Nagytestvér

Agyba ültethető chip a DARPA jóvoltából az emlékek megváltoztatására

170614chip

Forrás: infowars.com

Az Egyesült Államok hadseregének kutatásfejlesztésért felelős ügynöksége, a DARPA olyan agyba ültethető chipek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek bizonyos emlékeket beültetni vagy törölni az alany agyában.

Az ügynökség idegkutatói olyan világról álmodnak, ahol az emberek agyát lézerek, gyógyszerek és chipek segítségével lehet majd programozni, illetve azokba mesterségesen emlékeket ültetni. A technológia működőképességét egereken már bizonyították.

?Úgy tűnik, a DARPA teljes gőzzel halad ezeknek a technológiáknak a megvalósítása felé,? mondta Joseph LeDoux idegkutató az MIT Review-nak. ?Az tervezik, hogy chipet ültetnek [az agyba]. Olyan lenne, mint egy művégtag, azzal a különbséggel, hogy nem az ember karját irányítja, hanem az emlékeit. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tervezik kivitelezni.?

Brian Bergstein, az MIT Review-ban leírja, hogy konkrét emlékek létrehozása vagy törlése ?gyakran hátborzongatóan hangzik?, pedig szerinte nagyon hasznos lehet a poszttraumatikus stressz szindróma, a stressz, a szenvedélybetegségek vagy a depresszió kezelésében.

Sok tudós az aranykor beköszöntét látja ezekben a technológiákban, ahol az emberi elmét ?tökéletesebb? működésre ösztönözhetik, bár maga LeDoux is elismeri, hogy a technológia a ?félelmet nem ismerő szörnyek? megteremtését is lehetővé teszi.

Ismerve a DARPA egyéb érdeklődési területeit a beültethető chipek tekintetében, még aggasztóbb fényben tünteti fel ezeket az újításokat és elképzeléseket.

Regina Dugan, a DARPA korábbi igazgatója, aki jelenleg a Google tulajdonában lévő Motorola egyik vezetője, egy konferencián beszélt a jelszótabletta és az elektromos tetoválás előnyeiről, ami magát az emberi testet alakítaná azonosítóvá, hogy a felhasználók minden egyéb kulcs nélkül férjenek hozzá eszközeikhez, indítsák be autójukat, vagy lépjenek be a lakásukba.

Amikor az esemény moderátora megkérdezte tőle, hogy ?a Google valóban mindent tud-e rólunk, akárhol vagyunk,? megjegyezve, hogy elvégre Dugan a Google embere, tehát nyilván ismeri a választ, Dugan nevetve annyit mondott, hogy csak vegye be a tablettát.

Időkjelei: Egyelőre még sok kritikát is hallani, tolakodónak és feleslegesnek nevezve ezeket az újításokat, de még többen vannak azok, akik szerint az ilyen technológiáké a jövő, megint mások pedig kinevetik az aggodalmaskodókat, illetve azokat, akik a Bibliát idézve hívják fel a figyelmet a chipbeültetés és a transzhumanizmus veszélyeire.

A Jelenések könyvében olvasható próféciából (Jelenések 13:16-18) tudjuk, hogy ez lesz a társadalom feletti irányítás végső formája, ahol a rendszeren belül megszűnnek a kiskapuk és minden ember döntés elé kényszerül.

Előző posztKövetkező poszt

38 hozzászólás

  1. ha már egy valóságos csippgyártásnál tartunk,talán már benne is vagyunk ebben próféciában,brrrrrrr,nem szeretném ha ebben az évszázadban teljesedne ki”

  2. Fenevad képe, zászlók, bálványok, ikonok, címerek, amik mögött egy rossz és gonosz eszme és lélek van. Hány embert nyírtak már ki, mert nem imádta ezeket? Az utolsó fenevad, a mai kor hatalma alattomos, nem fog nyílvánosan irtani, mint a régiek. Ne várjunk egy milliós, milliárdos emberölést ismét (nem kizárt de sztem nem lesz). Az emberek esznek , isznak , házasodnak. Szóval ma is már alig kötnek házasságot, szóval az Úr közel 🙂 És váratlan lesz, még annak is, aki azt hiszi a hívő magaslaton jár és ért és kiszámol, figyelt mindent.

  3. Köszönöm a biztatást nem adom fel, Isten segítsen meg tiiteket is a mindennapok nehézségeiben.

  4. Az egész emberiségből biorobotot készül faragni magának a Gorbacsov által egyszerűen csak Agytrösztnek nevezett, ám valóban a Bibliában említett Fenevad.

    Gorbacsov szerint mindössze 500 csápja van ennek a szörnyetegnek!

    Az agyag Gólemet még képesek voltak őseink megsemmisíteni. Mi tehetetlenek lennénk evvel a gépi/technikai “gólemmel” szemben?

    1. Komoly filozófiai mélységeket feszeget a kérdés.

      Hiszem, hogy egyénenként csak akkora feladatot kapunk Istentől, amit képesek vagyunk végrehajtani, még ha minden képességünket latba is kell vetni.
      Hogy mindez társadalmi szinten hogyan működhet, vajon képesek leszünk-e legyűrni korunk gólemét? Az Írás választ ad erre: az ember önmagában nem győzhet. Sikerünk kulcsa és záloga a Megváltó visszatérése.

  5. Kedves Dávid!
    Fel ne add!Nem tudhatod lesz-e még 15 éved(vagy akár csak 1 is)Ha nem lennél elhívva,nem támadna a Sátán,nem lennének ilyen harcaid.Ha nincs erőd imádkozni ,elég egy sóhajtás is!
    Írod,hogy a kereszt akár össze is nyomhat,szerintem azért érzed ilyen nehéznek,mert magad próbálod vinni.Engedd át Jézusnak,szívesen viszi helyetted.”Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.”(1Pt 5,7)Se a bűnbánat,se a felebaráti szeretet nem jön magától.Ezeket is kérni kell.Sőt sokszor még azért is imádkoznunk kell ,hogy a testvéreinket szeretni tudjuk,meg tudjunk bocsátani,stb.,tudjuk,hogy kell,de a saját erőnkből képtelenek vagyunk rá.(mint ahogy bármi másra is)
    Teljesen értem,hogy mit érzel,szerintem hasonló dolgokon mindannyian átmentünk,minél jobban akarod Jézust követni,a Sátán annál inkább küzd érted,hogy megkapjon.És ha beleesel egy bűnbe,akkor odaáll eléd és azt mondja:na látod,jobb ha feladod,te nem tudsz ezen az úton járni.Ne higgyj neki!
    Később,ha már egyértelműbb lesz számodra,hogy mi/ki ellen harcolsz,akkor átláthatóbb lesz minden.De ne felejtsd el,hogy a szentté válás egy hosszú folyamat,és még mindig jobb a rajtvonalon állni,mint meghátrálni!
    Imán nem csak leborulást és imádatot értünk.Jézussal bármikor beszélgethesz gondolatban is.Elmondhatsz Neki MINDENT mint,a legjobb barátodnak,vagy ahogy itt leírod.(mi történt aznap,mit szeretnél,mit nem,mi bánt,min gondolkozol,mit nem értesz,stb)Nem kell megfelelő szavakat keresni,vagy mondatokat formálni,Ő megért és válaszolni fog(de nem feltétlenül azonnal)A legfontosabb,hogy kapcsolatban legyél vele,ismerd Őt és Ő is Téged.
    Az Úr Jézus áldjon és tartson meg!

  6. Sziasztok!
    Dávid! Teljesen megértelek. De Idával is egyet értek, abban, hogy nekünk az Úr Jézus nevét kell segítségül hívni.
    Tudod, Jóel ezt mondja: “mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül!”
    A segítségül hívás mit jelent? Belátod, hogy tehetetlen vagy. Belátod, hogy Jézus nélkül semmit sem tudsz cselekedni.
    De tovább megyek: Jézus maga is ugyanígy küzdött.
    “Aki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott istenfélelméért.” Zsid. 5:9
    Ebben az igében aztán nagyon sok minden benne van. Jézus maga is ember volt, emberként küzdött. De az, hogy nem vétkezett, nem volt úgymond előre lejátszcva. Szerinted miért kellett küzdenie? Miért kellett erős kiáltásokkal, könnyhullatás közben mennie az Atyához? Figyeldd meg az elejét: ” az Ő testének napjaiban”.
    Tehát nem az emberek gonoszsága, vagy szeretetlensége okozta a küzdelmet első sorban, hanem az Ő “teste” az a genetika, amit Mária ágán örökölt.
    Nincs tehát másban reménységed, csak az Ő szeplőtlen életében! Hivatkozz az Ő életére, és ennek tükrében könyörögj!
    Hidd el, tudom mit beszélek!
    Születésem óta vakon élek, ennek minden küzdelmével, félelmével, stb. És olvasva az ilyen cikkeket, mint amiket Thea feltett, hát… Nem vagyok elragattatva.
    Gondolj bele: teljesen vakon nekimenni egy ilyen időnek!
    Szerinted?
    De Isten tudja mindannyiunk formáltatását. Tudja azt is, hogy nem vagyunk hibátlanok. És mindenkit a maga mércéje szerint fog megítélni. Csak annyit kér számon úgymond, amennyi világosságod van!
    Az, hogy küzdesz, teljesen normális. Az is, hogy úgy érzed, hogy hátat fordítasz az egész kereszténységnek, Jézus követésnek, stb. Én is voltam így, De egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy megtegyem! Nem és Nem! Jézus az életét adta értem. Az, hogy őt megismertem nem úgy volt, hogy fölkeltem, azt azt mondtam: hívő leszek! Ő vonzott magához. Miért? Mert tudta, hogy válaszolni fogok.
    Hívd az Ő nevét, kapaszkodj Jézusba, aki érted is küzdött mindazokkal a hatásokkal, amikkel szembe kellett néznie!
    Gondold meg, mennyivel nehezebb volt neki. Bármikor élhetett volna az isteni hatalmával, s nem tette. Imádság által és kvázi hit által küzdött, ezért mondja Jelenések könyve: ” Jézus hite”.

    Az Úr Jézus áldjon meg, kedves Dávid!

  7. Most már értem, hogy miért kárhoznak el azok, akik a “fenevad bélyegét” veszik magukra. Isten olyan kirekesztő lenne, hogy egy fizető eszköz, egy chip miatt hagyja elveszni az embereket? Ugyan. Valami olyan valóban “veszélyes” dologról lehet szó, ami miatt az emberek “már nem lesznek képesek önálló döntésre, nem lesznek képesek megtérni..”. Én így látom. Hiszen, ha egy paypass chip lenne “kárhoztató”, akkor egy baleset során beépített idegen anyag, implantátum is ilyen lenne. És Isten nem gonoszabb, mint bármelyikünk. Isten, Jézus Krisztus soha senkit NEM REKESZT KI az üdvösségből, mi magunkat rekesztjük ki, és egy ilyen technika ezért lehet veszélyes. De az övéi időben felismerik majd, és reméljük sokan még.

    1. Ez benne a lényeg teljesen átadja magát a sátánnak az, aki felveszi nem lesz szabad akarat, önálló döntéshozatal nem lesz megtérés, minden áron óvakodni az ilyen baromságoktól még ha az életedbe is kerül nem számít! Ezért kell úgy eladni, mintha jó célokra terveznék, ezért veszik fel majd nagyon sokan! Kitörölhetnek mindent és persze NEM is azt, amit te akarsz, mert majd onnantól megmondják, hogy mire emlékezz vagy mit raktározz el és mit nem! Isten maga a jóság(szeretet) tőle semmi gonosz nem származik.

    2. Jól mondod. A chip tulajdonképpen csak a jelképe, megnyilvánulása annak, hogy valaki az Antikrisztust imádja. Valami olyasmi, amivel egyértelműen kifejezi, hogy hol áll.

      “És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába” Jelenések 14:9-10

      Tehát az imádaton van a hangsúly és figyeld meg, hogy azt írja “felveszi”, nem pedig azt, hogy ráteszik vagy rákényszerítik. Ez minden embernek a szabad döntése alapján történik. “Imádja ÉS felveszi”!

      És ami szintén fontos, hogy az Antikrisztus olyan megnyerő lesz, hogy egész tömegek fogják örömmel imádni és elfogadni a bélyeget.

      “Az egész föld csodálta a fenevadat, imádták a sárkányt [Sátánt], hogy átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: “Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni?” Jelenések 13:3-4
      Ez elég kemény, ha belegondolunk. Külön leírja, hogy az emberek “imádták a sárkányt [Sátánt] és imádták a fenevadat”. Úgy tűnik, tudni fogják, hogy ki áll mögötte és örömmel veszik tudomásul, hogy Sátán átadta a hatalmat az Antikrisztusnak.

      Isten azonban rendkívül türelmes és azt szeretné, ha mindenki megtérne Hozzá. Csak az nem lesz vele az örökkévalóságban, aki nem ezt választja. “Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” 2. Péter 3:9

      Isten nem “nem gonoszabb mint bármelyikünk”, hanem épp ellenkezőleg. A Biblia azt mondja, hogy “Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” hiszen “Isten szeretet”. (Lukács 11:13, I. János 4:8)

      1. A rákényszerítésnek a halál a vége nem csak szépen kérve akarnak majd meggyőzni, főleg a keresztényeket, mert a sátán tudni fogja kit kellene a legjobban, egyébként pedig annyi tényezőtől függ ez a megtérés, hogy a fél világ kihal majd a háborúkban és természeti katasztrófákban nem lesz mindenkinek ideje megtérni! Minden nap készen kell állni, így szerintem bukta a mindenki el ne vesszen. Hallottam híreket még régebben, hogy voltak olyan helyek, ahol megpróbáltak embereket erőszakkal meg chippelni pl Fülöp szigetek. Azt nem tudom kinek kellesz hirdetni az evangéliumot a végén, annak a pár ezernek? és még így is lesznek olyanok, akik túl élik az Armageddont.

        1. Péter arról beszél, hogy Isten mi értünk türelmes, nem azt mondja, hogy mindenki meg is fog térni.
          Megtérni most sincs mindenkinek ideje. Kb. 150 ezer ember hal meg naponta. Hála Istennek az utolsó pillanatig nyitva áll a lehetőség mindenki számára és egyetlen tényezőtől függ: kéred-e vagy sem. 🙂

        2. Igen csak azt nem választhatod meg, hogy mikor leszel érett a feladatra és nem egy ember hal meg 10-15 évesen szóval el kell érni egy szintet és ez mindenkitől megvan követelve még ha nem is tesz neki eleget, amit nem fejezhetek ki a jó ízlés határain belül, hogy mennyire nehéz. Egész életeden át kell kérni, gondolom nincs értékelve, mert két hónapig kéred, ez egy tág fogalom mindenféle téren 🙁 Jókor jó helyen sokat számít, igazságtalanságra, bízzuk a szerencsére üdvösségünket. Az nem durva, hogy olyan esélyekkel indulunk, mint mindenki más, de közben mégsem? 😀 Nem csak azon múlik, hogy mennyire akarom, mert az nagyon kevés. Elveszíthető az üdvösség nem igaz? Mindenkinek megadatik, de hogy végül, hogy végződik, mert közbe a környezeti hatások közrejátszanak az már nem is számít! Neki nem jött be szegénykém, majd legközelebb…………. Tudod Thea, hogy nem egészen így van, még ha zörget és beengedem, akkor sem, beengedheted te Jézust egészen, de te más életébe nem látsz bele, hogy neki mit kell megharcolni, akinek több adatott, annak többről kell, csak az a baj, hogy ezt is közben veszed észre nem pedig az elején 😀 Az ajándék üdvösség már nem is tűnik annyira ajándéknak, felveheted te a keresztet, de mi van ha összenyom? Az baj ha sokan úgy gondolják, hogy Supernatural work of God és minden megvan oldva, mert nincs, ugyan úgy eleshetsz és tudod én érdekesnek tartom, hogy az ilyen emberek többet halálos bűnöket nem követnek el, mert még itt senkitől nem hallottam azt, hogy ha valaki új teremtés lesz, akkor azzal valójában mi a franc van. Ha vétkeztem és fellapozgatom a Bibliát otthon a szobám sarkában, kérem Isten, hogy bocsásson meg nekem, én azt nehezem hiszem el, hogy annak üdvössége van. ÚJ TEREMTÉS LEHETSZ, DE AZT NE MONDJÁTOK, HOGY AZ TÖBBET AZ ÉLETE SORÁN EL NEM BUKIK ÉLETE VÉGÉIG, HOGY HALÁLOSAN NE VÉTKEZNE! Így lesz majd a végén is, azért lesz hirdetve a végén, mivel ott a pillanat fog számítani, azok lelki üdvére ki fog vigyázni, akik az antikrisztus uralkodása alatt térnek meg? Nekik nem lesz elég Jézus, mint vezető! szükségük lesz embertársaikra és ezért számít, hogy ki hol lesz és persze jó helyen! Nem akarok minden nap “pokerarcot” tenni és páváskodni, hogy nekem olyan jó dolgom van még ha egész életemen át is tart, hogy el nem esek és többet nem is fogok! Egyszóval nincs mindennapi üdvösséged, akinek pedig van azt csak irigyelni tudom már sorry, lehet, hogy hülyeség, de ez van! Nem arról akarok rinyálni, hogy nem ez volt ígérve, a “bájbölban” mert tudom, hogy nem ez de direkt hagyom ki!

        3. Dávid, egyetlen bűntelen ember volt a világon: Jézus. Egyetlen keresztény sem bűntelen. A megváltás azt jelenti, hogy elfogadtad Jézus áldozatát. Egyedül Ő volt képes megfizetni a mi bűneinkért. Az összesért. Szerinted az igyekezeteddel besegítesz Neki, mert nem volt elég az Ő áldozata?
          Amit a megváltás után teszel, a mennyországban elfoglalt helyed és a jutalmaid határozzák meg.

          “11 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.
          12 Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát;
          13 az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.
          14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni;
          15 de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.” I. Kor. 3:11-15

          Tehát nem fog elveszni, csak éppen kiderül, hogy az élete nem sokat ért az örökkévalóság tükrén át nézve.
          A többit a fórumban… 🙂

        4. Kedves Dávid19!

          Ha nem kérdezel, akkor nem tudunk válaszolni! Bemásolom az üzenőfalról:

          A többi: Miután megbántad a bűneidet, megtértél, és és befogadtad a szívedbe az Úr Jézus Krisztust, a Szent Lélek által újjászületsz, és ezzel hatalmat kapsz arra, hogy Isten fiává válhass! Megszületik benned az isteni élet, amelyet táplálnod, gondoznod, ápolnod kell. Igeolvasás ( amely azonnal érthetővé, világossá válik a Szent Lélek kijelentése által), és imádság által. Továbbá a szüntelen könyörgés által, ami azt jelenti, hogy folyamatosan szeretet, és beszédkapcsolatban vagy Úr Jézussal. Segítségül hívod a nevét, és minden gondodat ráteszed, és megosztod vele. Miután újjászületsz, a szívedbe kitöltetik az Úr iránti szeretet, és a testvérek iránti is. Más emberré leszel. Olyanná, akinek a természete Krisztusra hasonlít. Isten szerető, bűngyűlölő,?stb! A te dolgod lesz az új, benned megszületett életben járni, megtartani magadat a világtól, és a bűntől, amit a kapott isteni Szellem által , aki téged vezetni fog ( jelezni, hogy mit tegyél, vagy mit nem tanácsol, hogy mi az, ami tetszik Istennek, és mi az ami nem?! Ezt a szívedben fogod érezni. Viszolyogsz majd valamitől, illetve érzed, hogy az lenne a jó?!) idővel meg is tudsz cselekedni.

          ( És természetesen minden nap , minden bűnödre bocsánatot kérsz..! Lehetőleg még akkor, amikor elkövetted! .)

          Minél előbb bemerítkezel, megkeresztelkedsz. Továbbá a kapott Szellem által megöldökölni a test cselekedeteit, és az óemberedet a halálban tartani. Továbbá , ahogyan az az Írásban olvasható, kérni kell a mennyei Atyánkat, hogy kereszteljen meg Szent Lélekkel bennünket, amit Ő meg is tesz. De mindenre megtanít majd a Szent Lélek!

          Istent követve kell járnunk, de csak apránként tudunk haladni, hiszen a Szent Lélek által tudjuk a megtéréshez illő gyümölcsöket is megteremni! ( Amikor pedig megszületünk, mégy csecsemők vagyunk! ) Igyekszünk a szándékos bűnöktől távol tartani magunkat, és abban a tempóban , ahogyan az Isten munkálkodik bennünk, aszerint járni. Azért kell megbánnunk és megvallanunk a bűneinket azonnal , hogy ne távolodjunk el Istentől és az Úr Jézustól a bűneink miatt.

          Az Isten, és az Úr Jézus Krisztus áldása legyen rajtad!

        5. Inkább hagyjuk 😀 ráuntam hamar erre, nekem nem elég pár igevers, mellém egy húsvér valaki kellene, aki minden nap vezet és fogja a kezem, mint egy kölyöknek, sajnos, hogy itt tartok, nincs mit megbeszélni, mert nincs értelme majd nekifutok úgy 15 év múlva ha sikerül 🙁 Itt a földön nincs örök üdvösséged hiába kezdi el benned a munkát, mert hibák nélkül nem fejezi be, sokszor ez nem így van eladva. Ilyenkor utálok mosolyogni! Mindent csak a végén tudsz meg és minek bízzak vakon az ismeretlenben? Bízni kell Jézusban, ezt hallom úton, útfélen, de nekem nem megy te sem tudod megítélni mennyi az annyi, egyszóval mennyi elég!
          Dávid jobbra el!

        6. Kedves Dávid19!

          írod:
          “. Ha vétkeztem és fellapozgatom a Bibliát otthon a szobám sarkában, kérem Isten, hogy bocsásson meg nekem, én azt nehezem hiszem el, hogy annak üdvössége van.”

          Ha a “Miatyánkot” átgondolod, akkor ott is láthatod, hogy “..és bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogyan mi is megbocsátunk, az ellenünk vétkezőknek..” !
          Ez egy mindennapi ima, imaminta! Jézus nem ezt tanította volna a tanítványoknak, ha azonnal tökéletesek lennének a megtérésükkor! ( Mármint Őbenne tökéletesek vagyunk, de amikor vétkezünk, akkor törvény alá kerülünk, és azért kell gyorsan megbánnunk ( valóban, szívünkből) és bocsánatot kérnünk, mert azzal Jézus vérével lemossuk bűnünket. )

        7. Kedves Ida
          A valóban szívből az 99%-ban nem megy! Én nem értem bárki mondhat nekem bármit, de ez attól is függ, hogy mi a mindennapi kereszt, ez nem megy mindenkinek még egy év vagy pár hónap, hét alatt sem vagy egész életeden át! Valaki mindig, csak a rajtvonalon marad és nem tud tovább menni, kértem minden nap, de az nem úgy megy, hogy aznap jól felnyomták az agyam és minden el van rendezve, engem úgy érnek hatások, hogy nagyon nehezen élem meg, bennem nincs felebaráti szeretet vagy ilyesmi
          Ezt nem lehet elmagyarázni, lassan elhiszem a predesztinációt. Nagyon sokszor nincs elég lelkierőm a Bibliához nyúlni vagy imádkozni, mert minden napra jut valami és azt tudni kell állni, valaki kérhet, térden csúszhat, akkor sem kap, de azt is tervezem, hogy nem fogom sokáig ezt játszani, mert ez egy játéknak tűnik az én esetemben és nem direkt nem tudom elviselni a megpróbáltatásokat lehet az bármilyen, ennyi!

        8. Kedves Dávid19!

          Értelek én! Ez van mindenkinél, aki átállt a másik oldalra! Nyilvánvaló, hogy a Sátán nem akar senkit elengedni. Nagyon sok mindent megmozgat annak érdekében, hogy bebuktasson bennünket! De csak azt tudom mondani neked, hogy hívd segítségül az Úr Jézust! ( Jézus segíts…!) Mindenkor! Nem tudunk máshogyan megállni! Ha mégis elestél, kérj bocsánatot…! El fog jönni az az idő, amikor már valóban bánni fogod a bűneidet! Ez se tőlünk van! (A bűnbánat lelke rám is csak úgy rám szállt, és akkor valóban teljes szívből tudtam bánni a bűneimet! És utána is. ) Nekem még az is nagy erőfeszítésbe tellett, hogy azt tudjam mondani Istennek, hogy “akarom, akarni, hogy akarjam, az Ő akaratát…! Mi csak ennyit tudunk tenni, hogy azt mondjuk, hogy akarjuk…! Mert mind az akarást, mind a munkálást Ő végzi bennünk! Viszont mindenható, úgyhogy eltudja végezni azt tökéletesen, ha mi engedjük neki! Meg azután megfenyít, és megtisztogat….! Szóval nem annyira könnyű! ( De szerintem én nem is mondtam ilyet neked!)
          Továbbá azt is mondom, hogy jól gondold meg a ” jobbra el”-t, mert nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk van hátra! És itt most nem is arról beszélek, hogy mikor lesz az elragadtatás, vagy mikor jön vissza Jézus, hanem arról, hogy mi nem tudjuk, hogy mennyi időnk van még hátra az életünkből! Továbbá az se biztos, hogy dönthetünk úgy, hogy majd 15 év múlva újra megpróbálom….! ( Sőt, valszeg biztos , hogy nem…!)
          Figyelj kedves Dávid! Isten ismer, és ismert téged! Nem okozol neki meglepetést azzal, hogy milyen vagy! Csalódni, csak te csalódhatsz magadban. Viszont nem mehettél volna Jézushoz, ha az Atya nem vonzott volna! Szóval az én keresztény életem se volt egy “fáklyásmenet”, és én is nagy harcok közepette éltem. De azt tudom mondani, és tanácsolni neked, amit én is tettem már az elején, hogy megmondtam az Úrnak, hogy én bizony teljesen rábízom magamat, hogy tegyen amit akar, de tartson meg engem, ahogyan azt az Igében ígérte, mert én nem látom magamban annak még az esélyét se, hogy sokáig kitartsak!

          http://www.youtube.com/watch?v=rkgunX_Sa_0

          Bocs, hogy stresszellek, de az ember döntéseiben olykor segít , ha újragondolja a dolgokat…! Hiszen nem csak az itteni , földi pár évünkről van szó…!

          Egyébként lehetne tudni, hogy hol élsz? Hátha ismer valaki ott , “élő” gyülekezetet, vagy testvéreket, vagy valakit, aki a segítségedre tud lenni, a mindennapokban! De az, amit Erika írt, hogy imádkozz érte, az is szükséges!

        9. Attól tartok, hogy ma már az egyház (egyházak) is a Sátán szolgálatában állnak. A papjaik nem is ismerik már saját híveiket sem! De az Ótestamentumot valamennyi főpap/főrabbi betéve fújja-spricceli a keresztémy (muzulmán, buddhista) hívők szemébe.

          Jézus és a többi egyház-alapító valahogy ma már ki is marad az összesből. Helyettük ömlik az igencsak változatos politikai-“tudományos” ezotéria, mindenféle kabbalával, különös “látnokokkal”, részecskefizikával, jóslásokkal, jövendölésekkel…………

      2. Bocsánat, azért helyesbítenék valamit: az igék amiket idéztél, végig a kisbetűs fenevadról szólnak, vagyis a hatalomról (nagy hatalom), akár az EU vagy a mai nagy NEW WORLD ORDER. Szó sincs benne egy személyről sem antikrisztusról. Szóval nem egyértelmű , hogy várnunk kell egy darab igazi messisát, mármint hamisat, amíg ezek bekövetkeznek. Az “egyik feje halálos sebet kap” sem utalhat egy személyre, hiszen kinek van sok feje? Egy hatalomnak, királyságnak esetleg, de nem egy személynek. Csak óvatosan.

    3. Egyetertek az elottem szolokkal. Ez mar valoban a fenevad imadasanak lehetosegere mutat.
      Mindig is kevesnak tartottam az egyszeru RFID chip beultetest, mert azzal maximum fizetni tudsz vagy azonositani magad, de ahogy Thea is meg a tobbiek irtatok, itt tobbrol van szo, egy visszafordithatatlan esemeny…
      Valamiert a jobb kezen vagy a homlokon lesz, de ez nekem meg nem tiszta, hogy a jobb kezbol, hogy programozzak az agyat?
      Sajnos vagy nem sajnos egy lepessel kozelebb vagyunk szopos reszhez, de az Ur visszajovetelehez is. 🙂

      1. Az egyik elképzelés szerint lehetséges, hogy akik a homlokon viselik a bélyeget, odaadóbb állampolgárok és ezért a rendszer kegyeltjei.
        Én meg azt nem tudom egyelőre elképzelni, hogy a “fenevad képe”, hogyan képes megölni azokat, akik nem imádják a fenevadat. Főleg azért, mert ugye elvileg épp azok lesznek a megölendők listáján, akik nem imádják az Antikrisztust és nem veszik fel a bélyeget, tehát nem lehetséges, hogy a bélyegen keresztül végezzen velük. ❓

        1. Hát pl a drónokon keresztül is ellenőrizhetik az embereket…! Ott egy ember, akin nincs bélyeg…! Nem sugárzik jeleket…! Tűz…! Vagy csak kordináták küldése az illetékeseknek…!

        2. En valamifel biorobotnak vagy klonnak kepzelem, de ki tudja. Mindenesetre talalkozni nem szeretnek vele. 😛
          Azert az a gyanum, hogy kozeledunk, kozeledunk az esemenyekhez, de egy ket dolognak meg tortennie kell.

        3. Valóban, ma egyre inkább érthetőbbé válik minden, ami csak János jelenéseiben jelképekkel le van írva.

          A 666 okvetlen értelmezhető! A lovasokkal még van egy kis baj, de Armageddont már nehéz lenne elvitatni, hiszen éppen annál sorakozik fel MINDENKI!

        4. A chip-ben lévo lítíum az, ami a beültetés utan lassan kioldodik a szervezetben és öli meg azt, aki azt magara veszi.

        5. Na, ha mar itt vagy a közelben David19, hadd tanacsoljam neked hogy lazitsd el magad,… az Istennek valo engedelmesség sokkal egyszerubb mint gondolnad, ha nem magunk akarunk vallasoskodo modon Istennek megfelelni, hanem hagyjuk, hogy Isten végezzen el bennünk mindent kezdettol a végig, mert minden dicsoség az Ové. Ehhez olvasd el a Roma 7:24-et, ahol Pal igy kialt fel: “O én nyomorult ember kicsoda szabadit meg engem e halalnak testébol”. Es mindjart ezutan halat ad Istennek, hogy O az, aki megszabadit… amikor raébred arra, hogy semmit nem tehet önmagaért.
          (Mondhatnék neked ennél sokkal többet is ezekrol a dolgokrol, de sajnos a közeg, ahol ezt megtehetném, nem megfelelo erre.) 🙂

        6. A tesbe becsurgo litium nem tesz jot az biztos,azonban, hogy a fekely ez lesz-e az majd kiderul.
          En inkabb a nemre szavaznek.

        7. Kedves Ria
          Megpróbálom!
          “(Mondhatnék neked ennél sokkal többet is ezekrol a dolgokrol, de sajnos a közeg, ahol ezt megtehetném, nem megfelelo erre.)” 🙂
          Igen ezt TUDOM

        8. Hát nem ez folyik kétezer éve? Aki nem imádja a rendszert (római bir, hitler, sztálin, mai keresztények megöletése), aki nem imádja a fenevadat, megöletnek. Nem kell túldramatizálni egy jövőbeni eseményre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend