Tudomány és technika

Elon Musk szerint muszáj meghekkelni az agyunkat, ha nem akarunk lemaradni

Elon Musk néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy az emberi agy meghekkeléséhez szükséges neural lace, ami az agyra helyezhető hálószerű anyagot takar1, már a jövő hónapban valósággá válhat. Igyekezetével nincs egyedül. Tavaly októberben a Braintree alapító Bryan Johnson egy 100 millió dolláros befektetést jelentett be, aminek célja az emberi agyba ültethető számítógépek létrehozása.

A Muskhoz és Johnsonhoz hasonló emberek szerint a mesterséges intelligencia nemcsak felemelkedőben van, de hamarosan lekörözheti az embert és nemcsak arra lesz képes, hogy helyettünk vezessen, vásároljon vagy diagnosztizáljon, de képes lesz reprodukálni magát, amit bizonyos szinten már ma is megtesz.

Musk attól fél, hogy ebben a nagy fejlődésben a mesterséges intelligencia idővel kedves, de nélkülözhető házi kedvencként tekint majd az emberre és ezért szerinte lépnünk kell. Ez a lépés pedig nem más, mint az ember géppé válása. Igen. Elon Musk, akit ugyebár nagyon szeretünk a mindenféle fenntartható technológiák és nem utolsó sorban futurisztikus és igen drága autói miatt, azt gondolja, hogy a versenyt csak úgy nyerhetjük meg, ha mi magunk is géppé, vagy legalábbis a gép és az ember valamiféle ötvözetévé válunk.

Nem ez a gondolat köszön vissza ránk az Édenkert óta azok szájából, akik szerint az emberből hiányzik valami, ami a teljes vagy isteni tudás megszerzéséhez szükséges? Valami, amit szerintük Isten visszatart.

Musk ezt a valamit egy olyan fejlesztésben véli megtalálni, ami az agyba ültetve saját biológiai irányító központunkkal együtt képes növekedni, célja pedig, hogy egy agy-számítógép interfész segítségével optimalizálja mentális teljesítményünket, lehetővé téve, hogy pusztán az agyunk segítségével csatlakozzunk az Internetre és persze nem utolsó sorban, hogy lépést tarthassunk a mesterséges intelligencia fejlődésével.

Pedig abban a bizonyos kertben nem tudást nyertünk, hanem Istennel való közvetlen kapcsolatunkat veszítettük el, amit semmilyen implantátum nem képes pótolni. Ez nem azt jelenti, hogy a helyreállítás szükségtelen. Ellenkezőleg. Amit Édenben elveszítettünk olyan fontos volt, hogy Isten még ott frissiben megígérte, hogy pótolja az általunk elveszített becses ajándékot2, mert tudja, hogy enélkül nem lehetünk igazán teljesek, nem lehetünk igazán boldogok. Az Éden óta eltelt évszázadok és évezredek során sokan sokféle pótlással kísérleteztek, hogy az elvesztett kapcsolatot és az örök életet megszerezzék. Csakhogy ehhez nem az alkímia ígérte életelixírre, agyimplantátumokra vagy egyéb csodaszerekre van szükség, hanem Isten Fiára, és nem az agyunkban, hanem létünk teljes valójában, „mert benne”, vagyis Jézusban „lakik az istenség egész teljessége testileg,” és benne jutunk el mi is ehhez a teljességhez3.

Bryan Johnson szerint ugyanakkor

„a saját intelligenciánk által létrehozott új alkotásokkal való kapcsolatunkat kijelzők, kábelek, billentyűzetek, hangutasítások és egyéb interfészek korlátozzák. Nagyon kevés kapcsolatunk van saját agyunkkal, és ezzel megakadályozzuk, hogy közös evolúciós pályát járjunk be szilícium alapú gépeinkkel.”

Johnson persze többet ígér holmi agy-gép interfésznél. Azt reméli, hogy fejlesztései képesek lesznek helyreállítani elkopott vagy megbetegedett biológiai alkatrészeinket, és szerinte megoldást ígérnek az Alzheimer, a Lou Gehring vagy a Parkinson-kórra. Ezt pedig ki ne támogatná? De tényleg. Ki ne akarná, hogy a beteg meggyógyuljon?

A logika ismerős. Először létrehozunk valamit, ami megbetegít (ma már egyre több kutatás támasztja alá, hogy ezeket az idegrendszeri betegségeket saját modern szokásainknak és találmányainknak köszönhetjük), majd ismét létrehozunk valamit, amivel hibáinkat korrigálnánk, és ami nagy valószínűséggel ismét egyre több bajt okoz majd.

Nem ezt a mintát látjuk mindenhol? A munkát kiváltó találmányaink nyomában még több a robotolás, az afrodiziákumaink impotenssé tesznek, a szórakoztatóipar mindent átszövő birodalmában egyre több az unatkozó ember, az élelmiszeripar fejlődése egyre több éhezőt termel, az időt megtakarítani hivatott találmányok nyomán pedig mintha egyre kevesebb időnk lenne.

Nem lehet, hogy mégis Istennek volt igaza annak idején és éppen akkor veszítettük el mindezt, amikor tanácsa ellenére megszerezni gondoltuk?

Johnsonnak persze bizonyos szinten igaza van. Tényleg kevés kapcsolatunk van az agyunkkal, viszont erre is van kütyümentes megoldás és ez is ingyen, orvosi beavatkozás nélkül.

“És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12:2)

 

  1. az angol „lace” szó jelenthet szegélyt, vagy valaminek a borítását is. []
  2. I. Mózes 3:15 []
  3. Kolossé 2:9-10 []
Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

  1. “A munkát kiváltó találmányaink nyomában még több a robotolás”
    Legyen elég heti 2-3 napot dolgozni. De jó lenne.

  2. A GÉP-EMBER 5-VÖZET Rt. SZINTETIKUS ÜZENETE

    Halló, itt a Mechanizmus!
    Kérem, válassza ki a megfelelő betűt és adatot az alábbi menüpontok közül:

    – Antikrisztus és világvége-tájékoztatás: 1-es gomb;

    – Össznépi világromlás: 2-es gomb;

    – Istennel való kapcsolatunk elveszítése-program és pótlás(majd egyszer és esetleg, ha…!): 3-as gomb;

    – Sárkányisták, összeesküvők és más ilyenkor szokásosak: 4-es gomb;

    – Chip: 5-ös gomb;

    – Fenevad és persze, Chip megint: 6-os gomb;

    – Chip (kéz): 7-es gomb;

    – Chip (homlok): 8-as gomb;

    – Chip (mert eladható téma *legalábbis, régen az volt*): 9-es gomb;

    – Chipchirip: ( 😀 )

    – MEGOLDÁS: Lásd ITT és ITT

    – Chip (mert csak; meg mé ne?!): kabátgomb

    Ha nem sikerült választania a menüpontok közül, az az azért van, mert Ön nem elég kocka…………..izé……kérjük, várjon a kezelő jelentkezésére!

    (Bocsánat!)
    (L) 😀 (L)

      1. Jaj, Tervezőm!
        Neeeeeeeeemmmmm vagy!
        De.
        Mármint, DEhogy!
        Áááá….!
        Vagyis…
        Na, jó.Ha mégis…
        …akkor biztosan nem 6, hanem elég sok oldalú. 🙂
        Szinte már gurulsz. 😀

  3. Nagyon ragaszkodtok az anyagi testhez, féltitek ezt az illúziót, ezért nehezebb megérteni a végtelent, Musk pedig csak használja a fantáziáját, ami mozgatja a világunkat és ez kedvesebb az Úrnak. Láthatóan gyorsul a fejlődés, izgalmas időket élünk. Élvezzük az előadást.

  4. Ennek a hozzászólásnak, spekulációnak Arpiel aztán sok ertelme volt. Csupa logika és bölcsesség. A jezsuita felé futurizmus köszöni szépen jól van (aki nem tudná, volt és van egy olyan, hogy ellenreformáció).

  5. Én azon sem csodálkoznék, ha ő lenne az antikrisztus, csak a Tesláknál nagyobb durranás kell. Ha elmegy politikai irányba, még okozhat meglepetéseket. A karaktere megvan hozzá.

    1. Az könnyen lehet. Angolul a neve jelentése pézsma, ha megfordítod a p betűt akkor d lesz. Vagyis dézsma. Kik szedtek dézsmát a középkorban? A Katolikusok!

  6. Elon Musk csak egy a szokásos szélhámosok közül, aki íly módon csalja ki az állami kölcsönöket, támogatásokat, az amerikai államtól. Már nem csak az interneten kritizálják a nagy dobra vert, de mégiscsak elmaradt teljesítményeit.
    Azzal, hogy beszelunk, írunk a nagy kijelentéseiről cdak ingyen reklámot csinálunk neki…..és ő pont ezt akarja, ez az a hullám, amit ő újra meg újra sikeresen meglovagol.

  7. A munkát kiváltó találmányaink nyomában még több a robotolás, az afrodiziákumaink impotenssé tesznek, a szórakoztatóipar mindent átszövő birodalmában egyre több az unatkozó ember, az élelmiszeripar fejlődése egyre több éhezőt termel, az időt megtakarítani hivatott találmányok nyomán pedig mintha egyre kevesebb időnk lenne.

    Teljesen igaz ez a megfogalmazás.
    És az emberek semmit sem vesznek észre mindebből. A rohanó világban nincs idejük gondolkodni a normális dolgokon.
    A hülyeségeken bizony gondolkodnak, na ebből látszik hogy a “szép, új” világ egy fordított világ.
    Ennek a világnak mi-Jézus Krisztusban hívők-nem vagyunk érték, mert más értékrendszerre épül, mint amit mi képviselünk. Ebből fakad, hogy egyre nagyobb szakadék van közöttünk és ő közöttük, aztán majd egyszer csak nem fogadnak el és kivetnek maguk közül.

    1. Teljes mértékben egyet értek. De kell hogy fény legyél azok számára akik még nem az üdvösség gyermekei…

  8. A technológia által próbálják eladni az emberiségnek a modern rabszolgaságot. Ezen találmány valószínűleg arra is megfelelő eszköz, hogy manipulálja az emberi gondolkodást, ezáltal a használója irányítottá válik. Ráadásul ezért – ahogy a legtöbb modern bilincsért – lásd “okostelefonok”, az emberek még fizetnek is. A világ pedig nem veszi észre, mire megy ki tulajdonképpen az egész koncepció.

Hozzászólás a(z) Arpiel bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend