Gazdasági válság

Mostantól az ügyfelek tőkésítik fel a bankokat – Jön a globális bail-in

eurotheftHUForrás: Lew Rockwell

Aki esetleg lemaradt a bejelentésről, jó, ha tudja, hogy a Cipruson már látott bankmentő módszer hamarosan más országokban is életbe lép.

A G20-as tagországok (köztük az Európai Unióval) november 16-án fontos döntést hoztak. A világ megabankjai mostantól jogosultak a betétesek pénzét használni biztosítékként derivatív ügyleteikhez, ha pedig veszítenek, a biztosíték az ügyleti partnert illeti majd.

A G20-as országok kormányai pedig kötelesek a megállapodást törvénybe iktatni, amit a legtöbben már meg is tettek.

Megbocsátható, ha valaki nem szentelt túl sok figyelmet a G20-as találkozónak, hiszen nagyjából az folytatódott, amit korábban elkezdtek, mégpedig, hogy a központi bankok pár ezermilliárd dollárt/eurót injekcióznak a globális gazdaságba.

A találkozón azonban egy fárasztó című javaslatot is elfogadtak: A globális, rendszerszinten fontos bankok veszteségnyelő képességének megfelelőségéről szóló határozatot. Nem az a fajta olvasmány, amit az ember nem tud letenni. Az átlagolvasó valószínűleg már a cím láttán tovább áll, pedig a javaslat alapjaiban változtatja meg a bankokra vonatkozó szabályokat az egész világon, és ahogy várható volt, nem jó irányban.

A változtatás eredményeként ?fedezetlen tartozásokkal? tőkésíthetik fel a bukásra-túl-nagy-bankokban elhelyezett betéteket, ezzel elkerülve azokat a csúnya és a lakosság körében rendkívül népszerűtlen, az adófizetők pénzéből finanszírozott bankmentéseket, amelyeket a 2008-2009-as pénzügyi válság során alkalmaztak.

Ezeknek a fedezetlen tartozásoknak a jelentős hányadát pedig a mi bankbetéteink teszik ki. A fizetésképtelen bankok tehát a mi bankbetéteink értékpapírrá konvertálásából tőkésítik majd fel magukat. Tehát ezentúl, amikor pénzt teszünk a bankba, ugyanakkora kockázatot vállalunk, mintha részvényt vásárolnánk. De mondhatnánk azt is, hogy olyan mintha a Hullócsillag nevű lóra tennénk a Kincsem parkban, mert a bankok lényegében ezt teszik a pénzünkkel.

A G20-as találkozón azt is eldöntötték, hogy a derivatívák – azok a toxikus szerződések, amiket Warren Buffett ?pénzügyi tömegpusztító fegyvernek? nevezett – biztosított tartozásnak számítanak.

Mivel tehát mostantól a bankbetéteink fedezetlen tartozásnak számítanak, amelyeket a bank egy biztosított hitelezőnek fedezetként nyújt, találd ki, hogy kié lesz a pénzed, ha a bank befektetése balul sül el? Segítek: nem a tiéd.

Fej vagy írás? Ha fej, akkor a bank nyer, ha írás, akkor te veszítesz.

Szerencsére a ?biztosított betétekre? ez nem vonatkozik. Az Egyesült Államokban például a biztosított bankokban őrzött betétek 100 százaléka 250.000 dollár értékig védett a szövetségi betétbiztosításnak köszönhetően, ugyanakkor a biztosításként szolgáló alap tartalékrátája 1% alatt van. Tehát az FDIC minden 100 dollárra kevesebb, mint 1 dollár fedezettel rendelkezik a valóságban.

Ez azért még így is elég sok pénz, ami 2014 szeptember végén 54 milliárd dollárt jelentett, ugyanakkor a 6000 milliárd dollár értékű biztosított betéthez képest mégiscsak eltörpül, nem beszélve a derivatív szerződésekről, amelyek teljes összege csaknem 300 000 milliárd dollár. Egyetlen Wall Street-i bank csődje elég lenne a teljes biztosítási fedezet kimerítésére.

Az amerikai törvények lehetővé teszik, hogy az államkincstár kiegészítse a hiányzó összeget, csakhogy bankválságok idején a baj csőstül jön. Sokan állnak majd sorba pénzért, köztük olyanok, akik valószínűleg jobb politikai kapcsolatokkal rendelkeznek nálunk, átlagpolgároknál.

cartoon_stickup-cyprus-bank_robbery_of_the_cypriot_peopleÉs, hogy ez hogyan néz ki a valóságban? A G20-ak által elfogadott forgatókönyv szerint a nem biztosított bankbetétek rosszabb helyzetben lennének, mint a ciprusi állami bankok számlatulajdonosai 2013-ban, amikor Ciprus fizetésképtelenné vált. Az ő követeléseik előnyt élveztek a derivatív ügyleti partnerekhez képest. Egyes nem biztosított betétesek a pénzük felét is visszakapták (bár az egyik állami tulajdonú bank esetében semmit sem kaptak).

Talán a Lehman Brothers még jobb példa a helyzetre. Amikor a bank 2008-ban csődöt jelentett, a nem biztosított hitelezők dolláronként 21 centet kaptak.

Az ember elgondolkozik, hogy vajon a G20-ak miért hoztak ilyen döntést. Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, hogy el akarják kerülni a politikailag népszerűtlen mentőcsomagok ismételt bevetését a megabankok javára.

Ugyanakkor létezik egy másik, kevésbé egyértelmű ok is. A G20-ak azt remélik, hogy az emberek így a tagállamok által is biztosított államkötvényekbe fektetnek inkább, aminek hatására a legtöbb G20 országra jelenleg jellemző, aggasztóan magas kamatok csökkennének.

Nem tudom, mikor fog kitörni a következő globális pénzügyi válság, de azt igen, hogy kinek a pénztárcája bánja majd. Nem azoké a bankároké és pénzügyi zseniké, akik a saját bukásukat okozó ?pénzügyi tömegpusztító fegyvereket? kitalálták.

Előző posztKövetkező poszt

32 hozzászólás

    1. Jó a stílusa cikknek, DE mi NE “zsidózzunk” !
      További hűséges és imádságos életet Neked ahogy ismerlek más lapokról kedves Andre !

      1. Kettős mérce?
        Miért véded őket annyira?
        Ma már nyilvánvaló, hogy a pénzvilág legnagyobb és meghatározó része az ő kezükben van, övék az összes bank (az megvan, hogy ezen a sárgolyón az ÖSSZES bank magánkézben van? Az országunk egy bejegyzett vállalkozás, lehet utánamenni, ellenőrizni), és miattuk nem tartunk ott, ahol tarthatnánk.
        A cionista EU-ba befizetett minden ?-ból maximum 60%-ot kaphatunk vissza, de csak akkor, ha megpályáztuk.

        Miért nem használja itt senki a józan, paraszti eszét?
        Ennyire el vagytok már butítva?
        Hihetetlen.

        1. Nem vagyok elbutítva sem én, sem az, aki nem tesz egyenlőségjelet az erőszakos cionizmus, bankárvilág stb. és a zsidó NÉP között sőt az a véleményem, hogy az butítja el saját magát, aki így gondolkozik. A legjobb emberek is közöttük vannak, Magyarországról csak kettőt: Hegedűs Zsuzsa (Minden gyerek lakjon jól Alapítvány) dolgozik kimerülésig és Éliás Ádám http://www.veszov.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=329:koezlememyek-amerikai-eredet-gazsagoktol-vedi-meg-az-ids-embereket-es-a-gyermekeket-a-vesz-az-internetado-tanulsagai-szoevetsegi-eletuenk-fejlemenyei-bekehez-vagy-ujabb-bankhaboruhoz-vezet-a-devizahitelek-piaci-arfolyamu-forintositasa&catid=91:kozlemeny-nyilatkozat-dokumentum&Itemid=319 csodálatos munkája 🙂 ami nem nélkülözi a humort sem (GYŐZ: Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák) és ott voltak pl Kishantoson …
          Ajánlom áttanulmányozni a honlapot http://www.veszov.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=61:arveres-5-ismernek-olyat-mint-a-lelkiismeret&catid=44:arveres-elleni-videok&Itemid=246 azért, hogy kidobjátok végre az ELŐÍTÉLETEITEKET és KÜLÖNBÖZŐ dolgok összemosását 🙁 (nép vs bankárok, világuralom)
          Ne keverjük Heller Ágnessel, aki nem átallott az EU parlamentben kijelenteni, hogy 2006-ban a hatalom nem gyakorolt erőszakot az utcán, nem lőtt senkit … az szintén más kérdés, hogy Hegedűs Zsuzsa védelmébe vette, csak azért, mert anno, a haláltáborokban ott maradt a család 🙁
          De mi a helyzet az Úr szerint? Olvassuk:
          “Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, és nagy haraggal haragszom azokra a hatalmas nemzetekre, amelyek, mikor én egy kissé haragudtam, túlságosan megnövelték a bajt. Ezért így szól az Úr: Ismét irgalmassággal fordulok Jeruzsálemhez
          benne épüljön fel az én házam – mondja a Seregek Ura – és mérőzsinór feszüljön Jeruzsálem felett. Kiáltsd és mondd továbbá: Így szól a Seregek Ura: városaim még majd bővelkednek a jókban s az Úr még megvigasztalja Siont, és ismét választottjává teszi Jeruzsálemet.” Zakariás 1.14-16.
          “Ujjong és örvend Sion leánya, mert íme én majd eljövök és benned lakom – mondja az Úr. AZON A NAPON MAJD SOK NEMZET CSATLAKOZIK AZ ÚRHOZ ÉS AZ ÉN NÉPEMMÉ LESZNEK” U.o.2.14-15a. Majd:
          “Hallgasson el minden, ami test, az Úr előtt, mert ő immár el is indult szent lakóhelyéről!” U.o.2.17.

        2. Abban igaza van Évának, hogy nem helyes ilyen stílusban beszélni úgy általában a zsidókról, mert azzal éppen a cionisták malmára hajtják a vizet. Az ő érdekük, hogy folyamatosan lehessen antiszemitizmusról óbégatni. Ezt jó lenne, ha megértenék a jobboldali lapok. Ártanak vele saját maguknak és igazságtalan is a kis zsidó emberekkel szemben. Ők ugyanúgy békében szeretnének élni, mint te, meg én. Az ortodox vallásos zsidók meg éppen azért tüntetnek, hogy szűnjön meg Izrael, mert léte ellentétes a vallásukkal.

          http://www.inminds.com/durban-march1.jpg

          Abban viszont igazad van, hogy nem volna szabad a fejünket a homokba dugni és hagyni, hogy bármit megtegyenek velünk és gyerekeinkkel, mert azt hisszük, ha valamit nem látunk, nem olvasunk el, akkor az a valami nincs is.

          Aki nem használja az agyát, az nem jobb annál, mint akinek nincs is agya. 😀

        3. Kedves SAN!

          És kiadta el nekik az országot….?! ( Ha lehetőséged lenne egy 10 milliárdos, vagy még drágább lakást, házat, vagy akármit megvenni 10 Ft-ért, ne kard nekem azt mondani, hogy nem tennéd meg…! A korrekt üzlet, az arról szól, hogy mindketten jól járnak….! Viszont nem azokat kell szidni, akik “megvették”, hanem akik el merték, merik adni nekik azt, ami soha nem volt az övék….! )

        4. Jól írta Ida, hogy azt is eladják, ami nem az övék, így adták el a MAGYAR FÖLDET és közben elhiszik – már aki elhiszi – hogy “külföldi nem vehet földet Magyarországon” aha, ha külföldi nem EU állampolgár, vagy nincs itt vállalkozása ! vagy, nem vesz állampolgárságot a letelepedési kötvénnyel ! De, ez is meg volt prófétálva … Fogjatok vissza minden kis darabot, vegyetek ha tudtok, és ameddig lehet, élelmiszert termelni nemcsak magunknak!
          Kire érti Szofi, hogy homokba dugja a fejét ? Éppen, hogy mondom mindenkinek akinek csak lehet !

        5. Kedves Évi!

          Én ezt nem csak a “külsőkre”, hanem a “belsőkre” is értettem! Nem csak “kivűlre” árulták/árulják a népvagyont, hanem maguk között is osztották, osztják, lopják….!

        6. Ida!
          Nem, nem tenném meg.
          És ne akard nekem megmagyarázni, hogy mégis.
          Én nem az vagyok, akiket te ismersz, és akik szerinted megtennék.
          Részedről ez egy nagyon ostoba és átgondolatlan kijelentés volt.
          De lehet, hogy csak magadból indultál ki, és el nem tudod képzelni (megint), hogy valakinek másmilyen lehet a gondolkodása, és az értékrendje, mint amilyet a te kis beszűkült világodban érzékelsz.

        7. Kedves SAN!

          Valóban nagyon ostoba, és átgondolatlan hozzád szólás volt tőlem! Bocsáss meg kérlek! Azt hittem esetleg, talán, megérted, hogy mit mondok….! Már (megint!) azt hittem….?!
          (De csak cionistázz tovább, az még mindig jól megy neked……! )

        8. Ja, és kedves SAN!

          Természetesen magamból, és a “kis beszűkült világom” értékrendjéből indultam ki, és ezért is gondoltam azt, hogy “te is megtennéd”, hogy élnél egy törvényes, jogilag is tiszta, és erkölcsileg se megkérdőjelezhető lehetőséggel, hogy olcsóbban juss hozzá valamilyen vagyontárgyhoz, ha módodban állna. (Természetesen én(!), nem korrupció, mutyi, és erkölcstelenség, stb árán gondoltam! Amit a szövegben a felháborodásom is jelzett, ha nem is jutott eszembe, hogy bővebben kifejtsem ezt, mert nem gondoltam, hogy esetleg olyan valakihez “beszélek”, aki “csípőből” ezt feltételezi másokról . De, hát… a szívből származnak a gonosz gondolatok, a vádaskodások is, és a többi ilyesmi is….!) És ezért nem is tudtam elképzelni “megint”, hogy valakiknek nem az az értékrendje ( ha már egy keresztény oldalon szól hozzá valamihez ), mint nekem, és a kis beszűkült világomnak….!
          De igazad van, mert te nem vagy az akiket én ismerek….!)

          Mert továbbra is úgy gondolom, hogy egy országban , ha bármilyen állami vagyon kiárusításra kerül ( akár nem azon ország állampolgárainak is lehetőséget biztosítva, azok megvételére) , akkor annak az országnak a választott képviselőinek, és kormányának a dolga az, hogy olyan törvényeket alkosson, olyan feltételeket szabjon, és olyan szerződéseket kössön, egy ilyen tranzakció létrejöttének feltételeként, hogy az ne sértse az állam, és honpolgárok érdekeit. Illetve, hogy azok mind a két félnek a kölcsönös hasznára, és megelégedésére váljanak. És ennek elmulasztása esetén, a felelősség nem a vásárlót terheli, hanem az eladót. Mert az eladónak vannak kötelezettségei a választói, a népe felé, akik megbízták őket azzal, hogy az érdekeikben eljárjanak, és törvényeket hozzanak, illetve szerződéseket kössenek, és nem a vásárlónak!

        9. Kedves San nem vagyunk elhülyítve, ahogy olvasom Ida sem csak félrecsúszott egy picit a beszélgetés, tényleg! Drábik IS jól magyarázza a kifosztásunkat a BANKOK részéről és valami borzalom, “evés közben jön meg az étvágy”: itt van a “deviza” hitel http://kaslerarpad.hu/?p=8778 tönkretett családok, emberek: “járkálj csak, halálraítélt” jut eszembe 🙁
          Nem volt ELSZÁMOLTATÁS az országban, az ún. rendszerváltás után, hiába beszéltek erről egyesek, sőt, felhívom a figyelmet a Jelenszky filmekre pl. “Háború az ország ellen” és a helyzet – hacsak meg nem változik, mert – remélem, hogy MEGVÁLTOZIK az pedig tőlünk ! Nyilván, a gonoszok nem valószínű hogy intézményesen letennének terveikről, abbahagynák a kifosztó gyakorlatot.
          Ez a mozgalom jól látja, a hozzászólásokat figyelem, hogy hol is kezdődik a félrecsúszás… az első ERKÖLCSI lazítással, aztán tovább, kis lépésenként, végül HALLGATÁSSAL, KOLLABORÁLÁSSAL.
          Ugyan, ki tőkésítené fel a bankokat, ha nem az ügyfelek 🙁 és ezt a gyakorlatot NEKÜNK kell abbahagyni, ahogy már írták is: NE ott tartsunk értéket. Persze, aki a családja kedvéért törlesztené a lehetetlen magas hitelt, az mit tegyen … népirtás folyik, nyilván itt is, és másutt is!
          Az ÉLET törvényeit kövessük, segítsünk akiknek lehetőségünk van …

        10. Én nem kérek ezek után mást tőletek, csak azt, hogy az egeret vigyétek a “Hírek” menüpont fölé, és kattintsatok.
          Nem kell mást csinálni, csak a címeket olvasgatni.
          Akinek szeme van az lát.
          Borzalom borzalom hátán.
          Elvileg, és az én jelenlegi információim szerint ezt az oldalt olyan emberek látogatják, akik (elvileg) a szeretet vallását gyakorolják.

          Néha elgondolkozom ilyen dolgokon (inkább elmerengek), hogy milyen agymosott hülyéknek áll mostanában a világ, utána vállat vonok, és foglalkozom a magam dolgaival.

          Szégyen és gyalázat, hogy a mostanában mennyire nem számít semmi olyan értéknek, ami nekünk akkor a becsület legalapvetőbb dolgai voltak.
          Ennyit változott a világ, és a személyes nézőpontomból azt kell mondanom, hogy nagyon nem előnyére.
          Viszont változtatni nem tudok rajta, nem is akarok, csak néha a mai fiatalság helyett is bánom azt a rengeteg lehetőséget, ami által becsületes, gerinces emberré lehetne válniuk.
          Ez sajnos ma már nem divat.
          Tudom, hogy nagyon sokáig fogok élni, ezért (is) próbálok mindent úgy csinálni, ahogy a saját erkölcsi kódexem és a szívem diktálja, mindent pontosan-szépen, legyek büszke arra, ami kikerült a kezem alól.

          Idővel, majd az utolsó bölények közé fogok tartozni, de lassan eltelik az én időm is, és kihalok én is, és a fajtám/generációm is.
          A világ pedig pont leszarja, hogy elmentem, és megy tovább ezen az eszeveszett, semmibe vivő úton, mint egy ámokfutó…
          Sok civilizáció volt előttünk, aki így gyalogolt a megsemmisülés felé, mit sem sejtve a valós útjáról, és nem a mienk lesz az utolsó.
          Én azt gondolom, most az a dolgom, hogy amihez értek, azt csináljam és tanuljam meg becsülettel, lehetőségeimhez mérten a legjobban, a többi pedig nem rám tartozik, legalábbis az én jelenlegi szintemen nem.

          Nézzétek át tiszta szívvel mit is műveltek valójában.
          Jelenleg ez az oldal semmiben nem különbözik bármelyik híradótól, mert ugyanúgy megy az ijesztgetés, a rossz hírek terjesztése, sőt, ami még rosszabb, a hozzászólások alapjaként semmi más nem szolgál hírként, mint a más oldalakon megjelenő legfrissebb “hírek”.

          Nekem nagyon sok magyar oldal van a könyvjelzőmben, amit azért esténként átfutok, elég sok témában és irányultsággal.
          Valahogy mégis azt látom, hogy ha kijön valami új “hír”, az ugyanúgy itt is megjelenik.
          Ennélfogva teljesen mindegy, hogy ti, szentfazekak, ide jártok kommentelni, vagy máshová, gyakorlatilag ugyanazt csináljátok, mint a “hitetlen, krisztustagadó” emberkék.

          Ezért írom azt, hogy be vagytok szűkülve agyilag.
          Ebbe a pajtába jártok kérődzni, mint isten tudatlan barmai, és azt sem nézitek, ki az aki a szénát szórja elétek.
          Ez végülis teljesen mindegy, mert ugyanazokon rágódtok, mint a többi birka, csak itt még a biblia is hozzá van csapva.

          A nyakam merném rátenni, hogy az obamás kommentemben leírt dolgoknak innen senki nem nézett utána, jelesül az, hogy a biblia hány éves, és tulajdonképpen kik is rakták össze nektek, az utókornak, isten együgyű barmainak.

          Hogy mégis miért nézek néha ide, és írogatok nektek?
          Mert Jézus is megmondta (lehet, nem is ő volt, de attól még igaz), hogy oda kell vinni világosságot, ahol sötétség van.
          Hát én hozok, hátha elűzöm a homályt a fejetekből.

          A biblia nem az isten.
          Isten nem a könyvekben lakozik.
          Melyikőtök hajlandó az Ószövetség szerint élni?
          Pedig az is a könyvetekben van.
          Melyikőtök fogadja el a Tórát?
          Senki?
          Pedig a nagy része az ószövetségben van.
          Az meg a bibliában.
          A biblia meg bennetek.

          Az igaz hitet nem korlátozza semmi.
          Egy könyv meg pláne nem, amit a zsinatokon kiheréltek, megcsonkítottak, lekurtítottak.
          Aki ebben hisz, az ugyanúgy erkölcsileg és elveiben kiherélt, megcsonkított, és kurta lesz.

          Ne nekem higyjetek, higyjetek a tényeknek.
          Aki pedig fél utánanézni pár nyilvánvaló dolognak, az a félelemben él.
          mi nem jó, emlékezzetek, mit mondott Jézus a félelemben való élésről.
          Ez az oldal semmivel sem különb, mint a többi szenzációhajhász oldal.

          Szerintetek az oldal üzemeltetőjét érdekli, hogy valóban mit gondoltok?
          És ha az oldal valóban az lenne, amit sugall, akkor mit keresnek itt a rémhírek?

          AZ ELMÚLT EGY ÉV CIKKEI NEM A SZERETETRŐL SZÓLNAK, HANEM A FÉLELEMRŐL!
          Legyenek itt a szeretetről cikkek, Kedves Thea, ne azt a szart zúditsd ide is, mint a többiek!

          És kivételesen most aki nem velem van, az ellenem van!
          MÉGIS, MI A SZART KÉPZELTEK MAGATOKRÓL, HOGY HOL ÉLTEK?

        11. Kedves(?) San!
          Megpróbálok röviden válaszolni.
          A híreket én is csak azokból a forrásokból tudom összegyűjteni, ahonnan mindenki más. Nem tudok személyesen elrepülni a helyszínre vagy helyszíni tudósítókat küldeni, mint egyes tömegmédiumok.
          A válogatás viszont az Bibliából ismert témakörök alapján történik, hiszen ez a célja az oldalnak. Egy helyen összefoglalni azokat az eseményeket, híreket, tendenciákat, amik jelenleg a világban történnek és alátámasztják, hogy a Jézus és más próféták által mondott események közelednek. Ezek a hírek nem helyettesítik napi lelki táplálékunkat. Szívesen ajánlok neked ilyen irányú olvasnivalót, ha netán nem tudod hová forduljál, bár valószínűleg nem tetszene, hiszen olyasmit ajánlanék, aminek szintén a Biblia az alapja. Ez alapján pedig, ha itt minden cikk Jézus szeretetéről szólna, az se tetszene neked.
          Amúgy pedig rendszeresen kiemeljük, hogy bár a világra sötét idők várnak, félelemre semmi ok, és annál nagyobb szükség van Isten szeretetére és a világosságra, amit a világnak adhatunk. Az igaz szeretet és béke a viharban is az marad. Erre szeretnék rámutatni és arra, hogy akármi jön ezután, az nem változtat ezen, sőt, megerősíti.
          Még egy fontos dolog a szeretettel és az idők jeleivel kapcsolatban:
          “Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók,” (2. Tim. 3:1-3)

          Vannak olyan cikkek is, amik egyesek számára ijesztőek lehetnek. Ennek is megvan az oka.
          Valószínűleg ez az oldal nem számodra készült.
          Búcsúzóul még elmondanám, hogy mindegy meddig élsz, a lényeg, hogy tudd, utána hogyan tovább…

        12. Kedves SAN!

          írod:
          “Legyenek itt a szeretetről cikkek, Kedves Thea, ne azt a szart zúditsd ide is, mint a többiek!”

          És kb olyan stílusban gondolod azokat a cikkeket, mint amit te használtál a hozzászólásodban..?

        13. Kedves San ebben a beszélgetésben előttem, úgy látom, hogy nagyon félreértettétek egymást. Wilkerson üzenete jutott eszembe https://www.youtube.com/watch?v=FWVXnzpkBCs ALAPJA van annak amit írsz, nagyon is és hasonló gyötrődés… Én is rémülök, ahogy jönnek az új és új cikkek (címei) de mint egy díszletet, úgy tekintem, az előadásra figyelek (nehéz a díszlettől elvonatkoztatni, elismerem)!
          A szeretetről – az igazságban – azt gondolom, hogy erről az EGYMÁS IRÁNTI beszélgetéseknek kell szólnia …

        14. Drága Évi!

          Mivel értettél egyet SAN-nal? Miben látod úgy, hogy félreértettük egymást ? Egyáltalán, te érted, hogy SAN miről beszél? ( Akkor kérlek fordíts nekem, mert azon kívül, hogy “erkölcstelen, sötét, ostoba barmok vagyunk, akiknek ő hoz olykor egy kis világosságot”, én nem igazán értettem, hogy mit akar mondani…! ( Na jó, azt még értem, hogy mindez többek között azért van, mert nem akarjuk meglátni, hogy a zsidók mindennek az okai, és ki kell őket pusztítani a földről, mert “nincs olyan, hogy jó zsidó, és rossz zsidó”…., csak a halott zsidó a jó zsidó…! Ha pedig mi ezt nem tudjuk a gyenge, ostoba eszünkkel felfogni ( noha ő ezt már többször is elmondta nekünk), és “agymosott szentfazekakként” ellentmondunk neki ( még ha kulturáltan is) , akkor bizony mi, nem a szeretet vallását gyakoroljuk felé….! Pedig ő azt várná el ettől az oldaltól, illetve az itt hozzászólóktól, hogy szájtátva hallgassuk az okosságait, és tágra nyílt szemekkel, és szájjal hallgassuk, és igyuk magunkba a “világosságot, amit hoz nekünk”….! Továbbá, még mintha valami olyasmit is szeretne, hogy az oldal váljon valami olyasmivé, ami a “szeretet rezgést” ( vagy valami hasonlót) adja tovább, és szép történetekről, vagy mesékről ( altatókról) szóljon, ne pedig a véres valóságról. És ne arról beszéljen , hogy a Biblia szerint ennél is véresebb jövő vár hamarosan az emberiségre, ha nem használják ki ezt a rövid időt, ami még a kegyelem ideje, és térnek meg bűneikből Krisztushoz az emberek….!)
          Persze, lehet, hogy te jobban érted valóban, de én csak ennyit tudtam kisilabizálni a hozzászólásából…! ( Továbbá SAN nem keresztény, tehát a linkeket se értem, hogy miért küldted neki. Persze nincs gond azzal, hiszen jót lát és hall, csak nem értem….!)

        15. Igen értem, innen már nem írtam választ SAJNOS egyre jobban begorombultál, kedves San! Aha, én szelíden válaszoltam … tényekkel. Erre puff, durva mondatok jöttek ki belőled SAJNOS ! Az elején pedig “még értve” mert mindig az a szándékom – ugyanakkor kiigazítom – remélve, hogy valami közös “mezőre” tudunk jutni mi barmok… Nagy az Isten állatkertje szokták mondani, nézzük csak: Jézus milyen sokszor nevezte magát pásztornak és tanítványait juhoknak! Más állatok is vannak példázataiban: legyetek okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok… és nem fordítva.
          Tényleg nem tudtam, hogy olyan egyszerű a képlet, ahogy Ida írta (bár azt, hogy “megvettétek az országot” azt nem-szeretem így, többes számban 🙁 mert már ez is zsidózás szerintem 🙁 ).
          Különben is, már régen megfogalmaztam: nem érdekel, ha a zsidók ide települnek – sokan – de azért ne az egész országban, hogy “maradjon” hely 🙂 HA ITT FOGNAK MEGTÉRNI !
          Ez az álláspontom.
          Tényleg szörnyűek a cikkek, ez van a világban, igaza van Theának. A mai, az üldözésről, már mindjárt MÁS 😀
          Remélem, drága Ida, ezzel válaszoltam Neked is (az első hsz még úgy ahogy – San – az utolsó: no komment!)

        16. A videókról írsz kedves Ida … hát igen, sokakkal ellentétben szívesen gondolom, hogy mindenki keresztény, vagy, legalább oda igyekszik – a mennyországba …

        17. Kedves Évi!

          Ha rám gondoltál ezzel, akkor én nem azt írtam, hogy “megvettétek”, hanem, hogy megvették…! De én itt nem csak zsidó származásúakra gondoltam, és a mondanivaló egyébként is az volt, hogy nem a vásárló a hibás, ha valamit megvesz (tisztességesen) jó áron…! ( Sőt, még akkor se azt hibáztatom, ha nem tisztességesen teszi azt…! Mert sokkal tisztességtelenebb, aki hagyja magát korrumpálni…! 5 Móz. 27,25 Átkozott, a ki ajándékot fogad el, hogy ártatlan lélek vérét ontsa! És mondja az egész nép: Ámen!)
          Azután meg én tényleg csak ennyit értettem SAN hozzászólásából. Pl : “És kivételesen most aki nem velem van, az ellenem van!
          MÉGIS, MI A SZART KÉPZELTEK MAGATOKRÓL, HOGY HOL ÉLTEK?” ezt meg végképpen nem értem, hogy mit jelent!
          Amit pedig mondtál, hogy mindenkiről azt gondolod, hogy keresztény, és a mennybe igyekszik , azt tudom neked mondani, hogy nagyon sürgősen kezdj el gyanakodni inkább ( főleg, ha még a beszédje által egyértelmű is, hogy nem keresztény valaki) . Én nagyon sok pofon által taníttattam meg arra, hogy nagyon figyeljek, mert már régen nem azokat az időket éljük, amikor még kisebb gond nélkül hihettünk mindenkinek…! Persze tudom én, hogy a keresztények szívébe kitöltetett a szeretet, és a gonoszságtól is megvagyunk tisztítva, ezért nehéz gyanakvónak lennünk másokkal szemben, de muszáj mindenkinek rávenni magát erre, mert most pont azok az idők jönnek, amikor “ha lehetne, még a választottakat is…”!

        18. Csodás ez az üzenet, drága Ida, köszönöm 🙂 A konkrét engedelmesség, ismerni az Ő hangját: IGEN ! – az viszont tévedés, ha esetleg azért küldted, mert írtam többször, hogy “visszatértem”. Valójában teljesen máshogy “máshová” az út is egészen elképesztő cselekedete volt Istennek (Ő egyenesen ír görbe vonalakon – ahogy a mondás is szól)
          és ha nem így lett volna, nem látnám azt a lelki habitust, ami megágyazhat(ott) az egy világvallásnak (nem azért, mert jezsuita a pápa, stb.) bizony, már szinte kész …
          Ha nem így lenne – nem érteném – nem köszönném ezt az üzeneted és akkor most értjük egymást 🙂 ugye.
          A “mit gondoltok hol éltek” felháborodásra van magyarázatom. IGEN mi azt gondoljuk, hogy MÁRIS egy másik világban élünk, nem korlátozva arra ami a fizikai lét. Igen, mindig ez DÜHÍTETTE az üldözőket (honnan van békesség … és nyugalom … miközben kapkodhatjuk a fejünket mert lőnek 🙂 )!

        19. Kedves Évi!

          Semmilyen “hátsószándékom” , gondolatom , nem volt a link küldésével kapcsolatban, csak egyszerűen azt akartam kiemelni vele, amit az előző hsz-omban mondtam, hogy nagyon-nagyon résen kell lenni! ( Egyébként nekem is ezt tanította az Úr, amit ez a testvér mond!) Mindenkinek! Nem csak neked! Mindig, mindenkivel szemben. Mert “sok hitető jött ki a világba”, és most is egyre több lesz.
          Persze ez nem azt jelenti, hogy bizalmatlanok vagyunk, vagy gyanúsítgatunk, vagy eleve rosszat feltételezünk másokról, hanem azt, hogy teljes szívünkkel az Úrra, és a Szent Lélekre figyelünk másokkal, és magunkkal kapcsolatban is. Mert “ha lehetne, még a választottakat is megtévesztené…”.

  1. Ha az ügyfelek pénzét blokkolják,akkor Káosz lesz. Vagy,ha ciprusi mintára le fogják korlátozni a még az automatákból napi szinten kivehető pénzt is,akkor senki sem fog bankban pénzt tartani.

    1. Gondolod számított valamit az embereknél, hogy Cipruson balhé volt? Dehogy, annyira hozzá vannak szokva a kártyákhoz, eszükbe sem jut. Pedig érdekes dolgok történtek akkor. Draghi az európai bank elnöke azt mondta, hogy akár az egész unióban le tudják zárolni a bankautomatákat.
      Annyi pénzt szabad csak számlán tartani, amit egy hónapban felhasznál valaki, de nem messze az az idő, mikor le kell venni azonnal a pénzt. Érdekes volt az is, hogy 2013. ápr. 1-től az Abn Ambro bank a K&H anyabankja egy letéti bankját ahol az emberek aranyat tartottak lezárolta és ezentúl csak pénzt fizet ki. Azóta ezt megtette egy svájci és egy kanadai letéti bank is. Ha valaki tároltat valahol aranyat érdemes lassan azt is hazavinni.
      Azt se felejtsük el, hogy abban a szabad USA-ban a válság után 1930-as években az emberekkel beszolgáltatták az aranyat, így kezdte elnökségét Roosevelt. Aki nem adta oda nyomott áron azt 10 évi börtönnel fenyegették meg. A dollár mögül 1971-ben tűnt el az aranyfedezet, de ami miatt ma a világ idekerült az igazán 1913-ban kezdődött, amikor a Rothschildok kezébe került az amerikai jegybank. Érdekes amikor a világ gazdagjairól beszélnek ők soha nincsenek a listán, mert alapítványokban vannak a pénzeik. Annyit lehetne ezekről szólni, de még egy minket érintőről inkább. A ciprusi balhékor 2013. áprilisában a Bankszövetség kiadott egy közleményt, amivel legyünk tisztában. A magyar bankok megfelelési mutatója 15%, ami Európában jónak mondható, ami azt jelenti, ha mindenki kérné a pénzét 15%-át tudnák kifizetni, kérdés ebbe ki tartozik bele? Cipruson is volt aki fülest kapott.
      Normális esetben ez nem lenne baj, de nem csak bedőlt lakóingatlanok tömegei parkolnak a bankoknál soha ennyi üdülő, szálloda, hajó stb. ami rájuk maradt terheli őket.
      Még egy dolgot említek aztán befejezem, de szerintem fontos és senki nem mondja el az embereknek.
      Mindig reklámozzák, hogy a bankbetéteink 100 000 euróig biztosítva vannak bankonként. Erre mostanában kb. 80 milliárd forint állt rendelkezésre. Azt azonban nem említik meg, hogy a biztosítandó összeg úgy is, hogy sok pénzt kivettek 12-13 ezer milliárd forint , tehát a fedezet 1%-át sem fedi le ennek a sok pénznek. A múlt évben, mivel több tak.szöv. fel lett függesztve ez a fedezet gyakorlatilag kimerült. A bankoktól befolyó pénz év elején kb. 10-15 Milliárd forint.
      Ha további pénzintézetek mennek tönkre nincs miből kifizetni. Múlt év végén felhívtam az OBA-t miből fedezik a további károkat, természetesen választ nem kaptam. Persze azt mondják minden rendben van.
      Nézzük meg azért, mi történne akkor, ha nem Tak. szöv. lenne felfüggesztve, hanem egy nagyobb bankhálózat. Magyarországon évek óta nagy veszteségeket termel 4 bank. MKB, Erste, Raiffeisen és CIB a részletekbe nem mennék bele.
      Az MKB-t az állam megvette. A CIB-re gondolni se jó, mert nagy banknak számít pedig ő termeli a legnagyobb veszteséget. Vegyünk egy Rafit, aki Oroszországban is elég rosszul áll.
      Vegyünk egy 500 Milliárd buktát és még alábecsülöm. Az OBA elméletileg vehet fel hitelt, de ekkora összeget soha nem tudna visszafizetni nincs a rendszer ekkora veszteségnél tesztelve.
      Azt nem fogják mondani, hogy nem jár valakinek a kifizetés. Törvényileg szabályozva van, hogy névsor szerint elkezdik kifizetni, ha elfogy várnak, amíg lesz pénz lehet jövőre a befizetésekből. Nehéz lenne így visszakapni a pénzt.

      1. A K&H anyabankja a Belga KBC csoport.
        Az ő feltőkésítésüket a belga állam végrehajtotta a válságot követő években.

        1. Az ambro jutott előbb eszembe, közös tulajdon.

          A belga tulajdonos KBC Bank és Biztosítási Csoport 2001-ben egyesítette a Bankot a holland ABN AMRO magyarországi érdekeltségével.
          Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Versenyhivatal engedélyezését követően, a Cégbíróság 2001. július 1-jével jegyezte be az egyesült K&H Bankot, melyben a KBC Bank 59 százalékos, az ABN Amro Bank pedig 40 százalékos tulajdonnal rendelkezik.

      2. …másrészt ha valaki fizikai javakat bankban tart az banki trezorban teszi – de hogy abban te mit tárolsz azt se a bank se senki más nem tudja.
        Tárolhatsz benne aranyat vagy akár egy lukas zoknit is, csak fizesd ki a trezorbérleti díjat.
        A letét általában valamilyen tranzakció fedezetéül szolgáló érték.

        1. Mo-on ilyen letéti bank kicsiben a Conclude Zrt. Ausztriában már több is van.

          Lehet tárolni aranyat trezorban egyik ügyfelem is így tett, de ő csak kb. 2 mill. forintot. Ha mondjuk egy 10 mill. akarsz az már drága és minden bank be sem vállalja a kockázatot. Igaz nem tudják mit tárolsz, de ha a tároló megsemmisül csak a limitet fizetik ki.

Hozzászólás a(z) Jaryd bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend