Bár továbbra is azt gondolja, hogy a gépek egészen a Marsig repíthetnek bennünket és az autók átveszik tőlünk a kormányt, Elon Musk továbbra is aggódik a mesterséges intelligenciában rejlő sötét lehetőségek miatt.
Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója az MIT repüléstudományi és asztronautikai tanszékén rendezett konferencián elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély és a technológiában rejlő sötét lehetőségek továbbra is komoly aggodalommal töltik el. (videó)
“A mesterséges intelligenciával a démont idézzük meg. Biztos mindenki hallott már azokról az emberekről, akik jönnek a pentagrammával és a szenteltvízzel, biztosra véve, hogy majd irányítani tudják a démont, de mégse sikerült nekik.”
Must nyilatkozatainak rendszeres eleme ez a figyelmeztetés és úgy tűnik, hogy a veszélyt egyre komolyabbnak gondolja.
Júniusban a “Terminátor” franchise-ra figyelmeztetett, kihangsúlyozva, hogy kizárólag azért vannak befektetései a mesterséges intelligencia fejlesztésére összpontosító cégekben, hogy rajtuk tarthassa a szemét.
Augusztusban egy Twitter kommentben azt írta, hogy a mesterséges intelligencián alapuló, tehát önálló tanulásra és gondolkodásra képes rendszerek, veszélyesebbek az atomfegyvereknél.
Néhány héttel ezelőtt félig viccelődve azt mondta, hogy például a spamek kiküszöbölésére fejlesztett rendszerek egy napon akár úgy dönthetnek, hogy ennek legjobb módja, ha kiküszöbölik az embert.
Azonban az MIT által rendezett konferencia volt az első alkalom, hogy Must új szintre emelte retorikáját, talán a héten a világra szabaduló Halloween jelmezek által indíttatva, természetfeletti lényekhez, a démonokhoz hasonlítva a mesterséges intelligenciát.
Egy technológiai mogultól nem várt módon Must azt javasolja, hogy az egyik gonosz ellen egy másikkal harcoljuk, mégpedig állami szabályozások formájában.
“Én úgy látom, hogy jelenleg a [mesterséges intelligencia] az emberiségre leselkedő legnagyobb egzisztenciális veszély. Úgy érzem, szükség lenne valamiféle nemzetközi szintű szabályozásra, nehogy valami butaságot kövessünk el.”
Ki tudja micsoda pokol szabadulna ránk, ha történetesen egy önállóan gondolkodó gép hozzájut egy Ouija táblához?
Érdekes módon ezúttal a magyar index.hu is a veszélyre helyezte a hangsúlyt a témában:
A techcégek többsége nem ilyen óvatos. A Google és a Facebook, csak hogy a legismertebbeket említsük, mind saját megoldáson dolgoznak. A Google idén januárban vásárolta fel a DeepMind nevű, brit fejlesztőcsapatot, 500 millió dollárért. A Demis Hassabis által alapított cég az emberi agy memóriaképzési folyamatait kutatta.
Van más tudós is, aki szerint nem feltétlenül jó ötlet a gondolkodó gépek megteremtése: Stephen Hawking szerint ugyan a mesterséges intelligencia az emberiség legnagyobb találmánya lehetne, valószínűleg az utolsó is lesz egyben.
Forrás: cnet.com
http://sg.hu/cikkek/108563/onalloan-dont-az-f-35-os-uj-raketaja
Szerintem ez forradalmi , újdonság már a számítógép dönt , mikor indul a rakta .
Én tartom ezt csak nagyon veszélyesnek .
kedves bealina lenyűgőztél a beszédeddel.
Én nem szeretem a robotokat. ileysztőek.
“the created will always rebel against their creators”
http://www.youtube.com/watch?v=CmcIJjPJyB8
http://hvg.hu/vilag/20141029_Ferenc_papa_elismeri_az_evoluciot
Az öreg Ferenc pápánk elismeri az evolúciót!!!! Katolikus hanyatlás …:(
Csodálkozol SCHWABEN?Jelenések 13:11 “És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, amely hasonló volt a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány.”
Mert, ha én elismerem az evolúciót, akkor nem ismerem el Bibliát.
Olyan nincs, hogy az evolúciót hozzáírom a Bibliához.
Szóval Ferenc szerint én meg ő meg ti is majomtól származunk. Magyarul Istent lemajmozta Ferenc.
Isten segítsen rajta.
Ez a lemajmozás már korábban megtörtént 😉
“Elfogadja-e a Vatikán az evolúció elméletét?
XII. Pius 1950-ben az evolúcióelméletet, mint egy lehetséges, komoly hipotézist említette. II. János Pál pápa 1996. október 22-én a Pápai Tudományos Akadémián ismertette állásfoglalását, miszerint “az új ismeretek birtokában megállapítható, hogy az evolúcióelmélet több, mint hipotézis és fontos egységesítő szerepet látszik betölteni a tudomány legkülönbözőbb területein”. Elemzők szerint II. János Pál mindezt úgy értelmezte, hogy ugyan elképzelhető, hogy az ember majomszerű ősökből fejlődött ki, de minden egyes ember esetén a Teremtő egyedileg plántálja a lelket az új egyedbe.”
http://www.darwinnap.hu/evolucio-gyik.php
Az a baj az evolúcióval,meg a test fejlődésével,hogy ha valaki katolikus, a katekézisében benne van az,hogy nincs az állatnak lelke,csak arra teremtetett,hogy az ember mellett éljen a Földön.Tehát ezen tan szerint a majom egy lélek nélküli élőlény ami csak létezik,de csak a természeti körülmények miatt van. Akkor hogyan fejlődik ki belőle az ember,ha nincs is lelke a majomnak mint állatnak.
Nekem ezzel az elmélettel az a bajom,hogy az Isten bármire képes,de csak a saját anyagából alkothat,tehát az anyagban lévő lélekrészek,lélek magok benne vannak az állatokban,és ezek burkának feltörése,az állat halála ezen lélekrészek egyesülését hozza létre,ha feltételezzük,hogy valahonnan van valamilyen lélek az állatokban,vagy lélekrész,és Isten nem a semmiből alkot meg egy teljesen szabad emberi lelket. /Most vernének meg az állatvédők/
Akkor is a majom,vagy a fejlettebb emberhez közeli majom,vagy delfin akik tényleg fejlett lélekkel kell hogy rendelkezzenek,hiszen szükségük van idősebb állatokra,és családra a tapasztaláshoz,de a katolikus katekézis szerint lélek nélküliek,de vajon ez kizárja,hogy fejletlen lélekrész lélekmag lehessen bennük?Nem tudom.
Viszont az ember fő-mű és mint elsődleges alkotás nem tudja a természet kitermelni magából,a természet egy automata rendszer amit Isten tart fenn,hiszen Isten hozza létre a tért amiben működik,az időt amiben mozog,a cselekedetnek a terét,a gondolatoknak a terét amiben mozoghat,és Isten hozza létre a hatásokat is akár az anyagban,akár a kémiában akár a fizikában,nélküle semmi nem jön létre.Az erők törvényeknek engedelmeskednek a törvény pedig maga Isten.
Az ember egy Teremtő fenntartó fő-műve,tehát a saját két kezével alkotja meg és ez lenne a logikus.
Láttam egy tanulmány filmet amiben a pasas előjött egy vödör földet lóbálva,hogy az emberi testben pont olyan anyagok vannak mint ebben a vödör sárban,mit is ír a Biblia,hogy sárból gyúrta az embert az Úr,és ha az övé a természeti törvénykezés szerintem kutyagumiból is csinálhat élő verebet.
Jött a tudós pacák egy kivágott zsák emberbábut akasztott a kerítésre,és beledobálta a testünkben lévő kémiai anyagokat egyenként elkülönítve egymástól,reakcióképes állapotban,az a bábu ott helyben szénporrá hamvadt pillanatok alatt.
Tehát mi egy kényes energia egyensúlyú világban élünk,ahol ha nem Isten lenne a törvény,minden önmagába hamvadna,mert a rend szétfoszlana és kitörne a káosz,a napokból,csillagokból,bolygókból pillanatok alatt semmi sem maradna,mert reagens anyagból vannak tehát állandó isteni felügyeletet igényelnek.
A természettől próbálnak származtatni mindent,hogy mint forrás működik,és a természet hozza létre a dolgokat,a génhibákat, a betegségeket is rá lehet fogni,és innentől az embert nyugodtan meg lehet ölni is akár,mert a természet nem kéri számon az életét. Istentől származtatni mindent az emberi teremtést is azt jelenti,hogy az ember és a Föld elsősorban a fenntartóé ISTENÉ és mi csak kis tulajdonok vagyunk,isteni tulajdonok,jogokat veszítünk,a függetlenség jogát,a szabad döntés jogát,a genetikai betegek megölésének a jogát,sőt az ölés jogát abszolút elveszítjük.Isten kegyeinek kell megköszönni mindent megalázva az egónkat kicsi egérpiszokká zsugorodnunk ,és mindent ösztönöket ,életet,szexet,isteni engedélyekhez kötnünk.
A pápa pontosan ezért mond ilyet,hogy a függetlenedésben részt vevők ne forduljanak ellene,akik a testüket a saját tulajdonuknak tekintik és egy fenntartó Isten véresen lealázná szerelmes szabad álmaikat.Jön a Sátán meglovagolja ezt a hullámot,és mivel Istent dobták,a saját kötelékeit köti az isteni helyébe és a saját pusztító törvényeit rendeli a lélek fölé.A lélek meg a Darwinizmusban milliárdokat mészárol le,a természettől jogosan kivéve a részét,hiszen a természettől elveheti az szabad préda,de ezzel a lelkek is szabad prédává lettek,hiszen minél több lélekben vannak a Sátán bilincsei,és kötelékei annál jobban uralkodik a világ felett,és vígan szabadon engedi a szolgáit mint veszett fenevadakat.
Igazából ez nem újdonság, II. János Pál vonalát viszi tovább, aki 1996-ban ezt mondta:
“Ma, 50 évvel az enciklika után új ismeretek késztetnek arra, hogy az evolúciós elméletben többet lássunk, mint puszta hipotézist.”
Bővebben: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=312
Valóban nem újság.
Ez egy híres jezsuita volt, akit már egy jó ideje nagy becsben tartanak Vatikánba. Érdemes elolvasni nem csak a róla szóló wikis szócikket, hanem például ugyancsak a netten megtalálható tőle származó idézeteket is.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pierre_Teilhard_de_Chardin#A_teilhardi_evol.C3.BAci.C3.B3elm.C3.A9let
http://www.traditioninaction.org/ProgressivistDoc/A_120_RatzTeilhardl.html
Nagyon nagy baj! Nemrég II.János Pál fogalmazott “a halál kultúrájáról”! EZ éppen az! Csakhogy, ha elmaradásunk van a tudomány irányában, mert 300 év kellett, hogy Galilei elhallgattatásáról beismerjük, hogy nagy hiba volt, most MEGINT átesünk a lovacska másik oldalára 🙁 . Most a tudomány “jó, nagyon jó”, evolúció, jöhet, és rengeteg pénzt kap az államtól a bionika kutatása, éppen “oda” 🙁
Éppen, a tudományban van két irány mára!
Az élettudományok, ha az ökológiai megfelelés irányában fejlődnek (nem: külön tudomány a hibákra, hibák mérésére mert attól nincs megoldás)tehát, ha EGYÜTTMŰKÖDÜNK a természettel. Elismerve, NAGYOBB minálunk. Ez lehet csak az az Istennek tetsző tudomány mely az életre visz és nem tönkre vágja a Földet.
Csak sajnos ezt az irányt átszövi az okkultizmus… Egyetemi tananyagban szerepel a Gaia-elmélet, miszerint a Föld is egy élőlény, és az ökoszisztéma ennek az élőlénynek a szervezete, persze benne az ember is. Innentől kezdve meg jön a biodinamika, a jin&jan-szerű, holisztikus szemlélet az “energiaáramlás”, a “szeretetrezgések”, az “egyesülés az univerzummal” meg efféle ezoterikus szlogenekkel együtt, és remek “tudományos” alapot nyújt. Tulajdonképpen természetimádatnak ad alapot, mint ahogy az ókorban is megvolt ugyanez (napimádat, földimádat, csillagok, fák, stb.), tekintve hogy a természet tényleg csodálatosan működik, de a tudomány szisztmatikusan kihagyja a magyarázatból az Örökkévaló Istent, aki teremtette, mert inkább az évmilliók és milliárdok kellenek meg a véletlenek sorozata.. Az ezotéria pedig az okkultizmus előszobája, de inkább a vendégszobája…
Ez is egy nagyon komoly téma:
http://index.hu/tudomany/2014/10/28/ferenc_papa_szerint_van_evolucio/
Ha nem tudod, mi ezzel a baj olvasd el ezt:
http://www.gotquestions.org/Magyar/teista-evolucio.html
http://wernergitt.de/index.php?option=com_content&view=article&id=221:a-teista-evolucios-elmelet-tiz-veszelye&catid=45&Itemid=456&lang=en
A Biblia történik és él, nagyon jól látható, hogy ami meg van az írva az meg fog történni az emberiséggel. Már nem sokára azokat fogják üldözni, akik a Biblia igaz üzenetét mondják el az embereknek. Dughatjuk homokba fejünket és azt gondoljuk ki maradunk belőle, nem érdekel az egész. Pedig rólunk szól minden, ami történik, minket fosztanak meg attól, akik vagyunk valójába. Vakságba tartanak, nem tudjuk mi az igazság valójában. Isten kapcsolatra teremtette az embert, Isten akarja ezt a kapcsolatot, mindent megtett, hogy újra ember és Isten egyé legyenek. Isten szüntelen kezdeményez, kegyelemmel vonja az embert magához, hogy hitre jussunk.
Ez a egy mákunk van, Isten szeret és hosszútürő, az a vágya mindenki megtérjen. Egyre gyorsabbak az események, nagyon fontos, az emberek hallják az evangéliumot. Dönteniük kell, még lehet, ez egy ajándék, Istentől és bárki élhet vele.
?Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.?
(Jn3,17-18)
?Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez,?
(Ef2,8)
Miért kell döntenünk? http://www.youtube.com/watch?v=noaBKogktWU
Dicsőség az Úrnak!
Nem ide tartozik, de ehhez mit szóltok? http://vilag.transindex.ro/?hir=23931
Logikus lépés lehet, hogy amint létrejönnek az önfejlesztő mesterséges rendszerek és – elvileg – elérik a szingularitást,
rájuk lehet bízni az emberi faj irányítását – hiszen ők végtelenül okosak – az ember pedig önzö, ostoba és korrupt…
Csak egy alapvető probléma van – egy mesterséges intelligencia lehet bármilyen végtelenül fejlett – akkor sincs lelke,
ami még egy végtelenül primitív élőlénynek pl. egy amőbának is van…
Azaz átvenné az irányítást egy végtelenül okos – de lelketlen gép…
A mesterséges intelligencia szerintem inkább az alkotó és az alkotása közötti viszonyra mutat rá. (Erről szól a bibliai Gólem-történet is!) Mikor és hogyan hasznos egy alkotás (teremtmény) az alkotója ( a Teremtő) számára és mikor, hogyan lehet ártalmára.
Az agyaggólem most ugyan vasba és műanyagba, néhol már molekulákba öltözött, de önálló életre akkor is képtelen, ha nincs mellette ember.
És felesleges, ha NEM az embert szolgála!
Évtizedekkel ezelőtt okos, előrelátó emberek megfogalmazták ezeket a kérdéseket az MI kapcsán minden irányból (sci-fi írók például), most pedig a kevésbé okosak ijesztgetnek vele. Egészségükre, rettegjen, akit ez leköt.
Szó sincs rettegésről, főleg ha tudjuk, hogy kivel állunk szemben.
Ezt láttad már? https://www.youtube.com/watch?v=ld91S0ChWNk
Azok a sci-fi írók számomra nem tűntek túl okosnak és a kérdések megfogalmazásán kívül nem sokat tudtak adni. Némelyik közülük a válaszokat kereste, mások pedig többre tartották a mesterséges intelligenciát az embernél.
A rettegést a rettegéskeltőkre értettem, nem rád-rátok. Azokra, akik most a rég megfogalmazottakat új köntösben, újabb ijesztgetésre próbálják használni, mint Musk úr is. A cikk maga amúgy érdekes és tanulságos számomra, csak rettegni nem szeretek. Aminek meg kell történnie, hát legyen, ha ennek, ha másnak, hát legyen, csak megfelelően kell tudni fogadni.
Köszönöm a videót, meg fogom nézni. Kontra ajánlanám Arthur C. Clarke-tól a Gyermekkor vége című novellát, hasonló kérdést fejteget, más világnézeti tükrön át.
Mindentől függetlenül azért én nem vitatnám el az intellektust sok sci-fi írótól, sokszor egy kérdés megfogalmazása is sokkal bonyolultabb tud lenni, mint amire a legtöbben képesek vagyunk. Előre látni az eshetőségeket, és az abból adódó problémákat, minimum komoly agymunka, esetleg sugallat, és/vagy háttérkutatás.
Tudom, esetleg erre lehet mondani, hogy a Biblia már sokkal előbb taglalta mindezeket, de számomra az még nem feltétlenül csökkenti az egyéni teljesítményeket.
Az ördögnek csak a lelked kell semmi más. Ezt akarja bármi áron. Bármivel foglalkozhatsz csak az igaz Istennel ne. Neki ez a győzelem.
A Bibliától érdekes dolgokat várnak el sokszor. A Biblia a miértre ad válasz és nem a hogyanra!
A hogyanra is. Miért is gazdagabbak a szegények a(z anyagiakban) gazdagabbaknál? Miért leszek boldog mert ha nincsteleneket látok vendégül (és nem tudják nekem visszaadni)? Miért hoz sok termést a gabonaszem=az ember ha meghal önmagának? Miért lesz a szelídeké a föld holott nincs szándékuk – fegyverrel – megszerezni?
Folytathatjuk! 🙂
… és miért halt meg az abszolút bűn nélkül való, az Isten (Fia) miérettünk, amikor éppen MI VÉTETTÜNK ŐELLENE ?!
—————————————————
Paradoxonokra soha nem lesz képes gép, csak olyan eredményekre, ami előtt az Úrtól, Teremtőjétől ELFORDULT ember kellően meghajol …
A természet olyan dolgokat “tud” amit mostanában, helyesen, próbálunk ellesni, utánozni de azok nem lelketlen gépek.
Előbbi mondataimat “miért”-tel kezdtem, pedig, a nyolc boldogság, és az Úr tanítása, élete és halála (feltámadása) éppen “hogyan”.
“Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom”: megtapasztaljuk, hogy erősebbek lettünk, lélekben növekedtünk a szenvedés által. Hogy visz át az út szenvedésen át boldogságra, (örök) életre?
Köznyelvben is már ott van: teher alatt nő a pálma.
Mi ez, ha nem paradoxon ? Erre gépet nem lehet megtanítani ki van zárva: ez (lelki) élet.