Hit és vallás

Nem ez a kereszténység

A minap valaki megosztott az Idők jelei Facebook oldalán egy gondosan megszerkesztett, valamelyik szkeptikus oldalról származó gondolatot a kereszténységgel kapcsolatban. Egy hívőből az ilyen felszínes, megmondó posztok többnyire kétféle reakciót váltanak ki: dühöt vagy mosolyt. Belőlem az utóbbi bújt elő, és ennek megfelelő stílusban reagáltam a megosztó felé, ma azonban elgondolkoztam azon, hogy ha valaki vette a fáradtságot, megszerkesztette és kiposztolta ezt a mondatot, mások pedig, ahogy azt a jelen példa is bizonyítja, buzgón osztogatják, anélkül, hogy elgondolkoznának annak értelmetlenségén, talán itt is megér egy rövid eszmefuttatást, hiszen, ha csak egyetlen szkeptikus társunkat elgondolkoztatja, már nem volt hiába.

A mondat így hangzik: Kereszténység – Az a hit, hogy egy mindenható teremtő feláldozta magát magának, hogy megmentse a teremtményeit a saját haragjától.

Hol is kezdhetnénk? Nem a kereszténység definíciójánál, hiszen nem ez a lényeg. Definíciókat amúgy is hallunk eleget. Úgy gondolom, hogy a jelen félreértés szempontjából a bűnbeesés vagy az eredendő bűn megértése jó kiindulópont lehet. Akik nem értik, hogy miről szól a kereszténység vagy Jézus tette, azok általában az emberiség történetét nem értik. Azt gondolják, hogy Isten amolyan zsarnok szülőként egy tiltott gyümölcs megkóstolása, illetve egyetlen személy igazán megbocsáthatónak tűnő botlása miatt mindenkit a pokolba kíván. Az igazság nem is állhatna távolabb ettől.

Az emberiségnek, nekem, neked, mindannyiunknak, nem azért van szükségünk megváltásra, vagyis Isten megbocsátására, mert Ádám rosszul választotta meg a vacsoráját. Tettével Ádám Isten helyett saját magát állította világa középpontjába és ezzel elvágta az őt Istennel összefűző köteléket, képtelenné válva arra, hogy bűn nélkül éljen, és ezt a hiányosságot leszármazottainak is továbbadta.1 Vagyis nem azért vagyok eredendően bűnös, mert Ádám beleharapott egy almába, hanem azért mert nem rendelkezem a bűntelenség eléréséhez szükséges képességgel. Elvesztettem. Éppen úgy, ahogy repülni sem tudok külső segítség nélkül. Tudom, manapság előfordul, hogy valaki Isten segítsége nélkül is elég jónak tartja magát, de a lelke mélyén ezt szerintem senki sem gondolja komolyan. Valószínűleg csak nagyon kevesen vannak, akik szerint léteznek bűntelen emberek. Elég, ha megnézzük a börtönöket, bekapcsoljuk a híreket vagy végigsétálunk egy tetszőleges nagyváros utcáin. Tagadhatatlan, hogy valami nem stimmel. A bűn túlságosan látható.

A másik ellenvetés szerint Istennek simán meg kellett volna bocsátani Ádám bűnét és ezzel a dolog el lenne intézve. Érdekes módon, akik így gondolkoznak, igen hangosan képesek igazságot követelni, ha a saját olvasatukban megbocsáthatatlan bűnnel állnak szemben.

Akik szerint Istennek nem kellett volna ekkora ügyet csinálni Ádám tettéből, vajon ugyanezt mondanák, ha gyilkossággal vagy egyéb kegyetlenséggel állnának szemben? Hol húzzuk meg határt? A durva szavaknál? A tettlegességnél? Mi van, ha az előbbi valakinek jobban fáj az utóbbinál?

Ezenkívül van még egy probléma. A bűntelenségre képtelen természetünk mellett hiányzik belőlünk még valami. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy elégedetlennek, magányosnak vagy nyugtalannak érezte magát, amikor pedig látszólag minden rendben volt az életében. Mások úgy érzik, hogy az élet nem állhat ennyiből. Lennie kell még valaminek mindezen felül. Az ilyen érzések vagy gondolatok az Istennel megszakadt kapcsolatunk miatt fordulnak elő. Valami elromlott, mi pedig képtelenek vagyunk, hogy önerőből helyreállítsuk.

Erről a helyreállításról szól a kereszténység. Ezért jött Jézus. Nem Isten haragja, hanem Isten irántunk való végtelen és feltétel nélküli szeretete miatt. Tudva, hogy magunktól képtelenek lennénk rendbe hozni a bajt, személyesen jött el közénk, hogy megtegye. A kiindulópontul szolgáló mondatot valahogy így fogalmazhatnánk át:

A mindenható Teremtő emberi testet öltve eljött közénk, hogy bűneinket magára vállalva helyreállítsa Vele való kapcsolatunkat és az örök magány helyett örök közösséget adjon mindenkinek, aki szeretné.

  1. Róma 5:12-21 []
Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Kedves Thea!

    Bocsánat! Az előzőből lemaradt.

    Jó egészséget kívánva, üdvözlettel

    Balogh István

  2. Több éve, nap, mint nap várom, és olvasom az írásaid. Így velem is megosztod magas gondolataidat, melyeket e-helyt megköszönök! A gondolatok, gondolatokat szülnek. Most az jutott eszembe, hogy én is megosztom Veled, Veletek, egy olyan Felebarátomnak írott levelemet, amellyel talán valamicskét segíthettem neki. Minden rendben volt nála, “csak” az édesapját gyűlölte…….

    Baráti segítség

    Régóta gondolom úgy, hogy beszélgetnünk kéne, de az írás mellett döntöttem. Olyan dologról, ami igazából nem rám tartozik. Mivel azonban megosztottad – többek között – velem egy érzésedet, gondoltam, hogy úgy tisztességes, ha én is megosztom Veled az én érzésemet, gondolatomat, melyet az támasztott nálam. Sokat töprengtem rajta, időm egy részét így Neked szenteltem, de jó tanulás volt. Ezért köszönöm!
    Arra jutottam, hogy így kezdem:

    Reggeli kérdések Fiamtól
    ( 8 éves volt )

    1 reggel

    Szia Ocsi!

    ’Hogy érzed magad a bőrödben fiam?
    – Köszönöm jól.
    Ki van a Te bőrödben?
    – Hát, az én lelkem.

    2. reggel

    Szia Ocsi!

    ’Hogy érzed magad a bőrödben fiam?
    – Köszönöm jól.
    Ki van a Te bőrödben?
    – Hát az én lelkem.
    Azt meg kitől kaptad?
    – Az Istentől.

    3. reggel

    Szia Ocsi!

    ’Hogy érzed magad a bőrödben fiam?
    – Köszönöm jól.
    Ki van a Te bőrödben?
    – Hát az én lelkem.
    Azt meg kitől kaptad?
    – Az Istentől.
    Miből adta?
    – Saját Magából.

    ( „Ez így történt, meg is lepődtem.
    Van, amit a gyermekek jobban tudnak, vagy még nem felejtettek el.)

    Így folytatom:

    Meggyőződésem, hogy 5000 évvel ezelőtt az emberek nem voltak semmivel sem butábbak, mint amilyenek mi vagyunk mainapság. A Szent Könyvek, ugyanarról szóltak Keleten, és Nyugaton. De valami történt közben. Ezt mindenki észlelte, kelettől-nyugatig. A Világ az akkori „felnőtt” embereknek nem lett hirtelen olyan egyértelmű, mint a Fiamnak – nemrég – 8 éves korában. Valami felborult, a rendet valami megzavarta. Az emberek ezt megszokták, alkalmazkodtak, hozzá, és a hirtelen fellépett rendetlenséget kezdték – máig is – rendnek beállítani. Elfeledkezvén arról a tiszta valamiről, arról a parányi romolhatatlan kristályról, ami legbelül van.

    – Most ez jutott eszembe:
    Csodálatos kő

    Egy nyári felfedező kirándulás során, valahol a Velebit déli oldalán, egy mészkőcsipkékkel koronázott hegy lábánál szaladt felém a Fiam.
    „- Apa, nézd milyen csodálatos követ találtam!
    Látom Ocsi. Csodálatos, értékes követ hozol.
    – Ebből van az egész Hegy.”
    ’Hogy mit is mondtam akkor hirtelen, csak később döbbentem rá.
    Mert abban a pillanatban kicsit ironikusnak tűnt.
    Mert, ahogy a kő része a Hegy mérhetetlen tömegének, alkotója is annak.
    Nélküle a hegy kevesebb lenne.
    Az pedig végképp biztos, hogy egy ugyanolyat a Velebitben, de az egész
    Világon sem tudnánk találni.

    Ismét a lélekről beszélek, erről a csodálatos adományról, amit vagy ékes ruhába öltöztetünk, vagy mocskos piszkos, büdös gúnyával fedünk be. Ez a szellemünk. Mindenesetre, pecsétet ritkábban, halvány foltot 100 % biztosan nap, mint nap ejtünk az ékes ruhán is. A „nem a ruha teszi az embert” közmondás, ennél nyer igazán fontos értelmet. Ránézek a ruhádra, és megmondom: ki vagy. Te is tudod, hogy ez nem így működik. A ruha mindig takar valamit. A gyémánt titkos fényét minden esetre ékességével is, gúnyáságával is, csak homályosítja. Mert hát Emberek vagyunk.
    A probléma ott kezdődik, amikor magunkat, másokat, összekeverjük a ruhával.
    Azért minden adva van ahhoz, hogy az egyén rájöjjön arra, hogy ő igazán nem a foltot kapott ékes öltözéke, és nem is a gúnyája, Ő annál magasabb értéket képvisel. Isteni értéket hordoz.
    Mert saját szemünkben, mi is homályosíthatja el azt a gyémántot? Az, ha elfeledkezünk róla, és összekeverjük magunkat – és másokat – a rárakódott szennyel. A szenny a hét fő bűn, a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, és a jóra való restség. Ezeket nem mi találtuk ki, és nem is Istentől származnak. A szenvedést, amit ezek okoznak, azt sem Isten akarta. Isten tökéleteset teremtett, a maga képére. Megadott mindent a tökély fenntartására. A poklot sem Ő találta ki, de a szabad akaratot Ő adta. Megadta a választás lehetőségét a magunk tekintetében.
    Egy valamit nem adott: A mások feletti végső ítélkezés jogát.

    – Most ez jutott eszembe:

    Valamelyik indiai ősi Bölcsességben olvasható a neti, neti mondás, és annak kifejtése. Ugyanott olvasható az at vam asi mondás, és annak kifejtése.

    – Van úgy, hogy elgondolkozik valaki: ilyen vagyok, olyan vagyok. Lényeg, hogy összekeveri magát ilyenségével, olyanságával. Itt jön a mondás:

    a neti neti

    „Nem te vagy Én.”

    Nem te vagy én, Én csak összekevertem Magam teveled, te démon.
    Pusztulj innét!
    Vagy: Ő nem az, akinek gondolom, csak összekeverte magát azzal a démonnal.
    Nem Ő okozta a fájdalmat nekem, hanem a démon.

    Itt jön a másik mondás:

    At vam asi

    „Ez vagy te”

    Mások, akik azt mondják rám, ilyen vagyok, olyan vagyok, összekevernek veled, de Én tudom, hogy ez te vagy. Te démon. Pusztulj innét!
    Vagy: Nem én okoztam a fájdalmat Neki, hanem a démon, akivel összekevertem magam.

    Tévedésben vagyunk általában, de főleg másokkal szemben. A tévedéseink megosztanak Bennünket, ha éppen nem így van, az egyszerűen cinkosság.
    Egy valami tart össze bennünket igazán az a kicsi belső valami, az kis fényes gyémánt, az a hallhatatlan megfoghatatlan belső fény, az Istentől kapott Lélek, amitől Testvérek is vagyunk Mindannyian.

    Müller Péter Számi: Kicsi kicsiszolt kő

    Íme, ima a dal ma
    Íme, ima a dal

    Ó tökélyre törekvő
    Belülről hatalmas
    Kívülről kicsi
    Istennek tetsző
    Na és nekem is tetsző

    Kicsi, kicsiszolt kő
    Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
    Kicsi, kicsiszolt kő

    Te vagy az, aki fölfelé zuhan
    És zuhantában nem követ
    Ismert pályát, másik követ
    Sőt, minden más követ leelőzve
    Zuhansz hozzám
    Követelődzve bennem
    Ó, követelődző kicsi kő
    Hívlak és követellek
    Mert nem lehet már
    Nem veled lennem Te vagy az
    Aki elüldözi a rémeket
    Aki ijedős és mégis bátor
    Ó, rémet elüldöző
    Rémüldöző kicsi kő
    Nézd, magadtól sugárzol!

    Kicsi, kicsiszolt kő
    Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
    Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
    Kicsi, kicsiszolt kő

    Benned bízok
    Na és a gravitációban
    Egymásra hattok
    És ami kijön, az tiszta
    Most elengedlek
    Hogy engedd el magad
    Gyorsulj be, fordulj
    És zuhanj hozzám vissza!

    Kicsi, kicsiszolt kő!
    Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
    Kicsi, kicsiszolt kő!

    Ugyanerről az Út és Erény Könyvéből ( Lao-Ce )

    „ Élet tompítja, görcseit oldja, fényét fakítja.
    Elvegyül porba.
    Megfoghatatlan, és még is van.
    Én nem tudom ki a szülője,
    De vénebb, mint a tünemények őse.”

    Ha összetévesztette magát mocskos bűzös gúnyájával, nincs probléma, elnyeri a neki járó büntetést. Ruhája szalonképtelen, alkalmatlanná teszi őt arra, hogy belépjen oda, ahol minden ragyog. Könnyűnek találtatott, és egy lélek elvetült.
    Amikor egy lélek elvetül, ketten biztosan szenvednek. Ő a szerencsétlen, azért amit másoknak okozott. Szenved, hiszen nem tud mit tenni már.
    Szenved annak Szülője is, hiszen elvesztette szeretett gyermekét.
    Egy valaki biztosan aberált kéjt érez. A nevető harmadik. Ha ezt nevetésnek lehet nevezni egyáltalán. Aki nevet nem Én, és nem is Te vagy. Ha ennek örülünk, megint csak összetévesztettük magunkat valakivel.
    A háttérben „nevetővel”.

    Egyszerű volt anno, az Ószövetségi időkben: „Szemet szemért, fogat fogért.”

    Most már nem ilyen egyszerű, csak sokkal könnyebb. Mert Megváltattunk akkor, amikor az Isten szenvedett. A Fiú, ott a Kereszten. Szenvedett értünk, és helyettünk. Ezzel kaptunk egy lehetőséget, a Megbocsátó Kegyelmet.
    Ez a Kegyelem személyre szóló, külön-külön mindenki megkapta, hiszen Isten személy szerint ismeri az Ő szeretett gyermekeit. Ő nem személyválogató.
    A megtévesztő, a megosztó, a háttérben „nevető” ezzel hoppon maradt.
    Győzött a Mindenség Teremtője, a Mindenség megrontója felett.
    Krisztus szenvedésében, benne volt mind az a fájdalom, ami a Világban volt, és ami a Világban lesz. A személyre szabott Kegyelem súlya pontosan akkora, amekkora a személy-szerinti bűn súlya.
    Krisztus Kínszenvedéséből, így azoknak jut a nagyobb rész, akik másoknak több szenvedést okoztak, okoznak. Az Ítélet Napján így, „ amikor újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat”, Szent Szemében mindenkinél „csak” a Jó marad. Lehet választani, kinek-kinek, az Istentől kapott szabad akarata szerint. Vagy ragaszkodik a ruhához, vagy leveti. A legmegátalkodottabbaknál, akik ott is ragaszkodnak gönceikhez, ruhájukkal együtt gyémántjuk is elég.
    Másoknál a ledobott ruha ég el. Ekkor minden Lélek Fénybe öltözik, és Együtt Leszünk.

    Adjunk értelmet Krisztus személyünk iránt való szenvedésének azzal, hogy megbocsátunk!

    Mert nem könnyű, ehhez kérek erőt magamnak, és Mindenkinek.

    Ámen

    Jó egészséget kívánva, üdvözlettel

    Balogh Istvn

  3. Ádám létrejötte pillanatában az ember volt , minden nem és forma eszenciája, testetöltése. Isten angyala volt aki önmagában teljes volt. Angyal a szó ami küldöttet jelent. Isten nemzi önmagában a női gyermekeitől a férfiakat kis isteneknek kéne hívni őket /hiszen nemzeni egy testben csak Isten tud a férfi által/mint angyaloknak. Isten családot akart és az első hét angyal / isten nő a lelkek anyai voltak. Isten nemzett tőlük isten gyermekeket kicsi isteneket akik szintén nemmel rendelkeztek. Megszülettek a duál istenkék vagy duál angyalok. Egy végtelen tér betöltése végtelenül. Megkaptam a magamét ,hogy gusztustalan Istent a nemzéssel összefüggésbe hozni, és Isten kitépett magából darabokat és azok az angyalok. Vagy klónozta magát önmagában és azok az angyalok. Nos a nemzéshez akarok kilukadni ebből az egész dologból. Isten nemzés által hoz létre teremtményt minden esetben, nemzi kitép egy darabot élő szívéből , belehelyezi egy anyaméhbe amiben a férfierő és a nőierő egy léleknek létezést, életet ajándékoz. Isten klónozza önmagát de apja minden gyermekének. Ádám lényéből kiemelte a nőt ketten voltak egy test , de Isten ketté választotta hogy Ádámot megajándékozza Évával a nemzés szentségében pedig isteni apja legyen minden általuk nemzett picinek. Ádám és Éva a nemzést testük gyümölcsét szentségtelenítették meg nem isteni akarat szerint használták a nemiszervüket, hanem élvezetből kezdtek játszadozni vele. Elárulták ezzel Istent nem a nemzés egyedüli urának tekintették ami a legszentebb és legtisztább pillanat egy teremtmény létrejöttének folyamatában. Ebből született Káin azzal a sebbel a lelkén hogy őt nem Isten parancsára nemzették, hanem őt az önzés nemzette. Ábelt Isten parancsára nemzették Isten volt a nemzője és egy embert meghatároz az alapjainál a sorsa. Káin látva Ábel kapcsolatát Istennel megölte őt azzal a szándékkal , hogy akkor Isten reá fog figyelni végre. Nem tudta hogyan ismerje meg a teremtő atyját , életadóját a figyelemfelkeltést próbálta.
    Összefoglalva Ádám és Éva bűne a nemzés megszentségtelenítése volt nem a gyümölcs evés, vagy a tudálékosság. Az emberiség alapjait rongálták össze önzően elfordulva a nemzés urától. Kegyetlen felbujtójuk a Sátán volt aki valamikor az első angyal vagyis istengyermek volt nő volt és rengeteg gyermeke volt Istentől, Isten első teremtménye mindenkinek az első anyja volt. Minden létrejött teremtménynek az isteni ősanyja, aki Istennel nemi kapcsolatban volt, amíg azt meg nem szentségtelenítette. Önző célokra akart gyerekeket magának és ez volt az első lázadás Isten ellen.
    Persze lerohantak hogy bolond vagyok, mert az angyalok más teremtésűek, nincs testük, nincs nemük , nincs családjuk, nem esznek , nem isznak , nem élnek… minek élnek akkor ha ilyen borzalmas angyalnak lenni? Az angyal szó küldöttet jelent nem vonatkozik származásra csak státuszra. Meg a duma hogy Isten nincs kapcsolatban a nemzéssel mert az gusztustalan. Nem a nemzés az alap amire egy ember élete épül. Ennél szentebb és fontosabb nincs, pont Isten ne venne részt benne?

    1. Szerintem nem vagy bolond, csak kicsit érdekesen, illetve abszurdan látod a dolgot. Egyben én is biztos vagyok, hogy a nemzés (beleértve a nemi aktust, a megtermékenyítés nélkül is) egy a közfelfogásnál sokkal több titkot és jelentést tud magánál, mint gondolnánk. Valami magasabb és szellemibb egyesülés földi előképe, testi formája, a maga szellemi következményivel (“…egyesül, egy test az vele”). Én az ige alapján az isteni nemzést másként látom. Ő csak Jézust nemzette (“szülte”) önmagából, az idők és bármi valami előtt. Ezért azonos önmagával és egy vele. Mi és minden más angyal, teremtmény vagyunk és a fiúságot a megváltás alapján kapjuk nem alanyi jogon. Akiket nem nemzett, hanem teremtett, minden angyalt és Ádámot meg Évát (amiről tudunk), belelehelte az Ő szellemét. Szót nem ír az ige bármiféle klónozásról, ivaros szaporodásról stb. Pont fordítva van. A teremtett anyagi lényeg, mint az emberek, nem képesek arra amire Isten, tehát már csak a meglevő anyagból tudnak további élőt és egyedi utódot létrehozni. Ehhez kell a hosszú létfennmaradáshoz és a változatossághoz (a változatosság gyönyörködtet :-)) az ivaros szaporodás, primitív formáknál (pl. szivacsok, csalánozók) a klónozás (vegetatív szaporodások). Istennek ezekre nincs szüksége, mert nem test és anyag. Az angyalok már bonyolultabb eset és ismeretlenebb téma, mert nem tudjuk hogy vannak, csak annyit, hogy nem szaporodnak legalábbis a Mennyben. De biztos képesek rá (lásd nefilimek), csak illegális ha megteszik. Azt gondolom, hogy sátán férfi nemű, mint az angyalok (többsége), ezért is tudta Évát elcsábítani, megtéveszteni és nem Ádámot próbálta. Talán pont az ő frigyük szüleménye volt Káin (Keniták mint sátán fiai), aki nem véletlenül lett olyan amilyen. De ettől még a nemi aktus önmagában nem bűn, mert ha Isten csak az utódnemzés céljából adta volna, legalább egyszer le lenne írva az igéjében, de nincs ! Sőt: „Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak éljetek; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket amiatt, hogy nem tudjátok magatokat megtartóztatni (1Kor 7,5. 2-4). Ez pont arról szól, hogy kis túlzással, nehéz szex nélkül élni, ha valaki így tesz egy házasságon belül, akkor könnyen félrelépés lehet a vége (kísértés). Sajnos erről a témáról keresztény körökben keveset beszélnek, tanítanak, a tabuzás itt különös erővel jelen van.

  4. Kérdés, hogy a megváltás valóban Isteni megbocsátást jelent-e.Ezt az “eredendő bűnösséget” folyton az emberek szeme elé lógatni… Hát, ezt inkább nem is minősítem. 🙂 Bocsáss meg, kedves Thea! (L) Az Evangélium, és maga Jézus egész életútja egy merő fel- és meghívás volt önvizsgálatra, és végül megfeszült azért, hogy végre ne egy eredendően bűnös alakot találjon önmagában az, aki “belenéz a szabadság tökéletes törvényébe”.Az egyházak, vallások, szekták meg a “gyülik” azonosítják az embert bűnös gyökerekkel, mert azok ebből élnek és profitálnak, nem pedig a Jóisten, semmiképpen sem Jézus. Jézus Jó hírt hozott, és az, hogy eredendően bűnös az ember, nem jó hír, és ez az állandó megbocsátás-függőség pedig soha is fog segíteni egy bizonyos fajta másodrendűségen, és holmi félelemből fakadó infantilis imádatot okoz.Isten Szelleme van bennünk, és ez az eredőnk, ettől vagyunk eredetiek, ezt lehelte belénk, ezzel kezdődött az életünk, nem pedig a bűnnel.Keresztény az, aki sosem felejti el, hogy Isten Szelleme van benne, aki a nyilvánvaló kételyei dacára tud úgy gondolni önmagára, hogy benne Isten Szelleme van.Aki tudja, hogy az Evangélium neki íródott és róla szól.Keresztény az, aki egy egészséges önképpel rendelkezik, mert önazonossága Isten Szelleméből ered, nem pedig Ádám gondolataiból vagy tetteiből.Ez a mércénk.Isten Szelleme a mércénk, nem a bűn.

    Igen, hajlamosak vagyunk bűnösként gondolni magunkra.Mintha ennyiben már ki is merült volna az, amit úgy hívnak: alázat.Mások meg dicsekszenek önmagukkal… Mi lenne azonban, ha végre felismernénk a szélsőségektől való mentességünkben rejlő szabadságunkat, és a közepén járva az igazság ösvényének, lennénk tökéletesek, ahogy a mi Atyánk is tökéletes?…

    1. Szia Oszkár!
      A gimnáziumi matektanárunkat nagyon szerettük. Ha például egy új anyagot vettünk és miután az ismertetés végén valaki még nem teljesen értette meg, megkérdezte, hogy szeretné-e közülünk valaki elmagyarázni a másiknak. Az volt az elve, hogy mindenkinek egy kicsit másképp jár az agya, máshonnan közelíti meg a problémákat, így nagyobb esély van rá, hogy végül rátapintunk arra, ami miatt a másik addig nem értette a dolgot. Volt, hogy három négy ember is megkísérelte elmagyarázni és végül többnyire sikerült. Azzal nem sokra mentünk volna, ha egymás magyarázó technikáját kezdjük el kritizálni, hiszen a cél az volt, hogy megtaláljuk, mi tartja vissza a másikat a kérdés megértésétől.

      1. Kedves Thea!Egy picit tényleg kritizáltam soraidat.Nem nagyon, csak egy picit.Ha mindez a barátság mezsgyéjéről mégis kicsúszott volna, akkor ismét bocsánatodat kérem.Ezzel együtt azért szerintem a matematika nagyon nem ugyanaz, mint viszonylag széles körben az ember eredendő bűnösségének az eszméit tovább öregbíteni.Igaz, nem is annyira durva, mint Smith ügynök a Mátrixban, aki az embert egyenesen parazitának nevezte.Persze, ő egyáltalán nem is szeretett minket.

        1. Szia Oszkár!
          A barátságot szerintem ilyesmi nem érintheti. Ami pedig a hasonlatot illeti, szerintem megállja a helyét, például így: “Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.” Az pedig nem kérdés, hogy melyik téma a fontosabb.

        2. Köszönöm, ebben a megvilágításban bennem mindez így most már ezennel plántálást, öntözést kapott, hogy csak nőjön, nőjön… 🙂

    2. Ez a dolog ma nagyon is aktuális. Egy nagy fordulat és változás előtt áll (illetve már benne van) a kereszténység. Természetesen nem a látszatkereszténységre, a vallásra gondoltam. A korábbi erőltetett, sokszor a félelemre alapozott, a vallásosság sátáni megtévesztéséből kikecmergő, de még a törvénykezésre hajlamos, és legfőképpen bűnközpontú látáson túl fog lépni. Olyan ez kicsit, mintha a tömeges de élő hitű gyülekezetek kollektív tejivása végre át fog menni a normális szilárd isteni táplálék vételére és azzal való életre. Ez akár azzal is jár majd, hogy megváltozik a gyülekezeti, eddigi ósdi, a világból átvett, és Isten akaratára kent, frontális (egy pásztor irányítja a juhokat) rend, az eredeti isteni mintára megélt őskeresztényi kisközösségi összejövetelekre, sokkal több átfedést és mozgást megengedve a közösségeknek, és több kapcsolatot létesítve a megtérítendő világiakkal (kimozdulva a gyülekezeti elefántcsont tornyokból), mint most, közösségi sovinizmus nélkül, ráadásul a régóta várt egység valódi megélése reményével. Persze ettől fontosabb lesz, a kegyelmi állapot és az újjászületett szellemi fiúság létében való járás. Azt hiszem erre utalt Oszkár, az elején könnyen félreérthető módon (amit félre is értettek), ahogy az ún. “szuper kegyelemnek” csúfolt látást és megértést (pl.Andrew Wommack) is félreértik a bűnközpontú gondolkodású és ezzel együtt az ószövetség törvénykező szelleme alatt álló keresztények, akik sokszor még mindig a pokoltól való félelemben látják a megtérés alapját. Tudom, hogy sokaknak azért félős ez a téma, mert attól tartanak, hogy akkor “bármilyen bűnt megtehet” az ember, meg elkezdődik valami erkölcsi fertő, hát nem kezdődik, és nem tesznek bűnöket (legalábbis többet) ! Csak mindig könnyebb az óemberi, világi, teljesítmény központú, önmegváltós, és törvénykezős retorikával élni és még népszerűséget is szerezni (ha elég poklozás meg bűnözés szerepel benne még el is hiszik), mint azzal, hogy minden az Ő kegyelme által lehet. Megszentelődni igazán és belülről csak így lehet, Jézus vére és szeretete által, azzal azonosulva magunkon. Ez lesz a kereszténység (szerintem) utolsó nagy dobása, a végső és legdicsőségesebb állapotának ideje, az elragadása előtt, mikor beteljesednek az utolsó és nagy, csodás ígéretek.

      1. Szia Árpiel!Be finomat főztél-sütöttél! 🙂 Szerintem is valami új dologról van szó.Változásokról.A lényeg, vagyis Jézus, tehát maga az Út, marad.Csak a “stációk” követik egymást és maradnak el mögöttünk, ahogy egyre csak tárul fel előttünk, szemünk, értelmünk és szellemünk-lelkünk előtt ez az Út.És ezek a stációk már nem lenne szabad, hogy fájdalmat jelentsenek nekünk, mert Jézus már előttünk végigjárta ezt az utat, és maga vált az Úttá.Utat tört a fájdalmak és nehézségek között, hogy ezek a véres helyszínek (Jézus véréről van szó), stációk, állomások, már ne félelmet, bűntudatot, hanem az egyre világosabbá váló szabadságunkat jelentsék Jézus nyomán.

        Szerintem azonban, ha van az úgy nevezett kereszténységnek utolsó nagy dobása, akkor az már beteljesült.Minden lejátszódott, ahogy Jézus Krisztus végigment ezen az úton, nem kerülve meg egyetlen stációt vagy Törvényt sem.Igaz, mi vele együtt megyünk.Az idő- és történelembeli látszólagos lemaradásunk annál inkább fog elkopni, és a “felzárkózásunk” Őhozzá annál inkább fog felgyorsulni, minél bátrabban tudunk majd korábbi dogmatikus vallásos állapotunktól illő tisztelettel és alázattal elköszönni.Mindig következik valami új, és sosem lesz vége.Az idők jelei nem a végidőkről szólnak.Az idők jelei sosem valami végének, hanem mindig valami új kezdetének a hírnökei.Ezen bizonyos kezdet pedig éppen most van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend