Háborúk

A közel-keleten soha nem használt fegyvereket kap Szíria Oroszországtól

Forrás: shftplan.com

A béke Nobel-díjas Barack Obama azt tanácsolta kabinetjének, hogy fegyverezzék fel a Szír Felszabadító Hadsereg terroristáit, hogy erőfölényt szerezhessenek Bashar Assad jelenlegi szír elnök csapatai felett. Emellett egy részleges repüléstilalmi zóna felállítása is terítéken van a líbiai invázió mintájára.

Az amerikai szárazföldi egységek jelenléte a szír határ körül arra enged következtetni, hogy az USA ismét komolyabb beavatkozásra készül a térségben, miközben még pusztítóbb fegyverekkel látja el a lázadókat egy olyan országban, ahol a konfliktusok már eddig is több tízezer emberéletet követeltek az elmúlt év során.

Az Obama kormány úgy gondolja, hogy ezek a fegyverek a lázadók javára billentik a mérleg nyelvét, ezzel az Egyesült Államok főellenségének kikiáltott al-Kaida szervezet képviselőinek adva az erőfölényt.

A KGB berkeiben edződött Vlagyimir Putyin azonban másképp vélekedik a felállásról.

Brit titkosszolgálati jelentések szerint Putyin diplomáciai kommünikét küldött az Egyesült Államok és Franciaország számára David Cameron, brit miniszterelnök közvetítésével.

A szíriai Dam Press oldal és a Dyar lap cikkei szerint az oroszok nem hátrálnak meg Szíriával kapcsolatos politikájukban, sőt, Assad csapatainak felfegyverzésével készülnek visszavágni. Az értesülések szerint olyan fegyverekről van szó, amilyeneket a közel-keleten még soha nem láttak.

Amennyiben a nyugati erők valóban harcba szállnak a szír erők ellen, biztosak lehetünk benne, hogy nem a 91-es iraki konfliktus megismétlődését fogjuk látni, ahol Saddam Hussein százezer katonája adta meg magát egyetlen lövés nélkül. A repüléstilalmi zóna esetében sem valószínű, hogy a nyugat olyan zavartalanul támadhasson meg katonai célpontokat, mint tette azt Líbiában.

Az idők megváltoztak.

Ez alkalommal Oroszország és az Egyesült Államok a tűzzel játszik. Méghozzá olyan tűzzel, ami könnyen egy harmadik világháború felé taszíthatja a világot.

S 300 SAM

A Global Research a következőket írja:

A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani (ezek már Szíriában vannak). Putyin azt is kijelentette, hogy az S 300-asoknál is fejlettebb S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál és a világ legfejlettebb védelmi rendszerét képviselik.

24 töltetű rakétakilövő

Oroszország 400 darab rendkívül modern, 60 kilométeres hatótávolságú 24-Barrel (24 töltetű) rakétakilövőt is szállít még, amelyek Szíria bármelyik határszakaszáig elérnek.

A brit titkosszolgálati oldal arról is írt, hogy Putyin egy titkos, orosz gyártmányú fegyver szállításáról is beszélt, ami Szíria javára billentené az erőviszonyokat, hozzátéve, hogy ezeket a fegyvereket nem fogják Izrael ellen bevetni, amennyiben Izrael nem vesz részt a Szíria vagy bármely szomszédos ország (Libanon, Jordánia) elleni konfliktusban.

Putyin válasza 24 órával Obama szombati bejelentését követően érkezett.

Putyin egyértelműen kijelentette, hogy a közel-kelet jelentős változások szemtanúja lesz. Szíria olyan fegyvereket kap, amelyeket nem láttak még a közel-keleten, beleértve olyan számítógépes vezérlésű okosrakétákat, amelyek soha nem tévesztenek célt.

Oroszország olyan Skean 5 levegő-víz rakétákat is készül szállítani Szíriának, amelyek a szír partoktól 250 kilométerre tartózkodó célpontokat is képesek elsüllyeszteni.

Stratégiai Áttelepítés című dokumentumfilmjében Joel Skousen arról beszél, hogy a világot fenyegető legnagyobb veszély jelenleg egy esetleges jövőbeli nukleáris összecsapás Oroszország és az Egyesült Államok között.

Bár a szír konfliktus két szembenálló oldalának szánt fegyverek nem atomfegyverek, a két nagyhatalom jelenlegi hozzáállása könnyen direkt konfrontációvá fajulhat.

Vlagymir Putyin a régi, keményvonalas orosz vezetőség leszármazottja, aki hisz az orosz katonai fölényben, vasököllel irányítja országát és nem habozna háborút indítani országa hosszú távú érdekeinek védelmében.

A másik oldalon Barack Obama egyik botrányt a másik után próbálja hárítani, miközben országának gazdasága a teljes összeomlás szélén áll, komoly indokokat szolgáltatva számára a figyelemelterelésre.

A két vezető múltját és hozzáállását figyelembe véve feltételezhető, hogy egyikük sem érezne túlzott lelkiismeret furdalást a háborúval járó sok millió emberáldozat miatt, amennyiben az saját és globalista irányítóik érdekeit szolgálja.

A XX. század háborúit az állami mészárlás jellemezte. A sok millió áldozat csupán statisztikai adat a vezetők történelemkönyvében. A hatalomvágy, a kapzsiság és a korrupció oltárain ártatlanok millióit áldozták már fel és ebben a XXI. század sem különb.

Ami megkülönbözteti a jelent, hogy ma már az egész emberiség elpusztítására képes fegyverekkel rendelkeznek.

Ebben az évszázadban is háborúk várnak a világra.

[icon icon_name=”leaf”]

?Ítéletet tart a sok nép fölött, és megfenyíti a távoli, erős nemzeteket. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.? ? Mikeás 4:3

Előző posztKövetkező poszt

35 hozzászólás

  1. Sharky,
    Köszi a guillotine-os cikket. Ez nagyon durva. Eddig nem nagyon gondoltam bele, hogy szó szerinti lefejezésről is szó lehet abban az igében, a francia forradalom már olyan régen volt, és ez a fajta kivégzési mód eléggé elavultnak tűnik jelenkori társadalmunkban… De nyilván megteremtik majd az ideológiai alapját annak, hogy visszahozzák.

    1. Szia Xenia!

      Ott az ideologiai alap a cikkben:
      Az igy kivegzett eliteltek szerveit fel lehet hasznalni orvosi vagy eletmento celokra, szemben a mereggel vagy villamosszekkel torteno kivegzessel.

      Es akkor egy kis prediction, mozibol: hogyan kezdodik a Terminator4?
      A halalraitelt fogvatartottal alairatnak egy papirt, hogy a szerveit felajanlja egy fontos kiserlet reszekent.
      Azutan termeszetesen egy gyilkos robot alkatreszeikent hasznaljak fel azokat…

      1. Oké, de a tömeges alkalmazásának (mint a francia forradalom idején) az ideológiai alapja még hátravan…

        1. Szia Xenia!

          Hát Hitlernek se sokat kellett magyarázkodni a zsidókkal kapcsolatban!
          Manapság meg már mégfejlettebb a propaganda! Szerintem , ha akarják 3 nap alatt bárkikből ellenséget csinálhatnak!

    1. Mióta újdonság .
      1., Amig egy birodalaom gazdag emberei jól élnek , mert a vezetőinek az a érdeke .
      De amikor jönnek a megpróbáltatások elválik , hogy milyenek a vezetőik .
      2 ., http://ebredezes.hu/a-csendes-haboru-nema-fegyverei/
      ezt ma találtam véletlenűl .
      3 ., és többé onnét ki nem jő , melyek azok a helyek ahonnan soha nem jöhetsz
      ki , sajnos ez a jóslat USA-ra(részben)
      4 .http://idokjelei.hu/2013/06/a-belbiztonsagi-informator-szerint-a-szabadsag-vegnapjait-eljuk/
      Mit gondolsz ha ez igaz , milyen háborúra készülhet a USA nem valószinü földi hatalom
      ellen készülne .És julius eleje , ha információkat öszerakod akár mozgalmas is lehet .

    2. Sharky,
      Hehehehe, lassan már alternatív médiára sem lesz szükség, mert minden huncutság benne lesz a mainstream-be. Túl mély az az amerikai álom 🙂

      1. Pontosan!

        Éppen tegnap este kaptam el egy műsort a History-n. (Ez egy sorozat lehet, ahol az “ősi idegenekről” beszélnek/kutatnak).
        Szóval teljesen nyíltan beszélt az illuminatiról, főleg a NASA szemszögéből közelítette a dolgokat és az űrkutatást elemezte. De volt itt minden (egyiptomi istenek, gémkapocs hadművelet, stb stb), amiről 2-3-4 éve még az interneten is kutatómunkával lehetett csak ismeretet szerezni.
        Tehát megy a finomhangolás…

        1. Jaja, ezeket a AA sorozatokat úgy tudom 2x adják le naponta, de viszont a reklámját , amibe bele van tömörítve a lényeg kb. 10 percenként adja le a csatorna. Ha csak véletlenül is tévedsz rá az adóra, mondjuk hetente 2-3 alkalommal, még akkor is nagy az esélyed van, hogy pont belefutsz az egyik reklámba. Mellesleg a többi műsor tényleg nem rossz, sokan szeretik nézni az “Amerikai restaurálás”-t, a “Zálogcsillagok”-at vagy pl. a “Raktár-háborúk”-at. Ki van ez találva kérem szépen. Az embereknek már a könyökén jön ki a sok oroszlán falkás, fehér cápás, a globális felmelegedés miatt halálosan ideges elefántos műsor. Valami újra vágytak és azt meg is kapták.
          Tehát csali,…horog,… kapás,… fogás…………..és nem is tudom,……….esetleg egy jó forró serpenyő?

  2. “Csakhogy a póféciának tökéletesen egyeznie kell az eddigi kinyilatkoztatással. Ha viszont egyezik, akkor nincs szükség rá.”
    Herceg71,
    Azért ezzel nem igazán értek egyet. Ez pontosan úgy hangzik, mint amit I. Omár kalifa mondott az alexandriai könyvtár elpusztitásakor:
    “ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek?
    Azzal egyetértek, hogy a próféciának egyeznie kell az eddigi kinyilatkoztatással, tehát összhangban kell lennie a Bibliával. Ugyanakkor prófécia által Isten egyéni útmutatást is adhat (lásd: Pál apostolnak mindenütt megprófétálták a gyülekezetekben, hogy fogság vár rá), akár nagyobb eseményeket is megmondhat az Úr előre (lásd asszem Agabus volt az az ApCsel-ben, aki megjövendölte a később bekövetkező éhinséget) – és Isten a prófétai ajándékokat nem vonta vissza (a többi ajándékot sem), annak ellenére, hogy sok hamis próféta és prófécia kering manapság a világban. Nem véletlenül mondja az IGE:
    “Vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra” (1Jn 4,1)
    Vagy gondolj akár az utolsó időkben megjelenő 2 prófétára Izraelben (Jelenések könyve), akik 1260 napig fognak prófétálni. Nyilván Istentől való kinyilatkoztatásokat fognak mondani, arra is lesz hatalmuk, hogy az eget bezárják és ne legyen eső (csakúgy mint Illés idejében).
    Szóval Isten szólhat ma is prófétákon keresztül, de mindent az Ige alapján kell megvizsgálni, és természetesen nem kell bedőlni a hamis próféciáknak.

    1. ?ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek?
      …na most ezt l. Omar mondta és nem a világ Teremtője. 🙂

      Akár egyet is érthetnék azzal, hogy Isten bármikor új kijelentést adhat vagy ad is, de…
      lehet, hogy tájékozatlanságom következménye, viszont nem ismerek olyan újkori prófétát akinek minden próféciája igaz lett volna. Olyat viszont annál többet, aki mondott ugyan igaz dolgokat a jövővel kapcsolatban, mégsen teljesült minden jövendölése maradéktalanul. Nekem kritérium, hogy minden prófétai szava igaz legyen.
      Vannak például olyanok akik általános dolgokat mondanak, olyanokat ami vagy nem ellenőrizhető, vagy egyébként is kikövetkeztethető a világ pillanatnyi állapotából.

      1. “Nekem kritérium, hogy minden prófétai szava igaz legyen.”
        Egyetértek, nekem is.
        Nyilván vannak olyan “próféciák”, amelyek önmagukban nem ellenőrizhetők mert általánosságot mondanak, viszont ha több próféciát hallgatunk meg ugyanattól a személytől, akkor előbb-utóbb úgyis kibújik a szög a zsákból. A nagyfigyelmeztetés pl. ilyen (többen ki is mutatták itt a portálon, hogy nem egyezik Isten Igéjével).
        Előfordulhat olyan is, hogy igazat mond valaki, mégis a sátántól van, lásd az ApCselben mikor Pál kiűzi a jövendőmondás lelkét a szolgálólányból, aki kéretlen reklámot csinált neki:
        “Követte Pált és minket, és így kiáltozott: “Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: “Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle.” ApCsel 16:17-18
        Ennek a felismeréséhez már lehet, hogy a “lelkek megkülönböztetésének” ajándéka kell.

        Az a gond szerintem, hogy eltértünk Isten Igéjétől. Az egyházak/gyülekezetek nagy része nem fogadja el a Szentlélek ajándékait (azt mondják, azok csak arra a korra vonatkoztak), a karizmatikus gyülekezetben találkozhatsz velük, viszont sajnos többnyire nem a Bibliában leirtaknak megfelelően gyakorolják, igy aztán a próféciák/látomások nem kerülnek megitélésre.
        Kevés olyan helyen jártam, ahol ezt megfelelően gyakorolják, de én személy szerint találkoztam olyanokkal, akik Istentől kapnak kijelentéseket. Láttam pl. egy házaspárt igy megtérni, hogy valaki a gyülekezetben imádkozott értük, és közben az Istentől kapott kijelentést átadta nekik – ők pedig sziven találva érezték magukat, mert pont azt a helyzetet érintette, amiben voltak, és az illető nem tudott róla.

  3. Gázkészletek (ezer milliárd m3):
    1. Orosz: 45
    2. Irán: 33
    3. Katar: 25
    4. Türkmenisztán: 24

    Kőolajkészletek (milliárd hordó)
    1. Szaúd-Arábia: 260
    2. Venezuela : 215
    3. Irán: 140 (bocs akkor a harmadik)
    4. Irak: 120
    5. Kuvait: 100
    6. E.A.E: 98
    7. Orosz 75
    A világ kőolajfogyasztása napi 87 millió hordó. éves kb. 32 milliárd hordó.

  4. Egyet lehet tudni az Orosz S-300 és 400 lévédelmi rendszernél fejlettebb nincs! Az amerikai hozzá képes bakfitty -mindent leszed az égről. Ezért nem kezdődött még el Szíria leigázása. Ráadásul olyan komikussá vált a helyzet h. az izraeli Benjámín Netanjáhú (Bibi) elment könyörögni Putyinhoz h. ne szállítsa le az S-300-ast. Moszkva válasza pedig a következő volt: az Oroszok tartják az ígéretüket a szállítással kapcsolatban.

    1. Nagyon izgalmas,….főleg, hogy a Reuters adta le. De legalább megtudtuk, hogy még van egy kis időnk.
      Minden a terv szerint halad, háború előtt fel kell fegyverezni a feleket(mármint akiknek még nincs). Ezt látjuk most. A többi az színház.

  5. A Közel -kelet
    kezd forróvá válni :
    TÖRÖKORSZÁG,
    SZÍRIA, ÉS
    OROSZORSZÁG vs USA ( kémügy miatt is… plussz -Orosz rakéték telepítése Szíriában..)
    Oroszország-így nagyon nagyon közel lessz Izraelhez…
    ehhez hozzájön még
    Kína,
    Európa bizonytalansága
    a Két KOREA
    Szerintem
    hamarosan felfog forrósodni , majd a világban ,
    a hangulat…
    Német, Japán hírek is érdekesek lehetnek a közeljövőben…

    A KÉRDÉS,
    MIÉRT VAN AZ ,AMI
    MOST,
    A KÖZEL-KELETEN ???

    http://hvg.hu/gazdasag/20130625_Kina_hozhatja_el_az_Armageddont

    1. Ez olyan, mint az elektronikai piacban a “tervezett elavultatas”. Az elektronikai ipar olyan szakembereket termelt ki magabol, akiket ugy hivnak “elettartam mernok”.
      Ugyanez folyik vilagszinten is. A rendszer elavulasa, hogy uj rendszer johessen. A “politikusok” csak szetszerelo rabszolgak…

    2. “A KÉRDÉS,
      MIÉRT VAN AZ ,AMI
      MOST,
      A KÖZEL-KELETEN ???”

      Válasz egyszerűbb mint gondolnánk: erőforrások feletti rendelkezés megszerzése. Szíria után jönne Irán a világ 4. legnagyobb kőolajkészletével (bizonyított) és a világ 2. legnagyobb gázkészletével.

  6. Nekem csak az a gondom ezzel az ír látnoknővel, hogy olyan üzenetek is jöttek rajta keresztül, amik nem teljesedtek be akkor, amikorra jövendölte. 2012 év vége felé elkezdődött a látnoknő üzenetei szerint a nagy szorongattatás időszaka. Ez pedig nem lehet így, mivel a nagy szorongattatás az Antikrisztus hatalomra kerülése után kezdődik el. És az Antikrisztus egyelőre még fel sem fedte magát a világ előtt……Tehát ellentmondások vannak benne.

  7. 23 éve nem hittem volna, felnőve a csillagok háborúján, hogy a halálcsillag csak egy az akkor fényesnek, szabadnak tűnő médiamerikai lobogón és az orosz medve lesz a szabadságért küzdő chewbakka :-).
    Igaz később orwellt olvasva is, hiába írta le, hogy a demokráciáról szól, Állatfarmban, 1984-ben, hogy ez igaz, ez a kafkai embertelen mélység létezik.

  8. Ti,
    olyan biztosak vagytok abban
    hogy
    az ír látnok nő
    ISTEN- embere,
    hogy
    ti neki hisztek…
    🙁
    MEGRÖGZÖTT KATOLKIS HÍVŐK UGYAN EZ….
    ISZLÁM TÖBBI HAMIS VALLÁS UGYAN EZ… 🙁

    KÖTITEK AZ EBET A KARÓHOZ !!!

    ha nékem nem hisztek is,
    higyjetek
    a cselekedeteknek:
    hogy
    megtudjátok és elhigyjétek,
    hogy
    az Atya én bennem van,
    és én
    ő benne vagyok.
    Szeretteim,
    ne higyjetek minden léleknek,
    hanem
    próbáljátok meg a lelkeket,
    ha Istentől vannak-é;
    mert sok hamis próféta jött ki a világba.
    ,, LESSZ NAGY POFÁRA ESÉS
    AZOKNAK
    AKIK
    NEM ISTENRE
    ÉS
    A
    NÁZÁRETI JÉZUS KRUSZTUSRA
    – HALGATTAK…
    🙁
    BOLONDOK ÉS VAKOK !
    De kinn maradnak
    az ebek
    és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok,
    és
    a bálványimádók
    és mind
    aki szereti
    és szólja a hazugságot.
    KATOLOKIUS VALLÁS = BÁLVÁNY IMÁDÁS….
    ( DE
    AZ ÖSSZES
    TÖBBI IS )
    😀

    1. Nem a látnoknőnek hiszek, ha nem akitől kapja az üzeneteket, az Úr Jézustól! Ha elolvasnád a jelenések, Dániel, Ezekiel…a bibliát, akkor rájönnél, hogy ez nem egy új biblia, sőt ezen üzenetek is megvoltak jövendölve a végidőkben, AZÉRT, HOGY FELKÉSZÍTSE AZ ÚR JÉZUS az emberiséget az eljövendő eseményekre, azok miként bontakoznak ki, a jelenések könyve csak egy összefoglaló, bár a biblia tartalmazza teljesen az igazságot, te hát ez nem egy biblia. Nem is vesz el és nem is tesz hozzá, mert attól jönnek, aki hamarosan újra eljő (Lásd az utóbbi hónapok természeti csapások, háborús hírek stb……a jelek már mutatkoznak).

      Mond, mikor beszélne a sátán a megbocsátásról, a napi imádságról és az eucharisztiáról, a felebaráti szeretetről? Önnön magával hasonulna meg és elpusztítaná magát, akkor már rég béke uralkodna a világban, mert a gonosz elpusztította volna magát.

      1. Csaba!Tudod miért van ez?azért mert Sátán a világosság angyalánakadja ki magát:

        2Kor 11:13 Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
        2Kor 11:14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
        2Kor 11:15 Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magukat az igazság szolgáivá; akiknek végük az ő cselekedeteik szerint lészen.

        Jézus nem használ látnok nőket minek tenné mikor eljött személyesen és saját maga leplezte le az Ördögöt és a munkáját és Jánosnak pedig lediktálta a jelenések könyvét,nem fog Ő semmilyen más eszközt használni a biblián kivűl,sőt inkább lépten nyomon felhívta rá a figyelmet,hogy senkinek ne higgyünk meg ne tévesszenek.

        1. A Máté 24:5
          “Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.”
          Pont, ahogy meg van írva 🙂

        2. Isten akkor és azáltal szól ma is, amikor és aki által akar. Nem mi szabjuk meg neki, hogy választhat-e prófétákat magának a XXI. században vagy nem. A régi próféták által is jövőbeli eseményeket adott a nép tudtára az Atya.Miért lenne ez most,ezekben a súlyos időkben másként?
          Mert mi emberi ésszel nem így gondoljuk??? “Az én gondolataim nem a ti gondolataitok…”
          Iz42,9: …Nézzétek, a régiek beteljesedtek, és új dolgokat hirdetek előre, mielőtt megtörténnének, tudtotokra adom őket.”
          Ámosz 3 7-8: “Valóban,az Isten,az Úr nem resz semmit anélkül,hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak.Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki ne jövendőlne, ha szól az Úr, az Isten?”

        3. Csakhogy a póféciának tökéletesen egyeznie kell az eddigi kinyilatkoztatással. Ha viszont egyezik, akkor nincs szükség rá. Ha nem egyezik, vagyis új infót közöl, akkor nem elfogadható. Azt hiszem Isten a Jelenések könyvével lezárta az egyetemes kinyilatkoztatást. Személyes utmutatást viszont nap mint nap kap az ember, erre jó ha odafigyelünk

          Gal 1:8 De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.
          Gal 1:9 Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen.

    2. A hitetlenség, pedig hit saját ürességünkben. Hit abban, hogy több vagyok, mint aminek apró forgácsa vagyok, hit semmi idejű létezésem több, mint a végtelen körforgás. Üres semmi gőg. Korunk filozófiája szerint:Pulyka kinyitott szája a média tömésre.

  9. Miért nem jelennek meg a hozzászólások, ha azok linket is tartalmaznak????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

    1. Ez egy biztonsági beállítás. A 3 vagy annál több linket tartalmazó hozzászólásokhoz jóváhagyás kell.

  10. A harmadik világháború:

    Földrengés Európában és világháború 2011. március 18. éjfél
    http://www.nagyfigyelmeztetes.com/2011-marcius/

    A Második Pecsét: a Harmadik Világháború 2012. május 16., szerda, 3:10
    http://www.nagyfigyelmeztetes.com/2012-majus/

    Itt egy összefoglakó, amik már bekövetkeztek a nagyfigyelmeztetes, vagy is az Ír látnoknőnek adott üzenetekből:
    http://www.thewarningsecondcoming.com/
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=n52baYiPvyM#at=19

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend