Forrás: Zerohedge.com
Ha egyetlen módszert kellene választani az ukrajnai helyzet súlyosbítására, az pontosan az lenne, amitől Oroszország óva intette a NATO-t, ami nem egyéb, mint a környező országok NATO jelenlétének növelése. Éppen ezért igencsak furcsa, hogy a NATO pontosan ezt tervezi, elvileg a ?kelet európai tagállamok megnyugtatása céljából?, írja a Guardian.
A NATO területek keleti szegletében folyó katonai jelenlét megerősítése több légi megfigyelést, több hadihajót a balti- és földközi-tengereken és több Kelet-Európába vezényelt csapatot jelent.
A NATO mozgósítás részeként átirányítják a jelenleg Szomália partjai közelében, a kalózok féken tartásán dolgozó hadihajókat a Földközi és Balti tengerre. NATO tisztek elmondása szerint a részleteken még dolgoznak.
Philip Breedlove tábornok, a NATO erők európai főparancsnoka azt mondta, hogy több tagállam is felajánlotta saját szárazföldi csapatait az akcióhoz, és hamarosan megteszi javaslatait a mozgósítások pozícionálására. Breedlove elmondta, hogy a helyzet több mint egyszerű válság, hozzátéve, hogy ?a NATO számára ez több annál. Ez egy paradigmaváltás.?
Mondanunk sem kell, hogy Oroszország olvasatában ez mindenképpen ellenséges lépésnek számít a nyugati hatalmak részéről, éppen ezért Breedlove sietett megjegyezni, hogy ?megkísérelte a lépésről értesíteni az orosz vezérkari főnököt, Valeri Gereszimovot, hogy elmagyarázza, a mozgósítás szigorúan védelmi természetű, de nem sikerült elérnie.?
Remélhetőleg azért hagyott egy hangposta üzenetet, amiben elmagyarázza, hogy az Oroszország körüli katonai mozgósításokat nem szabad támadó manőverként felfogni.
Az időzítés sem lehet véletlen, hiszen ma kezdődik az ukrán válsággal foglalkozó nemzetközi megbeszélés Genfben, így a lépéssel a NATO valószínűleg nyomást próbál gyakorolni Oroszországra. Sajnos azonban Moszkva eddig nem fogadta túl jól a nyomásgyakorlást, és külső segítség nélkül is megtalálta a módját a helyzet eszkalálódásának.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet a lépés mögötti logika, John Kerry már megadta a választ: meggyőzni Moszkvát, hogy hagyjon fel Kelet-Ukrajna destabilizálásával és szólítsa fel a szeparatista csapatokat, hogy tegyék le a fegyvert.
Aki számára még mindig nem egyértelmű a NATO lépés mögötti szándék, ?brüsszeli EU tisztségviselők bejelentették, hogy a hét második felére a vízumtilalmi listán szereplő és vagyon befagyasztásra ítélt orosz állampolgárok listája bővülni fog. Az amerikai külügyminisztérium pedig jelezte, hogy kezdeményezni fogja a szankciók szigorításának koordinálását európai partnereinél, de csak a genfi tárgyalások után.?
?Ez nem fog a holnapi tárgyalások előtt megtörténni, de amennyiben Oroszország nem lép vissza, további lépéseket teszünk, beleértve a szankciók bővítését,? mondta Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
A tárgyalásokon részt vesz John Kerry, orosz kollégája Szergej Lavrov, az ukrán külügyminiszter és az EU-tól Cathy Ashton. Nyugati diplomaták nem sok eredményt várnak a tárgyalásoktól.
Harf szerint az amerikai követelések listájának élén az ukrajnai destabilizációs tevékenységek orosz részről történő felfüggesztése áll.
Ha esetleg Oroszország erről a hírről is lemaradna, mert senki nem tudta elérni az ország vezetőjét, Hollandia bejelentette, hogy vizsgálja annak lehetőségét, hogy F-16-os vadászgépeket küldjön Ukrajnába légi támogatásként, hogy ezzel ?enyhítsék az Ukrajna körüli válságot,? nyilatkozta a holland védelmi miniszter egy keddi tévéadásban.
?Bár szó sincs NATO katonai akcióról Oroszország ellen, szeretnénk látható támogatást nyújtani keleti szövetségeseinknek,? mondta a miniszter a Pauw & Willeman showban.
Narancssárga F-16-osokkal nehéz lesz nem látni a támogatást az biztos.
A NATO csapatok bővítése bizonyára eléri célját és Oroszország visszavonul. Amennyiben mégsem, csak találgatni lehet, hogy mit lép majd a NATO, ha visszavonulás helyett Moszkva további taktikai atomrakétákat telepít a lengyel határ mentén. Pusztán védelmi célzattal természetesen. Ezzel vajon rávehetik a NATO-t, hogy visszalépjen? Valami azt súgja, hogy nem.
Fotó: Wikimedia Commons
Na igen megint kell egy kis katonai elojatek,aztan majd amerika megint behuzott farokkal fog tavozni mint Syria vagy Egyiptom eseteben.
Narancssargara festettek a magasan repulo sasok ellen.A sasok ugyanis nem szeretik ezt a szint.Amikor a vadaszgep a hangsebesseg tobszorosevel utkozik egy nagyobb madarnak az mar egy jokora konek szamit.Akkor leesne ez a szupergep mint egy galamb…(csunyat nem akartam irni a vegere) :)))
Tisztelt Olvasók és ír(ogat)ók!
Sajnálom, ha néhály cizellált lélekben kicsit leporoltam néhány “szntséget”!
Mindenki mondja magáét, amit az igazságnak hisz! Magamat is beleértve!
Bocsánat, ha a továbbiakban nem reagálok semminemü “privát hitkérdésre”! Az ok nyilvánvaló! … és 80 hozzászólás is! 😀
Egy dolgra szerettem volna felhívni a figyelmet: arra, hogy ” …az utolsó idöben nagyobbá lett a tudás!” Köszönhetöen a netnek is! Ami hozza magával a LEHETÖSÉGET, hogy ösi/új tudásokat, észleléseket, tényeket és újfajta megközelítéseket váltak hozzáférhetövé!
Nekem ez igazi kihívás, … gondolom másoknak is! A “bünöm” csak az lehet, hogy mertem az így felhalmozott infót összerendezve megfogalmazni! Illetve megkíséreltem ezt!
NEM vagyok senki és semmi ügynöke! /Ezt némelyek nehezen értik meg! Sajnálom!/ NEM akarok senkit se kimozdítani hitéböl, kényelmi zónájából – én se ör?lnék neki, föleg, ha vki ismeretlenül akarná tenni -, de nagyon kényes vagyok arra, ha valaki a nyitottságomat félreértve olyan nyilvánvaló dolgokkal “bombáz” amit egy hittanos kisiskolás fejböl vág!
Aki érti, hogy a MAGyar azt jelenti MAG Népe annak nem kell magyarázni, … aki pedig elferdíti és következetesen/cinikusan MAGam-ként egyfajta túlfejlett egoként alkalmazza annak meg úgyse lehet magyarázni!
Az a tény, hogy ismereteimet a legkülömbözöbb forrásokból szereztem senkit nem jogosít kritikára, engem sem, hogy ne használjam ahogy én helyesnek ítélem! / Értem itt a katolikus hittantól JT kiadványain keresztül a MAG-yar östörténet(Szkíta) és a Szent Korona Jogrend/Alkotmány eddig feltárt és mindenki számára hozzáférhetö leleteit! Bevallom a kuriozomokkal sem maradtam adós, így a Syrius-i, Plejádi, Ananuki “csatornázott” infok közt ugyan úgy kalandoztam mint a ma “népszerü” ConTeo-k között! Ami nagyon is megragadott az a kvantum fizika újszerü és meghökkentö, de nagyon is logikus “Apokalipszise”/Feltárulása/Leleplezése!
Az idö, majd igazolja vagy cáfolja hitünket, igazunkat! Ámen
terjed a papgábori new-age, a manicheista neognoszticizmus rendesen…
Wiiking,
Már többször említetted ezt a “ŐSI TUDÁS” valamit. Hadd kérdezzem meg tőled, milyen tudásról van itt szó? Mi az amit régen tudtak(kik is?), de ma már nem tudunk, vagy nem tudnak az emberek. És mire használták azt a tudást?
Adrian!
Ha, komolyan érdeklödsz, akkor találsz sok-sok forrást!
Íme egy a sok közül: http://www.youtube.com/watch?v=_rGqrcHlSYY
Ezen az oldalon találsz még másokat is ízlésednek megfelelöt!
/ További oldalak, Világpanoráma-EchoTv, VN Tv- Jakab István, Szeszák Gyula, Jásdi-Kiss Imre, … és még sokan mások is kutatják/publikálják eredményeiket! / Google a barátod! 😀
Kellemes okosodást! 🙂
Szia THEA!
Köszönöm a választ, segítséget! Nem akarnám meglovagolni (mert már régebben megtettem magamban), de pont az ilyenek miatt tűnik nekem (bocsánat, de nem jut eszembe jobb példa jelenleg) “ember szagúnak” az egész. Olyannak, ami átlagos emberi szándékokkal átitatott valami. A kérdés lavina, ami már régen lefutott bennem, többek között ezeket tartalmazza: Akkor most bármikor lehet módosítani az iratot? A régi barbár időkben (most volt evolúció avagy nem volt…) nem olyan Isteni-emberi érzései voltak az embereknek, mint napjainkban? Tehát pl. egy rabszolgának? S mindezt Isten így látta volna akkoriban (ezeknek még jó lesz így??!!)? S ahogy haladunk a korral, módosítjuk a parancsokat? Egyébiránt: miért voltak akkoriban barbárabbak az emberek mint most, hisz időben lényegesen közelebb voltak az emlékekhez Istenről és a tőle való tanulásról? Szerintem egyértelmű, hogy Isten igazságai egyetemes és örök érvényű dolgok! Ezért nem lehet hozzátenni és elvenni sem belőle. Ezért múlhat el ég és föld, de az Ő beszédei nem. S én ezeket a dolgokat keresem, s innen-onnan csipegetem őket össze. A bibliából is. De egyikre sem építek (s építenék -érdemet sem látok erre amúgy) társadalmi csoportosulást, mert jómagam sem tudom az igazságot, hogy vállalhatnám fel mások életéért a felelősséget?! Én csak elmélkedek, amikor ráérek,s csak magamnak. További szép napot!
Szia Uhu!
Kérdezed: “Akkor most bármikor lehet módosítani az iratot?”
Nem.
Isten már az Éden kertjében megígérte az embernek, hogy elküldi a Megváltót. Az első szövetséget beteljesítette azzal, hogy elküldte Jézust, akin keresztül megkaptuk az Új és végső szövetséget. Jézus és Isten egy. Egyedül nekik van hatalma erre.
A helyzet az Uhu, hogy mindig visszatérünk a megváltás kérdéséhez és elmélkedhetsz életed végéig, ezt nem fogod tudni elmélkedéssel elérni. Mit veszíthetsz azzal, ha magát Jézust kéred meg a kérdéseid megválaszolására? Túl emberszagú neked? 😉
http://idokjelei.hu/2012/01/a-legjobb-felkeszules-a-jovore/ Én is hozzá fordultam és válaszolt.
Szia THEA!
Folyamatosan ezt teszem, de a magam módján. S eddig mindig válaszolt a kérdéseimre, pl. általad is. Meg összeesküvés videók által és véletlenül látott TV műsorok, hírek hallata által, s véletlen elszólások által, stb. Legalábbis én így élem át a dolgokat valahogy. De voltak álmaim is. S abban mindig van mellettem valaki, aki minden kérdésemre ad választ. De Őt soha nem látom. Egyszer álmomban egy hatalmas könyv volt a combomra rakva. Nem kellett lapoznom, mert mondta a valaki, hogy magától lapozódik és úgy is volt. Erre emlékszem az egészből csupán, sajnos… Szép napot mindenkinek!
Kedves UHU!
A legelső lépés Jézus el,- illetve befogadása, és utána ez érvényes:
Luk. 10,22 Mindent nékem adott az én Atyám: és SENKI SEM TUDJA, KICSODA A FIÚ, csak az Atya; ÉS KICSODA AZ ATYA, HANEM CSAK A FIÚ, ÉS AKINEK A FIÚ AKARJA MEGJELENTENI.
A keresés, és zörgetés bizony szükséges. Mert az is meg van írva, hogy sokan fognak tévelyegni, és nem tesznek fel több kérdést , ha olyan választ kaptak, ami számukra a “megfelelőnek” tűnik!
1 Tim. 4,1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
Helló Mindenki!
Kicsit csavarnék a dolgon.
Emlékeim szerint mindig a különcök nézetei lendítettek a dolgokon és merev ellenállásba ütköztek a szervezett vallások falain. Nos ebből kiindulva ismét elmélkedésbe estem és ez az eredménye:
Mi van akkor, ha nem nekem kell megtérnem, hanem Nektek kell figyelmezni az én (mi) szavainkra?
Ezzel kapcsolatban van egy kedves viccem, amely régi, de mindig aktuális: Egy pap prédikálja a világvégét, mely vízözön formájában fog megtörténni. Aztán jön is a víz. A pap az oltár előtti asztalra áll, mert már olyan magas a vízszint. Az emberek mennek hozzá csónakokkal, s mondják neki, hogy jöjjön atyám és megmenekül. Mire a pap mondja nekik, nem gyerekeim, Isten megmondta, hogy megment, menjetek nyugodtan nélkülem. Az emberek elmennek. A víz tovább nő, a pap a harangok között van már. Az emberek ismét odamennek, de a pap hajthatatlan, Isten meg fog menteni, hagyjatok magamra nyugodtan. OK, az emberek elmennek. A vízszint csak emelkedik, a pap a torony tetején kapaszkodik a keresztbe. Az emberek ismét odamennek, de ismét a pap nélkül távoznak. A víz tovább nő, a pap megfullad, s nagy dérrel-dúrral megy Isten elé és számon kéri Tőle, hogy miért hagyta cserben…?! Mire Isten mondja neki: De hát háromszor küldtem érted csónakot!!!
S hogy mindenkinek reflektáljak, mert Kapitányunkat kihagytam:
Én lennék a Egyesült Univerzumok (EU) védelmi szervezetének főnöke (Isteni megbízottja). 16 univerzumot tömörítő szervezetről van szó, s rengeteg univerzumot fel kell még tárnunk, gondolhatod, hogy nem unatkozunk. Jelenleg itt kell rendet tenni, mert fenyegető zavar támadt a minket körülölelő erőben. A első csapatok itt vannak, a középső védelmi gyűrű áttörhetetlen és az egészet lezáró külső haderőink minden kisugárzást lezárnak és figyelemmel kísérik a belső egységeket. A folyamat már elindult, megfigyeléseinket befejeztük, a jelentés elkészült. Az eredményeket mindenki tapasztalni fogja. 🙂 Nem sértésként írtam, mert honnan tudhatnám, hogy ki kicsoda, s nagy megtiszteltetés, hogy írtál nekem. De nekem igen élénk a fantáziám, szinte mindennap tudnék írni egy bestseller-t 🙂
Hát, itt nem emberek által szervezett vallás keretei közé hívunk, hanem Jézushoz személyesen!
UHU!
Örülök, hogy beindultak a dialektikus rakéták! 😀
Látom, hogy a 3D már téged sem elégít ki!
Ha, csupán a Biblia szerint vizsgáljuk az édeni történéseket akkor való igaz, hogy ellentmondást nem türö levezetést találhatunk. Az viszont tény, hogy vannak “hézagok” a kezdetek kezdetének dokumentálásában! / Az a “baj”, hogy én a kérdéskor már tudom a választ!/
Nekem, magamnak is el kell ismerni, hogy a Biblia zseniális/isteni!
Itt van pl. a Te dilemmád: “tudás fája” – ezt írja a Biblia: …a jó és gonosz tudásának fája!
Ez kissé más aspektus! Igaz!
Szögezzük le: valóban “tudás” volt a megszerezhetö érték. Az alapvetö kérdés azonban másra irányult – szerintem, ..ez a történet tovább olvasásából világossá válik -. KINEK VAN JOGA ELDÖNTENI és, hogy MI A JÓ(tudás) ÉS GONOSZ(tudás) !!! Teremtö Istené, avagy a SZABAD AKARATTAL rendelkezö emberé? (Mert, Isten az Ö képére teremtette az embert: vagyis szabadnak!) De, … és itt jön a “csavar” ill. nem is 🙂 , mert Isten nem gátolta az embert, hogy saját maga (?!)-azért az ördög besegített!:) – döntse el, hogy számára, mi a J?(tudás) és mi a Gonosz(tudás). Mint, ahogy Te is szemléltetted “áram, méreg, stb”!
DE, A DÖNTÉS FELELÖSSÉGGEL/KONZEKVENCIÁVAL JÁR! IGAZ?
Pl. ha, szemetet/trash food eszel, beteg leszel/meghalsz! Ok, okozat, …dialektika!
Mindennemü értekezésünket/kisdoktori disszertációnkat egy nagyon komoly hiányosság jellemzi! NEM VAGYUNK TÖKÉLETESEK! /Máris itt az újabb kihívás/kérdés: mi az, hogy tökéletes?/
Ádámék – állítólag, most fogadjuk el – tökéletesek voltak! Magyarán: teljesen tisztában voltak döntésük súlyával/következményével! Mi volt ez? Isten mondá vala: … ha esztek róla MEGHALTOK! A ravasz “öskígyó” pedig: NEM HALTOK MEG! … söt olyanok lesztek mint Isten! Hüha! Ez bizony komoly dilemma lehetett az öseinknek!
Ugye, nem is oly egyszerü leredukálni fehérre-feketére egy ilyen “látszólag” egyszerü történetet!
Ennek a biblia-univerzumnak ez csak a felszíne, az igazi mélységei amik évezredek óta municióval látja el az inkvizítorokat és áldozataikat, a másként gondolkodókat!
No, pont erre próbáltam utalni hozzá suttogásaimmal! A tiszta forrás vaj, hol és merre?
Mert, az évezredek alatt a hordozó közegen(zsidókon) milyen gellert kap(hat)ott???
… szóval, hogyan? …tovább!?
Én szinte hallom örömöd WIIKING 🙂
A jó és gonosz tudásának a fájáról való falatozással kapcsolatban: Ha mondjuk egy gyereket elviszünk egy bolygóra, ahol semmi mást nem lát a kezdetektől, csak a munkatábort. Az lesz a természetes közeg számára. Van egy fa (amúgy nem is értem miért van, ha ilyen veszélyes…), amiről nem akarjuk, hogy egyenek, mert megtudják az igazat (van mercis, pizzas, hamburgeres, csokoládés élet is=jó és van az, ahol élsz -munkatábor-= rossz). A legősibb tiltás, mert a legjobban félelemkeltő a halállal való fenyegetőzés. De biztos, hogy attól hal meg? Nem lehet, hogy attól, hogy elgurul a gyógyszer? Végül, ha megtudják a jót és rosszat. Nem valóban olyanok lesznek mint isten (aki ez esetben nem Isten, csak annak kiáltotta ki magát, ez rendkívül fontos inf.)? Tehát én itt arra gondolok, hogy a Biblia nevében volt már háború, kivégzés, igazmondás pl. bíróságon, népek kultúrák eltörlése, sok jobbágyból csináltak báránykákat vele, akik mindenüket odaadták a királynak és egyháznak adók formájában… Nem elegendő ez ahhoz, hogy legalább átgondoljuk mennyire hasznos? Mennyi hasznot hozott a népek fejére ill. kinek-kiknek hozott hasznot? Hangsúlyozom, polemizálok csupán!!! S nem ezen a weboldalon kellene, mert ez olyan itt, mintha kést döfnék az weboldalba, amit tényleg nem akarok!!! Én valóban csak elmélkedek a dolgokon! Az igaz, hogy a Bibliában teljesen normális módnak vélve szerepel a rabszolgaság tartása?
Isten nevében sok rossz dolgot követtek el és követnek el ma is. Ezt nem róhatod se Isten, se a Biblia számlájára.
Ezt képmutatásnak hívják és Jézus sem válogatta meg a szavait az ilyen emberekkel szemben.
Ami pedig az Édenkerti szabályokat illeti, nem gondolod, hogy Isten, aki a világot teremtette tudja a legjobban, hogy miként működhet a rendszer a legjobban? “Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: “Miért formáltál engem ilyenre?” Róma 9:20
Amit a bolygóra való ledobásról írsz sem igaz. Az embereknek nagyon sokféle kultúrája létezik, de akárhová mész, az emberi lelkiismeret sehol sem tér el jelentős mértékben. Az emberek lehet, hogy másképp öltöznek, mások az ünnepeik, van ahol babonásak, stb. De hol találsz olyan kultúrát, ahol a gyávaság, a csalás vagy az önzés erénynek számít. A lényeg tekintetében, mindegy, hogy hová születtünk, mert a szabályokat Isten a szívünkbe programozta.
“Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd,” Róma 2:15-16
Thea!
Azért én ismerek olyan népeket ahol alap a csalás, hazugság, lopás, erkölcstelenség/vérfertözés, … mondhatom?
” Isten ajándékai, a kiválasztottak” a rejtett eröforrások, a kaszton kívüliek, … kampósok és réti négerek parazita hada!
Vajon Kanaán lakóit, Sodomát, Gomorát Isten miért pusztította ki! …és még számtalan népet! Ök mivel voltak jobbak/rosszabbak mint más kultúrák???
Ugye nem is oly egyszerü csupán bibliai mércével mérni!!!!!!!!!! Emlékezz a bibliai idökben elkövetett – sokszor isteni felhatalmazással – pusztításra, gyilkosságra, vérfertözésre, … NA ne má! A tények makacs dolgok!
Wiiking konkrét példákat mondj, mert így összemosva nem sokra megyünk a vádakkal. Szerintem nagyon egyszerű bibliai mércével mérni.
“pusztítás, gyilkosság, vérfertőzés”
Köteteket írhatnánk erről, de azért vegyünk néhány példát:
1. vérfertőzés – Ez csak a mózesi idők tájékától volt tilos, Ádám idejében nem. Mindenki mindenkinek a közeli rokona volt.
2. pusztítás? Ki, mit, hol, mikor?
3. Gyilkosság – A Biblia cenzúra nélkül leír mindent, nem szépítget. Leírja a jó és rossz tettetek egyaránt. Leírja mennyire szerette Dávid az Urat és leírja azt is, amikor Úriást elteszi az útból, hogy a feleségét megkaphassa és megtudjuk mi a büntetése ezért.
A kánaáni népek esete más. Azzal kapcsolatban ezt ajánlom: http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/isten-erkolcsileg-alacsonyabbrendu-mint-az-ember-/2011-09-16/7491
Tisztelt Wiiking!
Ajánlom figyelmedbe az alábbi videót. Amelyben régészeti tények is bőven vannak, de félreértelmezések is.
Ősi idegenek VI. Az Anunnaki kapcsolat.
http://www.dailymotion.com/video/x1c0tmb_osi-idegenek-vi-az-annunaki-kapcsolat_school
Fontos!
Ebből mínusz “idegenek”, mínusz “Földönkívüliek”, mínusz “new age”. Ez a videó alapjában véve a bukottakról szólnak. De persze aki abszolút nem ismeri el a Szentírást, annak maradnak szimplán “idegenek”. Persze az én olvasatomban ez messze nem így van.
Mindehhez tegyük hozzá a Noé film bukott angyalait, akik “hősként” vannak bemutatva, és ezt is:
Anu (Ő a szóban forgó anunnakik vezére) “égisten” leányát, az Ő neve:
Lamastu
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lamastu
Kellemes társaság lehet……… Ezek mellett az általad említett Sumér, Etruszk, Szkíta, Ősi Indiai kultúrát is úgymond “tanulmányoztam”, és a Boszniai Piramisokat is, de gyorsan tegyük hozzá nem vagyok régész, ellenben roppant mód érdekel a téma. Ebből adódóan némileg van rálátásom a dolgokra, némileg. A politeizmus több ősi kultúrában mind róluk, a bukottakról szólnak, eltérő ábrázolásban. Ennek ez a lényege.
Tehát mindet összegezve. A bukott angyalok még most is a háttérből irányítják a Földi eseményeket titkos társaságok közbenjárásával. Vagy mondjuk úgy, a Földi kollaboránsok által.
Nincsenek sokan, de tudásuk bőven meghaladja az emberi képességeket. Mert alapjában véve ők is Isten teremtményei, és anno közvetlen Istent szolgálták, de elárulták. Ebből ered az emberi ésszel szinte felfoghatatlan tudásuk, amely leginkább a technológiára alapszik.
Visszatérnek majd, és sokan hódolni fognak nekik. Mert írva vagyon. Ezért is írtam oly sok esetben jelen oldalon, miszerint a gonoszt nem “középkori” felfogás szerint kellene értelmezni. Természetesen az én véleményem is csak egy vélemény, ráadásul szubjektív.
Annyi bizonyos Teremtő Isten csak egy van, ők viszont nem istenek, ez is biztos.
Remélem a videóért nem köveznek meg a hölgyek és urak jelen oldalon 🙂
Köszöntem.
Isten áldjon mindenkit!
Thea!
Konkrét példák? Te is említetted öket! Csak néhány eset: Lót és lányai eset, Absolom meggyalázta apja, Dávid ágyasát, Támár esete akit saját tesója eröszakolt meg, …
Hosszú lenne felsorolni – nem általánosítva – a választott nép(!?) olyan büneit ami “még a pogányok közt, sem volt szokás!”
Mégsem lettek totál kiirtva! Igaz? /Öregek, gyerekek, nök, söt még az állatok sem! Lásd Saul egyik engedetlenségét/harcát amikor Sámuel megrótta a királyt, mert az nem irtotta ki az ellenséggel(emberekkel) együtt az állatokat is! /
Nem tagadom, hogy voltak nemzetek, népek aki szörnyü dolgokat cselekedtek – emberáldozatokat mutattak be, össznépi “szent prostitúciót”gyakoroltak isten imádat gyanánt, de ezeket a dolgokat a zsidók, a kiválasztottak is gyakorolták! Igaz? Mégsem lettek gyökerestöl kiirtva, pedig rászolgáltak Isten szava/törvénye szerint!/ Kétszeresen is, mivel ök voltak a kiválasztottak, a szent törvények hordozói!
Thea!
A tények, makacs dolgok! Lehet magyarázni, de … Isten nem részre hajló, … Köszikla! Akinél nincs a változás, de még az árnyéka sem! Igaz?
Istennél nincs(?) KETTÖS MÉRCE! … VAGY , hogy is van ez?? Tudom, eretnek kérdések ezek! 🙁
Nézd meg a modern(?) történelmet! A “kiválasztottak” fajtajellege, prazita gondolkodása nem változott az évezredek óta, ma méginkább rákos daganat az emberiség testén! A testvér parazita – cigó – biologiai “fegyverrel” együtt!
Ez elég konkrét?
Mit gondolsz, miért vettem/veszem elö a józan paraszti eszemet ilyen indformációk után? Talán el akarnék kárhozni? Ez lenne a klasszikus isten-tagadás? Ugye nem gondolod komolyan, hogy ennyire mazochista, suicid lelkületü lennék?
Tudod, az nagyon megdöbbent, hogy “keresztények” rögtön azzal jönnek, hogy “ha, nem fogadod el a Bibliát az utolsó betüig – mert, a teljes írás Istentöl Ihletett, … a Szentlélek/Szellem által-, akkor elpusztulsz!
Na, ez nekem nagyon nem jön, be, de azt hiszem sokaknak sem!
Látod ezért kérdeztem, hogy “kik is a keresztények?” -amire a reakció, a mantra és a … ha, nem tetszik, akkor mész a pokolba! reakció!
Erre mondtam, én, hogy az ösi tudás – Szkíta, Sumér, Szanszkrit, …- lehet, hogy valami olyan titkot rejt amivel szembenézni sokan nem is akarnak! Vajon miért?
A TÉNYEK MAKACS DOLGOK!
Áldjon Isten!
UHU!
Azért ne szállj el túlságosan magadtól! 😀 A bibliai témákról nem túl elegáns úgy érvelni, hogy nem ismered az “átlagnál” jobban!
Nézd meg milyen vehemensen érvelnek – bibliai idézetekkel – a Hölgyek Urak!
Ezért ök a “saját pályájukon” verhetetlenek és csak óvatosan a szkepticizmus cinizmusával! Ez csak jó tanács!
NEM AZT HISZED AMIT LÁTSZ, HANEM AZT LÁTOD AMIT HISZEL!
Az én szlogenem: Ne hidd, csak tudd! – aztán az ismeret, hogyan épül be az teljesen szubjektív!
Saját – elrettentö 🙂 – példám legyen intö jel: Fundamentális pacifistából, lánglelkü haza tudok lenni! Mégis sikerült egyensúlyba hoznom a lelkem és tudok szeretet-rezegni/meditálni! Ezt a vallásosok imádkozásnak hívják, de a lényege, a hatása hasonló!
Én egy picit sem szálltam el magamtól. Már írtam azt is, hogy közel nem olvastam el mindent. Egyébként az én favoritom az Út és Erény könyve és úgy általában a kínai bölcsességek (de ebbe sem mélyedtem bele). De az sem elegáns, ha a Bibliára hivatkozva pl. üldözik a melegeket, közben ugyanabban a könyvben teljesen normális a rabszolgatartás formája! Ezt azért kérdeztem egyébként, mert nekem úgy mesélték, hogy egy külföldi TV vitában egy meleg jogi aktivista (amúgy ő “norm” beállítottságú) és egy pap vitázott, fejtette ki a véleményét. A pap a Bibliára hivatkozott, amikor is a beszélgető társa megkérdezte tőle, hogy melyik Bibliáról beszél. Arról, amelyik elfogadja a rabszolgatartást is? Erre nem tudott mit mondani a pap. Nos mivel én nem tudom, gondoltam ezen az oldalon tudják, így hát megkérdeztem… De ami tény: Egy szentnek vélt irat, ami Istentől való. Nem tartalmazhat ilyen dolgokat. Szerintem.
Uhu, Mózes a törvényt azokra az időkre kapta Istentől. Egy olyan korra, amikor voltak rabszolgák. A sok ezer mózesi törvényben vannak olyan szabályok, amik számunkra furcsák. Isten abban az adott korban próbált, az igencsak vad népek között élő izraeliták között rendet tenni. Nem azt mondta, hogy tarts rabszolgákat, hanem elmondta, hogy ha egy szolgával ez vagy az történik, miként kell eljárni, illetve létezett adós rabszolgaság. A Biblia korabeli rabszolgaság nagyban eltért az elmúlt évszázadokból ismert rabszolgaságtól. Az Új testamentumi időkben például voltak orvosok, ügyvédek és politikusok is, akik azt választották, hogy egy módos ember rabszolgáiként dolgozzanak, aki minden szükségükről gondoskodott. (Megjegyzem ma több furcsa törvény létezik a világon, mint bármikor valaha a történelem során.)
Jézus eljövetele azonban mindent megváltoztatott. Számunkra Jézus Új Szövetséget adott az Ő áldozatán keresztül, két parancsolattal, amik tulajdonképpen szigorúbbak, mint a régiek: “szeresd Istent és szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22:37-40)
“Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” János 13:34
És “aki a legnagyobb közöttetek legyen a ti szolgátok”!!! (Máté 23:11) Valószínűleg ez lehetett az, ami Isten egykori főangyalának nem tetszett….
Sziasztok!
Most, hogy kicsit (tehát nem a-z-ig) jobban átnéztem a weboldalt, még most sem tudnám eldönteni, hogy hol járok pontosan… Szeretném leszögezni, hogy még csak gondolatban sem áll és állt szándékomban senki hitét megkérdőjelezni, ebből eredően senkit sem szerettem volna megsérteni ! Én abban voltam, hogy amolyan igazságkereső weboldalon járok, a hozzám hasonló “tévelygőknek” eszmecseréjére, informálására kreálva…
Szép napot Mindenkinek!
És most mit gondolsz Uhu? 🙂
Mint az oldal készítője elmondhatom, hogy az oldal mindenkinek szól. Azoknak is akik megtalálták már az utat és azoknak is akik még keresik. Amikor már az Úton jársz, akkor is fontos figyelni, nehogy letérj róla, de a legfontosabb és legelső feladat, hogy rátalálj. Én csak afelé az Út felé tudnak vezetni, amin én is járok, és azt is gondolom, hogy ez az egyetlen út, ami elvezet a végcélhoz. A mellékutak is ebbe az Útba csatlakoznak be, de a végső célhoz erre kell rátérned.
“Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János 14:6 🙂
Szia Thea!
Per-pill mindent úgy gondolok mint tegnap. Az én utam a keresés, “utazás”. Én tévedhetek, mert senkit nem akarok meggyőzni nézeteim igazáról. Te nem tévedhetsz, hiszen meggyőződtél igazadról. Az elme becsapható, manipulálható (nem csak drogokkal, stb.), a csoda csak addig az, amíg nincs rá tudományos magyarázat, ami le tudja írni a történést (persze lehet, hogy vannak igazi csodák is). Egy fejlett, de rosszindulatú lény kihasználhatja fölényét és kikiálthatja magát istennek. Utána már csak arra kell ügyelnie, hogy hű alattvalói ne érjék el technológiai fölényét, ne tudják meg az igazat, stb. (nagyon jól illusztrálja a Csillagkapu c. film és sorozat). Én csupán erre gondolok. Ezt már nem tudom és nem is akarom figyelmen kívül hagyni.
Szia Uhu!
Írod: “Egy fejlett, de rosszindulatú lény kihasználhatja fölényét és kikiálthatja magát istennek.”
Jól látod! PONTOSAN ezt teszi. Nemcsak kihasználhatja, hanem ki is használja. Ezt teszi az Éden kertje óta és pontosan ez az, amire itt az oldalon figyelmeztetni szeretnénk minél több embert. Ha logikusan megvizsgálod a helyzetet, ez az elhitető “valaki” nem lehet Isten, hiszen mi a Teremtő Istenről beszélünk, aki a világot megalkotta, aki így nem lehet csupán a világunk egyik eleme, hanem felette áll.
Lucifer végcélja pedig rávenni az egész világot, hogy istenként imádja őt. Ez volt a terv a kezdetektől és erről szól majd az Antikrisztus uralma is. A választás pedig minden embernek megadatott, hogy kit imád (tekint Istennek).
Írod: “Utána már csak arra kell ügyelnie, hogy hű alattvalói ne érjék el technológiai fölényét, ne tudják meg az igazat, stb.”
Az alattvalói, étsd: követői, igencsak át vannak ejtve, ellenben Jézus, lévén maga Isten, hatalmat adott nekünk, akik az Ő fiaivá lettünk, Lucifer felett. Innen is tudhatjuk, hogy kivel állunk szemben. Isten mindenek felett áll, Lucifer és az övéi azonban kénytelenek engedelmeskedni nemcsak Istennek, de még Isten követőinek is.
Jézus “Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki.” és azt mondta, hogy “aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.” (Márk 1:27, János 14:12)
Üdv!
Értem és jól facsart. Mégis azt mondom, hogy valami nem stimmel… 🙂 Tehát szerinted is idegen lény, nem pedig démon?! Aki egy űrhajóval érkezett és sok-sok kultúrát meglátogatott, akik pedig fényhozó-nak nevezték (fura mód mindenfelé hasonlóan), mert tudást, gyógyítást, csillagászatot, stb. tanított. Amiért aztán megbüntették, kivetették maguk közül. Amíg itt Európában lapos volt a föld, addig Amerikában olyan csillagászatot ismertek, mint napjainkban! Ezt aztán fel is perzselték, mint azokat is, akik pl. UFO-t (mert az ördögtől való) láttak. Lehet tudatlanul végignézni, amint meghal a gyermekünk pl. tüdőgyulladásban, s meg lehet gyógyítani is. Most őszintén. Mi a rossz a tudásban, a “tudás fájáról falatozásban”. Én gondolkodtam már ezen. Egy okot találtam erre: éretlenség! Odaadom az áramot, aztán kínzásra használja… Felelőtlenség. DE! Mi akadályozhatná meg Istent (mindenhatót) abban, hogy amit felelőtlenül valaki odaadott az éretlennek, azt egy szempillantás alatt elvegye tőle (mint pl. egy gyereket sem engedünk méreg közelébe, de ha netán megesett a baj, akkor segítünk semlegesíteni a hatást, nem pedig kidobom a házból, hogy én megmondtam, hogy ahhoz ne nyúlj…)?! Istenről, a mindenhatóról beszélünk! Miért űzné ki a paradicsomból ezért azt, amit szeret (milyen ember az olyan, aki a saját gyerekét elűzi, s nem a saját kudarcát látja benne, amit inkább segíteni kellene megoldania)? Este elalszik, s törli a memóriáját reggelre. Ennyi, s kész. Ebből ekkora ügyet csinálni ill. Isten ekkora ügyet csinálna??! Szerintem kizárt. Mi van akkor, ha a paradicsom=munkatábor? S nem kidobtak onnan bennünket, hanem a tudás megismerésének hatására, mi törtük porrá az egészet? Nos ilyesmire gondolok a “nem stimmel” alatt. Én nem tudom, csak elmélkedek néha a dolgokról, s még csak lázadó sem vagyok. Amolyan kikapcsolódásként teszem.
Szia Uhu!
Már egyszer leírtam, bár lehet, hogy Wiikingnek, hogy amit itt fent leírtál az Sátán meghatározása Istenre.
Ő mondja azt, hogy Isten igazságtalanul cselekedett és gonosz. Miért pont neki hiszel? Ráadásul hűen magához, mivel ő a hazugság atyja, mindig keveri az igazságot a hazugsággal. Az Éden kertjében nem a tudás fájáról ettek. Ádám és Éva és leszármazottaik, nem voltak tudatlanok. Gondolj bele, hogy Isten személyesen tanította őket! Igen, volt az emberiség történelmében sok sötét korszak, és most is egy ilyen kezdetén állunk, de ez nem Isten hibája.
Én elgondolkoznék egy olyan sztori igazságtartalmán, amit egy lázadó dezertőr terjeszt és egyenesen a forráshoz mennék, hogy kiderítsem az igazságot.
Tulajdonképpen azt mondod, illetve azzal értesz egyet, hogy Isten tévedett és Sátán sokkal jobb isten lenne Istennél. Nem gondolod, hogy tud valamit, amit mi még most nem értünk? Én hiszem, hogy az ember bukásának fontos szerepe volt abban a tanulási folyamatban, aminek a földi életünk is része. Isten az, aki szeretné, ha tanulnánk, nemcsak tudást, de bölcsességet szereznénk. Amit Sátántól és a bukott angyalaitól kapunk, az konkrét célok elérésére csepegtetett propaganda.
“Boldog ember, a ki megnyerte a bölcseséget, és az ember, a ki értelmet szerez.” Példabeszédek 3:13
“Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.” I. Korinthus 1:21
Kedves Thea!
Má bocsi, de lektorálnék! 🙂 Ez a fránya tökéletlenségem nem hagy nyugodni!
Lucifer= Fényhozó/hordozó, Fényes hajnalcsillag, oltalmazó Kerub (Ezékiel próféta írásában) …ez még a bukása elötti neve és rangja! Ugye 1-et értünk? 😀
Sátánná=Ellenállóvá és Ördöggé=Rágalmazóvá lett amikor az édenben Istennek ellen állt és megrágalmazta! (Lásd: UHU-nak írottakat!)
Köszönöm, hogy segíthettem!
Áldott napot, .. wiiking a magyar/keresztény ember.
UHU!
Ez nem ér! 😀
Jaaaaaaa, gondolatolvasóként könnyü! 🙂
Én is ezt gondoltam 1söre amikor ide tévedtem! … de, türelmes vagyok, mert Thea legtöbbször jó érzékkel nyúl a témákhoz! Jól interpretál/vagyis kitünö “szó-szakács”! 😀
Ja, hogy e mellett még keresztény is??? .. na, ja, senki sem tökéletes! 😀 / Thea, pusszanton a kezedet!/
Áldott napot Véreim MAGyarok, wiiking, az ember
Szia Thea, bocsi WIIKING (de már nincs válasz opció feljebb…).
Én nem tartom gonosznak, amit leírtam és onnan valónak sem. Egyébiránt: Annak idején leegyszerűsítettem magamnak azt a kérdést, hogy mi a jó és mi a rossz, mert bizony amúgy csak nézőpont kérdése (a jónak a rossz a rossz, a rossznak pedig a jó a rossz, mert mindig kevernek egymás ellen). Jó=élni és élni hagyni, építeni, szeretni, stb. ; rossz=pusztítani, rombolni, stb. Én nem tudom felsorolni a 10 parancsot, de tudom, hogy Te igen. Minden rossz, ami annak az “ellenkezője”. Az összes parancs (vagy akár csak, ha egyet nem tartanak be közülük is) semmibevétele összességében bizalmatlanságot eredményez, a bizalmatlanság pedig csupa rosszat! Háborúkat, pusztulást, tehát nem sok jövője van a fertőnek. Innentől kezdve már csak azt kell vizsgálni, hogy ki toleráns, ki nem öl, ki nem parázna, ki nem hazudós, stb.stb. Nos az a jó vagy az a jobb, amelyiknél amelyikből többet talál az ember. S meggyőződésem: Isten ettől az egésztől sokkal hatalmasabb. Nem űz ki senkit sehonnan. S nem hadakozik senkivel. Egyszerűen azért, mert Ő a MINDEN!
Szia Uhu!
Már megint keverednek a dolgok.
Az igaz, hogy Isten minden. Az viszont már nem, hogy a jó és a rossz relatív. Igazából Isten nélkül teljesen értelmetlen jóról és rosszról beszélni, ugyanis, amint ítéletet mondasz valami felett, kijelentve, hogy ez vagy az “jó” vagy “rossz” egy mértéket használsz ezek megítélésére. Ez a mérték pedig, vagy aki azt megalkotta mindkettő felett áll. Istenben nincs semmi rossz. És tulajdonképpen a rossz nem is tud létezni a jó nélkül és nem egyéb, mint elromlott “jó”. Mi most egy ilyen elromlott világban élünk, de hamarosan megtapasztaljuk (rajtad áll, hogy te is), hogy milyen, amikor minden jó.
A toleranciával vitatkoznék. Például mennyire tolerálnád, ha a kisgyereked, dacolva az akaratoddal szeretné megtapasztalni, hogy milyen lelépni az ablakpárkányról vagy belenyúlni a konnektorba? Éppen ezért a mai még elromlott világban Isten kénytelen hadakozni a gonoszság ellen. Ezt leginkább rajtunk, embereken keresztül teszi, mert lehetővé tette, hogy az emberek a jóság helyett a gonoszságot válasszák. Legalábbis egy időre.
Isten a mennyországból sem űzne ki senkit. Sajnos maguk az emberek döntenek úgy, hogy Isten nélkül kívánnak élni. Tehát saját magukat zárják ki. 🙁
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16
Thea, UHU!
Egyre jobban élvezem – na persze, csak a keresztényi normákon belül 😀 – az újabb “gyöngyszemeket”!
Thea! – csak tisztelet és keresztényi szeretet hangján – Jó/rossz, abszolut/relatív megítélése, igen izgalmasra sikeredett!
Mire gondolok?
Lásd, Isten az ember teremtésekor is azt mondta: Ime! Minden igen jó! Igaz?
Mégis a gyümölcskóstoló után, fügefa leveleket aggatának magukra! Miért is? Pedig a meztelenség volt a jó/isteni! Mégis, mind-e mai napig a pöreség/naturizmus(vissza a forráshoz az isteni teremtéshez) mégis “bünös/rossz” ! Én most nem a hedonista/perverz viselkedésre godoltam, hanem pl. a naturistákra! Pedig a nyelvünkkel(ami tüz a mi tagjaink közt-by Pál apostol) sokkal több bünt követünk el! Igaz?
Ez itt és most, csak egy példa volt a jó vs rossz érzékeltetésére, minden kekeckedés nélkül!
“Amikor a jót a megismerik, felbukkan a rossz is.” Ez is egy idézet (emlékezetből, tehát lehet nem teljesen pontos). Nem ítéletet mondok, csak kategóriát és csak polemizálva a dolgokon. Az nem tolerancia kérdése, hogy engedem-e a gyereknek, hogy lelépjen az ablakpárkányról (de az fontos, hogy nem az akaratommal dacol, hanem a szeretetemmel, s mindjárt más megközelítésből történik a nevelés is). Az már igen, hogy pl. elnézem a szomszédnak, hogy zenét hallgat, ő pedig nekem, hogy aludnék… Én fel nem foghatom, hogy mi szüksége lenne hadakozni. Egyrészt mert csak pislant egyet, s volt-nincs valami, másrészt pedig semminek nincs jelentősége. Ő végtelen, térben és időben. Ha 15 milliárd évet élnénk, az is csak egy porszem az egészből. Semmit nem tudunk károsítani, mert gondol egyet és átalakul. S azt se fogjuk tudni, hogy voltunk egyáltalán. Amikor én Mindenhatóra gondolok, nekem ilyen dolgok jutnak az eszembe. S végül a halál a megváltás. Persze már olvastam olyanról is, hogy igazából meg sem kellene halnunk, csak egy ide tévedt faj génmanipulációja miatt halunk meg (aminek nyoma látható mindenkinek a lába közötti varraton, mert hogy onnan lett génsebészettel eltávolítva a vakbelünk kivezető nyílása, ahol addig eltávoztak a halálunkat okozó méreganyagok, s fontos, hogy szenvedjünk, mert akkor több bioenergiát termel a testünk, amit ők pedig lecsapolnak a hold, mint mesterséges objektum túlsó oldaláról a Földet körülvevő biomágneses térből…) 🙂
BESZÉLGETÉSEK
ISTENNEL
? szokatlan párbeszéd ?
Első könyv
Neale Donald Walsch
1995
2000
2005
http://szabadgondolat.files.wordpress.com/2012/03/neale-donald-walsch-beszelgetesek-istennel-elso-konyv-1.pdf
Az Egység Egyeteme
http://rejtelyekszigete.com/tanitok-erdekes-emberek/az-egyseg-egyeteme/
JÉZUS TANÍTÁSAI
http://www.fenyorveny.hu/2014/04/jezus-tanitasai.html
Jézus nem a legnagyobb tanító,hanem a Krisztus, az élő Istennek Fia,(Mát. 16,16),a világ világossága(Ján.8,12) káromlás egy ilyen sötét erők uralta okkult oldalra tenni!
Ugyanmár! Senki nem veszi komolyan már a NATO kutyákat! Hollandia ragyogó F-16-i megtapasztalják milyen a Pantsir S2 légvédelmi komplexum, s ha ez nem elég tessék kérem utána járni mi történt az elmúlt napokban a US Donald Cook legénységével akik a Kaszpi tengeren töltötték napjaikat, mignem összefosták magukat, a SU-24-s ( vagy k ) láttán ami(k) szimulációs támadást hajtott végre. ( ez csak egy romboló nem pedig anyahajó). A lényeg az hogy mig szokás szerint a nyugati média lehazudta megint a csillagokat az égről, ez a hajó valóságban visszavonult. Az ukránok szerintem kezdik észrevenni hogy nagyon palira vették őket és s kijevi illegitim kormány sem jobb mint az eddigi.
IS:IS portál aktiválás * 2014.04.20/2014.04.21 (Hungarian)
https://www.youtube.com/watch?v=7pJ1ng_1rN0
“Istennő-Örvény energia”, a “Nagy-Attraktor energia”, “Izisz istennő”, “Szakrális spirál tánc”, Plejádiak UFO-kban…..holy crap!
hogy akadtál erre a marhaságra? https://www.youtube.com/watch?v=7pJ1ng_1rN0 talán it küldte?
Húsvétkor.
Ne tegyetek ilyent, komolyan. Ne csináljátok, mert nagyon nagy baj lesz belőle.
Nem akarok idézet-gépágyút beindítani, de muszáj az Írásból szedett versekkel is figyelmeztetni Titeket a varázslás veszélyeire:
“Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”
Sám 15,23
“És mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességökben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod.”
Ézs 47,9
“És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.”
2Krón 33,6
“És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.”
Jer 14,14
Az Úr mindig tiltotta a varázslást és azok vadhajtásait.
A világ sorsa Isten kezében van, nem szabad az ellen menni. Van egy feladatunk az életünkben, annak kell megfelelni, azt kell betölteni, nem véletlen hát, hogy az ilyesmik tiltólistán vannak: csak tévútra visznek, összezavarnak.
Ismétlem még egyszer, Sándor: ne csináljátok, mert baj lesz belőle.
Csak egy rövidke kérdés: Melyik Istenröl beszélsz ill. melyiket képviseled! ( Ugyan is több millió isten van, …nézd el ha nem sorolom névszerint és abc sorrendben!)
“Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” János 1
Az iSTENEK, akikről te beszélsz csak szeretnének azok lenni. Bukott angyaloknak hívják őket, és éppen úgy csak teremtmények, mint az ember. Amúgy mit tettek érted?
Köszönöm, Thea 🙂
Első lányos zavaromban hirtelen nem is tudtam mit írni. >Hogy-hogy melyik, hiszen egy van…<
Thea!
Na, jó! A kérdés továbbra is nyitott! KI AZ ISTEN? a Bibliai zsidók Istene?
Értem én, hogy nektek (kereszténeykenek/Krisztus követöknek) kristálytiszta az Isten személyének kérdése! No, de mi van a világ nagyobbik felével(több mint 6mrd! emberrel)? Számukra legalább annyira tiszta az ö “istenük” kiléte/személye!
Mindez újabb kérdést indukál bennem! A nagyszámok Törvényét? Mi volt a kereszténység elött? …szóval, próbáljátok megérteni, hogy nekem nem elég nézni, látni is szeretnék! Világosan látni! Ez nem olyan mint ” Szereted -e a spenótot?”- kérdés.
Bár elismerem, hogy a csecsemökori(értsd: nem tudatos isteni életútra predestinálás) rákeresztelés, nem tesz automatikussá kereszténnyé senkit ! Tovább megyek, Jézus 30 évesen keresztelkedett, vált Krisztussá, …addig ki?/mi? volt Ö?
Szóval, izgalmas kérdések ezek! Igaz?
Áldott napot kívánok Neked/tek, … csak egy ember
Wiiking!
Nem marad más hátra számodra, mint a személyes ismerkedés. 😉
Egyszerűbb, mint gondolnád és végleg minden kétséged el fog szállni.
Ez nemcsak izgalmas kérdés, hanem a legfontosabb kérdés, amiben nem lenne jó tévedni.
Az emberek sok mindenben hisznek, de igazság, mármint, ami Isten személyét illeti, csak egy van. Mindegy ki mit hisz.
http://idokjelei.hu/2012/01/a-legjobb-felkeszules-a-jovore/
Kedves és tisztelt Thea!
“Az iSTENEK, akikről te beszélsz csak szeretnének azok lenni. Bukott angyaloknak hívják őket, és éppen úgy csak teremtmények, mint az ember”
Ez ebben a formában pontos.
Amúgy mit tettek érted? Ezt a kérdést tetted fel wiiking fórumtársuknak. De szerintem semmit. Szimpla illúziót. Wiiking fórumtárs is bizonyára jó ember.
http://www.youtube.com/watch?v=k91nqLluZJo
+
http://www.youtube.com/watch?v=kO9Q9FDWLqo
+
http://www.laprensa.hn/media/fotogalerias/377494-280/el-papa-francisco-en-brasil?mainImg=19
De, és ismételten, de lehet csak jómagam látok ezekben a dolgokban analógiát kedves Thea.
Azért ez remélhetőleg nem nagy probléma. Teremtő Isten csak egy van. A bukott angyalok elnevezés pedig nem véletlenül többes szám, ezt leginkább Wiiking fórumtársuknak üzenem.
Kedves Zsolt!
Remélem Wiiking értette, amit írtam. A kérdéshez szerintem a jóságnak nem sok köze van. Wiiking lehet a legszentebb életű ember a világon, akkor is szüksége van megváltásra, és az általa említett “istenek” ezt nem képesek megadni neki.
EGY Isten van csak,aki mindent teremtett és aki úgy szeret minket,hogy az Ő egyszülött Fiát adta értünk,hogy örök életünk legyen Őáltala.:
“Csak egy Isten van, és nincsen kívüle más.”( ?Márk. 12,32)
“Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;
Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.1 Kor. “(8,5.6.)
“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.Ján. “(3,16)
És ez is Ő:
“És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
?És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. ?És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. “( Jel. 20,11-13)
Edua!
Ugye nem sértödsz meg, ha azt mondom, hogy a “mantráid” (értsd: pozitív kicsengésü jelzöként mondom!) bármily meggyözönek tünnek is, mégsem érzem, hogy ezzel ad hoc segíteni tudsz olyanoknak akiknek “a hit a remélt dolgok eröteljes várása és a nemlátható dolgok értelmes bizonyítása” Zsid 10:1 …és itt a nyilvánvaló(józan paraszti ésszel felfogható=logikus) bizonyításra gondolok!
Lásd az elözö hsz-ben, Thea-nak írt egyik(sarkalatos!) kérdésemet/felvetésemet!
Szóval, szívesen hallgatlak!
Jó,akkor megpróbálom a saját szavaimmal.Az az Igaz Isten aki mindent teremtett,és aki az Ő fiát elküldte,hogy általa üdvözítse azokat,akik hisznek Őbenne.Istent megismerni csak Jézuson keresztül lehet .Ha tényleg szeretnéd tudni,hogy az Ő Atyja-e az Igaz Isten,akkor ismerd meg Őt és minden kérdésedre választ kapsz.
” Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is;”(Ján. 14,7) Ha Jézust megismered,megismered az Ő Atyját is és akkor saját magad győződhetsz meg arról,hogy Ő-e az igazi.
A bizonyíték pedig ez:Ő az egyetlen Isten,aki mindenható,aki válaszol az imákra,és aki szeret.
Édua!
Nem szeretnélek megsérteni, de csak ismételni tudom magam: NEM ISMERETBELI HIÁNYOSSÁGOM VAN!!! Olvastam a Bibliát!
Gondolj bele: ha, én kezdenék el idézgetni “szaktekintélyeket”, kutatási eredményeket, filozófiai értekezéseket az Téged meggyözne?
Mint mondottam volt, ha nem lehet kérdéseket feltenni és végig gondolni más alternatívákat, akkor parttalan lesz a beszélgetés!
Azt érzem, hogy Te azt hiszed, mindenkinek KÖTELEZÖ elhinni amit mások írtak le, mégha azt Isten Igéjének nevezik is! És itt van a dolog lényege: megkérdöjelezhetetlen minden ami szerinted nekünk – embereknek – íródott! ..és csak egy ösi forrás létezik!
Én ezért is érzem azt, hogy az Isten/Teremtö/Univerzális Tudat – kiknek kinek spirituális fejlödési szintje szerint -, nagyon is “felnöttnek” tekint és megengedi, hogy gondolkodjunk, kérdések tegyünk fel! Gondolj Jézus tanítványaira! …vagy Ábrahámra aki “alkudozott az Istennel” Sodoma esetében!
Kérlek, ne ess abba hibába, hogy szegregálsz, mert mantráid-ra nem reagálnak úgy ahogy Te szeretnéd!
Hagyd meg a ” lélek szabadságát” ahogy Isten/jézus is tiszteletben tartja!
Thea!
Miért hiszed, hogy luicuferánus/illuminati tanokat hírdetek???
Ugye, nem kell magyaráznom mi a dogma? Ha, nem kérdezhetek és mindent el kell fogadnom, akkor hol a szabad akarat? Isten nem bio-robotot alkotott! Az én szkepticizmusom nem Isten/Jézus személyét, szándékát, szeretetét kérdöjelezi meg, hanem a betü “tévedhetetlenségét”! Ismerem a zsidók ókori és modernkori történetét! Na, ezért vagyok “egészségesen szkeptikus”!
Remélem így világosabb az észem-szívem vívódása!
Áldott napot!
Semmit sem kötelező elhinni.Csak egy igaz Isten van,az összes töbi mögött a Sátán áll.Pont itt mutatkozik meg a szabad akarat,hogy annak hiszel akinek akarsz.Istent vitán keresztűl nem fogod megismerni,csak személyes tapasztalat alapján. Nekünk ez a meggyőződésünk,ha mást szeretnél hallani,akkor nem a keresztényeket kéne kérdezned.
Ábrahám ismerte Azt akivel alkudozott.
A Bibliát szkeptikusan olvasni nincs értelme,mert hit nélkül érthetetlen.
Viszont van megoldás, útmutatás, Sándor:
“Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.
Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések,
Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.
De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Az ilyenek ellen nincs törvény.
Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.”
Gal 5,16-26
Pál testvér! 🙂
Látom 100%-ban biztos vagy a hitedben! Tartson Isten ebben!
Gondolom, szeretnél segíteni másoknak az üdvözülés útjára lépni? Elárulnád miért szeretnéd?
Mondom a kérdésem okát! KI(K) AZ IGAZI KERESZTÉNY(EK)?
Érdeklödéssel hallgatlak! Légy meggyözö és a szeretet vezesse kezedet! 🙂
Egy mondat jutott eszembe: ” Keresztényeket/Krisztusi értékek örzöit, gyakorlóit / a “pogányok közt keresd! ”
Lehet, hogy szentségtörö vagyok, de ez az idézet egy olyan szájából hangzott aki tanúja volt a katolikus/keresztény spanyol inkviziciónak és a közép/dél amerikai indiánok barbár kiírtásának!
…és ez csak egyetlen epizód az “Isten nevében!” elkövetett bünöknek! Ugye érted a paradoxont?
Nem akarom Paaltól elvenni a válaszadás elsőbbségét, de válaszára várva elolvashatod Máté evangéliumának 23. fejezetét a 13-33. versekig.
Thea!
Nem igazán értem ezt a személyes találkozást! Ennek azért van némi gyakorlati akadálya! 😀
Nekem ez a “svédasztalos vallás-gyakorlat” nem jön be! 🙁 Nem hiszem, ha Egy Isten van akkor annak ne lenne valamiféle elvárása minden emberrel szemben! Biztos, hogy a Biblia az egyetlen ” Használati Útmutató? ”
A ” szenteltessék meg a Te neved” is nagyon zsidó-istenre hajaz!
Sok (látszólag érthetetlen) ellentmondást látok az Ó- ill Új testamentum között!
Kétségtelen, hogy a Biblia tartalmaz örök igazságokat, de több ezer éves fennmaradása során rengeteg olyan zsidó jelleget sugárzott ami mind e mai napig visszatetszést kelt bennem(is)!
Nem hiszem, hogy csupán bibliai idézetek ajánlgatásával meg lehet gyözni bárki is, mert akkor a többezer éves létezése, a milliárdos példányszáma és az olvasottsága mára már mindenkit “kereszténnyé” alakított volna!
Öszintén szeretnék érveket, logikus, egyetemes levezetéseket hallani ami nem csak, “ha nem tetszik/fogadod el, akkor elkárhozol” fenyegetés lenne, hanem arra épülne ahogy Jézus tanított! Pedig Ö aztán Igazi Mester volt, … s mégis még az utolsó vacsorán is arról vitatkoztak a tanítványok, hogy ki a nagyobb köztük! 🙁
Mindig azt éreztem az ilyen emberekkel beszélgetésemkor, hogy érzelmileg akarnak presszionálni, lelkiismeret furdalást okozni!!!
… s még számtalan eset bizonyítja, hogy akárhány/akármilyen “kereszténnyel” beszéltem az mind azt eröltette, hogy az övé(k) az igaz és az összes többi hamis!!! Hány keresztény felekezet, szekta is van? Mindegyik a Bibliából idéz, hivatkozik és érvel ! .. és ezek csak keresztények! …és mi van a többivel? Ök ad acta a pokolba vezetö úton járnak???
Wiiking, nem tudom ki mivel fenyeget téged, de nem én voltam és a Biblia sem ezt teszi. Nem győzködni próbállak, de a kérdéseid alapján látszik, hogy nem tudod mit higgyél és szeretném elmondani saját tapasztalatom alapján, hogy a válasz megtalálása nem nehéz.
Nem is arra kérlek, hogy a Bibliát fogadd el. (Az ráér 🙂 ) Azt próbálom mondani, hogy ha feltételezzük, hogy Isten létezik, akkor azt is feltételezhetjük, hogy nem okoz neki gondot megmutatni magát az Őt keresőknek. Tehát mielőtt teológiai eszmefuttatásokat kérnél az itt kommentelő hívőktől, miért nem kéred meg magát Istent, hogy segítsen neked megismerni őt? Én ezt tettem és válaszolt. 😉
(A kritikák, amiket megfogalmazol nagyjából egyeznek a luciferiánus elit véleményével. Nekik miért hiszel? Miért ne mennél egyenesen a forráshoz? Egy jó kutató ezt teszi. Nem másodkézből és semmiképpen sem kizárólag a vizsgált “személy” ellenségeitől szerez információkat.)
Kedves Wiiking!
A világ fiai, akik nem ismerik az igaz Istent, sokszor emlegetik az ökomenikus I(istent). Azt a nézetet vallják, hogy Isten csak egy van. Vannak országok, ahol Istent Allahnak, Buddhának, Krisnának, vagy más néven emlegetik, (számomra ezek a nevek és felsorolások idegenek), de mégis ugyan azt az Örökkévaló Istent rejtik a nevek, és mindegyik (idegen) istennek nagy tanításai vannak.
A tanításokra való hivatkozásban talán még van is igazság, de kérdezem, pusztán csak a tanítások alapján megigazulhat-e akár egyetlen ember is? … Jahve törvényeitől Izrael igazabb lett?
(Minden ember tökéletlenségben, bűnben született, és tökéletlenségben, bűnben hal meg.
Mi emberek csak törekedni tudunk a tökéletességre, de magunktól azt elérni nem tudjuk földi életünk folyamán.)
Az, az állítás, hogy a különböző nevek egy ugyanaz istent takarnak, HAMIS!!!
– Egyik legjelentősebb eltérés, hogy az arab és pogány világ istenei közül egyiknek sincs fia, akit az istenség elküldött a földre, az embereket megváltani.
– Másik nagyon fontos eltérés, hogy az igaz Isten megjelentette az emberiség számára a jövőt, a történelmünket.
Kezdődött az egyik legfontosabb eseménnyel, a Megváltó születésével, kereszthalálával, feltámadásával. Folytatódott a kegyelmi korszak beköszöntésével, majd a kegyelmi korszak végével, Isten ítéletével, az 1.000 éves királysággal, valamint a Mennyei Jeruzsálem eljövetelével.
Mindegyik korszak, magára a korszakra vonatkozóan markáns, (semmivel össze nem téveszthető) jegyeket hordoz magán.
A “múltról” tudjuk, hogy Jézus megszületett, meghalt, feltámadott. Jézus valós létéről a “világtörténelem” beszél, akár elfogadja azt, akár elutasítja.
Gondolj csak arra, hogy (a zsidóság kivételével) magát az időszámításunkat is úgy jelöljük, hogy Krisztus előtt, vagy Krisztus után.
Tudjuk, hogy Krisztus halála óta hirdettetik az evangélium. (Aki akarja befogadja, aki nem elutasítja, – de már az egész világ tud Jézus váltságáldozatáról.)
A jelenben a kegyelmi korszak végét éljük. A bűn és az emberi lelkek sötétsége annyira mély, hogy még a “hitetlenek” is érzik, hogy ez így tovább nem mehet, mert vagy változás következik be a világban, vagy az emberiség elpusztítja saját magát is és a földet is.
Az Örökkévaló Isten a bűnnek ezt a mélységét is kijelentette számunkra a történelmünk folyamán. Sőt ígéretet kaptunk arra, hogy megmenti a földet és megtisztítja a bűntől.
Szemeinkkel látjuk a markáns jegyek beteljesedését. Ha ezek a hihetetlen jegyek is beteljesedtek, bizonyosságunk lehet és van, Isten ígéreteinek összes beteljesedése felől.
– Jézus feltámadásával az Eklézsia alakult meg! Krisztus Testének Élő Kövei! (Olyan EGYÉNI lelkeket takar, akik valóban hisznek Jézusban és követik Őt.
Ez nem azonos a különböző földi egyházak felekezeteivel!
A “földi egyházakban” nagyon sok a “báránybőrbe bújt farkas”, akik azért mentek oda, hogy ott garázdálkodjanak, és pusztítsák az Isten népét és lerontsák az “Isten hitelét”.
Döntő többségben az Eklézsiának a tagjai is a keresztény földi egyházakban tömörülnek.
De a földi egyházakban nem csak a “bárányok” találhatók meg, hanem a “farkasok” is.
Erről szól a “keresztes hadjárat” is és napjainkban burjánzó egyéb visszaélések is.
A “bárányok” a Mennyei Egyház (Eklézsia) tagjai tudják, hogy értük Uruk, Jézus Krisztus el fog jönni és elviszi őket a Mennyei Honba, viszont a “farkasok” most még nem hiszik el, hogy ugyan ez az Úr, viszont keményen megbünteti őket.
Kedves Erika!
(Ne légy már oly morcos! Avatarodat nézd! 😀 )
Megnyugtatlak: lexikális tudásom nekem is van, vagyis olvastam a Bibliát, söt jónéhány bibliai magyarázatot meghallgattam megvizsgáltam, összehasonlítottam. Ha, csak az ismeret lenne a “kulcs” az üdvözüléshez, azt hiszem nem lennék kirekesztve!
Az én dilemmám a judeo-kereszténység máig ható ” lelki terrorja”, a krisztusi érzésvilág meggyalázása! / Lásd a pápaság történe c. müvet! / A jóhiszemü, öszinte emberek testi-lelki kizsákmányolása ami mélyen felháborít! Az amit a (névtelen)Isten és Jézus nevében tettek és tesznek min-e mai napig! / Elrettentö példa pl. a Vatikán, katolocizmus, újabban a Hit(etetlenség) Gyülekezete, stb.)
Egyébként nagyon elkanyarodtunk a blog témájától, …nem baj? 😀
Te most kifogásokat keresel,vagy az igazságot?Erika érthetően leírta,hogy kik a báránybőrbe bújt farkasok,és újra az ő példájukkal jössz.
Miért az emberektől várod megoldást?Kérdd Istentől,hogy megismerhesd Őt,kérj nyugodtan hitet,bölcsességet,meg fogja adni,ha őszinte vagy.
Kedves Wiiking!
Az avatarom az tényleg “harapósra” sikeredett, (nem én választottam), ettől én még nem vagyok az. :))
A lexikális tudás ezen a téren nem több, mint halott tudás, építkezni és épülni belőle tényleg nem lehet. De amikor a “halott tudásba Isten lelket ad” és életre kel, akkor az “hegyeket is kimozdít” a helyéből.
Ami a “judeo-kereszténységről” alkotott kritikádat illeti, meg is értelek, hogy nem tudod hova tenni:
– A “kereszténység” alapja a zsidó történelem gyökere.
Isten elhívott magának egy embert Ábrámot/ Ábrahámot, megáldotta, és néppé tette. (Ingyen, kegyelemből)
Ennek a népnek (Izraelnek) Isten kijelentette magát, vezette, törvényei által tisztogatta. Ez a nép volt az egyetlen nemzet a földön, amelyik megismerhette Istent, vezetését, törvényeit, akaratát.
Sokan váltak közülük Istennek engedelmes szolgáivá, és még többen voltak a legnagyobb gondviselése ellenére is engedetlenek.
Isten elküldte HOZZÁJUK egyszülött Fiát, és Izrael főpapjai, vénei és farizeusai, hatalmukat féltve Jézust a rómaiakkal megfeszíttették.
Izrael főemberei rávették azt a népet amelyik Jézus Jeruzsálembe vonulásakor “Hozsánnázott” arra, hogy Pilátus előtt “feszítsd meg”-et kiáltson.
-21.8 A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.
21.9 Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
Máté 21:8,9
– 27.20 A főpapok és vének pedig REÁ BESZÉLÉK A SOKASÁGOT, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
27.22 Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
27.25 És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
Máté 27:20, 22, 25.
Ugyan akkor, Jézus kereszthalálát “végig szenvedték Vele” a Tanítványai. Kitartottak mellette végig. Vasárnap reggel az asszonyok a sírhoz mentek, hogy Jézus tetemének a kor szokásainak megfelelően “végtisztességet” adjanak. (Ekkor derült ki, hogy a sír üres.)
Azt írod:
“Az én dilemmám a judeo-kereszténység máig ható ? lelki terrorja?, a krisztusi érzésvilág meggyalázása! / Lásd a pápaság történe c. müvet! / A jóhiszemü, öszinte emberek testi-lelki kizsákmányolása ami mélyen felháborít!
Hát nem ugyan ez történt a “feszítsd meget” kiáltó tömeggel is? – akik előtte Hozsannáztak.
A farizeusi papság nem megtévesztette, MEGBOTRÁNKOZTATTA, kihasználta őket?, elvéve tőlük az üdvösségük reménységét és még vérrel is megterhelte őket?
BE KELL LÁTNUNK, hogy a keresztények sem jobbak a zsidóktól !!! NINCS MIT EGYMÁS SZEMÉRE VETNÜNK. (Nem mondhatjuk magunkról, hogy “bezzeg, mi nem feszítettük volna keresztre!” mert a jelen kor egyházi és politikai vezetőinek befolyására, sajnos mi is naponként “keresztre feszítjük” Jézust a cselekedeteinkkel, hitetlenségünkkel.)
De ahogy akkor, úgy ma is van egy “kevés” TANÍTVÁNY, akik kitartanak Jézus mellett.
“Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.”
Máté 16:24
Tudnunk kell, hogy a zsidóság is és a kereszténység is
“Mert KEGYELEMBŐL tartattatok meg, HIT által; és ez nem tőletek van: Isten AJÁNDÉKA ez;
Nem cselekedetekből, hogy SENKI NE KÉRKEDJÉK.
Efézus 2:8,9
(Jézus megfeszíttetéskor ugyan az jellemezte a zsidóságot, mint a napjainkban folyó embertelenség kereszténynek mondott emberek és vezetők között.)
Kedves Wiiking,
Szeretetből szeretnék segíteni másoknak.
Szeretem Istent, mert ő Isten (nem azért, mert ígér valamit, nem azért, mert tesz valamit; apámat sem azért szeretem kezdetektől, mert bármit is tett – Isten pedig apám helyett is apám.)
Szeretem az embereket, mert majd meglátjátok: Istennél egyek vagyunk.
Természetesen a kezdetek nem ilyenek voltak, sokszor csak követtem az utasításokat, mint az a bizonyos jó katona, de most már nem így van. Egy döntés volt az elején: ezt az utat végigjárom, mert kell. Tudni akarom.
Szeretetben szeretnék segíteni másoknak.
Ez olyan, Wiiking, mint amikor megtapasztalsz valami fergetegesen jó dolgot, valami igazán örömtelit, a szemed láttára működik, érzed, érzékeled, megéled – és természetesen szereted megosztani azokkal, akiket szeretsz.
Szeretni szeretnék segíteni másoknak.
Én sem tudok szeretni. Gőzöm nincs, hogyan kell, csak utánozok. Komolyan. Istent utánozom, ha lehet, minél jobban.
Ő a szeretet, mi csak visszatükrözzük. Nem valami fennkölt, metafizikai lózungot akarok most elhinteni, hagyjuk azt.
A nyers tényt mondom, a megtapasztalást: szeretsz., még jobban, még jobban, ás rájössz: egyszerűen nem tudod, hogyan is kell elérni továbbadni, vagy éppen visszaadni azt, amit kapsz.
Kik az igazi keresztények?
Akik hajlandóak kifizetni helyetted a számlát. Nem az a kérdés, megteszik-e, hanem hogy megtennék, ha kellene. (Természetesen nem kell, mert van, aki megtette már helyettünk; ezért nem is az az elvárás, hogy kifizessük, hanem az, hogy hajlandóak legyünk rá.)
Íme tehát a hitvallásom:
Hiszem Istent, az egyetlen Igaz Istent, és hiszem, hogy fia, Jézus kereszthalált halt értem is, vérével megváltva bűneimet.
Pál testvér!
Nézd el, hogy csak címszavakban válaszolok!
Dícséretes, hogy segíteni szeretnél a “szeretet” hullámsávján!
Tartson Isten!
Elöször is definiálnám mi a szeretet (szerintem!) : ÖNZETLEN ÖNZÉS! – kóstólgasd és ráeérzel az ízére! Hiszem, hogy megérted a lényegét!
Lehet, hogy ez így elsöre ismét kinyomja a biztosítékot, de a meghatározás nem tölem származik! (Bevallom elöször nekem is minden idegszálam égnek állt, de miután megnyugodtam és átgondoltam, nagyon is érthetönek/vállalhatónak tünt!)
Van még ilyen , de most menjünk tovább!
Írod: ” Én sem tudok szeretni. Gözöm nincs, hogyan kell, csak utánzok.” – hmmm …?
Mondom a magamét ismét: ” Az élet értelme: Szeretni és Szeretve lenni!”
Továbbá: Csak, abból a szeretetböl tudunk adni, amivel önmagunkat szeretjük! – értsd egészséges ego.
Gondolj a Teremtöre! Ö is szeretetböl alkotott, … és gyönyörüségét találta benne!
” Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – én hozzá tenném, hogy picit jobban szeresd önmagadat, hogy tudj adni másoknak, de megmaradjon az önbecsülésed/önértékelésed is! Lehetetlen mindenkit egyformán szeretni! Jézus és apostolai- János a “szeretett” tanítvány! 🙂
Kétségtelen, hogy a szeretet megosztva szaporodik! 🙂
Keresztények?
Milyen számlára gondolsz? Hiszen a “számlát” Krisztus már kifizette!!! Igaz?
Csak egy dolgot jegyeznék meg csendesen: MEGHALNI a testvéredért – Jézus mondta – KÖNNYEBB, mint megbocsájtani! Igaz?
Mert, meghallni csak egyszer kell, de megbocsájtani még 77xer is! 😀
Csak egy intermezzot a végére: NEM vagyunk egy-ek/egy formák, még Isten szemében sem!
Mondom: “… az ég csillagai/angyalai külömböznek dicsöségre nézve!” – azt hiszem zsoltárok könyve.
Jézus- ark/fö angyal! Vannak, kerubok, serafok, és angyalok/hírvivök is!
Ha, belegondolunk akkor nincs ebben semmi istentelen! Igaz?
Legyen áldott napod, wiiking az ember 🙂
Igen, wiiking, sok mindenben egyetértek ezzel, és örülök, hogy az Írást is ismered.
Jézusban az Uramat tisztelem, Isten fiát, a Megváltót. Fő/Arkangyal jelzővel nem illetem.
A szeretetről még egy mondatot: (kifejezetten ahhoz, ami nem volt Neked tiszta) Isten a szeretet. Nem más, csakis ő; a mi dolgunk visszaadni azt, amit tőle kaptunk legjobb tudásunk szerint. Kimondom én is: szeretem ezt vagy azt, így szeretek vagy úgy szeretek, de minden egyes kijelentésem mögött ez a tudat áll: Mennyei Atyám a szeretet, én pedig a képmás vagyok; nem bitorolhatom Tőle ezt sem.
Mindemellett persze; mindenkit úgy kell szeretni, mint magunkat, és így tovább, ahogy az írás is jó példákkal szolgál etéren – ám ez már inkább afféle használati útmutató a Mennyek kapuja felé igyekvőknek. (…és törölköző mindig legyen nálatok… 😉 )
Az ember wiikingnek
Az általad írottak alapján kifejezetten járatosnak tűnsz a Biblia passzusaiban, ami felettébb dícséretes. A szavaid mögötti szándékokat illetően azonban eléggé ellentétes képet mutatsz. Piszkálódó, gyakran már-már kötekedő hozzáállásod azt sugallja, hogy nagy történelmi és lexikális bibliai tudásod ellenére igen távol állsz a Biblia üzenetének ismeretét illetően. Úgy tűnik azok közé tartozol, akik vélt tudásukkal szeretnek önmaguk előtt tetszelegni, ami sokkal inkább egy nagyfokú ismerethalmaz, mintsem valós bölcsesség. Még ha nem is ilyen vagy, azok közé tartozhatsz, akik a másikat szeretik addig piszkálni, amíg az kijön béketűréséből és amit ezek után tesznek az tesz csak igazán boldoggá téged.
De kérlek jól vigyázz! Ha ezen az úton jársz, mindaz a tudás, amit a Bibliából merítettél egynap a fejedre száll ítélet gyanánt. Ezt pedig inkább figyelmeztetésként mintsem rosszallásként mondom.
Azt kérdezed ki a keresztény? Kérlek nézz magadba, és ha az alapvető motivációid csak részint közelítik a fentebb írtakat, akkor megnyugodhatsz, nagy valószínűséggel nem vagy köztük. Sokkal inkább azok között akikről azt írja – és valószínűsítem ezt is csípőből ismered – “Megnyilvánul az égb?l Isten haragja az emberek minden istentelenségével és gonoszságával szemben, akik (Isten) igazságát rosszindulatból elfojtják.
Ami ugyanis Istenr?l megismerhet?, az világos el?ttünk, mert Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta m?vei alapján értelemmel felismerhet?.
Éppen ezért nincs mentség számukra. Noha felismerték az Istent, nem dics?itették ?t mint Istent, s nem adtak hálát neki, hanem szégyent vallottak okoskodásukban és oktalan szívük elborult. Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanokká váltak.” Róma 1:18-22
Azt kérdezed ki a keresztény? Ők azok, akik nem csak könyvekből, vagy hallomásból, hanem személyesen, a szívükben ismerik megvallott Megváltójukat, akiket krisztusról neveznek. Akiknek szavai és cselekedetei meglepően hasonlatosak az általuk istenként tisztelt és vallott Názáreti Jézus, a Felkent szavaihoz és cselekedeteihez. De hirdetésük mégsem a klasszikus értelemben vett hirdetés, hiszen valószínűleg nem fogod őket látni a tévé csatornákon, könyvek borítóin, a szószékeken, vagy kinn a tereken (ami persze nem kizárt elhivatásuk feladatainak függvényében), de sokkal többet láthatod őket az utcákon gyermekeikkel sétálva, vagy a szomszéd néninek fát vágva, vagy épp olyasvalakik között akik egyszerűen csak megkérdezik: “Hogy vagy?”, “Segtíhetnek-e valamit?” Sőt, gyakran kérdés nélkül is megteszik. Persze az ilyeneket a világ bölcsessége gyakran keveri össze a bolondokkal (krésztosz)… végül is csak egy betű a különbség
Motivációjuk az isten fajta szeretet, amit Pál szépen meg is fogalmaz és példáz a Korinthosziaknak írt első levele 13. versében. Amit Paal is igyekezett kifejteni a maga módján.
A keresztények úgy cselekszik mindezeket, hogy nem hivalkodnak lépten nyomon, tudásukkal, vagy cselekedeteikkel. Csak csendben teszik a dolgaikat, mindent, amit rájuk bíztak. Teszik mindezt jósindulattal, irígség és féltékenység vagy gőg nélkül. Tapintatosan, nem haszonlesőn, harag, vagy rosszallás nélkül, minden sérelmet megbocsátva, az igazságnak örülve, eltűrve MINDENT, még a kötekedő piszkálódásokat is elszenvedve, isteni örökségük, a Fiúság biztos hitében és az üdvösség reményéban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy sosem eshetnek el ezen az úton, hiszen a világ és annak ura, akik bolondnak tartják őket folyamatosan újabb próbák elé állítják őket. De tudják, hogy az ember véges, az emberi okoskodás és bölcselkedés is csupán ideig óráig van és marad fenn. A mérhetetlenül kegyes Isten bölcsessége pedig mindörökké.
Ferenc atyafi-nak! 🙂
Örülök, hogy az öszinte(ugye nem kérdöjelezed meg?) érdeklödésemre egyre többen ébredeznek és leküzdhetetlen kényszert éreznek arra, hogy egy ilyen megátalkodott “nyú édzs”-es “piszkálódó”, elkárhozó egyszerü kérdésre rögtön csöre töltsék és Biblia ismeretükkel körbelöjjenek!
Ha, csak ezért ébrednek az “isten fiai” akkor már volt célja a kérdésemnek!
De, azért az egyszerü és nyílt beszédet jobban értékelném: pl. Ki az isten? – kérdésre – ” Vités harcos az ÚR, az Ö neve, Yah-ve/Jehova!” II Mózes/Genezis 15:3 Ez így lenne világos és korrekt! Igaz??? ” Mert sok isten és sok úr van, mindazon által nekünk EGY, az Atya …”
Kik a keresztények? – Krisztus követöi, szó szerint! Ti mindannyian testvérek vagytok!- by Jézus.
Az a baj, hogy sokan “érzelmi” kérdést csinálnak ilyen egyszerü dolgokból, pedig meg kéne érteni, hogy a kérdések nem mind ördögtöl valók!
Ferenc, Ferenc!
Miböl gondolod, hogy perverz kielégülést érzek, ha “csipkelödhetek”, “kötekedhetek”?
Remélem, nem vagy lélek-látó! Bár én szívesen állnék bármely szentéletü keresztény elé és néznék a szemébe, … csak azért, hogy láthassa, nem kell túlmisztifikálni/ragozni azt ami nem az!
” Ha kalapácsnak érzed magad, akkor mindent szögnek fogsz látni!”
Ha, Te mindenkiben menthetetlen bünöst látsz akinek kérdése/véleménye van akkor való igaz, hogy külön dimenzióban élünk! Ezt nevezik a “süketek párbeszédének” (értsd: csak a saját hangját hallja mindeki!
Tudod, jó néhány kereszténnyel beszélgettem életem során, de csak kevés olyannal aki megpróbált gondolkodni a feltett kérdésemre és nem csípöböl kezdte el mantrázni amit betanult! – Ne azt mondd amit tudok! – kértem Öket. Ezt kérem most is.
Ha, én vettem a fáradságot és a sok évet arra, hogy ne csak olvassam a Bibliát, hanem – szerény képességemmel – meg is értsem, akkor azt hiszem úgy korrekt, ha min. én is ezt várom el!
Te, kényes vagy a hitedre, én is a meggyözödésemre!
Hidd, el hogy Istennel/Jézussal is tudnék beszélgetni – nem vitatkozni! -, és tanulni Tölük! … s veled?
Ha, ez az eddigi gondolataimból nem derült volna ki számodra, akkor “ne a tükörben keresd a hibát!”
Tartson Isten hitben, eröben, wiiking a magyar/krisztusi ember. /NEM vagyok egyetlen u.n. vallás elkötelezett híve!/
az ember wiikingnek
még ha úgy is fog tűnni a következők semmiképp sem mentegetőzések, csak magyarázatok.
ha a címzésemben találsz kivetnivalót, ám legyen, ámbár merészeltem az általad MAGadra többször is alkalmazott, általam messzemenőkig megtisztultnak és megtisztelőnek talált címmel élni.
Sajnálom, ha cirkalmas, ma a sok lol tx és egyéb rövidítés mellett kifejezetten ódivatú körmöndataim is problémát okoznak egy MAGát úgy látom MAGyarnak tekintő embertől. Nem ismersz és nem tudod stílusom okát sem,
Céljuk egy átfogó kép nyújtása vol az általab felvetett “kik a keresztények?” kérdés gyakorlatiasabb szempontú megközelítésére, mintsem felhevült érzelmű kard kirántás holmi “pogánnyal” szemben. De gondolom a zsidó felfogás gój szemlélete, vagy az iszlám gyaurjai, vagy akár a hinduizmus másokat lekicsinylő nézetei teljesen elfogadhatóak számodra mindenféle kritika nélkül.
Bár nem kérdőjelezem meg őszinteséged, véleményem továbbra sem változik, két dolog miatt sem, Először is, mert te magad szolgáltattál közvetett bizonyítékot a saját kérdéseidre adott válaszaiddal Isten nevére, vagy a keresztények kilétére. Kérdés tehát, ha ennyire tudod a dolgot miért kellenek mások válaszai?
Másodszor a válaszod második felének címzése olyan, mintha csak egy szellemi mester szólítaná még éretlen tanítványát… (Uram bocsá, mintha csak Jézus mondaná: Péter, Péter!)… egyáltalán nem ismerhetsz, de legyen. Mester, taníts!
Kérdéseid és megközelítésed miatt azonban tovább mennék és ha megengeded nekem habzó szájú kereszténynek adnék egy tanácsot.
Egyetértek veled abban, hogy nem szabad valláshoz tartozni, de minden kérdés és vita (nem vitatkozás!) értelmetlen mindaddig amíg a Jézus Krisztus személyére vonatkozó kérdést nem tisztázod magadban. Képes vagy-e elfogadni a keresztény dogmatika Istenfiúságát személyében, azt akinek volt hatalma letenni életét, miközben feddhetetlenül élte végig életét?
Amíg nem érted meg munkássága és személye lényegét, amíg logikád nem hagy esélyt a magyarázatnak elengedvén az újabb “de…” kezdetű kérdéseket, addig amíg az értelem meg nem hajol és nem hagyod hogy személyesen találkozhassatok, lélektől lélekig, addig bármilyen mélyenszántó lexikális szó-csörte haszontalan.
Ezt a meccset előbb -utóbb úgy is le kell játszani…
Vagy az oroszok tünnek el jelenlegi formájukban a térképről – vagy az atlanti tömb.
Olyan csodálatos érzés, hogy mi ismét “ütközőálam” vagyunk.
Üdv mindenkinek!
Engem nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy ez az egész csak színjáték. S azért tűnik hitelesnek, mert rendkívül jól tologatják a sakktáblán a bábukat (erre is gondolok ezzel: sakktábla=nyugat-dél Oroszország ill. Oroszország; bábu: katonai egységek, hadihajók, támaszpontok kialakítása), mert először el kell foglalni a stratégia helyeket, s hála’ …, ez eltart egy ideig, így minden egyébre (pl. pénzek átutalása) jut idő. Ám az igazság és probléma nem ez igazából, hanem e közben valami észbontó dolog történik a bolygóval, amire még véletlenül sem szabad fókuszálni és senkinek sem!!! S nem biztos, hogy emberi kéz mozgatja azokat a szálakat! Persze lehet, hogy mindez valóság. Akkor pedig csak idő kérdése és elkezdődik a rombolás. Amikor minden a helyére kerül (katonák és pénzek is). S ezzel megszűnnek a világszerte lévő tüntetések, erőszakos megmozdulások, a válság ugye, mert irányítottan mindenkit elküldenek harcolni, hogy védjék hazájukat, a demokráciákat. A háború irányított rombolás. A tüntetés-parasztlázadás pedig nem irányítható. S ettől fél igazán az elit. S ez mindig így volt, s így is marad, amíg a faj nem képes kilépni ebből fajta világnézetből. Egészen addig, amíg el nem pusztítja önmagát. (Esetleg valaki kívülről nem teszi ezt meg, látva a fertőt…) S ezen rombolás idején ők (az elit, a kitalálója és főszervezője az egésznek) egész biztos, hogy teasüteménnyel kártyáznak délutánonként, míg mi pórnép kifordítjuk egymás belső szerveit… 🙁 Mint minden háborúban (amióta nem igaz királyok vezetik a népeket), a királyok csak hátul okoskodnak, mert ők túl értékesek ugye… Meg sem várják, hogy a nép küldje őket hátra.
Nos, ez egész jó 🙂
Valóban!
Tehát akik magát az egész jelenlegi színjátékot rendezik itt a Földön (világ elit), azok is csak szimpla “eszközök” valakiknek a kezében.
Idézlek, ha nem probléma.
“S nem biztos, hogy emberi kéz mozgatja azokat a szálakat!”
Jól látod. De ehhez is kapcsolódik a Szentírás.
Nos én hiszem Istent, csak nem teljesen úgy, ahogy “kellene”. Most nem fejteném ki, a lényeg, teljesen logikusan és egyszerűen, kézzelfoghatóvá tettem magamnak. A lényege: Ha egy emberi testben (nevezzük rendezett anyag halmaznak) van léleknek nevezett értelem, akkor bizony ki állíthatja, hogy a minket körülvevő térben lévő mindenképp rendezett anyag halmaz ne rendelkezzen ugyanezzel…?!
Az iratokat már fenntartással fogadom (egyrészt mert eredeti nyelven én nem tudom elolvasni és megérteni, másrészt pedig azért, mert nem vagyok biztos abban, hogy igazak -sok kultúrában fellelhetők azonos dolgok és mégis sok kultúrát, akik pedig jó lelkek voltak, rezervátumba zártak vagy elpusztítottak. Soha nem értettem pl., hogy mi az összetűzés oka a kommunizmus és Isten hitű vallások között. Hiszen mindkettő lényege, hogy mindenki egy… Nagyjából és röviden leírva.). Épp a minap gondolkodtattak el arról, hogy amit mi rossznak nevezünk, az nem más, mint a segítőnk, akit ezért büntettek (mert a létünk célja nem a szabadság-tudás-fejlődés, hanem a rabszolgaság-tudatlanság- és semmiképpen sem fejlődhetünk, mert az különösen veszélyes a rendszerre). Azért az nem semmi fordulat lenne, ha kiderülne nem is a rossz okozza a rossz dolgokat, hanem az, aki nem akarja, hogy fejlődjünk–tudjunk… Még a múltunkat is eltörölte (az a rengeteg építmény, amik azért árulkodó tények és mint tudjuk ezek igen makacs dolgok, de “lüke” aki értelmezni próbálja… Sokkal inkább le velük, hogy még írmagjuk se maradjon… Itt van pl. az UFO problematika. Ha nincsenek, akkor azért vizsgálnám a tömeges hallucinációt, mert okozhatja valamilyen gomba toxin is. Ha pedig ez okozza, akkor nyugodtak lehetünk a felől, hogy a döntéshozók mentesek a hatása alól? 🙂 De nem ez történik. Nem vizsgálják, csak tagadják. Aki meg látta, az gyógykezelésre szorul. Mint mindenki, aki másképp gondolkodik, él, hisz, stb… Pedig csak egy a lényeg: jó-e az ember. Mert csak a jók tudnak hosszútávú civilizációt építeni. Meg a paraziták 😀
Uhu!
Kapsz tölem egy “tetszik”/like-ot!:D Miért is?
Sokszor jól látod a lényeget, érveid és felvetéseid gondolkodásra késztet, de meghagyod a szabad döntés lehetöségét! Amit sok “kiválasztott” nem hajlandó megérteni! (Lásd fent The-.nak írtakat!)
A szabadság szabaddá tesz! De, mi is voltaképpen a szabadság??? Azt tehetünk amit csak akarunk? Nem lehet, hogy pont ez az ego csapdája? Na, van azért még néhány “svédcsvar” ami csiszolásra vár! 🙂
A tudás, hatalom! Ki(k) felett fogjuk/akarjuk gyakorolni? Mi a tudás? ” A tudás a nemtudás/ismeretlen tudása! ” Milyen tudásra van szükségünk? Honnan szerezzük meg? … ez ám az igazi lavina! 😀
Civilizáció? Na, ez aztán az igazán fogós kérdés! Csak látnék/hallanék már egy épkézláb megfogalmazást!
…ezeddig nyitott kérdések!
Szia WIIKING! Köszönöm szépen! Igyekszek rászolgálni. Élni és élni hagyni. Szerintem ez a szabadság, mint opció. S ha valaki erre képes, akkor nagy bajok nem történhetnek -a körülötte élőkkel legalábbis 😀 – (Nincs hatalommal, egóval való visszaélés, s fel sem merül, hogy a tudást mások feletti hatalom vágya miatt kell megszerezni. A védekezés szükséges lehet, na ehhez viszont nagy szükség van a zabolázott egóra. Szerintem.) Abban az esetben pedig, ha egy civilizáció minden tagja képes erre, akkor jött el az aranykor. A galaxis-univerzum kapui pedig kinyílnak. Szerintem addig zárva lesznek. Tán mi magunk is csak akkor léphetünk tovább (halálunkkor), ha ennek a kritériumnak megfelelünk.
Az előző irományom Jeromosnak válaszoltam, nem tudtam, hogy alul fog felbukkanni a válasz, ezért nem írtam nevet, amit most korrigálok.
Szép napot mindenkinek!
Tisztelt uhu,
Lényegét tekintve azt a rövid, de talán egyben érthető választ tudnám reflektálásodra mondani, hogy lényegét tekintve minden mindennel összefügg. Amennyiben nem csupán egyetlen aspektusból vizsgáljuk, vagy fogalmazzunk inkább ekképpen, kutatjuk a dolgokat. De ebbe a Szentírás beletartozik.
🙂
Helló Zsolt (remélem nem baj, hogy tegeződve válaszolok, engem meglepett a hivatalos megszólításom…)!
Én “sajnos” csak repkedek a dolgok felett. Igazából semmibe sem mélyülök el.
Kedves Uhu, kedves Wiiking!
Látom, beszippantott titeket a new age…
Uhu! amit írsz minden, csak nem logikus. Sima érvelési hiba, analóg gondolkodás, mikor emberi minőséget, próbálod ráhúzni Istenre. Olyan, mintha azt mondanád a paradicsom piros, tehát a banán is piros. Az egyik nem következik a másikból. De több probléma is felmerül állításod kapcsán. Ha a Isten pusztán a világ lelke lenne, akkor hogy jött létre a világ? Ha a világ teremtve lett, akkor magát kellett volna megteremtenie Istennek, ami logikai ellentmondás, mivel ezzel azt mondod, hogy azelőtt létezett, még mielőtt létezett volna. A másik eshetőség, hogy a világ nem lett teremtve, hanem mindig is volt. Ez megent logikai ellentmondásokba ütközik. Világunk alapvetése a változás – a végtelen változás paradoxon, hisz ha így lenne, akkor kell lennie a világ (világok) fennállása óta két olyan időpontnak ami között végtelen idő telt el (ha nincs ilyen, akkor a világ, világok végesek). Ha van ilyen, akkor kimondhatjuk hogy e két időpont közötti idő eltelt. Ha eltelt, véget ért, akkor az véges és nem végtelen. ez is ellentmondás. arról már nem is beszélve, hogy Istent a világba betéve megfosztod tökéletességétől. ami változik (márpedig a világ változik és minden változik, ami benne van), az nem lehet tökéletes…. a tökéletesség a változásra való képtelenséget jelenti.
összefoglalva… a te istened nem teremtő, nem tökéletes és nem végtelen.
most már csak azt kérdezem, mitől isten?
Kedves Jeromos/Jeremiah! 🙂
Eduának, Theának írt néhány soromat, ha olvasod, akkor talán megértenéd – persze, ha nincsenek elöítéleteid! -, hogy nem nyú édzs ügynök vagyok! / No, de enek jelentösége az isteni terv szerint a nulla és a semmi között konvergál/ingadozik! /
Egyéb iránt miböl gondolod, hogy csak és kizárólag nálad/tok van a bölcsek köve??? Skíta, Sumér, Szanszkrít, Etruszk … ösi tudás mind e mai napig fellelhetö és cáfolhatatlan/kézzel fogható bizonyítékai vannak! Pl. boszniai piramisok, tatárlakai korongok, Tajo-barlang Kolumbia, …! Ugye, nem vagyok szentségtörö, mert vettem a fáradságot és kicsit beleástam magam ezekbe? Bár könnyebb egy könnyed mozdulattal “apokrif”-nak bélyegezve lesöpörni! Ugye nem esel ebbe a hibába?
Sajnálom, hogy belemész az univerzum- Isten létrejöttének minden alapot nélkülözö, csupán filozofikus – szerinted logikus! – értelmezésébe! A Te döntésed, ám legyen! De, engedd meg, hogy én/mi is eldönthessük, hogy mennyire meggyözöek az érveid!
EGYÉB IRÁNT A BLOG BEJEGYZÉS TÉMÁJA : ” A NATO növeli Oroszország körüli katonai jelenlétét, Hollandia pedig F-16-osokat küldhet Ukrajnába” – AZT HISZEM NEM SOK KÖZE VAN A MOSTANI HSZ-EKENEK EHHEZ!
Nem is igazán értem, hogy miért kell egy konkrét témától eltérö filozófiai/vallási értekezésbe kezdeni ! Mi lehet az indítéka, célja ennek??? 🙁
Kedves Wiiking!
Azt írod, hogy
“Egyéb iránt miböl gondolod, hogy csak és kizárólag nálad/tok van a bölcsek köve??? Skíta, Sumér, Szanszkrít, Etruszk ? ösi tudás mind e mai napig fellelhetö és cáfolhatatlan/kézzel fogható bizonyítékai vannak!”
Az ősi tudás nem Sumérral kezdődött, hanem a jó és gonosz tudásának fájával, (a tiltott gyümölccsel.) Éva is a tudás miatt szakított róla…
Tehát gonosz már az emberiség hajnalán elhelyezte azokat a “csapdákat” “tudást” amivel az idők végén, (hit nyelvén szólva a kegyelmi korszak végén) az emberiség tömegeit el fogja tudni hitetni.
(Azokat elhitetni, akik Évákhoz hasonlóan nem az Isten szavának hisznek, hanem saját bölcsességükben bíznak. Ehhez nincs mit hozzátennem, a Biblia határozottan figyelmeztet erre pl. a 2. Thessalonika 2:9-11 ben is.
“Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.
És AZÉRT BOCSÁTJA REÁJOK ISTEN A TÉVELYGÉS EREJÉT, hogy higyjenek a hazugságnak;”
Az idők hajnalán elhelyezett hamis tudás a kegyelmi korszak végére részben “feledésbe merült”, részben ismeretlenként, “újjá éledőben van.”
Azoknak, akik Isten szavát megvetik, kívánatosabb “gyümölcs” az “elfeledett, de újjá éledő tudás” mint Isten szava és figyelmeztetése …
Kérdezed, hogy miért kell az Oroszországi cikk témájától eltérni?
Hívő és hitetlen ember mára már egyformán látja, hogy a “jelenlegi korunk csillaga” leáldozóban van. A hívő ember tudja, hogy mit jelent ez… A hitetlen pedig NEM AKARJA tudni!
Nem akarja tudomásul venni, a megjövendölt Antikrisztus megérkezésének idejét ! – mert azzal kénytelen lenne elismerni Isten létét, és azt, hogy minden szava igaz és beteljesedik!
Pedig a világban eltelt minden egyes nap, minden egyes (apró) esemény is, ehhez az időszakhoz visz egyre közelebb, – bármi történjék is a világ eseményeiben.
A hívő keresztény ennek az ok-okozatnak a fényében “vizsgálja” a világ eseményeit, és nem önálló, nem egymástól független tényként kezeli!
Tudjuk, hogy a jövendölés beteljesedik, – nem tehetünk ellene semmit, mert ez Isten szava, – de tudjuk azt is, hogy ellene a “segítség Istentől” már “úton van”.
Akik nem értik, hogy mi folyik a világba és miért, – azoknak szívesen elmondjuk, és felkínáljuk az úton lévő Istentől jövő segítséget.
Mindenkinek joga van az elfogadni, vagy elutasítani …
Szeretettel: Erika
Alig tudtam elolvasni amit írtál. Nekem ez túl komplikát. Én sokkal egyszerűbben látom a dolgokat. S nem fröcskölök “ebolás” vizet a miséken. Engem nehéz lenne beszippantani. Nem vagyok ügynöke sem, semminek sem (s ha még kifejteném, hogy miért lenne jobb az emberiségnek, ha egy nyelvet beszélne, egy igaz valaki kormányozná, ami lehet, hogy régebben így is volt egyébként, akkor már beavatott is lehetnék:-D ). Szerintem pedig logikus amit írtam. Az pedig, hogy valaki leírta a teremtést, nekem nem jelenti azt, hogy az úgy is volt (írok erre egy közeli időből való példát, amit csak érzékeltetésért írok, semmiképp sem annak tartalmát-igaz mivoltát boncolgatva!!!: ’56-ot is leírták, aztán megint leírták. S nem telt el még 100 év sem a kettő között. Hát még, ha ezer évek repkednek…). Szerintem eredendően volt-van Isten. S miután nincs mellette egy másik végtelen, így egyedül volt, mint értelem. Ebből eredően el tudom képzelni, hogy teremtett magában ezt-azt, pl. hogy ne legyen-ne érezze magát egyedül. Jelen pillanatban erről ennyit tudok írni. Rendkívül fontos, hogy én senkit nem akarok meggyőzni és semmiről sem. Engem sem lehet. Na persze egy máglya, kínzó kamra, stb. sokat lökne a dolgon. Annyira, hogy már előtte elhinnék mindent, amit akarnak. 🙂 Egyébként láttam UFO-t már, sőt integettem is Neki 🙂 S ez nem vicc.
Erika!
Nem akarok vitatkozni! Jó lehet, Te nem vagy nyitott semmire sem ami nem úgy kezdödik, hogy Biblia! Azért lehet, hogy meglepödnél, ha mégis kiderülne, hogy nem az éden kerti-party volt a történelem kezdete úgy kb. 6.000 éve!!! Pl. boszniai piramisok becsült életkora 25-30 ezer év!!! (Nem én mondtam! Azok akik kicsit okosabbak/többet tudnak nálam!)
Ha, csak mantrázni tudsz, akkor részemröl befejeztük a beszélgetést! Úgy látom, hogy csak a saját hangodat hallod, minden egyéb érdeklödés/vélemény/gondolat az “ördögtöl való”! Szerinted! Sajnálom, hogy “bezártad magad” és a könnyebbik oldalt választod : …”majd Isten megoldja!”
A tények makacs dolgok! Búcsúzóul : ” Soha nem azt hisszük amit látunk, hanem azt látjuk amit hiszünk!” De, ha Te így vagy boldog, akkor tartson Isten! Ámen
Zsolt, Uhu!
Látom Ti értitek, hogy nem a tényeket, igazságokat kérdöjelezem meg, hanem azt, hogy valóban ott, akkor és úgy történtek-e amit ma “szent írásként” zsolozsmáznak sokan és nem hajlandók egy jottányit se gondolkodni, csak “vakon” elfogadni/elhinni!
Azt akit eröszakkal/mantrával akarnak meggyözni annak ugyan az marad a véleménye!
Jézus kicsit másként vezette rá tanítványait az igazságra!
U.i. Mostanság a kvantum fizika érdekességeivel ismerkedem, de nem is mertem íly szentségtörö tudományt említeni sem!!
Pedig ettöl nem lesz senki luciferiánus/istentagadó, eretnek, sööööt ….!
Ha mégis érdekel vkit, íme : http://www.youtube.com/watch?v=ry5mfVgkehs
Uhu!
Írod”Egyébként láttam UFO-t már, sőt integettem is Neki”
Azok biztosan mi voltunk, a plejádiak. A szürkéket már rég kiűztük ebből a galaxisból, ezért ők nem lehettek, bár néhányan közülük még itt bujkálnak a földön. Hogy éhen ne haljanak munkát kellett vállalniuk. Mond neked valamit, ha azt mondom, hogy Obama testőre? Na ugye. Ha ez egyáltalán számít valamit, mi voltunk azok, akik anno feltöltöttük azt a ominózus videót a YouTub-ra. Nem is gondoltad volna, mi? Azért fogalmaztam úgy, hogy volt, mert a “fickót” már lekapcsoltuk és azóta át is mostuk azt az elongált agyát. Most éppen az egyik rehab. programunk keretein belül virágokat ültet a Főparkban az Electrán(tudod az, amelyik az Alcyone-ra néz).
Egyébként Jeromos nem ügynöknek nézett benneteket, hanem áldozatnak. Erre próbált utalni a “beszippantótt”-tal. Gondoltam leinkarnálodom a Földre és szólok neked, ha már olyan kedves voltál és integettél nekünk.
Ashtar kapitány voltam, áldásom rátok.
Szeretünk benneteket magyarok!
Kedves Wiiking!
Mi itt az oldalon, kitettük az “útiránytáblákat”, sőt még a “veszélyt jelzőket” is.
Innéttől a saját döntésed, hogy milyen irányba indulsz el.
Egy biztos, ettől nem fognak a gatyájukba pisilni az Oroszok. Megvan az a haditechnika az Oroszoknál amivel meghátrálásra késztetnék a NATO-t.
USRühell>NATO>>tagállamok>>>Oroszország! EZ a fene nagy “védelem” sokkal inkább hasonlít egy céltáblára amit a “tollashátú” csatlósok hátára ragaszt a democsokrácia exportálója! Cián-ék csak húzogatják a barna maci bajúszát! Na, persze minél messzebb ámerikától és lehetöleg más hímtagjával verve a csalánt!
Ez tulipános narancs F-16 os meg olyan mint a céllövöldében az agyag galamb: lehetetlen eltéveszteni! 😀
Ennek alapján nem nyugszanak. Mondjuk előbb vagy utóbb úgyis bekövetkezik, de lehet már valóban közel vagyunk ehhez.