Nagytestvér

Nemcsak a TV figyel

sddefault

Az új okostévék sok hasznos funkcióval rendelkeznek, de talán kevesen tudják, hogy a folyamatosan aktív mikrofonok által rögzített hanganyagot harmadik felek számára is átadhatják.

A Samsung tévékhez mellékelt adatvédelmi tájékoztatóban a következőket olvashatjuk:

“Szeretnénk informálni, hogy az Ön által kimondott személyes vagy érzékeny adatok is benne foglaltatnak a hangfelismerés keretében gyűjtött és harmadik félnek átadott információk körében.”

A komoly médiavisszhang miatt a gyártó is reagált a hírre, a dokumentumot pedig azóta módosították:

?A hangfelismerés ? magyarázza a Samsung ? kétféleképpen történhet. Egyrészt a televízióba épített mikrofon közvetítésével: itt előre meghatározott szóbeli parancsokkal lehet vezérelni a tévét, például csatornaváltásra vagy mondjuk a hangerő csökkentésére kérni a készüléket.

A másik eszköz a távirányítóba épített mikrofon, ez szerver közreműködését igényli, hiszen itt kifejezett keresési parancsokat kap a rendszer. Ez a fajta interakció éppúgy működik, mint az okostelefonokon és tableteken élérhető hangfelismerő szolgáltatások.? (forrás)

A személyes adatokkal való sáfárkodás komoly üzlet. A piac nagy királya a Google, így a keresőóriást is rengeteg kritika éri az adatok minden határt feszegető gyűjtése miatt. Arról azonban kevés szó esik, hogy a Google elvileg nem adja ki a felhasználók adatait (maximum érvényes bírósági parancsra). Egy Samsung méretű cégtől alapszintű elvárás lenne egy ilyen garancia vállalása, ezt azonban a gigavállalat egyelőre nem hajlandó megadni.

Másfél évvel ezelőtt írtunk a Microsoft Xbox One játékkonozolról, ami a mozgás és hangérzékelésre kifejlesztett Kinect tartozékkal együtt kapható és alapértelmezés szerint a kamera és mikrofon mindig bekapcsolt állapotban vannak. Ez még csak hagyján, de a Kinect csatlakoztatása nélkül az eszköz egyáltalán nem használható, így a kamera és a mikrofon akkor is működik, amikor maga az eszköz ki van kapcsolva, a kamera pedig a sötétben is lát. Mire képes még? Például le tudja olvasni a játékos arckifejezéseit és meg tudja állapítani, hogy hány ember tartózkodik a szobában.

Ezek a modern nappalikba telepített megfigyelőeszközök kísértetiesen hasonlítanak George Orwell 1984 című regényéből ismert, az állampolgárokat folyamatosan figyelő kijelzőkre.

?Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e."
?Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e.”

?Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e,? írta Orwell az 1949-ben kiadott könyvről.

Természetesen az összes megacég becsület szavát adja, hogy csupán szolgáltatásaik fejlesztése és a vásárlók kényelme érdekében figyelik viselkedésünket. Ez akár igaz is lehet, de tudjuk, hogy a kormányok, köztük a magukat demokratikusnak vagy liberálisnak titulálókkal, epekedve figyelik ezeket a fejlesztéseket. Márpedig amennyiben a tévé képes lehallgatni az otthonunkat, biztosak lehetünk benne, hogy egy szürkeruhás hivatalnok valahol a védelmi minisztérium berkeiben éppen azt próbálja kitalálni, hogy a rendőrség miként aknázhatná ki ezt a kincsesbányát, persze a terrorizmus elleni harc nevében.

Az 1984-ben az embereknek nincs választásuk. Kénytelenek hagyni, hogy Nagytestvér figyelje őket. A mi nagyon is valós világunkban azonban ez a sok kistestvér a mi hozzájárulásunkkal végzi a megfigyelést és együttesen egy sokkal gonoszabb rendszert alkotnak az Orwell által leírtnál.

Talán az ?okos? jelző helyett ideje lenne nevükön nevezni és inkább kémeknek hívni őket.

Előző posztKövetkező poszt

17 hozzászólás

  1. Viszont kiderul, hogy a jovobeli emberek csodalatos, mondhatni termszetfeletti kepegekkel fognak rendelkzni. Mindezt sajat akaratukbol es a tudomanynak az uj technologiaknak koszonhetoen. Eljen a transzhumanizmus! Azt mondod, hogy ez a SF egy folosleges idopocsekolas. Az lehet, de nem azoknak, akik az ilyen es hasonlo filmek segitsegvel a jovo generacioit programozzak….masszaraks!

  2. Sziasztok az egészben az megdöbbentő hogy mindenki attól fél hogy lehallgatják bepoloskázzák aztán kiderül hogy nem is kell már titkosszolgálati eszköz ,mert mi saját magunk visszükbe az othonunkba.a mindennapi használati eszközök által.A /Nagy Testvér/ mindenhol ott van tudva vagy tudattalanul.és mi magunk mondunk le a szabad akaratról hogy védve legyünk külömböző eseményektől.Amit ők cselekeszenek vagy hoznak létre.a szabadság védelme beszéde által.

  3. Üdv mindenkinek!

    Nos a dolog ne ilyen egyszerű hogy ott a régi katódsugaras tévé. Lévén okosan úgy csinálták hogy azt már ne tudd használni értelmes kereteken belül mert minden adás digitális, vagyis nem jön rajta semmi. Na de van ?okos? megoldás és adnak hozzá ?konvertert?. Húha akkor már megint ott az okos kis doboz ami meg már megint képes figyelni. Szóval kb teljesen mind1 hogy milyen tv-d van.

    Továbbá:
    Ahogy írták is itt a cikkben a jelen szitu az 1984 c. Filmén sokkal gonoszabb rendszert építenek ki. Erre is van már egy filmesített példa, csak mivel talán túl életszerűre sikeredett, ezért nem lett ?világhírű? vagy talán mert nem a ?szent erdő? területén készült azért, de ez végeredményben mindegy is. A Magyar címe: A lakott bolygó. Angol címe: Inhabited Island. És van egy ?eredeti ? címe is amit nem tudok leírni mert oroszul van! 🙂

    Milyen fura, hogy az egyik ?nagy igazság? pont az oroszok felől jön. És ha valaki valahogy normális minőségben tudna hozzájutni, akkor mint film is simán lepipálna sok más usa filmet.

    Ha valaki esetleg nem találná meg akkor jelezze mailben és éjszaka feltöltöm.
    Most jelzem hogy a film 3.5órás!!!

    1. Kedves Freeman!

      A film sehol nincs a neten csupán 5 perces bemutató!
      kérném a feltöltést, de csak, ha van magyar feliratozása.
      Köszönöm szépen!

      Ildikó

    2. Én viszont kérem, hogy link ne kerüljön ide, csak instrukciók ahhoz, hogy oda lehessen találni, mert a Google sajnos az oldalt büntetné ezért. 🙁

      1. Kedves Thea .
        Én is ajánlani tudom a film megtekintését mindenkinek :
        A mai viszonyokat tekintve sokkal több információval szol –
        gál, mint az Orwell 1984 ; A http-t és a www-t lehagyom a
        az elérhetőségről, így nem számít linknek – Keresésnél vi –
        szont értelemszerűen hozzá ( elé ) kell írni { A film jó minő –
        ségű és feliratos – Mintha korábban már jeleztem volna }

        LAKOTT SZIGET – 1 ( 2008 )
        ***
        LAKOTT SZIGET – 2 ( 2009 )
        ***

        Ha link-ként jelenne meg, akkor természetesen töröld .

        1. Kedves Seraf!
          Nem az a lényeg, hogy megjelenik-e linkként vagy sem, hanem az, hogy a Google az oldalt bünteti minden olyan tartalomért, ami szerzői joggal védett tartalomra, fájlmegosztó oldalakra mutat. Muszáj volt törölnöm.

        2. Kedves Thea .

          Nem történt semmi. Én értettem félre a link meg –
          jelenítést és a fáljmegosztóra történő utalást .

        3. Jó film, ha nyitott szemmel nézi az ember. Engem kifejezetten inspirált a főhős bátorsága, illetve ahogy gyermeki kíváncsisággal és játékossággal kezelte a helyzetet.

  4. Nem muszáj ám ilyen sok okos szart venni csak mert új technológia.
    Vannak akik azt mondják hogy a számítógép is csak azokat a problémákat oldja meg amelyek nem is lennének ha nem lenne számítógép.
    A katódsugárcsöves televíziók sokkal több szint képesek megjeleníteni mint a mostani síkképcsövesek.
    tehát nem feltétlenül elavult technika.
    Igaz több helyet is foglalnak el de azzal nem hallgatnak le senkit.
    Aki már ahhoz is lusta hogy távirányító helyett beszéddel parancsoljon….nos annak már úgyis mindegy…

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend