Elmélkedések

Megváltó ölelés

Nehéz manapság felemelő hírekbe botlani az Interneten, még akkor is, ha tudatosan ezeket keressük, így sokszor egyszerűbb úgy ahogy van kerülni a digitális színteret, hiszen enélkül is megvan minden napnak a maga baja, nem kell még a képzeletbeliekkel is tetézni.

Pár nappal ezelőtt mégis ezt tettem, amikor elém került Riaan Swiegelaar, a dél-afrikai sátánista egyház (SASC) társalapítójának története.

A rögtönzött videóban Swiegelaar elmondja, hogy sok sorstársához hasonlóan ő is megtörtségében fordult a sátánizmus felé, anélkül, hogy akkor ezt realizálta volta.

„Azt gondolom, hogy nagyon sok sátánista saját megtörtsége, szétesett élete miatt szimpatizál a sátánizmussal. Az elmúlt egy év során sok ezer sátánistával találkoztam és ők mind nagyon sérült emberek. Ez az, ami közös bennük.”

Swiegelaar 2022. májusában, a sátánista egyházat képviselve interjút adott a CapeTalk rádióban. A beszélgetés során külön kitért arra, hogy nem hisz Jézusban. Az interjút követően a rádió egyik munkatársa odament hozzá és úgy megölelte, ahogy ezt soha senki nem tette meg vele életében. Egy héttel később megtudta, hogy az illető keresztény.

„Soha nem tapasztaltam ilyesmit, hogy egy keresztény feltétel nélküli szeretetet mutasson egy nyíltan sátánista embernek.”

Adele Frey nem gondolta, hogy ez egy különleges tett lenne. Ő csak szeretetet akart mutatni a másiknak.

„Krisztus szeretetét mutattad meg nekem, amikor én egy rút szörnyeteg voltam! Láttam benned ezt a szeretetet! Én pont a hozzád hasonló emberekkel szerettem vitatkozni, de te mégis szeretetet mutattál nekem. Köszönöm!”

Az interjú után egy héttel egy rituálé gyakorlása közben, aminek az lett volna a célja, hogy nagyobb hatalmat szerezzen magának a piramis csúcsa felé törő igyekezetében, kicsit többet kapott, mint amire számított, mert minden hatalom forrása jelent meg neki.

„Még akkor is nagyon büszke voltam és azt mondtam Neki: ha Te vagy Jézus, bizonyítsd be nekem!” „A fennhéjázó stílusom ellenére Jézus elképesztő szeretetet árasztott rám. Azonnal tudtam, hogy mi az igazság. Pont, mint a rádióinterjú alkalmával. Tudtam, hogy Krisztus szeretetével van dolgom.”

„Összesen négy keresztény mutatta meg nekem ezt a szeretetet, a többiek nem. Korábban nem tudtam, hogy mi ez. Akkor sem, amikor úgy 20 évvel ezelőtt még egy keresztény szolgálat része voltam. Az ember azt gondolja, hogy hisz valamiben, de nem tudja, hogy mi az valójában.”

„Szinte egész életemben ateista voltam, aztán 4-5 évet töltöttem a sátánizmusban. Azt gondoltam, hogy nem vagyok méltó Isten kegyelmére, mert meleg vagyok és vannak bizonyos [nem kívánatos] képességeim. Sokan akarták, hogy ezt higgyem, de ma már tudom, hogy Isten királysága körül nincs kerítés. Isten mindenkit vár. Ezt hívják kegyelemnek. … Senki sem méltó rá. Mégis mindenkinek nyitva áll. … Persze a mi döntésünkön múlik, hogy elfogadjuk-e. Én is kaptam esélyt, hogy elfogadjam és én a világosságot választottam. Most a Világosságnak élek és a kegyelemnek köszönhetem, hogy ezt megtehetem.”

Az Úr annyira csodálatos, hogy éppen, amikor a túlzottan is verőfényes napok idején sötét felhőket látunk gyülekezni magunk felett, a Nap előbb-utóbb utat talál hozzánk és sugarai gyógyulást hoznak.1 Mindenkinek olyat, amilyenre éppen szüksége van.

A teljes videó angol nyelven elérhető ITT

  1. Malakiás 4:2 []
Előző poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend