Bulvárhír vagy karácsonyi csoda?

Így egy héttel karácsony előtt az ember óhatatlanul belebotlik az ünneppel kapcsolatos, kevésbé felemelő hírekbe.

Itt Magyarországon leginkább azért szomorkodnak a megszólalók, mert az ünnep eredeti jelentését beárnyékolják az emberekre ilyenkor rázúduló feladathegyek, az extra kiadások, a tülekedés, a túlzott költekezés. A tengerentúlon vagy Európa szekulárisabb országaiban pedig azért búslakodnak, mert a karácsony immár egy politikailag nem korrekt eseménynek számít, amit kimondani sem illik egy toleranciában jól képzett állampolgárnak.

Magyarországon ez a tendencia talán azért sem érezhető még, mert a szocializmus alatt megszokottá vált „kellemes ünnepeket” a kötelező orosz nyelvtanulással együtt szívesen cseréltük másra, illetve nem a karácsony elleni támadásként, hanem inkább régi berögzött szokásként tekintünk erre a köszöntésre.

Megmondom őszintén, hogy vegyes érzelmekkel fogadom az ilyen híreket.

Tegnap például arról olvastam, hogy egy skóciai bevásárlóközpont betiltotta a betlehemeket, mire két fiatal keresztény Józsefnek és Máriának öltözve, amolyan élő betlehemként sétált be a vásárlók közé, akik leplezetlen örömmel fogadták a látvány, mire a bevásárlóközpont feloldotta a tilalmat. Sajnos az ilyen hírek nemcsak az Egyesült Államokban, de a brit szigeteken is elég gyakoriak karácsony táján, amin azonban megakadt a szemem a hírt olvasva, hogy John Mallon, a József szerepét alakító fiatal, igazi karácsonyi csodának nevezte a döntést.

És léptek akcióba a vegyes érzelmek. Tényleg ott tartunk, hogy egy üzleti vállalkozás karácsonyi dekorációja jelenti a csodát? Vagy esetleg én látom a helyzetet farizeusként és inkább nekem is örülöm kellene, amiért nincs minden elveszve, és egy betlehem is képes csodára? Végtére is, ha minden ment volna a szokásos kerékvágásban és a bevásárlóközpont leporolja és kiállítja a raktárból előszedett összeállítást, lehet, hogy a vásárlók ügyet sem vetettek volna rá, így viszont eszükbe juttatták, hogy mit is ünneplünk ilyenkor, illetve, hogy a vallás szabad gyakorlását nem vehetik készpénznek.

Miközben tudom, hogy a más vallásúak üldözése nem Istentől való, azt is tudom, hogy amikor a hitet nem adják ingyen, amikor hitünk megvallása az állásunkba vagy akár az életünkbe is kerülhet, a hit, emberi jog helyett felbecsülhetetlen kinccsé és elveszíthetetlen ajándékká válik.

Szóval vegyes érzelmek ide vagy oda, azt hiszem, hogy az ilyen események felértékelik a mi kincsünket, hiszen „hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.”1 Persze minden más kinccsel ellentétben, ennek a gyöngynek nem az emberek véleménye vagy a kincs keresettsége adja az értékét, mégsem árt tisztában lenni vele.

Lehet, hogy elsőre apró lépésnek, nem pedig csodának tűnik, ez a két fiatal, komfortzónáját bizonyára hátrahagyva, olyasmit tett, ami számukra csodát eredményezett, legyen szó arról, hogy egy bevásárlóközpont hogyan ünnepli a karácsonyt, vagy arról, hogy beszélhettek másokkal Jézus születéséről. Az igazi csodák pedig az ilyen beszélgetésekből születnek.

1. Máté 13:45 [↩]