Izrael

A végleges békemegállapodás 2014 tavaszáig létrejöhet

Időkjelei: Az Antikrisztus minden jel szerint a béke, a biztonság és a gazdasági stabilitás szárnyain jut hatalomhoz. Sátánhoz hasonlóan, aki a ?fény angyalának? adja ki magát, szinte az egész világgal elhiteti, hogy ő a béke embere. Dániel próféta ezt írta róla: ?[Békével] alattomban jön és hízelkedéssel jut az országhoz.? (Dániel 11:21) Egy nemzetközi egyezményt ír majd alá, amit Dániel ?szent szövetségnek? nevez. (Dániel 9:27, 11:22-32)

A Bibliából megtudhatjuk, hogy ez az egyezmény hét évre szól és fontos szerepe lesz az Antikrisztus hatalomra jutásában. Az egyezmény, vagy szövetség, egyben a közel-keleti békét is meghozza végre (legalábbis egy időre), ami Izrael államának 1948-as megalapítása óta egyetlen politikai vezetőnek sem sikerült.

Forrás: israelhayom.com

A palesztin Maan hírügynökség Nagy-Britannia jeruzsálemi főkonzulát, Sir Vincent Fean-t idézve adta hírül, hogy a jövő év tavasza fontos időszak lesz a békefolyamatban.

?A lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből a történelmi lehetőségből,? nyilatkozta Mahmoud Abbas, palesztin elnök.

Sir Vincent Fean, Nagy-Britannia jeruzsálemi főkonzulja, múlthét szombaton arra utalt, hogy ?Izrael és a Palesztin Hatóság között végleges békemegállapodás jöhet létre 2014 tavaszáig,? jelentette a palesztin Maan hírügynökség.

A cikk Fean-t idézve elmondja, hogy a megállapodás része lenne a közös izraeli-palesztin fennhatóság kérdése Jeruzsálem felett.

A hírügynökség továbbá közölte, hogy Fean szerint 2014 tavasza ?nagyon fontos időszak lesz a Palesztin állam születésére vonatkozó politikai megoldás szempontjából,? hozzátéve, hogy ?Jeruzsálem Izrael és a létrejövő Palesztin állam megosztott fővárosa lenne. A megállapodás a földterületek cseréjét is rendezné.?

Eközben Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke szintén reagált az izraeli-palesztin békefolyamatra a múlt hétvége során. Abbas elítélte Izrael politikáját a júdeai és szamáriai telepekkel kapcsolatban és azt mondta, hogy ?Kelet Jeruzsálem lesz a független Palesztin állam fővárosa.?

Hozzátette azt is, hogy a teljesen titokban folyó tárgyalások ?pozitív atmoszférában, a másik tiszteletben tartása mellett? zajlanak. ?A lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből a történelmi lehetőségből. Az izraeli közvéleményhez és Izrael kormányához fordulok, kérve, hogy velünk együttműködve segítsenek megvalósítani az átfogó béke álmát.?

Előző posztKövetkező poszt

62 hozzászólás

  1. Az Igazság Könyvéről:

    Egyházamnak bíznia kell Bennem. El kell távolítaniuk a félelem és a kétség bilincseit, és meg kell engedniük Nekem, hogy megismertessem Magamat

    2012. június 28. csütörtök, 3:00

    Részlet: “Kérlek, ne harcoljatok egymás között, azáltal, hogy ismereteitekkel a lelki dolgok fölött próbáltok meg túltenni másokon.

    Az igazság a következő:

    Senki sem ismeri az Igazságot, amely a Pecsét mögé van rejtve a Jelenések Könyvében.

    Amint azt már korábban is mondtam nektek, ezeket az Igazság Könyvében lepecsételték, egészen mostanáig, a végidőkig.

    Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya, most feltöröm ezeket, hogy felkészítselek benneteket az Új Királyságomra.

    Felkészítésül a Szentírást kaptátok, és most meg kell engednetek Nekem, az egész emberiség Királyának, hogy elmondjam az Igazságot arról, ami bekövetkezik.

    Ha ezt megteszitek, akkor képes leszek arra, hogy keresztülvezesselek benneteket azon, ami nem lesz más, mint a megtévesztés, az üldöztetés és a gyűlölet aknamezeje.”

    http://www.masodikeljovetel.hu/2012-junius/

  2. Itt egy könnyed kis ismertető, de a lényeg benne van arról, amit hiszünk:
    http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2013/09/katolikus-szobrok-balvanyimadas_3.html
    Egyébként meg úgysem valószínű, hogy ezen a fórumon meg tudjuk változtatni egymás vallási meggyőződését, és ez így helyes tulajdonképpen. Viszont, az elkövetkezendő idők meg fogják mutatni (a Jelenések Könyve szerint és a látnokok szerint is), ki hová tartozik. Csak két, élesen elkülönülő csoport lesz: akik Jézussal tartanak – és akik a Sátánnal.

  3. Elnézést, pár dolgoz elírtam!

    Teremtétt nem ruházhatunk fel a teremtő tudásával… = Itt úgy akartam fogalmazni, hogy teremtményt. nem ruházhatunk fel a teremtő tudásával…

    és Vatikán által kibocsátott… = a Vatikán által kibocsátott…

    Az utolsó mondatért pedig elnézést, de hirtelen ez a szélsőséges szemléltető példa jutott eszembe.

    Ha valakit érdekel szívesen ajánlok néhány könyvet a figyelmébe.

    Üdv!
    B.

  4. Csaba!

    Valóban Mária szülte Jézust, Aki a Szent Lélek által fogantatott. Ezen túlmenően, azzal, hogy részt vett a felnevelésében anyaként, be is teljesítette minden feladatát. Sehol, de sehol nem találsz sem Te, sem pedig más arra akár csak utalólag is, hogy bármiben közbenjárhatna, vagy bármitől megvédhetne bárkit… Azok részéről, akik bármilyen hatalommal felruházzák, ez az első parancsolat megszegése, aminek a fő mondanivalója, hogy “Ne legyenek néked idegen isteneid Énelőttem” (II. Móz. 20:3) Ugyanez érvényes minden más lényre, legyen az angyal vagy szent. Mellesleg Mihálynak eleve más feladata van, hiszen neki az a dolga, hogy Izrael térségében előremozdítsa Isten munkáját (ahogy azt Dániel könyvében is olvashatjuk). Tehát akkor sem segíthetne, itt, ha akarna, mert a saját feladatát kell elvégeznie. Teremtétt nem ruházhatunk fel a teremtő tudásával, képességeivel. Ezek alapján az is nyilvánvaló, hogy hogy Magyarország Máriának való felajánlása, egy hatalmas hiba, ami, mivel az első parancsolat megszegését vonja magával, átkot von erre a térségre. Ezért is nem tudunk előrehaladni, és ezért kell ez ellen rengeteget imádkoznunk, hogy ezt az átkot megtörjük, hogy felvirágozhasson ez a térség. (Most nem térnék ki a Mária- és egyéb kultuszok kialakulására, mert annak úgy vélem, nem itt van a helye, talán majd egy másik topic-ban.) A rózsafüzér, a feszület, a szobrok, amik előtt imádkoznak sokan, bálványok. Ha figyelmesen elolvasod Mózes könyvében, a valódi tízparancsolatot, akkor láthatod, hogy a második (és Vatikán által kibocsátott a 10. parancsolatot veszi ketté, ezt kihagyva) parancsolat úgy szól, hogy “Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” (II. Móz. 20:4-6.) Ez szerintem elég egyértelmű, de mutathatok még hasonlót: “Ne csinálj magadnak öntött isteneket.” (II. Móz. 34:17)
    És Hogy Mária (és Krisztus kivételével senki sem) miért nem közbenjáró? “Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Jn. 14:6.) A “hanemha” kifejezés egyenértékű a “csakis”, illetve a “kizárólag” kifejezésekkel. De mutatok mást is: “Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,” (I. Tim. 2:5.), vagy “Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez, És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.” (Zsid. 12:22-24.), vagy ” Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.” (Zsid. 9:11-15.)
    Ha ezek után azt állítod, hogy de igenis úgy van, ahogy eddig mondtad, akkor azzal megtagadod Isten beszédét. Mert bármit is írtam ide, azt mindet igazolni tudtam a Bibliában leírtakkal. Ha megmutatod nekem azokat a Bibliában, amiket állítasz, akkor elnézésedet kérem, de erre nem fog sor kerülni, mert azok nincsenek ott megírva. Ez által kijelenthető, hogy az a bizonyos “prófécia” ugyanúgy hamis függetlenül attól, hogy milyen szándékot próbál közvetíteni, mert nem Istentől van, ahogy Nostradamus jóslatai sem.
    Azt javaslom, hogy mihamarabb térj meg, kezdd el olvasni a Bibliát, felejtsd el azokat a tanokat, amelyek ellentétesek vele, töltekezz be Szent Lélekkel, mert jelenleg egy szupersztrádán haladsz nagy sebességgel a Pokol felé. Nem kárhoztatásból mondom ezt, és nem is azért írtam ilyen stílusban, mert lenéznélek, vagy mert dühös lennék, egyszerűen csak nem tudtam jobban megfogalmazni a mondanivalómat, és nem vagyok egy nyájas fajta, inkább olyan, aki kerek-perec megmondja a dolgokat kertelés nélkül.
    Tehát, ha valaki sértőnek találja amit írtam, attól elnézést kérek, de az igazság akkor is igazság, ha sokkal többen állítják az ellenkezőjét, valamint a hazugság akkor is hazugság, ha meg vagy győződve róla, hogy igaz, és a többség Veled egy véleményen van. És ez nem az én igazságom, hanem Isten igazsága, mert minden szavamat az ő beszéde szerint írtam le. Ha (előre is elnézést a kifejezésért) az emberek 90%-a azt mondaná egy kupac ürülékre, hogy pillecukor, és meg is van róla győződve, akkor is csak egy kupac ürülék…

    Üdv!
    B.

    1. Isten az Atya: Feltárom jövőbeli terveimet az Új Égről és az Új Földről

      2012. június 27., szerda, 20:00

      http://www.masodikeljovetel.hu/2012-junius/

      Részlet: “Az Én tizenkét nemzetemet, a Jelenések Könyvében, az Asszonyon, a tizenkét csillag jelképezi.

      Az Asszony, maga az Isten Anyja, és Ő az, aki a tizenkét csillagot viseli, aminek két jelentése van.

      A tizenkét apostol segített Fiam Egyházának felépítésében a Földön.

      A tizenkét különlegesen kiválasztott nemzet, az igaz apostoli Egyházat fogja alkotni a Földön, amikor az Ég és a Föld egybeolvad, az Új Dicsőséges Paradicsomomban. ”

      A jelenések könyvében a pusztába menekülő asszony Szűz Mária.

      Teremtés künyve: Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. 15Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.?

      1. Csaba, hogyan tudna Mária, aki ugyanúgy csak Jézus eljövetelekor fog feltámadni, mint minden más Krisztusban meghalt ember, menekülni az Antikrisztus uralma alatt bárhová?
        Még sok kérdést fel lehetne tenni az idézett részekkel kapcsolatban, de nem teszem.
        Azt viszont kérem, hogy ezeket az üzeneteket ne itt tárgyaljuk tovább, mert semmi közük a fenti cikkhez.
        http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/nagyfigyelmeztetes/

    2. Isten az Atya: Feltárom jövőbeli terveimet az Új Égről és az Új Földről

      2012. június 27., szerda, 20:00

      Részlet: “Isteni Akaratom, ? amely létrehozta Ádám és Éva számára a Paradicsomot, de a gonosz kísértése miatt félredobták -, most teljesülni fog, és ezúttal a Paradicsom tökéletes lesz.

      Fiam, az emberiség és a Világmindenség Királya, az Új Paradicsomom fölött fog uralkodni a Földön.

      Ő minden nemzetben vezetőket fog kiválasztani, és Isteni Akaratom szerint, mindnyájan egyesülni fognak.

      Ezen nemzetek emberei úgy fogják Fiamat tisztelni, ahogyan Őt egyetlen módon tisztelni kell: békében és az egymás iránti szeretetben.

      Szent Édesanyja, az Üdvösség Anyja, akit a Mennyország Királynőjévé koronáztak, az Új Paradicsomban szintén Királynőként fog uralkodni.

      Mennyei megkoronázása egy nagyon különleges Isteni megnyilvánulás volt az Ő jövőbeli szerepére való tekintettel, a világ üdvözítésében.

      Őt nagy megtiszteltetésben és pompában koronázták meg, nemcsak azon szerepéért, mert Ő az Isten Anyja és a Szentlélek jegyese volt, hanem, mint az Üdvösség Anyját is, akinek az a hatalom adatott, hogy elpusztítsa a sátánt.”

      Vagy is az Úr Jézus 1000 éves uralma után mikor a Sátán egy kis időre újra szabadon bocsátatik. kit maga az Úr Jézus láncol meg 1000 évre. (Jelenések könyve).

    3. Nektek tik akik nem hisztek az igaz prófétákban a kinyiltakoztatásokban s csak a szentirásra hivatkoztok, jól teszitek de…

      “Amikor az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, akkor olyan bűnt követtek el, amelynek iszonyú következményei lesznek

      2012. június 24., vasárnap, 5.30

      Drága szeretett leányom, megszakad a szívem, amikor azokat látom, akik azt mondják, hogy Isten követői, mégis az Ő törvényeivel hivalkodnak. Ők képmutatók.

      Ők azok, akik azt mondják, hogy Atyám Tízparancsolatát követik, mégis úgy érzik, hogy elítélhetnek másokat, akik vétkeznek.

      Először a Szentírást veszik elő, azzal a szándékkal, hogy hazugságot hirdessenek, elősegítve az úgynevezett toleranciát, és ezzel ők nagyon megsértenek Engem.

      Ezek azok az emberek, akik azt mondják, hogy helytelen hinni az Isteni Gondviselésben.

      Ezek azok az emberek, akik évszázadok során megkérdőjelezik az égből küldött prófétákat, és aztán felhasználván Szent Szavamat, mely a Szentírásba foglaltatott, megpróbálják megcáfolni őket.

      Minden olyan ember, aki tagadja Szent Szavamat, hűtlen Hozzám.

      Minden olyan embernek, aki a lelki és szellemi felsőbbrendűsége miatt távol tartja magát testvéreitől, nagyon óvatosnak kell lennie.

      Minden olyan ember, aki arra használja a Szentírást, hogy az Igazság egy kiforgatott változatát mutassa be, meg lesz büntetve.

      Félre fogok állítani minden olyan ember, aki feláll és hirdeti az Igazságot, de elutasítja Szent Szavamat, amelyet ezekben a végidőkben a világnak adok.

      Ti a lelki féltékenység bűnével vétkeztek, és ezért büntetéssel kell majd szembesülnötök.

      Amikor ti az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, olyan bűnt követtek el, melynek iszonyú következményei lesznek.

      Azáltal, hogy ezt megteszitek, nemcsak hazugságot hirdettek, hanem gátoljátok Isten Szavát is.

      Azt kérem, hogy most hagyjátok abba a gyötrelem és a rágalom hadjáratát. Soha nem fogjátok megakadályozni, hogy Szavamat meghallják.

      Miért próbálkoztok azzal, hogy gyötrelmet okozzatok ennek a Küldetésnek? Nem tudjátok, hogy most a Szentlélek tüze nem tudna ilyen módon terjedni, ha ezek nem égi Üzenetek volnának?

      A gonosz kihasznál benneteket, és semmitől sem fog visszariadni, hogy megakadályozza ezen Üzenetek átadását a világ számára.”

      http://www.masodikeljovetel.hu/2012-junius/

      Ezt remélem senki nem fenyegetésnek fogta fel, kérje mindenki a megkülönböztetés ajándékát 🙂 Isten fenntartja a jogot, hogy minden korban szóljon és meg is teszi az idők végezetéig az Úr Jézus által.

  5. A legújabb üzenetből 1 részlet remélem erre is az fogjátok mondani,hogy kamu: Az Ellenem irányuló utolsó sértését az antikrisztus által fogja véghezvinni, aki utánozni fog Engem, és azzal fogja becsapni a világot, hogy Ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, és aki azért jön, hogy megmentse a világot.

    Ha ismeritek az Igazságot, akkor képesek lesztek ellenállni ennek a kísértésnek. Ha továbbra is szilárdan kitartotok az Igazság mellett, melyet a Legszentebb Biblia tartalmaz, akkor üdvözülni fogtok.
    Mert ha ez kamu én örülök,hogy a Sátán így elmond mindent és még buzdít is,hogy higgyünk annak ami a Bibliába van ez remek

    1. Kedves DAWE!

      Ez nem egy “hátborzongató” üzenet! Ez benne van a Bibliában, erről mindenki, aki az Igét olvassa tudhat! Sátán pedig ismeri az Igét ( csak nem érti!)!

      2 Thess. 2,4
      A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.

      Viszont már mondtuk, hogy az nem jelent semmit, ha olykor esetleg még 100%-ékban igazat mond se, mert számára az a cél, hogy az emberek az ő szavának higgyenek, azután, ha már az meg van, akkor jöhet a hazugság csepegtetése! ( Mint Ádáméknál!) De ezért is nem mindegy többekközött, hogy milyen forrásból jön az üzenet! Pl itt egy igei példa, amit már sokszor említettünk:
      Csel. 16,16 Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával.
      Csel. 16,17 Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
      Csel. 16,18 Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.

      Pl Pálék , nem azt mondták, hogy “..na fizessünk a kislánynak némi pénzt, azután küldjük ki magunk előtt, hadd csináljon nekünk némi kis reklámot!”

      Az se sokat számit, ha a Biblia olvasásra búzdít, mivel azért azzal is tisztában van, hogy a Bibliát, csak a Szent Lélek kijelentésében, az Ő megvilágosításában lehet megérteni! Márpedig, csak újjászületett keresztényekben van Szent Lélek! És ehhez meg kell térni, stb…, a klub oldalon leírtam, hogy mit kell tenni hozzá, de Theáéknál is fenn van valahol!
      2 Kor. 3,14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz A LEPEL mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy A KRISZTUSBAN TŰNIK EL;
      2 Kor. 3,15 Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
      ? 2 Kor. 3,16 MIKOR MEGTÉR AZ ÚRHOZ, LEHULL A LEPEL.
      Ez nem csak a zsidókra vonatkozik ( és mostmár az Újszövetségi könyvek olvasására is)!

      Mert csak a tanítványoknak adatott, hogy értsék, az Isten országára vonatkozó dolgokat. Újjászületés nélkül senki nem lehet tanítvány. Hiába búzgólkodik valaki borzasztóan, ha nem tér meg, akkor a Bibliát is csak emberi okoskodás által értelmezi. Szellemi dolgokban pedig az emberi értelem nem számit! Szellemi dolgokat, csak Szellem által érthetünk meg, a Szent Szellem kijelentése útján.

      Igazából mi tart vissza benneteket a megtéréstől? Hiszen buzogtok az Úrért, szeretnétek tetszeni neki, stb…! Akkor? Nem hívtunk benneteket semmilyen “egyházba”, nem hívtunk benneteket a “hegyekbe szektát” alapítani, stb..! Csak erre:

      Csel. 2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

      Békesség!

  6. IDA látja a legjobban a dolgokat közületek, neki óriási tudást adott Isten, úgy érzem.

    1. Kedves ÖREGHARCOS!

      írod:”… neki óriási tudást adott Isten, úgy érzem.”

      Nem, a Szent Léleknek van óriási tudása, én csak hagyom, hogy mondja el, amit akar!

  7. A Biblia Isten igéjének kinyilatkoztatása. Meg van benne írva.,hogy aki abból elvesz vagy hozzá tesz az majd elég szép büntetést fog kapni érte. Teszem fel a kérdést: hol van a Bibliában bárminemű !!! utalás arra hogy bárkihez !! kellene imádkoznunk Istenen kívül ? vagy hogy Máriától segítséget,közbenjárást kellene kérnünk ? SEHOL. Hol van a rózsafüzér ? SEHOL. Sehol. Senkinek sincs joga olyat állítani Istenről, a kereszténységről ami nem BIBLIAI alapokon nyugszik.Akárki akármit mond, a katolikus nézetek nagy nagy többsége emberek által dogmált, farizeus jellegű hitelvek.Közbenjárói tisztséget egyedül Jézus kapott. Most tényleg egy láncreakciorol akarunk beszélni ? 😀 Mária elmegy Jézushoz….meggyőzi Jézust…Jézus megy az Atyához… 😀 jah és a szentek mennek Máriához meg stb stb. Emberek! A Biblia alapján ami megáll az megáll,ami nem nem. Térjetek észhez ! Angyaloktól kérni segítséget ? Kinek adott Jézus neve ? Nekünk,akkor mi mit kérünk még emberek ? A legnagyobb Fegyver van a birtokunkban ! Shalom.

    1. Raadasul Maria halott – vagyis az a bizonyos szuzanya vagy mi 🙂 – igy, a katolikusok egy halotthoz könyörögnek, mint közbenjarohoz… észbonto! Békesség néked is Tugar.

  8. Szia Ida!
    Azt az üzenetek sohasem írták, hogy mi angyalokat kérjünk, hogy azok segítsenek. Jézustól és Szűz Máriától jönnek az üzenetek soha nem volt írva, hogy mi angyalokat kérjünk vagy mennyei seregeket, de Mihály arkangyalt kérik a keresztények, hogy segítse őket a sátán elleni harcban! itt nincs szó semmi fajta Mária imádatról, Szűz Mária közben jár értünk ennyi a lényeg
    Az hogy sok hamis próféta támad, arról annyit mondok, ha ezek az üzenetek a gonosztól jönnének, akkor kérné őket a gonosz, hogy menjenek gyónni? Én megváltoztam a jobb irányba, mert elkerülöm a halálos bűnöket, ez nem arról szól, hogy itt most mi rátukmáljuk, ezt a nagyfigyelmeztetést mindenkire és aki nem hiszi el az elvész, ilyenről szó sincs. Bevallom én sokat nem forgattam a szentírást és nem is tudok belőle még idézni sem. Annyi a lényeg aki ezeket olvassa annak segít megváltozni! Gyónásról meg annyit, hogy nálunk katolikusoknál nagy szerepe van a gyónásnak mi nem protestánsok vagyunk, akik megbeszélik a bűneiket Istennel elmondják neki és ennyi az egész, sokan pedig katolikusok lettek, mert félnek, hogy nincs gyónás. Írtad, hogy újjá kell születni, azt értem, de megtérni egy egész életen át tartó folyamat nem úgy van egyszer újjászülettél vagy megtértél ki hogy hívja, mert a sátán mindig ott lesz és el akar buktatni.

    A másik része ennek soha nem voltak írva, hogy ilyen jó lesz nekünk vagy olyan, most nem tudom pontosan idézni és nem akarom bemásolni, de “sokan lesznek azok akik nem hallgatnak az igazságra, mert viszket a fülük” ebből az következik, hogy olyanokat akarnak majd hallani ami megnyugtató és nekik tetszik. Az üzenetekben soha nem az van írva, hogy üljetek nyugodtan és minden rendben lesz! mindenkiért kell imádkozni magunkért is. Szó van benne háborúkról az is le volt írva, hogy nagyon sok embert megfognak ölni és LEFEJEZNI, mint ahogy a szentírásban is írva van. Itt nincs szent imádat vagy angyalok imádata egyedül Szent Mihály főangyalt kérik, de nem imádják nem imádunk semmiféle szenteket, kérni és imádni nem ugyan az. A katolikusok fegyvere az ima! a sátán annak örül ha nem imádkozunk. Az imán keresztül beszélgetünk Istennel ha mondhatom így. Szerintem ha hülyeség lenne, akkor nem segítene, a sátán ajánlana mindenféle ajándékokat meg ilyen olyan kincseket meg ez meg az. Ez nem egy szektás hülyeség! Szó sem lenne ilyenekről, hogy mennyország és Jézus. Olyan szöveg lenne azokban az üzentekben amit szerintem, csak az nem venne észre aki annyira nincs tisztában a dolgokkal! Minket nem érdekel semmi buddhizmus meg new age asztrál sík és még sok más hülyeség nincsenek Ufók sem mert azok is ördögök. Ti nem imádkozzátok a rózsafüzért? az nem Mária imádat, csak őt kérjük, hogy járjon értünk közben Jézusnál ennyi! Én nem haragszom meg senkire sem nyugodtan írjatok bármit is.
    Üdv Dávid.

    1. Dávid nagyon jó dolgokat írsz az biztos én is hiszek az üzenetekben 100%-ra már az első üzenet óta olvasom és semmi olyan nincs benne ami miatt hamis lenne. Sokan azért nem hisznek benne mert az Úr pár üzenetben kicsit erősebb hangvételű figyelmeztetést ad és ő nem ilyen nem bosszúálló,haragos stb de ha olvassák a Bibliát akkor tudják,hogy a Jelenések könyvébe kiönti a haragját vagy Jézus is mondta,hogy akik kint maradnak ott lesz sírás és fogcsikorgatás szóval ezzel jönni kész badarság.Szerintem csak félnek és inkább nem is figyelnek oda.Mások pedig addig hittek benne míg csak üzenetek jöttek a Hamis prófétáról de ahogy megválasztottak egyből az üzenetek ellen fordultak.Mindegy én kitartok az üzenetek mellett.

      1. Örülök Dawe te is látod amit én. Az üzenetek mellett én is ki fogok tartani bármi legyen!

        1. Kedves Hozzászólók!

          Sajnos, úgy látom, hogy a viták amiatt alakulnak ki, mert egyrészről katolikus (Dávid, Csaba, én is), másrészről (Ida, Lemuel, stb.) protestáns alapokról indulnak ki a hozzászólók.
          A szóban forgó üzenetek katolikus szemléletűek, hiszen a gyónásra, szentáldozásra, az Eucharistia tiszteletére, Szűz Mária tiszteletére való felhívások jelennek meg bennük. Sajnos, a protestáns egyházak éppen ezeket az eszméket, valamint a szentségeket, és a szenteket nem fogadják el. Tehát, ha a katolikusokból nem lesz protestáns (márpedig igen erősen remélem, hogy erre nem kerül sor), vagy a protestánsokból nem válnak katolikussá, a nézeteltérések mindvégig fennmaradnak. A protestantizmus kizárólag a Bibliát fogadja el mint forrást, tehát sem a szentek, sem a magánkinyilatkoztatások szövegét, sem pedig a keresztény hagyományban összegyűjtött tanokat nem fogják elfogadni, tehát kár a vitáért. Én személy szerint már többször hallottam reformátusoktól és evangélikusoktól is, hogy a katolikusok “bálványimádók”. Ezt határozottan visszautasítom, és az ilyen megnyilatkozásokat nem tartom keresztényinek. Imádkozom értük, hogy az előítéleteiktől meg tudjanak szabadulni, és kinyíljon végre a szívük.
          Ha valamilyen témában (pl. a katolikus Egyház tanításai) nem járatos valaki, vagy hatalmas előítélettel indul neki a gondolatai megfogalmazásának, jobb lenne, ha inkább nem nyilatkozna. Én mindenesetre nagyon félnék, hogy megbántom Jézust. Egyébként a szigorúságot tekintve, a Katolikus Egyház sokkal szigorúbb tanokat vall, mint a protestánsok, ők meglehetősen lazítottak az keresztény tanokon. De ezekről könyvtárnyi anyagot lehet találni.
          Nem az egyéni Biblia-magyarázatok, értelmezések a mérvadók, hanem az egyházi Tanítóhivatal által őrzött hitletétemény. Az egyéni magyarázatok ugyanis tele lehetnek rengeteg tévedéssel, hiszen lelki fejlődésünkben mindannyian más és más szinten állunk, és ez változhat jó és rossz irányba is, sajnos. Amit tegnap még nem értettem, ma már lehet, hogy megértem, de lehet, hogy csak évek múltán fogom az értelmét megérteni, vagy rájövök, hogy korábban rosszul értelmeztem valamit. A bizonytalanságomban az Egyház tanításaihoz fordulhatok.
          Isten csak egy van (Szentháromság), és Igazság is csak egy van. Mindenki törekedjen az Igazság megismerésére.
          Köszönöm.

        2. Kedves Johanna!

          A “viták” abból adódnak, hogy mi bibliai alapokon állunk, ti pedig “egyházi tanítás” alapokon álltok. Mi Isten beszédét tartjuk egyedüli mércének, ti pedig az “egyház” beszédét tartjátok mércének. Mi mindent a Szentírás alapján vizsgálunk meg (ahogyan a Szentírásban az parancs), ti pedig az egyházatok tanítása szerint. ( Egyébbként sajnos ez a protenstáns egyházakban is jellemző a tömegekre nézve.)
          írod:
          ” Én személy szerint már többször hallottam reformátusoktól és evangélikusoktól is, hogy a katolikusok ?bálványimádók?. Ezt határozottan visszautasítom, és az ilyen megnyilatkozásokat nem tartom keresztényinek. Imádkozom értük, hogy az előítéleteiktől meg tudjanak szabadulni, és kinyíljon végre a szívük.”

          Ezek nem előítéletek, hanem a Biblia mondja ezt. A “keresztényi” magatartás pedig nem az, hogy akár Isten beszédét, vagy Krisztust is megtagadjuk, csak azért, hogy mások elhiggyék rólunk, hogy szeretjük őket ( ez majd az AK vallása lesz, ami már igencsak készül!) . Bár természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk másokat ( hiszen akkor nem is törnénk magunkat pl itt hsz-ok írásával), de nem fogunk az Igazság ellen szólni, a “szeretet” nevében! Illetve, az Igazságot fogjuk szólni a szeretetért!

          írod:
          “Ha valamilyen témában (pl. a katolikus Egyház tanításai) nem járatos valaki, vagy hatalmas előítélettel indul neki a gondolatai megfogalmazásának, jobb lenne, ha inkább nem nyilatkozna. Én mindenesetre nagyon félnék, hogy megbántom Jézust. ”

          A kat egyház honlapján lehet tájékozódni a tanaitokról, tehát azért nem “tudatlanul” állunk hozzátok, és mint mondtam már nem előítéletekkel. Jézust pedig akkor bántanánk meg nagyon, ha nem tennénk bizonyságot neketek, a Benne lévő üdvösségről, életről!
          Ha nem mondanánk el, hogy meg kell térnetek (Istenhez fordulni, az Úr Jézus Krisztus váltsága alapján( kizárólag, nem mások közbenjárását kérve!). És ez egy akarati, időhöz kötött döntés, és nem egy életen át tart! ), befogadván, behíván Őt a szívetekbe, ami által újjászülettek. És hogy be kell töltekeznetek Szent Lélekkel, Aki azután minden igazságra megtanít benneteket, az Isten Igéje, a Biblia alapján! ( Mármint, ha elkezdítek majd olvasni!) Mert, akiben nincs az Isten Fia, akiben nincs az Isten Szelleme, az nem az Övé! És ezért nem tudjátok azt se, hogy a Biblia Isten írott Igéje, Jézus pedig az élő Igéje, és kizárólag az tartalmazza az Isten akaratát életünkre nézve! Ha az élő Igét ismernétek, akkor le se tudnátok tenni az írottat, annyira vágynátok azt olvasni! És tudnátok, hogy minden, ami az abban foglaltakkal ellentétes, az a gonosztól van!

          írod:
          “Egyébként a szigorúságot tekintve, a Katolikus Egyház sokkal szigorúbb tanokat vall, mint a protestánsok, ők meglehetősen lazítottak az keresztény tanokon. De ezekről könyvtárnyi anyagot lehet találni.”

          Mi itt nem egyházak, felekezetek, stb-k tanításait reklámozzuk ! Kizárólag a Biblia tanításait, a Szent Lélek kijelentése alapján, amelyet az újjászületett tanítványoknak ad ! Mert: Luk. 8,10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.
          Mert szellemi igazságokat, csak a Szent Szellem által, érthetünk meg. Szellemi dolgokban a testi okosság nem számit! Márpedig, akinek nincs újjászületett szelleme, az “halott”. A halottnak meg mondhatsz akármit.

          De egyébként , mi is látjuk a lazaságot a “kereszténységben”, ami persze nem azt jelenti, hogy az , hogy mások esetleg bűnösebbek, az személyszerint bárkit is fel fog az ítéletkor menteni.

          íros:
          “Nem az egyéni Biblia-magyarázatok, értelmezések a mérvadók, hanem az egyházi Tanítóhivatal által őrzött hitletétemény.”

          A Szent Lélek személyszerint vezet bennünket, az Ige alapján, mindig a megfelelő táplálékot nyújtva a számunkra! Ezek lehetnek idősebb, tapasztaltabb “juhok”, ill szolgálók tanításai is akár ( amely természetesen az Ige szűrőjén át megvizsgálva fogyasztandók)! És abban az esetben, ha ” az egyházi Tanítóhivatal által őrzött hitletétemény” az Isten beszéde által megvizsgálva, Annak ellentmond, akkor azt is elvetjük!

          írod:
          ” Az egyéni magyarázatok ugyanis tele lehetnek rengeteg tévedéssel, hiszen lelki fejlődésünkben mindannyian más és más szinten állunk, és ez változhat jó és rossz irányba is, sajnos. Amit tegnap még nem értettem, ma már lehet, hogy megértem, de lehet, hogy csak évek múltán fogom az értelmét megérteni, vagy rájövök, hogy korábban rosszul értelmeztem valamit. A bizonytalanságomban az Egyház tanításaihoz fordulhatok.”

          Aki újjászületett keresztény, abban a Szent Lélek él. Ha elbizonytalanodunk, akkor mindig fordulhatunk személyesen hozzá, hiszen rajta kívül senki nem tud jobb tanítást, útmutatást adni!
          1 Ján. 2,27 És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
          Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.

          írod:
          “Isten csak egy van (Szentháromság), és Igazság is csak egy van. Mindenki törekedjen az Igazság megismerésére.”

          Igen, mi is erről beszélünk! Meg arról, hogy Jézus az Út, az Igazság és az Élet! És aki a Nevét segítségül híva, az megtartatik!

        3. Kedves Ida!

          A válaszodból kitűnik, hogy sajnos, mégsem ismered a katolikus vallást, mely a legszigorúbban a Szentírásra támaszkodik. Mi valamennyien olvassuk a Szentírást. Kiragadsz olyan motívumokat, melyekkel bizonyítani véled az igazadat. Én nem kívánok arról vitatkozni, hogy ki a jobb hívő, mert ezt egyedül Isten tudja megítélni. A katolikusok imádják Istent, Jézus Krisztust, és a Szentlélek Istent. Tisztelik a szenteket, és megkülönböztetett tiszteletet mutatnak a Szűzanya iránt.

          Amit a szeretet és igazság viszonyáról írtál, igazad van. Nem kell képmutató módon “szeretni”. Erre senki nem kért fel téged. Aki kereszténynek vallja magát (legyen bármilyen felekezetű), az nem tagadhatja meg Krisztust!!!

          Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
          Ha szeretet nincs bennem,
          Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
          Legyen bár prófétáló tehetségem,
          Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
          Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
          Ha szeretet nincs bennem,
          Mit sem érek.
          Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
          S vessem oda testem, hogy elégessenek,
          Ha szeretet nincs bennem,
          Mit sem használ nekem.
          A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
          A szeretet nem féltékeny,
          Nem kérkedik, nem gőgösködik,
          Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
          Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
          Nem örül a gonoszságnak,
          De együtt örül az igazsággal.
          Mindent eltűr, mindent elhisz,
          Mindent remél, mindent elvisel.
          A szeretet soha el nem múlik.
          A prófétálás megszűnik,
          A nyelvek elhallgatnak,
          A tudomány elenyészik.
          Tudásunk csak töredékes,
          Töredékes a prófétálásunk is.
          Mikor azonban eljön a beteljesedés,
          Ami töredékes, véget ér.
          Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
          Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
          De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
          Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
          Akkor majd színről-színre.
          Most csak töredékes a tudásom,
          Akkor majd úgy ismerek,
          Ahogy én is ismert vagyok.
          Most megmarad a hit, remény, szeretet,
          Ez a három,
          De köztük a legnagyobb a szeretet.

        4. “Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik ajánlgatják magukat. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást. Mi ellenben nem dicsekszünk a mértéken túl, hanem csak hatáskörünk mértéke szerint, ahogy az Isten szabta ki nekünk, s ahogy hozzátok is eljutottunk. Tehát nekünk nem kell átlépni hatáskörünket, mintha másként nem jutnánk el hozzátok, hiszen Krisztus evangéliumával csakugyan eljutottunk hozzátok.”
          (2Kor, 10. 12-14)
          De “aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.”
          (2Kor, 10. 17-18)

          Köszönöm.

        5. Kedves Johanna!

          írod:
          “A válaszodból kitűnik, hogy sajnos, mégsem ismered a katolikus vallást, mely a legszigorúbban a Szentírásra támaszkodik.”
          Akkor végülis én se értem, hogy hogyan olvasgathatsz, olyan üzeneteket, ahol “Krisztus földi helytartóját, akiben Krisztus megtestesült , a Tévedhetetlent, stb-t” ( amelynek igazságát úgye, a Szentíráshoz való legszigorúbb ragaszkodás alapján döntötték el a zsinataitokon), simán csak hamisprófétának neveznek!? Mert miután Krisztus választotta ki magának helytartónak (legszígorúbban a Szentírásra támaszkodva) , és Ő ( tanaitok szerint, amelyet mint tudjuk a legszigorúbban a Szentírásra alapoztak) benne meg is testesűl, akkor hogyan lehet a megtestesűlt Krisztusotokban a Hamispróféta lelke?! Vagy esetleg nem hisztek a Szentírásnak, amely alapján tudjuk ezen igazságokat is? Vagy esetleg olyan Istenetek, Krisztusotok van , Szűz Máriával egyetemben ( akit, mint már említetted, nemsokára “társmegváltóvá” avatnak, szigorúan a Szentírásra hívatkozva!), akiket csak úgy “lehajított” a “Krisztus trónjáról” egy Hamispróféta?! És azóta egy “sötét lyukból” küldözgetik az “üzeneteiket”? A ti Istenetek illegallításba vonult?Lazán kihajították a Vatikánból? Akkor most azt még mennyire lehet “Krisztus egyházának” tekinteni ( szigorúan Szentírási alapon!)?! Akkor most ti egy olyan egyház mellett “kampányoltok”, amelynek az élén a Hamispróféta áll ( mármit, ahogyan tudjuk azokból az üzenetekből, amiket “Jézusotok”, “Szeretett Édesanyátok,Az Üdvösség Anyja”, “meg a mennyei Atyátok” a búvóhelyükről üzengetnek)?( EGYÉBKÉNT MI EGY OLYAN KRISZTUSHOZ HÍVTUNK BENNETEKET, AKI NEM HAGYJA GYÁVÁN MAGÁRA A NYÁJAT! Minden báránykáját féltékenyen , személyesen őrzi. És a mi mennyei Atyánk a mindenség teremtője, akinél még a hajszálaink is számon vannak tartva! Nem húzná be “fülét-farkát” egy hamispróféta előtt)
          Márcsak azért kérdezem, hogy ha a hamispróféta az egyházatok feje (mint az üzenetekből kiderűl), akkor mit kerestek még ott? Vagy nem is Krisztushoz, hanem az egyházatokhoz ragaszkodtok ( szigorúan Szentírási alapokon), legyen abban bárki is az úr?

          Köszönöm, hogy leírtad, amit leírtál! Sajnálom, hogy nem vetted észre, hogy a Krisztust hírdettük nektek, nem magunkat, és nem egyházakat.
          2Thessz 2,10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna.
          2Thessz 2,11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot.

          Békesség!

        6. Kedves Ida!
          Azt írtad, hogy nem az a szándékod, hogy különböző felekezeteket reklámozz, hanem, hogy Krisztust hirdesd nekem. Az Evangélium, azaz Krisztus tanításainak hirdetését a legfontosabb dolognak tartom. Hiszen Szent Pál Apostol is azt írja, hogy az Evangéliumot nekünk keresztényeknek mindig kötelességünk hirdetni, akár alkalmas, akár nem, mert Isten minden gyermekét üdvözíteni szeretné, és ehhez szükséges, hogy az Evangélium minél több emberhez eljusson. De az a kijelentésed, hogy Krisztust hirdesd nekem, egy kicsit meglep, mert számomra azt közvetíti, hogy úgy gondolod, hogy a keresztény felekezetek (katolikus) nem ismerik, vagy nem szeretik, nem imádják Krisztust, és meg kell győzni őket mindenáron. Azért is írtam, hogy aki kereszténynek vallja magát nem tagadhatja meg Krisztust (te írtad: “A ?keresztényi? magatartás pedig nem az, hogy akár Isten beszédét, vagy Krisztust is megtagadjuk, …..”, ez a mondatod elképesztett), mert ha megtagadja, megszűnik kereszténynek lenni, és akkor már hiába mond akármit az emberek előtt, Isten látja az ő minden szándékát, hiszen Isten a szíveket és a veséket vizsgálja. Emiatt pl. én azt mondtam, hogy nem vagyok jogosult megítélni, hogy ki milyen szinten hisz, vagy nem hisz, és nem is az a lényeg, hogy elfogadd az én véleményemet, hiszen nem az én véleményem számít, hanem az Igazság mindenek felett. Én csak egy tanítvány vagyok, és tudom, hogy életem végéig folyamatosan tanulmányoznom kell Isten Igéjét. De nem csak tanulmányozni, hanem Jézus Krisztus tanításai szerint kell élnem. Erre törekszem. Az emberek jó esetben igyekeznek mind jobban megismerni Isten kinyilatkoztatását, valamint Megváltónknak, Jézus Krisztusnak életét és tanításait. Sajnos azonban a szekularizált világban az emberiség nagy része nem keresi Istent, hiszen a földi boldogság, élvezetek, karrier, mammon után lohol. Személy szerint nagy örömet okoz nekem, ha valaki már elindul a hit útján, hiszen Pál Apostol szavai szerint a földön az ember csak töredékes tudást tud magának szerezni a Teremtő Isten misztériumából, hiszen képtelenek lennénk a végtelen Isten végtelen Szeretetét, végtelen Irgalmát, végtelen Jóságát teljességében felfogni. Erre még az angyalok sem képesek. Aki pedig elindult Jézus Krisztus megismerésének Útján, és “mindvégig kitart”, az ő segítségével eljut az Igazságra, és az (örök) Életre. Az Úr soha nem hagyja el azt, aki Őt hívja, felkarolja, magához öleli. A hiba mindig az emberben van, és hibáinkat alázatosan el kell ismernünk, különben a gőgösség bűnébe esünk, mely után megkeményedik a szívünk.

          Az egy kicsit a gondom, hogy azt mondtad, nem akarsz felekezeteket reklámozni, de mégis olyan kérdéseket teszel fel nekem, melyekre a katolikus hitem szerint válaszolhatnék. Például a jelenlegi pápával kapcsolatos kérdéseidre a válaszomat csak több oldalon tudnám összefoglalni, hiszen történelmi szempontból is meg kellene vizsgálni a Katolikus Egyház kétezer éves fejlődését (és sajnos ebben hullámhegyek és hullámvölgyek is vannak, analóg módon az egyes ember spirituális fejlődéséhez. Nem vagyunk annyira vakok és süketek, vagy elfogultak,hogy a hibákat is fel ne ismerjük, de az ember gyarlósága és tökéletlensége sokszor okoz problémákat. Ha olvasod a katolikus honlapokat, valószínűleg látod is, hogy sajnos még ott is rengeteg ellentét, ellentmondás van jelenleg.). Ugyanis e hosszú idő alatt nagyon sok jelentős folyamat figyelhető meg, melyet sajnos nem tudok tíz mondatban megfogalmazni. A Sátán a kereszténység bölcsőjénél már támadásba lendült, és azóta egyre kifinomultabb eszközökkel igyekszik a Katolikus Egyházat elpusztítani. (Erről is olvashatsz a Bibliában) Azért írom a Katolikus Egyházat, mert ez az egyház Krisztus alapítása folyamatosan fennmaradt, az összes többi felekezet későbbi időpontokban szakadt le a tőről.
          Én nem “reklámozni” szeretnék, hiszen a keresztény hitet, a vallásunkat, Krisztust olyannyira tisztelni kell, hogy nem szabad a világi dolgok szintjére lealacsonyítani, és a politikai pártokhoz hasonlóan állandó ellenzékként szócsatákat kezdeményezni. (A hozzászólásaidban minden mondatomat megtorpedózod, azonnal tudsz ellentmondani, nem közölni akarod az ismereteidet, hanem legyőzni engem.
          Ajánlom a következőkön való elgondolkodást: “Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyikteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségében, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a szomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretet. Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának…….” (Róm 12. 1- 19) )

          A Katolikus Egyházhoz való tartozásomat azonban bátran vállalom, mert ez az igazság. Tudom, hogy a leginkább mindig a katolikusokat támadják meg azonnal, és mindenáron sarokba akarják szorítani, ez akár kellemetlen is lehet, és sokakat arra késztet, hogy inkább eltitkolják hovatartozásukat, de én nem szégyenlem, hogy a keresztény felekezetek közül a legteljesebb, legautentikusabb vallásnak a katolikus vallást tartom, ezt megvallom akkor is, ha leharapod a fejem, vagy felnyársalsz, vagy ideológiai csatákban darabokra szaggatsz.

          Engem mindig megdöbbentett, és értetlenül állok az előtt, hogy az egy igaz vallás ilyen sok felekezetre és változatra szakadt szét aszerint, hogy az emberek mit fogadnak el és mit nem, hogyan értelmezik a Szentírást. De az emberi gyarlóságnak tudható be az, hogy oly sokféleképpen látunk. Ha pl. egy 20 tagú osztálynak feladsz egy verset elemezni (ami mondjuk sokkal könnyebb feladat, mint a Biblia magyarázata), nyugodt lehetsz abban, hogy a hasonlóságok mellett sok sok egyéni meglátást is fogsz olvasni a dolgozatokban. Hát így működik az ember, szubjektív gondolatai vannak, melyeket nagyban befolyásol az, hogy éppen milyen műveltséggel rendelkezik, milyen kultúrából származik, vagy mennyire kreatív a gondolkodásban. Ezért figyelhető meg, hogy oly sok szubjektív vélemény formálódik magáról a hitről és vallásról is. (És ha mindenki megtérése után azonnal megkapná a Szentlélek adományát, nem lehetne ennyi eltérés a fejekben. Egységessé válna a kereszténység, hiszen egy Igazság van, azt nem lehet ezerféleképpen magyarázni. Ha mindenki azonnal megkapná a Szentlélek adományát, az lehetetlen lenne, hogy az egyik embernek ezt tanítja, a másiknak pedig mást, mert Isten nem téveszt meg senkit. A zűrzavar, a káosz létrehozása a “diabolosz”, azaz “összedobáló” sajátja. Az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami efölött van, az az ördögtől származik.
          Szerintem a Szentlélek Isten adományát ki kell érdemelni, méghozzá nagyon is ki kell érdemelni, Isten minden szempontból próbára teszi az embert, mielőtt a legnagyobb kincset megadja neki, és mihelyt az ember valamilyen oknál fogva érdemtelenné válik erre az ajándékra, Isten azonnal visszaveszi azt. Persze folyamatosan imádkoznunk kell azért, hogy megkaphassuk a Szentlélek Istennel való betöltekezést, a leghitelesebb tanítót.)

          A Katolikus Egyház tanításai a Szentírás alapján megfogalmazott hittételeket tartalmazza. Ezeket a hittételeket nagy gondossággal és körültekintéssel, a Szentlélek Isten segítségét kérve tudós, a teológiában jártas papjaink, főpapjaink, pápáink fogalmazták meg, akik tisztában vannak/voltak felelősségük nagyságával. Ez a tanítás keretet ad, stabilitást ad, biztonságot ad, hiszen ha mindenki szubjektíve magyarázza a Szentírást, nagy keveredés lesz, azaz már van is, hiszen ennek az eredménye az, hogy ma a világban kb. kétezer keresztény felekezet (a lettöbbjük az USA-ban) működik. Szóval ezen el kell gondolkodni.

          Az előbbiekhez visszatérve, a Tanítóhivatalra szükség van, hiszen amíg a testvérek nem jutnak olyan magas szintre az erényekben és hitben, hogy megkaphassák a Szentlélek Isten adományát, aki közvetlenül tanítja őket, támogatásra, útmutatásra, lelki vezetésre szorulnak. A szentek képesek voltak egyedül is magas szintre eljutni alázatos, erényes, imádságos, élettel, elmélkedéssel, de az átlagember sokszor azt sem tudja, hogyan kezdje el, és amíg kevés ismerettel, és megértéssel rendelkezik, a sok egyéb “filozófiai áramlat”, más vallások, new age, melyek racionálisak is lehetnek (Hiszen ha azonnal látható a hazugság, a józan paraszti ésszel gondolkodó ember is átlát a szitán. De a csaló kifinomult eszközöket használ. Nem megy szemtől szembe áldozatával, hanem csellel, csapdával operál.), tehát alapvetően hihetők, mialatt tévedéseket tartalmaznak, eltávolíthatják a tanulót az Igazságtól, Istentől, és a Sátán rabságába kerül.

          Ezért van szükség az Egyházra, azon belül papjainkra, hogy mint egy édesanya tanítsa, táplálja sérülékeny, gyámoltalan gyermekeit. Nem lehetünk önteltek, a Sátán lényegesen intelligensebb, mint az ember, s amíg nincs valaki felvértezve a hit fegyverzetével, könnyedén elbuktathatja. Az Egyház felelőssége Jó Pásztorként Isten gyermekeinek védelme, oltalmazása, támogatása a Sátán támadásaival szemben, fejlődésük elősegítése, figyelemmel kísérése, tanácsok adása, stb.

          Kedves Ida!
          Ne haragudj, hogy ilyen sokat írtam, de amikor elkezdtem válaszolni neked (pedig eredetileg csak néhány mondatot terveztem) áradni kezdtek bennem a gondolatok. Hát leírtam.
          A pápával kapcsolatos kérdéseidre – ha még nem unsz nagyon engem – is szívesen válaszolok, de lehet, hogy ez az oldal nem arra való, hogy vallási értekezéseket írjunk.
          Elnézésedet szeretném kérni, hogy először azt írtam, hogy protestáns alapokról indulsz ki. Időközben rájöttem, hogy te nem vagy sem református, sem evangélikus. Először úgy tűnt, de tévedtem.

          Köszönöm a türelmedet.

        7. Kedves Ida!

          Az előbbi hozzászólásomból kimaradt egy valami, amit azért szerettem volna megvilágítani. Mégpedig az, hogy azt kérdezted, miért olvasom és hiszem el a Nagyfigyelmeztetés üzeneteit.
          Amikor az ún. magánkinyilatkoztatásokról írtam, általánosságban írtam. Nem csak és kizárólag a Nagyfigyelmeztetésre gondoltam. Korábbról is ismerünk magánkinyilatkoztatásokat, Mária-jelenéseket (pl. jelenések voltak Fatima, Garabandál, Lourdes, magánkinyilatkoztatásokat kapott (nem lehet mindet leírni, mert nagyon sok volt) többek között Maria Vartorta, Szent Faustina Kowalska nővér, és még Szent Pio Atya is. A Katolikus Egyház elismeri, hogy Isten napjainkban is küldhet prófétákat, látókat, stb., de mivel azt is tudjuk, hogy a Sátán sokszor megpróbál a világosság angyalaként mutatkozni, az Egyház erre szakosodott papjai alaposan megvizsgálják az üzeneteket, jelenségeket, összehasonlítva a Szentírásban foglaltakkal. Vannak olyan üzenetek melyeket az Egyház hitelesnek ismert el, és nagyon sok olyan is, melyekről egyértelműen kiállította a hamis bizonyítványt. A jelenleg vitatott üzenetekről még nem született hivatalos elismerés, gondolom azonban, hogy már elkezdték vizsgálni. A Katolikus Egyház megköveteli, hogy a Szentírást minden katolikus teljes mértékben elfogadja, és azt hitünk alapvető forrásaként kezelje. Arra azonban senkit sem kötelez, hogy az általa hitelesnek minősített magánkinyilatkoztatásokat a katolikus hívőknek kötelező érvénnyel el kell ismernie, vagy hinni kell benne. A minősítést megadja, és a hívők lelkiismeretére bízza, hogy elhiszik-e az üzenetekben foglaltakat, avagy nem. Az Egyház által hamisnak minősített üzeneteket azonban tilos a katolikusoknak olvasniuk. A jelenlegi üzenetekről még hivatalos minősítés nem készült, tehát minden katolikusnak körültekintőnek kell lennie azok olvasása közben. Ezért is fordulhat elő az, hogy papjaink, püspökeink között némelyek veszélyesnek, hamisnak tartják ezeket az üzeneteket, de nagyon sok olyan is van közöttük, akik pedig pont ellenkezőleg. Nyilván ez a bizonytalanság még egy ideig el fog tartani, de ha kérjük Istentől a támogatást, és a megkülönböztetés adományát, hogy felismerhessük, hogy egy adott üzenet helyes vagy sem.

          Szóval egyelőre mindenkinek a saját lelkiismerete szerint kell eljárni.

          Köszönöm.

    2. Kedves Dávid!
      Nagyon régen jártam katolikus templomban és a kakolikus vallást sem ismerem mélységeiben. (Habár szeretném jól ismerni!) Ugy tudom a templomaitokban vannak szobrok a szentekről. És alá is van irva, hogy melyik kit ábrázol. Amikor közbenjárást kértek tőlük, akkot azt térdenállva könyörögve teszitek? Nevezhető ez imádságnak? (csakmerthogy a gondolatátvitel két földi ember között nem lehetséges… normál körülmények között…) Vagy ha nem igy van, akkor miért van térdeplő pad az egyes szobrok előtt? Nem kötöszködésképpen kérdezem, habár elég értetlenül.

      1. Üdv Herceg71
        Nálunk a templomban van egy nagy Szent Antal szobor és nincs előtte térdeplő nincs fejhajtás meg ilyenek ez nem bálványimádat. Ez éppen olyan, mint mikor otthon vagy és Istent kéred a mindennapokhoz, hogy adjon erőt, de ez nem egy bevett szokás a katolikusoknál nem erre épül, vannak szentek, de hogy most nekik mi a funkciójuk azt nem tudom
        Ha szentek lettek, akkor valamiért és kevesen lesznek szentek és stigmatizáltak vagy akármi. Nem tudom neked megmagyarázni, erről sokat kellene tanulni stb… De a bibliát is forgathatod évtizedekig sokkal nem leszel okosabb a próféciákat illetően is majd meglátod.

        1. Pedig de!
          “És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig… és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik.” Dániel 12:9-10

    3. Kedves Dávid!

      írod:
      ” Ti nem imádkozzátok a rózsafüzért? az nem Mária imádat, csak őt kérjük, hogy járjon értünk közben Jézusnál ennyi! Én nem haragszom meg senkire sem nyugodtan írjatok bármit is.
      Üdv Dávid.”

      Reméljük is , hogy nem haragszol/haragusztok meg senkire! Nem azért írjuk ezeket, hanem hogy közelebb kerülhessetek Úr Jézushoz!
      A “rózsafüzért” nem imádkozzuk, nincs rá szükségünk. Éppen erről beszélünk, hogy amikor eldöntöd, hogy megtérsz, Istennek adod a további életedet , és elfogadod tőle a megváltást, amit az Úr Jézus Krisztusban ajándékozott neked ( meg mindannyiunknak), és befogadod a szívedbe Jézust, és életed urának fogadod Őt ( ezt elmondod neki! Saját szavaiddal!), akkor a szellemed újjászületik ( isteni, krisztusi természet részesévé válsz), és személyes kapcsolatba kerülsz Istennel, az Úr Jézussal és a Szent Lélekkel ( a Szent Lélek által)! Ennek “napja” van! Az ember pontosan tudja, hogy mikor született újjá! (Az más dolog, hogy a megszentelődés (bár Isten attól fogva, hogy lakozást vett benned Krisztus a Szent Lélek által, tisztának, igaznak, bűntelennek, és tökéletesnek lát az Úr Jézus Krisztusban), a megtisztulás , nevelés, növekedés ( ahogyan az a gyerekeknél is van) és a többi dolog egy életen át tart, de az újjászületés, akkor történik!)
      Namármost, a megváltás nem csak arról szól, hogy megbocsáttattak a bűneink, elkerültük a kárhozatot, és üdvösséget nyertünk, hanem arról is, hogy Isten a Krisztus Jézusban helyreállította az édeni állapotot az ember szellemében. Vagyis Isten az emberrel jár ( ahogyan az teremtetett is , és ahogyan volt a bűneset előtt! Hiszen mi erre az Istennel való személyes kapcsolatra lettünk teremtve! Ez a megváltás igértetett meg már Ádámnak és Évának is!) . És az Úr Jézus megnyította előttünk az Istenhez vezető utat ( ill Ő az Út Hozzá, többek között ezért is van Ő bennünk, és mi Őbenne!), és saját magunk mehetünk imádságban is Atyánkhoz, a saját szavainkkal hálákat adva, dicsérve, és könyörögve! ( Ha pedig éppen “elakadnánk”, akkor a Szent Lélek könyörög értünk, vagy dicséri helyettünk “kimondhatatlan beszédekkel”!)

      Mi erre hívunk benneteket! És nem csak mi, hanem mennyei Atyánk is, mert Ő olyanokat keres, akik Szellemben és Igazságban imádják! És ahogyan már többször írtam/tuk: Jézus az Út, az Igazság és az Élet! És senki nem mehet az Atyához, hanem csak Ő általa! (És ebben senki közbenjáró segíteni nem tud nekünk Rajta kívül! Őt kell befogadnuk , mert Ő az “ajtó”, a “keritésen” ( Szűz Mária, többi szentek, angyalok, közbenjáró imádkozók, stb-k) keresztűl nem juthatunk be az “akolba”! Dönteni nekünk kell! ( És addig, amig ezt nem tesszük meg, addig nem leszünk “bárányok”, csak “bégetünk”!)

      1. Szia Ida!
        Sajnos nehéz nekem ezt megérteni, majd remélem egyszer megfogom, nagy ésszel nem lettem megáldva és nem tudom, hogy Istennek van-e terve velem, vagy csak egy vagyok a sok közül. A rózsafüzért anyukám már régóta imádkozza, mint sokan mások, most is volt októberi ájtatosság ilyenkor a szentmise előtt egy fél órával imádkozzák az asszonyok a rózsafüzért, nálunk Szűz Mária nem egyenlő Jézussal, Istennel és a szentlélekkel. Azért Mária mégiscsak Jézus anyja, tehát Isten nem bízhatná meg egy ilyen feladattal, hogy segítsen valamilyen formában? Nem tudom………… még tanulnom kellene sok mindent, hogy melyik oldalon fogok állni a jó vagy a megtévesztett azt nem tudom, remélem az első.

        1. Kedves Dávid!

          A Klubba írtam, hogy hogyan tudsz megtérni! Ha megteszed, utána érteni fogod!
          Mert meg van írva: Ján. 6,35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. Ján. 6,37 Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
          Továbbá:
          ?Mát. 7,8 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.

        2. Kedves Dávid!
          “Sajnos nehéz nekem ezt megérteni, majd remélem egyszer megfogom, nagy ésszel nem lettem megáldva és nem tudom, hogy Istennek van-e terve velem, vagy csak egy vagyok a sok közül.”
          Megnyugtatlak, a legtöbbünk nem lett “nagy ésszel” megáldva, de van egy hatalmas és bölcs Istenünk, akihez bármikor bátran fordulhatunk bölcsességért is. Ő mondta:
          “Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad.” Jakab 1:5
          Biztosíthatlak, hogy Istennek terve van az életeddel, Isten meghatározott céllal alkotott meg téged, és szeretné az ő tervét megvalósítani a te életedben. Mindenkit egyedinek teremtett, tehát nem egy vagy a sok közül. Ha keresed Istent, az ő akaratát, olvasod az Igéjét, imádkozol hozzá (nyugodtan imádkozhatsz a saját szavaiddal, mondj el neki mindent, ami a szíveden van), akkor ő válaszolni fog neked, és vezetni fog azon az úton, amin járnod kell. De mivel az én szavam nem lehet igazi biztosíték, hadd idézzem Isten szavát:
          “Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. ” Jeremiás 29:11-13

    4. Szia Dávid!

      még írnám erre:”Azt az üzenetek sohasem írták, hogy mi angyalokat kérjünk, hogy azok segítsenek. Jézustól és Szűz Máriától jönnek az üzenetek soha nem volt írva, hogy mi angyalokat kérjünk vagy mennyei seregeket, de Mihály arkangyalt kérik a keresztények, hogy segítse őket a sátán elleni harcban! itt nincs szó semmi fajta Mária imádatról, Szűz Mária közben jár értünk ennyi a lényeg”

      Amit André tett fel, az csupa ilyen “imádságból” áll! Egyébként a Sátánt már Úr Jézus legyőzte, vele szemben nem kell harcolnunk, csak megállni a megszerzett győzelemben, amely már a mienk Krisztusban! ( Persze a Sátán igyekszik elhítetni a keresztényeket, hogy nekik kell vele harcolniuk , de ha így lenne, már rég halottak lennénk! A hítnek harca az más, ott is csak addig próbálhat bennünket, ameddig elszenvedhetjük, és az a javunkat szolgálja! De, ha valamit megharcolunk, az kinccsé válik számunkra! De erről majd, ha érdekel!)

  9. Egyetértek Csaba bejegyzésével. A katolikusok – szerény személyem is – a Szűzanyát és a szenteket nem imádják, hanem tisztelik, életüket, cselekedeteiket, tanításaikat (lásd nagy egyházatyák, pl. Szent Ágoston, Szent Ambrus, avagy Szent Jeromos, és még sorolhatnánk, stb.) példaértékűnek tartják. Krisztus édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tisztelete és szeretete már nagyon régóta kíséri a katolikusok életét, és az ő közbenjárására és hathatós segítségére vonatkozóan rengeteg tanúságtevővel lehet találkozni a történelem során, és persze napjainkban is.
    Érdemes egyébként elolvasni e szentek életét, vagy akár legjelentősebb műveiket, mert nagyon sokat lehet belőlük tanulni és épülésünkre szolgálnak. Útmutatók lehetnek a lelki életünkben.
    Ida által a Szentírásból kiemelt részleteket valóban jól meg kell jegyezni, és mindig ébernek és körültekintőnek kell lenni. A hamis próféták úgy jönnek el, mint a báránybőrbe bújt farkasok. Sok szép dolgot mondanak, csiklandozzák az emberek fülét, azt mondják, amit az emberek hallani akarnak. Elnézőek a bűnökkel szemben, vagy a Szent dolgokat becsmérlik. Az igazságba aprócska hazugságokat rejtenek el, melyek beszennyezik és kiforgatják az igazságot. A fogalmak, szavak jelentését összezavarják. Ezek felismerésére meg kell tanulni a sorok között olvasni, és Istentől a megkülönböztetés adományát kérni, hogy elválaszthassuk a jót a rossztól, a búzát az ocsútól.
    A magánkinyilatkoztatásokat a Katolikus Egyház különös gonddal vizsgálja meg, és néha sajnos, túl sokáig is tart egy-egy ilyen vizsgálati eredmény kihirdetése. De már több magánkinyilatkoztatást is elismertek, most erre nem térnék ki bővebben. Isten mindenható, és ha úgy látja jónak kinyilatkozza magát a kicsinyeknek, nem mindig a legtanultabbaknak, vagy akár a legnagyobb teológiai doktoroknak, hanem egyszerű, de mélyen hívő és alázatos, azaz a kicsinységét elismerő embereknek, akik teljes szívükből, teljes lelkükből szeretik Istent, megtartják tanításait, még ha nem is mindig tökéletesen. Sok esetben az is előfordul, hogy bűnös életet élő, vagy tévúton járó embernek nyilatkozik meg, de ő ismeri az ember legbelsőbb, elrejtett tulajdonságait is, és tudja, hogy az adott személy megtér, és adott esetben a legjobb tanítvány, és szolga válik belőle. (Lásd Szent Pál Apostol) Egy biztos, aki meghallja Jézus Krisztus szavát, alapvetően megváltozik, és gyümölcséről ismerszik meg a jó fa. A jó fa csak jó gyümölcsöt terem. Tehát, ha az üzenetek Jézus Krisztustól származnak, az üzenetet közvetítő személy mélyen hívővé válik, és minden igyekezetével Isten és az ő Szent Igéjének mind jobb megismerésére törekszik. Ezzel le lehet mérni, hogy honnan jönnek az üzenetek. A gonosz nem hív fel a Rózsafüzér imádkozására, vagy elmélyült, mindennapi imádkozásra, szent gyónásra, hiszen, ha ezt tenné, meghasonlana önmagával. A gonosz mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy az embert Istentől mind távolabb tartsa. Szóval nagyon óvatosan kell kezelni a magánkinyilatkoztatások megítélését, mert ha az a Szentlélektől való, akkor a bírálattal megsértjük magát a Szentlelket. Kérlek, legyetek mindig óvatosak. Ha nem vagytok biztosak az üzenetek származását illetően, inkább ne nyilatkozzatok róla, mint hogy tévedésbe essetek.
    Sajnos, bizonyos esetekben a műveltség vagy tanultság gőgössé teszi az embert, és úgy gondolja, hogy egyedül ő tudja az igazságot, mindenki más téved. A szívünkben, elménkben, lelkünkben mindig figyelni kell az Úr szavára, hiszen ő mindenkit megszólít, és meghív, akiket a gőg és önteltség nem távolít el az Atyától. A gőgösöktől ugyanis elfordul, mert azok szíve megkeményedik, így nem lakozhatik benne.
    Az életszentség útjára lépés a megtéréssel kezdődik, és egész életünkön át tart. Egyáltalán nem bizonyos, hogy mindaz, aki ezen az úton elindul, el is érkezik a szentté váláshoz, de, ha szívében Krisztus él, folyamatosan haladhat, és fejlődhet, mind jobban és jobban megértheti az Isteni Kegyelem által az Evangélium tanításait, és a megértést követően pedig mind jobban megvalósíthatja azokat az életében. Hiszen a tanításokat nemcsak hallgatni kell, hanem a parancsolatok szerint megélni kell. Jézus Krisztus maga mondta a tanítványainak, hogy legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.
    Miről is ismerszik meg, hogy Krisztus tanítványai vagyunk? Hát ő maga mondja. Arról, hogy szeretjük egymást, mint ahogy ő szeret minket. A szeretet pedig nem lehet önző érzelem, hanem “jót akarunk” a másiknak, vagyis azt kívánjuk, hogy testvérünk üdvözüljön.
    Én teljes szívemből azt kívánom mindnyájatoknak, hogy a mi Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus kegyelme és szeretete által haladjatok az életszentség útján, és szemeteket soha ne vegyétek le Krisztusról. És szeressétek egymást.
    (Elnézést, egy kicsit hosszúra sikeredett)

    1. Johanna,
      Ha az igaz, hogy katolikusként az egyház tanításaihoz fordulsz kérdéses dolgokban, akkor a Nagy figyelmeztetést mindenképpen el kell utasítanod. Itt olvashatsz katolikus érvelést erről:
      http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/2121-erseki-es-puespoeki-nyilatkozat-a-qnagy-figyelmeztetesq-ellen

      Én ugyan e belinkelt érveléssel nem értek egyet, de neked egyet kell értened (mivel hithű katolikus vagy), mert egyértelműen “eretnekséget” tartalmaz a Nagy figyelmeztetés (lásd 2. pont). Ha ennek ellenére elfogadod a Nagy figyelmeztetés kijelentéseit, akkor ezzel szembehelyezkedsz az “egyházi Tanítóhivatal által őrzött hitletétemény”-nyel (például a millenarizmus elfogadása miatt) – és akkor csak egy kérdésem lenne: ezt minek alapján teszed? Ha az érzéseid alapján döntesz így, az ugye nem egy jó alap.
      Javaslom, hogy kezdd el olvasni a Bibliát, hogy élő kapcsolatba kerülhess Istennel, mert ő arra vágyik, hogy személyes kapcsolatba kerülhessen veled, és hogy szólhasson hozzád azon az üzeneten keresztül, amit neked írt.

      1. Hát Xenia ez a link jó nagy hülyeség az biztos.
        1 pont: Amint már írtam addig nemvolt gond míg ki nem derült,hogy ki a HP de miután kiderült mert eretnek az üzenet.
        2 pont: Ha a Bibliába bent van,hogy 1000 esztendeig fog uralkodni akkor nem értem mér eretnekség ha az üzenetben is megvan említve
        3 pont: Így van nem az ő oldalukon van az idő a NF előbb fog megtörténni mint ahogy ők elfogadnák de nemfogják mert a HP uralkodik
        4 pont: Ha olvasta volna a látnoknővel készult interjút akkor tudná,hogy több pap is figyelemmel kíséri és egyből jelentkezett egy papnál az első jelenések után
        6 pont: ez a legjobb itt a linken még az üzenetet se találták el csak befeketíteni akarják így van a linket: A 2011. május 31-i üzenet felszólítja az embereket, hogy készüljenek a ?figyelmeztetésre? (Istentől eredő ?lelkiismereti megvilágosodás?, amelyről egyébként más Szűzanya-üzenetek is szólnak), melyre ?néhány hónapon belül? sor kerül. Ez azóta sem következett be. És a rendes üzenetben pedig így:Csak egy pár hónapotok maradt hátra, hogy felkészíthessétek lelketeket.
        Szóval még véletlenül se mondta,hogy 2011-ben lesz a NF. A lényeg,hogy aki hisz ezekben az üzenetekben azok eretnekek akkor köszi én vállalom.

        1. Mit hallok, Dawe, csak nem a Bibliára hivatkozol az egyház tanításaival szemben?
          Vigyázz, nehogy még a végén véletlenül protestánsnak bélyegezzenek meg! 😉

        2. Mondjuk igaz ha meg az Egyház tanításaira hivatkozok a Bibliával szemben a végén innen kiátkoznak 🙂

        3. Szerintem ne a kiátkozással törődj (főleg, ha csak egy fórumról van szó), hanem magadban tisztázd le, hogy minek alapján ítéled meg a dolgokat. Mert az, hogy “ha az fekszik jobban, akkor az Egyház tanításai alapján”, “ha meg az fekszik jobban, akkor a Biblia alapján” eléggé faramuci. Ha keresed Istent, olvasod az Igéjét, biztos, hogy ki fogja jelenteni magát neked személyesen.

        4. Xenia hogy őszinte legyek az Egyházi tanításokat nem ismerem rendesen nem vagy teológus se pap 🙂 És olyan se vagyok aki kívülről fújja a Bibliát de a lényeget azt tudom belőle. Hidd el az Úr kijelentette magát nekem elég érdekesen mikor még nem hittem benne

        5. Oké, Dawe, én elhiszem. Csak buzdítani szerettelek volna arra, hogy olvasd a Bibliát. Nem azért, hogy teológus legyél, vagy kívülről fújd, hanem azért, mert ez olyan, mintha Isten szerelmes levele lenne hozzánk. Ha valakit nagyon szeretünk, akkor annak minden szavát isszuk. És ráadásul eljöhet az az idő, amikor nem lesz lehetőségünk az olvasására (üldözések, börtön stb.), és akkor majd a Szentlélek fogja tudni eszünkbe juttatni azt, amit korábban olvastunk.

        6. Ez így igaz. Mi azért mert ezeket az üzeneteket olvassuk nem mellőzük a Bibliát és az hogy valamelyik próféciát érted az még nem azt jelenti, hogy mindent érted, mert mondanak minden félét, hogy a tíz szarv tíz királyság mások tíz királyt mondanak és sokan megint másat, akkor kinek van most igaza? Az üzenetekre visszatérve az sem volt mondva, hogy 2011-ben lesz a nagyifgyelmeztetés ezt ki mondta? Két üstökös össze fog ütközni ez van írva az üzenetekben , szerintem az ISON és mégy egy, mert azért egy ilyen mint az ISON nem igen jön most a közeljövőben. De ez csak az én véleményem. Mondom megtérni egész életeden át tart nem úgy van, hogy egyszer megtértem betöltött a szentlélek és többször nem bukhatok el! ez badarság! mindig próbára leszel téve egész életed során bármennyire is jó vagy a sátán mindig kísért. Azért mert mi ezekben az üzenetekben hiszünk az nem azt jelenti, hogy mi nem látjuk úgy a dogokat ahogyan ti, csak egyszerűbb a megfogalmazás és miért? Gondoljátok, hogy ha egy egyszerű parasztember elkezdené olvasni a Bibliát rögtön értené miről van szó, főleg most, hogy a végidőkben élünk. Minél egyszerűben kell, hogy olyan ember is megértse és segítsenek neki, mert előtte a lelkével nem foglalkozott, azt sem tudja a mai emberek több, mint fele, hogy van lelke vagy menny és pokol, az emberek nem hiszik, hogy az ördög létezik, akkor egy olyan fiatalnak, aki soha nem törődött a lelkével ilyen szinten elkezdenél neki beszélni és tudnád szorít az idő te milyen megfogalmazást választanál? a nehezet vagy az egyszerűbbet? Én nem úgy látom, hogy ezek az üzenetek elfordítanák az embereket Jézustól, éppen ellenkezőleg. És ez embertől is függ ki mennyire és mit vesz komolyan pl:mennyire akar üdvözülni! Látjuk mi is a földrengéseket árvizeket, hogy az időjárás megbolondult és tudjuk, hogy ezek a gyötrelmek kezdete, mint ahogy ti is tudjátok. Az üzenetek nem azt mondják, hogy nyugi nincs semmi baj és minden jó lesz igen a választottaknak valamivel könnyebb lesz, mert Isten az övéit megvédelmezi és miattuk rövidülnek meg azok a napok, de azoknak is meg kellesz halni vagy fogságba esni, nekik is tanúságot kellesz tenni!

    2. “A gonosz nem hív fel a Rózsafüzér imádkozására, vagy elmélyült, mindennapi imádkozásra, szent gyónásra, hiszen, ha ezt tenné, meghasonlana önmagával. A gonosz mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy az embert Istentől mind távolabb tartsa. ”

      Hasonló érvelésre már válaszoltam korábban, de az egy másik oldalon volt, most ide is bemásolom:

      Én is kérdezek valamit: A Sátán hol buzdítja az embereket arra, hogy az üdvösség útját kövessék?
      Ha esetleg nem jut hirtelen eszedbe, a választ is megmondom: Apcsel 16.
      ?Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: ?Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!? Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: ?Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!? És az még abban az órában kiment belőle.?
      Igazat mondott a megszállott szolgálólány, az embereket arra buzdította, hogy fogadják el Pál tanítását, aki Isten szolgája, és az üdvösség útját hirdeti. Mégis a Sátántól volt, és Pál nem is kért ebből az ingyenreklámból. Akkor hogy is van ez?

  10. Ida! Hiába mondjuk el, hogy Ján: 10-él és Dánielnél is említenek egy lepecsételt kis könyvet, melynek tartalma a végidőkig nem volt ismerhető, A jelenések és Dániel is nem mindent mondott ell, nem minden részlet ismert abból számunkra, hogy mi történik a végidőkben. Az Úr Jézus feltámadásával a kinyilatkoztatás nem zárult le, csak nem térhet el a szentírástól.

    2013. október 17. Szentségimádáson Jézus?

    “Drága gyermekeim, Szívemnek választottai! Ne hallgassatok azokra, akik megtiltják nektek, hogy üzeneteimet elolvassátok! Ők süketek és vakok kegyelmeim befogadására. Hasonlítanak a farizeusokhoz, és a törvénytudókhoz, akik ugyanígy elutasították tanításomat. Még a csodáknak sem hittek, amelyeket a szemük előtt műveltem. Végül csúfos kereszthalálra adtak Engem hatalomféltésből, mert nem akarták elismerni, hogy Én vagyok a Messiás. De feltámadásommal még több hívet szereztem Magamnak, és kereszthalálom által még több követőre találtam.

    Gyermekeim! Újra mondom: ne higgyetek azoknak, akik meg akarják tiltani, hogy próféciáimban higgyetek! Hisz a saját szemetekkel láthatjátok ezek beteljesülését. Engedelmeskedjetek felhívásaimnak, amelyeket kiválasztott gyermekeimen keresztül üzenek nektek, úgy, mint Szent József, aki hitt az angyal szavának.
    – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-oktober-17-szentsegimadason-jezus/#sthash.pDAOzxDG.dpuf

    “Azt mondják, hogy az utolsó apostollal lezárult a kinyilatkoztatás. Ez annyiban igaz, hogy senki sem hirdethet Isten nevében mást, mint ami a Szentírásban áll. De Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké, és fenntartom Magamnak a jogot, hogy szóljak hozzátok kiválasztott prófétáimon keresztül. Figyelmeztetlek benneteket, és felkészítelek az eljövendő eseményekre, amint ezt kezdettől fogva megtettem, amióta ember él a földön. – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-oktober-17-szentsegimadason-jezus/#sthash.pDAOzxDG.dpuf

    1. Kedves Csaba!

      írod:
      “Az Úr Jézus feltámadásával a kinyilatkoztatás nem zárult le, csak nem térhet el a szentírástól.”

      Az a gond, hogy nem a Szentírást olvassátok akkora elánnal, mint ezeket az írásokat! Ha nem így tennétek, akkor ( megtérve, Úr Jézust befogadva, újjászületve, Szent Lélekkel betöltekezve) a Szent Lélek azonnal kinyítná a szemeteket arra, hogy mi az, ami Tőle van, és mi az, ami nem! De lehet, hogyha azt elkezdenétek olvasni, akkor is meglátnátok ezt!
      És azt is meglátnátok, hogy nem az a fontos, hogy teljesen értsük a próféciákat,( vagy hogy tökéletes Igeismeretünk legyen ( ami persze itt a földön nem is lehetséges) hanem, hogy Krisztussal mindig olyan személyes kapcsolatban legyünk, hogy amikor meg kell majd jelennünk Előtte, akkor ne azt mondja, hogy “…nem ismerlek benneteket! Távozzatok….”! ( És amit még sajnos muszáj elmondani, hogy sokan, akik egész életüket, templomban, gyülekezetekben, imaházakban, stb-ben töltötték, még csak megsem fognak jelenni Krisztus ítélőszéke előtt, mert “akiben most nincs az Isten Fia , az nem az Övé!)

      És ami még plusz, hogy mint erről már többször írtam, eddig semmi nem jelentetett ki a “próféta” által, amit az Igéből ne tudhattál volna meg, viszont egy csomó olyan dolgot mondott, ami az Igével ellenkezik!
      És meg van írva: 2 Kor. 11,13 Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
      2 Kor. 11,14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
      2 Kor. 11,15 Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.

      Az is nagy gond, hogy ti a Sátánt “úriembernek” gondoljátok! Azt hiszitek, hogy soha nem merne Isten vagy Úr Jézus nevében szólni! Pedig de! Sőt bármire képes, hogy azokat, akik nem akarják bevenni az igazságot, elnyelje! És mi itt soha nem azt mondtuk, hogy csak a kat egyházban lesz ez így, hanem minden egyházban! Más egyházakban, felekezetekben, gyülekezetekben is vannak “próféciák”, amik semmit nem érnek, mert nem Istentől jönnek! Viszont arra jók, hogy azokat, akik nem állnak a kősziklán stabilan, mozdíthatatlanul( Krisztusban az Ige és a Szent Lélek által!), eltérítse, és a végén elveszejtse! A mostani ( időkvégi, meg persze a mindenkori) üzenet ez: “…térjetek meg, mossátok ki ruháitokat a Bárány vérében, tisztítsátok meg magatokat az Ige fürödőjében, szüntelen imádkozzatok ( mindenkiért is), és könyörögjetek, hogy méltókká tétessetek, hogy megállhassatok azon a napon az Embernek Fia előtt…! Meg ez: “..ébredjetek, mert ímé jön a vőlegény…”! És ez az üzenet: 1 Thess. 5,2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
      1 Thess. 5,3 Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.1 Thess. 5,6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.

      És ha így cselekszünk, akkor a próféciákat is megfogja nyítni a Szent Lélek előttünk!
      Amit pedig már írtam Andrénak: Isten mondja, hogy a hamisprófétáknak ne higyjük!

      1. …….hogy a hamisprófétáknak ne higgyük!

        Tudod e, hogy ki az? Mert te még a hamis prófétát sem ismerted fel, nem is tudod milyen ördögi tervet forralnak az antikrisztussal és a sárkánnyal, az egyház ellen, mivel lehet vak leszel nem fogod felismerni a csalást.

        http://www.masodikeljovetel.hu/a-kigyo-kulonleges-uzeneteket-ad-az-antikrisztusnak-amelyeket-o-gondosan-dokumental/

        “Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak ? akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben ? nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztrefeszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést. ”

        Ja szoktam olvasni a szénírást is, igaz nem gyakran, de igen, hogy a sátán soha nem kérne bűnbánatra.

        Amúgy milyen egyházfelekezethez tartozol?

        1. Kedves Csaba!

          írod:
          ??.hogy a hamisprófétáknak ne higgyük!

          “Tudod e, hogy ki az? Mert te még a hamis prófétát sem ismerted fel, nem is tudod milyen ördögi tervet forralnak az antikrisztussal és a sárkánnyal, az egyház ellen, mivel lehet vak leszel nem fogod felismerni a csalást.”

          A hamispróféták:
          5 Móz. 18,22 HA a próféta az Úr nevében szól, és NEM LESZ MEG, ÉS NEM TELJESEDIK BE A DOLOG: EZ AZ A SZÓ, AMELYET NEM AZ ÚR SZÓLOTT; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!

          Az AK és a HP még nem jött el! Először AK fog eljönni ( Ő a “bűn embere”)2Thessz 2,4 ? az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel amit, vagy akit ?Isten?-nek neveznek, és imádnak az emberek. Saját magát mindezek fölé akarja emelni, egészen addig, hogy a saját trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja, hogy ? maga az Isten.
          2Thessz 2,9 A B?n Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek az embernek a m?ködését NAGY ERŐK, HAMIS JELEK ÉS CSODÁK fogják kísérni.
          2Thessz 2,10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna.
          2Thessz 2,11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot.
          ?2Thessz 2,12 Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.

          A HP csak Ő utána fog megjelenni!Jel. 13,11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
          Jel. 13,12 És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala;
          Jel. 13,14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.
          ?Jel. 13,15 És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
          ?Jel. 13,17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

          A pápa még nem az AK és nem a HP! Ő csak építi a hamis (világegyházat) egyházat, amely majd AK kiszolgálója lesz.
          Mint láthatod az Igéből JELEK, CSODÁK ÉS NAGY ERŐK fognak megnyílvánulni rajta keresztűl az eljövetelekor! ( Ill mindkettő úgy jön el, az Ige szerint! )Tehát, ha az Igét figyelmesen olvasod, akkor láthatod, hogy olyan kijelentések vannak benne azok megjelenésével kapcsolatban, ami által belehet majd a keresztényeknek azonosítani őket! És mint tudjuk, ez, ill ilyen nem történt még meg!
          Azt pedig , hogy mit “forral” a “kigyóval” , megintcsak az Igéből tudjuk: Jel. 13,7 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Jel. 13,15 És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek, ?Jel. 20,4 .. és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre;…..

          írod:
          “Ja szoktam olvasni a szénírást is, igaz nem gyakran, de igen, hogy a sátán soha nem kérne bűnbánatra.”

          Dehogynem kérne ! Addig, amig meg nem térsz , újjá nem születsz, addig semmi gondja azzal a Sátánnak, ha elmondod (gyónsz), részletezed a bűneidet!

          írod:
          “Ida, tudod e, hogy a szentek miért is azok,..” és kérdezd meg, hogy országotok miért van a Szűzanya oltalmába felajánlva? Ő közben járó Urunk Jézus Krisztus anyja. Akik imádkoznak a szentekhez vagy a Szűzanyához (Rózsafúzér), nem azért teszik , hogy őt imádják, ha nem arra kérik őket, hogy járjanak közben a Menyei Atyánál és az Úr Jézusnál.”

          Kérlek ezzel kapcsolatban olvasd el LEMUEL hozzászólását, vagy az én akármelyik régebbi hsz-aimat!

  11. “24,15 Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok:

    én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. ”
    Jozsué 24:15

  12. Az angyalokhoz, a szentekhez, vagy Szűzanyához/Máriához imádkozás nem biblikus gyakorlat, nem is ősegyházi szokás volt, hanem az egyháztörténelem során elhajlott katolikus egyházban vált az ereklyeimádattal és más megkérdőjelezhető szokások bevezetésével gyakorlattá.
    Az angyalokkal való szövetségkötés sem biblikus a hozzájuk való imádkozással együtt, ez is egy elhajlás, ami a Biblia szellemiségével nincs összhangban, mert szövetséget is az Úr Jézus vére és hit által az Atya Istennel kötünk.

    Alapvetően egy közben járó van Isten és ember között: az Úr Jézus Krisztus, tehát sem az angyalok, sem a Szűzanya, sem a szentek nem helyettesíthetik ezt. A Szent Szellem, akit maga helyett elküldött az Úr Jézus pünkösdkor, hogy vigasztalónk legyen és esedezzen értünk, szintén erre mutat, vagyis az Úr Jézusra, nem emberekre. A Miatyánk az ősgyülekezeti időszakban gyakorlat volt, az biblikus, de ha valaki nem éli meg s úgy mondja el, akkor hazugsággá válik sajnos az is.

    PÁL ELSŐ LEVELE TIMÓTEUSHOZ
    2,5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
    2,6 aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.

    A Szentírás, Isten ihletett Igéje nem hazudik, ha azt mondja, hogy egy a közbenjáró Isten és emberek között, és az pedig az ember Krisztus Jézus.
    Emellett nyilvánvalóan Jézus Krisztushoz hasonlóan mi is közbenjárhatunk/imádkozhatunk másokért, ahogy Ábrahám tette Szodoma elpusztításakor az igazakért, mégsem hasonlítható ez Jézus egyedülálló közbenjárásához, aki a bűntelensége, és a váltsághalála által alkalmas erre a főpapi feladatra, míg mi bűnös emberek, csak benne elrejtve, megszentelődve követhetjük Őt ebben, de semmiképp nem Őtőle elkülönülten, függetlenül, esetleg Ővele ellentétesen. Egyébként is miért fordulnánk egy másik alárendelt személyhez, ha rögtön a Főhöz, a szövetségszerző közbenjáró Urunkhoz, vagy a Teremtő Mennyei Atyánkhoz fordulhatunk, ahogy a Miatyánkban is Jézus tanította. Sajnos beszivárogtak a keresztyének vallásos gyakorlatába más vallások hatására a holt szentek és az angyalok imádata, a hozzájuk való babonás imádkozással.
    Isten adjon világosságot ezekben, nehogy valaki bálványimádásba és démonimádatba essen a világosság angyalának képében megjelenő Ellenség cselszövésének bedőlve.

    1. Kar, hogy nem lehet itt like-olni…:) Szoval egy jo nagy like neked Lemuel, Andrénak pedig egy jo nagy minusz tovabbra is. Szegény feje… mikor fog mar megtérni a hamis imadatbol? Képtelen megérteni, hogy mirol is beszélünk neki.

    2. Csatlakozom én is az előttem szólókhoz: szépen összefoglalta, Lemuel!

  13. http://www.hidfo.net/2013/10/27/elszakad-cerna-szaud-arabiaban

    S elkezdhetünk imádkozni, mivel megtörtént a Szövetségkötés az őrangyallal és az összes szent angyallal Vácott 2013. október 15-én, ami tulajdonképpen a Nagy Figyelmeztetés utolsó láncszemeinek egyike:

    Szent Őrzőangyalom, hozzád fordulok: / Istennek angyala, akit a Mennyei Atya őrzőmmé, segítőmmé, tanítómmá, pásztorommá rendelt! / Te ezt a feladatot születésemtől fogva betöltöd mellettem / ? óvtál és védelmeztél, / és újra, meg újra szóltál is lelkiismeretem hangján keresztül / ? megköszönöm neked mindezeket a szolgálatokat. / Bár én sokszor tudomást sem vettem rólad, / te mégsem hagytál magamra, / hanem mindig segítségemre voltál. / Rádöbbenve az irántad való és a Mennyei Atya iránti hálátlanságomra, / Aki ily nagy és szent segítőt adott mellém, / a jövőben jobban akarok Rád figyelni, / és együtt akarok munkálkodni Veled! / Meg akarom mostantól szívlelni minden intésedet, / és követni akarom minden sugallatodat, / amellyel oktatsz, és tanácsot adsz. /

    Te jól tudod, hogy az utolsó időkben élünk. / Te ismered a sátán terveit, hogy tönkre akarja tenni Isten művét ezen a Földön. / Te tudod, hogy meg akarja osztani, / el akarja pusztítani az egyházat és az emberiséget, / és hogy oly sokakat kárhozatba akar dönteni. / Tapasztaljuk magunkban és körülöttünk a megosztottságot, és az ellentéteket, / tudjuk, hogy az Antikrisztus át akarja venni az uralmat a Fölön. / Látjuk a gonoszság erőinek az elszabadulását. / Mi magunktól tehetetlenül állunk ezek előtt. / Segítsetek rajtunk nyomorúságunkban! /

    Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk megállítani a sátánt és angyalait, / de ti, Szent Angyalok, Istentől rendelt ellenfeleik vagytok. / Szent Őrzőangyalaink, kérünk titeket, / hogy léptessetek minket szövetségre az összes Szent Angyallal, azok minden karával: / az Angyalokkal, Arkangyalokkal, a szent Erők karának angyalaival, / a szent Fejedelmekkel, Hatalmakkal és Uralmakkal, / és az Isten közvetlen közelében lévő Trónokkal, Kerubokkal és Szeráfokkal. / Léptessetek velük szövetségre, és teremtsetek köztünk személyes és állandó kapcsolatot! / Mind a kilenc kar szent angyalai, / hazánk, családunk, közösségeink védő szent angyalai, / és akiket a Szentírásból név szerint is ismerünk, / Szent Gábor, Szent Rafael és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály, / figyelni akarunk rátok! / Rá akarunk hagyatkozni a ti vezetésetekre! / Veletek együtt akarunk küzdeni./

    Tanítsatok meg erényeitekre, hogy helyt tudjuk állni az utolsó idők harcaiban! / Tanítsatok meg a szeretetre, a szentségre, a tisztaságra! / Tanítsatok meg Isten helyes imádására, a bölcsességre, és a hallgatásra! / Tanítsatok meg az Istenre, a rátok, és az egymásra való figyelésre! / Tanítsatok meg az engedelmességre, hogy Isten minden parancsát kivétel nélkül teljesítsük! / Tanítsatok meg az igazságosságra és a szolgálatra! / Tanítsatok meg az alázatra, a türelemre, a bátorságra, a fegyelemre, és a hűségre! / Tartsatok meg abban a szeretetegységben minket, amiért Jézus az Utolsó Vacsorán imádkozott! / De segítsetek, hogy, amikor szakadásokat, ellentéteket tapasztalunk, / akkor is tudjunk mindig Jézushoz hűségesek maradni, / ne veszítsük el hitünket, reményünket, / hogy mindvégig megmaradjunk az Isten és az egymás iránti szeretetben! /

    Szeretnénk veletek együtt munkálkodni az anyagvilág átalakításán, / megszentelésén, / Istenhez való hazavitelén! / Segítsetek, hogy együtt tudjunk működni veletek és az összes szentekkel a Mennyei Atya tervében, / aki ?Krisztusban mint Főben újra akar egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.? /

    Mi ugyan keveset tudunk nyújtani ebben a szövetségben, / de azt szeretnénk megtenni, ami rajtunk múlik! / Ezután jobban rátok akarunk figyelni és veletek jobban együtt munkálkodni! / Vállaljuk az engesztelő hivatást, / felajánlunk minden betegséget, szenvedést, gyengeséget és megpróbáltatást, / és mindenekelőtt saját akaratunkat ajánljuk Istennek. / Egyesíteni akarjuk minden cselekedetünket és szándékunkat, / mindent, amit teszünk, vagy elviselünk, / Jézus cselekedeteivel és szenvedéseivel, / hogy a velünk való kapcsolat révén / ti is részesülhessetek Jézus szent emberségének a megismerésében. / Segítsetek, hogy mi magunk is átalakuljunk, átváltozzunk, / ahogyan átváltozik a kenyér és a bor a szentmisében Jézus testévé és vérévé. / Hintsétek meg Jézus Szent Vérével és Királynőtök szent könnyeivel az egész Földet, / hogy megtisztuljon a bűntől, / az Isten elleni lázadás szellemétől, / és védve legyen a gonosz erők támadásaitól! / Szolgatársaitok akarunk lenni! / Védelmezzetek minket! / Vigyétek győzelemre a mi gyarló közreműködésünkkel Isten ügyét! /

    Mostantól a Szentháromság, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek segítsége által / a szent angyalokkal való szövetségem tudatában akarok élni és meghalni. Amen./

    S ez pedig a tegnap esti ajándék papjainkért:

    Drága, szerető Mennyei Atyánk! Eléd hozzuk egyházmegyénk felszentelt papságát (név szerint felsoroljuk a listáról). Arra kérünk téged, Mennyei Atyánk, hogy erősítsd meg fiaid lelkét arra a nagy küldetésre, amire meghívtad őket. Térítsd egészen magadhoz azokat, akiknek megadtad a szentmisében az átváltoztatás hatalmát. Tedd feddhetetlen tisztává lelküket, és add meg számukra, hogy mindvégig állhatatosan kitartsanak Szent Fiad tanítása mellett. Add, hogy a tisztánlátás és a megkülönböztetés ajándéka felerősödjön bennük, hogy a rájuk bízott nyájadat vezetni tudják az örök üdvösség útján. A Szűzanya biztos jel legyen életük lobogóján, Ő vezesse őket biztonságos kikötőbe és a legnagyobb vihar közepette is oltalomhely legyen Szeplőtelen Szíve. Szent Mihály, az angyali seregek vezére, és Istennek minden szentjei harcoljatok velük, és könyörögjetek értük minden küzdelmükben! Amen

    1. Kedves Andre!

      Mindenki nevét segítségül hívtad, csak az Úr Jézus Krisztusét nem! Pedig az van megírva, hogy:

      Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

      1. Jézus azt kívánja, hogy imádkozzuk az Élő Isten Pecsétje imát minden nap, hogy megkapjuk ezt az értékes ajándékot magunk, családunk és szeretteink számára.

        2013. október 22. Kedd, 01:08

        “Meg lesztek félemlítve Kereszténységetek miatt, de ti soha sem fogtok elárulni vagy elutasítani Engem.

        Ezért, meg fogjátok kapni az Ajándékokat. Az Élő Isten Pecsétje Ajándékom biztosítani fogja számotokra azt, hogy ellenségeitek számára láthatatlanok lesztek.

        ?Ó, Istenem, szerető Atyám,
        Szeretettel és hálával elfogadom a Te védelmed Isteni Pecsétjét.
        Istenséged körülveszi testemet és lelkemet, az örökkévalóságig.
        Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyámnak Irántad való mély Szeretetemet és hűségemet.
        Könyörgök Hozzád, hogy ezzel a különleges pecséttel védj meg engem és szeretteimet,
        És én megígérem Neked, hogy életemet a Te Szolgálatodban élem, most és mindörökké.
        Szeretlek drága Atyám,
        Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, kedves Atyám.
        Felajánlom Neked, szeretett Fiad testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.?

        Imádkozzátok azt mostantól minden nap. Tartsátok azt magatok előtt (láthatóan) otthonaitokban, és legyen megáldva egy pap által.”

        Megjegyzés nyugodtan adhattok nekem minusz pontokat, az eseményekbe egyikönk sem lát bele, ha nem hittel tekint a jobb oldalára, tudjátok Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik
        semmi. (Spurgeon), vagy érthetőbben mondván Mindennap újra kell hinnünk, a tegnapi hit mára mit sem használ.

        S még valami, egy nagyon fontos dolog mivel láncolják le a megtévesztőt, ezen gondolkozzatok el de alaposan. A választ megkapjátok a mindannyiunknak adott mennyei üzenetekben, s egyedül rajtatok áll elfogadjátok vagy sem, de leszen majd idő, amikor már látni fogjátok az igazságot szemtől-szembe, s akkor már ott maradtok ahol vagytok, előrébb nem kerülhettek, ha a tisztítótűz adatik meg számotokra, akkor előbb vagy utóbb a mennyekbe kerülhettek, viszont mindháromnak szintjei vannak, ezt se felejtsétek el. S azt sem amikor Urunk Jézus Krisztus másodszor eljön közénk nem emberi alakban, hanem ahogyan felemelkedett a mennyekbe, úgy jön el, s egyedül csak a Mennyei Atyánk, Abbánk tudja mikor küldi el egyszülött fiát, Urunkat, Megváltónkat, Szabadítónkat, Gyógyítónkat, stb… , Jézus Krisztust. S azt se feledjétek, ha már most annyian bedőlnek a hamis proféta gőgös alázatának, egyszóval olyan mint a politikusok többsége, akkor aki a mélységből érkezik, a léleknélküli Antikrisztus, a 666, az még hányonkat vesz el, ha nem tekintünk Urunkra, Jézus Krisztusunkra. Megjegyzés: Okkal nem foglalják el az Európai Parlament 666-os székét, az van fenntartva az Antikrisztusnak, aki a Nagy Figyelmeztetés után felfedi önmagát, tehát következik általa a hamis béke, ami nem fog sokáig tartani, mivel a legnagyobb keresztényüldözés kezdetét is jelenti. Templomainkat lerombolják, s csak rejtekben találhatunk igaz hitű papot. Most is már lehet érezni, s látni ezt a hatalmas hitehagyást, de ez egyre rosszabb és rosszabb lesz, ha nem engesztelünk imádságos nyílt szívvel, nem böjtölünk áhitatos lélekkel, s nem figyelünk arra, hogy mindannyiunkért halt meg Urunk Jézus Krisztus, tehát amit nekünk kell elszenvednünk, az semmi ahhoz, amekkora szeretet van a Szentháromság egységében.

      2. Kedves Andre!

        írod:
        “Megjegyzés nyugodtan adhattok nekem minusz pontokat, az eseményekbe egyikönk sem lát bele, ha nem hittel tekint a jobb oldalára, tudjátok Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik
        semmi. (Spurgeon), vagy érthetőbben mondván Mindennap újra kell hinnünk, a tegnapi hit mára mit sem használ.”

        Én semmiféle minuszpontot nem adtam neked/nektek. Nem gondolom, hogy könnyű dolgotok van( Sőt, szerintem egyikünk se gondolja azt). Azokat az időket éljük, amikor a Sátán mindenkit igyekszik megtéveszteni, ill, akik a megtévesztés alatt vannak, azokat abban tartani( bár ez mindig így volt, de az intenzítása ennek a megtéveszésnek nagyobb, mint eddig bármikor volt) . A Spurgeon idézet jó, csak az a baj, hogy nem mindegy, hogy a hitünket kibe, mibe vetjük. ( A világon mindenki hisz valamiben, és azok jelentős része nem üdvözítő hit! Hiszen egyedül az Úr Jézus Krisztusba vetett hít az, amely megtarthat bennünket! És az Ő benne való hít is csak akkor fogadható el Istennek, ha Jézus bennünk lakozik, és mi Ő benne ! ( Sőt, az áldozata, megváltása is csak azokra érvényes, akik befogadták Őt a szívükbe( függetlenül attól, hogy az egész világért meghalt, és a világon mindenki igénybe vehetné a megváltását) , akik ezáltal újjászülettek! Anélkül nem használhatjuk a vérét!)
        1 Ján. 5,12 A kié a Fiú, azé az élet: AKIBAN NINCS MEG AZ ISTEN FIA, az élet sincs meg abban.
        Ján. 14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; SENKI SEM MEHET AZ ATYÁHOZ, HANEMHA ÉN ÁLTALAM.
        Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!
        Ján. 1,12 Valakik pedig BEFOGADTÁK ŐT, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;

        írod:
        “S még valami, egy nagyon fontos dolog mivel láncolják le a megtévesztőt, ezen gondolkozzatok el de alaposan. A választ megkapjátok a mindannyiunknak adott mennyei üzenetekben, s egyedül rajtatok áll elfogadjátok vagy sem, de leszen majd idő, amikor már látni fogjátok az igazságot szemtől-szembe, s akkor már ott maradtok ahol vagytok, előrébb nem kerülhettek,”

        A választ valóban megtaláljuk a nekünk adott mennyei üzenetekben, amely Isten szava, beszéde, Igéje, a Biblia! Mi csak arra kérünk benneteket, hogy azt kezdjétek el olvasni, mert az Igazság abból tudható meg! És minden mást csak aszerint ítélhetünk meg!

        ÍROD:
        “?Meg lesztek félemlítve Kereszténységetek miatt, de ti soha sem fogtok elárulni vagy elutasítani Engem.
        Ezért, meg fogjátok kapni az Ajándékokat. Az Élő Isten Pecsétje Ajándékom biztosítani fogja számotokra azt, hogy ellenségeitek számára láthatatlanok lesztek.”

        Az élő Isten pecsétje a Szent Lélek(2 Kor. 1,22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe. ! Mindenkit, aki Istené, akiben a Fiú lakozik ( márpedig anélkül senki nem az Istené: Róm. 8,9 ….. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.)a Szent Lélekkel pecsételnek el: Eféz. 1,13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, ( És: Ján. 14,26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. )

        Az Ige viszont semmi olyat nem ír, hogy a nagy nyomorúság alatt, láthatatlanná teszik a keresztényeket! Sőt, inkább arról, hogy ez az időszak, az az időszak, ahol az Úr Jézusban való hitükért a fejüket veszik majd! Haláluk révén dicsőitik meg az Úrat! ( Vagy inkább , az Úr megadja nekik azt a dicsőséget, hogy meghalhassanak érte !)
        írod:
        “Ezért, meg fogjátok kapni az Ajándékokat. Az Élő Isten Pecsétje Ajándékom biztosítani fogja számotokra azt, hogy ellenségeitek számára láthatatlanok lesztek…Imádkozzátok azt mostantól minden nap. Tartsátok azt magatok előtt (láthatóan) otthonaitokban, és legyen megáldva egy pap által.”

        EZ MEG MÁR VARÁZSLÁS, ami megint csak Isten átkát hozza magával !
        5 Móz. 13,1 Mikor te közötted jövendőmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked;
        5 Móz. 13,2 Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, a kiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat:
        5 Móz. 13,3 Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?
        5 Móz. 13,4 Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.
        5 Móz. 13,5 Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

        írod:
        “Megjegyzés: Okkal nem foglalják el az Európai Parlament 666-os székét, az van fenntartva az Antikrisztusnak, aki a Nagy Figyelmeztetés után felfedi önmagát, tehát következik általa a hamis béke, ami nem fog sokáig tartani, mivel a legnagyobb keresztényüldözés kezdetét is jelenti. ”

        Ezt a részt, meg az előző “láthatatlanná tétel igéretével”, meg még értelmezni se tudom!

        ITT AZ ÚRRÓL VAN SZÓ, HOGY ŐT, AZ Ő BESZÉDÉT HALLGASSUK:
        5 Móz. 18,18 Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.
        5 Móz. 18,19 ÉS HA VALAKI NEM HALLGAT AZ ÉN IGÉIMRE, AMELYET AZ ÉN NEVEMBEN SZÓL, ÉN MEGKERESEM AZON! (Ján. 8,47 A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók. ( vagyis az Igét, a Bibliát))

        ITT PEDIG AZOKRÓL, AKIKET NEM AZ ISTEN KÜLDÖTT:?
        5 Móz. 18,20 De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.
        5 Móz. 18,21 Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr?
        ?5 Móz. 18,22 HA a próféta az Úr nevében szól, és NEM LESZ MEG, ÉS NEM TELJESEDIK BE A DOLOG: EZ AZ A SZÓ, AMELYET NEM AZ ÚR SZÓLOTT; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!

        Zsolt. 2,12
        Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

        írod:
        ” Most is már lehet érezni, s látni ezt a hatalmas hitehagyást, de ez egyre rosszabb és rosszabb lesz, ha nem engesztelünk imádságos nyílt szívvel, nem böjtölünk áhitatos lélekkel, s nem figyelünk arra, hogy mindannyiunkért halt meg Urunk Jézus Krisztus, tehát amit nekünk kell elszenvednünk, az semmi ahhoz, amekkora szeretet van a Szentháromság egységében.”

        Krisztus engesztelte ki Istent! Nekünk a megtérés a feladatunk! És azért írjuk ezeket, mert figyelünk arra, hogy Krisztus mindannyiunkért meghalt. És azt akarja, hogy senki el ne vesszen! És mi is eszt szeretnénk!

        OLVASSÁTOK A BIBLIÁT!

        1. Én ugyan úgy elhiszem a nagyfigyelmeztetést, mint Andre. Ugyan úgy olvasom a bibliát és aki ezeket az üzeneteket olvassa azok is. Szerintetek Jézus nem tehetné meg ha figyelmeztetni szeretne bennünket? akkor miért ne figyelmeztethetne bennünket ilyen formában? a sürgető szöveget nem úgy kell érteni, hogy itt minden hamar lejátszódik, mert valamely próféciák beteljesedése évekig tart. Láthatjátok, hogy mi megy a katolikus egyházon belül remélem figyelitek! Itt nem egymásra kell köpködni, hanem össze kellene tartani nyugodtan megbeszélni, nem rögtön elítélni mindent és ezzel le van zárva, hogy ezek az üzenetek hülyeség és stb. Láthatjátok, hogy ezek az üzenetek nem hazudnak az egy dolog, hogy valami nem teljesült be belőle és? Nostradamusz Alois Irlmaier és még sorolhatnám, minden időpont bejött? nem igazán. Akkor miért kell rögtön kinevetni mindenkit? Az imák késleltethetnek dolgokat és sok minden elmaradhat. Nem csak a keresztes imahadjárat imáiról van szó, amit bárki imádkozik maga otthon templomban bárhol másokért azzal is lelkeket ment és segít. Ti is látjátok, hogy az utolsó időkben élünk, ezek az üzenetek ugyan ezt mondják előre vagyunk figyelmeztetve mi lesz! És ha a misét megváltoztatják teljesen és eltörlik majd a szent eucharisztiát nem lesz gyónás, mert az üzenetek ezt is írják, akkor sem fogtok hinni? Én nem akarok senkit sem megbántani, azt is tudom, hogy sok hamis próféta fog támadni és sokakat elhitetnek, de ezekben az üzenetekben ti komolyan találtok valami olyant ami nem egyezik meg a szentírással? Továbbá az üzenetek azt mondják, hogy menjünk két hetente gyónni és imádkozzunk sokat magunkért és mindenkiért! Ti gondoljátok, hogy ha ezek valami olyan embertől jönnének aki egy gonosz ember és ártani akarnak, akkor ilyeneket közvetítene felénk, hogy menjünk gyónni? A szabadkőművesség és illuminátusok minden minden benne van az üzenetekben a Vatikánban is van egy ilyen csoport aki irányít, akkor mi ezen a hihetetlen, minden a szemünk előtt folyik. Az Amerikai keresztények közül sokan azt hiszik, hogy az elragadtatás még a nagy nyomorúság előtt megtörténik és ők már nem lesznek itt. akiket sokszor én nézek és igazat beszélnek az Paul Begley, Andy firecharger Evangelist Anita Fuentes! és még sokan mások nyugodtan nézzétek meg nem hazudok. És az ISON? ami most közeledik felénk nem egy ember azt mondja, hogy ez a Niburu valami űrhajó és majd elviszik őket az Ufók! HOGY LEHET MÁR ILYEN BAROMSÁGBAN HINNI? Abban biztosak lehettek, hogy az ISON egy figyelmeztetés lesz, hogy ez lesz a Nagyfigyelmeztetés azt nem tudom, mert az időpontja nem volt megmondva, de nem rögtön elítélni kell minket akik elhisszük ezeket az üzeneteket. A keresztények foglalkoznak az ISON-nal ők is az mondják, hogy lehet, hogy ez egy figyelmeztetés lesz Istentől és? miért ne lehetne? ebben mi a hülyeség? NYUGODTAN EZT IS MEGNÉZHETITEK, MERT ISMÉTELTEN NEM HAZUDOK! Legyetek szívesek írjatok vissza, mert szeretnék valakivel beszélni erről, mert lenne egy pár kérdésem sok mindenről

          Üdvözlettel Dávid

        2. Kedves Dávid!

          írod:
          ” Itt nem egymásra kell köpködni, hanem össze kellene tartani nyugodtan megbeszélni, nem rögtön elítélni mindent és ezzel le van zárva, hogy ezek az üzenetek hülyeség és stb. Láthatjátok, hogy ezek az üzenetek nem hazudnak az egy dolog, hogy valami nem teljesült be belőle és?”

          Bocsáss meg, de hol köpködtem én rátok?! Vagy akármelyikünk?! Leginkább jó hosszan és bőven kifejtve, Igével alátámasztva mondtuk el, hogy miért is nem Istentől, Úr Jézustól, vagy a Szent Lélektől valóak azok a szövegek!
          És még azt is elmondtuk, hogy attól hogy van bennük néha igazság, még a forrást is meg kell néznünk, hogy az honnét, kitől ( milyen szellem által ) jön! Természetesen adhat Isten próféciákat, hiszen meg van írva: Jóel. 2,28
          És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
          De ez soha nem az “ég királynője, meg a ti mennyei édesanyátok, meg …stb” nevében jön! Ha pedig arra biztatnak ezek a próféciák, hogy imádkozzatok az angyalokhoz, a szentekhez, az ég királynőjéhez, és a többihez ( az ég seregéhez), akkor abban biztosak lehetünk, hogy annak köze sincs Istenhez, Úr Jézushoz, a Szent Lélekhez! Az Igében meg van írva, hogy : “Istent imádd…!” ( pl János apostolnak is, amikor leborúlt az angyal előtt, hogy ímádja őt , azt mondta, hogy VIGYÁZZ, NE TEDD! ISTENT ÍMÁDD!) És nem fogadhatunk el semmilyen próféciát, olyan forrásból, aminek a víze “keserű”! ( Különben, előbb utóbb megcsalattatunk!)
          Ráadásul, ez még bálványímádás is, amit az Isten nem tűr. Továbbá, a mindenféle védő amulettek a varázslás kategóriájába tartoznak! Szóval mi csak azt látjuk ( és mondjuk nektek), hogy Sátán mindent bevet annak érdekében, hogy elveszessen benneteket, és ha meg nem tértek sikerrel is fog járni! Mert kizárólag Isten kegyelme tud megtartani bennünket is, ha megmaradunk az Úr Jézus Krisztusban a Szent Lélek által, és engedelmesek vagyunk az Igében leírt figyelmeztetéseknek!
          1 Pét. 1,5 A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.

          Az pedig szerintem nyílvánvaló, hogy amikor az van megírva, hogy : “..és sok hamispróféta támad, és sokakat elhítetnek majd….”, akkor azok , akik azokat követik majd, olyan beszédeket hallanak, vagy fognak hallani, amiről úgy gondolják, hogy az az Istentől való! Szóval nagyon kell azzal vigyázni, hogy milyen szellemi táplálélot veszünk magunkhoz, mert azok építik, vagy rombolják a szellemünket, és még esetleg észre se vesszük, és már régen eltévelyedtünk az Isten beszédétől!
          És nem elítélünk benneteket, hanem figyelmeztetünk benneteket, hogy nem egyeznek azok a “próféciák” Isten beszédével, ezért vessétek el azokat!

          Üdvözlettel: Ida

        3. Ida, tudod e, hogy a szentek miért is azok, és kérdezd meg, hogy országotok miért van a Szűzanya oltalmába felajánlva? Ő közben járó Urunk Jézus Krisztus anyja. Akik imádkoznak a szentekhez vagy a Szűzanyához (Rózsafúzér), nem azért teszik , hogy őt imádják, ha nem arra kérik őket, hogy járjanak közben a Menyei Atyánál és az Úr Jézusnál.

Send this to a friend