Nagytestvér

A brit kormány legálisan akar kémkedni utánunk

no-privacy

Forrás: Infowars.com

A brit kormány minden erejével azon igyekszik, hogy keresztülvigye a Nyomozási Felhatalmazás nevű törvényjavaslatot, amit egyesek Szimat engedélyként emlegetnek és elfogadása esetén tulajdonképpen véget vetne az adatvédelemnek az Interneten.

A javaslat a legnépszerűbb chat és üzenetváltó szolgáltatásokat, például a WhatsApp-ot, az iMessage-et és a FaceTime-ot célozza, illegálissá téve a felhasználótól felhasználóig érvényesülő titkosítást és arra kötelezné az Apple-t, hogy teljesen új, az állami megfigyelést kiszolgáló operációs rendszert írjon. A technológiai cégeket pedig arra kényszerítené, hogy biztosítsanak hátsó ajtókat a kormány számára.

A törvényjavaslat továbbá kötelezné az Internetszolgáltatókat, hogy valamennyi ügyfél minden online tevékenységét naplózzák, az adatokat pedig egy éven át tegyék elérhetővé az állam számára.

2015-ben Theresa May brit belügyminiszter elismerte, hogy egy 1983-as telekommunikációs törvény felhatalmazta az MI5 ügynökséget, hogy megtartsa a tömegesen gyűjtött adatokat, amit 2001 szeptembere óta meg is tesz.

?Az állam megtette, amit az adott körülmények között szükségesnek tartott az állam védelmében,?

mondta Sir David Omand, a brit titkosszolgálat (GCHQ) korábbi igazgatója.

Omand és a brit kormány kitart amellett, hogy a Nyomozási Felhatalmazás törvény demokratizálná a tömeges megfigyelés folyamatát.

Vagyis szerintük az egyetlen hiba a tömeges megfigyelésben eddig ?csak? a demokráciaellenesség volt?

?Legyen 2016 a megbékélés éve, hogy az új törvényjavaslat által olyan hatással lehessünk a társadalomra, ami a nyilvános konzultációt követően új demokratikus engedélyt biztosít működésünkhöz. Az elmúlt 500 évben ez lenne az első alkalom, hogy a titkosszolgálat a törvény keretein belül működne,? mondta Sir David.

Más szóval eddig is figyeltünk benneteket, de nem lenne sokkal jobb, ha erre áldásotokat adnátok? Vagyis engedjük meg az államnak, hogy kémkedjen utánunk, mert ez így demokratikus, ha pedig valami demokratikus, akkor az csak jó lehet.

Nagy Britannia úgy tűnik még az Egyesült Államokat is megelőzi ezen a téren. Az FBI éppen hétfőn veszítette el azt a pert, amiben követelte, hogy az Apple írjon új operációs rendszert egy drogügyletben használt iPhone készülékre, hogy a szervezet hozzáférhessen az azon tárolt adatokhoz.

A döntés fontos mérföldkőnek számíthat abban a vitában, amely során az FBI a tavaly decemberi, San Bernardinóban elkövetett terrortámadás egyik elkövetőjének iPhone-ján tárolt adatokhoz akart hozzáférni, az Apple azonban megtagadta ezt, mondván: ehhez rendkívül veszélyes eszközt kellene létrehozniuk, amely, ha rossz kezekbe kerül, bárki féltve őrzött, személyes adataihoz hozzáférést biztosíthat.

Kérdés persze, hogy mindez csupán színjáték, netán jó reklámfogás az Apple számára, vagy az FBI tényleg nem boldogul a készülékkel, mindenesetre a jelek szerint a britek nem akarják a véletlenre bízni az ilyen eseteket a jövőben.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Ha ez most nem megy nekik, akkor kicsit feljebb csavarják a társadalmi nyomás potméterét ezen a területen. Intenzívebb terrorakciók és bűnözési hullám – a médiában mindenképpen. (Most jutott eszembe: ahogy a hírek, úgy a készpénz nagy százaléka is elhitetés. Nem sok aranytartalék van mögöttük…) De szerintem biztosra akarnak menni, és nem csak egy országban, hanem lehetőleg az összesben; ehhez kell egy precedens. Jelenleg 35 milliós menekülthullámról beszélnek, “aranytartalékot” arányítva ez garantált 8-10 millió. Vagy ott, ahol első körben akarják bevezetni az ilyen törvénykezést (~Nagy-Britannia), vagy ott, ahol nem nagy gond a károkozás, komoly terrorhullámra lehet számítani. Ezt azután jogalapként tudják felhasználni a törvény meghozatalában és nemzeti támogatottságot tudnak szerezni az akció mögé. Attól függően, hogy erősíti vagy kioltja a pánikhangulatot a céljuk irányában, elképzelhetőnek tartok egy helyi fegyveres konfliktust illetve járványt is. Mindkettőre van előkészület Európában…

    1. Először is 2015. augusztusi adat, hogy 60miilió menekült indult el az Antikrisztus által, másodszor a valós tényeket elhallgatják, akik meg tudnának beszélni róla, azok többsége a háttérhatalom embere, s a háttérhatalom feje az Antikrisztus. Érdekes volt, amikor forró volt a helyzet Szíriában, vagy mondjuk úgy Megiddo környékén, már menekültek Líbiába, s onnan pedig hányan mentek el Vatikánba ajnározni a hamis prófétát. Lehetn jobban belemenni, egyik hír szerint szét akarják törni az Európai Hazugsággyárat, csak kevesen tudnak róla a Mediterrán Unió a FENEVAD. Érdekes volt, az az időszak, amikor még hírek sem értkeztek Líbiából, mert a háttérhatalomnak egyetlen dolga akadt, eltakarítani útjából az elnököt. Nem érdemes belemenni, valójában hogyan történt, mert félremagyarázott történelmünkben is elég sok példa van, akiket kivégeztek s öngyilkosságnak vagy gyilkosságnak állítottak be. Lehet rajta elmélkedni, de csak azok képesek felismerni a valós célokat, akik ajándékba kapták a megkülönböztetés lelkületét. Az Antikrisztus által elindított menekültáradatot, pedig úgy kell tekinteni, mint ahogyan le van írva a Jelenések könyvében. Érdemes megnézni kézmozdulataikat, s akkor megérthető kit szolgálnak, de ezen eseményeknek ám volt előzménye is, amiről pedig szintén hallgat a háttérhatalom által vezényelt helytartók. Utána lehet nézni, hány embernek adtunk diplomát, s ha hazament, ott mennyi mindent tett tönkre, viszont ha itt maradt, akkor mennyire közbiztonsági tényező lenne, ha nem lennénk annyira kényelmesek. S mivel lényegtelen, hogy ki-ki mennyire jobban kényelmes, még azoknak sem hiszünk, ami a szemünk előtt játszódik, pedig csak a barátunkért, szomszédunkért kellene kiállnunk, ha ismerjük a tényeket, de nagyon sokan erre már képtelenek, annyira megvezetett. Lehetne szebben is mondani, de mindenki érti, aki megkülönböztetés kegyelmét ajándékba kapta. Csak kérni kell, de még sokan erre sem érzik magukat képesnek, mert mi van, ha, vagy mi leszen ha… 1846-ban kaptunk egy szép imát, s megkaptuk azóta hogyan fog teljesen átalakulni Földünk, akkor miért ragaszkodunk ennyire hozzá, amikor csak vándorok vagyunk. ITT NINCSEN FÖLDI MENNYORSZÁG, mivel ÚJ ÉG, s ÚJ FÖLD leszen, s hogy mikor, az nem rajtunk múlik, egyedül Abbánk tudja,mikor leszen a NAGY FIGYELMEZTETÉS, egyedül Abbánk tudja, mikor leszen URUNK JÉZUS KRISZTUSUNK DICSŐSÉGES MÁSODIK ELJÖVETELE. Az események, helyek már elő vannak készítve, de még tart a kegyelmi időszak, igaz már az üzenetekben megismertük, hogy aratásidő körülbelül két hónapja elkezdődött, s a konkoly a búzától elválik.

      1. Andre, egy dolgot nem értek (utánajárhatnék máshol is, én Nálad járok utána): Az “Abbánk” az az “Atyánk”-at jelenti?

        A többit értem, legfeljebb nem értek egyet 100%-ban. (Pl. az Ima: én megmaradok annál, amit Jézus tanított nekünk; akár szó szerint, akár tematikailag nézzük, vagy a Föld alakulására vonatkozóan is elsődleges nálam a Jelenések, a többi forrás legfeljebb akkor, ha Jelenésekkel egybevág, annak nem ellentmondóan egészíti ki – ahogy minden más, Biblián kívüli forrást is kezelek.)

        1. Abbánk a Mennyei Atyát jelenti, Ég és Föld urát, egyetlen teremtőjét, mégha sokan teremtőt játszanak a teremtények közül, pedig ők is csak vándorok, bár erről nem szívesen vesznek tudomást.

Hozzászólás a(z) Koe Paal bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend