Lázongó világ

Statiszták kerestetnek a káoszhoz

Mostanra valószínűleg már mindenki értesült arról, hogy az Egyesült Államokban fokozatosan elszabadulnak az indulatok az utcákon és a virtuálisnak mondott, de a közösségi oldalak érintésével már a fizikai világban is megjelenő valóságban.

Dallason kívül három másik helyen is rálőttek rendőrökre csütörtökön és pénteken. A hatóságok szerint az esetek egy részét valószínűleg ugyanúgy a feketék elleni rendőri túlkapások váltották ki, mint a dallasi rendőrgyilkosságokat – közölték a hatóságok. Dallasban 12 rendőrre lőttek rá, közülük öten meghaltak és két civil is megsebesült.

A tiltakozások egyik előzménye, hogy két fegyvertelen afroamerikait lőttek le intézkedő fehér rendőrök a héten, ami miatt több amerikai városban is tüntetnek.

Az amerikai rendőrök azóta is folyamatosan kapják a fenyegető leveleket, Facebook hozzászólásokat és hasonló kommunikációkat. Olyannyira, hogy tegnap egy virtuális térben indult felhevült vita után, a Black Lives Matter (A feketék élete számít) mozgalom egyik támogatója az ablakot betörve berontott vitapartnere, egy rendőr otthonába, aki válaszként lelőtte a támadót.

Bár egy keresztény afroamerikai-fehér család házi videója – amiben megpróbálják felhívni a figyelmet a lényegre, vagyis arra, hogy itt nem a feketék és a fehérek csapnak össze, hanem a jó és a gonosz, a szeretet és a félelem, ami mindkét oldalon megtalálható – nagyon sok szívet megérintett, a kedélyek nemhogy csitulni nem látszanak, de a helyzet egyre kiélezettebb.

“Itt a lehetőség kivonulni az utcákra és hangot adni bárminek, amiben hiszel. Ezrek állnak majd melletted, így amikor elszabadul a pokol, jó eséllyel kerülheted el a lövedékeket, gumibotokat, vízágyúkat, és ha a füledet befogod, még a szitkokat sem kell végighallgatnod. A statiszta szerephez szükséges kritériumok: félelem és harag. Jelentkezés a Káoszból rend jeligére a kiadónál. A felvétel folyamatos.”

A statiszták felvétele egész évben tart, hiszen néhány magányos farkas nem képes felfordulást okozni és a médiának se éri meg foglalkozni vele.

Sok statiszta kell. Olyan emberek, akik amúgy nem csinálnak semmit, nem erőszakoskodnak, de kéznél vannak, amikor a rendőrség lecsap. Egy jó produkcióhoz sok szereplő kell. A kellő számú jelentkező biztosítása érdekében Hillary Clinton találkozott a Black Lives Matter mozgalom vezetőivel, a média pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki lássa a rendőrök ellen elkövetett bűncselekményeket. Csak akkor remélhetnek kellő tömegeket megmozgató előadást, ha a két oldal nagyjából kiegyenlített.

Már tényleg csak az a kérdés, hogy melyik forgatókönyv mellett döntenek. A lehetőségek száma határtalan. Főleg, hogy a Republikánus Párt országos gyűlése napokon belül kezdetét veszi Cleaveland-ban, tökéletes alkalmat szolgáltatva a folytatásra.

A toborzás folyamatos.

“Várjuk a tüntetőket az utcákon! Mindenkit szívesen látunk, aki politikailag korrekt, szereti a jó telefonokat, márkás edzőcipőket, a világbékét, az ingyen Internetet, Harry Pottert, az Európai Uniót, az oltásokat és az Andromédáról érkező messiásokat.”

“Jövök! És kérek egy négy gombócos fagyit az emberi jogaimért. Vagy lencsét. Mindegy. Ja, és hivatásos tanácsadót a közösségi oldalamhoz, hogy hatékonyabban üzenhessek azoknak, akiket szeretnék lesöpörni a föld színéről. Mi ellen is tüntetünk?”

“Valamit el kell söpörni, mert valami nincs rendben. A régi nem jó. Új kell. Új rend. Ja, hogy az már volt? Akkor Új Világrend. Meg Új Vallás, mert a régi rossz. Intoleráns. Meg akkor már egy új telefont is csapj hozzá. Hol írom alá?”

Mégse? Akkor itt folytasd!

Cikkhez használt forrás: activistpost.com

Előző posztKövetkező poszt

53 hozzászólás

  1. Egy “megaforradalom” lesz a végső irány, ez már egészen egyértelműen látszik.
    Filmekben, számítógépes játékokban, a hírmédiák minden síkján – de még a reklámokban is –
    zajlik a tömegek kondícionálása – az “incepció”.
    Egy forradalom a nyerő a sötét hatalom számára – mert legyen annak bármilyen – nyilván tervezett – végeredménye,
    a nép, az”átlagember” úgy érezheti majd hogy ő döntött “Ő akarta”.
    (A rendszerváltozás kudarcba fulladása után is sűrűn hivatkoztak a népakarat beteljesedésére annak kétes elemei, “zászlóvivői” azzal hogy: “Maguk akarták!” Az ördög is mindig ezt mondja: Te akartad, barátom!)

  2. srácok a jóra kell számitani és a legrosszabbra készűlni és előszőr a boltokat fogják kifosztani és ezután azokat akik készleteket halmoztak fel a túlélésre ha beűt a szar az emberekből a legrosszabbat hozza ki majd isten ne adja hogy ilyesmi tbekövetkezzen de azért elképzelhető hogy ez is megtörténhet. az úgynevezett VILÁGVÉGE VÁROK elég sokan vannak még lásd national geograpic TÚLÉLÉSI PRAKTIKÁK cimü müsorát ez tavaj volt műsoron a tévében. egyébként nem szabad pánikba esni mert annáll rosszabb. adrián ennyire nem kéne cinikusnak lenned . elég sokan paráznak az eljővendő esetleges ősszeomlás és a harmadik világ háboru miatt.

  3. srácok a jóra kell számitani és a legrosszabbra készűlni és előszőr a boltokat fogják kifosztani és ezután azokat akik készleteket halmoztak fel a túlélésre ha beűt a szar az emberekből a legrosszabbat hozza ki majd isten ne adja hogy ilyesmi tbekövetkezzen de azért elképzelhető hogy ez is megtörténhet. az úgynevezett VILÁGVÉGE VÁROK elég sokan vannak még lásd national geograpic TÚLÉLÉSI PRAKTIKÁK cimü müsorát ez tavaj volt műsoron a tévében. egyébként nem szabad pánikba esni mert annáll rosszabb. adrián ennyire nem kéne cinikusnak lenned . elég sokan paráznak az eljővendő esetleges ősszeomlás és a harmadik világ háboru miatt.

  4. Jó bunkó tudsz lenni Adrián.így finoman fogalmazva. Amilyen hangnemben és lekezelően válaszolsz vagy hozzászolsz mások véleményéhez azzal magadat minősíted. Értem én hogy fel akarod homályosítani a pórnépet csak nehogy abba a hibába ess hogy azt hidd, hogy körülötted(itt is) mindenki csukott szemmel jár. Az igazi keresztény emberben Isten Lelke munkálkodik. Régóta meg akartam már ezt írni , kérlek ne vedd kioktatásnak!Üdv!

        1. Neeeem,Adrián ❗ ❗ 😀 Ez tükörképtelenség. 🙂
          Valójában Isten a te tükörképed.

    1. Bilivör, hadd kérdezzék valamit. Milyen az amikor a keresztény emberben Isten Lelke munkálkodik? Nevezz meg nekem kerlek egy olyan elő embert, aki megfelel ennek az általad elképzelt kritériumnak. Ha nem fogsz tudni, mondom, pontosabban irom a következő kérdést. Kérlek ne vedd kioktatásnak!Üdv!

  5. Hihi!Én szóltam előre. :mrgreen: 👿 Csak azért,mert a semmit építgetjük szorgalmasan,az még nem fog valaminek látszani.Csak egyre több hited ad a “semmi” irányába,ami persze egyre inkább növekvő kételyt jelent igazából a “valamiről” való meggyőződés felé.

    Bennem akkor tört el valami,amikor 2002-ben kikeveredtem az Erzsébet hídra,ahol a szavazatok újra számlálását követelték.Talán emlékeztek.Valaki -valószínűleg tudjátok ki-,talán nem csak egy öt gombócos fagyi,meg néhány telefon fejében,önkényesen lezárta az Erzsébet hidat.Persze,nem egyedül.Én meg,mivel a szomszédságban laktam,lementem csodálkozni,meg hazafias kötelességemnek is eleget téve “vesszeneztem” magam is a tömeggel.Elég nagy balhé volt,még egy pisztoly is előkerült.Persze, a szocialista-meggyesista-kapitalistafasiszta rendőrök részéről.Akkor éppen az Erzsébet híd volt a világ,aminek a szekérrúdját az a néhány száz ember éppen megfordítani készült.Mindezt,az amerikaiak függetlenségi napján…

    Aztán megérkezett a Csurka-féle (akkor még létező) Pannon rádió.
    A tömeg közepén villámgyorsan kibontották a cuccaikat,magasba emeltek egy nagy,szőrös-“szélvédős” mikrofont,miközben a 3-4 fős stáb (már akin nem volt fejhallgató) elkezdte énekelni a Kossuth nótát.A lelkes embermassza meg átvette a rezgést,és ez terjedni kezdett a nagy hazafias hangulatban.Még fél perc sem kellett hozzá.Ekkor,a hazafias rádió hazafias legénysége,miután kemény egy percet eltöltöttek a tomboló forradalomban,olyan villámgyorsan pakoltak össze és húztak elfelé,hogy csak na.Még csak azt sem mondta nekik senki,hogy fapap,vagy fapapucs,mert mindenkinek tele volt az ő kis lelkes szája a hamégegyszeraztüzenivel… Aztán lett is újabb roham az idegenből betolakodó ávéhások ellen… Uzsonnaszünet után meg a Földművelési Minisztérium előtt,ugyanez…

    Este hallgatom az előbb említett rádiót,és a bemondó meg bemondta,hogy a körúton megy és vonul a tömeg,és egyre hatalmasabb.Kíváncsiságból kimentem arra a helyre,de semmi…
    Már megint a semmi.

    “Meglátszik rajtad,ha képes vagy látni a láthatatlant – és az is,ha nem.”
    (Palavics József)

    1. Addig jó, míg a “megint semmi” verzió van.
      Nem tudom, hogy voltál-e mostanában Párizsban. Hát én igen. És néhány éve is voltam. Mintha nem ugyanaz a hely lenne.
      Az ottaniak nem fogják azt mondani, hogy már megint semmi:) Pedig két-három éve még ők sem gondolták volna, hogy bármi rossz történhetne velük.
      Palavics szavaival teljesen egyetértek;)

      1. Miről beszélsz Kamionos, kezdjem neked felsorolni a Franciaországra vonatkozó mondjuk 100 éves történelmet? Mondom én, te is csak a sajátos világod jelenében élsz…..és prófétálsz egy általad elképzelt közeli sötét jövőt. Ami nagyon gáz, főleg mert látom, hogy te is kereszténynek tartód magad. Téged is megkérdezlek, milyen hatással leszel te ezzel a hozzáállással a saját környezetedre, azokra a hitetlenekre, akiknek esetleg elmondtad ezeket a dolgokat, ha az életed során semmi ilyen nem fog megtörténni? Ki lesz ezzel lejáratva…te, vagy az a valami, amit te annyira képviselni szeretnél? Te kit, vagy mit képviselsz, mit hirdetsz az életedben kamionos,….az összeomlást? Az akármelyik pillanatban kirobbanó világháborút? Vagy Jézust és az evangéliumot? Szerintetek tényleg azt várja el ISTEN tőletek, hogy fizikálisan legyetek felkészülve? Hogy az embereknek megjövendöljétek a tuti forgatókönyvet, ami a világ eseményeit illeti?

        1. Köszi, nincs rá szükség, szeretem a történelmet.

          Mindenki a szubjektív kis világában él. Ha szerencsés, akkor a jelenében. Nem értem mi ezzel a gond? Átlagos vagyok? Igen.
          Én nem károgok, sopánkodok és folyton pesszimista hozzáállással viszonyulok egy esetleg sötét jövőkép felé. Éppen a harmadik gyermeket várjuk és pár hónapon belül belefogok a saját házunk építésébe is. Ez elég optimista világképet feltételez, nem?
          Viszont azt gondolom, hogy nehéz idők várnak ránk. Ennyi. Valahol még a Bibliában is benne van, hogy Jézus majd jelzi, amikor készülnünk kell és az állatoknak is élelmet tartalékolni.
          Biztos van itt olyan, aki tudja idézni én sajnos nem.

          Én azt képviselem a környezetemben, hogy bármi jön azt el kell fogadni, de nem kell tétlenül várni Isten, az állam segítségére, a jószerencsére stb…meg kell tenni mindenkinek, amit tehet önmagáért, a családjáért, a környezetében élőkért.
          Azt képviselem, hogy éld meg a jelent a lehető legboldogabban. Ez független attól, hogy jó vagy rossz jövő vár ránk. Ettől még nem kell behunyni a szemem és tekinthetek előre, igaz?

          Nem hiszem, hogy le lennék járatva, ha tévednék. Sajnos ritkán fordul elő és ez aggasztó a jelen körülmények között. Mivel a környezetemben úgy ismernek, mint aki már akkor helytálló elemzést ad a körülöttünk zajló eseményekről, amikor még azok csak csírájukban vannak meg, így sokan hallgatnak rám. De a lényeg, hogy lelkileg legyünk készen. Ez fontosabb, mint fizikálisan. De néhány konzerv attól még senkinek sem fog ártani.
          Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni, csak nem mondod ki. Ne süppedjen senki depresszióba, mert itt a világvége. Én is ezt képviselem. Csak te passzív szemlélődőként én pedig aktívként.

          Ha tévednék, akkor egyszerűen élném a boldog életünket tovább. Jut eszembe te boldognak érzed magad? Te mit képviselsz a környezetedben?

        2. Nagyra értékelem amit írtál és megélsz kedves Csaba 🙂
          Van egy történet, egy kolostorról, ahol felteszik a kérdés, hogy ha bejelentenék hogy mindjárt itt van Jézus sürgősen készüljenek a számonkérésre “te vajon mit tennél”? Kezdik sorolni a szerzetesek: rögtön bűnbánatot tartanék mennék gyónni … a másik a még félbehagyott dolgairól beszél, hogy azt még gyorsan … míg végül a “szent” – mert ugye, erről szól a tantörténet – azt mondja: “tovább golfoznék”. Igen, erre a szintre kell(ene) törekedni amit Jézus is mondott a példabeszéddel: legyen a lámpásunkban elég olaj (a Szentlélek kenete) hogy ha el is alszunk …. mindenfélével foglalkozunk … akkor is RÖGTÖN ott legyünk KÉSZEN 🙂

          Azt viszont szerintem nem mondja az ÚSZ hogy Jézus majd előre megmondja (egyébként már sokaknak megmondta a szinte egybehangzó próféciákban) sőt: “mint a tőr úgy fog lecsapni a világra” – váratlanul ! Ahogy a Vőlegény is VÁRATLANUL érkezett, csak ne tekintsük a szót pontosan úgy ahogy magyarul van: várás nélkül…. azt a balga szüzek tették.
          Nagyon nagyon JÓ ÉRKEZIK – Jézus jön … és nem késik. Alleluja! 🙂

        3. Kedves Csaba,
          Nem vagyok boldog keresztény ember, mert nincs rá okom annak lenni itt ebben az elbukott világban, de időnként vannak kisebb örömeim is. Olyankor elsírom magam örömömben és áldom érte az Urat. Aki már átélt ilyen pillanatokat, tudhatja miről beszélek. Én az evangéliumot képviselem a mindennapokban, az Úr Jézus Krisztust, a Megváltót. Ahol és amikor csak lehet szóba hozom a jó hírt, elhatárolódok az intézményesített egyházaktól és szellemi harcot folytatok az össze hamis, megtévesztő hit ellen, amivel csak elő állnak a beszélgető partnereim. Nem vagyok erőszakos, nem vagyok rámenős és tudom mikor kell abbahagynom. A lényeget mindig az elején mondom el, a többit meg lassan adagolom, a téma és a körülmények figyelembevételével, hogy elgondolkodásra késztessem az illetőt és nem a büszkeségéből fakadó ellenállásra, tagadásra. Általában nem egyszerű ez, de türelmes vagyok és buzgó. Nincs időm szabadságra menni és sosem lazítok. Lehet másnak ez munkának tűnik, de nekem nem az. Nem azért teszem mindezt, hogy elnyerjem a megváltást, hanem azért, hogy a szerető Istennek köszönhetően és a Kegyelméből mások is elnyerhessék azt.

        4. “Azt viszont szerintem nem mondja az ÚSZ hogy Jézus majd előre megmondja …”
          1 Thess. 5,4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.

          “..(egyébként már sokaknak megmondta a szinte egybehangzó próféciákban) sőt: ?mint a tőr úgy fog lecsapni a világra? ? váratlanul ! ”

          1 Thess. 5,2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
          1 Thess. 5,3 Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.

        1. https://www.youtube.com/watch?v=kwE_FyFRbMM

          “Ami Krisztusban történt,az teljes.Elvégzett.Tökéletes.Ez a teljesség.*Az Ő teljességéből vettük a kegyelmet.*(Ján.1:16) (…) Ha nem a teljességben,vagy nem a tökéletességben gondolkodunk,képtelenek vagyunk bizonyos dolgokat megérteni.Olyan ez,mint amikor nincsen feltöltve a medence,nem lehet benne úszni.Ha még nem jutottál el oda,hogy ez teljes,ez tökéletes,akkor bizonyos dolgokat képtelen leszel megérteni.(…)Ez a mi végállapotunk,ami Őbenne történt,és ez a mi kiindulási állapotunk.Az,ami Krisztusban történt,az a vég.Ennek az egésznek nem a Jelenések könyvében van vége.Nem a Jelenések könyve a pont az “i”-betűn… Hanem a Kereszt.Ez a csúcs és a pont.Ez a Minden,ami ott a kereszten történt,a halálában és a feltámadásában.Hogy ha nem ide megyünk mindig vissza,akkor variálhatjuk az Írást,hogy ide ez van leírva,oda ez van leírva,nem fogjuk megérteni.Én így tapasztaltam,én így láttam… Ki-ki az ő értelme felől legyen meggyőződve.”

  6. Nem mondom, hogy ez az időszak már a Jelenések könyvében írottakról szól.
    Évek óta nyomon követem a folyamatokat és próbáltam kitalálni, hogy a forradalom, gazdasági válság, világháború hármasából vajon a családom és én mire számíthatunk. Legnagyobb megdöbbenésemre mindháromra egyre nagyobb az esély, mintha szingergiában erősödne. Ez ijesztő is lehetne.
    De a lényeg nem az, hogyan végezzük ebben a világban, hanem, hogy hogyan élünk addig. Félelem és reszketés helyett, aki csak tudja erre koncentráljon. Én például felkészültem elég sok eshetőségre élelemmel, vízzel, tudással a fenti eshetőségekre, de azt is tudom, hogy amikor eljön az idő, akkor meg fogjuk osztani azokkal, akik rászorulnak és ebből kifolyólag velük fogunk halni valószínűleg igen hamar.
    De, mint mondtam a lényeg az, ahogyan élsz, nem pedig, ahogy halsz.

    1. Én is kíváncsi lennék te miként tudnád szétosztani masokkal elelmedet a gyerekeit szája elől,…na meg ráadásul a kedves feleséged támogatásával.
      Tudod azért nem kell az ilyen “demokratikus” rendszerekben rendőrnek menni, hogy adott esetben ne kelljen remegnie a kezednek.
      Amúgy melyik egyezményre gondolsz pontosan? Netán arra amely értelmében a nem szövetséges oroszok kegyelméből nem fagy be télen a te és a családod hátsója? Földgáz. Dereng már valami? Tudtad, hogy Kína nélkül nincs számítógép meg elektromos ipar? No nem eppen az olcsó munkaerő miatt, hanem az olyan nelkulozhetettlen ásványi alapanyag miatt, amit csak ott bányásznak. Jaj hogy ilyesmiről nem írnak az oszzeomlós, bedölős, kirobbanós kétoldalas,….akkor én kérek tőled bocsánatot, mert igazán nem tehetsz róla, hogy az alul/dezinformalt szinten vagy még kedves kaminos. Azt hiszem itt kell abbahagynom, mert az egom most akar eluralkodni rajtam és ezt nem szeretem.
      Ha értesz angolul ezen vonalon elindulhatsz kutakodni, hogy mi merre hányméter. És ha elfogadtsz egy jo tanácsot olvass ke
      vesebb konteos oldalt, mert azok csak arra jók, hogy az ördög malmára hajtsd a vizet.
      http://www.forbes.com/sites/larrybell/2012/04/15/chinas-rare-earth-metals-monopoly-neednt-put-an-electronics-stranglehold-on-america/#334b53fb161b

      1. BIzonyára nem ismered azt az érzést, amikor adsz és kerülőutakon visszaérkezik hozzád az a segítség, amit másnak nyújtottál. Igazán sajnálom, mert egy nagyszerű dologban nem volt még részed.
        Talán éppen az, akinek kenyeret adtam másnap az életünket fogja megmenteni valamilyen módon.
        Ami a feleségemet illeti, nem hogy támogat, hanem még kissé vissza is kell fognom őt. És ez így lesz nagy baj esetén is.
        Én nem tudnék úgy élni, hogy körülöttem az ismerősök, barátok, rokonok halnak meg, miközben mi túléljük. Ez egy nyomasztó, lelkiterhes túlélés lenne. Erre nincs szükségünk, ezek nem mi vagyunk.

        Nem pont erre, de egyrészt nem tart sokból elzárni a csapot, mint ahogy arra már volt példa, másrészt 100 évvel ezelőtt is kereskedtek egymással az országok, mégsem akadályozta a világháborúk kitörését. Szóval még mindig nem értem, hogy hol a kizáró ok a kettő között.

        Nem tudom, hogyan vontad le azt a következtetést, hogy alul/dezinformált vagyok, de jót mulattam rajta.:)Főleg két hozzászólás után.
        A válság kitörése előtt írtam a diplomamunkám az elkövetkező válságról és a defláció kezelésére a pénznyomtatást javasoltam, ami addig nem volt elfogadott (talán emiatt azzal is tisztában vagyok, hogy miért nem működik) Aztán tőzsdéből éltem pár évig és létrehoztam egy elég jól menő abszolút hozamú befektetési alapot. Anélkül, hogy téged ismeretlenül minősítenélek maradjunk annyiban, hogy olyan információkból éltem, ami még leírva sem volt.
        Köszönöm szépen a linket, de már hallottam róla.;)

        1. Értelek én,… adni, mert azt jó érzés visszakapni, esetleg adni, mert annak cseréjében holnap megmenthetig az életedet. És ez nálad gondolom az önzetlen szeretet képéként csapódik le. Jaj te “szegény” kamionos, valamit nagyon félreértettél.
          És mond csak, meddig fogunk tudni egy világháború esetén ugyancsak tovább kereskedni egymással, mintha semmi sem történt, történne. Szerintem a felkészülésed ellenére halvány fogalmad sincs, hogy mára mennyire összefonódott a világ, a különböző országok, geopolitikai hovatartozástól függetlenül. Na mindegy, további jó felkészülést neked és a csaladodnak, ha ettől érzitek magatokat nagyobb biztonságban. De aztán az örömhírt se felejtsd el kérlek szétosztani a sok szelet zsíroskenyér megkenése kozben, ha netán netán mégis én tévednek.
          http://theweek.com/articles/449783/dont-worry-world-war-iii-almost-certainly-never-happen

          Hatodik (azt mondtad nem zavar), olyan laza vagyok mint a Riga-lánc.

        2. “Értelek én,? adni, mert azt jó érzés visszakapni, esetleg adni, mert annak cseréjében holnap megmenthetig az életedet. És ez nálad gondolom az önzetlen szeretet képéként csapódik le. Jaj te ?szegény? kamionos, valamit nagyon félreértettél.”

          Feldobtam a magas labdát, mert kíváncsi voltam. Lecsaptad:) Gondoltam, ha lecsapod, akkor olyan ember vagy, aki a kákán is csomót keres. Önzetlen adásról beszélsz, miközben nem is tudod, hogy mi az. Nem vagy békében magaddal és így másokkal sem lehetsz. Kapaszkodsz a tényekbe (vagy legalábbis, amit annak vélsz) és a materialista világképedbe, de sajnos még így is káosz honol benne, így a frusztrációdat így éled ki, ahogy az a hozzászólásaidból lejön.
          Eléggé személyeskedésnek jön le, amit írok, bár azzal te sem fukarkodsz:), de nem annak szánom. Tudom, hogy milyen állapotban vagy, mert én is voltam ebben és magamra ismertem benned. Imádkozni fogok érte, hogy találd meg az utat, ami harmóniát, békességet hoz a lelkedbe!!

        3. Kamionos.
          Na persze, a kíváncsi piros pöttyös labdás kamionos 🙂
          Ezek szerint nem csak “nagylelkű” vagy, de még “őszinte” is. Amúgy nem keresem a kákán a csomót, csak a te igaz szavaidat, gondolataidat ismételtem meg,…. tettem egy kicsit érthetőbbé a tisztelt felháborodott nagyérdemű számára.

      2. Szia Adrián!Megengedsz nekem egy baráti javaslatot?Miszerint,ne akard az egódat legyőzni,mert úgy sem tudod.Nem csak te,senki sem tudja.Az egó legyőzhetetlen,mert mert folyton csal ebben a küzdelemben,szemfényt veszt,nem tart be semmilyen szabályt sem.Hiszen már eleve,a nemlétezése ellenére van jelen.

        “Szeresd ellenségedet!”

        Ez a fenti az egyetlen fogás rajta.Az egón.
        Csak az,aki már került szembe a nincsen egójával,csak az,aki már megpillantotta Mr.Nemlétezőt,csak az tudja igazából,hogy nincsen is nagyobb ellenség a saját egójánál.Az Antikrisztus hozzá képest egy Csiperke Rózsika. 🙂

        Lazulj le,Adrián barátom!Just take it easy bro. 🙂 Isten tudja,hogy nem vagyunk egoisták,mert Ő olyannak lát minket,amilyenek igazából vagyunk.Még ha mi nem is látjuk ezt,Ő látja.Mi pedig,amint Ő van,úgy vagyunk ezen a világon. (1 Ján.4:17)

        1. Szia Oszkár!
          Kérdés:
          Megcsináltam egy 100km-es teljesítménytúrát többször. Az elsőt azért, mert valakinek bizonyítani akartam, legyőzni. A másodszor azért csináltam meg, mert magamnak akartam bizonyítani, hogy megint sikerül, gyorsabban könnyebben, jobban.
          Melyik esetben voltam egoista?

        2. Szia Neverend!
          Már úgyis írni akartam neked a múltkori,Üzenőfalon megosztott cikkre,csak nem találtam a szavakat. 🙂 Végül is a válaszoddal maradéktalanul egyetértek,de az meg olyan snassz lett volna tőlem,ha csak annyit írok,hogy “igaz”. :mrgreen: Talán még ki is olthatja egymást az a két irányzat.Talán a szélsőségek már csak ilyenek…Kioltják egymást.Egyébként az egyik gyökerének az eredetét valóban lehet ilyen prájdos irányból származtatni.Lehet,hogy az elgondolás alapjában sátáni,(most nem tudok jobb szót rá),de még így is származhat jó belőle.Minden lehetséges,mert mindenhol Isten van.Márpedig,kétféle mindenhol nem létezik…

          Egyébként én is vettem részt teljesítménytúrán.Csak egyszer.Túrázni viszont milliószor.A Mátrától egy karnyújtásnyira születtem,úgyhogy… Ahhoz hasonló,amit kérdeztél,túrázós ismeretségi köreimben is felmerült már.Nem tudok egyértelmű választ adni neked.Valami nagyon elvontat meg nem akarok.De továbbítom mások felé is ezt a kérdést,mert kíváncsi vagyok.Neked is biztosan van valamiféle válaszod.Én már így is túl sokat beszéltem.Érdekelne,te mit mondasz… 🙂

    2. Egyetértek, Kamionos, annál is inkább, mert Homilis homili gaudet 🙂
      Jómagam is készülődök a családdal, szintén olyan megfontolásból fizikailag, miközben megpróbálunk minél inkább az Igében élni. Épp a minap ellenőriztük a készleteket, és gondoltunk arra, hogy növelni kell, mert nem biztos, hogy csak magunknak gyűjtünk. Véletlen egybeesés lenne, hogy pont Te is ezt írtad a hozzászólásban? Aligha.

      1. Őrülök, hogy van még olyan ember, aki nemcsak a túlélés gondolatáid jutott, hanem ezt megpróbálja összeegyeztetni a saját lelkiismeretével és a keresztény értékrenddel. Igazán jó érzés, hogy más is jár ezen az úton.
        Az embert először elfogja a félelem és bekapcsol az életösztön. Aztán továbbgondolja, hogy milyen is lenne úgy az élet és rájön, hogy az Ige nélkül, értékrend nélkül akkor is halott, ha a teste túl is éli.
        Ha tévedünk is, akkor sem gondolom, hogy ártanánk ezzel bárkinek.
        Ha viszont igazunk van, akkor jobban szükség van arra, hogy Jézus mutassa nekünk fényesen, tisztán az utat, mint bármikor azelőtt.
        Remélem, hogy még sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak előre.

        1. Köszönöm a szavakat, máris erősítjük egymást!

          Vannak, sőt, jelen újság olvasói között is akad! 🙂

        2. Megpróbálom elképzelni, hány ilyen hozzátok hasonlo keresztény prepper lehetett még az internet elterjedése előtti időszakokban…… Hmm,…egyet sem tudok elképzelni. Ti igen?

        3. “Megpróbálom elképzelni, hány ilyen hozzátok hasonlo keresztény prepper lehetett még az internet elterjedése előtti időszakokban?? Hmm,?egyet sem tudok elképzelni. Ti igen?”

          Szerintem sokkal több, mint most, csak nem preppernek hívták őket. Az utolsó évszázadot leszámítva mindenkinek bizonytalan volt a jövője, így az alap volt, hogy élelmet tartalékoltak.
          Még a nagyszüleim is úgy éltek és ráadásul keresztények voltak:)

        4. Adrián, felkészülni a “hét szűk esztendőre” mindig is szokásban volt, még keresztények körében is. Mondom ezt azért, mert sok nem internetes forrásból így olvastam.
          Ettől függetlenül azt is megértem és elfogadom, hogy nem tartod szükségesnek az ilyesmit; bizonyára nem ugyanazon út adatott meg nekünk.
          Azon most nem veszünk össze – legalább is én semmiképpen nem szeretnék – hogy amit előttünk hagytak, az “szandál”, vagy “saru”, vagy esetleg emeljük a kezünk magasba és “kövessük urunk szent tökét” (Brian élete után szabadon ugye…).

  7. Adrián, kíváncsi lennék, hogy mennyire remegne meg a kezed, ha rendőr lennél és igazoltatáskor egy olyan országban nyúlna egy rosszarcú ember a kabátja alá az igazolványért, ahol a lakosságarányosan 90%-ának van legálisan fegyvere.

    Kik között is kötettek azok az egyezmények? Akik egyébként is katonai szövetségben vannak. Hol az ellentmondás egy esetleges világháborúval?

    Nem biztos, hogy világháború lesz. De, hogy felszínre fog törni valamilyen formában ez a sok gyűlölet, frusztráltság, ami a nyugati világra jellemző, az egészen biztos. Erkölcsileg, gazdaságilag is egészen biztosan az összeomlás jeleit mutatja több ország is. Ha ezt te nem érzed, nem hibáztatlak. Csak aztán nehogy meglepődj;)

  8. Andre,
    Miért kell spekulatív rémhíreket terjeszteni? Mit fogsz gondolni magadrol néhány év múlva miutan semmilyen globalis világháború nem fog megtörténni.Gondolom azt, hogy te mindvégig csak jót akartál. Esetleg meditálj el ezeken egy kicsit.

    1. Adrián? Hírek:: Örmény o. Azeriek Hegyi Karabah miatt hívják be az amikat, Örm.Orosz o-ra támaszkodik- Kasmír-Pakisztáni háb. kiujúlt. Moldova kiűzné az oroszokat Transzisztriából, most lessz a katonai váltás. Állítólag erre készűlnek az ukik,ha átmennek az oroszok…… Záhonynál is amerikai csapatok és felszerelések mentek át. Körbe van véve uki katonákkal Odessza Transzisztria. Donyeck és Luhanszk. A Balti államokban egyre több a kűlföldi haderő, de a Balkánon is, főleg Romániában. Eu forrong /a migránsok/ terroristák is gyalázzák a nőket, épűlnek a mecsetek. Nem alkalmazkodnak, nem dolgoznak, hanem a nőket kényszerítik csadorba Fr.o.-ból írta valaki.
      D Szomáliában kiújúlt a törzsi háború. A Visegrád-i 4-ből Cseheket macerálják. Össze fognak ugrasztani mindenkit mindenkivel. Ez meg is van írva a Bibliában. Nép -nép ellen, ország-ország ellen.
      Az USA 1776- óta 70 országot támadott meg, közvetve vagy közvetlenűl, aminek 1,3 milliárd áldozata volt. II.VH-ban eltitkolták a Japánok hadüzenetét, így nyugiba beléphettek a háborúba. A saját katonáikat sem mentették Pörl Herbornál. Libanon: káosz. Kadhafit csak azért tették el láb alól,mert nem akarta az olajat dollárba mérni és sok édes víz van a sivatag alatt, felfogta a bevándorlókat. Közben az országában jólét volt. Most a demokráciák vivése révén szétvertek életképes országokat. Irak, Szíria, ahol ennyiféle etnikum addig, míg bele nem szóltak elég jól meg éltek egymás mellett, oda is nagyon erős kéz kellett a vezetéshez, nem védem Szaddamot, de ők jártak közbe az Öböl-háborúnál. Indok nem volt /vegyi és más biológiai/ fegyvere Iraknak, Szíriából elvitték. , gondolom átadták a terroristáknak.Mivel alkalmaztak ilyen anyagokat kúrdok ellen is és máshol is s körzetben Pl.Damaszkuszban. Irakban sem volt semmi, ma már politikusok mondják,hogy nem volt alap a belépésre Az egyik szakértő angol ezt le is írta, azóta halott. Bler nem mutatta meg a teljes jelentést a kormánynak. /kellett a zűr és az olaj/ Jemeni háború rengeteg halottal. Venezuelát kiéheztették, több 10 ezres sorok mennek át Columbiába élelemért. a Bankok nem adják ki a pénzt, mert megtehetik. Miért nem meri az Eu-s országok vezérkara megmondani a globalistáknak, hogy nem kell olyan etnikum, aki teljesen más mentalitással rendelkezik és alkalmazkodni sem óhajt. Kábítószer kereskedéssel foglalkoznak, nem dolgozni jöttek.
      Fenti írásból az első idézet “Itt az lehetőség kivonúlni az utcákra.”….Második:” Várjuk a tűntetőket…. ” Harmaik:” Valamit el kell söpörni….” Mobil mégpedig szuper stb. Mint az EU-ban, szervezetten. Más kell- Új rend? Új Világrend? Eddig is ezt akarták és mi van most szerte a világon? Egyre nagyobb káosz. http://www..világlátó.info/ Lagarde: IMF elnök: az eu az összeomlás szélére kerűlt, meg kéne szüntetni az eurót. Ma és holnap tartják az Eu-Kína csúcsot. Brekszit, Titip, GMO, kemikáliák permetezése. Rengeteg ember betegsége,nyomoréksága és halála + a kényszeroltások miatt is. Az, hogy mi még itt megélünk, nem jelenti azt, hogy ez így is marad. Lehet,hogy nem világháború lesz, hanem egyre gyorsabban darálnak le népeket. Ezek mind tények és mindig jön a következő. A fenti írás jól bemutatja a módszereiket. Hol képezték ki Sztálint? Lenint és a többi felforgatókat, amit ráadásúl olyan szépen megénekeltek ” felforgatjuk az egész világot” Hol kezdik a mostanit? EU-ban v. Amerikában? Nem tudjuk. Isten adhat még időt nekünk. Bár igazad lenne Adrián, én is szeretnék néha bizakodóbb lenni. /jó tulajdonság az optimizmus/ mármint, hogy nem nyavajogsz. Hálás vagyok minden egyes nap békében való eltelésével Üdv:s
      Thea! Azért meglepett ez a hír, hogy ilyen nyíltan hívják a zűrös embereket a hangadókat, és ha nagyon összecsapnak ok lesz arra,hogy elvegyék a fegyvereket a magánemberektől, aztán a kijárási tilalom, dollár összeomlása, Fema táborok. Itt meg szétvernek bennünket azok,akik mostanában nagy számban gyürűznek befelé szervezetten. Nem naív a vezetés,hanem gonosz, mert nagyon is tudják,hogy amit a globalisták terveztek azt végre is kell hajtani. s

      1. Akkor legyen akaratotok szerint és éljetek az általatok elképzelt ellentmondásos világban. Csak egyet kettőt mondok aztán leléptem. Nemzeteket összekötő kereskedelmi egyezmények és világháború egyidőben. Egy boldog világvall?s, ahol egymás nyakában borulnak az emberek, de csak szigorúan egy globális világháború után, mert a sok felvilágosult keresztény szerint így könnyebb, meg gyorsabb is. És mindezek tetejére Jézus Urunk már a sarki utcában jár…errefele jövet.

        1. Az Újszövetségben egyetlenegyszer fordul elő, az 1. Korinthus 16:22-ben.

          Egybeírva (görögül) vagy a Maran atha tagolás szerint arámi nyelven azt jelenti, ‘Urunk eljött, jelen van’, de tagolható így is: Marana tha, akkor viszont azt jelenti, hogy ‘jöjj el, Urunk’.
          http://lexikon.katolikus.hu/M/Maran%20Atha.html

  9. Ennél sokall aljasabb kilátások vannak Rió de Janeiroban, s valószínű a Hazugság Erkölcstelenség Olimpiájára időzítik, csakhogy kitörhessen az utolsó, minden országot, minden tartományt érintő VILÁGHÁBORÚ, a többi a Jelenések könyvében megismerhető, mert képtelenek vagyunk összetenni két kezünket alázatos engesztelő hálatelt szívű imádkozásra, s észrevenni azt, hogy aratásidőben a konkoly és a búza elválik. Többen azt mondják, hogy lassan örölnek. Két éve folyamatos Oltáriszentségimádás a váci piaristáknál, pár hete már Sopronban is, s hogy mikor leszen meg Mohácson az is úgy tünhet már csak hetek kérdése. Lehet tovább folytatni: http://www.twitter.com/andre_lowoa , ide gyűjtöm amíg lehetséges

    1. Köszönet, Andre … én el vagyok maradva attól hogy gyűjtsek és úgy készüljek … de köszönöm mindenkinek a szorgalmát 🙂
      szerinted Vác vajon kimarad ? ugye tudod hogy miből … el kell-e mennem onnan ? nem messzire vagyunk … a hegyen.

      1. Sopron (a domonkos templomban elindult az Egész Napos Szentségimádás, Fénykeresztjét 3 napra rá ledöntötték, s lehetne tovább bizonygatni) Urunk Jézus Krisztus városa, Vác (majdnem 2éve Szentségimádás a piaristák templomában, s kertjében lévő Mária-szobornál elég érdekes figyrelmeztetések történnek, stb) a Mennyei Atyánk, Abbánk városa, s Mohács (Emlékszel, hogy mit műveltek Csilik atyával, s mégis itt is leszen Örökimádás) a Szentlélek városa. Ebből akinek értenie kell, meg történt még valami: http://revolucio.blogin.hu/2016/07/15/csepeticsapata-zarolva-a-pecsi-puspok-botranyos-ongolja/ amire
        http://www.garabandal.us/themessage/images/view_hungarian.gif? a legjobb megfogalmazás. Aki az eke szarvára tette kezét, az ne forduljon hátra, ne nézzen se jobbra, sem balra, csak Krisztust lássa, mert ez az igazi cél.? Mert mint mondotta: ?Aki követni akar, az tagadja meg magát és úgy kövessen engem? ? és Krisztus nem rejtezik el előle. Kérje a tisztánlátás kegyelmét, a szellemek megkülönböztetésének kegyelmét és megadatik neki, hogy felismerje a bárányok között a farkast és Isten Lelke megvilágítja előtte az utat, hogy ne sötétben járjon, hanem Krisztus fényében és üdvözül.

        Imádkozzunk! Öröktől élő Örök Ige, te dicső Szentháromság. Ki örökké élsz a jelen­ben, ki nem volt és nem lesz, aki van! Mint mondottad Uram: Mózesnek az égő csipkebokorban: ?ÉN VAGYOK, AKI VAN, AZ ÖRÖK JELENBEN ÉLŐ ÉS URAL­KODÓ, SZERETŐ ISTEN.? Áldott legyen a te szent neved, most és mindörökké. Könyörülj esendő gyermekeiden. Ne engedd, hogy a farkasok széttépjék szelíd bárányaidat. Sújts le igazságodban a gonoszra és szolgáltass igazságot a tieidnek. De irgalmas szereteted óvja és védje azt a megtépázott nyájat, kik a te aklodból valók.
        Tisztítsd le a földről a salakot és hozd a földre a te szent városodat, hogy a tieidnek békessége legyen. Kérjük a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet, hogy oltalmazzon, és anyai palástját fordítsa mentésünkre, hogy aki a tieid Uram, kitartó lélekkel térjenek haza az örök hazába, hol nincs vesződség, sem semmiféle baj, hol anyai szíved melen­geti a tieidet. És az örök Szeretet felemeli és inni ad a tiszta forrás vizéből, mi Isten trónjából fakad és életünk lészen benned, mindörökké. Ámen.

  10. Nem tudom hogyan csináltak, de a konkrét szinesbörű áldozatokból néhány nap alatt a rendőrök lettek a terrorizmus igaz áldozatai, így azokat kell sajnálnunk. Csúnya terroristák, csúnya fegyverek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend