Forrás: bibleprophecyblog.com
?Egy szerdán megjelent interjúban Amos Yadlin, az Izraeli Védelmi Erők volt parancsnoka félreérthetetlenül fogalmazott a helyzetről: az elkövetkezendő év a döntés éve lesz Izrael számára,? írja a Times of Israel.
?Az elkövetkezendő hónapok kínálják az utolsó lehetőséget Izrael számára, hogy biztonsággal és hatékonyan lecsapjanak Irán atomprogramjára, amennyiben úgy döntenek, hogy ez a követendő út, mondta.?
?Yadlin, aki jelenleg a Tel-Avivi székhelyű Institute of National Security Studies (Országos Biztonságtudományi Intézet) igazgatója, az interjú során tudatosan kerülte, hogy egy ilyen támadás mellett foglaljon állást, és egyértelműen kijelentette, hogy a másik opció Izrael számára, ha az iráni ügyet teljes mértékben az Obama kormányra bízza, illetve Jeruzsálem úgy is dönthet, hogy elfogadja Iránt, mint atomfegyverrel rendelkező hatalmat,? írja a Times.
?Yadlin szerint az amerikai döntés időzítése eltérő, mivel az amerikai lehetőségek számára hosszabb ideig nyitva áll még a katonai beavatkozás, mint opció. ?Az USA számára, saját lehetőségeik miatt, legalább egy évvel tovább nyitva áll ez az út, a döntés pedig olyan paraméterektől függ, amelyek nem tartoznak a közvéleményre,? nyilatkozta.
Véleménye szerint, a nyugat és az iráni vezetés közötti tárgyalások kimenetelétől függően, elképzelhető, hogy az Egyesült Államok idővel kevésbé fogja ellenezni az Irán elleni izraeli támadást.?
?Azt hiszem, hogy 2013 végén vagy 2014 elején, különösen akkor, ha az USA látja, hogy Irán nem igazán akar megállapodásra jutni a tárgyalások során és csupán az időt húzza, az Egyesült Államok elfogadhatja az izraeli támadás lehetőségét, mert Irán, mint atomhatalom teljességgel elfogadhatatlan az amerikai nemzetvédelmi érdekek szempontjából,? mondta Yadlin.
?Az iszlám köztársaság atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások, amelyek a múlt hét során indultak újra Genfben és reményekkel töltik el a P5+1 küldötteket, a volt katonai és titkosszolgálati vezető szerint csak jól sülhetnek el Izrael számára,? írja a Times.
?Egy olyan megállapodás, ami visszatekerheti a nukleáris órát és tolakodó vizsgálatokat is magában foglal, sokkal jobb, mint a veszélyes ?bomba vagy bombázás? opció.? Ha viszont a tárgyalások sikertelenül zárulnak, akkor lesz mire hivatkozni egy Irán elleni megelőző csapás esetén,? mondta.
Amos Yadlin, aki 2010-ben sikeresen meggyőzte Ehud Barak izraeli védelmi minisztert és Netanjahut, hogy ne támadják meg Iránt, azt mondta, hogy hamarosan csekély esélye marad egy sikeres izraeli támadásnak Teherán atomprogramja ellen.
?2013 utolsó negyedéve vagy 2014 első, második vagy akár harmadik negyedéve még szóba jöhet. Nincs egyértelmű határidő, de a siker valószínűsége olyan szintre csökkenhet, ami megváltoztatja a támadással kapcsolatos döntést.?
Ez még a legenyhébb cikkek egyike:
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%A9m%C3%BCgy-fokoz%C3%B3dik