Forrás: marketwatch.com
A globális kockázatok növekednek. Immár negyedszer frissítjük az ipari vezetők véleményének konszenzusát az összeomlás valószínűségét illetően. A tavaly év eleji véleményekhez képest, amikor a megkérdezett szakértők 87 százaléka látta valósnak a krach kockázatát, a helyzet változott. Akkor Ben Bernanke ?fenntarthatatlan lufit? látott, Bill Gross ?hitel szupernováról? beszélt, Jeff Gundlach nagy ?bumm?-ra számított, Charles Ellis azt tanácsolta, hogy ?ne legyenek kötvények a tulajdonunkban?, Nouriel Roubini felszólított, hogy ?készüljünk a tökéletes viharra?, Robert Shiller szerint ?ismét irracionális jókedv uralkodik?, Peter Schiff szerint az ?ítéletnap? valószínűsége megkétszereződött, az InvestmentNews pedig azt üzente 90.000 előfizetőjének, hogy ?Tik, tak, bumm!?
Néhány héttel később a krach kockázata már 98% volt, amit a befektetői hangulat ünnepek előtti, hirtelen emelkedése követett. Az Egyesült Államok kollektív tudatának elege lett a ?gazdasági guillotine-okkal? rémisztgető Halloween utáni negatívizmusból, így egy héttel később 2014-et már a fellendülés éveként ünnepelték. A Bank of America vezető stratégája ujjongva hirdette, hogy ?a bikapiacra kell fogadni?. A Nagy Gatsby lelkület az ünnepekre hangolódott. Még Dr. Doom és Nouriel Roubini is vidám dallamot fújt a tévében: ?Globális kilábalás várható, vegyünk részvényeket!? ? mondták.
Végül mi történt? A Fed. Rövidtávon Ben Bernanke-t Janet Yellen váltotta, aminek a Wall Street igen örült, azt remélve, hogy a távozó Fed vezér pénznyomtatási mániája már nem ronthatja el év végi bónuszaikat. A Wall Street amúgy is teljesen kimerült az év végére, elege volt a rossz hírekből és az állandó politikai drámákból. Kellett már egy kis szünet.
Hálaadásra az ?irracionális jókedv? igazi ünnepi mámorrá alakult. Shiller dübörgő bikapiacot jósolt egészen 2017-ig, 2014-et pedig Katy Perry piacra keresztelték.
Mi a helyzet azonban hosszú távon? Mi vár valójában a piacokra 2014-ben? A világ egyik elég sikeres árutőzsdei kereskedője nemrégiben megerősítette, hogy ?valami? komoly dolog van készülőben. Nem egy statisztikailag kimutatható hangulatváltozásra gondolt. Nem is egy középtávú elmozdulásra. Amerika, a világ, szóval mi, egy történelmi változás előtt állunk. Egy paradigmaváltás, vagyis olyan felfordulás előtt, amit a legtöbben csak akkor fognak észlelni vagy (némiképp) megérteni, amikor már mélyen benne leszünk.
Hogy mindez mit jelen? Még több veszteséget? Mennyivel többet? Súlyosabbat, mint 2000-ben vagy 2008-ban? Igen. Ez a Wall Street, a többi tőzsde, Washington és a globális gazdaság számára is sok lesz már. Az ünnepek alapján tájékozódó kereskedők azt nézik, hogy hol áll az S&P 500 vagy a Dow, esetleg, hogy középtávon mi várható áprilisra. A Wall Street rövidtávú gondolkodói az aktuális történések alapján lépnek, legyenek azok negatív vagy pozitív irányúak.
De az említett kereskedő múltja azt mondja, hogy érdemes figyelnünk rá. Jóslatai egybevágnak a felmérésekkel. A mögöttes érvelés pedig egyszerű: Yellen folytatja az olcsó pénznyomtatás politikáját. Tavaly nyáron, amikor még Bernanke volt a főnök, a Wall Street attól tartott, hogy Larry Summers politikája negatívan hatna a bónuszokra. Bill Gross a mennyiségi enyhítés végét akarta, ugyanakkor a piacon emelkedtek. A Pimco veszített, Gross tévedett. Tévedése pedig abból az alapvetően hibás monetáris politikából ered, ami egészen Greenspan-ig és a Reagan-i gazdaságpolitikáig nyúlik vissza.
Most azonban valami komolyabb dologgal állunk szemben, ami ráadásul megjósolhatatlan. Makrogazdasági katasztrófa Kínában? Oroszországban? Politikai dráma, mint amilyen a Berlini fal leomlása volt? Olajháború? Mit látunk?
A felmérések olyasmit mutatnak, mint amiről az előző összeomlás előtt írtunk.
Időkjelei: A világ gazdaságának egyre kevesebb köze van a valósághoz. Ahogy azt a fenti cikk is szemlélteti, egyikünk sem látja előre, hogy pontosan hogyan alakul a helyzet és mikorra várhatók tényleg világmegváltoztató események a pénzvilágban, de azt tudjuk, hogy a világkormány által megvalósításra kerülő béke és bőség előtt az elitnek káoszra és súlyos szegénységre van szüksége.
Az előző szavazás még nem zárult le, úgyhogy továbbra is lehet jelezni, hogy ki mit gondol erről.
Nem olyan regen lattam par epizodot a NatGeo-n egy olyan musorbol, ahol az emberek a vilag vegere keszulodtek. Sok fele katasztrofatol tartottak, de a slager a szuperinflacio volt. Szegenyeket mindenki kirohogte, meg a narrator is hozzateszi, hogy nem varhato semmifele gazdasagi osszeomlas (a szakemberek szerint). A vegen kiderul, hogy ok azok akik a legjobban esznel vannak. Ennek csak azert nem tudok orulni, mert ki sem robbant meg a katasztrofa, de ok mar azt gyakoroljak, hogyan fognak masokat kibelezni, agyonloni es hasonlo brutalis eszkozokkel kizsigerelni, akik vannak olyan ostobak, hogy a hazaik kozelebe mereszkedjenek.
Elnezest az ekezetek hianya miatt, de kulfoldrol irok, egy nyilvanos szamitogeprol.
http://www.shtfplan.com/headline-news/new-executive-order-obama-has-just-given-himself-the-authority-to-seize-your-assets_03192014
Egy kis vers a nehéz gazdasági helyzetről .Amit a őseink már
hányszor átéltek .
Johan-Ludvig Runeberg:
Paavo gazda
Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
?Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten:
rossz koldulni, – éhenhalni szörnyűbb?.
Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt:
?Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Felerész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást?.
Felerész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
?Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb?.
Paavo, kézenfogva asszonyát szólt:
?Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást?.
Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
?Megpróbál, de el nem hágy az Isten?.
Térdrehullt az asszony is, míg így szólt:
?Megpróbál, de el nem hágy az Isten?.
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
?Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz?.
Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt:
?Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk:
Felerész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!?
Szaladj, amíg nem késő és szerezd be azt amit tudsz/fontosnak tartasz: víz, tartós élelem, gyógyszer/kötszer, pénz/arany/egyéb érték,vízhatlan-meleg nem feltünő ruházat,előnyben a katonai terepszínű, tüzelő/fűtőanyag, elemek/lámpák/túlélő eszközök/fantáziádra bízott fegyverek/barkácseszközök, cigaretta-dohány-alkohol-csokoládé-kakaó-parfüm is életet menthet…
Aztán Isten nevében előre!
Jézust ki ne felejtsd ha ő megvan, megvan mindened, de igazad van mindenféle téren fel kell készülni.
Minek szaladjak? Elég akkor bevásárolni amikor esni kezd a tőzsde, addig ez csak pénz kidobás… egyik percről a másikra úgyse lesznek üresek a boltok.
http://www.hirado.hu/2014/03/18/az-ukrajnai-feszultseg-a-gazar-emelkedeset-okozhatja-europaban/
A hit lehet , hogy segít .De itt paradigmaváltás készül tehát , a világ átalakul a szemünk láttára .
És könnyen meglehet , hogy ez összefügg a jóslattal ami 2014 március 4 jósolt változást .
Szerintem a java még csak most jön , és a változás eltart június közepéig .
Egy példázat , hol van a világ ereje valójában .
?Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék.
Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja.
Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá.
Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja,
tegyük a hegy tetejére.
Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.?
Mt 17,20
Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
Ez a két idézet ugyanarról szól .
Bocsika, de Jezus itt az arstabilitasrol beszel.
Nem értem miről , írsz a mustármag páldázatoknak megértse
kulcsfontoságu része jézus példabeszédeinek . Ez a példázat nem
könnyü szöveg , jól értelmezése nagyon fontos .
Itt a Napi.hu-s változat.
Misztikus összeomlás jöhet április közepén.
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/misztikus_osszeomlas_johet_aprilis_kozepen.578453.html
Sertésmájkrém, fegyver, atombunker – és a hit talán segít … 🙂
Az antibiotikumokrol, a vitaminokrol (ellensulyozva az egyoldalu taplalkozast) es a kotszerrol mindenki megfeletkezik.
Barmennyi tartalekod, elelmiszered, vized, loszered van, egy elszegenyedesi/ehezesi hullam eseten egy sima tudogyulladas elvisz ezreket 1 het alatt, ha nincs gyogyszer…
Mindenképpen globális lesz és abban is biztosak lehetünk , hogy a 1929-es és a 2008-as eltörpül majd mellette. Én úgy gondolom, hogy nincsenek itt hosszú évek, hamarabb lesz, mint gondolnánk, de persze párosul majd mellé a háború is. Az antikrisztus békével fog hatalomra jutni nem egy erőszakos diktátorként fog megjelenni. Mikor már az emberek úgy fogják érezni, hogy a remény teljesen elveszett, mert annyira kiszolgáltatottak lesznek, akkor fog megjelenni az antikrisztus. Az események felgyorsultak és eléggé puskaporos a levegő mindenhol, ebből a Krím konfliktusból szerintem még balhé lesz(kisebb háború) de majd meglátjuk nem akarom elkiabálni. Egyébként egy újabb bankár a 28-éves Kenneth Bellando lett öngyilkos, miután kiugrott egy épületből, eddig ő a legfiatalabb. Valaminek előbb utóbb történni kell! és nagy BOOM-ra számíthatunk.