Háborúk

10 jelzés, hogy Oroszország atomháborúra készülhet az USA ellen

Forrás: investmentwatchblog.com

Egy amerikai-orosz atomháború esetén ki kerülne ki győztesen? A válasz nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk.

Barack Obama vezetése alatt folyamatosan csökken az Egyesült Államok amúgy is fokozatosan elavuló stratégiai atomfegyver arzenálja. Eközben Oroszország új generációs vadászrepülőket, tengeralattjárókat és rakétákat fejleszt, amelyekkel mindent megbénító elsőcsapást mérhet ellenfeleire.

A legtöbb amerikai szerint lehetetlen, hogy valaha is atomháború törjön ki. Természetesen Oroszország sem akar nukleáris háborút, hiszen az kimondhatatlan szörnyűségekkel járna az egész világra nézve, de amennyiben mégis kitörne, felkészülten akar szembenézni vele.

Sokan most is úgy gondolják, hogy a ‘kölcsönösen garantált pusztítás’ elve még mindig érvényben van. Ennek lényege, hogy mindkét fél annyi nukleáris fegyverrel rendelkezik, hogy egy támadás garantálná mindkét oldal pusztulását.

A helyzet azonban megváltozott.

Először is, az amerikai atomfegyver arzenál sokkal kisebb, mint régen. 1967-ben az Egyesült Államok több, mint 31.000 stratégiai nukleáris töltettel rendelkezett. Jelenleg összesen 1642 van használatban, amit a tervek szerint további 1500 darabbal csökkentenek majd.

Barack Obama pedig kijelentette, hogy a teljes stratégiai nukleáris arzenált 300 darabra akarja csökkenteni.

Eközben Oroszország néhány igen ígéretesnek hangzó lopakodó rendszert fejlesztett ki, amelyek a tűzparancs kiadásától számított néhány percen belül képesek célba érni az Egyesült Államokon belül. Ez különösen igaz a tengeralattjáróról indított rakéták esetében. A legújabb orosz tengeralattjárók ugyanis képesek észrevétlenül megközelíteni az amerikai partokat. Amennyiben Oroszország úgy érzi, hogy az USA elleni háború elkerülhetetlen, egy tengeralattjárókról indított elsőcsapással szinte a teljes amerikai arzenált meg tudja semmisíteni. Az amerikaiak által válaszként kilőtt, korlátozott számú rakétát pedig az orosz rakétaelhárító rendszer elég hatékonyan védheti, így a tengeralattjárók akár sértetlenül távozhatnak.

A ‘kölcsönösen garantált pusztítás’ elve csak akkor működne, ha az Egyesült Államok időben tudná észlelni az érkező orosz rakétákat ahhoz, hogy választámadást indítson. A feljövőben lévő technológiáknak köszönhetően az erőegyensúly felborult. A régi gondolkodásmód már nem érvényes és ezt Oroszország jól tudja.

Most nézzünk meg 10 fontos hírt ezzel kapcsolatban:

1. Oroszország hihetetlen pénzeket költ a PAK DA stratégiai lopakodó bombázó kifejlesztésére, amiről egyelőre nem sokat tudni:

Oroszország válasza az amerikai B-2 Spirit lopakodó nehézbombázóra, a PAK DA stratégiai bombázó, ami a tervek szerint szinte teljesen láthatatlan lesz a radarok számára és rendkívül sokféle hagyományos vagy atomtöltet célba juttatására alkalmas. Ennél többet nem igen tudni a gépről, illetve még annyit, hogy hadrendbe állításának tervezett ideje 2023-2025. (Lásd még: link)

2. Az orosz bombázók folyamatosan repkednek Észak-Európa és Alaszka partjai felett. Úgy tűnik, a NATO védelmi rendszereit tesztelik.

Legújabb erőfitogtatásként az orosz stratégiai nukleáris bombázók Alaszka partjai közelében és Észak-Európa felett hajtottak végre berepüléseket a héten [szeptemberben]. (forrás)

Hasonló eset történt októberben is, amiről néhány magyar hírportál is írt:

Nehézbombázók és üzemanyagtöltő repülőgépek, több csoportban hajtottak végre katonai manővereket a Balti-, az Északi-, és a Fekete-tenger légterében kedden és szerdán – áll a NATO jelentésében. A szervezet aggodalmát fokozza, hogy a katonai gépek nem osztják meg repülési terveiket a polgári légi irányítókkal, nem válaszolnak a civil repülésbiztonsági szervezetek rádióhívásaira és nem használnak transzpondereket.

A NATO szerint a kedd és szerda késő éjjel között eltelt huszonnégy órában tizenkilenc esetben mértek be orosz katonai gépeket Európában. (forrás)

3. Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy az orosz bombázók mostantól rendszeres repüléseket hajtanak végre “az Atlanti-óceán nyugati és a Csendes-óceán keleti részén, valamint a Karib-tenger és a Mexikói-öböl térségében”.

4. A hírek szerint Oroszország olyan ballisztikus rakéta-elhárító rendszert épít, ami fejlettebb lesz, minden jelenlegi amerikai rendszernél:

A fejlesztés alatt álló Sz-500-as rakéta, az A-100 repülő-fedélzeti korai előrejelző rendszerrel együtt, a tervek szerint képes lesz elhárítani az interkontinentális ballisztikus rakétákat. Állítólag a rendszer 10 szuperszonikus célpont egyidejű kilövésére alkalmas 40 kilométeres magasságig.

5. Oroszország sikeres tengeralattjáróról indított, interkontinentális rakétatesztet hajtott végre:

Russian-Northern-Fleet-nuclear-submarineBulava típusú interkontinentális ballisztikus rakétával hajtottak végre sikeres próbakilövést egy átadás előtt álló orosz atom-tengeralattjáróról – közölte az orosz védelmi minisztérium szerdán.

A rakétát a 955-ös típusú, Borej osztályhoz tartozó Vlagyimir Monomah atom-tengeralattjáróról bocsátották fel. A víz alóli próbakilövést az északi Fehér-tengeren hajtották végre. A rakéta, ahogyan tervezték, egy Kura nevű kamcsatkai gyakorlóterepen csapódott be.

Az orosz kormánylap online kiadásában közölt adatok szerint az orosz északi-tengeri flotta jelenleg 27 Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakétával rendelkezik. (forrás)

6. Oroszország már egy ideje rendelkezik radar által szinte egyáltalán nem észlelhető tengeralattjáróval. Amerikai tengerészeti körökben az ilyen tengeralattjárókat ‘fekete lyukaknak’ nevezik:

“Egy orosz, nagy hatótávolságú cirkálórakétákkal felfegyverzett atom-tengeralattjáró több héten át észrevétlenül cirkált a Mexikói-öbölben és jelenlétét a stratégiai fontosságú amerikai vizeken csak távozása után erősítették meg. 2009 óta ez a második alkalom, hogy orosz támadó tengeralattjáró ilyen közel kerülhetett az Egyesült Államok partjaihoz.” (forrás)

Ez azt jelenti, hogy bármikor megközelíthetik az Egyesült Államokat.

7. Orosz médiumok szerint 2016-ra az ország nukleáris rakétáinak 60 százaléka rendelkezni fog az észlelést megakadályozó technológiával:

Az orosz védelmi minisztérium szerint a stratégiai rakéták modernizálása 6 éven belül befejeződik. “2016-ra az új rakétarendszer 60 százaléka elkészül, 2021-re pedig az arány eléri a 98 százalékot. Emellett az irányítórendszerek és egyéb hadieszközök fejlesztése is folyik, ezek között első helyen a rakétavédelmi radarok elhárítása terén,” nyilatkozta Igor Jegorov ezredes.

8. A modernkori történelemben először fordult elő, hogy Oroszországban több stratégiai atomtöltet van használatban, mint az Egyesült Államokban:

Az amerikai külügyminisztérium szerint első ízben fordult elő, hogy a katonai modernizáció program kellős közepén járó Oroszországban, több atomtöltet áll bevetésre készen, mint az Egyesült Államokban.

Oroszországnak összesen 1643 töltete van interkontinentális ballisztikus rakétáiban, tengeralattjáróról kilőhető rakétáiban és nehézbombázóiban, míg az Egyesült Államoknál ez a szám 1642, áll a külügyminisztérium által kiadott adatlapon.

9. A taktikai atomfegyverek terén is Oroszországnál az előny:

nuclear-warheadsTaktikai atomfegyverek terén a mai Oroszország előnye a NATO-val szemben még nagyobb.

Az Egyesült Államok tisztában van ezzel. Korábban azt gondolták, hogy Oroszország soha nem fog talpra állni többé, most viszont már késő.

Jelenleg a NATO országok 260 taktikai nukleáris fegyverrel rendelkeznek az európai hadszíntéren. Az Egyesült Államok 200, összesen 18 megatonna erejű bombával rendelkezik. Ezek hat légibázison találhatók Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Törökországban. Franciaország további 60 atombombával rendelkezik és a lista ezzel nagyjából véget is ér. Óvatos becslések szerint Oroszország 5000 darab különböző osztályú taktikai atombombával rendelkezik. Az Egyesült Államok 300 taktikai B-61-es bombával rendelkezik saját területén, de ez sem sokat változtat az erőviszonyok egyenlőtlenségén.

10. Vlagyimir Putyin 540 milliárd dolláros modernizációs programot indított az orosz hadseregben:

Putyin elmondta, hogy 2015 és 2016 során az orosz hadsereg modernizációs programja elsősorban az új támadófegyverekre fog összpontosítani a ‘nukleáris elrettentés’ biztosítása érdekében, emellett felújítják stratégiai és hosszú hatótávolságú repülőgépflottájukat, létrehoznak egy új légvédelmi rendszert és új, magas pontosságú hagyományos fegyvereket fejlesztenek ki.

Putyin nem bocsátkozott részletekbe az új fegyvereket illetően, de korábban, más orosz vezetőkkel egyetemben, olyan nukleáris rakétákkal dicsekedett, amik bármilyen rakétapajzson képesek áthatolni.

A tervek szerint 2020-ig tartó, ambiciózus modernizációs program keretein belül a Kreml jelentősen fokozta hadikiadásait az elmúlt néhány év során, amire 540 milliárd dollárnak megfelelő összeget szán.

Eközben Kína sem tétlenkedik, és komoly befektetéseket eszközöl a haditechnológiában. Épp a napokban hajtottak végre egy újabb sikeres tesztet a több mint 7400 kilométeres hatótávolságú JL 2-es tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakétával.

Előző posztKövetkező poszt

87 hozzászólás

  1. Sok beszédnek sok az alja!
    Csak vetni kell néhány pillantást az elmúlt tizenöt év eseményeire, és rögtön kiderül, hogy ki is az, aki agresszíven terjeszkedett, miközben pont Ő vádolta ezzel a másikat?

    Aki harácsolni akar, annak soha, semmi nem elég.
    Fáj a fogad valamire ami nem a tiéd?
    Ez nem lehet probléma. tervezd meg hogy mit fogsz tenni!
    Elsőre ne a fő ellenséget támadd, mert az túl átlátszó lenne! Találj ki valami okot, amire hivatkozva lerohanhatsz néhány, egyébként teljesen ártalmatlan országot, amelyek nem halandóak szolgálni hegemonisztikus törekvéseidet, vagy gazdasági érdekeidet, és amelyek mindig egy – egy lépéssel közelebb visznek fő ellenséged felé! Az elfoglalt területeken vádold meg a megdöntött kormányokat, agresszióval, ha kell öltöztess be különleges erőidből néhány emberedet az ő egyenruháikba, akik így követnek el valami égbe kiáltót, hogy legyen kvázi bizonyíték, majd alakíts helyettük báb kormányokat, amelyek sz@ré-hugyé eladják a saját anyjukat is, hogy a te érdekeidet szolgálhassák és a s.ggedet nyalhassák!
    Ügyesen alakítsd úgy az eseményeket, hogy a sz@rkeverés gyanúja, helyetted a fö ellenfeledre terelődjön.
    Démonizáld! Az összes média harsogjon a “GONOSZ” tetteiről. A hülyék azonnal el fogják hinni. Ha sokáig a csapból is ez folyik, még többen is.
    Aztán hazudj, provokálj, kreálj okot, hogy megvádolhasd, megtámadhasd azt, akinek el akarod venni a tulajdonát, és még úgy is tűnjön, hogy neked van igazad.
    Akkor aztán ha sikerül, úgy veheted el azt ami az övé, hogy mindenki jogosnak fogja hinni.
    Csak vigyázz, mert ha van olyan erős mint Te, vagy neki is vannak szövetségesei, még az is előfordulhat, hogy elkeni a szádat.

    Tehát az első pont, hogy kreálj valami szörnyűséget, amin a világ elszörnyed.
    De ekkor aztán nagyon gyorsan kell reagálnod, hogy a világnak ne legyen ideje észbe kapni és felfedezni a kilógó lólábakat!
    A szövetségeseidet vedd rá busás haszon ígéretével, a húzódozókat pedig fenyegetéssel, hogy veled tartsanak a megtorlásban (még ha törvénytelen is), mert így oszlik a felelősség, és ha a fejlett világ egyik fele (veled van?) ki merné állítani, hogy Te vagy az agresszor? Hamisított titkosszolgálati jelentések re hivatkozz indoklásként!

    Azt hiszem, nem kell tovább írnom a megtörtént eseményeket, hiszen realtime-ban láttuk.

    Akkor felteszem a kérdést:
    Ki az, aki még “korlátozott” atomcsapást is bevetne?
    Ki akar bekebelezni és kit?
    Mit mutatnak az elmúlt tizenöt év eseményei?

  2. Pont a Jenkik ellen? inkább fordítva a szemét Amerika akar mindenhol a világ ura lenni ,és ezért ha kell bár mit meg is tesz!

  3. Olvastam a hozzászólásaitokat.Beteg elmék vagytok.A fegyverek nem válogatnak.Ha jön a rakéta,azt nem veszed észre(hangsebesség sokszorosával)!A mai fejlettségünk felülmúlja a világháborús vagy akár 1-2 évtizedes technológiákat!A pusztítás ereje hatványozódott.Magyarázhattok,de ha totális háború lesz, az lesz az igazi APOKALIPSZIS,nem a próféciák amikről hallucináltok!

  4. Kedves Mindenki!
    Ezek a témák előjöttek régebben is, de ha többször és mélyebben írunk róluk jobban megmarad, remélhetőleg mindenki egyre többet ért meg és a legfontosabb, hogy imádkozik, mert anélkül csak pánikolni fog.
    Megpróbálok tömören és nem azért, mert én olyan nagyon okos lennék, de a Jóisten úgy gondolta épp most lesz húsz éve dec. 8-án, hogy legyen tudomásom ezekről az időkről.
    Volt egy elképzelésem a világról és azt teljesen lerontotta az Úr. Igen is bevon bennünket a munkába nem cselekszik a fejünk felett.
    Arra vigyázzunk az Ő képmásai legyünk és ne formáljuk Őt a mi képünkre. Ne a saját logikánk szerint olvassuk a Bibliát, mert az Isteni akarat más.
    Nem lesz világ vége csak az idők vége, nagy különbség. Nem lesz többé idő. Ez benne van a jelenések könyvében is majd kitérünk rá.
    Fontos, hogy a dolgokat egyben kezeljük. A gazdaság összeomlása, a hitehagyás, a hamis próféta megerősödése az antikrisztus megjelenése az időjárás kiszámíthatatlansága a zűrzavar a világban szinte egyszerre történnek. Ne hagyatkozzunk a mi véges tudásunkra.
    Mivel a háború a téma nézzük azt.
    Az USA háttérhatalma háborút akar. Gazdaságilag azokat az országokat tudja meggyengíteni ahol a bankrendszerbe be tud avatkozni. 2001.09.11. előtt még hét ország létezett, aki független volt a Rothschildoktól. Saját központi bankja volt:
    Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és Iránnak. Látjuk mi történt az elmúlt években. A Kulcs Irán.
    Gazdasági alapon Iránt nem tudja Iránt térdre kényszeríteni. A háborús készülődés folyik sok helyen. A II. világháborúban is így volt, de nem vették sokan komolyan. Ha Hitler nem támad előbb Sztálin támadja meg a németeket. Oroszországot gazdaságilag lehet manipulálni és lépéskényszerbe kerül. Valójában olyan Isten “ostora” szerepet tölthet majd be.
    Irán már így is be lett volna rángatva, mert ő a kulcs, hogy megtámadja Izraelt, de sokan imádkoztak azért az elmúlt 2 évben, hogy ez ne történjen meg. Mi is tudjuk az ima erejével enyhíteni a történéseket. Hogy ez mennyire így van a másik oldalon is mindig jön rá jel. Mikor egy összejövetelen 2013. júniusában megkérdezték Londonban a fenevadat (persze nem tudják, hogy ő), hogy mikor kezd el “tanítani” pedig megfontolt, de azt mondta még 2013 nyár folyamán. Ez csúszik az imák miatt és ezalatt lelkek menekülnek meg.
    A háborút már nem lehet elkerülni, 2007-ig lehetett, ebbe most nem megyek bele részletesen. Csökkenteni lehet a hatását akár országonként. Az antikrisztus a háború alatt jelenik meg addig nem. A baj csak az, hogy akkor sem ismerik fel az emberek, mi ne ilyenek legyünk.
    Nincs most több időm, de mindenképp írni kell a vadállat jeléről, hogy értsék akik szeretnék.

    1. 2007 volt a időablak kiegyezésre , de erre mindig van mód . De ahogy veszted a
      erődet egyre kevesebb a lehetőséged . És sok ima segít a világ alakításában ,és
      szeretett győzelmében .

      1. Felejtsd el az időablakokat ez ezotéria csak bajod lesz belőle, igaz nem könnyű ezektől megszabadulni. Az Úr egyszerű, megerősít, ha szükség van rá. Személyes életedben egyezz ki az Úrral az fontosabb, ha sokan csinálják jobb lesz a világ.

    2. Kedves Palas!

      Nagyon érdekes, amit írsz.
      “Az antikrisztus a háború alatt jelenik meg addig nem. A baj csak az, hogy akkor sem ismerik fel az emberek, …”
      – Folyamatos háborúk folynak a Földön már évtizedek óta. Nincs olyan év, nincs olyan hónap a Földön, amelyikben ne lenne valahol háború, és mindenhol elhallgattak volna a fegyverek.
      Ezért nem is értem, hogy Te milyen, vagy melyik háborúról beszélsz?
      – Az antikrisztus felismerésének pedig lesz az egész Földre elterjedő biztos jele: A 7 éves békeszerződés kötés.
      Tény és való, hogy ez sajnos sokaknak nem fog mondani semmit, de azoknak, akik az Úréi, biztos támpont lesz a felismeréshez, és a továbbiakhoz.

      Szeretettel: Erika

      1. Kedves Erika!
        Mikor először jöttem a te írásoddal találkoztam azóta ritkán, de látom újra itt vagy.
        A háborút mindenki észre fogja venni. Nem olyan háború lesz, mint az eddigiek. A pénz elértéktelenedik globális világban élünk az embereknek nincs tartalékuk és megrémülnek. Biztonságra vágynak. A háború gyors lesz, felejtsd el az időket úgysem tudjuk majd követni. Én a 20 év alatt annyiszor megkeveredtem az időkben. Már próbálok nem időben élni és egyébként is le fog lassulni. Aki megéri lesz olyan, hogy szinte nem múlik az idő. Az Úr megrövidíti majd a megpróbáltatás idejét, ezért imádkozz.
        Ma nem tudod emberi fejjel elképzelni, hogy Egyiptom, Irán Szíria megroppantja Izraelt. A háború gyorsan terjed majd egyre több ország keveredik bele. Ki gondolná ma, hogy Németország fontos tényező lesz. Igaz Európában neki van a legtöbb veszteni valója és soha nem bírt kimaradni. Magyarországról szándékosan nem írok, mert az egy teljesen külön történet lesz.
        Lehet imádkozni kevés atom legyen. A föld nem pusztul el gyorsan véget érnek a harcok. Kilátástalanság lesz, ezért elfogadják a csalót, aki békéket köt és ünnepliki.
        A fenevadnak csak úgy lehet ellenálln majdi, ha 100%-ban átadod magad Krisztusnak. Ha 1%-ot megtartasz magadnak megtámad a gonosz és gyengíteni fog. Ez ám a kemény nem mondjuk, ha kevés ennivaló van. Ezt vállalni kell, ha nem vígaszágon akarsz a Mennybe jutni.
        Szeretettel:
        Palas

        1. Kedves Palas!

          Egy ideje tényleg nem voltam, mert kemény harcaim vannak. Remélem Isten kegyelméből talán már többet itt lehetek, mert Ti is nagyon hiányoztatok nekem.

          A háború, amelyről írsz, az Izrael ellen fog kitörni, először csak megszállják, majd le is igázzák. (Mindez, már csak az antikrisztusi időben lesz.)

          “A pénz elértéktelenedik globális világban élünk az embereknek nincs tartalékuk és megrémülnek. ”
          Erről az Úrtól kaptam egy nagyon nagy, és kemény tanítást:
          1.Mózes 45:
          45,9 Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad JÓZSEF: Az Isten engem egész Égyiptomnak URÁVÁ tett, jőjj le én hozzám, ne késsél.
          45,10 És GÓSEN FÖLDÉN LAKOZOL, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van.

          Igazából Fáraó az Egyiptom leghatalmasabb embere, József mégsem kér engedélyt tőle, hogy atyjafiainak adhassa Gósen földjét.
          Vajon miért nem? Mert “ez a Fáraó” az Atyát szemlélteti, aki elküldte az emberiség megváltására a saját Fiát Jézust. József, (aki Jézust szemlélteti) a megváltásmunkája részeként szerzett jogot arra, hogy elajándékozza atyjafiainak Gósen földjét a megtartatásukra.

          Majd a 47:13-18 -ig azt látjuk, hogy József hogyan “fosztja ki” Egyiptom népét a vagyonából és a földjéből is.
          47,19 Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? VÉGY MEG minket és földünket KENYÉREN, és mi és a mi földünk SZOLGÁI LESZÜNK A FÁRAÓNAK; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el.

          A nemzetek gazdagságának el kell múlnia ahhoz, hogy a Jézus vérén “megvásárolt” emberiség el tudja fogadni az ÉLET KENYERÉT, és az Örökkévaló Istent tudja szolgálni !!!
          (Ugyan akkor József az “atyjafiait” eltartja ingyen – kegyelemből -, a
          legjobb földön.)
          Pontosan erről szól a jelenlegi pénzrendszer összeomlása is, a mindenféle politikai trükközések között.

          Szeretettel: Erika

        2. Még egy “apróság”
          “Már próbálok nem időben élni és egyébként is le fog lassulni. Aki megéri lesz olyan, hogy szinte nem múlik az idő. Az Úr megrövidíti majd a megpróbáltatás idejét, ezért imádkozz.”

          Az idő nem lelassulni fog, hanem az Úr lerövidíti a választottakért.
          Reményeim szerint Krisztus Egyháza ekkorra már elragadtatik, és az Úréi közül már csak az Izraeltől való 144.000 lesz a Földön, akik Mózes törvénye szerint hűen imádják az Örökkévaló Istent, de Jézus Krisztust még nem ismerték fel. Ők addig lesznek a Földön, amíg fel nem ismerik és be nem fogadják, (1260+30 nap) és utána Ők is elragadtatnak. Ezzel teljes lesz a mennyei létszám, és kezdődhet a menyegző!

          Ez az antikrisztusi kor második fele. Ez a második félrész kezdődik meg az Úr Napjával.
          Mind azok a szörnyűségek, amelyet a mi időnkben kell átélnünk, nem több, mint Sátán nyomorgatása (bűneink miatt) az emberiségen.
          Viszont az Úr Napja Isten haragját és ítéletét is jelenti, ami már magától Istentől jön.
          Kozmikus katasztrófát takar. A Föld ütközni fog valamivel, aminek hatására súlyos tüzek keletkeznek. És ha Isten azt mondja, hogy a napokat megrövidíti, az azt is jelenti, hogy az ütközés hatására a Föld forgása felgyorsul. Nem lehet tudni, hogy mennyire, de az biztos, hogy nem 24 órás napok lesznek. (Reggeltől másnap reggelig – pirkadattól pirkadatig – nem telik el a 24 óra.
          8,9 És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.
          Ámos 8:9

    3. Pallasznak!
      Igen azt én is figyelem és észrevettem, hogy van aki visszatartja a dolgok menetét. Valahol vmelyik ami főnök mondta, h. 5 év alatt 7 országot fogunk letámadni. Irán is benne volt és akiket leírtál. Irán még van, de közbejött Ukrajna. Látszik,h. Orosz o. az ellenfél. Mit tartogathat? Én bízom Putyinban, de figyelek. Ha van kedved a saját emailemet Thea megadhatja. Természetesen, ha van erőd és időd.

  5. Ha én egy ország lennék, biztos nem közölném más országokkal hány atomfegyverrel rendelkezek. Ezzel szerintem a valóság is így van.

    1. De te nem vagy egy ország, csak egy kis…………, akinek az a feladata, hogy elhiggye a nagy országok háborús szándékaikat és félj.

      1. Ha ez a feladatom, buktam, mert nem félek, jöhetnek a tankok és nem fogok sírni a “tálcán kínált békemegoldásért”, mert így is, úgy is lesz

  6. Veszélyes a helyzet, mindenképpen.
    Oroszország fönixszerű “feltámadása” újraélesztette a hidegháború sakkjátszmáját, a nyugat és a valószínűleg mögötte meghúzódó háttérhatalom nem nézheti tétlenül az oroszok felemelkedését hiszen ez világuralmi törekvéseiket veszélyezteti – egészen pontosan ez az egyetlen – utolsó dolog ami megakadályozhatja azt.

    Mindkét fél 1-1 igen komoly kvintesszenciális gyengeséggel rendelkezik amiből – könnyen lehet hogy végzetes – stratégiai cselekvéskényszer következik.

    Az USA ill. Nyugat -Európa társadalma rendkívül összetetten szofisztikáltan képes csak müködni, a végtelenül komformista és az önellátástól még az ismeretek szintjén is elszakadt népesség tűrő és túlélőképessége rendkívül csekély, ezért a társadalom működését fenntartó bonyolult ellátórendszereket érő kis-közepes csapás is elképesztő, fatális káoszt képes okozni, ami az állam, a társadalom a civilizált életforma rendkívül gyors és szinte teljes pusztulását okozná.

    Oroszország illetve potenciális szövetségeseinek népessége is jelentős mértékben komformizálodott, ennek ellenére a sztyeppék- a tajga- a puszták népe(i) mégiscsak jóval szívósabb életerősebb népek, ha kell rövid idő alatt képesek “átkapcsolni” háborús-túélő üzemmódra.
    Ugyanakkor Oroszország rendelkezik egy rendkívül súlyos geopolitikai -stratégiai gyengeséggel.
    Hatalmas területéhez képest csekély a népessége, és annak jelentős része – beleértve a fej szerepét betöltő koncentrált vezetést is – gyakorlatilag igen kis területre koncentrálódik, konkrétan Moszkvára és Szentpétervárra.
    Ha e két vezető- irányító szerepet betöltő várost pusztító csapás érné, az ország többi részének nukleáris jellgü támadására már nem is lenne szükség mivel ez qvázi Oroszország államiságának instant – és végleges megszünését jelentené.
    Az Ural mögött, a tajgán és szibériéban elszórt kisvárosok-falvak már nem lennének képesek ujjászervezni az ország államgépezetét könnyen sebezhetőek lennének, és nem lennének képesek komoly ellenállást tanusítani külső agresszorokkal szemben.

    Ezen okokból kifolyólag mindkét hatalmi tömb súlyos taktikai-stratégiai cselekvéskényszer állapotába került, ami jelentősen fokozza egy bármely oldal irányából bekövetkező megelőző csapás esélyét.

    Mi itt a kárpát medencében jó eséllyel kimaradhatunk az apokaliptikus buliból, azonban egyénileg az eddigieknél mindenkinek jóval komolyabban fel kell készülnie az önellátásra, önszerveződésre és önvédelemre mind pszichológiai, mind ismereti, fizikai és szellemi síkon.

    U.I.
    Reméljük hogy nem következik be, de ha mégis akkor az eddigi háborús eseményekhezt képes elképesztően gyorsan – percek alatt fognak történni az események – azaz gyakorlatilag senki sem a hírekből fogja megtudni hogy mi történt – mivel már nem lesznek hírek.
    Egy atomháború – gyakorlatilag kötelezö jelleggel – EMP csapással, azaz egy igen nagy magasságban (az ionoszférában) végrehajtott, elektromágneses impulzust kiváltó atomrobbantással kezdődik, amely kontinensnyi területeken instant módon -és végleg – kiüti az elektromos rendszerek minden formáját.
    Azaz az egyik pillanatban még a “normális” életedet éled, a következő pillanatban már nincs áram, a hírközlés minden formája megszünt, összeomlottak az ellátórendszerek, a közrend felbomlott, nincsenek boltok, nincs egészségügy, nincs közlekedés – mindez pillanatok alatt.
    Gyakorlatilag az egyszeri emberke azzal szembesül hogy pár perc alatt az addigi megszokott életéből teleportálták az őskorba…

    1. Szerintem a háttérhatalom minden tömb mögött ugyanaz; nekik teljesen mindegy, melyik emelkedik fel, ha az a világkormány megalakulásához vezet. Az EU ugyanolyan kísérleti telep, mint Kína, Közel-Kelet, vagy az éledező balsoj medvebátyuska a holdudvarával.

      Én leginkább ama bizonyos szarvakat látom bennük.

      1. Ezt most találtam, néhány napja tették fel http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2014/12/ez-valahogy-kimaradt-honi-fosodratu.html és nem látom sem a szarvakat sem a medvét. Abban neveltek, hogy az oroszok nagyon jó politikusok annak ellenére vagy éppen azért mert hazudnak. Aki olvas az emberek arcáról, a nem-szavakkal küldött jelekből, NEM gondolja hogy háborút akar. Azt sem gondolom, hogy AK befolyás lesz rajta … : a rá osztott lapokat igen jól kezeli.

        1. Váratlan utazásokról jönnek hírek, Moszkvába, Afganisztánba – csak ennyi a hír, de ezért jelentős (talán jobban kellene készülnünk ?! amire lehet ?!)

  7. Nem tudom ki – mire készül. Lehetséges ez a verzió is, meg lehet az ellenkezője is. Meg lehet az is , hogy ilyen meg olyan csoportok világuralomra készülnek, de az is lehet, hogy ez már megtörtént. Meg lehet a Nagytestvér kora jön a világra,de az is lehet hogy keményebb diktatura jön mégegyszer mondom a világra. Kérdés az , hogy a keresztyének mire készülnek? Kit várnak? Krisztust vagy az Antikrisztust?

    ”25.
    És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
    26.
    Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.
    27.
    És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.
    28.
    Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
    29.
    Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:
    30.
    Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár.
    31.
    Ezenképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
    32.
    Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek.
    33.
    Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
    34.
    De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap:
    35.
    Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.
    36.
    Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!,,

  8. P. Buzogány Árpád

    Ukrajna nincs messze tőlünk. Se a földrajzi távolságot tekintve, se mint háborús helyzet. Amikor kirobbant az ügy, nagy sápadozás történt az Ukrajnával szomszédos kelet-európai államokban, mert lépésnyire volt tőlünk a háború. Azóta naponta lőnek ki ártatlan embereket, olyanokat, mint mi, mint az édesanyánk, a testvérünk, a szomszédunk. Mi pedig már a híreket sem hallgatjuk végig erről. Nem itt van, nem itt lőnek, nem minket lőnek ? mintha a háború, az éhezés sosem terjedhetne túl egy ország határain. És nem teszünk semmit. Pedig háromezernél több ártatlan embert lőttek ott agyon eddig.

    Már elfelejtettük, hogy a nyolcvanas évek végén, ha valamelyik nyugati államban a román követség előtt tüntettek, az milyen reményeket ébresztett bennünk? És milyen érzés megtapasztalni, hogy a legnyomorúbb helyzetben is valakik törődnek velünk? Vajon miért nem törődünk a szomszédainkkal? Miért nem mondjuk ki: nem kell nekünk ilyen helyzet, és nem akarjuk, hogy mi is Ukrajnává változzunk, a leszegényített kis székely meg román falvainkkal? Mire jó a sokat emlegetett szólásszabadság, ha csak papíron létezik?

    Azzal áltatjuk magunkat, hogy majd karácsonyra, békés jótékonykodásként, ajándékot küldünk az ukrajnaiaknak? Már azoknak, akik addig élve megmaradnak?

    Azért nem teszünk semmit, mert gyávák lettünk. Könnyebb azt várni, hogy majd valaki más mondja ki elsőnek, és tegyen is az ügy érdekében. Később, az újságot olvasva, csöndesen bólogatunk, kényelmes székünkben ülve. Hogy mi megmondtuk előre. Igaz, csak magunkban. De vajon miért nem hangosan?

    Mert mi az, ami nem érthető ezzel kapcsolatban? Ukrajnában naponta lőnek ki civileket, csak azért, mert valakik háborúsdit akarnak játszani. Hogy kik? A politikusok. Miért nem merjük kimondani, hogy aki háborúzni akar, az nélkülünk tegye? Építsenek egy komoly harcteret, akár EU-s pályázatból, ha nincs elég pénzük hozzá szegénykéknek, és menjenek oda a politikusok, öltözzenek be, vegyék a parittyáikat vagy lézerfegyvereiket, és játsszák ők a háborúsdit! Aztán majd ha nagyon izgalmas dolgot művelnek, aki nagyon kíváncsi, befizet és jó helyet keres a lelátón.

    Az utóbbi száz esztendőben többen haltak meg háborúkban, mint eleddig az egész emberiség történetében, ezt számolták ki a tudósok. Mégis folyton harcolnak, mert a fegyver és a gyógyszer a legjobban eladható árucikk a világon. Mi meg tűrjük, mint marhák a légycsípést, pedig embernek nevezzük magunkat. Hol van az ENSZ, az egyházak, a békeharcosok? Úgy tudom, a jelenlegi amerikai elnök is béke Nobel-díjat kapott pár éve?

    Ukrajna ma szomszédos államunk, de ha átterjedne a háború hozzánk vagy valamelyik más államba, a világnak teljesen mindegy lesz, hogy Ukrajna mellett melyik másik ország nevét említik majd. És hogy hol lőnek agyon ártatlan lakosokat. Addig megtervezhetjük a saját Ukrajnánkat, ha már semmit nem teszünk ellene, vagy a harmadik világháborút. Megrendelhetjük az emlékoszlopokat is, mert ha minket is kilőnek, senki nem fog majd ránk emlékezni.

    Megemlékezünk az első világháború századik évfordulójáról, ami nem a mi háborúnk volt, hanem az is a politikusoké, közben a szomszéd államban élesben folyik a háború: agyonlövik az utcán a kenyérért induló édesanyát, vére összefröcsköli a gyerekkocsit. De hasonló dolgok történnek Afrikában is. Ezekről sosem olvashatunk a pártújságokban, az úgynevezett fősodratú médiában. Vajon száz évnek kell eltelnie ahhoz is, hogy az ukrajnai helyzetre odafigyeljünk?

    1. Kedves P. Buzogány Árpád! (Bélabá!)

      Ez egy igazi, szív és lélek, nagybetűs Ember hozzászólása.
      Azt hiszem, hogy minden tisztességes Emberben megfogalmazódtak ugyan ezek a gondolatok. Bennem is. EMBERI MÉRCÉVEL MÉRVE ezt én is ugyan így érzem!, és emberektől ez lenne a TERMÉSZETES és ELVÁRHATÓ!

      Ahol ez a tézis bukik, hogy BIBLIAI IDŐKET ÉLÜNK. A Földet az ember használja, de Sátán e világ fejedelme (a Föld pillanatnyi uralkodója.)
      Istentől rendelt, MEGHATÁROZOTT IDŐT kapott az uralkodásra. Amíg ez az idő le nem telik, addig a “jó” le nem győzheti őt, – bárhogy is szeretné, bármit is tesz ellene !!! (Ettől a tétlenségtől szenved minden nagy betűs Ember is.)
      (Amikor eljönnek a meghatározott korszakok végei: Antikrisztusi kor, és az 1.000 éves Királyság vége, akkor is CSAK Urunk Jézus Krisztus lesz képes – a vele való szolgáival – MEGSEMMISÍTENI először az antikrisztust, majd a végén Sátánt.
      Miért csak Jézus?
      Azért, mert Jézus Krisztus – és az övéi, a mennyei egyháza – ugyan úgy mennyei SZELLEMI LÉNYEK, ahogy maga Sátán és démonai is!
      HÚS – VÉR EMBER NEM GYŐZHET ELLENÜK. (Hiába szeretnénk!)

      Amíg mind ezek meg nem történnek, addig a BIBLIAI PRÓFÉCIÁKNAK KELL BETELJESEDNI!

      Akkor addig mit tehetünk MI?
      Krisztus tanítását magunkéivá tesszük és gyakoroljuk. (A szeretet törvényét)
      Senkinek bajt, kárt nem csinálunk, jó cselekedetekkel segítjük embertársainkat ÉLNI, csak úgy, mint “embernek maradni” ebben a gonosz világban. (Adni szeretetet, vigasztalást, békességet, jóindulatot, lehetőségeink szerint betölteni a szűkölködők anyagi szükségeit is. Mindezt a Jézus Krisztus nevében, mert mi magunktól erre képtelenek lennénk, mert ez Krisztus ajándéka annak is aki kapja, és annak is aki adja.)
      A gonoszság által okozott sebeket bekötözhetjük, sőt békés úton kereshetünk rá gyógymódot is ha fellelhető ilyen.

      Mit NEM TEHETÜNK?
      – Nem törhetünk azon embertársaink életére, akiket Sátán és démonai befolyásolnak a gonoszra.
      – Felszólalhatunk a gonoszságok ellen, (hátha felébred néhány embertársunk lelkiismerete) de nem uszíthatunk tettlegességre.

      Szeretettel: Erika

      1. Engem nem így hívnak, csak elfelejtettem odaírni, hogy idézet. Sajnálom, ha bárkit is félrevezetnék ezzel.

        1. Kedves Bélabá!

          Nem az a fontos, hogy ki írta, vagy, hogy csak idézet, hanem az, hogy egy nagyon fontos, sok embert foglalkoztató gondolatmenetet osztottál meg velünk. (Valószínű azért, mert Téged is foglalkoztat a gondolat és egyet is értesz vele, és ezzel is szándékodban áll az emberiség jóérzését és lelkiismeretét felébreszteni.)

          A kezdeményezés nagyon jó, én viszont ennek az egyetlen módon lehetséges kivitelezhetőségét fogalmaztam meg. Felhívva a figyelmet arra is, hogy a harc, a fegyveres és hasonló intrika, – mint egyetlen látszólagos lehetőség – a Sátántól eredő kísértés és pusztítás.

          Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a FEJEDELEMSÉGEK ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, MELYEK A MAGASSÁGBAN VANNAK.
          Efézus 6:12

          Szeretettel: Erika

    2. Szerintem amiről itt szó van az csak a felszín kapargatása, úgy technológiai,mint egyéb szinten is. Ne felejtsük el azt, hogy mi csak azokról tudunk, amiről megengedik, hogy tudjunk. Csak egy példa: Dolgoztam egy pártcégnek, amelyik többek között amerikába is szállított igaz, hogy nem hadianyagot, hanem egyszerű gyerekeknek való bárhol hozzáférhető képesség fejlesztő logikai játékokat. A lényeg az, hogy hosszútávu titoktartási szerződést kellett aláírnunk, nekünk is meg a főnőköknek is. Ez a szerződés 97-ben lépett érvénybe, és a mai napig tart.

    3. Üdvözlet Mindenkinek

      Nagyon jó, ilyen hozzászólásokat olvasni, hisz még nem mindannyian tudjuk ilyen őszinte nyíltsággal megfogalmazni.
      A minap egy hasonló, nagyon érdekes cikket olvastam, nagyon érdekes eszme futtatás, mely engem is nagyom foglalkoztat. Az igaz Magyar!, Őszinte Emberekben!, hála Istennek, ami egyre több, hasonlóan fogalmazódnak meg e nemes gondolatok, melyeket én is így látok, engem is ez erősít.
      Az összefogás mindig csodákra képes. Mindenkinek kitartást kívánok, hisz, mindig a cél előtt a legnehezebb és itt tartunk.
      A mellékelt cikket, mindenkinek javaslom elolvasni:
      http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/figyelemre-melto/item/4091-sz%C3%A9gyen-%C3%A9n-%C3%B6ltem-meg-v%C3%A1gyaikat

      Isten Áldása kísérjen Mindenkit (a hit a legnagyobb erő, azt nem tudják megtörni)
      MojaÁgi

  9. A Föld forgástengelye ugyanilyen kúpformát ír le a Nap körüli keringésének síkjához viszonyítva; azaz, ha kijelölünk egy pontot a Nap körüli keringési pályáján, és megnézzük a forgástengelyének helyzetét minden évben, ugyanebben a pontban, akkor azt tapasztaljuk, hogy az egy kúppalást mentén arrébb mozdul, s a teljes kúppalástot 25920 év alatt írja le, azaz 72 évenként 1 fokkal mozdul el. A Földnek ezt a mozgását nevezzük precessziós mozgásnak.
    Ahhoz, hogy a Tavaszpont megtegye a sziderikus Zodiákus Halak jelének hátralevő fokait, még több mint 360 évnek kell eltelnie. Vehetnénk egy-egy világkorszak kezdetének – egyáltalán nem alap nélkül – azt az időpontot, amikor a Tavaszpont egy új csillagképbe lép be, de ha ezt tesszük, még elkeserítőbb a helyzet; a Vízöntő csillagkép legelső csillaga még alig valamivel kevesebb, mint 10 fokra áll tőle, vagyis mintegy 720 évre… mert ugye mindenki azt fúja hogy a Vízöntő világhónapban vagyunk pedig NEM.enyitt az antikrisztusról egyenlöre.

    1. Mindez nagyon érdekes, csakhogy én nem a Föld mozgása alapján próbálom értelmezni az eseményeket, hanem a Biblia alapján. Nem tudom neked megmondani, hogy hány év múlva várható az Antikrisztus megjelenése, de abban biztos vagyok, hogy nem százévekről és nem is sok évtizedről beszélünk.
      Amúgy ez is másodlagos kérdés, ugyanis sokkal fontosabb, hogy a mi időnk bármikor eljöhet… erre kell készen állnunk.

    2. Az AK színrelépése, uralkodása az emberiség nagy nyomorúsága – mindaz ami erre a korszakra próféciákban vonatkozik – és a “világ vége” nem ugyanazon fogalmak. Az események igen hosszan leírva ott vannak a Jelenésekben, Krisztus ezeréves országáról a 20. fejezetben olvasunk. “Aztán láttam, hogy egy angyal száll le a mennyből, a mélység kulcsa volt nála. Megragadta a sárkányt, az ős kígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a nemzeteket, míg le nem jár az ezer esztendő.” (20.1-3.)
      “A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai és ezer évig uralkodnak vele. Mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a nemezeteket … ” (5-7a.)
      De mit hagytam ki? a 4-es verset, a közepén! (megjegyzem, hogy elég sokáig tartott, míg teljesen átértettem ezt a részt: az AK korszaka össze van mosva, a határozottan “beálló idő” napjainkban a “világ végével” az “új éggel, új földdel” pedig, az csak a 21. fejezetben következik.)
      Mert ez a lényeg épp a Jelenések 20.4: “Akkor trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És láttam a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten igazságaiért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon.”
      Még SOHA nem volt most meg épp van, LEHETŐSÉG arra, hogy “senki ne tudjon venni, sem eladni hacsak nincs rajta a száma” mint napjainkban az elektronikus fizetési módokkal – az emberek elektronikus, távfigyeléssel való azonosítására és majd ennek kötelező felvételére, elfogadására.
      Ez a lényeg, nem szabad felvenni … nem az uralkodásért hiszen “mi” hasonlóan uralkodunk mint az Úr Jézus hiszen nem különbözhet a tanítvány, sőt, örülhet, ha olyan lesz mint mestere: életét adja. Ám “boldog és szent” akinek része van az első feltámadásban …
      ——————————————
      Ha azt gondolod, kedves Ménrót, hogy megkergültünk, hát nem. “Nem bolond, aki odaadja azt, amit úgysem tarthat meg, azért, amit nem veszíthet el.” Isten áldjon és őrizzen!

      1. tisztelt Éva csak helyre tettem korszakokat.Mert mindenki idö zavarban van.Én már az Orvost is le fizetem hogy ne oltsa be a gyereket.Tehát eszemben sincs lepaktálni a sátánal,bármit is igér.Csak felhivtam a figyelmet az idöre,ugye.Csak valakiket sért az ha nem illeszkedik a világvége koncepciojukba(ezért elnézzést kérek).Nem gondolom hogy(megkergültünk).Csak tényt közöltem,ennyi.Ki hogy használja a fel az infot az ö dolga. És senkit sem akkarok meg gyözni mindenkinek meg van az utja istenáltal tetszik vagy sem,ez van.Nekem pedig ez.(ezért is elnézzést kérek) Áldás

        1. Nem gondoltam erre, kedves Ménrót, dehogy (lepaktálni … ) mert abban biztos vagyok, hogy aki ide jön, az neeeemmm!
          Szép lesz, gyönyörű lesz, ahová megyünk mert “szem nem látta fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített akik szeretik őt” ! https://www.youtube.com/watch?v=A1_hhBN1_F8 legkésőbb ott találkozunk ! 🙂

    3. Kedves Ménrót!

      “mert ugye mindenki azt fúja hogy a Vízöntő világhónapban vagyunk pedig NEM.enyitt az antikrisztusról egyenlöre.”

      Személy szerint én, nem tudom, hogy milyen, vagy melyik világhónapban vagyunk. Sőt, valójában azt sem, hogy az emberiség hogyan számolja ki ezeket. Ebben a témában majd mindent “el lehetne nekem adni” ha nem tudnám, hogy Urunk Jézus Krisztus NEM EZEKRE A JELEKRE FIGYELÉST hagyta meg nekünk.

      Vajon miért nem?
      Azért, mert ezek a “csillagjegyek” meg (fogják) csalják az emberiséget, de a Krisztustól kapott jelek biztosak!
      – A Krisztustól kapott jeleket MINDEN EMBER a saját életének idején tudja érzékelni, felmérni, hogy már megtörténtek-e, beteljesedett-e, vagy még csak a jövőben fog beteljesedni.
      – Az általad említett csillagképek állásának “tanulmányozása” egy olyan “tudomány” amit egy ember maximum csak megtanulhat “valakitől”, de annak a realitásának leellenőrzésére nincs módja! 25920 évig egyetlen ember sem élt a Földön, hogy ilyen tapasztalatot gyűjtsön, hogy egyetlen zodiákus jegyből hány év alatt jutunk el a másikba. (Tudom, az a fránya matek kiszámíthatóvá teszi. Igen, de megélhetővé nem.) Főleg úgy nem, hogy 12 zodiákus jegy van, tehát 12 X 25920 év! És talán az sem mindegy, hogy a teremtés milyen zodiákus jeggyel indult, ki nevezte el őket, és ki tanította ezeket az emberiségnek.
      Elmondasz egy anyagot, amit Te is csak úgy tanultál valakitől, ahol az egyenleg max. egy apró tételét matematikailag ellenőrizni is tudsz, de azt már nem, hogy a valakitől átvett egyenleg mindkét oldala valóban egyenlőséget takar-e?
      Jézus erre NEM-et mond! – és ezért nem ezeket a jeleket hagyta az övéire.
      Viszont a hitetés szelleme ezt és sok egyebet remekül tudja használni az ember lelkek altatására, kábítására …

      Szeretettel: Erika

      1. Üdv kedves Erika!Személy szerint én, nem tudom, hogy milyen, vagy melyik világhónapban vagyunk. Sőt, valójában azt sem, hogy az emberiség hogyan számolja ki ezeket. Ebben a témában majd mindent ?el lehetne nekem adni? ha nem tudnám, hogy Urunk Jézus Krisztus NEM EZEKRE A JELEKRE FIGYELÉST hagyta meg nekünk.Ezt irta tessék a válaszom:Lesznek jelek ?A Napban, a holdban és a csillagokban (Lk 21,25)
        ?Az egek tartóerői megrendülnek (Lk 21,26) természetesen (elnézzést kérek)
        Áldás

        1. Kedves Ménrót!

          Nincs miért elnézést kérned. 😀 Az emberek társadalmi kapcsolatot tartanak és ápolnak egymással. Ennek a társadalmi kapcsolatnak, sőt fejlődésnek egyik fontos pillére a (szalonképes) beszélgetés is.

          Akkor most pontosítsunk egy kicsit:
          21.11 És minden felé nagy FÖLDINDULÁSOK lesznek, és ÉHSÉGEK és DÖGHALÁLOK; és RETTEGTETÉSEK és nagy jelek lesznek az égBŐL.
          Luk. 21,11
          Ez az Ige a MI időnkről beszél.
          – Arról az időről, amikor már megsokasodnak a FÖLDRENGÉSEK (és a hozzájuk tartozó légköri változások, pl. hurrikán, ciklon, stb.)
          Tudjuk, hogy ma már ezeknek egy részét, politikai, gazdasági és hadászati célból MESTERSÉGESEN is elő lehet, (szokták) idézni. Lásd Fukusima.
          – ÉHSÉGEK: A Földgolyó képes lenne élelemmel eltartani az egész emberiséget! Ezt is MESTERSÉGESEN idézik elő, politikai, gazdasági, és hadászati céllal.
          (Lásd Magyarországot, a “kelet nyugatját” ahol mint az agrár termelést, mind az iparit tönkre tették, hogy “leigázzanak” bennünket.)
          – DÖGHALÁLOK: Lásd akár csak a rengeteg háborúk, harcok, halottait, add hozzá a mesterségesen elszabadított járványokat, (Ebola), oltások halottait, élelmiszer mérgezések halottait, (GMO), és messze lenne még a sor vége.
          Ezeket is mind MESTERSÉGESEN idézték elő.
          – RETTEGTETÉSEK: A szó már magába is foglalja a MESTERSÉGES előidézésüket. Számos területről ismerjük személyesen is. (Félelem az éhhaláltól, a számlák fizetésétől, megélhetés nehézségeitől, munkahely elvesztésétől, háborúba keveredéstől, stb.)
          – NAGY JELEK AZ ÉGBŐL:
          (Nem azt mondja, hogy az égBEN! hanem azt, ami az égBŐL hat ránk.)
          Ennek finomabb változata az űrszondák, aminek segítségével az egész emberiség “megfigyelhetővé, kiszolgáltatottá” vált az uralkodó hatalomnak. Űrfegyverek, ami a Földgolyó és az emberiség ellen is bevethető. (Űrhajók, űrszemét, stb.)
          Ezek is mind MESTERSÉGES VESZÉLYT jelentenek az emberiségre.
          Durvább változata az, amit ma UFÓK-nak hívunk. (Magasabb intelligencia megjelenése, – vagy újbóli visszatérése, kitudja.)
          Mind ezek olyan dolgok az “égen” amely többségében mesterségesen előidézett, minden esetre nem képezi részét a Teremtő által alkotott égnek.
          ————————————–

          21,25 És lesznek JELEK a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok SZORONGÁSa a kétség MIATT, mikor a TENGER ÉS A HAB ZÚGNI FOG,
          Lukács 21,25
          Ez már egy későbbi időpontról beszél, (7. pecsét felbontásának ideje) és mást is mond:(Ez már az Úr Napjáról, – magáról az ítéletről szól.)
          8,8 A második angyal is trombitált, és mint EGY TŰZZEL ÉGŐ NAGY HEGY vetteték a TENGERBE; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
          Jelenések 8:8

          8,1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet,…
          8,5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak TÜZÉVEL, és LEVETÉ A FÖLDRE; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.
          8,8 A második angyal is trombitált, és mint EGY TŰZZEL ÉGŐ NAGY HEGY vetteték a TENGERBE; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
          Jelenések 8:1-8

          19,47 És mondjad a dél erdejének: Halld meg az Úr beszédét, ÍGY SZÓL az Úr Isten: Ímé, én TÜZET GYÚJTOK BENNED, hogy megemésszen te benned minden zöldelő és minden aszú fát. MEG NEM ALUSZIK A LÁNGOLÓ LÁNG, és megég amiatt minden orca déltől északig.
          19,48 És meglátja minden test, hogy én, az Úr gyújtottam meg azt, mert MEG NEM ALUSZIK.
          19,49 És mondék: Ah, ah, Uram Isten! ezek azt mondják nékem: Hát NEM PÉLDABESZÉDekben beszél ez?
          Ezékiel 19:47-49
          Ez NEM PÉLDABESZÉD, HANEM VALÓSÁGOS!
          Ha egy tengerbe egy “nagy, tüzes kő” beleesik, mit is csinál a tenger?
          A “kő súlyától” hatalmas hullámokat ver, a “kő hőfokától” párologva sisteregve zúg!
          Tehát, az emberiség egy előre látható ég felől jövő kataklizmát (ütközést) szeretne elhárítani az égbolt égitesteire telepített eszközökkel, fegyverekkel…
          Ezért mondja az Ige, hogy:
          6 Amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
          7 A MOSTANI EGEK pedig és a FÖLD, ugyanazon szó által megkíméltettek, TŰZNEK TARTATVÁN FENN, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
          2. Péter lev. 3:6-7
          Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának.
          1. Tessalónika 5:8

          Szeretettel: Erika

  10. tessék még egy gonosz államfő: 😀
    2014. nov. 28-29. ? Míg Ferenc pápa Törökországban tartózkodik, a törökök Oroszország felé nyitnak, vagyis nem vezetnek be szankciókat a nyugat kérésére, gázszerződést írnak alá a Kék Áramlatra, kitöltik a nyugati szankciók által létrehozott élelmiszer export űrjét Oroszországban, stb. Erdogan török államfő pedig beszédet mondott, hogy a térség országai a nyugat kizárásával kezdjék megoldani problémáikat.

    ?Őszintén mondom, csak az olaj, az arany, a gyémánt érdekli őket, és az iszlám világ olcsó munkaereje. Konfliktusokat, harcokat gerjesztenek a Közel-keleten. Higgyétek el, nem szeretnek minket. Barátnak tűnnek, de holtan akarnak látni minket. Holtan akarják látni a gyermekeinket” ? mondta Erdogan.

    http://www.bbc.com/news/world-europe-30239233

    http://www.bbc.com/news/world-europe-30257506

    http://www.hurriyetdailynews.com/pope-francis-prays-in-istanbuls-iconic-blue-mosque-visits-hagia-sophia.aspx?pageID=238&nID=74987&NewsCatID=359

    http://www.hurriyetdailynews.com/Default.aspx?pageID=447&GalleryID=2365#PhotoGallery

    http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_28/Putyin-elorelatonak-nevezte-Torokorszag-donteset-hogy-nem-vezet-be-szankciokat-Oroszorszag-ellen-4111/

    http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_28/Putyin-meg-kell-vizsgalni-az-orosz-gaz-araval-kapcsolatos-kerdest-Torokorszag-szamara-4717/

    http://www.hidfo.net.ru/2014/11/28/nyugat-holtan-akarja-latni-gyermekeinket-torok-allamfo

    Read more: http://hajnalhasadas.hupont.hu/469/uj-dolgok-lapja#ixzz3KTg1fyF3

    1. Tudod, ez azért is fontos hír, mert a bibliai próféciák egyik sokak által helyesnek vélt értelmezése szerint Törökország az Antikrisztus egyik szövetségese lesz…

      Ezékiel 38:5: ?Perzsák, etiópok, líbiaiak vannak velük, mindnyájan pajzzsal és sisakkal;?

      Ez a vers egész egyszerűen az Antikrisztus szövetségeseiről beszél, akik közül az egyik Perzsia, a mai Irán, Etiópia, ami az ősi Abesszínia része és megemlíti, hogy líbiaiak is vannak velük.

      6. vers: ?továbbá Gómer minden csapatával, Bét-Tógarma a messze északról, minden csapatával ? sok nép van veled!?

      Ebből a versből megtudjuk, kik lesznek még Oroszország szövetségesei. Gómer Németország ősi neve. A vers Németországra és valószínűleg a germán népekre, nyelvekre utal: ?Gómer minden csapatával?, melyekhez hozzátartozik Skandinávia, Hollandia és még néhány Németországgal határos ország. Tógarma pedig nem más, mint Törökország, de a legtöbb kutató úgy gondolja, hogy ez az összes török eredetű népre utal, tehát Törökország mellett, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán is valószínűleg ide tartozik.

      1. Kedves Thea, az általad felsorolt népek beazonosítása nagyon téves, ami így a próféciai kijelentések értelmét is elhomályosítja, vagy hibássá teszi. Mindenesetre Gómer nem Németország, Togarma nem Törökország, így ez a képlet eleve hamis próféciai képet ad. A nemzetek beazonosítása az egyik legcélttévesztettebb ?tudománya? a protestanizmusnak.

        1. Szia Antenor!
          Igen, tisztában vagyok vele, hogy ennek többféle értelmezése létezik. Ha jól emlékszem a tiédet is olvastam régebben. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy az “egyik értelmezés” szerint.
          Egy biztos, Ménrót szarkasztikus megjegyzése Törökország államfőjével kapcsolatban, arra célozva, hogy a “jó” oldalon áll, nem hiszem, hogy helyes.

      2. Thea értem, de ez a témakör nekem szívügyem és nagyon bosszant amikor egy helytelen beazonosítás szerint értelmezik a próféciákat. Ezáltal ugyanis a prófécia értelmét veszti és ahelyett, hogy segítené az embert az események megértésében, rossz képet alkotva elveszik a lényeg.

  11. Üdv2014. nov. 27. – 2015-ben az USA 150 tank és páncélozott jármű telepítését tervezi a gyarmatokba, avagy a NATO-országokban és Kelet-Európában. Mintegy 50 páncélozott járművet már elhelyeztek, a többi 100 Németországba kerül az Atlanti Elszántság manőver keretében.

    http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_27/Az-amerikai-hadsereg-tagadja-hogy-tankjai-az-ukrajnai-esemenyek-miatt-jelentek-meg-Europaban-1928/

    Read more: http://hajnalhasadas.hupont.hu/469/uj-dolgok-lapja#ixzz3KSXs7WiY

    csak hogy én is hozzá tegyek valamit:

  12. Azért az oroszok már okoztak meglepetést nem is olyan régen a Fekete tengeren az amerikai hadihajóknak.

    http://hungarian.ruvr.ru/2014_04_24/271620213/

    Az oroszok a II. Világháborúban is szegényebbek voltak az amerikaiaknál, mégsem tudták őket legyőzni, csak halomra gyilkolni velünk együtt. A lényeg: a III. világháborút is itt kell megvívni, hadd hulljon a férgese itt Európában, az aljas vezetőink meg statisztálnak hozzá. Csakhogy attól tartok, ha az oroszokat csapás éri, akkor a mai technikával az amerikaiakat is. Ma már nem csak ezen a kontinensen lesznek halottak millió számra, hiába próbálták az oroszokat beszorítani először a Fekete tengeren.

    Szerintem nem csak gonosz a háttérhatalom, de tök hülyékből áll!

    1. A Háttérhatalom, maga Sátán, az Ördög. (1 János 5.19) A Teremtő nem fog megengedni egy atompoklot, hiszen nem azért alkotta ezt a bolygót, hogy az őrült uralkodók és a háttérben lévő kapzsi gonosz emberek teljesen tönkre vágják. Erre enged következtetni a Jelenések könyve 11.18-nak a vége is.
      E jövendölés beteljesedése a küszöbön áll.

  13. Szóval. Az oroszoknál sem mentek el otthonról. Atomháborúban MÉG MINDIG nem az a kérdés ki győz, hanem ki hal meg másodszor. Aszongya, Obama szinte majdnem nullára csökkentené az USA atomarzenálját. No persze, gondolom galamblelkű atlantisták tudnak efféle szép meséket szőni. Tessék már gyorsan ránézni, hogy mekkora összeget költ haderejére az USA és mekkorát Oroszország. Ég és föld. És nem az oroszok javára. Vagy azt kéne hinnem, hogy filléres megoldásokból fejlesztik az állítólagos szupertechnikájukat az oroszok? Más. Az oroszok, ha jól emlékszem, 2009-ben bejelentették, hogy Északon, főként az Arktisz térségében felújítják bombázóik járőrözését. Ez mostanság csak annak hír, aki nem eléggé tájékozott. Való igaz, rendkívűl ambíciózusak az orosz katonai fejlesztések, és a megelőző évekhez képest jóval többet költenek rá, de a NATO erődemonstráció, és az, hogy Oroszország szomszédainál megy az erőteljes nyomulás- jelenleg Ukrajnában is – érthetővé teszi az orosz reakciót. Ha majd az USA szomszédjában fog oroszbarát kormányzat alakulni, amely az USA elemi érdekeivel szembe megy, majd reálisnak fogom értékelni az orosz agressziót. Eleddig viszont csak Oroszország szomszédjában folyik destabilizáció.

    1. “Adrian!

      Mi a bajod azzal, Adrian, ha valaki lefordítja egy német újságíró véleményét arról, ami a világban folyik? Miért Sevastert állítod be gonoszként, csupán azért mert nem fújja veled együtt a mainstream média agymosását, ugyanúgy, mint ahogy ez a német újságíró sem, de említhetek amerikait is:

      Paul Craig Roberts: Washington Is Destroying The World (Washington elpusztítja a világot)

      http://www.antalffy-tibor.hu/?p=15149

      http://www.paulcraigroberts.org/

      Erre Te kikeltél magadból, és engem meg a a fordítót (úgy mint előtte Sevastert) nevezel tájékozatlannak.

      Én csak annyit mondanék, hogy én azzal is megelégednék, ha ezeket a hozzászólásokat elolvasnád itt ez alatt a cikk alatt és netán még meg is értenéd őket … 😀

      Van még egy német újságíró, aki úgy látszik szintén nem ért semmit, ellentétben veled… 😀

      https://www.youtube.com/watch?v=sy9KFOVf8Ro

      Nem a galád “Sevaster” találta ki a történetet. Ő CSAK lefordította! Az újságíró Dr. Udo Ulfkotte, aki kamera elé állva, arccal, névvel (!) mondta el miképp megy a csodálatos demokráciában a hírek hamisítása.
      https://www.youtube.com/watch?v=sy9KFOVf8Ro
      Te azért csak higgy a mainstream médiának, te tudod és el ne olvass semmi mást! Hátha valami bajod lesz belőle, főleg, ha a vallásod netán tiltaná a tisztánlátást.

      1. Szofi kedves,
        Amikor én már kb. 2-3 évvel ezelőtt “megjósoltam”(mert már akkor is voltak ennek jelei,…már aki látta) és elmagyaráztam azt, hogy miként? és miért? kerülnek az addig csak a netten keringő valós még valótlan összeesküvési elméletek a mainstream képernyőire, címlapjaira, stb-ra, akkor te hol voltál? Amikor én ugyancsak sok idővel ezelőtt elmondtam, hogy az alternatív média igazából nem is annyira alternatív, csak annak van feltüntetve akkor te megint csak hol voltál? Elmondom, sehol,….mert ha itt lettél volna, akkor ma nem egy spontán globális ébredésről vitatkoznánk, meg arról, hogy ezek a jók, amazok meg a rosszak, hanem arról beszélgetnénk, hogy a fejedelemségek, a hatalmasságok, az ez élet sötétségének világbírói, a gonoszság lelkei, amelyek a magasságban vannak, milyen jól csinálják ezt a globális, JÉZUS NÉLKÜLI !!!, “juj juj, veszélyben az anyagi jólétünk, meg a szabadságunk” hamis ébresztést,…hogy az emberek tényleg elhiszik azt, hogy maguktól ébrednek.
        Nem ragozom tovább, a lényeg, hogy te is csak “ébredezel” a többi zombival együtt, úgy és arra, amire sátán szeretné.
        Hol van JÉZUS bármelyik történetben is? Erre a kérdésre koncentráljatok legyetek szívesek, ha már minden képen azon rágódtok, hogy ki a jó és ki a rossz ezekben a geopolitikai “játszmákban”, vagy bármiben is,…..és kitisztul a kép. Gondolkozzatok Jézus egyszerűségével, vagy ti is ilyen sorsra juttok: https://www.google.hu/search?q=tinfoil+hat+meaning&client=firefox-a&hs=FEj&rls=org.mozilla:hu:official&channel=fflb&biw=1352&bih=606&tbm=isch&imgil=pW1YrluIoBQHXM%253A%253BhGTFSpBQG7HLzM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fddturley.wordpress.com%25252F&source=iu&pf=m&fir=pW1YrluIoBQHXM%253A%252ChGTFSpBQG7HLzM%252C_&usg=__1595wygOaGv1pDfuLNsmloatBgg%3D&ved=0CF0Qyjc&ei=h_V6VJGKOpGU7QbfmIGACA#facrc=_&imgdii=_&imgrc=pW1YrluIoBQHXM%253A%3BhGTFSpBQG7HLzM%3Bhttp%253A%252F%252Fddturley.files.wordpress.com%252F2014%252F01%252Ftin-foil-hat.jpg%253Fw%253D614%3Bhttp%253A%252F%252Fddturley.wordpress.com%252F%3B608%3B489

  14. Tiszteletem!
    Én kérek elnézést, én elolvastam a cikket, betűről betűre, pontról pontra, aztán mégegyszer, de kövezzetek meg Testvéreim én ezt az írást se nem “”orosz-ellenesnek”” se nem “”orosz agresszor”” beállítónak nem találom. Tényeket látok leírva, és úgy vélem Thea is e szempontból tette közzé.

    1. Tényeket? Honnan tudod, hgoy tényeket? Állításokat, kedves Kíváncsifáncsi, állításokat, mégpedig propaganda célból. Ne legyél ilyen hiszékeny, nem túl bölcs dolog a mai világban csak úgy becumizni az ilyesmit. 🙂

  15. Röviden szeretném megérdeklődni a cikk írójától,hogy az itt felsorakoztatott(ollózott) érvek mentén mire szeretne kilyukadni,mire ez az orosz ellenes propaganda?valamint az erősebb,fejlettebb,megbízhatóbb orosz haditechnikát miért akarja támadó(agresszor) jelleggel bemutatni,mi ennek az elfogult cikknek a lényege?Ja,most már van arca annak az ördögnek amit itt nap mint nap felfest a falra,Putyin lenne az?Mélyen vallásos emberektől többet várna az ember minthogy elfogult erő DEMONstrációt vonultat fel a nagyközönség elé..egy atomháborúval kapcsolatban hogyan lehet esélyeket latolgatni az emberiség kárára?Az ilyen és ehhez hasonló propaganda oldalak nem érdemlik meg a figyelmet!!A cikkek többsége hisztéria keltésre és lázításra való(szolgál)! Azt gondoltam itt a fény,békesség,szeretet toborozza a lelkeket,de ez már régen nem az!!

    1. Lásd Fantomasnak írt válaszom a hozzászólásod első felére.
      A másodikra:
      Ezen az oldalon az idők jeleit próbáljuk figyelni és értelmezni. A fenti cikk is ezt teszi. Nem gondolnám, hogy bárki meg tudja ezt tenni pontosan, mert túl sok tényezőt nem ismerünk még. Azt sajnos tudjuk, hogy sok pusztító háború és egyéb csapás vár még a világra, mert erről sok helyen ír a Biblia. A szeretethez pedig hozzátartozik az is, hogy amit tudunk, arra figyelmeztetjük azokat, akik nem tudják. Jézus, a békesség Fejedelme is ezt tette. Hála az égnek azt is tudjuk, hogy mi a történet vége.

      Nem tudom mit értesz “elfogult erődemonstráció” alatt. Ha valamelyik pont szerinted téves, kérlek oszd meg velünk a tudásod. Lehetőleg linkekkel kiegészítve.

      Ami pedig a lelkeket illeti, a tiédért tehetünk valamit? http://idokjelei.hu/2012/01/a-legjobb-felkeszules-a-jovore/

      1. Kedves Thea!? Nem szándékom a kikezdés a leírtak hitelességét sem kérdőjeleztem meg csupán az észrevételemet írtam le amit a cikk elolvasása után gondoltam/éreztem,ezért nem is linkeltem hozzá magyarázatot.
        A cikk 10 pontja már önmagában is erődemonstráció..bemutatja a fegyverarzenált amivel az oroszok rendelkeznek és mindazon erőfeszítéseket amiket a saját védelmük érdekében tesznek,majd agresszorként kapjuk a címben is: “10 jelzés, hogy Oroszország atomháborúra készülhet az USA ellen” Az usa is atomhatalomnak számít mégis gyengeségét bizonygatja a cikk írója valamint kifelejti azt is,hogy neki már volt bátorsága gyengeségből használni atomot ezzel a résszel ennek a lehetőségével egy cseppet sem foglalkozott az író..talán ezért írtam az elfogult erődemonstrációt!Ez egy oroszellenes propaganda..gondoltam figyelmeztetem azokat akik nem tudnák!

  16. A FED nem adja vissza a nemzetek aranyát – egyre több ország próbálkozik (Megjegyzés hiába próbálkoznak, abból építik a Jeruzsálemi harmadik templomot)

  17. Nem csak valami buta oroszellenes propaganda ez? A 130 milliós oroszország erősebb, mint a vezető nyugati országokból álló NATO? És ki az, aki felforgat országokat hazugságokra alapozva évtizedek óta? Melyik ország bombázta vissza Irakot a középkorba és ölte meg több száz ezer lakosát? Ki és miért tette tönkre Líbiát… és a sort lehetne folytatni.
    És ki vette körbe Oroszországot és fenyegeti minden irányból? Ki tart fent a világ kb. 160 országában katonai támaszpontokat és milyen célból teszi ez?
    És ki az, aki a pénzrendszerével kirabolta és rabolja még most is a világot?

    Aki még nem látta volna, nézze meg Oliver Stone: Amerika eltitkolt történelme c. dokumentumfilm sorozatát. Nagyon érdekes.
    Szomorú, hogy ez az oldal a butaságot vagy az amerikai propagandát terjeszti.

    1. És ki kapott Béke-Nobel díjat? Csak nem, Obama, aki aztán 7 országot bombázott… EDDIG!

      Most én hülyültem meg, vagy az, aki ezt egy szó nélkül benyeli?

    2. Úgy látszik mást olvastok ki a fentiekből, mint én.
      A cikk nem igazságot oszt és nem is azt próbálja meghatározni, hogy ki az agresszor, csupán arra próbál rávilágítani, hogy az erőviszonyok fokozatosan megváltoznak.
      Jelenleg Obama játssza a rosszfiú szerepét, Putyin pedig a belevaló vezetőt, aki nem hagyja magát. Mindketten jól játszanak. 😉
      Arról nem is beszélve, hogy nincs egyetlen ember sem a világon, aki csak jó vagy csak rossz dolgokat tesz. Michael Snyder pedig, az eredeti cikk írója, legtöbb cikkében az Obama kormányt támadja. Amúgy ebben is, csak burkoltan. Úgy gondolja, hogy Obama tudatosan gyengíti Amerikát, ami látva a történteket eléggé valószínű.

      1. Obama nem a rosszfiú szerepét játssza, hanem ő a rosszfiú. Csak hát az internet világában már nem megy a néphülyítés olyan mértékben, mint mondjuk még 10-20 éve is meg lehetett csinálni.
        Obama és a mögötte állók igazi természete szépen lassan, de biztosan lelepleződik.

        Az angol-amerikai világhatalom úgy beszél, mint a bárány(azaz emberi jogokra, meg demokrácia terjesztésére hivatkozik, mikor megtámad szuverén országokat), de a Biblia mégis úgy írja le, mint egy kétszarvú vadállat. Semmivel sem jobb, mint világhódító elődei, csak kifinomultabban használja a propaganda eszközét. Egy világuralomra törekvő és kapzsiságra építetett birodalom ez. Vajon provokálná az oroszokat, ha tényleg erősebb volna Oroszország atomügyileg és úgy egyáltalán katonailag? Ez a cikk egy megtévesztés, az oroszok démonizálása.

        1. A Bibliában ezt olvasod az Antikrisztusról: “békével elveszt sokakat” (Dániel 8:25 KJV).
          Nem tartod túl egyértelműnek, hogy eléd tolnak egy gonosz vezetőt? A fél világ Obamát tartja az egyik fő agresszornak, az amerikai keresztények közül sokan az Antikrisztusnak gondolják. Én is biztos vagyok benne, hogy a hatalmi elitet szolgálja, csakhogy ennek a sakkjátszmának sok szereplője van.
          Nagyon sok meglepetés vár még ránk szerintem. Ami engem illet, sok ország van még, amelyikről nem tudom még most, hogy a majdani világkormány mellett vagy ellen állnak majd, de a felemelkedéséig mindenki gyanús. És azt is fontos megjegyezni, hogy ha egy ország mondjuk elkötelezi magát a világkormány mellett, az nem jelenti azt, hogy minden lakója ezt teszi. Szerinted Magyarország például kimaradhat?
          Amúgy a cikk hol “démonizál” bárkit is? Idéznéd?

      2. Kedves Thea!

        Hol démonizál? Már a címe ezt teszi: “10 jelzés, hogy Oroszország atomháborúra készülhet az USA ellen” . Támadóként állítja be az oroszokat, pedig minden arra mutat, hogy itt a támadó pontosan az USA és csatlósai. Ezt mutatja az elmúlt évtizedek történelme és a jelen világhelyzet is. Ezt a sok adatot ki tudja ellenőrizni? Az ilyen cikkek célja vajon nem az, hogy a tudományosság köntösében, a (kamu) adatokkal alátámasztottan oroszellenességet és tőlük félelmet generáljon és ezáltal megindokolja az NATO Oroszország elleni törekvéseit? Erősen él bennem a gyanú…Persze nem állítom, hogy Te emiatt tetted be, még azt sem, hogy az angol nyelvű cikk összeállítója ilyen céllal írta, lehet csak átvette valahonnan.

        A dollár alapú kirablása a világnak kimerülőben van. Továbbá nem nagyon van már honnan rabolni, így kellenek az orosz készletek, az ásványkincsek és energiahordozók a világ feletti hegemónia fenntartásához.

        1. …”És azt is fontos megjegyezni, hogy ha egy ország mondjuk elkötelezi magát a világkormány mellett, az nem jelenti azt, hogy minden lakója ezt teszi. Szerinted Magyarország például kimaradhat?..”

          A nem látom megalapozottnak ezt a világkormány felemelkedését, pedig elég régóta a Biblia tanulmányozója vagyok. Ez valamilyen téves bibliai értelmezésből származhat. Nem lesz már semmilyen új világhatalom. A Vadállat hetedik feje ez a jelenlegi, az angol-amerikai világhatalom. Ez ugyanaz, mint a Dániel 2. fejezetében szereplő szobor lábfeje, az utolsó, amelyiket a Hegyről leszakadó Kő szét fog zúzni. Persze minden emberi uralom és kormány pusztulásra van ítélve, így a magyar is. Nincs már idő, kedves Thea semmiféle világkormány felemelkedésére, Nagy Babilon felszámolása bármikor elkezdődhet!

        2. Kedves Fantomas és Mindenki!

          “Nincs már idő, kedves Thea semmiféle világkormány felemelkedésére, Nagy Babilon felszámolása bármikor elkezdődhet!”

          Ebben a cikkben nem az a lényeg, hogy ki van beállítva “jó” vagy “rossz” fiúnak, hanem azt lássátok meg, hogy a világunk milyen hirtelen változó, törékeny és sérülékeny! Nem hinném, hogy akármelyik oldallal szimpatizálnunk kellene, már csak azért sem, mert az egyik oldal a tizenkilenc, a másik az egy híján húsz. Emberekben a “serpenyők súlya” annak arányában szokott kilengeni, hogy melyik oldalból mennyit látnak, de a láthatatlan erőkkel nem számolnak … Ezt nevezzük szubjektív megítélésnek.
          (A politikának – Sátánnak, – elengedhetetlen célja, hogy az emberek lelkét a két tábor közül akármelyikhez is fordítsa, szubjektív ítélkezés által. – “én melyik oldalt tartom a jó fiúnak, és miért is?” – Ugyanis, ekkor elterelődik az emberek figyelme az objektív tényekről.)

          Mik is azok az objektív tények? és miért is objektívek?
          – Azok az objektív tények, amit Isten akár az Ó, akár az Újszövetségben kijelent a számunkra.
          — Nemzet támad nemzet ellen, ország ország ellen,
          — lesznek éhségek, döghalálok, földindulások minden felé.
          És ez talán nem így van napjainkban? Hihetetlen, de beteljesedett!
          Anélkül teljesedett be, hogy Isten kijelentette volna, hogy mind ezeket kik fogják okozni, beteljesíteni, kik lesznek a rossz fiúk.
          — 2 Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
          3 Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
          4. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
          5.Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
          2. Timótheus 3:2-5 (folytatásán is érdemes elgondolkodni)
          Ilyenné vált az emberiség? Hihetetlen, de ilyenné!
          – Ezek a beteljesedett tények attól objektívek, mert Isten olyan dolgokat jelentett ki a számunkra, amelyben Ő a mérlegserpenyőkben rejlő, számunkra láthatatlan súlyokat is látja, és számol is vele!
          — Ezért PONTOS az egyenlege!
          — Az egyenleg eredményét pedig megosztotta velünk!
          — A mi felelősségünk az, hogy HIGYJÜNK NEKI !!!

          – A Bibliában az “antikrisztus” kifejezés elsősorban HITETŐT, megtévesztőt jelent.
          Mi keresztények röviden antikrisztusnak nevezzük azt a SZEMÉLYT is, akit a Biblia “TÖRVÉNYTAPOSÓNAK” (2. Tessalónika 2:8), “FENEVADNAK” (Jelenések 13:1-2) nevez.
          – Tény és való, hogy a Bibliában a VILÁGKORMÁNY kifejezés nem ilyen megfogalmazásban szerepel, hanem így:
          17,17 Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és ADJÁK AZ Ő BIRODALMUKAT A FENEVADNAK, míglen betelnek az Isten beszédei. (Jelenések 17:17)
          13,4 És imádák a sárkányt, aki a hatalmat adta a FENEVADNAK; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?
          13,5 És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és ADATÉK NÉKI HATALOM, hogy cselekedjék NEGYVENKÉT hónapig.
          13,7 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom MINDEN NEMZETSÉGEN, NYELVEN, ÉS NÉPEN. (Jelenések 13:5-7)

          Kedves Fantomas! Szerinted mi lesz ez más, mint az ANTIKRISZTUS VILÁGKORMÁNYA, amelyről az emberek ma már nyíltan is beszélnek és tudnak ?!
          Isten előre megjelentette ezt az Őt szeretők számára, és biztos lehetsz benne, hogy EZ IS !!! be fog teljesülni.
          (Nem tudjuk, hogy hogyan, – de ez nem is feladatunk -, de az igen, hogy higyjünk szavának, és akarata szerint éljünk és cselekedjünk.)

          Szeretettel: Erika

      3. Kedves Thea!

        Én sem igazságosztást szeretnék tőled, de nagyon aljasnak tartom ezt a pálfordulást, amit az amerikaiak eljátszanak az EU-val. Amiben sajnos bele kell érteni bennünket magyarokat is, de hát ezt megszokhattuk. A történelem folyamán soha nem tudtuk magunkat a jó oldalon találni, a végére mindig mi voltunk a gonoszok, pedig nem tettünk mást, mint amit a nagyok ránklőcsöltek, azért mert nem is tehettünk mást!

        A jófiú a szememben az, aki nem akarta kiprovokálni mindenáron a III. Világháborút! És ez nem az Obama. Ennek ellenére, most szaporodnak a hírek, hogy az oroszok készülnek a háborúra.

        Miért készülnek? Vajon jókedvükből?

        Miért volt háború, Afganisztánban, Irakban, Irakban, Líbiában, Egyiptomban, Szíriában, Ukrajnában… Mert kedvük volt az ottaniaknak egy kicsit megdögölni? Mert ugye Isten majd megsegíti a népet!

        Ne haragudj, mert nem rád vagyok dühös, de látom, ahogy a történelem sokadszor ismétli önmagát és az emberek mintha meghibbantak volna: DRUKKOLNAK A GYILKOSAIKNAK!!!!

        1. Kedves Szofi!
          Megértem a frusztrációdat. A világ egy nagyon kaotikus hely lett és nehéz eligazodni. Az ember tényleg nem tudja kinek vagy minek higgyen.
          Ezért csodálatos mindaz a tudás, amit a Biblián keresztül kaphatsz! És ami még fontosabb, megérted, hogy itt nem arról van szó, hogy ez vagy az az ország gonosz vagy sem, hiszen a harc nem elsősorban ezért folyik. Az egyes emberek a legfontosabbak, függetlenül attól hogy a világ melyik pontján születtek.
          Jelenleg szerintem a legnagyobb különbség az USA és Oroszország között a stílusban van. Míg az EÁ-ban hivatalosan alkotmányos köztársaság van, a szabadság egyre fogy és egyre több ember számára válik egyértelművé a vezetők képmutatása, a korrupció, hogy a politikai csupán cirkusz a figyelem elterelésére, stb. (Láthatod, milyen sok cikket jelentettünk meg erről…)
          Oroszországban soha nem volt még igazi szabadság, de ezt nem is állították soha, így most ők sok ember számára szimpatikusabbak. És hidd el, nem csak Putyinról van szó, mert ha tegyük fel ő maga tényleg egy őszinte ember, aki jót akar a világnak, erre egyedül nem lenne képes.

          Ha azonban a dolgok mélyére nézel, a hatalom mindkét orsságban hatalom. Itt is, ott is hihetetlen korrupció van felsőbb körökben és az egyszerű embereknek itt is, ott is nehéz. Illetve az USA-ban most kezd azzá válni és persze hozzátartozik, hogy mindez viszonyítás kérdése is.
          A lényeg, hogy meglássuk az összképet és azt, hogy mi felé tartunk, miért és mi lesz a vége.
          Szóval még egyszer elmondom: az idők jeleit próbáljuk értelmezni. Együtt. Nem bedőlve egyik oldal propagandájának sem.

  18. Bolond senki se nyerhet , ha atom fegyvereket vetnek be .
    Ne hidd , hogy bárki is nyerhet , miért nem számol senki avval ,
    hogy a földet csak kölcsön kaptad Istentől , ha nem tudod
    vissza adni , vajon mi lesz a jutalmad ?

    1. Ja és készülni és megtenni micsoda különbség ez akkora mint
      ég és föld . Készülj a rosszra , hogy elkerüld azt .

  19. Szevasztok!

    S P A R T A K U S Z!
    Alkusz vagy nem alkusz – ez nem alku tárgya – a Föld lakosságának 99%-a leghatározottabban kimondja és óhaja: N E M K E L L H A R MA D I K V I L Á G H Á B O R Ú+

    Föld népei – fiai lányai fogjatok össze és egyöntetűen kívánjátok és adjatok hangot tömegesen ennek az óhajnak minden országban legyen a XXI század a Bölcselet korszaka – elérve azt a tudati szintet, hogy a 99 % azért jobban tudja mind az az 1 % aki kívánja a Föld elpusztítását.

    A mai világban habár nehezen de elér mindenhova az üzenet – és sok igaz embernél tudatosul , hogy az ellentétek szításával ki a gonosz a pusztító a bosszúálló a gazember bűnözők 1 %-os elenyésző kis csoportja a több milliárdos tömeg felett….

    Hogy írjam – mondjam, hogy senki meg ne sértődjön és ne vegye rossz néven magára – egyszerűen, hogy a kisember is megértse:
    “…De istent ezek a perverz degenerált ?emberek? itt a földön ne játszanak! …” ez alap kérdés! Nem tehetik – de valóban őrült bűnözők ragadták kezükbe a mindenek hatalmát! Nyomulnak előre , minden hol – most fenn akadtak – O R O S Z O K N Á L – mert valóban Putyin őszinte volt és úgy látszik az orosz nép érdekében beszélt a 13-iai interjújában….

    Ki lenne az az őrült aki nem tenne meg mindent védelmére ha azt úgy megszorongatják – szinte teljesen körbe veszik, fenyegetően és állandó provokálással sunyi módon arra késztetik kezdje el – nem kezdi el, de folyamatban van a maximális – védelmi képességéhez vezető elérő úton…

    Azok akik tudják, hogy nem bújhatnak el sehova ellentétbe a mocskos bűnözőkkel, akik a mi pénzünkből atombiztos bunkereket csináltattak maguknak – M ÁR N E M F É L Ü N K – mert nincs miért félnünk , ha tudjuk mi vár ránk – jobb a pillanatnyi halál, mind az évekig eltartó lassú halál AGÓNIA! HÁT EZÉRT!

    szer-TETTEL:
    id, Kiss László

  20. Hogy háborúra készülnek föl az oroszok, az szinte biztosra vehető:

    Az orosz védelmi miniszter indítványozta, hogy minden helyi kormányzó essen át egy katonai képzésen az alapvető logisztikai menedzsmenttel és mozgósítással kapcsolatosan, hogy birtokában legyenek a szükséges gyakorlati tapasztalatnak abban az esetben, ha egy nagy háború törne ki. ?Azt szeretnénk, ha a megválasztott is kinevezett helyi kormányzók, polgármesterek és más regionális vezetők kéthetes képzésnek lennének alávetve a Vezérkari Akadémián, ami a mozgósításra specializálódna, és mozgósítás idején saját régióik irányításának módjára.? Szergej Sojgu ? védelmi miniszter ? elmondása szerint ?ugyanez vonatkozik a szövetségi vezetőkre és a végrehajtó hatalom vezetőire?. A miniszter hozzátette, hogy nem önkéntes programról van szó, az említett képzést elnöki rendelet fogja kötelezővé tenni. A védelmi miniszter a keleti régiókban tartott, Vosztok-2014 nevű hadgyakorlatot követően bejelentette, hogy a helyi kormányzók nem állnak készen egy háború megvívására, mert többen közülük a gyakorlat idején nem tudták kellő gyorsasággal elvégezni a tartalékosok mozgósítását.
    Orosz katonai szakértők szerint a NATO két éven belül nyílt katonai offenzívát kezdhet Oroszország ellen. Ennek célja az ország természeti kincseinek megszerzése, amire a nyugati gazdaságnak szüksége lenne a gazdasági növekedés fenntartásához. A nyugati médiában és a közéletben látható oroszellenes propaganda egy újabb nagy háború előszele, amivel a nyugati hatalmak démonizálják az újabb célpontot és felkészítik a lakosságot az újabb háború elfogadására.
    http://www.youtube.com/watch?v=4AgZv-2N2KM

    Ezt a videót pedig érdemes megnézni, igaz 35 perc:
    http://www.youtube.com/watch?v=nMhv4XBJ8fs

  21. “10 jelzés, hogy Oroszország atomháborúra készülhet az USA ellen”
    A cím félrevezető és nem reális. Valójában az USA politikai és gazdasági rendszere az agresszor. Nem Oroszország fenyeget! Ha csak az elmúlt 10 – 15 évet nézzük elképesztő mennyiségű felforgató tevékenység mögött az Amerikai Egyesült Államok gerinctelen manipulációi vannak. Egy atomháború ami világméretű nem nyerhető meg! Az USA -ban a Pentagonon belül ezt ellenkezőleg látják. De az USA megint más farkával kívánja verni a csalánt! Mind ahogy a világtörténelemben az utóbbi 100 évben folyamatosan és folytatólagosan csinálta. Európából akar romhalmazt csinálni (megint)! Nem hagyhatjuk! A teljes “nyugatot” a saját érdekei mentén csicskáztatja. Az Európai parlamentben is olyanok vannak hatalmi pozíciókban akik az anyjukat is eladják egy lobbista ajánlatért! Lelkükben se hazájuk se élhető ideológiájuk! És ezek után ilyen rémisztgető cikkel nem kellene operálni. Az USA degenerált rendszerét ki kel radírozni a jelenünkből és a jövőnkből pláne! Javaslom megtekintésre én is az alábbi videót! Igen tanulságos és számomra elementáris valósággal bír. Adott időben jó lesz megfogadni az üzenetét! Mert vélelmezem más eszköz nemigen van fellépni a milliárdosok hátérhatalma ellen mely abszolute pusztulásba viszi a civilizációnk egészét. Csak azért mert az “Isten” pénze ugyan már nem kellene nekik,(mert szinte már annyi biztos van) de a hatalma igen. A hatalomból semmi nem elég. De istent ezek a perverz degenerált “emberek” itt a földön ne játszanak!

    https://www.youtube.com/watch?v=nMhv4XBJ8fs&list=WL&index=57

    1. Az “oroszok” és a “kínaiak”(vezetők) is eladták magukat már nagyon rég és összejátszanak az agresszor “USA”-val(vezetőkkel). Ezt csak az olyan vakok nem látják mint ti (a világ 99%).
      Az ilyen SEVASTER1 figurák sosem fognak egy ilyen videót lefordítani. https://www.youtube.com/watch?v=5M1KD7Dnq4s
      Hogy miért? Mert szembe megy a küldetésükkel, mert 77 perc alatt romba dönti az eddigi felbujtó munkájukat…….vagy mert hülyét csinál belőlük és a követőikből (“Sevasterünk, Lacink, a Jó Isten áldjon meg benneteket! 🙂 <3 Köszönjük! Nélkületek ma Magyarország nem ébredezne úgy, ahogy már egy-két magyar mainstream médium is rákapogat! És nem is csak Magyarország! ").

      Ébredés? Áh dehogy, éppen az ellenkezője,…egy még mélyebb álomba ringatás. Szép kis munkabeosztás, nem mondom.

      1. Adrian, a munkamegosztás 😀 😀 😀 azt jelenti, hogy NEKÜNK még több munkánk van, de, tudjuk kinek hittünk, s ha Isten velünk, ki ellenünk ?!

        1. Melyik világháborúban volt Isten velünk? (Mármint az egyszerű néppel) Melyik atombomba ledobásábnál volt Isten a japán emberekkel Nagasakin vagy Hirtosimán?

          Én egyáltalán nem tennék ilyen mosolygós szmájlit ehhez a témához. Majd ha a fiad vagy a bátyád vagy a családod pusztul el, akkor is így mosolyogsz?

          Ne legyetek már ilyen agymosottak, mint a nácik közönsége volt a II. világháború kitörése előtt.

        2. Kedves Éva, én igenis szeretném megköszönni az eddigi munkáidat. 😀

        3. Kedves Szofi nem háborúról van szó hanem altatásról meg az abból való ébredésről. Hajjaj, milyen sokféle altató-típus van! És nem elég a vekker – mint ez a lap – hanem oda is kell menni, és szólni hogy “ne aludjanak tovább” a reggeli kész 🙂 Mert a harc már ELDŐLT ! A GONOSZ LE VAN GYŐZVE csak sajnos sokan nem tudják:
          “Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” (Kolosszeieknek 2.14-15.) Alleluja ! .)

        4. Kedves Szofi előbb Adrian borongós hangulata vidított, a kifejezés, a “munkabeosztás” 🙂 hát igen, tetszik ! Nem mi határozzuk meg, hogy mikor hív az Úr a szőlőjébe dolgozni, a magam részéről bízom abban, hogy az ezotériából meg a többiből is majd felébrednek. Például, hogy milyen finom a reggeli illata 🙂 … ami az ágyuk mellett … érted? Hogy dolgozni kell – készíteni friss reggelit, kávét 🙂 – ítélkezés nélkül beszélgetni, mert ugyan mondják, hogy “virágozzék száz virág”/mindenki abban hisz amiben akar hiszen a szabad akaratot az Úr adta és nem vonja vissza, ha kéred sem. Azok a “virágok” magot hoznak, és jön a következő tavasz, majd megint … míg beérik a termés. Remélem, míg az Úr jön, az utolsó órákban is lesz aki elszegődik!

      2. Mi a bajod azzal, Adrian, ha valaki lefordítja egy német újságíró véleményét arról, ami a világban folyik? Miért Sevastert állítod be gonoszként, csupán azért mert nem fújja veled együtt a mainstream média agymosását, ugyanúgy, mint ahogy ez a német újságíró sem, de említhetek amerikait is:

        Paul Craig Roberts: Washington Is Destroying The World (Washington elpusztítja a világot)

        http://www.antalffy-tibor.hu/?p=15149

        http://www.paulcraigroberts.org/

        1. “Mi a bajod azzal, Adrian, ha valaki lefordítja egy német újságíró véleményét arról, ami a világban folyik?”
          Csak azért, mert a világban nem az folyik, amit ez a sevaster1 nick-es fazon terjeszt. Másodszor pedig ezért: “Máté 12:30 Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”
          Nos, akkor gonosz, vagy csak hülye ez a sevaster1?

          Paul Craig Roberts-nek először utána kellene nézned a BIO’s-ának, hogy lásd milyen körökből futtatták ide, hogy megmondja neked a frankot.
          Egy vicc vagytok. Mindent benyaltok, mert semmit sem nyomoztok le. ,Ahelyett hogy “LIKE’-olnátok a sok megtévesztőt, Inkább végezzétek el a házimunkátokat.
          Itt az embered. http://wariscrime.com/new/how-the-big-brother-controls-alternative-media/

        2. Jézus nemcsak ezt mondta kedves Adrian hanem Márk 9.38-40. szerint: “Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk”. Jézus így válaszolt: ‘Ne tiltsátok meg neki. Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk az velünk van.”
          Közös az ellenfél, Adrian! Nem az elnyomókhoz tartoznak még ha némi tévedésben és ÚTON vannak, legyél azon imában te is, hogy 🙂 együtt érkezzünk meg az utolsó/utolsó előtti órában jöttekkel! Ámen!
          U.i. Miért vagy ilyen morc? 🙁

Hozzászólás a(z) antenor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend