Izrael

Netanjahu felszólította az izraeli hadsereget, hogy készüljön az Irán elleni esetleges támadásra

bibi redline_1Forrás: zerohedge.com

2013-ban Szíria volt terítéken, amikor az Egyesült Államok által megrendezett egész sor provokációt követően a katonai akció szinte elkerülhetetlennek látszott, amit azonban Putyin az utolsó pillanatban meghiúsított.

2014-ben Ukrajna következett, ahol (ismét) az amerikai külügyminisztérium és Victoria Nuland által szervezett elhúzódó kampány eredményeként végül a már hagyományosnak számító puccs (lásd: Egyiptom és Líbia esetét) meghozta a kívánt eredményt, azonban végül ismét Putyin került ki győztesen, szinte egyetlen lövés nélkül csatolva országához a stratégiai fontosságú Krím félszigetet.

Tehát miután Putyin kétszer is túljárt az USA eszén, ideje megpiszkálni a régi geopolitikai sebeket, amelyek közül talán Irán a legérzékenyebb. És ki más lenne a legalkalmasabb a feladatra, mint Izrael.

A Haaretz a következőket írja:

?Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Moshe Ya?alon védelmi miniszter felszólították a hadsereget, hogy készüljenek fel az iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges katonai támadásra, amelynek költségei legalább 10 milliárd sékelt (651 milliárd forint) tesznek ki az idei évben, a nyugat és Irán között folyó tárgyalások ellenére, áll egy rangidős katonai vezető nyilatkozatában.?

A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy milyen előnyökkel jár egy ilyen akció az érintettek számára: több háború több katonai kiadást jelent, ami még több ?kitört ablakot? és így magasabb GDP-t eredményez.

Az Izraeli Védelmi Erők terveivel kapcsolatos januári és februári Knesszet bizottsági meghallgatásokon résztvevő három Knesszet tag elmondta, hogy a védelmi költségvetésből 10-12 milliárd sékelt irányoztak elő az Irán elleni támadásra, ami hozzávetőleg megegyezik a 2013-ra jóváhagyott összeggel.

Az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol a háborús retorika már művészi vagy mondhatni tudományos szintre emelkedett, Izraelben kicsit komolyabban veszik a dolgokat:

Az Izraeli Védelmi Erők képviselői elmondták, hogy a hadsereg egyértelmű direktívát kapott a kormány politikai képviselőitől (értsd: Netanjahu és Ya?alon), hogy folytassák az iráni nukleáris létesítmények elleni független izraeli támadásra való felkészülést, függetlenül az Irán és a nyugat között folyó tárgyalásoktól, mondta a három képviselő.

Ami pedig a potenciális támadás diplomáciai ürügyét illeti, nem igen kell találgatni, hiszen már három éve ugyanazt használják: megtámadni Iránt, mielőtt az atombombát küld Izraelre, hogy letörölje a föld színéről.

Az Irán és a hat hatalom közötti átmeneti megállapodás megszületése óta Netanjahu számtalanszor kihangsúlyozta, hogy Izrael azt nem tartja magára nézve kötelező érvényűnek. Az elmúlt néhány hét során, ahogy a végleges megállapodással kapcsolatos tárgyalások újraindultak, Netanjahu erősített Iránt célzó retorikáján és ismét az ország atomlétesítményei elleni egyoldalú támadás lehetőségéről beszél.

?Barátaim! Azt gondolom, hogy ha hagyjuk Iránnak az Urániumdúsítás folytatását, azzal megnyitjuk az utat az ár előtt,? mondta március elején Netanjahu az AIPAC konferencián. ?Ez nem történhet meg, és mi teszünk róla, hogy ne történjen meg.?

Ironikus módon ez alkalommal éppen az Egyesült Államok bizonyulhat Izrael legnagyobb visszatartó erejének, amely az elmúlt hat hónap során valamilyen titokzatos oknál fogva Irán legádázabb ellenségéből egyik legkészségesebb potenciális partnerévé alakult és immár nem lát egyebet az országban, mint piaci frontot (nem beszélve az ott található természeti kincsekről).

Ettől függetlenül az USA is látja, hogy most, miután az ukrán helyzetet látszólag, de legalábbis egy időre hatástalanították, lépnie kell. Éppen ezért kedden, miután Oroszország viszonylag békésen területéhez csatolta a Krímet, az Egyesült Államok nagy nehezen és igen erőtlenül megadta válaszát, felfüggesztetve Szíria washingtoni nagykövetségének és konzulátusainak működését és felszólította az amerikai állampolgársággal nem rendelkező szír diplomatákat, hogy hagyják el az országot. A furcsa időzítésű lépést Daniel Rubinstein, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja, azzal magyarázta, hogy Bashar al-Assad, aki nem hajlandó lemondani posztjáról, tehető felelőssé a szíriaiak elleni atrocitásokért.

?Úgy határoztunk, hogy számunkra elfogadhatatlan, hogy az érintett rezsim által kinevezett személyek diplomáciai és konzuli tevékenységet folytatnak az Egyesült Államokban,? mondta Rubinstein, akinek kinevezését hétfőn jelentette be a külügyminisztérium.

?Ennek értelmében az Egyesült Államok a mai napon értesítette Szíria kormányát, hogy washingtoni nagykövetségének valamint Troy-ban és Houstonban található tiszteletbeli konzulátusainak működését azonnali hatállyal függessze fel,? áll a nyilatkozatban. (forrás)

Más szóval az Egyesült Államok ismét saját ?erkölcsi felsőbbrendűségi? kódexét próbálja ráerőltetni a közel-keleti orosz befolyást képviselő országra, azzal büntetve a Kremlt, hogy kirúgja saját területéről a szír képviseleteket. Putyin valószínűleg sírva fakadt a hír hallatán.

Az egyetlen probléma, hogy mostanra több mint egyértelmű a világ számára, hogy az ?amerikai béke? szerkezete csak a saját álomvilágában élő Egyesült Államokra és arra a hét fizetésképtelen államra érvényes, amelyek adósságon alapuló piramisjátéka egyre jobban függ az alacsony kamatokon és ingyen pénzen alapuló központilag megtervezett rezsimtől. Mindenki más számára egyértelmű, hogy provokáció esetén az Egyesült Államoktól leginkább szankciókra és bezárt nagykövetségekre számíthatnak, hogy vezetőik minél előbb visszatérhessenek kedvenc feladatukhoz, a papírvagyon nyomtatásához.

photo credit: DonkeyHotey via photopin cc

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

    1. 322 a Skull and Bones kedvenc illuminati szama.
      I. Mozes 3:22 Az ember bune es kiuzetese a paradicsombol.
      Az ember inkabb valasztotta a Satant. Ezt a dontest es ennek kovetkezmenyet imadja a luciferanus kozosseg.
      Skull and Bones tagok:
      Egyik alapito (erdekesseg):
      Alphonso Taft (1833), U.S. Attorney General (1876?1877), Secretary of War (1876), Ambassador to Austria-Hungary (1882) and Russia (1884?1885), father of William Howard Taft[3]:82

      Tovabbi tagok es erdekessegek:

      George H. W. Bush (1948), 41st President of the United States, 11th Director of Central Intelligence (CIA), son of Prescott Bush, father of George W. Bush. His Skull and Bones nickname was “Magog”

      George Herbert Walker III (1953), US Ambassador to Hungary[3]:164

      Winston Lord (1959), Chairman of Council on Foreign Relations; Ambassador to China; Assistant U.S. Secretary of State

      Frederick Wallace Smith (1966), founder of FedEx[3]:

      George W. Bush (1968), grandson of Prescott Bush; son of George H. W. Bush; 46th Governor of Texas; 43rd President of the United States. His nickname was “Temporary” since he failed to choose a name

      Austan Goolsbee (1991), staff director to and chief economist of President Barack Obama’s Economic Recovery Advisory Board[139]

  1. Azért én azt is hozzátenném, hogy már vagy három éve ezt mondogatják az Izraeliek.

  2. Asszem, sokan láttuk azt a filmet, ám aktualitásának egy részét már elveszítette (a politikai és azzal kapcsolatos részét), míg a katasztrofa utáni emberi viselkedés szempontjából elég valósághűnek tűnik.

    1.) A legnagyobb változás az az, hogy EZ A NYUGAT MÁR NEM AZ A NYUGAT ami 40 évvel ezelőtt volt!
    Akkor a dolgozó középosztály prosperálását láthattuk. Az életszínvonalat, ami egyben életminőséget is jelentett. A háztartási gépeket, amelyek megkönyítették az életüket, a jóminőségű autóikat, amelyek minden dolgozó cslád számára elérhetőek voltak, a létbiztonságot, a közbiztonságot, a szociális juttatásokat, a lakhatási körülményeiket, a szólási szabadságukat, és a végére hagytam a legfontosabbakat: a POZITÍV JÖVŐKÉPET, a REMÉNYT, a fejlődést, és mindazt a légkört,, hogy érdemes dolgozni és erőlködni, mert egyre jobb lesz.
    (Persze, a mai undorító borzalom alapjai megvoltak a háttérben, csenben meglapultak. Ne feledjük, hogy a FED magánmaffia 1913-ban kapta meg a jogot az állam helyett a dollár kibocsátásaira és horribilis kamatainak bezsebelésére. Már akkor is hatalmon voltak AZOK, de akkor még meghúzódtak a háttérben, és nem árasztott el mindent egyre terjedő mérhetetlen pofátlanságuk, fordított “érték”-rendjük, végtelen hatalopmvágyuk, mohóságuk. Jó, mondjuk szegény Kennedynek nem jött be, de az emberek százmilliói akkor MÉG nem érzékelték annyira azt, amit mi most.)

    Mindezekkel (a 40 évvel ezelőtti állapottal) szemben mi van most? Mit hoztt nekünk a “rendszerváltás”? És NEM CSAK NEKÜNK, DE A NYUGAT DOLGOZÓ KÖZÉPOSZTÁLYÁNAK IS!? Mert bizony, a rendszerváltozás őket is érintette, akárcsak minket. A szociális védőháló szétzilálása, az állam jóléti funkcióinak felszámolása, az európai fehér embert lassan maga alá gyűrő, nyúl szaporaságú, 90%-ban analfabéta ezáltal munkaképtelen milliók bevándorlása, a szólási szabadság egyre durvább korlátozása, a napi életvitel megnehezülése, munkanélküliség, fizetőparkolási maffiák, a KÉNYSZERGYALOGOSOK számára kiépített és terjedő városközpontokkal, az oktatás, az egészségügy, a nyugdíjrendszer rablóprivatizációs tönkretételével, és még sorolhatnám oldalakon át….

    2.) Másik fontos változás a geopolitikai átrendeződés. Kína megjelenése a porondon, és ott tülekszik a többi is (India, Brazília, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Japán, Irán, és az USA által meggyengített, szétzilált országok is erőre kaphatnak)
    Vagyis ha az orosz és a jenki kinyírják egymást, akkor a többi keményen egymásnak esik majd.
    Megjósolni is nehéz, hogy mi lesz az első nagy ütésváltás után, néhány év múlva.

    1. Antenorék feltették a Báruk apokalipszisét az oldalukra. Abban ez olvasható:

      27. 1. És Ő felelt, és mondta nekem: ‘Az az idő tizenkét időszakra lesz elosztva, és mindegyikben az történék, ami arra [az időszakra] lett meghatározva.
      2. Az első időszak a zavargások kezdete lesz.
      3. És a második időszakban megölik majd a hatalmasokat.
      4. És a harmadik időszakban sokan elhullnak halál által.
      5. És a negyedik időszakban elküldetik a kard.
      6. És az ötödik időszakaszban éhinség [jön] és az eső visszatartása.
      7. És a hatodik időszakaszban földrengések és iszony.
      8 [várakozás]
      9. És a nyolcadik időszakban a szellemek tömegei és a Shedim [démonok] támadásai.
      10. És a kilencedik időszakaszban a tűzáradat.
      11. És a tizedik időszakaszban fosztogatás és nagy elnyomás [jogtalanságok].
      12. És a tizenegyedik időszakban gonoszság és erkölcstelenség.
      13. És a tizenkettedik időszakaszban káosz, mert minden együtt [egyszerre] fog metörténni, ami az előzőekben fel volt sorolva. Mert ezen időszakok beteljesedésére van az az idő fenntartva, és össze fognak keveredni és egymást fogják szolgálni [kiegészíteni].

      Elég nagy a hasonlóság a Jelenések könyvével!

      1. Az a kérdés, hogy ez mely időszakra vonatkozhat ? A 7 évre vagy inkább az utolsó 3.5 évre (nagy nyomorúság) ?

        1. Kedves Árpád!

          A Jelenések könyvében , és a többi helyen is, csak 42 hónap adatik a fenevadnak!

          Dán 9,26 A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat.
          Dán 9,27 Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.

          Dán 9,26 És hatvankét hét után megöletik a Krisztus; * és nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja. ** És egy nép jövendő fejedelmével a várost és szentélyt széthányja; *** ennek vége pusztítás, **** s a had elmultával az elhatározott végpusztúlás. *****
          Dán 9,27 De az egy héten * sokakkal megerősíti a szövetséget, ** és a hét felén *** elfogy az eledel- és egyéb áldozat; **** és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, ***** s fogytig és végig megmarad a pusztúlás. ******( Káldi Biblia)

          Itt, ezeknél a verselnél, a szövetséget “7 évre”, a Messiás köti meg sokakkal! A földön 3,5 évet működött Jézus, és ekkor, a halálakor vetett véget a mindennnapi áldozatnak, mert az Ő egyszeri áldozata elégséges volt örökre, és mindenkire nézve…! ( Azt hiszem a Bibliának ez a verse a legnehezebben érthető. Anno, amikor először olvastam ezeket a verseket, akkor így értettem, ahogyan most leírtam. Utána olvastam különböző magyarázatokat erre, és én is “ráálltam” arra az “Anti-Krisztus 7 évére”, de szerencsére voltak olyanok, akik nem hittek ebben a verzióban ( vagy talán nem is hallottak róla), és le is írták ezt, én pedig újra áttanulmányoztam azokat a verseket. És máris másképpen néz ki a dolog. Vagyis azok, mind a nagy nyomorúság idejére vonatkoznak.

  3. Mindenkinek ajánlanám a Másnap (The Day After) c 1986-os filmet.
    A film első felében érdemes figyelni, hogyan kardoznak az oroszok az amerikaiakkal Berlin blokádja miatt; kísértetiesen egybecseng a diplomácia a mai állapotokkal.

Hozzászólás a(z) papy_on_board bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend