Lázongó világ

Erdogan azt mondja, lemond, ha Putyin vádjai igaznak bizonyulnak az Iszlám Állammal folytatott üzletelésről

ErdoganISIS2_0

ErdoganISIS2_0

Forrás: zerohedge.com

?Olyan, az űrből és légi járművekről készített képeket mutattam, amelyek egyértelműen demonstrálják, hogy milyen kiterjedt illegális olajkereskedelem folyik,? mondta Vlagymir Putyin riporterek egy csoportjának a törökországi Antalyaban éppen a múlt hónapban tartott G20-as csúcstalálkozó ideje alatt. Putyin természetesen az Iszlám Állam illegális és igen jövedelmező olajkereskedelmére célzott, amiről az elmúlt hetekben sokat olvashattunk.

Az orosz Szu-24-es vadászrepülő lelövése elegendő indokot szolgáltatott az orosz elnök számára, hogy végre leleplezhesse Ankara feltételezett szerepét az illegálisan megszerzett iraki és szíriai nyersolaj csempészésében.

?Az Iszlám Államtól az olajat Törökországba szállítják,? mondta Putyin, amikor Jordániában Abdullah királlyal találkozott, és ha ez nem lett volna elég világos megfogalmazás, hozzátette, hogy ?az Iszlám Állam készpénzt kap a Törökországnak eladott olajért cserébe?.

Természetesen szinte lehetetlen pontosan végigkövetni az ISIS által megszerzett olaj útját a kitermelés pontjától a piacokig, de annyit azért tudni lehet, hogy az Iszlám Állam ugyanazokat a csempészeket, kereskedőket és szállítmányozó cégeket alkalmazza, mint a regionális kurd kormány saját nyersolajának a törökországi Ceyhan kikötőjébe történő szállításhoz, ahonnan az olaj továbbutazik Izraelbe és más piacokra (attól függően, hogy melyik történetnek hiszünk), illetve amennyiben össze akarják zavarni a szálakat, Málta partjai mentén lehetőség van átrakodni a szállítmányt egyik hajóról a másikra, ami állítólag megnehezíti a nyomon követést.

Egyesek úgy gondolják, hogy Erdogan fia, Bilal, aki a BMZ nevű tengeri szállítmányozó csoport tulajdonosa, nyakig benne van a kurd és Iszlám Állam féle nyersolaj csempészésében. A BMZ tulajdonában lévő hajók többsége amúgy máltai színekben járja a vizeket.

A fentiek tükrében egyesek úgy gondolják, hogy Törökország azért lőtte le az orosz gépet, hogy megbosszulja az Iszlám Állam olaját szállító 1000 olajszállító teherautó korábbi kilövését. Omran al-Zoub szír információs miniszter a következőket mondta múlthét pénteken:

?Az összes olajat a Recep Erdogan fiának tulajdonában lévő cégnek szállították. Ezért lett ideges Törökország, amikor Oroszország légitámadásokat indított az ISIS infrastruktúrái ellen és több mint 500 olajszállító teherautót semmisített meg. Ez nagyon felidegesítette Erdogant. Nemcsak olajat, hanem búzát és műemlékeket is szállítanak.?

Al-Zoub nincs egyedül ezzel a gyanújával. Mowaffak al Rubaie, iraki parlamenti képviselő, volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, aki személyesen vezette Szaddam Husszeint kivégzése helyszínére, az RT-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az ISIS nagyjából havi 100 millió dollár értékben ad el olajat Törökországnak.

?Az elmúlt nyolc hónapban az ISIS ? 800 millió dollár értékben adott el olajat Törökországnak a feketepiacon. Ez iraki és szír olaj, amit teherautókon szállítanak át a határokon Irakból és Szíriából Törökországba, majd a nemzetközi árfolyamok 50 százalékáért értékesítenek.

Ezt vagy helyben elhasználják, tehát a török finomítók segítségével a török piacon értékesítik vagy Jihanba kerül, majd onnan a vezetékeken át a Földközi-tenger térségébe és így a nemzetközi piacokon kerül értékesítésre.

Az iraki és szír olaj olyan az ISIS számára, mint az oxigén. Ha elzárnánk az oxigént, az ISIS megfulladna.?

?Nincs kétség afelől, hogy a török kormány tud a csempészésről. A kereskedők és üzletemberek a török titkosszolgálat és biztonsági erők orra alatt ? vagy ha tetszik védelme alatt – veszik az olajat.

A biztonsági erőknek több olyan tisztje van Törökországban, aki szimpatizál az Iszlám Állammal. Lehetővé teszik, hogy Isztambulon át behatoljanak ? Szíriába és Irakba.

Nem létezik olyan terrorszervezet, amelyik képes lenne egyedül túlélni egy szomszédos ország segítsége nélkül, ami ez esetben Törökország.?

Már ez is elég egyértelmű, de a történetnek még nincs vége.

Hétfőn Putyin bejelentette, hogy olyan új információk birtokába jutott, amelyek megerősítik Törökország részvételét az Iszlám Állam olajkereskedelmében.

?Ebben a pillanatban kaptunk új információt, ami megerősíti, hogy az Iszlám Állam harcosai által felügyelt lerakatokból származó olaj ipari mennyiségben lép be Törökországba,? nyilatkozta Putyin a párizsi klímacsúcs ?partvonaláról?. (RT.com)

?Sikerült kiszimatolnunk néhányat a Török Köztársaság területén belül, olyan területeken, amiket különleges és rendőri erők felügyelnek, akik a vízummentes rezsimet kihasználva térnek vissza a mi területünkre, ahol mi folytatjuk ellenük a harcot.?

?Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a gépünket a kikötők felé tartó olajszállítmányok biztosítása érdekében lőtték le, hogy azután tankerhajókra rakodhassák azokat,? tette hozzá.

Erdogan pedig kijelentette, hogy nem fogadhatja el a vádakat, amelyek szerinte ?erkölcstelenek?:

?Oroszország állítása, miszerint Törökország olajat vásárolt volna Daesből ?erkölcstelen?. Az ilyen állításokat bizonyítani kell.?

Érdekes módon az az ember, aki hajlandó volt polgárháborút indítani néhány parlamenti szék visszaszerzéséért, és gondolkodás nélkül börtönbe veti azokat, akiket pozíciója szempontjából veszélyesnek tart, most hirtelen kijelentette, hogy lemond, amennyiben Putyin (vagy bárki más) bizonyítékot tud felmutatni ellene:

?Nem vagyunk annyira tisztességtelenek, hogy olajat vegyünk terroristáktól. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban ezt tettük, lemondok hivatalomról. Amennyiben van rá bizonyítékuk, álljanak elő vele és megvizsgáljuk.?

Hát erre mi is kíváncsiak vagyunk.

Újságírókkal és az igazságot kutató őszinte rendőrökkel ellentétben, akik szerették volna elérni, hogy a szunnita militánsok ne juthassanak pénzhez és fegyverekhez, Ankara nagy bánatára Putyint nem tudják letartóztatni, így kezdenek idegesek lenni.

Az idegességgel pedig nincsenek egyedül, hiszen hatalmi körökben nem sokan szeretnék, ha a nagynyilvánosság rájönne, hogy az Iszlám Állam ellenes koalícióhoz tartozó kormányaik nemcsak az Iszlám Államot, hanem az Al-Nuszra Frontot és minden olyan csoportot támogatnak, akik Asszad elmozdításán fáradoznak.

Ha pedig kiderülne, hogy az Egyesült Államok csupán azért nem bombázta eddig az ISIS olajszállítmányait, mert Ankara és Washington között hallgatólagos megállapodás áll fenn az illegális nyersolajszállítmányok védelmére, az amerikai nyilvánosság esetleg követelheti bizonyos emberek elmozdítását.

A bűnszövetkezeteknél általában az viszi el a balhét, vagyis azt hajítják ki a buliból, akit először kapnak el. Ennek fényében, illetve a fejleményektől függően, érdekes lesz megfigyelni, hogy miként kezelik majd Erdogánt Törökország ?szövetségesei? a jövőben.

Előző posztKövetkező poszt

21 hozzászólás

  1. Sosem hittem az elragadtatásban…nincsenek VIP keresztények meg másodrangúak..csak választottak vannak..elhívottak, szentek, elkülönítettek….de ettől függetlenül a “jólét” evangéliumára hajaz, hogy kivetessenek a nagy nyomorúságból…a többiek meg kóstolják meg , hogy az éhező gyerekeiket nézzék, mert megtagadják a fenevad bélyegét..na ne

    1. Ezzel egyetértek, és a lap – vagyis Thea – is hasonlóan gondolja. Az elragadtatást két “fél” szentírási szakasz/félmondat egymás mellé rendeléséből vallják, egyesek.

  2. A török orosz konfliktus kapcsán több minden is megfogalmazódik bennem.
    Törökország mégis csak iszlám állam, tehát soha sem lesz lojális igazán magukat kereszténynek mondott államokkal. Az is elképzelhető, hogy az Usának áll érdekében Erdogan elmozdítása, mert már nem elég szalonképes pontosan a kétszínű politikája miatt.
    Vagy tényleg arról van szó, hogy az usa egy szövetségesével viteti el a balhét, amit valójában Ő robbantott ki.
    Az usa elég számító és gerinctelen ahhoz, hogy ezt megtegye.
    Ami pedig az elragattatást illeti:
    Szerintem fel kéne hagyni azzal a hitegetéssel, hogy a Messiás még a nagy nyomorúság előtt elviszi a benne hívőket az Atya házába. Egyszerűen a Biblia nem ezt mondja. Jézus visszajövetelekor van az elragattatás, nem előbb, nem később.
    A mindeneket Teremtő, aki a legáldottabb, aki egyedül halhatatlan és méltó az imádásra, Ő, aki a mindenek Atyja és királya áldjon meg benneteket!

    1. Jézus nem fogja megvárni a 3.világhábórú kitörését az ígaz lesz egy nagy nyómórúság amit még az emberiség nem tapasztalt van rá íge:ha az ídő nem röviditenék meg senki nem maradna meg a hítben.Olyan nyómórúság lesz hogy az ígaz is alig tud majd megállni azokban a napokban.

  3. Az tudni lehet hogy törökország egyszere két vasat üt vagyis két felé hajlik.nemcsak nátó tag hanem iszlámország is és szerintem ők átfognak állni az Iszlám államhoz.ha bebizonyosodik hogy az iszlám államtól veszik az olajat és cserébe fegyvereket adnak ell akkor törökország egy híd lesz európa felé és így a terroristák ki be járnak és gyengiteni fogják európát de még a belső terror cselekmények is.Már most lehet látni hogy nincs öszhang európában van egyíge:Dániel könyve 8.fejezet ír róla. ami görögország és szerintem törökországról szól az én látásom szerint.Azt tudni lehet hogy görögországot kíakarják zárni az euból

  4. Azert ilyenkor amikor a haboru veszelyerol beszelunk es elmelkedunk, a ket orszag kozos uzleti kapcsolatairol se feledkezzunk meg, hiszen ebben az esetben (is)nagy penzekrol es nagy egymasra valo utalasokrol van szo. Vajon miert van mar megint az az erzesem hogy itt megint masrol lehet szo mint a 3. vilag haboru esetleges, vagy valos kirobbanasa?

    1. Engem leginkább azért érdekel a kérdés, mert Törökországról tudjuk (legalábbis ebben elég nagy az egyetértés), hogy az Antikrisztus oldalán áll majd, így érdemes figyelni, hogy mit tesz.

        1. Amennyire bármi egyéb, ami az utolsó időkkel kapcsolatos. Vannak olyan témák, amik mindenkit érintenek és vannak olyanok, amik segítenek a keresőknek meglátni, hogy a Biblia próféciái valóban Istentől ihletettek és tényleg megmutatják a jövőt.
          “Most mondtam meg nektek, mielőtt megtörténne, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.” János 14:29

        2. Nem vagyok naprakész politikai ügyekben, de ma hallottam biztonságpolitikai szakértőt, és abból kb azt vontam le, hogy a menekültkérdés kulcsa Törökország, mert Görögország kibújt alóla és gyakorlatilag zsarol Törökország … az EU-t, mert ugye be akar kerülni és nagy pénzek forognak kockán (még stafírozni is akarja magát 🙂 )!
          Nem értem, miért kitüntetett Törökország, az AK miatt? a piszkos politikában mit kell/lehet követni? Szerintem nem lehet követni, persze nem vagyok politológus, talán Thea te az vagy? 🙂

        3. Azért nagy kár, hogy nem vagy politológus, kedves Thea különben szívesen megkérdeztem volna, hogy azok akik ellen Törökország jelenleg tesz (lásd “így érdemes figyelni, hogy mit tesz” megközelítést), vagyis az oroszok,…szóval, ők vajon Jézust oldalán állnak?

  5. Törökországot jelenleg eszközként használják más hatalmak stratégiai céljainak megfelelően. Bár, nem volt világos számomra, hogy felbujtásra, vagy önálló szándékkal tette. Lehet, hogy valahol kettő között található a megoldás, de most már inkább hajlok arra, hogy szövetségesi “sugallatra” tette Törökország, amit tett. (Ez a szövetséges az USA, természetesen). A következőkben kiderül, hogy az Erdogan-klán túlélési reflexei, vagy az USA hűvös, számító stratégiája fogja-e befolyásolni a történteket. Mindenesetre, nagyon rég nem álltunk közel két állam nyílt háborújához, mint most. Mert nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy egy ilyen konfliktus esetén “automatikus” a 3. világháború eljövetele. Bár, egy komoly lépcsőfok lehet ahhoz.

    1. Egyetértek az biztos hogy felgyorsultak az események ezek után jönni fog egy hamis próféta aki az antikrisztusnak az utját késziti elő a 3.világháború kitörésekor lesz az elragadtatás de nem mindenkinek aki azt mondja uram uram nem a te nevedben tettünk vagy cselekedtünk,sokan fognak itt maradni de ők tudni fogják az eseményeket és hogy mártírként halnak meg.Egy Kíváltságos lesz azoknak akik az Elragadtatásban lesz részük mert ők valóban istent követik nem színből hanem szívből.

    2. Nem értem, hogy miért a jövőben emlegetitek a világháborút: már folyik, hallottam, 22 országban van jelenleg háború és mindegyikben ott vannak a nagyhatalmak, ez is egy szemfényvesztés tehát! Az oldal látásával egy véleményen vagyok, sajnos ‘muszáj a háború mert ehhez kell majd a hamis béke amit az AK fog “megoldani”. Szóval, szerintem sem visz el minket az Úr a nagy nyomorúság előtt, az más kérdés, hogy ki visz majd el “oda, ahova nem akarjuk” ahogy Péternek megmondta Jézus előre. Meg nekünk is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend