Lázongó világ

Oroszország a legfejlettebb támadórakétákkal látta el Szíriát

Forrás: investmentwatchblog.com

Oroszország a legmodernebb rakétakilövőket, légvédelmi rakétákat és hadihajó támadórakétákat adott el Szíriának. (Éppen ilyenek semmisültek meg egy szíriai fegyverraktár ellen még július 5-én végrehajtott rakétatámadásban, amit eddig senki nem vállalt magára. A Sunday Times szerint a támadást egy Delfin osztályú izraeli tengeralattjáróról hajtották végre.)

A P-800 Yakhont partvédelmi (hajóromboló) rakéták az oroszok legfejlettebb rakétáinak számítanak. Szíria megtámadása esetén az Egyesült Államok még komoly meglepetésekkel találhatja szemben magát, mert ilyen felszerelt hadsereggel még nem ütköztek meg a közel-keleten. Ezek a rakéták a Földközi-tenger szinte bármely pontját elérhetik, még akár ciprusi bázisokat is eltalálhatnak. Amennyiben a támadás mellett döntenek, igen könnyen előfordulhat, hogy a médiában hamarosan süllyedő amerikai hadihajókról készült felvételeket láthatunk, ami viszont gyorsan igazi háborúhoz vezethet.

Szíria olyan fegyverekkel rendelkezik, amelyeket még soha nem vetettek be a közel-keleten. Mac Slavo a következőket írta néhány hete:

A szíriai Dam Press oldal és a Dyar lap cikkei szerint az oroszok nem hátrálnak meg Szíriával kapcsolatos politikájukban, sőt, Assad csapatainak felfegyverzésével készülnek visszavágni. Az értesülések szerint olyan fegyverekről van szó, amilyeneket a közel-keleten még soha nem láttak.

Amennyiben a nyugati erők valóban harcba szállnak a szír erők ellen, biztosak lehetünk benne, hogy nem a 91-es iraki konfliktus megismétlődését fogjuk látni, ahol Saddam Hussein százezer katonája adta meg magát egyetlen lövés nélkül. A repüléstilalmi zóna esetében sem valószínű, hogy a nyugat olyan zavartalanul támadhasson meg katonai célpontokat, mint tette azt Líbiában.

Az idők megváltoztak.

Global Research és a DAM PRESS pedig a következő információkat közölte:

A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani (ezek már Szíriában vannak). Putyin azt is kijelentette, hogy az S 300-asoknál is fejlettebb S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál és a világ legfejlettebb védelmi rendszerét képviselik.

Oroszország 400 darab rendkívül modern, 60 kilométeres hatótávolságú 24-Barrel (24 töltetű) rakétakilövőt is szállít még, amelyek Szíria bármelyik határszakaszáig elérnek.

Putyin egyértelműen kijelentette, hogy a közel-kelet jelentős változások szemtanúja lesz. Szíria olyan fegyvereket kap, amelyeket nem láttak még a közel-keleten, beleértve olyan számítógépes vezérlésű okosrakétákat, amelyek soha nem tévesztenek célt.

Oroszország olyan Skean 5 levegő-víz rakétákat is készül szállítani Szíriának, amelyek a szír partoktól 250 kilométerre tartózkodó célpontokat is képesek elsüllyeszteni.

A hadihajók elleni rombolórakéták azonban ezeknél nagyobb aggodalomra adhatnának okot az amerikai kormánynak. A New York Times szerint a P-800 Yakhont rakéták nagyon korszerű radarral vannak felszerelve.

Oroszország rendkívül korszerű hadihajó elleni rombolórakétákat küldött Szíriának. ? Oroszország korábban is adott el hasonló típusú rakétákat Szíriának, azonban a mostani modellek egy nagyon fejlett radarral is el vannak látva, ami sokkal hatékonyabbá teszi őket, nyilatkozta egy amerikai tiszt, aki ismeri a rakétaszállítmányokról készült titkos jelentések tartalmát.

A rakéták 22 láb (~7 méter) hosszúak és robbanó vagy páncéltörő töltettel is fel lehet szerelni őket, hatótávolságuk pedig körülbelül 180 mérföld (290 km). A nagy hatótávolságú radarnak köszönhetően egészen pontosan a célponthoz lehet irányítani őket, ugyanakkor a rakéta saját radarjának segítségével ki tudja játszani a hajó rakétavédelmi rendszerét.

Két magas beosztású amerikai tiszt szerint a legutóbbi szállítmány rakétái a korábbiaknál is fejlettebb irányítórendszerrel vannak ellátva.

Ezek a rakéták egészen Ciprusig elérhetnek. Nem biztos, hogy túl bölcs taktika az USA részéről, hogy olyan komoly haderőt állomásoztat ott.

A hírek alapján pedig úgy tűnik, hogy Szíriának lesz mire lőni egy esetleges konfliktus során. A Reuters a következőket írja:

Az USS Nimitz repülőgép-anyahajó a Vörös-tenger felé tart, hogy támogatást biztosítson az Egyesült Államok által tervezett korlátozott támadáshoz, nyilatkozták az amerikai védelmi minisztérium illetékesei vasárnap.

A Nimitz hajócsoport egyelőre nem kapott parancsot, hogy a Földközi-tenger keleti részéhez induljon, de nyugat felé halad az Arab-tengeren, hogy a parancsot bármikor teljesíthesse.

Az ABC News szerint az USS San Antonio amerikai deszánthajó  több száz tengerészgyalogossal a fedélzetén szintén a Földközi-tenger keleti részéhez érkezett, bár illetékesek szerint a hajó nem venne részt a tervezett támadásban, csak vésztartaléknak szánják.

Vajon tényleg azt gondolják, hogy egy kiterjedt háború kirobbanása elkerülhető?

Közben több oldal is beszámolt arról, hogy egy, a CIA és az amerikai különleges erők által kiképzett 50-fős sejt készül behatolni Szíriába, hogy felvegye a harcot a kormányerőkkel.

Emellett a Szíria elleni támadásról a kongresszus elé terjesztett törvényjavaslat nyitva hagyja a szárazföldi csapatok bevetésének lehetőségét.  Obama múlt heti beszéde előtt John Kerry azt mondta, hogy az elnök nem zárhatja ki ezt az opciót, amennyiben a háború kiterjedtté válik vagy a ?terroristák? kezébe vegyi fegyverek kerülnek. (forrás)

Előző posztKövetkező poszt

30 hozzászólás

    1. Kérlek, ezt a cikket csak nagyjából fordítsd már le pár mondatban, és add közre, hogy informálódjunk. Köszi.

  1. Ha érdekel benneteket mi folyik nem csak Szíriában, hanem a közel-keleten valójában kendőzetlenűl,
    javaslom ezt a Weboldalt felkeresni!
    Rengeteg videó van fent a FSA(lázadók) által feltölve!
    Gyomorforgató, amit a civil lakossággal csinálnak!
    Figyelem szigorúan +18!!!
    http://www.kaotic.com/cat_20_war_videos

  2. Ide ismét belinkelek egy a tegnapi cikkhez mellékelt linket – ugyanis elég súlyos a dolog.
    A a YouTube videón Damaszkusz közelében májusban végrehajtott rakétatámadás utáni robbanás látható,
    amely számos jellegzetessége okán nukleáris robbanásnak tünik, valószínűleg egy kis hatóerejű 1-2 kt-ás taktikai csapásmérő töltet volt, esetleg neutronbomba.
    A robbanás gombafelhőjében keletkező villámok az atomrobbanásnál keletkező EMP hatására feltöltődött részecskék közötti kisülések.
    Szóval ez így ebben a formában kimaradt a hírekből…
    A csapást nyilván Izrael mérte egy rá nézve veszélyes , korszerű fegyvereket tartalmazó raktárra, illetve ha jól emlékszem volt egy Damaszkuszba tartó Hamasz aktivistákból álló menetoszlop ellen végrehajtott rakétacsapás is.

    http://www.youtube.com/watch?v=vm7ObVSix7w

    1. Azért ekkora…, rég olvastam. Először legyünk tisztában a fizika törvényszerűségeivel, mint hogy nukleáris eredetű robbanásról kezdjünk el beszélni, ha gombafelhőt látunk. Egy 1000kg -os, de talán az 500kg -os bombatámadás után is gomba alakú törmelékfelhőt fogsz látni, főleg ha repeszromboló, és nem romboló töltetű volt az adott bomba.

      Akkor a fizikai része:

      “A gombafelhő olyan egyedi, gomba alakú, kicsapódott vízpárából vagy törmelékből álló pirokumulusz felhő, amelyet rendszerint egy nagyon nagy robbanás hoz létre. Leggyakrabban nukleáris robbantásokkal hozhatók összefüggésbe, azonban bármilyen megfelelő nagyságú robbanás előidézheti. Így például a nagy teljesítményű GBU-43/B MOAB (Massive Ordnance Air Blast) hagyományos bomba felrobbantása is gombafelhő kialakulásával járhat. Természetes úton is létrejöhetnek gombafelhők, vulkánkitörések és meteoritbecsapódások által.
      A gombafelhők nagy mennyiségű, forró, alacsony nyomású gázok gyors, talajközeli képződése során jönnek létre, úgynevezett Rayleigh?Taylor instabilitást alakítva ki. A gázok tömege gyorsan emelkedve turbulens örvényeket kelt, amelyek a szélüknél lefelé csavarodnak, ezáltal egy örvénygyűrűt hoznak létre, valamint további füstöt és törmeléket emelnek a magasba a középpontban, kialakítva a gombafelhő “szárát”. A gáztömeg egy idő után eléri azt magasságot, ahol a sűrűsége megegyezik a környező légkör sűrűségével. Ekkor a felhő szétoszlik és a magával emelt törmelék szétszóródva visszahull a földre.”

    2. Azt a mindenit ! Megnéztem több videót, háááát ez durva. Több elenző azt mondja, hogy biztos atom töltet volt (max. 1-2 KT) ! Nagyon gyanúsak azok az utólagos villanások a gombafelhőben. Nem tudom. De talán azért lett agyonhallgatva, mert nukleáris töltet volt.

      1. Térjünk vissza a realitások talajára: egy nukleáris robbanásnak vakítóbb fénye van, mint a nap. Csak a hősugárzás felgyújt mindent kilométeres körzetben. Nem beszélve a lökéshullámról oda-vissza.
        Én egyiket sem látom.

        De próbáld ki:
        5 literes benzines kannát teletöltöd benzinnel.
        Egészben nyílt tűzre rakod, és sietve távozol.
        A belobbanás ebben az esetben is jól megfigyelhetően gombafelhő-alakot fog képezni.
        Pedig csak 4-5 liter benzinről beszélünk. Az autóinkban ennek a mennyiségnek a tizszerese van általában. (Már akiében, ugye) 🙂

        1. Sharky. Nem érted, vagy nem akarod érteni ? NEM a gombafelhőtől gyanus a robbanás, hanem a villanásoktól, ami a gombafelhőben történik. Láttál már KIS hatóerejű (0.1-1 KT) atom robbanást ? Mert az nem olyan mint amit írtál (klasszikus Japánra ledobott bomba) !

        2. Természetes hogy egyéb, nagyobb erejű bombák, rakéta robbanófejek , vagy akár lőszerraktár robbanáskor is keletkezhet gombafelhő – de itt nem ez a lényeg.
          A nukleáris robbanásnál a gyujtóhatás, lökéshullám és a radioaktív sugárzás mellett létrejön egy EMP (Electromagnetic pulse – elektromágneses impulzus) is ami eröteljes hatást gyakorol egy adott távolságon belül az elektronikus és eletromos eszközökre – és a környezetre is, melynek következtében potenciálkülönbség keletkezik a kavargó porszemcsék egyes területei között, ami villámlás formájában egyenlítődik ki.
          A felvételen ez a hatásjól látszik.
          Nyilván nem egy nagy hatóerejű 5-10 megatonnás eszköz volt ami a stratégiai kategóriát jelentené, hanem egy 1-2 kilotonnás , azaz a hirosimai bomba 15-öd része, azaz taktikai-harcászati töltet.
          Izrael – higgyétek el – simán, de tényleg simán kiszór efféléket ha arról van szó…

        3. A robbanás maga, azaz a fényvillanás nem látszik a felvétel elején, az egyéb hatások lökéshullám, miegyéb egy ekkora eszköznél nem nagyobb mint ha pl egy MOAB robbant volna.

        4. Azért mégis kilóg a lóláb egy kicsit. Mert ha nukleáris volt a töltet, hol maradt a radioaktivitás ? Mert azt megmérték volna a Szírek, és mutogatták volna, hogy az agresszor Izrael atomfegyvert küldött. Ennyire nem lehetnek hülyék. (?)
          A másik, hogy az EMP hatására meg kellett volna hogy szűnjenek az elektronikus cuccok. De nekem is gyanús a dolog.

  3. Tévedések ide vagy oda, lényeg, hogy háború áll a küszöbön. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből. Azért készüljünk fel lelkileg, hogy akár világháború is kibontakozhat ebből. És kísérjük figyelemmel a vatikáni és a pápaságról szóló híradásokat is…
    Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a videósorozatot, mind a 32 részt.

    http://www.youtube.com/watch?v=3qG8fCsIZho&list=PLO9xHea61KKKLXFvGVqALg-uOigp9Iw62

    Igyekezzünk megbékélni az Úrral, amíg nem késő. Valljuk meg őszintén a bűneinket, és próbáljunk helytállni Isten akaratának megfelelően, akkor nem lehet baj…
    “Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön. Ti is azért legyetek készek: mert amely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.”
    Lukács 12:39-40

  4. Pontosítsunk:

    P-800 Oniks, ami az indiai-orosz közös fejlesztésű BrahMos, hazai (orosz), kicsit butább verziója; ennek az export variánsa a Yakhont.
    Hajóromboló rakéta szó szerinti fordítása igen felejtős, maradjunk a partvédelmi rakéta megnevezésnél!
    Egyébként a szírek a K-300 Bastion-P rendszert vásárolták meg még 2007 -ben, amelyet le is szállított az orosz fél 2011 -ben. Jelenleg max. a rendszer szerves részét képező robotrepülők szállítása történhet, ha történik.

    Mert megrendelték ugyan az Sz-300PMU2 (angolul S-300, de NATO terminológiában SA-10 Grumble) rendszert, export verzió a Favorit komplexum. Itt érdemes böngészni a Wkikit: http://en.wikipedia.org/wiki/S-300_(missile)
    Amelyet ha minden igaz a gyártó üzem le is gyártott, de leszállításra már nem került Szíriának.

    Az Sz-400 Triumf dolgot pedig soroljuk a vicc kategóriába, mert az orosz fegyveres erőkön kívül még nem értékesítik máshová, egyenlőre nem exportálható. Majd kb. 2015 -től, ha lesz elegendő kapacitásuk rá, és addigra elegendő zászlóalj légvédelmi ütege lesz felszerelve az Orosz Föderáció területén.

    TOS-1 MLRS dolog is elégég légből kapott lehet, mert a gyártása igen alacsony intenzitású, ha még egyáltalán gyártják…?!
    Azerbajdzsán rendelkezik 6db indítóval, Oroszország 15 db -al, és Kazahsztán 3db indítóval.

    1. Köszönöm!
      Az “anti-ship missile” kifejezés helyes megfelelőjét sokáig próbáltam megtalálni, a legtöbb oldalon egyszerűen hajó elleni rakétát írtak és abban biztos voltam, hogy nem jó. Most már tudom hová forduljak legközelebb, ha ilyen cikk lesz. 🙂

      1. Thea, a hajó elleni rakéta is jó kifejezés. De az a hajóromboló rakéta, na az “erős” volt! 😉 😛

        Ha tudok, segítek. 🙂

        1. Ja, és a P-800 -as egyébként nem rakéta, hanem manőverező robotrepülőgép.
          Van hajóról, tengeralattjáróról, szárazföldről indítható változata. (Repülőről indítható, jelenleg csak a BrahMos -nak van.)
          Szíria a K-300 Bastion-P rendszerrel egy mobil partvédelmi rendszert szerzett be, így ebben az esetben ezért a partvédelmi rakéta / manőverező robotrepülő a helyes ‘terminus technicus’.

        2. Piton. Kihagytad a vízfelszín-vízfelszín vagy föld- vízfelszín rakéta technikuszt. Sőt ne felejtsük el negligálni a cirkáló és a szárnyas rakétát sem. 🙂 Te is olvasod a http://htka.hu/ -t ? Üdv

        3. Arpiel, megtalálsz az említett oldalon, kvázi hasonló névvel, csak egy karakterrel esz több. Ha járatos vagy az AA rakétákban, akkor kapásból vágni fogod, hogy mi is a dörgés. 😉 😛

  5. Na erre mondják, hogy dilettantizmus. Sajnos kevés dologhoz értek jobban, mint a haditechnikához, ezért mondom, hogy ennyi hülyeséget, tárgyi tévedést rég láttam. Néhány gyöngyszem: “A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani”. Csak tudnám azt hogyan fogják csinálni. Mert ugye a Patriot eleve légvédelmi rakéta, és hát két légvédelmi rakéta nem tud mit kezdeni egymással. Mint két fiú vagy két lány. Csak beteg dolog jöhet ki belőle, vagy semmi. A rakéták meg nem betegek. “S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál”, igen az oroszok szerint, főleg mikor megittak fejenként 3 vodkát, és épp a fegyvervásárban vannak. Nem is kapott ilyen rendszert Szíria. Szóval ez a cikk finoman szólva hozzá nem értő, elfogult és USA ellenes. Ami nem is baj, mert én sem szeretem azt a nagyhatalmat, amit álkeresztény köntösbe bújtatott látens sátánisták vezetnek. A háború ha jön jönni fog, végig kell szenvedni, és annyi öröm lesz benne, hogy közelebb kerülünk az igazi Jézushoz (időben).

    1. Köszi Arpiel! Én viszont egyáltalán nem vagyok szakértő a témában, úgyhogy szívesen veszem a kiigazítást. Arra megkérhetlek, hogy leírd hogyan lehetne pontosítani? Már ha lehetséges. Az S 300-asokkal kapcsolatos hír eredeti forrása arab nyelvű, arról fordították angolra, én pedig magyarra. 🙂

      1. Szívesen, Thea. Remélem nem Te írtad, akkor finomabban fogalmaztam volna. 🙂 Persze nem lehet elvárni, hogy haditechnikai dolgokban is otthon legyen egy blogszerző. Nem akarok itt okoskodni, de a fő szabály, hogy a háborúban nem mindig számít a konkrét haditechnikai fejlettség, máskor meg nagyon is (pl.I. Öböl háború). A másik gyakorlatiasabb dolog meg röviden az, hogy a keleti népség (az arabok is) gyakran esik a saját technikájukkal kapcsolatban túlzásokba. Lehet papiron nagyon jó az orosz technika (Szu-35, Panzir stb.), de az a tipikus, hogy a gyakorlatban ritkán tudják hozni a számokat. De az is igaz, hogy az USA erős fölénye a haditechnikában csökkenőben van az oroszok és egyre inkább a kínaiak miatt. Remélem segítettem valamit. Üdvözletem
        Profi de gyakorlatias és néha már már konspirációs témákat is tapogató honlap a témában (szinte minden megtalálható):
        http://htka.hu/

Hozzászólás a(z) Máttyás bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend