Lázongó világ

Japán módosította alkotmányát, hogy csatlakozhasson a globális drón fegyverkezési versenyhez

drone_japanForrás: Activist Post

Egyes jóslatok szerint az Egyesült Államok törekvése a drónok által végzett megfigyelési technikák kifejlesztésére új fegyverkezési versenyt fog elindítani a világon, amely eredményeként a disztópikus jövő merényleteit vagy háborús támadásait is drónok hajtják majd végre, miközben mikro robotok egész raja figyel mindent és mindenkit.

A Washington Post 2011 júliusában a következőket írta:

Legalább 50 ország vásárolt már megfigyelő drónokat, míg mások saját fejlesztési programok indítását jelentették be ugyanezen eszközök felfegyverzett változatainak megépítésére, ugyanis az Egyesült Államok kivételével egyetlen nemzet sem árusít fegyverrel ellátott drónt.

A megfigyelési drónnal rendelkező országok száma mára 90-re emelkedett, illetve az Egyesült Nemzetek is saját drón flottát mondhat magáénak. A felfegyverzett drónok terén is változott a helyzet. A becslések szerint legalább 20 ország rendelkezik pilóta nélküli repülő harcászati járművel.

Legutóbb pedig Japán is csatlakozott az új fegyverkezési versenyhez, mégpedig olyan elszántan, hogy alkotmányát is megváltoztatta az új technika akadálytalan bevezetéséhez.

Mára a verseny elérkezett arra a pontra, hogy már nem a drónok birtoklása, hanem a flotta nagysága, az eszközök pusztító ereje és a beépített autonóm funkciók minősége és ezen keresztül a bolygónk feletti hatalom mértéke számít.

A Defense One arról számol be, hogy Japán lazított a saját alkotmánya által lefektetett szabályokon, hogy a drónok határain kívül is bevethetők legyenek. Ez a lépés a Kína és Japán között a Senkaku szigetek miatt fennálló feszültség miatt is aggályos.

Japán virágzó drón programjának egyik kulcsfontosságú hosszú távú célja volt, hogy pilóta nélküli gépeit külföldön is bevethesse, mondta az IHS Jane vezető elemzője. Egészen a múlt hónapig azonban ez illegális lett volna a nemzet pacifista alkotmányának 9. szakasza szerint, ami kifejezetten tiltja az ellenséges magatartást.

?

Júniusban, Abe Sinzó, japán miniszterelnök nagyobb hatalmat biztosított országa honvédelmi erői számára a japán alkotmány ?béke záradékként? ismert 9. szakaszának hatálytalanításával. Egy kabinetdöntés segítségével Abe Sinzó átértelmezte az érintett szakaszt, hogy ezáltal a japán hadsereg komolyabb erőket vethessen be külföldön. A lépéssel a miniszterelnök megkerülte az alkotmánymódosításokhoz szükséges parlamenti referendumot.

Erről mennyi szó esett a főáramú médiában? Nem sok.

Mindenesetre Japánban igen nagy port kavart a lépés:

Több százezer japán állampolgár gyűlt össze a miniszterelnök hivatalos rezidenciája előtt, Tokió központjában pedig egy férfi felgyújtotta magát, a lépés elleni tiltakozásul. A japán média is egyöntetűen elítélte a döntést. Abe Sinzó, fittyet hányva a tiltakozásokra, haladt továább a kijelölt úton, kijelentve, hogy eljött az idő a törvény újraértelmezésére. Egy sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta, hogy Észak-Korea rakétaprogramja és Kína terjeszkedési törekvései elegendő indokot szolgáltatnak a lépésre.

A döntést az Egyesült Államok is támogatja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy két Global Hawk nagy hatótávolságú megfigyelő drónt is küldött egy Japán északi részén található bázisra, komoly felháborodást váltva ki az észak-koreai és a kínai vezetőségben.

A mai politikailag bizonytalan időkben a lépés könnyen kiterjedt konfliktus kirobbanásához vezethet.

(A Defense One szerint 10 éven belül minden ország rendelkezik majd felfegyverzett drónokkal.)

Előző posztKövetkező poszt

24 hozzászólás

  1. Tisztelt Thea.

    A személyre szóló adatközlési indok érthető. Az IP cím megjelenítése nem számít annak. Nem tartalmaz személyes adatot és emailbe kértük.
    Mint a weblap üzemeltetője azt teszel amit akarsz. Ha részedre megfelel ez a kommentelési stílus, akkor ez fogja jellemezni a lapot.
    Az el nem követett fórumozási személyeskedésre hivatkozva és a mostani kommentjeit látva, a védelmed alá veszel egy jellemtelent és becstelent, azokkal a normális és becsületes fórumozókkal szemben, akik betartják az emberi normákat.
    A bibliai idézet ebben az esetben nem szerencsés. Mind ezzel azt jelzed mindenki felé, hogy elfogadhatónak tartod a lapon, hogy valaki több nick név alatt normális emberekkel szórakozzon. A figyelmeztetés jóhiszemű volt, és a látogatók látják az igazságot.
    Nem kell ide Biblia, mert ez légbőlkapott mismásolásnak látszik cselekvés helyett. Most is itt eszi a fene a weblap csúfjára és engedélyeddel. Emberi szempontok is vannak. Komolyan igazolhatónak tartod, hogy akármire hivatkozva, délelőtt Erik majd délután Wiiking néven téveszt meg másokat ?

    1. Kedves Váradi!

      Szerintem rosszul gondolod ezt a dolgot, kérlek gondold át. Bár én nem értek hozzá túlzottan, de azt hiszem, hogy úgy van az “avatár” osztás, hogy az e-mail cím alapján kapsz egy “képet”. Ha megakarsz, megakarnál valakit, valakiket téveszteni, akkor nem ugyanarról az e-mail címről jelentkezel be. Mint láthatod Wiiking nem élt ilyen dologgal, és szerintem nem gondolta, hogy másoknak esetleg nem egyértelmű, hogy róla van szó. Akár Erik, akár Wiiking, akár Erikwiiking néven jelentkezik be. És azt is érdemes lenne átgondolnod, átgondolnotok, amit Thea mondott. Hiszen a keresztényeknek az a dolguk, hogy az evangéliumot hirdessék, és hogy választ adjanak ( az Ige alapján) a felmerült kérdésekre ( akárki, és akárhogyan is teszi azt fel), és nem az, hogy azokat, akik kérdéseket tesznek fel ( akármilyen szándékkal is! Amelyről majd az Istennek kell, hogy számot adjanak…) “elzavarják”…! ( Ne felejtsétek el, hogy Úr Jézusnak is sokan ellentmondtak anno (is), de nem az volt a reakciója arra, hogy elküldte őket válasz nélkül…! Ahogyan az 1 Pét. 3,15 is mondja, hogy : Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:
      Egyébként tudjuk, hogy a figyelmeztetés jóindulatból történt , köszönjük. ( Csak közülünk többen, az “avatárból” is tudtuk, hogy ugyanarról a személyről van szó!)

      Isten áldjon!

    2. Se az igazságérzetemet, se a fórumszabályokat nem sérti, ha valaki több nicket használ. Mások is élnek ezzel a lehetőséggel, például te is: VÁRADI, MARTON.

      Itt ezen az oldalon, a hozzászólások tartalmára próbálunk reagálni, amit Wiiking esetében számtalanszor megtettem én is és sokan mások is. Szeretném azt gondolni, hogy a lapot az jellemzi, és úgy tekintenek rá, mint ahol bármilyen kérdést fel lehet vetni, és akik úgy gondolják, hogy tudják a választ, ezt szeretetben meg is adják. Az életben nem csupán fekete-fehér helyzetekkel állunk szemben: hívő keresztények kontra ateisták vagy keresők, igazság szemben a hazugsággal. Sokkal gyakoribb, hogy az igazságot a majdnem igazságtól kell megkülönböztetnünk. Ha itt és most nem vagyunk képesek megbirkózni keményebb kérdésekkel vagy segíteni valakinek a kételyeivel, szétválasztani az igazságot a majdnem igazságtól, mi lesz később, amikor ?eljön az éjszaka és senki sem dolgozhat?? Ráadásul a Wiiking felvetéseire adott biblikus válaszok nagyon hasznosak lehetnek azok számára, akik esetleg máshol szembesültek már ilyen kérdésekkel, de nem tudták a választ.

      Amúgy pedig nem voltam még olyan élethelyzetben, ahol ne lett volna ?szerencsés egy bibliai idézet használata?.
      ?ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.? Ézsaiás 55:11

      1. Tisztelt Thea

        Mielőtt a félreértés szaporodna. Nem Marton vagyok, függetlenül, hogy ismerjük egymást. Ha úgy tetszik közvetlenűl és személyesen, de a lentiek is utalnak erre.
        Most, hogy közölted a szabályzatot, ami meglepett, végső soron tisztázódott, hogy felesleges volt írni.

  2. @ adrian
    július 24, 2014 8:28:36 du.
    Adrian , nekem mi jusson eszembe a Te avatarodról? 🙂

    1. … egyébként pedig Neked(és a T. Nagyérdemünek) szerettem volna kedveskedni ezzel a fényhordozóval! 😀
      Azért nekem is meg van a nyócosztályom(4elsö+4második!)
      Ördög, démon avatarral csak nem illik itt megjelenni! Igaz? “Öltözzünk” illendöen ha isteni igazságokat hasogatunk! Igaz?

  3. Tisztelt Forumozók
    Tisztelt Thea

    A weblapon van egy jellemtelen hamiskártyás, aki több nick név alatt ír kommenteket.
    wiiking – erickwiiking – erik
    Hozzászólásaiból a szándék nyilvánvaló. Bomlasztás!
    Ilyet a cionisták szoktak weblapokon csinálni a megosztás érdekében.
    A megtévesztő és becstelen megnyilvánulása a legalsó cikk kommentjeinél teljesen nyilvánvaló.
    Az illető a Vilaghelyzete.blogspot-on is szokott tevékenykedni. Értesítsétek az ottaniakat is, hogy tudják kivel van dolguk.

    Cikk : Japán módosította alkotmányát, hogy csatlakozhasson a globális drón fegyverkezési versenyhez
    Nick : wiiking
    Dátum : július 24, 2014 2:20:09 du
    Nick : wiiking
    Dátum : július 24, 2014 7:29:11 du

    Cikk : Globális azonosító rendszert a világnak
    Nick : erickwiiking
    Dátum : július 22, 2014 7:05:26 de

    Cikk : Hogyan bízhatjuk az állam tudósaira a kórokozókat?
    Cikk : erik
    Dátum : július 23, 2014 10:55:51 de
    Cikk : wiiking
    Dátum : július 23, 2014 7:47:19 du

    1. Kedves Thea.
      Annyi már biztos, hogy Svéd IP-vel rendelkezik ez a senkiházi álmagyar. Ha a honlap jegyzi a regisztrációnál, bejelentkezésnél vagy kommentnél a pontos IP számot, akkor legyél szíves küld el az email címre. A szolgáltatón keresztűl tudni fogjuk kicsoda és személyesen hol keressük.

      1. Függetlenül attól, hogy akarnám-e, nem tehetek semmi ilyesmit és a többi hozzászólónak is tilos mások adatait az érintett kifejezett engedélye nélkül közzétenni. Illetve, amennyiben mégis ezt teszi, az ilyen hozzászólásokat kötelességem törölni.

        Amíg egy hozzászóló személyeskedés nélkül kommunikál, engem ez vezérel: “Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:” 1. Péter 3:15

        1. Köszönöm Thea!

          Csak az “alulinformáltak kedvéért” (hogy ne kelljen sokat kutatkodni!) Megjegyzem : Kevés olyan oldalt találtam, ahol ilyen intelligensen kezelték volna a ” rossz-csontokat” 😀 /vagyunk néhányan. De, az Isten a világ bolondjait választotta, hogy megszégyenítse a bölcseket, …ugye? 😀

          Ha, ezt valaki bóknak tartaná, annak csak annyit : IGEN! Mert, nálam elsö az EMBER/keresztény, aztán jön a Nö/férfi!
          ” Dícsérjen meg téged más és ne a tennen szájad, …!” … és mindezekben sem vétkezék Hiob/Jób(erikwiiking) az ö ajkaival!

          ” …hányszor kell megbocsájtanom, … még 7x is?, ….még 77x is!”
          Thea!
          Hányadiknál tartok? 😀

    2. húha! Ez tényleg a szent lélek/szellem elleni bün!
      Hogy sikerült ilyen hamar rájönni? … a logikus magyarázat persze /nick nevek!/ ahhoz a két neuronodhoz már nem jutott el!

      Egyéb iránt, ugye tudod, hogy a személyiség jogokat sértettél(bár ez engem egyáltalán nem érdekel!), de ha keménykedsz akkor élek a törvény adta joggal és okozhatok néhány nem keresztényi percet neked/nektek(haverjaiddal együtt) !

      Egyenlöre nem süllyedek oda ahol Te/Ti vagytok, mert ott valóban ti vagytok elönyben!

      Istened(Jn. 8:44)áldjon meg téged! 😀

    3. Az nem tűnt fel,hogy mind a három nicknévhez ugyanaz az avatar tartozik?Egyébként iszonyatos erőfeszítésbe és kitartó munkába kerülhetett rájönni nektek(előlünk eddig sem volt rejtve),hogy erik+wiiking=erikwiiking. 🙂

      1. Köszi Édua! 🙂

        Most, hogy mondod/írod, …nekem is feltünt, hogy az Erik+Wiiking=Erikwiiking-gel! 😀

        Egyébként, mindenkinek állok rendelkezésére! Valós név?pontos cím?cipö méret? vagy egyéb inteam részlet? 😀
        … csak úgy kérdezzen, hogy megkedveljem! 😀

      2. Edua

        Nagyon szomorú, hogy ez egyeseknek eddig is nyilvánvaló volt azokkal szemben, akiket viszont megtévesztett.
        Ez lenne a keresztényi ? Elfogadható és követendő ? Hol találom meg a Bibliában, hogy a csalókat támogatni kell ? Mit képviselsz ezzel ?
        Mit szólnál hozzá, ha veled vagy a gyerekeddel szórakozna egy ilyen jellemtelen ? Te is egy mélyen vallásos vagy, aki addig Bibliázik, amig mással történik ?

  4. Kedves Thea!

    Fukushima ma és holnap! Azt hiszem -ha már Japán!- akkor érdemes felszínen tartani a témát! Hisz globális a baj!

    “Meddig még Istenem?” 🙁

  5. Kedves Thea ! Ne haragudj és ne vedd számonkérésnek, de nem értem mikor mindenki a Gaza-i és ukrajnai helyzetről beszél, teszem hozzá joggal, nem beszélve a konteós honlapokról, miért nem lehet valami témába vágó cikket ide tenni ? Sajnos ez cikk egyenesen gyenge és érdektelen (mondom ezt én úgy, hogy haditechnikai guru volnék vagy mifene), ahhoz képest amilyen téma az utcán hever ! Még egyszer elnézést a kritikáért. Ha kell összegyűjtök pár dolgot. Üdvözletem

    1. A válaszom ugyanaz, mint korábban. Arról teljesen értelmetlen írni, hogy ki a felelős, ki lőtt többet, stb., a miérteket pedig sokszor megtárgyaltuk már.
      És nemcsak Gázában és Ukrajnában ölik az embereket. Több tucat országban naponta halnak meg keresztények a hitükért.
      Hidd el, figyelem a híreket, imádkozom a szenvedőkért, de még egyetlen írást sem olvastam ezekben a témákban az elmúlt hetekben, amit érdemesnek tartanék a megosztásra. Ez persze bármikor megváltozhat, de jelenleg ez a helyzet.

  6. Hozzatennem mindemellett: Japan az egyetlen olyan orszag, amely az idei ev vegeig olyan helikopter hordozo cirkalokat allit hadrendbe, melyekrol a vadonat uj amerikai F-35-os gepek is kepesek helybol felszallni…

    1. Szia,
      Ha nem tévedek, az Oroszország ellen kiszabott szankciók közepette, a franciák(értsd az egyik legfontosabb NATO tag) már a második helikopter hordozó hadihajót kell átadniuk októberig Putyinéknak. A szerződés kötelezi őket you know. Ha nem tejesítik 1,1 trillió eur. kell visszafizetniük az oroszoknak.
      Arra a hadihajókra, elvileg, nem azok az egymotoros méregdrága amerikai fostalicskák fognak leszállni, hanem valami más, de attól még azok is alkalmasak lesznek arra, ha úgy “alakulnak” a dolgok, hogy az ostoba NATO-s katonák is hősi halált haljanak.
      Egy vicc már ez az egész kupleráj…..

      1. Szia!

        Nos a helyzet meg ennel is osszetettebb. Ha az USA-Japan tengely nem mutat fel erot a tersegben, akkor Kina most mar inkabb elobb mint utobb rekviralni fogja a vitatott szigetcsoportot, akar erovel is.
        Amennyiben ez megtortenik (egy gyenge NATO ejnye-bejnye kisereteben), akkor az gyakorlatilag szabad utat enged politikailag az oroszoknak, hogy Kelet-Europaban terjeszkedjenek, immar katonai erovel is.
        Ne legyenek hiu abrandjaink, a jovo heten bevezetendo “EU szankciok” a paksi beruhazas anyaceget is erintik – azaz a szankciok bevezetesevel a paksi bovites nem lesz megvalosithato. Az oroszok nem fognak orulni, es ha nem megy szep szoval, majd talan megoldjak a kelet-europai teruletek rekviralasaval.

        A franciak es a nyugat “gazdasagi folenyet” jol mutatja, hogy a ket hajo at nem adasa eseten elszenvedett veszteseg nemzetgazdasagi csapast jelentene Franciaorszag szamara – azaz allamcso kozeli helyzet allna elo.
        2 hajo mindossze…
        Mikozben a “kozepkori” masodik vilaghaboru idejen tizesevel ontottak a gyarak ezeket a hadihajokat.
        Duborog a gazdasag…

        1. SHarky!
          Na, látod! Jól látod! 🙂 Egy “tetszikelés” tölem! 😀

        2. Vajon miért ez az, ami elsőre az eszembe jut erről az avatárrol?
          “And no marvel; for Satan himself is transformed into an angel of light.”
          azaz,
          “Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.” 2. kor.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend