés, de ez nem éri meg, hogy rászólj valakire HA nem értetted meg, hogy is történt a dolog? Gondolj bele, egy názáreti lány ÁLTAL született meg közénk az Isten Fia.
Lehetetlen hogy szennyes lett volna az eredeti bűntől, hiszen az embernek a teste-lelke egyben van, a testéből – az egy vérkörön ahogy az anya össze van kötve magzatával – ÉPÜLT FEL az Isten Fiának emberteste! Ez elég kezdetnek …
Éva!
Sajnos, Te értelmezed félre. A bűnbeesés után minden ember tökéletlenül és bűnben született. Egy kivétel volt – Jézus. Ez úgy lehetséges, ha Isten nem “megtermékenyítette” Mária petesejtjét, hanem “beültette” Jézust Mária méhébe. Hogy ez után tökéletlen ember méhében növekedett, az már nem befolyásolta a tökéletességét.
Ha Mária nem lett volna szennyes az eredeti bűntől, akkor Mária szülei sem és többi felmenői sem. Ezen kívül nem halt volna meg, még mindig itt élne köztünk. Ha ez igaz lenne, akkor a Bibliából valami nagyon kimaradt…
Közbenjárás pedig nincs! A Biblia egyértelműen TILTJA, hogy bárki máshoz imádkozzunk, vagy imádjunk. Sehol nem találunk még csak utalást sem arra, hogy bármely istenfélő ember Istenen kívül máshoz intézte volna az imáit.
De menjünk még tovább. Jézus nem véletlenül tanított imádkozni – “Mi atyánk” – kezdte. Jézus továbbá sosem akart Istennel egyenrangú lenni, sőt, elutasította, hogy jónak, tanítónak, atyának szólítsák, számtalanszor kifejezte, hogy “az Atya nagyobb nálam”. Kérdés: tanította-e Jézus, hogy hozzá imádkozzanak a követői? Tanította-e hogy Istenhez? Tanítja-e a Biblia, hogy Istenen kívül létezik-e “Ima Meghallgatója”? -> Sem Jézus, sem “Szentek”, sem senki más Istenen kívül nem közelíthető meg imában!
“….Ennek függvényében, minden konfrontáció, amiben az Egyesült Államok részt vesz, egy szuverén állammal szembeni direkt agressziónak tekinthető….”
És ez vonatkozik minden országra, amely NATO tagként részt vesz ezekben a konfrontációkban…..! ( És, ha egyszer csak azt mondják ezek az országok, akik ellen a direkt agresszió megtörtént, illetve történik, hogy akkor most helyezzük át a frontot ezekbe az országokba, akkor kezdünk majd el a III. világháborúról beszélni….!)
Országunk egyik első embere kiakadt, hogy katonákat, harcászati eszközöket telepítenek SZOMSZÉDOS országokba. Mintha hozzánk nem lehetne 🙁 hiszen ugyanúgy tagok vagyunk 🙁 Vajon az oroszok megkímélnek, hiszen tett(ünk) egy sasszét arra is … vagy félig, mint a prófécia mondja?!
Azt mondják, hogy az volt a Kelet-Európaiak NATO tagságának a feltétele ( mármint az USA, és az oroszok megállapodása ), hogy nem telepíthetnek ezekbe az országokba harcászati eszközöket….! És ez csak az egyik dolog, amivel ingerlik az oroszokat…! Arról is tudunk, hogy már az EU-t is megpróbálták háborúba kényszeríteni velük, de egyéb nyilvános húzásaik is voltak/vannak. Amiről meg még nem is tudunk, arról meg nem beszélhetünk….! Szerintem örüljünk, hogy Isten még türelmet ad Putyinnak…!
Kedves Ida! Nem elég “harcászati eszköznek” ez a népvándorlás?
Kedves SZOFI!
Azt akarod mondani, hogy a (leendő) katonákat hozzánk “dobták be”…?!
Tavaly év elején olvastam Rudolf Steinertől könyveket,amelyekben eléggé részletesen vannak dolgok leírva a teremtésről,anno sok előadást tartott,ő kb.100 éve élt.Rudolf Steiner antropozófiával foglalkozott, az angyali,isteni hierarchiát is felsorolja néhány könyvében,ő is elmagyarázza,hogy Jézus valóban az emberiségért született le a Földre,hogy Istenhez visszataláljunk,ír a különböző történelmi korszakokról(az óindiaitól,az óperzsán át,az egyiptomi,a görög-római korszakról,és sok mindenről,mivel sok könyve megjelent,így ezeket nehéz felsorolni,illetve Gellért Ferencnek is vannak könyvei,állítólag szerintük sok vallás az antropozófiából vett át dolgokat.
Ezt csak azért írom,hogy hátha segít valamiben,de nem azt mondom,hogy biztos.
Kedves Ida! Sajnos ezeket az embereket azért küldték nekünk, hogy legyőzzenek bennünket. Ezt nem is kell mondani azoknak, akik Angliában, Hollandiában, Francia országban, Svéd országban Német országban laknak és emlékeznek arra milyen volt az országuk ezelőtt 20-30 évvel No-Go zónák nélkül és milyen most.
A média néhány tulajdonos kezében van, amely az ő érdekeiket közvetíti, ezért fogalmunk sincs hova süllyedtek ebben a mesterséges biológiai terrorban. Mi nem tudjuk legyőzni őket, mert nem fogunk 8 gyereket szülni a segélyért és nem láttunk napi rendszerességgel halottakat, hogy könnyedén gyilkolhassunk, de ők igen.
Nincs esélyünk velük szemben.
Néha azon elmélkedem,hogy mi lenne,ha az emberek kicsit megállnának,eltöprengenének,hogy mi folyik körülöttük.Mi lenne,ha nyugodtabbak ,türelmesebbek,szeretetteljesebbek,önzetlenebbek,mértékletesebbek,kedvesebbek,és így egészségesebbek,boldogabbak is,persze fontos lenne Jézust elfogadni,de ezt erővel senkire nem lehet rákényszeríteni,estleg idő kellene hozzá,hogy minél többen elfogadják Megváltójuknak.
Kedves SZOFI!
Én is így gondolom, mint már írtam párszor…! De igazából azt gondolom, hogy mivel az emberek nem akarnak megtérni, és megjobbítani az útjaikat, ezért engedte ránk Isten …!
Kedves István!Én megszoktam állni ahogy itt írtad,és olyankor eszembe jut,hogy tényleg jó lenne bizony egy egészségesebb világ,mint amit itt megjegyeztél.Felsorolásodat én azzal egészíteném ki,hogy az emberek ne legyenek zsarolhatóak.Azért zsarolhatóak az emberek,mert úgy tudják,hogy az idejük rövidre szabott ezen a világon.Az emberek az elmúlástól való félelmük miatt zsarolhatóak.Szóval,ha tisztában lennének azzal az emberek,hogy Jézusban örök életük van a világon,ha komolyan vennék a Megváltást,megszűnnénk zsarolhatóak lenni mindannyian.Egyben azonnal előtérbe kerülnének azok az erényes emberi jellemzők,amiket felsoroltál.A halhatatlanság tudata,vagyis Jézus megváltása,az örök életben való hit szabaddá teszi az embert.Ezzel máris megszűnt zsarolhatóvá lenni.Eltűnne belőlünk a frusztráltság,a félelem,az ítélkezésre való hajlam.
Szerintem tehát,ha tudomásul vennénk Jézus megváltását,ha nem az elutasítására törekednénk többé,meglennének mindazok az erkölcsi és szellemi javak,értékek amiket itt az emberiségnek kívántál előbb.Tényleg mindenkinek szüksége van Jézust elfogadni megváltójának,de látod,én abban hiszek,hogy nincs semmiből annyink,mint időből… 🙂 Egy egész végtelennyi.Szóval,mindenkire sor kerül,ami a Megváltást illeti.Lehet örülni! 😉
Kedves Ida!
Ennél mélyebb a dolog csak a pontosítás kedvéért, a 90-es években megállapodtak az Oroszok az USA-val, hogy a volt Varsói szerződés országi nem lesznek NATO tagok, már itt borult minden.
Kedves Ida!
Ferenc pápa azt mondta Bolíviában, hogy a III. világháború már folyik. Nem mintha ez nem látszana már évek óta, de ha ő is így ki meri mondani, akkor biztos így is van. A keresztények atombombája itt Európában ez a muzulmán tömeg, amely egyszerre kezdett el tódulni Eritreától Afganisztánig. Nem akarják lerombolni és tönkretenni a fizikai vagyonunkat, földjeinket, vízeinket, csak és kizárólag a kereszténységünket, mert a többire szükségük lesz….
Hát van ennél jobb módszer? Vajon milyen vallásúak azok, akik ezt kifózték? Nem keresztények, az biztos. Nem muzulmánok, az biztos. Vajon kinek van ekkora hatalma??? Melyik vallásnak? Ejnye, ejnye… csak nem? 😀
ÉBRESZTÖ KERESZTÉNYEK!
@SZofi!
” Coudenhove-Kalergi …Praktischer Idealismus” , talán végre komolyan kéne venni! …vagy már késö?
https://www.youtube.com/watch?v=aDZSHmVLc_8
https://www.youtube.com/watch?v=02FE0j0RSCQ
Ennyivel egészíteném ki jól fogalmazott meglátásaidat!
Csak tudnám mit tehetnénk ellenük, hiszen 100 év előnyük van, mert mi csak most értesülünk arról, hogy miért volt az 1. a 2. világháború, miért ölették meg az orosz cári családot és a franciát, miért zúzták szét minden nemzet elitjét, akik a vérükben hordozták népük egyedi és kiváló tulajdonságait, és miként maradtak számunkra ilyen Soros György által kiválasztott és felnevelt hazaáruló politikusok. És azt is (bocs a sok rossz helyen levő ésért) mostanában értjük meg, hogy miért van ez a most folyó 3. világháború a XXI. század atombombájával az afrikai és arab népesség keresztény Európára tolásával.
Nem lázadozhatunk, mert épp az a szándékuk, hogy egymásnak uszítsanak bennünket és amikor már szépen kiirtottuk egymást, jönnek “megmenteni” a maradékot. Ha nem lázadozunk, hanem tűrünk békésen, akkor még többen jönnek…
Szia Szofi!Jogos kérdés,hogy mit is tehetnénk ellenük.De végül is,ki ellen..?Mert amiről szó van éppen,csak az egyik halálos ellenség.Mert egy óra múlva bárkit elüthet egy autó is.Rákészülhet valaki a “világvége-összeesküvésekre”,miközben figyelmen kívül hagy milliónyi más veszélyt.Nem tudni,kinek hogyan jön el a “vég”,és azt sem tudni,hogy mikor.Amennyiben azt mondom,hogy Jézus a megoldás minden esetben,nem mondok neked újat,és nem is azért ajánlom őt,mintha ezt magadtól nem tudnád.
Minden ember első sorban a saját maga ellensége.Nem kell a szomszédba menni egy kis ellenségért.Hiába látjuk magunk körül a pusztítást,a legnagyobb harcok mindig rejtett csatamezőinken dőlnek el.A hírhedt illuminátus nem tud annyit ártani egy embernek,mint az saját magának.Legnagyobb fegyverünk saját magunk ellen,szerintem az ítéletünk.Amennyiben valaha is elítélünk valakit,az elsősorban mi magunk vagyunk.Mindig magunkon kezdjük az ítélkezést.Akár tudunk erről,akár nem. (Legfeljebb tovább hárítjuk másra.) Amíg pedig ettől vagyunk frusztráltak,minden ellenségnek ki vagyunk szolgáltatva,és semmit sem tehetünk.Azonban egyre inkább barátkozva azzal a ténnyel,hogy Jézus megbocsájtott nekünk,mi is megbocsájthatunk magunknak.Ezzel pedig egyre kevésbé tesszük ki magunkat saját ítélkezéseinknek,ahogyan ezzel párhuzamban egyre kevésbé érezhetjük magunkat fenyegetve.Akár egy közlekedési balesettől,akár háborúktól.
Szóval,egyre inkább feltárhatjuk magunkban a Jézustól nyert megváltásunk végtelen terét,továbbá az ebben rejlő kiapadhatatlan lehetőségeket..Szerintem ezt tehetjük.
Magam részéről ezt még egyéb “praktikus” dologgal is megtoldanám.Értem ezalatt a testedzést.Az ép lélek mellett fontos lehet és jól jöhet még az ép test is.Ha már csak az ide érkező,távolról jött menekültek példájára gondolok… Akik nagyon sokat gyalogoltak,és sok egyéb módon meg van próbálva a testük ezen az úton.Még magunk is válhatunk ilyenformán menekültekké… És nem biztos,hogy lesz busz,vonat,autó….stb.
Kedves Hatodik Lenin!
Igen, helyes, ha az égiekhez fordulunk segítségért, de amíg itt vagyunk a földön az imádság mellett többet is kell tenni, mert köteles vagy a gyermekeidre gondolni és megtenni mindent annak érdekében, hogy egy élhető és nem muszlim világot hagysz rájuk. Ehhez nem kell elfordulnod Jézustól, de a semmittevés is bűn, amíg élsz azért van életed, kezed, lábad, szemed, szád, hogy használd!
Annyira nem aggódnék, mert az oroszok hamarosan a tökére lépnek ennek a tetves bandának…
Mi magyarok ezt már rég látjuk, de ki tudja közületek, az amerikaiak megvakultak? Miért olyan csendesek, miért hagyják, hogy az elnökük végig gyilkolássza az az országot is, ahol az iszlám és a kereszténység képes volt békében élni egymás mellett.
Mi történt az amerikai néppel?
Néppel mi történik? El vannak foglalva a hiteleik törlesztésével, ha tudják, a TV hozza a formáját, stb. néha választanak … ugyanúgy műxik a demokrácia mint nálunk 🙁
http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/2015/07/vajon-nostradamus-az-iszlam-allamrol.html
A Nostradamus próféciákkal legyetek óvatosak, mert ezt a háttérhatalom gyártja, hogy mi emberek azt képzeljük: ez egy eleve elrendeltetett sorscsapás. Pedig nem az! Már legalább 100 éve tervezik nekünk. A legkonkrétabb Coudenhove-Kalergi volt, aki a Páneurópa mozgalom atyja. Ezt írta a ?Praktischer Idealismus? című könyvében fejtette ki. Eszerint a jövő Európáját nem az óvilág őshonos népei népesítik be, hanem egyfajta alacsonyabbrendű embertípus, amely a különböző emberi fajok kikényszerített keveredésének a nyomán jön létre. Kalergi szerint Európa népeit sárga-mongoloid népekkel és a harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy önazonosság és etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen és soknemzetiségű kevert lakosság, amelyen a hatalmi elit könnyűszerrel tud uralkodni.
Kalergi megfogalmazza véleményét az új uralkodórétegről is. Azt állítja, hogy Európa hosszú évszázadok alatt a júdaizmus elpusztítása helyett valójában kiművelte és erőssé tette a zsidó népet. Ily módon alkalmassá tette arra, hogy a zsidókból jöjjön létre a jövő társadalmának az elitje. A gettókból kiszabadult nép vált Európa új szellemi arisztokráciájává. A hagyományos európai feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció.
Tehát Nostradamusnak semmi köze ahhoz, ami most zajlik, viszont a háttérhatalomnak igen.
Ezért tesznek úgy Brüsszelben, meg a magyar kormányban, mintha tennének valamit, mert eszük ágában sincs ! Ez így volt tervezve és most jönnek be a gyilkosaink, a keresztények és a “korcs fehér faj” gyilkosai Európába. Mi meg higgyük azt, hogy ez a sors rendelése… A “korcs fehér faj”-t is Kalergi állította rólunk.
Kedves Sofi .
Alapjában egyetértünk : Annyi kiegészítéssel, hogy nem
Nostradamussal kell vigyázni ; Hanem -ahogy jelzed- a –
zokkal, akik ő rá hivatkozva gyártanak ilyen / olyan videó –
kat és plusz elméleteket – S ezeket olyanoknak gyártják,
illetve tudják el / beadni, akik az eredeti forrást ( Centuri –
es ) sosem olvasták { Így van ez vallásügyileg is – Csak
olyanok között lehet terjeszteni ( a liberális tolerancia ne –
vében ) a homoszexualitás társadalmi integrálását ( leg –
újabb fejlemény szerint a válások természetes tendenci –
ának való kikiáltását ), akik az Írás erre vonatkozó ( erköl –
csi ) passzusait nem olvasták / ismerik … Az üzenőfalon
hamarosan jelzek egy filmet, ahol szó lesz nem csak a
külső, hanem a belső ellenségről is }
Igen, igazad van, félreérthetően fogalmaztam.
Elnézést : Szofi .
De ha már új hsz : A fentiekhez ; Olyan ez, mint amikor
a materialista világnézetet kigondolók / terjesztők New –
tonra hivatkoztak – De azt a momentumot “elfelejtették”
a tudományos világban serénykedőkkel közölni, hogy
valamiért 30 éven keresztűl a Bibliát forgatta, ami egy –
ben azt is jelenti, hogy világnézetben nem volt kolléga .
Én a Nostradamus próféciákkal óvatos vagyok .
Az Igazság szeret, és nem ítélkezik. Igaz, hogy egy hatalmas kard van a kezében, amellyel kíméletlenül elválasztja egymástól a hamisat és az igazat, neheztelés és rosszindulat azonban nincs benne.
A zsidókkal nem foglalkozom , mert a legtöbbjük csak hazug és nem több .
Ez a kard,ez lehetne mondjuk egy pallos,amelyik az Édennél álló kerub kezében van.A Heisenberg féle határozatlansági elv viszont lehetővé tesz egy olyan valóságot,ahol ez a kerub nem zárja el Éden kapuját előlünk.Ugyanis még tágabban értelmezve az univerzumot,a határozatlansági elv egy bizonyos küszöbnél kioltja saját magát.Ugyanis,ha állításunk szerint mindenben van némi bizonytalanság,akkor ebben az állításunkban is van.
Hogy pedig a zsidók legtöbbje hazug-e..?Javaslom,kérdezd meg Jézust!Vagy az Ószövetségi prófétákat.Áááá…!Inkább őket még sem szükséges.Csak kérdezd meg Jézust,hogy a legtöbb zsidó hazug-e.
Vagy kérdezhetsz tőle valami eredetibbet is…Tőled függ.Mit szeretnél tudni?Csak azért,mert erre a kérdésedre is van felelet… De azért elég morbid elképzelni,,ahogy Jézusnak feltesz valaki egy kérdést.Nem biztos,hogy eme remek felvetésedre a válasz kielégítő lenne számodra.Főleg,ha azt kapnád,hogy….
…42 😀
Mármint,úgy értettem,hogy azt a jelenetet elég morbid elképzelni,hogy Jézusnak fel tesz valaki,jelen esetben te,egy ilyen kérdést.Elnézést a korrekció szükségességért!
De ha már így történt,én is kérdeznék valamit tőled.A fejedben tekergő gondolatok vajon hányad része hazug,szerinted?
Ezért nem foglalkozok zsidókkal :
Jel 2,9 Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
T33 .
Ennek mi köze volt Nostradamushoz ?
Semmi köze, de nem is azért jött. Nostradamus nevét olvasva küldetése van a szeretetre hivatkozva zsidózni és általánosítva uszítani meg ismeretlen embereken ítélkezni.
Én mindent olvasok , próbálom elválasztani egymástól a hamisat és az igazat .
Mivel keverve találom a igazat és a hamisat ezért nehéz a választás mindig .
A Coudenhove-Kalergi féle tervekkel nem foglalkozom ezek veszélyesek amikor
megvalósulni látszanak , mivel nem akármilyen nép a magyar .
Hanem olyan nemzet aminek ma is királynője Mária királynő . Ezt mindenkinek
tudnia kéne .Ezért a magyarnak Most segíts meg, Mária ima különösen fontos .
És sok titok van még a múltjában és ezért van jövője .
A kérdésre nem válaszoltál.
Persze nem kell, mert biztos Mária tanította a zsidózást meg az esztelen ítélkezést! A legnagyobb titok az, hogy nem Máriához kell imádkozni, hanem ahogy Jézus mondta és tanította, az Atyához. Fent a Bibliára hivatkoztál. Abban hol találom, hogy Máriához kell imádkozni? Tényleg nagy titokkal álsz szemben!
Sajnálom , ha királynője a magyarnak Mária királynő
akkor őhozzá kell először imátkozni és pont .
Ha te máshoz teszed a te dolgod . Úgy is jó .
Ne itt szerencsétlenkedj a hadoválásoddal. Pont.
Ugorj át a szkítázó, istenanyázó és mélymagyarkodó Kubinyi oldalra, meg a hasonszőrű Szelei médiumhoz. Ott terjeszd a Mária imádkozást a Bibliával és Jézussal szemben. Ott díjazni fogják.
Nincsenek véletlenek. Nem érdekli a biblia csak ha uszítani kell. Így kell kezelni is.
Sajnálom , hogy megsértődtél , én úgy látszik máshogy látom
ki a zsidó , a végidőben . De mindegy is én így tartóm és ez
nagyon jelentős ellentét köztünk .
Egy tényt közöltem , hogy Magyarország királynője Mária királynő .
Tudom , hogy ti ezt nem fogadjátok el , de ez így volt és így is marad .
Mivel rajta változtatni nem lehet .
A biblia pedig érdekel , sajnálom , hogy teljesen más eredményre
jutunk belőle . Nem hiszem , hogy ezt a tényt megtudom változtatni .
Ha ismeritek a történelmet :
Fatimai történtek :
?1940. december 2-ai levelében Lucia nővér lelkivezetőjének utasítására közvetlenül XII. Piusz pápához fordul és kéri Őszentségét, hogy adja áldását az elsőszombati engesztelésre, és terjessze azt az egész világon. Ehhez a következőket teszi hozzá:
?1929-ben a Szűzanya egy újabb jelenésben azt kérte, hogy ajánlják fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének, és megígérte, hogy így megakadályozza, hogy Oroszország tévtanait elterjessze és Oroszország megtér.
II. János Pál pápa a világot kétszer felajánlotta Mária Szeplőtelen Szívének. Egyszer 1982. május 13-án Fatimában, majd 1984. március 25-én Rómában. A felajánlás előtt a pápa minden püspököt meghívott arra, hogy csatlakozzanak hozzá a felajánlásban. Viszont se 1982-re, se 1984-re vonatkozóan nem rendelkezzünk információkkal, vajon elvégezte-e a felajánlást a pápával együtt a világ minden püspöke. A pápa Oroszországot egyik alkalommal sem említette meg név szerint.
Lucia nővér azt hangsúlyozta egészen az 1989-es év közepéig, hogy a felajánlások közül egyik sem volt ?érvényes?, azaz nem felelt meg azoknak a követelményeknek, melyeket a Szűzanya közölt a látnokokkal. Azóta Lucia nővér II. János Pál pápa által 1984. március 25-én tett felajánlást mégis érvényesnek ismeri el
T33 .
Nem szólnék, de inkább mégis : Amíg nem lesz élesebb
a helyzet ; Mert ahogy a fenti megjegyzésed, úgy a mosta –
ni és további értetlenkedésed helytelen – Talán ne itt reklá –
mozd, hogy félretájékoztattak / megvezettek, ráadásul any –
nyira, hogy a tények sem érdekelnek, s emiatt nem tudsz
( illetve nem akarsz ) mit kezdeni a Biblia és Jézus erre u –
taló passzusával / kijelentésével .
{ A Bibliát pedig ‘nem lehet’ szelektálva használni – Ez tet –
szik belőle, az viszont nem, mert van egy intézmény ( jött
valaki ) aki annak ellenére mást mond … Az ország Szent
István által történő felajánlása nem jelenti, hogy Máriához
kell imádkozni – Ha nem vagy vele konkrétan tisztában, ak –
kor nézd át az ide vonatkozó történelmi dokumentumokat,
mert nem tartalmaz ilyen kitételt, s az akkoriak sem imád –
koztak hozzá – Ez egy sokkal későbbi dogma és kitaláció,
amiből helytelen társadalmi gyakorlatot csináltak }
” Az ország Szent
István által történő felajánlása nem jelenti, hogy Máriához
kell imádkozni ? Ha nem vagy vele konkrétan tisztában, ak ?
kor nézd át az ide vonatkozó történelmi dokumentumokat,
mert nem tartalmaz ilyen kitételt, s az akkoriak sem imád ?
koztak hozzá ? Ez egy sokkal későbbi dogma és kitaláció,
amiből helytelen társadalmi gyakorlatot csináltak }”
Az ősmagyarok Boldog Asszonyt imádták még az Atya, és a Fiú mellett. Ő viszont a Szent Lélek. (Csak később lett (helyettesítették) belőle “Szűz Mária”.) Ha arra gondolunk, hogy Isten a saját képére, és hasonlatosságára, férfiúvá, és asszonnyá teremtette az embert, és az Atya, és a Fiú hímnemű tagja az Istenségnek, akkor valószínűleg a Szent Lélek a nőnemű tagja. És, akkor valójában István valószínűleg a Szent Léleknek ajánlotta fel az országunkat.
https://www.youtube.com/watch?v=6EbV_-GaK3A
Sajnálom én ezen nem fogok változtatni , én is tudom
hogy ez a ima a szent Léleknek szól más néven IDA .
Ezért nem tudom alátámasztani a bibliával követlenül .
Kedves Ida .
Az ösmagyarkodók körében terjesztették el téve –
sen, hogy a Szent Lelket lecserélve ‘isten-anyáz –
zanak’ : Mivel teljesen ellent mond az Írásnak és
Jézus kijelentéseinek, így -mint tapasztalható- az
Írást / Jézust vetik el a megvezetett szkítázók, pe –
dig ideje lenne azokat számon kérni, akik évekig
hazudoztak e téren … Egyenlőre nem ez történik
{ Az Atyának nem kell ‘külön szkíta’ feleséget kre –
álni : A teremtéshez elég volt az Anyaföld ; Főleg
nem Jézus ‘lelkületéből’ női minőséget kreálva }
A Szent Lélekhez némi jelzés : Egyben *kulcs* a
Hármassághoz ; Érteni fogod { János Ev. 7 : 39 }
Kedves SERAF!
“Az ösmagyarkodók körében terjesztették el téve ?
sen, hogy a Szent Lelket lecserélve ?isten-anyáz ?
zanak? :…”
Én nem igazán szoktam ezeket a témákat meghallgatni, illetve egyet-kettőt végig szenvedtem, de nem ezek azok a beszédek, amelyekből ezt a következtetést vontam le. Amint azt írtam, az ige azt írja, hogy Isten képére lett az ember teremtve (1 Móz. 1,26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; —-Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. ), és tudjuk, hogy az Atya, és a Fiú, a hímnemű tagja az Istenségnek. Isten Lelke, a Szent Lélek, pedig lebegett a vizek felett a teremtéskor. Olvastam igemagyarázóktól azt a tanítást is, a Biblia alapján, hogy az Atyában mind a férfi, mind a női természet együtt megtalálható ( és ezért írja a Szentírás, hogy “Isten képére”), de én ezt már így nem hiszem. Persze ebből nem szeretnék vitát, és megbotránkoztatást csinálni. Viszont ha azt mondjuk, hogy a teremtéstörténetek, és az Istenről való emlékezés az emberiségben egy tőről fakad, akkor elgondolkodhatunk rajta, hogy más vallásokban miért emlékeznek egy női személyre is az Istenségben ?! Habár, a Bibliában valóban csak annyi található erről, mint amit idéztem ( és ennyiből kell spekulálnunk!). Bár nem pontosan értem, hogy mit szerettél volna mondani a János Ev. 7 : 39-el ( remélem nem arra gondolsz, hogy a Szent Lélek addig nem létezett, amíg Jézus nem dicsőült meg…?! Mert elég világosan le van írva az igében, hogy anno a prófétákra is a Szent Lélek szállt le, sőt János is az anyja méhétől fogva teljes volt Szent Lélekkel….) ,
“{ Az Atyának nem kell ?külön szkíta? feleséget kre ?
álni : A teremtéshez elég volt az Anyaföld ; Főleg
nem Jézus ?lelkületéből? női minőséget kreálva }”
Bocs ezt a Szkíta feleséget nem értem! Jézus Szelleme, az Atya ( Isten Lelke), és a Szentség lelke ( a Vigasztaló, a Szent Lélek) különböző személyek !
Kedves Ida .
Az imént finoman lett fogalmazva : Nem tévesen,
hanem szándékosan terjesztették el ; Pont ‘úgy’,
ahogy a többi ókori dolgot próbálják turmixolni a
szkíta / hun / magyar őstörténettel, fele sem igaz
alapon { Valójában ‘nem’ T33-al van itt gond, egé –
szen addig, amíg csak jóhiszemű megvezetett, s
nem a megvezetők közül való, hanem azokkal, a –
kik előkapkodnak egy-két történelmi adatot, majd
megszínezik némi cukormázas szkítázással, és a –
mikor kedvük tartja hivatkoznak az Írásra is, hogy
eladhassák ( ős-vallásilag ) keresztényinek feltün –
tetve, mivel így fogékonyabb és befogadóbb lesz
a hazugságra a ‘keresztény kultúr / vallás körben’
kiszemelt áldozat … Ha több ilyet nézel, ezt fogod
tapasztalni – Vagyis a Biblia tényleg nem érdekli ő –
ket, de keresztényeket elhitetve nem hivatkozhat –
nak a Koránra – Habár abban is szó esik Jézusról }
Azért ‘szkíta feleség’, mert akik ezt a megvezetést
tálalják / terjesztik, azok eröltetik a Szent Lélek he –
lyett az ‘isten-anyázást’ : Vagyis azt, hogy a Hármas –
ságban nem a Szent Lélek a helyes, hanem helyet –
te egy ‘isten-anya’ ; Akarsz mosolyogni ? – Költői a
kérdés és feltehetnék maguknak sokan { Másik or –
szágban miért nem terjesztik ezt az ellentmondást,
az ‘isten-anyázást’ a Szent Lélek helyett ?! …. Külön
magyar ( magyaroknak készült ) privilégium lenne ? }
T33 ez a Mária királynő elég ügyetlen fogalmazás, függetlenül, hogy itt az oldalon a BIBLIA alapján és nem a szent hagyományból levezettem, hogy az Úr Jézus az Édesanyját legalább annyira szerette mi az anyukánkat (vagy talán jobban?) és ahogy Jézus halálakor FELTÁMADTAK szentek (ők pedig nyilván nem maradtak itt) tehát az Égbe mentek az Úrral … máshogy nem lehetett.
Aztán, ahogy Illés és Énok elragadtatott, TESTBEN az Égbe, úgy valószínű, hogy akinek a TESTÉBŐL formálódott az Úr Jézus az Anyaméhben, az az anyaméh SZENT volt!
Ennyi elég is, a nagy utálat helyett … ugye?
FONTOS hogy az “ősmagyar vallás” nagyon kaotikus, sokan mást mondanak, zsidó-utálat van a mélyén, az Ószövetség el-nem-fogadása. A végére pedig NAPIMÁDAT lett belőle, hajjaj, tapasztalom. Tehát végül is bálványimádás.
Az Teljes Írás Istentől ihletett … ezen a nyomon kell és lehet elindulni, haladni, mert az Isten BIZTOS hogy nem hagyott minket iránytű, iránymutatás nélkül!
Az, hogy ki a közbenjáró – egyedül Jézus a főpap – de hányszor kérünk GYÜLEKEZETBEN imát és nevezzük “közbenjáróknak” azokat, akik imádkoznak értünk!
Ezt tehát fentiekkel összevetve, választ kaphattok kérdéseitekre 🙂
Miután egy Anyának MINDENE a gyermeke, és Názáreti Máriának meg MINDENE volt az Isten, ezért abból sok minden következik. Többek között, hogy egy parasztlánynak kijelentette: “én vagyok a szeplőtelen fogantatás” vagyis bűn nélkül született, létezett. Nem is lehet elképzelni, hogy abban a kilenc hónapi egy vérkörön Jézusnak köze lett volna bűnhöz.
Olyan nagy dolog az Istennek kivételt tenni? Akkor amikor az Isten testesül és emberré lesz? Lám tett, Énok, Illés, és a kereszthalálkor feltámadt szentek (MÁTÉ evangélium).
Tehát annak, hogy Jézus Édesanyja felvitetett, még BIZONYÍTÉKA is a megjelenései! Ahogy a Tábor hegyén eljött Illés és Mózes (ja, Mózes sírja sincs meg … ) https://www.youtube.com/watch?v=bWmNe6e9fEo (az első félóra végén, kb 5 perc 🙂 )
Fontos, hogy jött/az igért időben jön a Szűzanya és mindig ugyanazt mondja (szinte), mert pl. addig mentünk Isten irgalmasságát elgondolva, hogy már kijelentették kat.teológusok, hogy pokol van ugyan, de üres. Ez volt az első üzenete Fatimában, köznapi nyelven: “gyerekek, vigyázzatok, imádkozzatok, böjtöljetek” így várjátok az Úr Eljövetelét! Ámen!
Az még ide tartozik, hogy Fatimában olyan durva dolgokat mondott a jövőre nézve – a kat.egyházra nézve – hogy alig különbözik attól, amit pl. Antenor állít ezen az oldalon is, csakhogy az a JÖVŐRE nézve – amikor az AK átveszi az uralmat … – nem pedig a jelenre. Nagy felfordulás volt a fatimai ún. “harmadik titok” körül, akik a műsorról le akarták venni, azt mondták, hogy benne van a Bibliában a Jelenések könyvében: persze hogy benne …
Ez a magyar himnusz volt régen .
https://www.youtube.com/watch?v=y-5_DhEytJ0
Kedves SERAF!
Értem, és értettem persze amit mondasz ( és azt is látom, hogy már Isten is magyar származású …! Függetlenül attól, hogy csak egy-két ilyen előadást láttam, vagy olvastam cikket…. ) , de én arra a mondatodra reagáltam, hogy a Mária kultusz Szent István idejében még nem is létezett. Bár én a magam részéről úgy gondolom, hogy a magyarok valóban keresztények voltak ( és állítólag erről hiteles dokumentumok is léteznek ) , mert az 1000 év alatt, akárhol is találkozhattak az evangéliummal, és megtérhettek, és a honfoglalás is elég simán megtörtént. Továbbá a róm kat hitre való áttérést nem nagyon szívelték, és sokan nem is tették meg, inkább meghaltak.
Kedves Évi!
T33, az USA-ban él ( úgy emlékszem), és szerintem tanulta, és nem anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet. Szerintem ezért furcsa olykor a megfogalmazása.
Most már a legnagyobb sértéseknél
tartunk .
Kedves Ida .
Megint költői a kérdés – Azért tetszett az ‘idézet / kulcs’ ?
Röviden és tömören reagálva : Igen, a régészeti leletek
is azt igazolják, hogy a honfoglaló magyarok mellkeresz –
tekkel temetkeztek ; Plusz mutatnám az alábbit is, mivel
szeretnek róla megfeledkezni – Azaz nem csak Árpádnál,
hanem már Attilánál is tetten érhető a kereszténység .
“Az európai hun birodalomról viszonylag sok késő
antik latin forrás írt. A feljegyzések között sok szó
esik a hunok és a kereszténység kapcsolatáról. Az
eredeti források szerint Attila udvarában mindenki
szabadon terjeszthette a kereszténységet, sőt sok
hun már zsoltárokat énekelt … A legismertebb mon –
dat Szent Jeromos szájából hangzott el, aki szerint
a hunok zsoltárokat énekelnek”
A 7. századi magyarokról az alábbit : Semmilyen kultusz –
imádatot nem végeztek ; Tisztán a Teremtő imádata volt .
http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/JELZES/JelzesLap-2A.html
Mátyás haláláig a királyaink felügyelték a vallást is, mint
annak is feje, de a vallásszabadság ‘nem’ azt jelentette,
hogy kultuszokat és vallási ‘részvénytársaságokat’ lehe –
tett nyitni és üzemeltetni – Később jöttek azok a negatív
változások, amit így utólag Szent Istvánra akarnak kenni .
t33
Ha nem mérvadó Jézus szava, akkor megsértődhetnél sokkal jobban.
Kedves T33!
“Most már a legnagyobb sértéseknél
tartunk .”
Ha ezzel az én hozzászólásomra céloztál, akkor kérlek bocsáss meg, mert nem sértésnek szántam, hanem valóban azt gondoltam, hogy esetleg azért olyan furcsa olykor a szóhasználatod.
T33 .
Ne mérgelődj : Az ‘üdvtörténet’ ennél sokkal többről szól ;
http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/VERS/OsMagyarHimnusz.html
Viszont ahhoz az elhallgatott *igazi* Ős Hímnuszunk kell .
Sajnos nekem elegem lett egyszer már
elegem lett a oldalból egy szó miatt
igazából .
Akkor úgy emlékszem bennszülöttnek nevezett
valaki .
Igazából hittem alapjához tartózik a Mária
királynő .
https://www.youtube.com/watch?v=y-5_DhEytJ0
Úgyis , hogy a Bibliából ezt levezetni a
mai formályában nem lehet .
Minden ember maga dönti el mivel foglakozik.
Avval nem foglalkozik amivel ő akar .
Jel 2,8-11 idéztem ehhez , hittem szerint a
1000 éves királyság gyülekezetét .
Remélem innen már érhető mire gondoltam .
Nekem Most segíts meg, Mária ima különösen fontos .
Nem amiatt amit írtok , őszeségéből lett elegem .
T33 csak neked 🙂 (igen, volt hogy nekem is nagyon elegem lett… aztán kihevertem) DE ezt tényleg csak Neked és katolikusoknak – bocsánat, kedves Thea! szeretném őt megvigasztalni … ha meg bírod hallgatni, vajon mit mond ami nem az “igazi”?! – https://www.youtube.com/watch?v=M4vwtZopZK0
Kedves Seraf és Ida! Igen egyszer tisztázni kéne a Szent Lélek( ugye így írod) Ő a harmadik személy kicsoda, mert itt nem esik szó Róla. Ez a nőnem tetszik, de a nemekre csak a földön van szükség.
Szeretnénk hinni. hogy ősi magyarjaink keresztények voltak. Fogékonyak voltak rá, de nem voltak azok. Attól, hogy valakit kereszttel temetnek el még nem jelent semmit. Sokan hordanak keresztet nyakukban, attól még nem keresztények. Most már értem a táltos üzeneteket. Az ősi vallásuk erős volt, aki látott már sámán szertartást megértheti.
Attila sem volt keresztény, de nem volt olyan kegyetlen, mint írják. Több feleséget tartott vagy gondoljuk át mi a kereszténység. Katonái közül többen áttértek a Jézusi hitre, ezeket büntette, mert így már nem lehettek igazi harcosok.
PALAS .
A pontosítás kedvéért : Talán nem értlek félre ; Nem állí –
tottam, hanem azt jeleztem, hogy az ‘isten-anyázók’ akar –
nak belőle nőnemet kreálni – Különben igazad van a ne –
meket illetően, én is úgy tudom { “olyanok lesznek, mint
az angyalok a mennyekben” }
Abban is igazad van, hogy Attila nem volt keresztény, de
a tévesen / akarattal reklámozott barbárságát csorbítja a
tény, hogy vallási türelemmel uralkodott, amibe a keresz –
tények is helyet kaptak – Én is azt gondolom, hogy a több –
ség ( a birodalmi törzsek ) nem volt az és megtartották a
korábbi hagyományukat .
A temetkezési keresztekről némileg eltér a véleményünk,
mivel a halottakat mindenkor ( s most is ) a legfontosabb
tárgyaival temették el – De biztos, hogy a hon( vissza )fog –
lalók se úgy érkeztek, hogy mind keresztények lettek volna .
{ A Szent Lélekkel kapcsolatosan Jézus ‘konkrét’ kijelenté –
sét ajánlanám ( János Ev. 16 : 7-15 ) pontos értelmezésre }
Tisztázzuk Attila keresztyén volt és kész
de nem , judeó-keresztény volt .
114 Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok
nem méltóak az életre!
Jézus mondta: Íme, én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő
szellemmé legyen, amely hozzátok, férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki
férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába.
(Jn 4,27)
Egy gondolat Tamás evangéliumából a szellem ügyéhez .
Kedves PALAS és SERAF!
“Igen egyszer tisztázni kéne a Szent Lélek( ugye így írod) Ő a harmadik személy kicsoda, mert itt nem esik szó Róla. Ez a nőnem tetszik, de a nemekre csak a földön van szükség. ”
Nem akarom leírni amit már megtettem a teremtéstörténettel kapcsolatosan, ezért csak jelzem újra, hogy : “Isten képére, férfiúvá és asszonnyá…”! Viszont Istent Atyánknak kell szólítani, tehát “férfi” szelleműként van jelezve az igében. Ahogyan Jézus, mint Fiú is. (Ez természetesen nem csak a fizikai szintet jelenti, hiszen Isten szellem, és az ember is elsősorban szellemi lény ( nem gondoltam, hogy esetlegesen ezt bővebben ki kellett volna fejtenem itt közöttünk, de elnézést , ha félreérthető voltam, és földi/fizikai/anyagi szintet értettetek. Amikor Ádámot megteremtette, benne volt Éva is, és azt a részét egyszerűen kivette Isten belőle. Nem csak a testi részből az oldalbordát, hanem a szelleme “női” részét is. Legalábbis Évával kapcsolatban nem olvashatjuk, hogy és lehelle az Isten az orrába életnek leheletét, viszont élt…!) . Én se gondolom, hogy a földi/anyagi világ szexualitását kellene Istenhez gondolni. ( De, kérlek benneteket, hogy a teljes hozzászólásom alapján gondolkodjatok, amelyben írtam, hogy “abból kell spekulálnunk…” ( ami erről a Szentírásban fellelhető), és hogy “valószínűleg”, és hogy ” az emberiség közös emlékezete Istenre …”, stb.)
A Szent Lélek személye meg van határozva a Bibliában. Természetesen Ő is, mint az Istenség harmadik személye, szellem. (Ha esetleg arra akartál volna ezzel a kérdéssel kilyukadni, hogy a Szent Lélek azonos Szűz Máriával, akkor csak jelzem, hogy Mária még a földön élt, amikor a Szent Lélek pünkösdkor eljött…! És, még sok minden, ami az ószövben is írva van róla. Ezt már félve említem (nehogy kapjatok rajta), de remélem nem gondoljátok, hogy Mária a “megtestesült” Szent Lélek volt…?!)
“Szeretnénk hinni. hogy ősi magyarjaink keresztények voltak. Fogékonyak voltak rá, de nem voltak azok. ”
Állítólag fellelhető, leellenőrizhető történelmi dokumentumok vannak róla ( több helyen is megtalálhatók, és szétszórva a világban is). Arról is, hogy Attila felvette a róm kat vallást, az addigi keresztény vallása helyett, és arról is, hogy Árpádék is azok voltak…! ( De, szerintem ez egy olyan téma, amely sok-sok kutatást igényelne, sok emberrel, és sok pénzzel. Továbbá, sok időt is igénybe venne, hogy az igazságot elhiggyék az emberek, mert most még “finnugorok” vagyunk, és egyetlen “büszkeségünk” az az imádság, hogy a “magyarok nyilaitól…”…! Meg persze az se segített abban, hogy az igazságot elhiggyék, ha kiderül, hogy a ló másik oldalára estek néhányan, és már Krisztus is magyar származásúként van hirdetik….! Viszont úgy gondolom, hogy ha valamivel kapcsolatban bizonyítékok is vannak, akkor azt el lehet fogadni. Jézus létezését is tagadták/tagadják rengetegen, de ettől még mi tudjuk, hogy létezik, és itt élt a földön. De, tovább mehetünk, már arról is hazudnak, ami majd holnap fog történni, nemhogy arról, ami tegnap történt…! )
“A pontosítás kedvéért : Talán nem értlek félre ; Nem állí ?
tottam, hanem azt jeleztem, hogy az ?isten-anyázók? akar ?
nak belőle nőnemet kreálni ? ”
Mint írtam már, nem az “istenanyázók” közé tartozom, az ige alapján spekulálok, illetve azon egyéb írások alapján, amely általam elérhető ( magyarra fordítva) egyéb vallásokból, illetve írásokból .
“Különben igazad van a ne ?
meket illetően, én is úgy tudom { ?olyanok lesznek, mint
az angyalok a mennyekben? }”
Viszont az angyalokról csak azt tudjuk, hogy se nem házasodnak, és férjhez se mennek. Vagyis ez alapján a mondat alapján, azt is gondolhatjuk, hogy attól még nemük lehet ( vagyis lehet, hogy az egyik “férfi szellemű”, és ehhez “férfi szellemi test” társul, a másik meg “női szellemű”, ….!. De, az is lehet, hogy nincs. Igaz, hogy az angyalokról is csak az “Isten fiai”-ként való megemlítés van a Bibliában….!
T33 .
Te honnan veszed az ismereteket ? : Pont azt a turmixolást
csinálod amiről fentebb írtam ; Kész ?! – Annyira kész, mint
amennyire a 250 éves hímnusz, meg a Mária-Kultuszozás
{ Palas jól írta – Mióta voltak többnejüek a keresztények ? }
Valójában mi a konkrét szándékod itt ezekkel a tév-informá –
ciókkal, mert az ittenieket a szkítázás érdekli a legkevésbé ?
{ Fent említettek pár oldalt ahol a többnejüséget lehet, hogy
elfogadják “keresztény” gyakorlatnak – De még a judeo se }
Kedves Ida .
Az őstörténeti részre ( állítólag így vagy úgy ) nem reagálok :
Nem érdemes erőltetni a turmixolást ; Végzik ezt más portá –
lokon / oldalakon rendesen – Csak hogy a ‘Habsburgok’ által
kezdett / elkövetett történelemhamisítást ( amibe a 250 éves
“hímnusz” is szerepet kapott ) lefedjék és tovább erősítsék
{ Ahogy jeleztem is : A megvezetett embereket nem érdeklik
a valós tények / dokumentumok ; Hamarost eljutunk a Davin –
ci kódhoz – Meg ahhoz a ‘felismeréshez’, hogy a szkíta / hun /
magyar folytonosság okán a szkíták már Jézus előtt kereszté –
nyek voltak … És ennél már különb elméleteket is gyártottak }
Hogy Attila felvette a ‘katolikus’ vallást : Tudod, az az igazság,
hogy több frontról támadják a magyarságot : Nem csak gazda –
sági vonalon ( és több különböző érdekcsoport van ), de szel –
lemileg is ; Attila nem barátkozni ment Róma falaihoz – Legke –
vésbé felvenni az ellenség ( leigázott ) vallását …. Mert aki a –
dót fizet valakinek, az azzal elismeri a másik fenhatóságát is }
Kedves SERAF!
A magam részéről annyi lett volna csak a hozzászólásom, hogy anno, István idejében ( állítólag!) még nem volt Mária kultusz a rómkat egyházban, és ezért nem is neki ajánlották fel Magyarországot. És, hogy állítólag (!), az ősmagyarok “Boldogasszonyt” imádták, aki nem azonos Szűz Máriával ( hanem állítólag (!), ő a Szent Lélek volt szerintük, akit női entitásnak tartottak). A többi pedig (Attila, Árpád, és a hunok, magyarok ), megint csak állítólag(!) bizonyíthatóak. De, őszintén szólva, szerintem ennél nagyobb gondunk is van (sajnos) a jövőre nézve….
Kedves Ida .
Nincs köztünk semmilyen nézeteltérés : Értettelek is,
meg tudok az ’említett’ dolgokról ; De kerülni akarom
az *állítólag* így / úgy ( kiszinezett ) felvetéseket és te –
óriákat konkrét dokumentumok nélkül – A szkítázó elő –
adók / megmondók ( és a megvezetők – bár ők tudják
mit / miért terjesztenek ) eljuthatnának addig, hogy a
szkíta / hun / magyar folytonosság nem állam-vallási
gyakorlatot képviselt, és a sok törzsnek / népcsoport –
nak sokféle volt a vallásgyakorlata is { Innét / ebből e –
red a törzsszövetségek mindenkori vallástürelmi gya –
korlata … Mátyás haláláig a szakrális király volt az egy –
házak / vallás első embere is. Róma itt nem dominált
A Habsburgok ‘kölcsönös segítségével’ nyertek teret }
SERAF
Szerintem pontosan tudod mi a nem judeo-keresztyényi irányzat pontosan tudod mi az . Ha nem akkor nem kérdés .Tudod nekem a legfontosabb dolgok között van Mária királynő tana , vannak olyan dolgok amiből a ember nem engedhet .A történelemben Attila kulcsszereplő , de történelemben minden el van hazudva róla .
Vannak olyan helyek amikor a dinaszikus kapcsolatok miatt a többnejűség engedélyezett lehet
ilyen egy sok túl sok népből álló birodalomban ilyen birodalom lehetett a HUN is .
A régi magyar egyház a templomok tanulsága szerint nem Mátyás haláláig tart ki hanem Erdély miatt 1666 után gyengül el .
És épp ezért foglalkozok vele , 3 és fél nap miatt .
Bocs de nem hiszem , hogy már nagyon fogok írni itt csak válaszoltam .
T33 .
Legyen ahogy írtad – Az utolsó mondat támogatásra talált .
Akkor jól éreztem , hogy nem szívesen látok ezen a oldalon .
Senki nem állított ilyet : Te akarod így
értelmezni ; Helyeselve lett és van a szándékod .
Én szívesen látlak itt , kedves T33!
Ezt z elképzelést már a gyakorlatban láthatjuk működni. Ha semmilyen ismerettel, adattal nem rendelkeznénk ezekre a tervekre vonatkozólag, egy “épeszű” európainak akkor is nyilvánvalóan látnia kell hogy mi történik.
Kedves Ghostcat!
Még se látnak és nem hallanak. Még hitben lévők se. Könnyen megoldható velük kiírtásunk + keresztény-űldözésre is könnyen rávehetik őket. Ez is tervezett dolog /sok pénzzel jönnek, /nem fáradtak, könnyed kisportolt lépéseik vannak és már több helyről olvastam, nagyon jól verekednek. A 80-as években még a gyerekemet,aki nem volt iskolás elengedtem jó messzire vidékre a nagyanyóhoz egyedűl vonattal. A másikat a nyakában a blúz alatti zacskóba betettem nagy összeget, körbenézett a Postán és az ablak előtt a néninek mondta,h. pénzt szeretne feladni . Kitette a kis zacskót és csak csodálkoztak,h. egy gyermekre bízták a pénz feladását. Most a híreket nézve, elképedek és látom mi várható. Nagy szerencsénk még, h. nem rángattak bele 1 háborúba. Nem gondolom, hogy elkerűljük. s
A lenti vedeókban pár éve elhangzottak alapján semmi újdonság…!
http://www.youtube.com/watch?v=OhIWrsZxRYg
http://www.youtube.com/watch?v=C2nNP5yxj48
http://www.youtube.com/watch?v=480b6HCHJXI
https://www.youtube.com/watch?v=AHtWTg3ZL5Q