Lázongó világ

Piaci összeomlás fenyeget: ?Lázongások, háború, recesszió?

riots-wars-depression

Forrás: shtfplan.com

Az Egyesült Államok 118 ezermilliárd dollárt meghaladó össztartozásával egyértelművé vált, hogy a világ jelenlegi gazdasági hatalmának összeomlása, a dollárral az élen, elkerülhetetlen. Bár az esemény idejét illetve a kiváltó okot lehetetlen előre jelezni, az biztos, hogy a dolgok jelen állása szerint erre szinte bármi alkalmas már.

Amikor végül megtörténik, az új rendszerre történő átállást egy olyan válság előzi majd meg, amilyet a világ nem tapasztalt még. A Future Money Trend hétperces videójából:

Egy hatalmas piaci lufi készülődik?

A világ monetáris rendszere jelenleg a dolláron alapul. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok rég csődbe jutott, a helyzet egy ideig még változatlan marad, amíg a világ készen nem áll az új rendszer érkezésére. Ennek beköszönte pedig lázongásokat, háborút és hihetetlen piaci bizonytalanságot hozhat? és akár globális recessziót.

A dollár paradigmát fenntartják, amíg lehet, de kétség nem fér hozzá, hogy a dollár dominanciának még a mi életünkben vége szakad.

Az adósságalapú óriást ideig-óriáig még életben tarthatják, de a sorsa meg van pecsételve. Oroszország, Kína és a többi BRICS ország egyelőre nem engedhetik meg maguknak, hogy kihúzzák a dugót, mert ezzel saját, jelenleg erősen dollárfüggő kereskedelmüket is veszélybe sodornák. Azt azonban láthatjuk, hogy fokozatosan próbálják csökkenteni a dollártól és az Egyesült Államoktól való függőségüket.

Amikor az Egyesült Államok külföldi hitelezői végül elérkezettnek látják a pillanatot a számla benyújtásához, olyan események indulnak el, amelyek hatását az egész világ megérzi majd. A lépés mindenkinek fájni fog, de a legnagyobb csapást akkor is az Egyesült Államok fogja elszenvedni.

A kép elég egyszerű. Amikor az USA kifogy a hitelezőkből, a játéknak vége.

Még az amerikai pénzügyminisztérium is elismerte ezt. Sőt, leírta, hogy milyen következményei lesznek az állami hitelkeret kimerülésének:

?Az adósságkorláttal kapcsolatos patthelyzet eredményeként létrejövő fizetésképtelenség nemcsak a pénzpiacokon, de az új munkahelyek létrehozása, a fogyasztás és a gazdasági növekedés terén is katasztrofális helyzetet teremtene,? áll a [pénzügyminisztérium] jelentésében.

?A hitelpiacok befagyhatnak, a dollár értéke zuhanásnak indulna, az amerikai kamatok ez egekbe szöknének, és az egyéb negatív hatások alapjaiban ráznák meg a világot. Az így kialakuló pénzügyi válságban és recesszióban a 2008-as események köszönnének vissza, illetve még annál is rosszabb helyzet alakulhat ki.?

?

?Figyelembe véve korábban csődbe jutott országok tapasztalatait, az esemény gazdasági következményei nem csupán súlyosak lennének, ? de egy generációnál is tovább tartanának.?

A nyugati elit banki és vállalati érdekeinek távozása pedig nyilván nem csendben fog lezajlani. A történelem során láthattuk, hogy az ilyen változások soha nem erőszakmentesek és nagyfokú elszegényedéssel, kétségbeeséssel és gyakran katonai konfrontációval járnak.

Ez persze mind csak találgatás és nem valós lehetőség, hiszen ?ezúttal minden másképp lesz?. Az Egyesült Államok ura a helyzetnek és gond nélkül megbirkózik a világtörténelem legnagyobb adósságával. Az oroszok és a kínaiak sem készülnek katonai konfrontációra és amennyiben valami előre nem látható okból mégis gazdasági válság alakulna ki, az állam majd megsegíti a kisembereket.

A fent idézett videó (angol  nyelven):

Előző posztKövetkező poszt

66 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Johannáról írsz az egyik hozzászólásodban. Már említettem itt az időkjelei.hu-n hogy a történelmünk egy óriási hazugságözön. Ezt legjobban azok tudják, akik történésznek tanultak, utána esetleg történelmet kell oktatniuk az iskolákban. Persze azt kell oktatni, amit nekik tanítottak. Még akkor is, ha időközben a kutatók megtudták az igazságot…

    Így van ez Johannával is, akit nem égettek el a máglyán, idős korában halt meg a családja körében az egyházzal jó viszonyban. Az ő és férje maradványai annak a kisvárosnak a templomában voltak elhelyezve, ahol leélte az életét. Egészen addig, míg ez ki nem derült és kezdték egyre többen látogatni. Ekkor kiemelték a templom falából és máshol temették el. Csak az új vakolat emlékeztet rá, hogy ott volt és egy régi fotó a felirattal.

    Képzeld el, ez csak 600 évvel ezelőtt volt és gond nélkül, simán el lehetett hitetni velünk. Mózes állítólag 3500 éve “élt”, és az izraeli és nem izraeli tudósok hiába mondják, hogy soha sem létezett, a pápa hiába mondja, hogy:

    “… amikor a pozitív tudományok és az archeológia, antropológia, nemkülönben a megtalált sumer első Biblia (Ur, 1954. Dr. S. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltárt és megmagyarázott, senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek (sumer, akkád, káld, babiloni) megmásított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten fia!…?” – jegyzőkönyv a II. Ökumenikus Vatikáni Zsinatról, XXIII. János pápa beszédéből.

    a sokat szenvedett börtönbe zárt Mindszenty József érsek titkára Zakar András hiába írja meg a könyveiben (Sumer hitvilág és a Biblia) az igazságot és az izraeli tudósok hiába bizonyítják a fentieket ( http://vimeo.com/17109680 ) Egyszerűen nem veszünk róla tudomást, mert így kényelmesebb.

    Igen, én a szívemben keresztény vagyok, de én azt vallom bűnnek, ha egy ember által alkotott hamis istenképet imádunk mi keresztények Jézus helyett, aki valóban létezett. Ez az igazi bálványimádás.

    Kétféle módon lehet az embereket becsapni, ha elhitetik velük a hazugságot, vagy ha nem hiszik el az igazságot. A másik közismert és igaz mondás, hogy a hazugság akkor is hazugság, ha sokan hisznek benne.

    Egy kicsi tanmese a végére:

    ?Az Igazság és Hamisság együtt mentek fürdeni. A Hamisság előbb jött ki a vízből, ellopta az Igazság ruháját, magára vette, a sajátját pedig ott hagyta a parton. Szegény Igazság nagyon elszomorodott, amikor nem lelte a holmiját, de így szólt magában: ? Inkább járok meztelenül egész hátralévő életemben, semhogy magamra vegyem a Hamisság köntösét. Azóta meztelen az igazság, a hamisság pedig mind a mai napig az igazság köntösében jár az emberek között.?

    1. Kedves Szofi fatális tévedés, eltévedtünk, hogy Johannáról a Szent jut az eszedbe, aki szerinted … egy hatalmas hazugság, de ez most nem téma, majd máskor. Általában: nagy örömet okoz, sőt, egy egész “iparág” települt erre, hogy MI NEM IGAZ szemben azzal ami viszont KÉTSÉGKÍVÜL, IGAZOLTAN IGAZ.
      Én arról az itteni személyről írtam, akinek tényleg egyetlen bűne volt, hogy katolikus: gyönyörű írásait olvastam, hitvallás az Egy Élő Istenben, és a Megváltóban, lajstromozva lehetett volna mint keresztény, de nem lett 🙁
      Szándékosan írom, sarkítom ezt a témát: még majd előjön néhányszor. Szerintem MINDEN EMBERRE úgy kell tekintenünk mint a Mennyország várományosára, különösen, ha szívének gondolatai kiderülnek.
      És látom is, nem hiába “előlegeztem meg” hogy szívedben keresztény vagy, viszont, iszonyú sok “beütés” van, ami ELZÁRJA az utat a VALÓDI JÉZUS ELŐL. Attól a személyes találkozás elől, ami elképzelhetetlen boldogságot ad, és ERŐT AD, nem hiába voltak százával, ezrével vértanúk.
      Az igazság/hamisságról való tanmeséid JÓK 🙂 viszont a teljes igazságot valóban, CSAKIS a Bibliából lehet megismernünk, a Szentlélek által. Jézus azt mondta búcsúbeszédében:
      16,5 De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?
      16,6 Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket.
      16,7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Jn 14,16; 14,26
      16,8 És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.
      16,9 A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;
      16,10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;
      16,11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”
      16,12 “Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni:
      16,13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra”.
      A teljes igazság az, hogy a gonosz le van győzve: Jézus Krisztus által, Isten irántunk tanusított szeretetében ! Nincs már “harc a gonosszal” mert legyőzetett és ez az, ami MINDEN MÁS ÚN.VALLÁSTÓL a kereszténységet megkülönbözteti. Valahol írtad, hogy “szeretünk szenvedni” meg, hogy a kereszttel, feszülettel a szenvedést “reklámozzunk” – hát nem. Azt a végtelen szenvedést, amit a TÖKÉLETES TISZTA Isten Fia szenvedett el, azt felfogni úgysem tudjuk. Miután VOLT, és LETT VOLNA HATALMA hogy “lejöjjön a keresztről” ahogy gúnyolták közben: de, akkor hogy vette volna el a MI HALÁLUNKAT, mert ez történt. Elvette a halálunkat az Ő halálával, és örök életet adott nekünk HA belátjuk, hogy vannak bűneink, és azt Ő győzte meg, vagyis le …
      Egy CSERE TÖRTÉNT az Úr Jézus kereszthalálával, és feltámadásával, amellyel ÖRÖK ÉLETET adott nekünk. A bűn következtében halál várna ránk …
      Itt van a legnagyobb hazugság/igazság mai napság, a bűnnek tagadása, az, hogy jól akarom csinálni és akkor jól is csináltam, azám, csakhogy az ember be van csapva. Éppen, mert az igazság hazugság és megfordítva !
      Ezt, tudod, csak egyszer kell megérteni … 🙂 és elképzelhetetlen szabadságot, boldogságot eredményez … Isten áldjon !

  2. Kedves Ida és Xénia, köszönöm a tanítást és a rengeteg időt, amit az én jó útra való térítésemre szántatok. Sajnos én nem tartom elég hasznosnak az elit ördögi tervei ellen a ti módszereiteket amiben a Megváltótól vártok mindent egy olyan könyvben leírtak alapján, amit ők – mármint a hatalommal rendelkező elit – is nagyon jól ismernek. Röviden csak ennyit, ne haragudjatok, hogy idő hiányában nem válaszolok minden felvetésetekre, nem tiszteletlenségből teszem.

    Ettől még nyugodtan hihet mindenki, amiben csak akar, de bennem annyi rossz érzést kelt, amikor úgy érzem, mintha örvendeznétek azon, hogy nektek milyen jó lesz, amikor mindenki más, aki mást gondol, a pokol tüzében fog szenvedni. Én azt szeretném, ha senkinek nem kellene szenvedni, legyen az katolikus, protestáns, zsidó, hindu, buddhista, ateista…. ember!

    Most igazságos az, hogy keresztény templomokat rombolnak le Nigerben a Charlie Hebdo miatt – amikor egyetlen keresztény sem volt a szerkesztőségben azok közt, akiket ‘állítólag’ megölt az ‘állítólag’ arab testvérek akiket ‘állítólag’ eltemettek névtelen sírban (!) – meg keresztény falvakat és lakóikat semmisíti meg az ISIS mű-iszlám harcosai Irakban és Szíriában? Csak nem azért, mert ezt hazudja nekik a média, hogy a keresztények rajzoltak Mohamedet? Kinek a kezében van a média?

    Nektek azt írja a könyv, hogy ez az “ördög műve”. Hát persze, mert ellene nem kell másképp harcolni, mint imádsággal. Eközben a választott politikusaitok nyugodtan garázdálkodhatnak, hiszen felhatalmazzátok őket rá. Nem ők tehetnek róla, hanem az Sátán.

    1. “de bennem annyi rossz érzést kelt, amikor úgy érzem, mintha örvendeznétek azon, hogy nektek milyen jó lesz, amikor mindenki más, aki mást gondol, a pokol tüzében fog szenvedni.”
      Sajnálom, ha neked ez jött le belőle, ennek éppen az ellenkezője igaz. Éppen nem örülünk annak, hogy elvesznek az emberek. Ezt az oldalt is azért működtetik Theáék, hogy minél többen megismerjék az igazságot. Isten is azért tűri még ezt a sok gonoszságot, mert lehetőséget ad az embereknek a megtérésre. De a világ a vége felé közeledik, erre próbáljuk felhívni a figyelmet. Most még neked is lehetőséged van megtérni, ezt szeretnénk mi is, és egyáltalán nem örülünk neki, ha a pokol mellett döntesz.
      “Én azt szeretném, ha senkinek nem kellene szenvedni, legyen az katolikus, protestáns, zsidó, hindu, buddhista, ateista?. ember!” – mi is ezt szeretnénk, sőt Isten is ezt szeretné. Ezért fizetett olyan nagy árat azért, hogy megszabadulhassunk!
      “Most igazságos az, hogy keresztény templomokat rombolnak le Nigerben a Charlie Hebdo miatt…?”
      Nem igazságos, senki sem mondott ilyet, hogy az. Emellett rengeteg igazságtalan, sőt szörnyű dolog történik a világban keresztényekkel és nem keresztényekkel egyaránt. Isten gyermekei teszik a feladatukat a maguk helyén, ami imádság mellett tetteket is jelent, de nem erőszakos cselekedeteket. Az erőszak csak erőszakot szül.
      Igazságos világ csak akkor lesz majd, amikor Isten fog uralkodni, mert ő maga az igazság. Jelenleg ez a bűn miatt nem lehetséges, csak nézz körbe, hogy megszédíti a hatalom és a pénz az embereket.
      Nem tudom, hogy te személy szerint mit teszel, vagy milyen megoldást látsz. Mi azt a megoldást tudjuk nyújtani, amit mi is megtapasztaltunk, hogy működik a személyes életünkben. Jézus Krisztus a megoldás minden ember életére, legyen muszlim, cigány, vagy akármilyen, ő bárkit meg tud változtatni.
      https://www.youtube.com/watch?v=qXLD4nKUFBI

      1. Kedves Xénia
        ez már “emberfóbia” – ami alatt azt értem, hogy aki megjelenik, hacsak nem egyik bibliai helyet ölti a másikba – annak üdvösségéért aggódni kell: amit itt műveltek, SZÉGYEN (részben Te, de néhányan mások is). Az a kislány, aki azt mondja, hogy
        “szeretném, ha senkinek sem kellene szenvednie, legyen az katolikus, protestáns … vagy ateista” akinek ilyen a SZÍVE AZ NEM A “POKLOT VÁLASZTOTTA” hanem a Szeretetet, micsoda feltételezés ! Szégyen, gyalázat !
        Ennek szemszögéből, sajnos, nagyon is IGAZ hogy úgy látszik a dolog, ahogy Szofi írta is, mintha azon BIZTONSÁGBAN hogy mi bizony megyünk a mennybe, viszlát, csak kérdés hogy mikor … TELJESEN TÉVES hozzáállás! “Mert lesznek sokan elsőkből utolsók és utolsókból elsők” Márk 10.31.
        Sőt: ” … a szeretet Istentől van, és MINDENKI aki szeret ISMERI az Istent … mert az Isten szeretet.” 1 János 4.
        Ezen felül: ?Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!? (1.Korinthus 10:12).
        Folyamatos a kioktatás, a kételkedés, hogy valaki megtért-e (hiába bizonygatja hogy igen, sőt) és azonnali, feltétel nélkül való kételkedés abban, hogy a másik üdvözül, mert, le is írod, “a poklot választotta” : miiii?! csoda ? hogy innen EZÉRT menekülnek az emberek, majd azt szintén egy TELJESEN FALS bibliai idézettel lehet elintézni?! no attól megkímélem a kedves Olvasót.

        1. A “fals idézetet” úgy értettem, hogy teljesen hibásan alkalmazott …

        2. Ne haragudj, de ebből most semmit nem értettem. Nem értem, mi miatt ez a kirohanás, és azt sem, hogy milyen bibliai idézetre utalsz. 🙁
          Esetleg tudnád idézni, hol mondta Szofi azt, hogy ő megtért? Mert tudtommal ő éppen nem tartja kereszténynek magát.

        3. Nem, nem “úgy tért meg” ahogy “várjátok”: ne döntsd el! Még itt körötökben – fél lábbal vagy benne – aki kijelenti, szavakkal (nem Neked, hanem pl. Idának) attól ő még mindig eltévedt bárány volt 🙁 : Johanna, tavalyi eset (visszaolvastam novemberben). Szofi szívében keresztény, nem érted ? Elrettenti a sok hazugság, bűn, amiben igaza van … És egyre jobban látom, hogy a nyolcadik boldogság vonatkozik rá: “Boldogok akik éhezik és szomjazzák az igazságot mert megelégíttetnek”.

        4. Ja, az Ida volt. Durva volt. Nem is idézem vissza, Johannával kapcsolatban mondta, amikor Johanna – az üldözését – nem bírta tovább. Szégyen 🙁

        5. “Szofi szívében keresztény, nem érted ?”
          Nem. Az, hogy elrettenti a bűn, a sok hazugság, lehet, hogy Istenhez közelebb viszi. Az is lehet, hogy nem. Ez az ő döntésén múlik. Ha éhezi, és szomjúhozza az igazságot, valóban meg fogja találni, erről Isten gondoskodik. Krisztussal viszont mindenkinek találkoznia kell, ezt nem lehet megspórolni ahhoz, hogy megmeneküljünk, ő a kivezető út a pusztulásból. Én ezt olvasom a Bibliában, ezt tapasztaltam/tapasztalom, és erre buzdítok mindenkit.
          Az a videó, amit belinkeltem, szintén erről szól. Annál nagyobb csoda nincs, amikor látjuk azt, hogy Isten átváltoztat életeket. Ez minél mélyebbről jön valaki, annál látványosabb lehet, de a formálódást mindenki megtapasztalja.
          Számomra ugyan aktuális a muszlim kérdés, de Magyarországon egyelőre nem ez az elsődleges probléma (bár úgy tudom, Egerben újra szól a müezzin éneke). Magyarországon a cigányprobléma az egyik legégetőbb dolog, és az a videó arra mutat rá, hogy van megoldás. A cigányok számára ugyanúgy Jézus Krisztus a megoldás, mint ahogy az én számomra is. Az abban a faluban történteket még az Istenben nem hívők is csodának tekintik, mert látják az eredményt. Emberek vitték el Isten igéjét abba a faluba, de mégsem emberek munkája volt, hanem Istené, őt dicsőíti minden eredmény, ami ott látható.

        6. Nagyszerű Uszka falu története, valóban. Az hogy emberek loptak és csaltak, káromkodtak és ütötték egymást – a cigányoknál hamar elszakad a cérna – és megváltoztak, az valódi megtérés lehetett, Isten kegyelme. DE most gondold meg: ha Szofiról beszélünk, akinek ilyen típusú megtérésre nincs szüksége, úgy látom hogy inkább a nyolcadik boldogság vonatkozik őrá, és biztos vagyok abban, hogy nem áll meg hanem folytatja az útját az igazság keresésében: a “végén” senki sincsen, teljesen nem birtokolja a Szentlelket úgy, hogy ne kelljen minden nap kérnie, ugyanakkor ne kelljen szembenéznie azzal, hogy egyáltalán nem tökéletes …
          Kedves Xénia! Akit elrettent a bűn, azt nem “közelebb viszi ez Istenhez” hanem, az már ELFORDULÁST JELENT a bűntől mégpedig nagy mértékben, ha “elrettenti” … hogyhogy nem érted? nem értem …

        7. “DE most gondold meg: ha Szofiról beszélünk, akinek ilyen típusú megtérésre nincs szüksége,”
          Mindenkinek ugyanarra a típusú megtérésre van szüksége. Nekem is arra volt szükségem, bár kívülálló szemével én lehet, hogy “jó” embernek számítottam volna.
          “Akit elrettent a bűn, azt nem ?közelebb viszi ez Istenhez? hanem, az már ELFORDULÁST JELENT a bűntől mégpedig nagy mértékben, ha ?elrettenti? ?”
          Nem, ha mások bűne rettent meg, annak semmi köze a megtéréshez. A megtérés a SAJÁT bűn felismerését jelenti, a bűnbocsánatra való szorulás felismerését, a Jézushoz való odafordulást, az újjászületést, amikor új életet kapunk. Erre mindenkinek szüksége van. Az uszkai megtérés talán látványosabb, mint mondjuk az én megtérésem, de Isten előtt ugyanolyan egyenértékű mindkettő. Tudod, Péter is rádöbbent a saját bűnös voltára (“Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok”) – ez kell a megtéréshez. Ha igazán felismertük a bűnös állapotunkat, akkor nem tartjuk különbnek magunkat másoknál, hanem az a lelkület lesz bennünk, ami Pál apostolban is volt, hogy “a bűnösök közt az első én vagyok” – mert mindannyian Isten kegyelmére szorulunk.

      2. Kedves Xenia!

        Az izraeliek Izraelben úgy tudták, mert ezt mondták nekik, hogy 10 meggyilkolt zsidó volt. Nekem írhatnak bármilyen névsort, senki nem látott hullákat, sem vérfoltos szerkesztőséget, csak névsort képek nélkül. Beazonosíthatatlanok egészen a nyomozásvezető megöngyilkolt rendőrtisztig. Egyedül róla lehet tudni, hogy tényleg meghalt, de neki egyetlen hozzátartozója sincs… Még a két állítólagos merénylőt sem látta senki holtan, de még a sírjuk is névtelen.

        A muzulmánok azért a keresztényeket gyilkolják és a keresztény templomokat rombolják, mert nekik meg a nyugati “keresztény” kultúra szembeállását propagálja ez a nevetséges, gusztustalan felvonulás. Az úgynevezett “keresztény” kultúrának meg már nyoma sincs Európában. Undorító hazugság az egész, semmi másról nem szól, mint a különböző vallásokat felhasználásáról, hogy az emberek aljas ösztöneinek felszításával könnyedén egymás ellen lehessen őket felhasználni. Az, aki ellentétet szít vallás és vallás közt, az őket szolgálja és te bármennyire is nem érzed a kárörömöt és a fenyegetést, amit itt a hozzászólásaitokban néha olvasni lehet, azt én nem csodálom. Tudod, a más szemében szálkát is észreveszem, de a magaméban a gerendát sem…

        Köszönöm az előző hozzászólásodban a világos, őszinte választ, amit a “találkoztam Jézussal” kapcsolatos kérdésemre adtál: ” Egyébként a Jézussal való találkozás mindenkinél egyedi módon valósul meg, de mindenkinél azt jelenti, hogy felismeri azt, hogy bűnös, és Isten bűnbocsánatára van szüksége, rájön arra, hogy az élete addig rossz irányba tartott, és átadja az életét Jézusnak, ezután őt tekinti pásztorának, őt követi, és nem ehhez a világhoz igazodik.” Így teljesen érthető, csak azt nem tudom miért kell ködösíteni mindenféle személyes találkozásról. Te vagy az első azok közül, akikből megpróbáltam választ kicsikarni, aki őszintén válaszoltál ködösítés, mindenféle misztikus bla-bla helyett. Ezért hálával tartozom, köszönöm.

        1. “és te bármennyire is nem érzed a kárörömöt és a fenyegetést…” – szerintem ennek az írásbeliség az oka, sokszor nem úgy tudjuk kifejezni magunkat, ahogy valójában szeretnénk, vagy gondoljuk, és mivel különböző emberek vagyunk, könnyen félreérthetjük a mások által leírtakat. Szóban látod a másik reakcióját, könnyen ki lehet javítani a félreértést, ha a másik nem úgy értette, írásban ez nehézkesebb. Nekem az a hozzáállásom, hogy elhiszem, ha a másik azt mondja, hogy nem úgy értette, mert miért feltételeznék mögöttes szándékot?
          Egyébként a keresztényekben a másik megmentése van szem előtt, csak ez egy nehéz dolog, hogy hogyan közelíts, ha a másik nem látja a saját helyzetét. Olyan ez, mintha látnál valakit a szakadék felé rohanni, és szeretnéd megállítani. Lehet, hogy csak szavakkal próbálkozol, vagy lehet, egy kicsit erőszakosabban (mondjuk eléállsz), de ha nem hisz neked, akkor úgyis szeretetlennek vagy fenyegetőnek fogja érezni a cselekedetedet, mindegy, mit csinálsz, vagy mit mondasz.
          Örülök, hogy a Jézussal való találkozás érthetővé vált számodra, szerintem a többiek is ugyanerről beszéltek, csak különféle emberek vagyunk, különféleképpen fogalmazunk meg dolgokat. Lehet, az én magyarázatom számodra világossá tette, más valaki számára meg egy másik magyarázat érthetőbb. Vannak olyan hozzászólások, amiket én nem értek, olyanokra csak akkor reagálok, ha nekem címezték. De úgy látom, hogy vannak, akik megértik az olyan hozzászólásokat, és reagálnak rá. Ez szerintem a különböző gondolkodásmódból fakad, ezért is jó, ha többen vagyunk az oldalon, talán könnyebben letisztulnak a dolgok mindenki számára.

        2. Kedves SZOFI!

          “Így teljesen érthető, csak azt nem tudom miért kell ködösíteni mindenféle személyes találkozásról.”

          Semmilyen ködösítés nincsen. Miután eldöntöd, hogy akarod-e Isten kegyelmét elfogadni, és igent mondasz arra, akkor (az alul leírt módon megtérsz, befogadod Jézust a szívedbe) részed lesz egy találkozásban Vele. Szellemedben, a szívedben, és szellemi módon. ( Persze, van olyan is, hogy fizikai találkozás is történik, de az nem általános!) És ott is marad Ő.

      3. Xénia! Válaszoltam neked egy kicsit lentebb, de ezek a hozzászólások rapszodikusan kapcsolódnak össze-vissza.

      4. Kedves ÉVA!

        Az Úr Jézus azt mondja: Ján. 14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.

        Senki nincs megtérve, aki nem azon az úton megy Istenhez, ami Általa adatott. Az az Út, pedig Jézus Krisztus! ( Csak az az Övé, aki befogadta Őt. És csak azoknak adott hatalmat arra, hogy Isten fiaivá legyenek. És, csak azok az Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel.) Ha valaki keresi az igazságot, az meg fogja találni. De, az igazság keresés az, amikor elfogadom az igazságot, ha az számomra nem teljesen kellemes is, nem pedig az, hogy “olyan igazságot keresek, ami számomra elfogadható”! ( Persze akkor is fogok találni valamit, de az nem az Igazság lesz. Viszont, ahogyan az Ige mondja, akiben nincs meg az igazság szeretete ( bármi áron való elfogadása), azt az Isten arra adja, hogy higgyen a hazugságnak, és azt igazságként fogadja el. )

        “…ez már ?emberfóbia? ? ami alatt azt értem, hogy aki megjelenik, hacsak nem egyik bibliai helyet ölti a másikba ? annak üdvösségéért aggódni kell: amit itt műveltek, SZÉGYEN …”

        Nem az a lényeg, hogy te, vagy más hogyan ítéli meg ( mert nem az emberektől várunk “dicsőséget”), hanem az, hogy Isten hogyan teszi. Mi arra vágyunk, hogy mennyei Atyánk azt mondja rólunk, hogy : “…ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm….”! Jézusról is ezt mondta, és tudjuk, hogy hol végezte volna, ha csak emberi szinten ítéltetett volna meg, és nem lett volna egyéb dolga is a kereszten. ( De, veheted akár Keresztelő Jánost is…, és a többieket sorban. Előtte, és utána is! Pedig ott is, mélyen vallásos emberek voltak, akik megfeszítették, és rávették a többi mélyen vallásos zsidót is arra, hogy “tüntessenek” amellett! )

        “…?szeretném, ha senkinek sem kellene szenvednie, legyen az katolikus, protestáns ? vagy ateista? akinek ilyen a SZÍVE AZ NEM A ?POKLOT VÁLASZTOTTA? hanem a Szeretetet, micsoda feltételezés ! Szégyen, gyalázat !….”

        Senki nem mondta, hogy nincsenek “jó” emberek a világban. ( Jézus is azt mondta, hogy : “…nem az igazakat jöttem hívogatni, hanem a bűnösöket megtérésre….”!) Azok, akik nem hallották az evangéliumot, a cselekedeteik szerint lesznek megítélve. Aki a jót cselekedte, az az örök életre megy, aki a gonoszt, az az örök kárhozatra. Akik “hallották” , és visszautasították a kegyelmet, amit Isten az Ő Fiában adott, azoknak ez lesz a bűnük.
        A “szégyen és gyalázat” pedig az lenne a részünkről, ha ismerve az Igazságot, bárkit abban a hitben ringatnánk, illetve hagynánk, hogy mivel ő “jó szándékú, jóindulatú, jószívű ember, akkor már üdvözült is”!
        ( Ezt a tanítást a fenevad tanítja, és sokan követik őt, mert kellemes a fűlnek. De, az a széles út, és azon sokan járnak! Mi a keskeny útról beszélünk, amit kevesen találnak meg, és amin kevesen járnak! )

        “Ennek szemszögéből, sajnos, nagyon is IGAZ hogy úgy látszik a dolog, ahogy Szofi írta is, mintha azon BIZTONSÁGBAN hogy mi bizony megyünk a mennybe, viszlát, csak kérdés hogy mikor ? ”

        Ha így lenne, akkor senki nem törné magát azon, hogy akár egy mondatot is leírjon, vagy szóljon, és bizonyságot tegyen az Igazságról, illetve ellenálljon a hazugságnak, amivel az embereket némelyek ámítják. De, mintha nem éppen ezeket a szövegeket olvasnád itt, és nem éppen ezek miatt lennél felháborodva! ( Igaz neked ezek “szégyen, és gyalázat”!)

        “Sőt: ? ? a szeretet Istentől van, és MINDENKI aki szeret ISMERI az Istent ? mert az Isten szeretet.?

        Csak ehhez előbb még az is hozzájön, hogy aki segítségül hívta az Úr Jézus nevét, és megtért, és újjászületett, aki valóban Úrnak tudja vallani Jézust , akiben a Krisztus Szelleme van, akit az Isten Lelke vezérel, és aki teljes Szent Lélekkel. És, akibe kitöltetett a Krisztus szerelme, stb. ( Azért az evangéliumokban leírt kritériumok nem töröltettek el János levele által, hanem Ő, a már hívő keresztényeknek írta, hogy a nyomorúság idején, amikor megpróbáltatnak, és amikor tisztíttatnak, akkor meg tudják vizsgálni magukat, hogy még mindig Krisztusban, és Istenben vannak-é!)

        “Ezen felül: ?Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!?

        Igen, ezzel nincs is semmi gond. Nem gondoljuk, hogy bármikor is ezzel a figyelmeztetéssel már nem fog kelleni törődnünk, ebben a földi életben.

        “Folyamatos a kioktatás, a kételkedés, hogy valaki megtért-e (hiába bizonygatja hogy igen, sőt) és azonnali, feltétel nélkül való kételkedés abban, hogy a másik üdvözül, mert, le is írod, ?a poklot választotta?…”

        A helyzet az, hogy nem a bizonygatás az, amiből az igazságból valónak tarthatunk valakit, hanem a beszéde által. Mert aki Istentől van, az az Isten beszédeit szólja. Vagyis, aki az igazságból való, az az igazságot szólja, ami az Isten beszédével egyezik. És a Szent Lélek az, Aki bizonyságot tesz az igazság mellett, és az igazságról. És ebben semmi emberi/lelki hozzáállás nincs. ( Azt mondjuk, amit “hallunk”.”)
        Lehet, hogy valaki úgy néz ki mint egy bárány, de attól még, ha farkasüvöltést hall az ember, akkor nem gondolja azt, hogy a bárány idegennyelvet tanul! Én személy szerint szeretlek téged, és nem gondolom, hogy a többiek nem így vannak vele, de akkor se mondhatom, hogy azon az úton jársz, amelyiken én.

        “: miiii?! csoda ? hogy innen EZÉRT menekülnek az emberek, majd azt szintén egy TELJESEN FALS bibliai idézettel lehet elintézni?! no attól megkímélem a kedves Olvasót.”

        Nem cél, hogy az emberek meneküljenek innét, de azt azért tudni kell, hogy Jézustól is akkor “menekültek” el a tanítványai közül sokan, amikor számukra “kemény beszédet” mondott. Tudta, hogy úgy lesz, de mégis azt kellett mondania, pedig mondhatott volna nyájasabb beszédeket is, hogy sokan követhessék Őt. De, Isten mondja meg a feltételeket, és az ember vagy igent mond azokra, vagy nem. Sajnos ez nem piac, ahol alkudni lehet! ( A teljesen “fals” bibliai idézetre kíváncsi lennék!)

        “Nem, nem ?úgy tért meg? ahogy ?várjátok?: ne döntsd el! ”

        Nincs más megtérés! A kereszténység: Jézus bennem, én Őbenne. Ha ez nem áll, akkor nem keresztény valaki. Akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé!

        “Ja, az Ida volt. Durva volt. Nem is idézem vissza, Johannával kapcsolatban mondta, amikor Johanna ? az üldözését ? nem bírta tovább. Szégyen 🙁 ”

        Johanna nem volt üldözve! Egyszerűen csak megpróbáltam megkérdezni tőle is ( ahogyan tőled is tettem), hogy milyen igei alapot tud felhozni az “egyháza” Biblikus voltára! Nem tudott ! Ahogyan te sem! ( Az összes válasza abból állt ( a személyeskedésein kívül) , hogy az “egyházatok” tanításai abszolúte Biblikusak , és igei alapokon állnak! És, hogy nem imádják a szenteket, és Szűz-Máriát, hanem tisztelik…! Ennyi! Sőt, hogy ő még kapcsolatban is van a szűzanyával. ( Ha jól emlékszem, még ilyet is írt!) )
        De, belátom, hogy ez tényleg “durva” kérdés lehet, onnét nézve!

        1. Kedves Ida
          MI írunk itt és ha valaki kereszténynek mondja magát, akkor “ugyanaz az érzület legyen benne mint Krisztus Jézusban volt”.
          Johanna tökéletesen hitet tett az Úr mellett. Ez szégyen, gyalázat, amit itt folytatsz kedves Ida. A vitánkról meg csak annyit, hogy felsoroltam azokat a bibliai helyeket, történetet, ahol valaki “mielőbb előbb elvitetett” megjelent, mint Mózes és Illés a Tábor hegyén, és Jézus BESZÉLGETETT VELÜK !
          Szintén – egy szabadkeresztény írást csatolva – arról a bibliai helyről idéztem, ahol Jézus feltámadása után AZ ÓSZÖVETSÉGI SZENTEK bementek a szent városba és SOKAKNAK MEGJELENTEK !
          Protestáns meggyőződés, hogy a Szentléleknek SEMMILYEN KÖZE nem lehetett az Isten Fiához, tehát, amikor Mária méhében MEGNÖVEKEDETT, KIFORMÁLÓDOTT emberré … Ezeket Luther írta, egy másik honlapon idézte valaki, de, mi is így tanultuk (protestáns egyetemen). Azt, hogy Jézus Édesanyja tökéletesen tiszta volt minden bűntől.
          Az INDUKCIÓ típusú bizonyítás során, már bizonyítottból következtetünk, ami ebben az esetben tökéletesen megállja a helyét, hiszen VOLT, ember (Mózes és Illés) akivel Jézus beszélgetett a Tábor hegyén, és voltak ószövetségi szentek aki Jézus feltámadása után MEGJELENTEK. Tehát éltek, mégpedig örökre, nem pedig mint Lázár, aki a feltámasztása után újra meghalt.
          Erre EGYETLEN SZAVAD nem volt, pedig ezek ÉRVEK.
          Előhoztál, valamilyen MÁS szentírási idézetet … de hagyjuk is. A szívedet nézd meg, hogy abban mi van más emberek iránt, hogy nem látod be, nem a pokoltól kell rettenteni az embereket, mert Jézus nem ezt tette.
          A BOLDOGSÁGOKRÓL beszélt elsősorban, és igen egyszerűen. És többek között azokról, akik különbnek (különb kereszténynek)tartják magukat, és feltételezik, hogy aki HITET TETT Jézus Krisztus mellett az NEM IGAZ ! ez gyalázatos …
          Ráadásul az egyház szót ki is gúnyolod … no komment.

        2. Ez külön tragikus hogy semmilyen biblikus “alapot”nem tudunk hozni a tanításra, amikor bőséggel hoztam, az egész János evangélium 6. fejezetét, amelyre csak azt tudod mondani kedves Ida hogy “nem úgy van” miközben SZÓ SZERINT az történt, ami miatt az Úr Jézus EL IS SZOMORODOTT: “TI IS EL AKARTOK MENNI”?!
          Éppen így történt a protestánsok kiválása, ahogy a kafarnaumi beszéd után. Ennyire igei 🙁 (és nem állítottam, soha, hogy nem volt szükség reformálásra, hajaj).
          Most pedig következik az “elpártolás” a “hitehagyás” és azt csak onnan lehet, ahol VAN ! valódi hit … SAJNOS, következik !

        3. Kedves Éva!

          Nem bizonyítottál semmit, és semmilyen igeverset nem hoztál fel annak bizonyítására, hogy egyházad tanításai, ceremóniái igeiek. . Az csak emberi spekuláció volt, amit írtál. És, én azt le is írtam. Továbbá én mindenre válaszoltam. De, mint mondtam, azt hiszel természetesen, amit akarsz. Azt is mondtam akkor is, hogy nem jelent semmit, hogy mit tanítanak a protestánsok, mert csak az Isten Igéje számít, hogy mit mond valamivel kapcsolatosan. És, az én “érzületemet” meg szerintem az Úr ítéli, és fogja megítélni.

          De, nem kívánok már többet erről a dologról beszélni. Szerintem nincs már olyan “vádpontod” ellenem, amit legalább 3-szor meg nem válaszoltam. Ha, gondolod, akkor keresd vissza azokat. De, ettől még nem változott meg a véleményem. Akár gyalázatosnak tartod, akár nem…!

        4. “Johanna tökéletesen hitet tett az Úr mellett.”

          Johanna a római katolikus egyház mellett tett tökéletesen hitet. Aki az Úr mellett tesz hitet, az az Isten Igéje mellett is hitet tesz.

        5. Kedves Ida most látom ezt a hsz-t. ezért a válaszom: Isten Igéje BENNFOGLALTATIK – és ez ilyen egyszerű.

        6. Kedves Éva!

          “Kedves Ida most látom ezt a hsz-t. ezért a válaszom: Isten Igéje BENNFOGLALTATIK ? és ez ilyen egyszerű.”

          Nem, ez nem ilyen egyszerű! Izraelben is áldoztak az Úrnak is, és a Baáloknak is! De Isten nem mondta rá, hogy ugyan, mindegy, mert ” az én igém is bennfoglaltatik, nekem is áldoznak”…

          2 Ján. 1,10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek;
          Péld. 19,27 Szünjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, mely téged arra visz, hogy a bölcseségnek igéjétől eltévedj.

        7. Kedves Ida hihetetlenül elég a félreértésekből, sőt, félremagyarázásokból ! És a félremagyarázás UTÁN jön egy idézet az Írásból, ez aztán a …. (minősíthetetlen) “trükk” hogy “úgy tűnjön”… Kilóg a ló, nemcsak a lóláb 🙁

        8. Kedves ÉVA!

          “… hihetetlenül elég a félreértésekből, sőt, félremagyarázásokból ! És a félremagyarázás UTÁN jön egy idézet az Írásból, ez aztán a ?. (minősíthetetlen) ?trükk? hogy ?úgy tűnjön?? Kilóg a ló, nemcsak a lóláb 🙁 ”

          Igazából nincs félreértés, csak abban az esetben, ha te félreérhetően fogalmaztál. És “minősíthetetlen” trükk se, hogy “úgy tűnjön…”!

          Az Ige mondja ezt, nem én. ( És ezekben nem az utolsó 3 és fél évről van szó…!)

          2 Pét. 2,1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, AKIK VESZEDELMES ERETNEKSÉGEKET FOGNAK BECSEMPÉSZNI, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.
          ?2 Pét. 2,2 ÉS SOKAN FOGJÁK KÖVETNI azoknak romlottságát; a kik miatt AZ IGAZSÁG ÚTJA KÁROMOLTATNI FOG.
          2 Pét. 2,3 És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.

          Márk. 13,22 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is. 2Thessz 2,9 Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; 2Thessz 2,10 és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. 2Thessz 2,11 Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, 2Thessz 2,12 hogy ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.

  3. Kedves Szofi! Úgy látom, Ida már válaszolt, talán ő jobban megértette, mit akartál mondani, mert őszintén szólva nekem nem világos.
    “A három ábrahámi vallás + az ateista vallás közül ez az egyedüli, ami úgy viselkedik, mint egy kis barika.”
    És ezzel mi a gond? Azt szeretnéd, ha a keresztények is ugyanazt tennék, mint a többi vallás képviselői? Akkor mi szükség a kereszténységre? Te úgy tűnik ugyan, hogy gúnynak szánod a barika, birka hasonlatot, de tudnod kell, hogy ezen nem sértődünk meg, hiszen a példaképünket többek között Isten Bárányának is nevezik. Tudod miért? Azért, mert Ő töltötte be azt a messiási próféciát, amit évszázadokkal előre Ézsaiás próféta megjövendölt, hogy mint bárány fog vitetni a mészárszékre, és száját nem nyitja meg. Emellett Jézus az ő követőire is használta ezt a hasonlatot, amikor magát a jó pásztornak nevezte, mi pedig az ő juhai vagyunk, akik Őt követjük. Jézus azt mondta, hogy elbocsát minket, mint juhokat a farkasok közé. Az emberi természet inkább a farkaséhoz hasonlít, bárány természetűvé csak Jézus tud tenni. És tudod, a Közel-keleten, ahol Jézus is élt, sokkal hevesebb vérmérsékletűek az emberek, mint Európában (a nagy többség). Én itt beszéltem olyan “keresztény” fiatalokkal, akiknek “forr a vérük”, amikor atrocitások történnek, és alig tudják türtőztetni magukat, hogy ne vágjanak vissza, és előfordul, hogy szembeszállnak a muszlimokkal. Azért tettem idézőjelbe a keresztényt, mert ők annak születtek, de ez nem jelent valódi kereszténységet. Az igazi kereszténység Krisztus követését jelenti, ami a vele való személyes találkozással kezdődik.
    “Olyan sokszor említitek ezt a ?személyes találkozást Jézussal?, de amikor rákérdezünk hogy miként kell ezt érteni, akkor mindig valami hosszú magyarázkodásba kezdtek millió idézettel tűzdelve. Pedig amit túl hosszú szöveggel lehet csak elmagyarázni, azzal baj van.”
    Nem tudom, itt konkrétan mire gondolsz. El lehet valamit két mondatban is mondani, és el lehet hosszabban is, és nem jelenti azt, hogy baj lenne vele. Ha pl. megkérdezi valaki, hogy milyen egy esküvő, elmondhatod, hogy egy férfi és egy nő igent mond egymásnak a násznép és tanúk jelenlétében, utána közös vacsora, és attól kezdve férj és feleségnek tekintendők. De ha mondjuk megkérdezel egy konkrét személyt, hogy neki milyen volt az esküvője, nem valószínű, hogy a fenti rövid mondattal válaszolna, hanem elkezdené ecsetelni a részleteket. Egyébként a Jézussal való találkozás mindenkinél egyedi módon valósul meg, de mindenkinél azt jelenti, hogy felismeri azt, hogy bűnös, és Isten bűnbocsánatára van szüksége, rájön arra, hogy az élete addig rossz irányba tartott, és átadja az életét Jézusnak, ezután őt tekinti pásztorának, őt követi, és nem ehhez a világhoz igazodik.
    “Akkor mégis mi az oka, hogy üldözik a keresztényeket? Kik üldözik mégis teljesen ok nélkül? ” Te embereknek látod őket, mert nem hiszel a Bibliának. Mi keresztények tudjuk, hogy a mi harcunk nem emberekkel van, hanem szellemi hatalmasságokkal. Te embereket látsz, mert nem látsz bele a szellemi világba, nem is hiszel benne. Valójában Jézus előre megmondta, hogy minket ugyanúgy üldözni fognak, ahogyan őt is. Őt is emberek juttatták halálra, de a háttérben szellemi erők mozogtak. A sátán akarta végig Isten megváltási tervét meghiúsítani. Még a kereszten is az embereken keresztül azzal kísértette Jézust, hogy szálljon le a keresztről, ha Isten Fia, akkor ezt megteheti. Hasonló szavak, mint amiket most te mondasz a keresztényekre, hogy “birkák”, miért nem állnak ki magukért?!. Mivel nem látsz bele a szellemvilágba, ezért nem tudod, hogy igazából a sátán forgatókönyvéhez asszisztálsz ezzel is. Ezzel most nem vádolni akarlak, mert mindannyian így voltunk, amíg Krisztushoz nem tértünk. Ha nem fogadod el, akkor is tudnod kell, hogy ha nem Jézushoz tartozol, akkor a sátánhoz, és az ő tervét valósítod meg. Nincsen középút.
    “Tudod, ?segíts magadon, Isten is megsegít”
    – Azt ugye tudod, hogy ez nincs a Bibliában? sőt, azzal ellentétes 😉 Nekünk nem kell segíteni magunkon, Isten mindenképpen megsegíti az ő gyermekeit, csak nem mindig úgy, ahogy mondjuk te, aki nem is hiszel Istenben, elvárnád. A bosszúállást nem bízta ránk Isten, mi most az ő kegyelmét hirdetjük mindenkinek, el fog jönni viszont az ítélet napja, amikor mindenkinek számot kell adni az életéről. Bosszút állni akkor sem mi fogunk.
    “, elég lenne nem bedőlni az ilyen ?charliehepdós? provokációnak.”
    Ezzel nem tudom, mit akartál mondani. Ha a keresztények hőbörögnének, felvonulnának, éppen akkor dőlnének be a provokációnak.
    “Mind a tíz, akit ?állítólag? agyonlőttek zsidó volt.”
    – Ezzel megintcsak nem tudom, mit akartál mondani. Elvileg 12 áldozat van, köztük egy muszlim rendőr is. A neveket itt olvashatod:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Terrort%C3%A1mad%C3%A1s_a_Charlie_Hebdo_szerkeszt%C5%91s%C3%A9ge_ellen
    Van köztük egy Musztafa nevű algír szövegíró, akiről kizárt dolognak tartom, hogy zsidó lett volna (a neve alapján).
    Ha az újságírókra gondolsz, nem tudom, lehet, hogy Izraeli származásúak, de vallásukat tekintve nyilvánvalóan nem zsidók voltak, hiszen a zsidó vallásból is gúnyt űztek. Emellett a muszlimok egyértelműen keresztényeknek tekintik őket, ez nyilvánvaló a nigeri reakcióból, de ők ugyanúgy téged is kereszténynek tekintenének 😉 Ráadásul ott voltak a kóserboltban megöltek, akiknek tényleg semmi közük nem volt az egészhez, és ők tényleg zsidók voltak.

  4. Komolyan azt gondoljuk, hogy az Antikrisztus eljön. Bekopogtat az ajtón mint egy személy és gonoszsággal árasztja el a világot. Már régen itt van . Persze a hatás fokozódni fog, de már így is a pokolban vagyunk.
    Az ateisták miért ne üdvözölhetnének? Vagy nektek védelmet ad, hogy ismeritek Jézust? Mi ellen ad védelmet?
    Mindenki egy az Atya szemében, nem kedvesebb neki senki sem a másiknál. Minden egy, a jó , a rossz, a gonosz és a csúf is.:-)
    A semmi a mindenben és a minden a semmiben. A fény és a sötétség. Csak a sötét teszi lehetővé, hogy fény lehessen.
    Szerepe van neki. Megmutatja az utat a fénybe hova eljutni szükséges és kívánatos. Ezért megy az emberiség a lecsóba.
    Nincs rossz, gonosz ember csak a tudatlanság teszi őket azzá. Bűnben születtél, bűnben fogsz meghalni! Ez mit jelent? Olyan mint ha félelemet generálna. Féld Istened! Nekem senki ne mondja, hogy nem az emberi ego hatalmaskodási attitűdje írta ezt .
    Mennyi tudatlan ember van(jómagam is) kicsit vagy jobban. Ne ítélkezzetek senki felett! Az objektivitásnak szintjei vannak, a magasabb szintről könnyebb lelátni az alatta elterülőkre.
    Mily sokan ringatjátok magatokat álbiztonságos hiedelmekbe. Holott csak az üdvözölést vágyjátok. Amíg úgy vágysz rá mint valami csodára a halál után, addig mellélősz kedves barátom. Egyikünk sem üdvözülhet tökéletesen amíg csak egy, egyetlen egy lélek is bűnben van. Bűn a dogma is, mely szétválaszt.
    Sok keresztényt sajnálok akit a dogmák zárnak be, és mindeközben azt hiszi tudja. Emberek vagyunk indulatokkal, érzésekkel, gondolatokkal. Ki oly kevély, hogy azt hihesse látja az igazságot, míg mások oh kis seggdugasz buzik vagy hitetlenek!
    Persze ilyen szavakat nem használ, mert ő ,ó ő nem,mert ő aztán nem! Talán különb leszek ezáltal? Különb lehetek bárkinél? Némely templomba nem a szentséget hanem sokkal inkább az örültek házához hasonló légkört lehet érezni. Ott ülünk és a zagyva gondolatok melyek a fejekből áradnak.kicsinyes kapzsiság mely Istent akarja felhasználni. Katasztrófa. Sötétség. Persze jól van ez így. De ha beszélünk, mondjuk mit mondanunk kell, mi belülről fakad.
    Leszögezném, hogy sem homoszexuális, sem ateista, sem Luciferkó szószólója nem vagyok.
    Az ima és gondolatok ereje hatalmas. Képes anyagi megvalósulásra.Hiszen minden viszonylatok halmaza, a modern fizika ezt tudja. Ha úgy nézzük anyag sincs, hisz csak a keringő elektronhéjak adják a megfoghatóság érzetét. Einstein is megmondta, hogy minden az energia különböző megnyilvánulása, és ezt történetesen tudom, hogy így van.

    Gondolj csak egy palacsintára. Előtte gondolsz rá, majd bekevered a tésztát és megsütöd. Hol jelent meg először? Talán egy gondolatban? Vagy a hasad csikorgása süti meg a palacsintát?
    Imáink megváltoztatják a világot, de van kezünk és lábunk is. Ne válasszunk szét semmit!
    Csak nézzed a mozid, a saját életed! Rajtunk áll, hogy szerelmes vígjáték vagy atomháborús horror lesz belőle. A fátyol mögött ott van az ami változatlan, a többi csak jön és megy.
    De mivel sokan vagyunk az egynek tapasztalati formái, sokan teremtünk. Könnyen lehet, hogy mindannyiunk élete igen-igen nehéz lesz a közeljövőben. Tudatlan testvéreink ugyanolyan erővel vannak megáldva mint mi, vagyis majdnem. tehát sorsunk egy.
    A mi dolgunk, hogy a sötétséget minél jobban felismerve elutasítsuk azt és a másik pólus felé induljunk. Mindeközben ne meneküljünk a félelmeink elől. Minél jobban le akarjuk győzni- figyelmünkön keresztül- annál jobban éltetjük.
    Hazudni meg nincs értelme! Mindenki fél, hogy mi jön. Valószínű kampo ha ez így megy tovább, de egyénileg akkor is a feladatunk gondolatban, szóban és tettben ellensúlyozni a másik oldalt. Úgyhogy mindenki kérje az isteni megértést és közben ne akarjon semmit. Ne akarjunk úgy ahogy általában szoktunk, adjuk magunkat az Atya kezébe és kérjük Jézus urunk segítségét!

    1. Kedves Balázs!
      Remélve, hogy fontosnak tartod, mit mond ezekről a Biblia, csupán két részletet emelnék ki neked:
      “Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” János 3:36
      Ez nem feltételes mód, hogy “aki hisz” annak lehet, hogy örök élete lesz, hanem kijelentő mód, mégpedig jelenidejű.

      A félelemmel kapcsolatban pedig annyit, hogy tudjuk honnan származik és az Ige kifejezetten arra szólít fel, hogy ne adjunk helyet neki:
      “Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7
      Ezenkívül több tucat helyen olvashatjuk azt, az Ó és Újtestamentumben is, felszólító módban, hogy “Ne félj!” (Ézsaiás 41:10, 2. Tim. 1:7, Jel. 1:17, 2:20, Zsidók 13:6, …)

    2. Kedves Balázs mindarra amit írtál lehetetlen volna válaszolni főleg röviden nem. Itt a végén ezek a mondataid minden “biblikus” keresztény számára azt üzenheti csak, hogy JÓ az irányod miközben nem vársz sem értékelést, sem dicséretet, helyesen. Ezért egyetlen mondatot üzenek : “Ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kéréstek. ” Márk 11.24.
      Ám érdemes tovább olvasni (nem véletlenül van itt folytatásképp) “Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.” 11.25.
      Mindennél fontosabb, hogy magunkat készítsük elő mert “A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit: az én hozzátok intézett tanításom lélek és élet” János 6.63.
      Isten áldjon ! Valóban adjuk magunkat az Atya kezébe … 🙂 !

  5. Az idézett cikk is csak a tüneteket boncolgatja, de a nyílvánvaló okokkal nem foglalkozik. …és amit meg nagyon hiányolok, hogy az okozókkat sem említi!!! Pedig, a figyelemelterelés és tüneti reakciók csak fokozzák a bajt és nem a megoldáshoz vezetnek!

    Miért kell vakon és béna kacsa módon várni a totális káoszt??? ” Segíts magadon, …Isten is megsegít!” Valamit tehetünk, nem csak birkaként türni és áhitattal várni, hogy MAJD csak eljön a megváltás!

    Tudom, majd Isten megoldja! …, de azért nem lenne hátrány látni és kimondani, nevén nevezni a felszín alatti mozgásokat és mozgatóikat! Igaz?

    1. A keresztényeket nem kell majd stadionokba zárni, amikor eljön a káosz, mert ők majd csak térdepelnek, békésen imádkoznak és várják a Messiást. Képzeld milyen kényelmes az elitnek, hogy velük nem nagyon kell számolni. Most is irtják őket Közel-keleten (a palesztínok közt is sok a keresztény, bár származásilag szemiták) az ISIS meg szinte válogat. Csak muzulmánokat és keresztényeket irt. Amikor megindult, rögtön megnyugtatta Izraelt, hogy nem kívánja őket megtámadni…

      A keresztények nagy embere Ferenc pápa is annyit tesz, hogy imádkozik – de hát a Teremtő a lelkébe lát – és néha ír egy-egy felhívást az aggodalmairól. Közben Szíriában egész keresztény falvakat irtanak ki. A franciák is engedelmesen elindították a felvonulás után a a repülőgép anyahajóikat. Majd nem sokára hallhatjuk, hogy bombázzák Szíriát. Persze, állítólag az ISIS-t. Valahogy úgy, mint amikor az USA a kurdoknak “segített” a bombázással. Ledobtak egy csomó fegyvert nekik meg egy csomó bombát. A bomba a tulajdonukban levő olajfinomítóra esett, a fegyverek meg az ISIS-hez. 😀

      A pápa sokkal sokkal többet is tehetne, hiszen a világ leggazdagabb vállalata. Viszont esze ágában sincs. Az ő feladata más, egy vallássá kell tennie a zsidó, keresztény és iszlám vallást. Egy vallás, új világrend, engedelmes birka nép = örök béke és boldogság a felső 300 családnak Szépen le vannak osztva a feladatok itt mindenkinek. Mi meg statisztálunk hozzá.

      https://syrianfreepress.wordpress.com/2014/08/13/isis-is-run-by-simon-elliot-a-mossad-agent-reports-and-links-collection/

      1. Szofi!
        Mindig csípom az értelmes hozzászólásodat! 🙂
        Veheted bóknak is! 🙂
        Bevallom, néha én sem tudom mit higgyek, vagy mit tegyek!
        Néha, szeretet rezegnék csak, de esetenként rámtör a “kard, ki kard!” érzés!
        Nagyon tud a lelkem szenvedni ettöl a “tehetetlenségtöl”!
        Egyre gyakrabban hullámzik végig rajtam: Csak, jönne már! …és legyünk túl rajta! … de ez a “helyben futás” nagyon kimerítö tud lenni!
        Má, bocs a kifakadásomért!
        Áldás és béke!

      2. Kedves Szofi,
        Van, amit csak akkor értesz meg, ha személyesen találkozol Jézussal. Ha megnézed a Bibliában Péter életét, ő egy igen heves vérmérsékletű ember volt, emellett volt még zelóta tanítványa is Jézusnak, a zelótákról itt olvashatsz röviden: http://www.kislexikon.hu/zelotak.html
        Amikor Jézust elfogták, Péter harcolni akart, de csak addig jutott, hogy a főpap szolgájának levágta a fülét, utána Jézus leállította. Később a Szentlélek teljesen átformálta a tanítványokat, és Jézus példáját követve nem erőszakkal építették Isten országát.
        ” Képzeld milyen kényelmes az elitnek, hogy velük nem nagyon kell számolni.” – éppen nem kényelmes az elitnek. Már a kezdetekkor felléptek a keresztények ellen, kemény üldözések vártak Krisztus követőire. És ugyanez várható az antikrisztus idején is. A keresztények lesznek azok, akik nem veszik fel a bélyeget, amit minden más emberre rá tudnak erőszakolni. Ha nem lennének keresztények, az lenne kényelmes az elitnek, mert akkor semmilyen ellenállással nem kellene számolniuk, mindent le tudnának nyomni az emberek torkán. A keresztények viszont nem ehhez a világhoz tartoznak, ezért, ha olyan törvényt hoznak földi hatóságok, ami Isten törvényével ellentétes, a keresztények ellenállnak, akármilyen következményekkel is jár ez rájuk nézve. Az ilyen soha nem tetszik az elitnek 😉

        1. “Ha nem lennének keresztények, az lenne kényelmes az elitnek, mert akkor semmilyen ellenállással nem kellene számolniuk, mindent le tudnának nyomni az emberek torkán.”

          Kedves Xenia!

          Te úgy látod, hogy most nem lehet mindent lenyomni a keresztények torkán? A három ábrahámi vallás + az ateista vallás közül ez az egyedüli, ami úgy viselkedik, mint egy kis barika.
          Keresztények rajzoltak Mohamedet, Jézust és itt-ott 1-2 Jehovát? Mind a tíz, akit “állítólag” agyonlőttek zsidó volt. Ezt egy izraeli ismerősöm írta meg, mert a rendesebbek ezen ott is felháborodtak.
          Keresztények nevében gyilkol keresztényeket és mohamedánokat az ál-iszlám szervezet az ISIS? Nem. Keresztények robbantják fel magukat tömött buszokon utolsó kétségbeesésükben és tehetetlenségükben? Nem.
          Akkor mégis mi az oka, hogy üldözik a keresztényeket? Kik üldözik mégis teljesen ok nélkül? Emberek, mesterségesen létrehozott csoportok, mert nem a sors és a próféciák elkerülhetetlensége az oka annak, hogy keresztényeket kell gyilkolni. Mivel nem egy előre megírt és törvényszerűen bekövetkező természeti esemény az oka, hanem a politika ezért talán nem is Jézustól kellene segítséget kérni, csupán tenni kellene ellene. Tudod, “segíts magadon, Isten is megsegít”. Nem kellene sokat tenni, elég lenne nem bedőlni az ilyen “charliehepdós” provokációnak.
          Volt is itt egy cikk, ami arról szólt, hogy valamiféle nagy felfordulást kellene okozni az amerikai politikusok szerint, mert különben lőttek az Új világrendnek…

          Olyan sokszor említitek ezt a “személyes találkozást Jézussal”, de amikor rákérdezünk hogy miként kell ezt érteni, akkor mindig valami hosszú magyarázkodásba kezdtek millió idézettel tűzdelve. Pedig amit túl hosszú szöveggel lehet csak elmagyarázni, azzal baj van.

        2. Jut eszembe, kedves Szofi, én még tartozom Neked az utóbbi “Biblia cikk” hsz-szerint annak igen rövid magyarázatával, mit jelent Jézussal találkozni, vagyis mit jelent az EGY Igaz Istenben való hit/MI a kereszténység.
          Azt nem írhatom, hogy nem zavar, hogy “nem tartanak minket kereszténynek” egyesek mert ebben tévednek. Tehát olyan példákat és magyarázatot fogok hozni ami nem katolikus bár egyetemes 🙂

        3. Kedves SZOFI!

          “Olyan sokszor említitek ezt a ?személyes találkozást Jézussal?, de amikor rákérdezünk hogy miként kell ezt érteni, akkor mindig valami hosszú magyarázkodásba kezdtek millió idézettel tűzdelve.”

          Nem így van, én magam többször leírtam, hogy hogyan kell tenni! De leírom újra!

          Szóval kinyitod a szádat, és azt mondod Jézusnak: ” Úr Jézus, bocsásd meg az én bűneimet, és kérlek légy az én Megváltóm. Kérlek jöjj, és költözz az én szívembe, és a továbbiakban neked adom magam, és az életemet. Legyen meg a te akaratod ezután bennem, és az életemben! És kérlek, töltsd be engem Szent Lélekkel!”

        4. Persze ezt először el kell döntened magadban, hogy valóban akarod-e!

        5. Kedves SZOFI!

          “Te úgy látod, hogy most nem lehet mindent lenyomni a keresztények torkán? A három ábrahámi vallás + az ateista vallás közül ez az egyedüli, ami úgy viselkedik, mint egy kis barika.”

          Már mondtuk, hogy különbség van a vallásosság, és a kereszténység között. Továbbá, azok a “keresztények”, akikről beszélsz, azért viselkednek úgy ahogy, mert vagy keresztények, és tudják, hogy nem e világból származnak, és nem ennek a világnak a honpolgári, és még azt is, hogy Krisztus parancsolatai nem a földi harcra buzdítanak. Továbbá azt is, hogy nem kell nekik a világ dolgaiba belekeveredni. Vagy pedig, a csupán vallásos rétegből valók, akik viszont egy irányítótól várják a parancsokat. ( Bár, ennek a “kereszténységnek” a történelme nem éppen a “barikaságáról” híres, de ne felejtsd el, hogy már megszűnt, és még nem állt fel újra az a katonai hatalom, amely által uralhatta az egész világot, és bármit megtehetett “Isten nevében”! ( Mert régen azért tehette meg, amit megtett, mert a “keresztény” királyok a hatalmukat, hadseregeiket, fegyvereiket, stb, alávetették a pápa uralma alá! Ha az azt mondta, hogy háború, akkor háború volt, és mentek a “jó ügyért” harcolni azok, ha akartak, ha nem! ( És még mindenféle szellemi ígéretet is tettek nekik, hogy abban az esetben, ha mennek, akkor majd….!) És muszáj volt nekik, ha nem akartak trónfosztottak, kiátkozottak, és halottak lenni! ( Családjaikkal!) Vagy valami várbörtönben sínylődni életük végéig. Vagy stb! Persze azt ne felejtsd el, hogy itt nem a szó valódi értelmében vett keresztény királyokról volt szó, akik a hitükért bevállalták volna ez utóbbiakat!)

          Az Iszlám törvényeit ismerjük, szerintem nem a “szabadságáról” híres. Úgyhogy a megfélemlítés enyhe kifejezés az azt a hitet valló országokban. De, még azt is hozzá kell tenni, hogy kizárólag az általad említett “kereszténység” az, aki a zsidókkal és a muszlimokkal ellentétben, nem is ismeri a saját Szentírását! Mert a másik kettőben, már gyerekkorban megtanulják az övékét! Ebben a “kereszténységben” pedig csak hittanórák, meg vasárnapi iskolák, Bibliaiskolák keretében adnak valami tanítást a gyerekeknek, illetve a vallásos embereknek, akik azután esetleg az életben nem fogják egyszer se a Szentírást a kezükbe venni. Mert elhitették velük, hogy az egyházi tanítások, és ceremóniák betartása elegendők arra, hogy üdvösségre jussanak. ( Ezért ( is) volt számukra teljesen korrekt, hogy a pápa megáldotta a fegyvereket anno! )

          Szóval, hiába a legnagyobb vállalat valami, hiába a leggazdagabb ember valaki, ha katonai hatalom nem áll mögötte, akkor csak egy gyalog! Az elitnek szolgál minden nemzet hadserege ( bár azok nem tudják ezt, de még a vezetőik se lehetnek már olyanok, akik nincsenek a kezükben), munkája, jövedelme, és stb. A Szavaknak csak akkor van jelentősége, ha hatalom áll mögöttük. Amivel térdre kényszerítheted az ellenállókat, ellenszegülőket! Egyébként csak üres szavak! ( Még a valódi kereszténységben is, csak azért van győzelem a gonosz felett, mert a miénk Jézus Neve, és az abban lévő hatalom tesz bennünket győzedelmessé! Ha nem a mienk Jézus neve, akkor csak erőtelenül beszélünk, cselekszünk, stb!)

      3. Ki az a “mi” hogy statisztál ehhez? Tudtommal éppen hogy NEM.
        Kívánok a továbbiakban tisztán látást, gondolkozást, hiszen a neved, Szofi: bölcsesség. Igaz? 🙂

        1. Mi emberek itt és másutt csak statisztálunk hozzá, mert beveszünk mindent, ami a médiákból ránk dől. Tudtoddal nem statisztálunk hozzá? Ha így lenne, ma nem kellene atomháborútól rettegni.

        2. Kedves SZOFI!

          Igen, az emberek statisztálnak hozzá. Mert a hatalom kezében van a tájékoztatás, és a manipuláció lehetősége, és az erőszak hatalom is ( a technikai, és egyéb felszereltségével együtt) . És, mondjuk meg őszintén, az emberek legalább 70%-a, csak Isten kegyelméből van még életben, mert a saját, értelmes gondolkodási, analizáló, és szinoptikai képességük nagyon alacsony. Többnyire a mindennapi megélhetési tevékenységekhez elegendő. Elhiszik, amit mondanak nekik, sőt, még ha az igazat elmondanák nekik, el se hinnék.

          Ha tenni is akarnának valamit, akkor se tudnának, mert megfelelő vezetés, szervezés, és irányítás nélkül, lehetetlen úgy csinálni valamit, hogy az ne csak vak gyilkolászásban , és rombolásban merüljön ki. Továbbá, még megfelelő fegyverek, közlekedési eszközök, logisztika, infrastuktúra, folyamatos ellátmány ( élelmiszer, és haditechnikai) , “hátország” is szükségeltetik. A megfelelő, mindenre kiterjedő hadicélról, és “haditervről” ( A terv, B terv, és C terv) nem is beszélve! Viszont kevés olyan ember él a földön, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy egy ilyen (világméretű) projektet összefogjanak, az élére álljanak, és végigvigyenek. ( Egy-egy ország semmit nem jelent, mert ott rögtön elfojtanák a “lázadást”!) És olyanok még kevesebben vannak, akik valóban csak a nép, és az emberek érdekeiért akarnának cselekedni. ….stb!

          A hatalomnál előre bejelentett, és az általuk engedélyezett “tüntetések” ( mivel ha nem így történik, akkor az, a hatalom által hozott törvények szerint, törvénytelen, és bűncselekmény! ( És, még ennek a törvénynek a röhejes voltát se vették észre említett entitások!)) , ilyesmire se alkalmasak. Többnyire azok is csak arra jók, hogy az említett szinten élő embereket megvezessék, és abban a hitben ringassák, hogy van beleszólásuk bármibe is, és hogy bárkit is érdekel a véleményük. Sőt, hogy azzal ők, valamiféle ellenállást fejtettek ki, és tettek valamit a saját érdekükben…..

        3. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az emberek nagy százaléka könnyen megvehető, és korrumpálható! Nem véletlenül mondják azt, hogy “mindenkinek meg van az ára”! Sokak nagyon kevéssel is “átállíthatók” a másik oldalra A kevesebbek drágábbak, de azoknak is lehet annyit ígérni, hogy “korpás legyen a hajuk”! A végén, csak nagyon kevés ember maradna, akik kitartanak, de azokat épen azok a korrumpáltak ölnének meg, akik a “leghangosabbak” voltak az elején…!

      4. Az már valami, ha ütközteted a véleményedet azokkal, akikről úgy gondolod valamiféle mainstream nyavalya ártalmasan hat rájuk. Nem kell nem szeretni őket, sokszor nem is lehet, mert olyan kedves emberek és ők nagyon jó iránynak hiszik azt, amerre haladnak.

        Sajnos mást nemigen tehetünk, ha kimennénk az utcára tüntetni, legfeljebb elvinne a mentő… 😀

        1. KI vesz be mindent kedves Szofi? Az áldozat asszisztál a merénylethez? Általában nagyon nem. Én több fronton harcolok. Szia!
          Éva

  6. Miert magas az atomhaboru eselye
    Posted on January 15, 2015 at 9:45 AM http://www.jovonk.com

    A weboldalon a “Atomháború?” fejezet részletesen – igaz nem teljes terjedelmében kifejtve – mutatja be, mekkora különbség van a hidegháborús és mai (=közel jövőbeni) atomarzenál között. Míg az előbbi esetében a nyolcvanas évek közepén kb. 60.000 töltet volt hadrendben, jelentős részük 1-25 megatonna közötti hatóerő tartományban, addig ma durván ennek tizede, 0,1-0,8 megatonna hatóerővel. Míg a hidegháború forróvá válása, azaz egy akkori atomháború valóban végzetes lett volna az emberiségre, addig ma ez a veszély nem áll fenn. A példa kedvéért, ha 1991 előtt atomháborúra került volna sor, akkor első lépésként Európa jelentős része felett HEMP robbantásokra került volna sor, kiiktatva azzal az elektromos ellátórendszer jelentős részét. Olyan nagyvárosok, mint London tucatnyi 1 megatonnás töltetet kaptak volna, vagy 20 megatonnásat, bár ez utóbbiak azért zömében az Egyesült Államoknak lettek volna szánva. A csapások felszíni (egészen kis magasságú) és légi robbantásúak lettek volna, melynek során pl. London teljesen megsemmisült volna, jelentős fallout-ot (sugárszennyezést) okozva hatalmas területeken. Hazánk esetében tucatnyi célpont (városok) kaptak volna nukleáris töltetet Olaszországtól, pontosabban az ottani amerikai és olasz erőktől, míg hazánk Olaszországot szórta volna meg, értelemszerűen szovjet (és esetleg magyar) erőkkel. Az akkori atomháború “1 napig tartott volna”, emberek tízmilliói haltak volna meg azonnal vagy másodperceken belül, utána tízmilliók heteken belül a hősugárzás miatti sérülésektől, a sugárbetegségtől stb. Majd jött volna a nukleáris tél, melynek következtében a mezőgazdaság lényegében megszűnt volna, a sugárszennyezéstől amúgy is halálos lett volna a termés (pl. stroncium-90), és a hőmérséklet drasztikusan visszaesett volna bő egy évtizedre. Ám csak utána jött volna az igazi “áldás” a nukleáris tavasz, illetve nukleáris nyár, ugyanis az atomháború elvitte volna az ózonréteg jelentős részét, aminek következtében a maradék túlélő is elpusztult volna. Mindez elsősorban az északi féltekét érintette volna, de a déli féltekén sem maradt volna sok ember…

    Ma a fentiek veszélye nem áll fenn…

    Mert kisebb hatóerejűek a töltetek.

    Mert kevesebb van.

    Mert a célpontok mások, ami a felszíni és légi robbantások arányát az utóbbi javára billentette el.

    Egy nukleáris töltet robbantási magasságával optimalizálni lehet annak pusztító hatásait, azaz a magasságtól függ, hogy például maximalizálják-e a statikus lökéshullámot (elsődleges romboló erő), vagy optimalizálják a statikus lökéshullám maximális területlefedését, vagy a hősugárzást. A hatóerővel pedig a kezdeti radioaktív sugárzást lehet maximalizálni, azaz kis hatóerőnél a sugárzási zóna sugara meghaladja a lökéshullámét, azaz az infrastruktúra sértetlen marad, az élőerő (emberek) meghalnak. Egy bizonyos hatóerő felett a kezdeti sugárzás lényegtelenné válik, mert a lökéshullám és a hősugárzás messze nagyobb sugarú zónában pusztít 100%-osan. A robbanás utáni – elsősorban a hősugárzás által keltett – tüzek mennyisége is a hatóerő függvénye, s ennek értelmében bizonyos hatóerő felett és az éghető anyagok területre vetített sűrűségének kritikus értéke felett tűzviharok (és tűzvészek) alakulnak ki, amelyek – különösen a tűzviharok esetében – további sugárszennyezést fokozóak, lévén a füst-por jelentős területre terjed szét. Mindezen fenti adatot illetve hatást meteorológiai tényezők (és terepadottságok) is befolyásolják, úgy mint páratartalom, levegő sűrűség, és elsősorban a szél iránya, sebessége, irányváltozása…

    De semmi szükség ilyen mély elemzésre, ismeretekre és kifejtésre. Az egész pofon egyszerűen bemutatható (és számomra teljességgel érthetetlen, hogy ezt nem értik meg odafenn vagy a médiában, de még szakemberek sem.) Az alábbi képek és grafikonok alapján teljesen világos, hogy 1 megatonna az a hatóerő, amely esetén a gombafelhő felér a sztratoszféráig. Azaz felszíni robbanás esetén 1 megatonna felett a fallout nem csak lokális lesz, hanem lényegében globálissá válhat. Amennyiben pedig nem akarunk fallout-ot, akkor az optimális robbantási magasság 869 méter (612-1000 között meteorológiai tényezők miatt). De ezzel ugye beléptünk a sztratoszférába, azaz csak jut valami szennyezés nagy távolságra…

    NA EZÉRT 800kt A LEGERŐSEBB OROSZ TÖLTET HATÓEREJE. És ezért van minden stratégiai töltetnek 100-800 kilótonna közötti hatóereje. Összegezve: a mai atomtöltetekkel megvívható egy atomháború végzetes következmények (nukleáris tél, globális sugárszennyezés stb.) nélkül. És pontosan ez az oka, amiért nő ennek az esélye, már önmagában is, és drasztikusan, ha az energiaválságot hozzáadjuk. Fordítva is nézhető a dolog, nem véletlenül vannak ezek a töltetek hadrendben. Az, hogy a világ más lesz… nekünk igen, brutálisan más… nekik nem… aztán keveseknek kezdődik előlről az egész… de egészen keveseknek a népből, bizonyos helyeken… talán egy új világ kezdődhet.

    És mindkét nagyhatalom – valamint a többi atomhatalom – gőzerővel fejleszt és fegyverkezik… nukleáris fegyverekre vonatkoztatva.

    Grafikonok a http://www.jovonk.com weboldalon

    1. Ez az atombombás gondolat jó írás. Láthatóan erre felé haladnak a dolgok. Mégha Nógrádi György szerint elképzelhetetlen egy nyílt háborús konfliktus az atomhatalom Oroszországgal. Minden játékos szépen “csendben”(értsd: nyíltan) állítgatja fel a sakkbábúit az európai sakktábla mezőire. Aztán hajrá… az taktikai atomok kisebbet pukkannak, ugyan, de hatékonyabbak sok-sok-sok hagyományos töltetnél. És még adtunk a környezetvédelemnek is…ami ugye nemzetközi norma 🙂

      1. Na ezek a bombák mind stratégia célpontot támadnak , még ha igazad lenne is
        ami nincs akkor is kőkorszakba lennének akik megmaradnak .
        Ja és még valamit a végidőkbe aki a földet el akarja pusztítani számíthat egy kis
        kemény büntetésre .
        Egy kevés szennyezés , a rák és pajzsmirigy betegségeket megnyomja , tehát
        pokolra számíthatnak a túlélők És más hatásai is vannak .

  7. Nekünk magyaroknak pedig meg kellene építenünk a lerombolt Marianum Regnum templomot, és az Engesztelők Kápolnáját a Normafánál, a Szent Anna réten, de jelenleg azok a vezetőink akikről napról napra derülnek ki, hogy semmivel sem akarják megkönnyíteni nemzetünk mélyrepülését, inkább a hatalom megtartásával foglalkoznak, amit bármikor átruházhatnak másikra, ha nem azt teszik amit előírnak nekik a Világkormány.

    http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/3521-els-lepcsfok-a-szent-korona-tanhoz-i

    1. Sosem hittem volna el, hogy az oroszok lesznek egyszer azok, akik példát mutatnak Európának ezen a téren. Ott kitakarították az egyházból azokat a papokat, akik besúgóként működtek a rendszerváltozás előtt, a lerombolt templomok közül már újjáépítettek és semmi olyant nem engedélyeznek, mint amilyent például Ferenc pápa: a homoszexualitás elfogadása hivatalosan. Ott betiltották a nyilvános gusztustalan magamutogatást. Eközben a pápa valami olyasmit mondott, hogy nem szabad a meleg párokat magukra hagyni, mert nekik is vannak értékeik, amivel az egyházat színesíthetik. Nem hagyhatjuk, hogy egyházi áldás nélkül éljenek….

      … azt is kijelentette, hogy az ateisták is üdvözülhetnek…. 😀

      1. Nem szándékozom védeni az ateistákat és homoszexuálisokat, de a tanítás felénk úgy szól, hogy nekünk egyformán szeretni (illetve szelíden viselkedni, nem megítélni) kell mindenkit, legyen az felebarát vagy sem.
        Én úgy látom, hogy mindezeket, azaz hogy a homokosok nem élhetnek egyházi áldás nélkül és az ateisták is üdvözülhetnek, az a tanítás mondatja ki többek között, hogy nem test ellen, hanem az ördög ellen van tusakodásunk.
        Hadd támasszam alá pár igeverssel, a teljesség igénye nélkül:
        “Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.” Jakab 5:9
        “Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:” 1Péter 5:8
        “Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.” Jakab 2:8
        “Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” Efézus 6:12

        A homokosok és ateisták is tévedésben élnek, bűnben, ha úgy tetszik, de mindegyikőjüknek megadatott a megtérés lehetősége és az üdvözülés, mert az kegyelemből van, nem alanyi jogon vagy cselekedetek mércéje szerint. Ha viszont hagyjuk őket a tévúton járni, tudva, hogy kárhozatra jutnak, az rajtunk is számon lesz kérve – az a része, hogy miért nem figyelmeztettük őket, mindenképpen.
        (Add oda a felső ruhádat is példázata vagy “tegyetek tanítvánnyá minden népet” intés, de lehetne még sorolni, mik figyelmeztetnek erre)
        Ehhez kapcsolódik valamelyest – tényleg csak valamelyest – az igevers:
        “Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.” Máté 23:15

        Az összeomláshoz, mert állandóan csak offolok 😀 :
        Remek lehetőség az antikrisztusnak, hogy csendben, csellel szerezze meg a világ trónját. Kérdés, hogy az AEÁ összeomlásának okán ő lesz-e az az egy fej, amelyik megsebesül?

      2. Kedves SZOFI!

        Én nem rejtettem Ferenc pápáról a meglátásomat véka alá eddig se, de utálom az igaztalan vádlásokat ( akárkivel szemben is), és azért meg kell, hogy mondjuk, ez a kijelentés, nem így hangzott el:

        ” Eközben a pápa valami olyasmit mondott, hogy nem szabad a meleg párokat magukra hagyni, mert nekik is vannak értékeik, amivel az egyházat színesíthetik. ”

        Itt arról beszélt, hogy abban az esetben, ha megakarnak térni, és megbánják a homoszexualitásukat, és nem gyakorolják tovább, akkor az “egyház” nem utasíthatja vissza őket. És, ha valóban erről beszélt ( és ez nem csak utólagos porhintés), akkor ez teljesen rendben van!

        “Nem hagyhatjuk, hogy egyházi áldás nélkül éljenek?.”

        Ebben az esetben, nem utasíthatók el.

        “? azt is kijelentette, hogy az ateisták is üdvözülhetnek?. 😀 ”

        Igen, ez is áll! Az utolsó ítéletnél az emberek ( akik nem ismerték, ismerhették Jézust, és a megváltásról se halhattak) a cselekedeteik szerint lesznek megítélve. Aki a jót cselekedte, az az örök életre támad fel, aki a rosszat, az az örök kárhozatra. ( Persze sok mindent írhatnék még ehhez, ami ezt igazolja, de szerintem az látható, hogy ebben nincs olyan kitétel, ami azt mondja, hogy “kivéve, aki nem volt ateista….”!)
        De, a keresztények is így lesznek megítélve! A cselekedeteik szerint ! ( Rád való tekintettel, nem idézek a Bibliából, de ez van abban megírva!)

        1. Drága Ida!
          Most nem értem te mit mivel vetettél össze, mi itt a hazugság?
          Szofinak Ferenc Pápa nyilatkozatából az jött le, hogy a melegek mellett “kampányol”. Nem pontosan a mondatot idézte, hanem, emlékezetből, ami ezzel kapcsolatban megmaradt benne és a saját véleményt megosztotta velünk.
          Szerinted Ferenc Pápa mondata, ami elhangzott megáll az Ige tükrébe? Hol a mondat? Te a hsz.-ban a saját gondolataiddal kiegészítetted. A te gondolataid nem biztos, hogy egyeznek a Pápa gondolataival.
          Ha a hamisat akarjuk az igazzal szembeállítani, akkor nekünk keresztényeknek a Szentírás az Igazság és a pontos mondat kéne,hogy össze vethessük az Igével, hogy objektíven állást lehessen foglalni.
          Próbáltam az eredeti mondatot megtalálni, nem sikerült viszont ezt találtam, nagyon elgondolkodtató, mit is akar Ferenc Pápa vajon?
          http://apologetika.blog.hu/2014/06/25/kezen_fogva_setalt_ferenc_a_melegparti_pappal
          Isten áldjon!
          Szeretettel,
          Anikó

        2. Kedves Anikó amilyen “melegpárti” lehet az a pap úgy ver ki engem a HIDEG – bocs, nem bírtam szó nélkül 🙁

        3. Drága ANIKÓ!

          Én olvastam Ferenc pápa ezen nyilatkozatát ( amit legalábbis a sajtó lehozott, és valahová ide fel is tettem úgy emlékszem. Bár kerestem, de most nem találom. ), és nem a saját véleményemet mondtam el, és nem azzal egészítettem azt ki! Ezt mondta ( mint mondtam, ha nem porhintés ez, és nem csak a PR-ek magyarázata!)! Én ugyan meg vagyok győződve arról, hogy Ferenc pápa a HP, és bár vannak egyéb nyilatkozatai, ami semennyire nem igei, de ez amiről szó van, az nem az.

          És én úgy gondolom, hogy ha valakiről mondunk valamit, hogy ő ezt, vagy azt mondott, akkor azt , jó, ha pontosan idézzük ( vagy olyan értelemben tálaljuk saját szavakkal, ahogyan mondta , mert különben csak gonosz dolgot terjesztünk róla! ( Nem gondolom, hogy bárki örülne neki, ha ellopják a kabátját, azt terjesztenénk róla, hogy kabátot lopott! Mert csak annyi maradt meg bennünk, hogy valami köze volt valami kabátlopáshoz! És az számunkra teljesen mindegynek kell, hogy legyen, hogy esetleg ez az egyetlen félreértelmezett nyilatkozata, mert az igazság azt kívánja meg, hogy amit nem mondott, azt ne terjesszük. Azért, mert valaki 10 embert megöl, még nem szabad a 11.-et is ráfognunk, mondván, hogy neki már úgyis mindegy…!)

          “Szofinak Ferenc Pápa nyilatkozatából az jött le, hogy a melegek mellett ?kampányol?. Nem pontosan a mondatot idézte, hanem, emlékezetből, ami ezzel kapcsolatban megmaradt benne és a saját véleményt megosztotta velünk.”

          Pontosan erről beszélek! Az idézett mondat alapján, szerinted akkor ugyanarról van szó, ami SZOFInak lejött?! ( Ha te mondanál olyat pl, hogy van egy kedves lány ismerősöd, akit nagyon szeretsz, és nekem az “jönne” ebből le, hogy te leszbikus vagy, és ezt terjeszteném rólad, akkor szerinted az, nem hagyna némi kívánnivalót maga után?!)

          Persze nem keresztre feszíteni akartam SZOFIt, csak pontosítani, hogy ne állítsunk olyat, ami nem történt meg! Senkivel kapcsolatban se.

          “Szerinted Ferenc Pápa mondata, ami elhangzott megáll az Ige tükrébe?”

          Miért szerinted nem?! Szerinted, egy homoszexuálisnak meg lehet tiltani a megtérést?! ( Természetesen a megtérés minden vonzatával együtt! )

        4. Drága Ida!
          Nem éreztem a hozzászólásod objektívnak, csak erre szerettem volna felhívni a figyelmedet. Tiszteletben tartom, ha te másképpen gondolod.
          Tekintettel arra, hogy a mondat továbbra sem áll rendelkezésünkre, csak fölösleges feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Lapozzunk. Figyeljünk inkább a gyümölcsökre 🙂 a Pápáéra, máséra, de legfőképpen a magunkéra.
          Amiben konkrétan állást tudok foglalni, hogy a megtérés MINDENKI előtt “nyitva áll” 🙂
          Isten szereti gyermekeit.

          Legyen szép estéd,
          Anikó

  8. Mintha lenne egy kicsi irónia a végén…?

    a mai CHF-es történet is azt mutatja,hogy itt főként a kis gazdaságok szívhatják meg legjobban.
    mint mindig 🙁

    1. Steve ne feledd, már két pólusú a világrendszer, ahogyan takarítják el a liberális mentalitású embereket, azaz felforgató ügynököket a másik pólus rendszeréből, annál durvább események következhetnek, egyetlen lehetőség imádkozni, engesztelni és böjtölni, mert a Bibliából egyetlen vesszőcske is teljesül.

Hozzászólás a(z) Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend