Gazdasági válság

Az 1929-es krachot idéző jelek a tőzsdén

stockexchange

Forrás: Telegraph.co.uk

Semmit sem tanultunk az 1929-es tőzsdekrachból. Az emelkedő részvényárak ismét rekord mértékű adóssággal párosulnak.

A New Yorki tőzsde adatai szerint a kereskedők által használt fedezetlen pozíciók szintje minden eddigi rekordot megdöntött.

Az amerikai kereskedők 460 milliárd dollárt vettek kölcsön a bankoktól és egyéb pénzintézetektől részvényeik fedezeteként, amiből mindent összevetve júliusban 182 milliárd dollár volt a tőkeáttétes fedezet.

A részvényárfolyamok eséséből eredő kockázat ma sokkal nagyobb, mint például a dot-kom lufit vagy az utolsó válságot megelőző 2007-es időszakban.

Az alapkezelők gyakran fordulnak tőkeáttétes befektetésekhez a profit növelése érdekében. Miután az elmúlt öt évben a tőzsdék folyamatosan erősödtek és a kockázat is csökkent, a bankok nagyobb hajlandóságot mutatnak az ilyen jellegű hitelezésre is.

A tőkeáttétes részvényvásárlás gyökerei egészen a dübörgő 20-as évekig vezethetők vissza. Megrészegedve a korlátlan nyereség lehetőségétől, a kisbefektetőknek akkoriban csupán a részvényvásárláshoz szükséges pénz töredékét kellett befizetniük.

A 20-as években a befektetők 10-20%-ot tettek le saját pénzükből és 80-90%-ot fizettek kölcsönből a részvényvásárlásoknál.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor egy befektetőnek csupán a befektetés 10 százalékát kell letennie az asztalra, 10.000 forint befektetésből 100.000 forint értékben vehet részvényt. Amennyiben másnapra a befektetése 10 százalékkal, tehát 110.000 forintra emelkedett, részvényeit eladva visszakapja az befektetett 10.000 forintot plusz további 10.000 forint nyereséget, 100 százalékos haszonra téve szert egyetlen nap alatt, szemben a 10 százalékkal, amit abban az esetben keresett volna, ha a teljes 100.000 forintot neki kell kifizetnie.

Probléma akkor jelentkezik, ha a piac zuhanni kezd és a befektetők kézhez kapják a rettegett fedezetkiegészítési felhívást. Az előző példával élve, ha a részvényárfolyam 80 százalékkal zuhan az első nap után, a befektető saját 10.000 forintja elveszik és emellett további 10.000 adóssága is keletkezett. A nap végén a tőzsdeügynök csupán 2000 forint fedezetkiegészítést kér, azonban, ha az árfolyam tovább esik, a befektető kénytelen lesz teljes adósságát kifizetni.

A 20-as években rengetegen vásároltak így részvényt, rendíthetetlenül bízva nemcsak abban, hogy busás haszonra tehetnek szert az emelkedő piacnak köszönhetően, de abban is, hogy képesek lesznek kiszállni, mielőtt a többi befektető eladásba kezd.

Mára annyi változott, hogy a Federal Reserve 50 százalékban határozta meg a befektetés kezdeti saját tőke hányadát. A tőkeáttétnek így tehát 50% alatt kell maradnia.

A tőkeáttétes kereskedelem résztvevői is megváltoztak. Elmúltak azok az idők, amikor magánbefektetők kölcsönpénzből tehettek szert busás haszonra. Ma ez már a hivatásos befektetők és alapkezelők privilégiuma.

A tőkeáttétre megvásárolható részvények palettája azonban egyre nagyobb, ahogy a vélt kockázat szintje csökken.

A kockázatok mértékének egyik legfontosabb jelzője a Chicago Board Options Exchange Volatility Index, vagy más néven VIX, amit egyesek ?befektetői félelem mérőnek? hívnak és ami a múlt héten 12,05 ponton, csupán 3 ponttal a valahai legalacsonyabb szint alatt zárt.

A hivatásos befektetők reményei szerint kollégáik nem viselkednek majd irracionálisan és próbálnak fejvesztve megszabadulni részvényeiktől a baj első jelére, mint ahogyan az 1929-ben történt. Ez azonban puszta vágyálomnak tűnik. A piacok most még inkább sebezhetőek és a hirtelen zuhanások esélye is nagyobb az alapkezelők által felhalmozott hihetetlen adósságok miatt.

A hivatásos befektetők úgy érvelnek, hogy szükség eseténképesek lesznek egyenletes sebességgel, rendezett körülmények között csökkenteni pozícióikat és pénzzé tenni nyereségeiket. A tőkeáttétes kereskedés miatt azonban csak gyors kiszállással lehet elkerülni a veszteségeket, így a pozíciók rendezett, egyenletes felszámolása lehetetlen. Ez pont olyan, mintha egy focimeccs nézői azt gondolnák, hogy képesek lehetnek mindannyian egyszerre elhagyni a stadiont.

Az ősz beálltával a befektetők is visszatérnek a piacokra és átértékelik pozícióikat, így ez mindig bizonytalan időszaknak számít a tőzsdék számára. A tőzsdei összeomlás 1929-ben, 1987-ben és 2008-ban is szeptember és október hónapokban történt.

Vizsgáljuk meg a 29-es összeomlás anatómiáját.

1929

Az események a Dow Jones Ipari átlag szeptember 3-i rekordjával indultak. Két nappal később az értéktőzsde esni kezdett. Nem volt pánik és egészen október elejéig összeomlás sem, a részvényárak még emelkedtek is.

Október 24-én, Fekete Csütörtökön indult el a piacok teljes szétesése, amikor az árfolyamok erősen zuhanni kezdtek, ám zárásra ismét feltornázták magukat. A kétség magja azonban már ott bujkált az emberekben. A hétvége során a befektetők úgy döntöttek kiszállnak. Amikor 28-án, Fekete Hétfőn kinyitott a tőzsde, már erőteljes eladások indultak, visszatérülés pedig sehol. Az összeomlás végül a tőzsde történelmének legsötétebb napján, október 29-én, Fekete Kedden tetőzött, amikorra a piacokon eluralkodott a félelem és vevők hiányában a részvényárfolyamok padlót fogtak.

Visszatérve a jelenbe azt látjuk, hogy a Dow Jones rekord magasságba emelkedett a múlt héten, az S&P 500 pedig a történelem során először haladta meg a 2000 pontot. Amennyiben a befektetők elkezdenek eladni, igen gyér piacra lehet számítani. Az amerikai értéktőzsde volumene napi átlag 5,3 milliárd dollár volt augusztusban, az előző héthónapos 6,3 milliárd napi átlaggal szemben.

A brit FTSE 100 nem emelkedett olyan magasra, mint az amerikai tőzsde. A múlt héten 6820 ponton zárt, ami elmarad az 1999. december 30-i 6951 pontos rekordtól.

Ezekhez a szintekhez közelítve érdemes észben tartani, hogy milyen mélyre zuhanhatunk.

Amikor a dot-kom lufi kidurrant az ezredfordulón, a FTSE 100 3500 pont alá, 48 százalékot zuhant. Ugyanez a 2008-as válság idején pedig 41 volt a 2007-es csúcshoz képest és az index ismét 3500 pont alá került.

A kereskedők és befektetők nyári szabadságának végével érdekes és mozgalmas ősznek nézünk elébe.

Előző posztKövetkező poszt

26 hozzászólás

  1. Régen jártam erre, gondoltam benézek kicsit….de még mindig az összeomlásról cikkeztek…mint sok sok éve folyamatosan….fura, hogy nem akar jönni az a világvége…. :/

    1. Nem lesz világvége csak átalakul a föld ma élnek már olyanok a földön, akik nem fognak meghalni testileg. Mondjuk ez nem lesz sétagalopp az időket nem érdemes nézni csak a történéseket.
      A változásoknak már meg kellett volna történni, de ezt most hagyjuk. Semmi nem történik véletlenül és minden a Teremtő engedélyével. Meg leszünk rostálva.

  2. A Jelenések könyvét éljük. Az első pecsét már fel van törve. Előre lehetett tudni, hogy XVI. Benedeket félreállítják és házi őrizetbe kerül. Aki most a helyén ül és ha végig csinálja ő lesz a hamis próféta. A második és harmadik pecsét nem sokára nyílik és jön az antikrisztus.

  3. A lényeg kimaradt:
    Az ilyen tőzsdekrachokat mindig szándékosan idézték elő. Ilyenkor az adott nemzet vagyonának egy jelentős része átkerül a legbefolyásosabb zsidó bankár családok kezébe.

    1. Itt jönnek a képbe a hozzászólások. 😉
      Némelyik fővonalas cikknél én írom oda a végére a következtetéseket, némelyiknél ti.
      Amúgy Andre alább már linkelte ezt a cikket.

  4. Köszi André a linkekeket!
    (Sajna az én linkjeim “túl kemények” egyesek kifinomult/polkorrekt ízlésének!)

    A szintetikus felsoroláson kívül a (sötét) háttérben manipuláló mocskos kezek szereplöi sokkal érdekesebbek! Kik is valójában ök?
    Az “ébredés ” ezen a szinten kezdödik! 🙂

    1. Szia Wiiking!

      “(Sajna az én linkjeim ?túl kemények? egyesek kifinomult/polkorrekt ízlésének!)”
      Azért megnézném…! Ha nem baj….!

    2. “A szintetikus felsoroláson kívül a (sötét) háttérben manipuláló mocskos kezek szereplöi sokkal érdekesebbek! Kik is valójában ök?”
      A csőlátás ezen a szinten létezik!

      1. Péterke!
        Itt nem láthatod a kért linkeket, mert TheA “konyhafönök” asszony- saját vagy vki(k) ösztönzésére – letiltotta!
        Kiguglizhatod Dr. Szeszák Gyula oldalán megtalálhatod!
        De, kizárólag 18+! és saját felelösségre!

        1. Nem volt szükség ösztönzésre.
          Aki talál a Wiiking által említett úr honlapján egy épkézláb mondatot, kérem, ossza meg. 😀

    3. Wiiking ma az igazság polkorrekt, ha a gazságot felderítjük az is polkorrekt, ha nem gyülölet fakad belőle, s lehetne tovább folytatni de nagyon kifordult a világ, már a végkifejlet felé – La Salette-vezető úton haladunk, meg lehetne állítani, de ahhoz rá kellene ébrednünk “Megszámlálhatatlan jelet adtam teremtésemnek, figyelmeztettem ?ket. Szenteket támasztottam, hogy hirdessék kívánságaimat, de ki hallgatott rájuk? Megváltozott-e valami? … Megalázták magukat valaha is annyira, hogy megmosták egymás lábát? Nem azért adtam nektek ezt a példát; hogy ti is kövessétek azt, amit én tettem?

      Hajoljatok meg, hajoljatok meg, hogy egyesülhessetek! Lélek, elérkezett az id?, amikor kedves szolgámnak, János Pálnak meg kellene hallania hangomat. Valóban meghallottam kiáltását. Kiáltása elérte a mennyet. Kiáltását az egész világmindenség visszhangozta. Kiáltása elérkezett hozzám! Hadd mondjam el neked, hogy rövidesen egy nyáj lesz és egy pásztor. Én magam fogom juhaimat vezetni, még azokat is, akik nem ebb?l az akolból valók. A Szeretet fog benneteket egyesíteni, de ezt rettenetes, rettenetes megpróbáltatások fogják megel?zni, amibe az egész menny beleremeg! Légy éber leányom, add tovább tanításomat, mind benne foglaltatik szent írásaimban. Meg fogod érteni, amikor üzenetemet átadod. “/19871030/

      1. Ez nagyon jó, elevenbe vág kedves André de elkezdtél egy időzőjelet, nem fejezted be, a végén van egy szám, gondoltam link, és kattintottam 🙂 hiába …
        Ezzel a gond, idézem: János Pálnak meg kellene hallania hangomat. Valóban meghallottam kiáltását. Kiáltása elérte a mennyet. Kiáltását az egész világmindenség visszhangozta. Kiáltása elérkezett hozzám!

        “Meg kellene hallania … ”
        majd:”valóban meghallottAM” ?! Ahova elérkezett, az biztos, hogy az Úr de hogy kezdődhet ez a szöveg a “meg kellene hallania” üzenettel, a végén meg, hogy “elérkezett” ?! Még meg sem hallotta, de már kiáltott … ami Istenhez elért/miközben még Isten szavát kellene meghallania … Érted miért nem értem, vagyis mi az ellentmondás ?

        Nézetem szerint nagy a süketség, függetlenül, hogy János Pál-e vagy ki … már nem valószínű, hogy aktuális helyeken meghallják … már feltartóztathatatlan, ráadásul törvényszerű, hogy “csak” ez következ”het” 🙁 Vagyis: a hitehagyás … (én is katolikus vagyok). Halljuk meg mindnyájan! …csodálatos üzenet egyébként.
        Különösen (idézem): Szenteket támasztottam, hogy hirdessék kívánságaimat, de ki hallgatott rájuk? Megváltozott-e valami? ? Megalázták magukat valaha is annyira, hogy megmosták egymás lábát? Nem azért adtam nektek ezt a példát; hogy ti is kövessétek azt, amit én tettem?

        Hajoljatok meg, hajoljatok meg, hogy egyesülhessetek!
        —————-
        Így legyen! Ámen!
        Testvéred
        Éva

        1. ” … és ismerjétek meg az igazságot és szabaddá tesz!” – a Mester, Jézus.
          Ugye Te is hallgatsz a szavára?

          Ez csak az igazság egy szilánkja … https://www.youtube.com/watch?v=Ow4yNkCeeaY

          “Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert Ök megelégítettnek!” – a Jó Pásztor szavai.

        2. Wiiking, nem a videóra reagálnék, de mivel a János 8:32 egy nagyon fontos idézet, fontos pontosan idézni, ugyanis Jézus feltételhez kötötte.
          “Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: “Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”

        3. @Adrián!
          Hány zsidó pápa is volt? / A pápaság története / Bár, könnyebb lenne azt felsorolni, hogy hány NEM volt az! 😉

          Szíves figyelmedbe ajánlanám – csak a pol korrektségért – a mostani I. Franci pápa(jezsuita esküjét!) Lásd az “?zenöfal”-on a linket!

          Pontosítanám a megjegyzésedet : A zsidó összeesküvés(része) a vatikáni megvezetés! Így már pontos(abb) a megfogalmazás.

Hozzászólás a(z) George Lincoln Rockwell bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend