Lázongó világ

Az USA távozó belbiztonsági minisztere komoly kiber eseményre figyelmeztet

Vajon Janet Napolitano, amerikai belbiztonsági miniszter asszony, tényleg azért mondott le, mert megneszelte egy államilag szponzorált, az egész Egyesült Államok megbénítására alkalmas, szükségállapotot eredményező kiber esemény érkezését?

Mellékesnek éppen nem nevezhető nyilatkozatában Janet Napolitano, az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) első embere, amikor lemondásának okáról faggatták, arra utalt, hogy egy érkező kiber esemény megbénítaná az amerikai gazdaságot és zűrzavart hozna valamennyi amerikai állampolgár számára.

Az utódjának szánt nyílt levélként említett nyilatkozatban Napolitano terrorista veszélyekre és időjárási eseményekre figyelmeztetett valamint az Egyesült Államok határainak megerősítését szorgalmazta.

?Országunk egy ponton például olyan kiber eseményekkel lesz kénytelen szembenézni, amelyek súlyos következményekkel járnak majd életünkre, a gazdaságunkra és a társadalom mindennapos működésére,? mondta.

A kormány eddig nem nevezte meg Napolitano utódját, aki júliusban adta be lemondását és a jövő hónapban távozik a minisztérium éléről, amit négy éven át vezetett.

A 2001. szeptember 11-i támadások után létrehozott minisztérium feladatai közé tartozik a határok védelme, a terrorista támadások megakadályozása és a természeti katasztrófák utáni segítségnyújtás.

Nem ez az első alkalom, hogy a miniszter asszony ilyen eseményekre figyelmeztetett. Mondhatni a téma nyilatkozatainak rendszeres eleme volt pályafutása alatt.

Napolitano észrevételei azért is aggasztóak, mert a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, a FEMA, igen komoly élelmiszerkészletek beszerzésére adott le megrendeléseket illetve kért szállítási információkat a felkészülésre specializálódott amerikai cégektől.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a szíriai konfliktus fokozódása óta egyre gyakoribbak és intenzívebbek az Egyesült Államok számítógépes rendszerei és nagyvállalatai ellen elkövetett támadások.

Forrás: intellihub.com – photo credit: CBP Photography via photopin cc

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

    1. Ajjaj! Ettől a RHR-től szokott igazán bepöccenni a Ria. Jujjuj, én már itt sem vagyok. Még a végén engem is elkezd becézgetni,…….azt meg nem nagyon szeretem. Már csak azt hiányzik, hogy az asszony elolvasson egy ilyen hozzászólást. Azt hiszem hetekig hallgathatnám a: “Ki az az Ida miiiii???” ” És miért nevez Kankucskának ??? ” Nem, nem is akarok belegondolni. Engemet kérlek hagyjatok ki belőle.

      1. 😀 😀 😀 Mi történt Kanku?.. es hol van a “haverom”? 🙂 Talan meg kellene nyitnom a linket? Ida pedig hogy jön ide?… es mikor nevezett téged “Kankucskanak? Vagy valamit talan nem jol értek…?
        Ha pedig itt ujra megjelenne RHR,Thea ugysem engedné atmenni a neki irt üzeneteimet – mint ahogy erre többször is volt példa (errol mi privatban beszéltünk Theaval, azért nem tudhatsz rola).

        Szoval nincs miért aggodnod brother .:)

        1. Végig Riát szerettem volna írni, my bad. Egyébként eszem ágában sincs aggódni. Olyan laza vagyok mint a Szul than barátod 😉

        2. Most meg mar Szul than a baratom Kanku? Mi a fene van itt? 🙂

          Erre gondoltal Kanku, amikor az irod, hogy: “Végig Riát szerettem volna írni, my bad.”?…ugyanakkor pedig erre sikeredett: ?Ki az az Ida miiiii???? ? ? És mikor, és hol nevezett téged valaki “Kankucskának ?…mert én egyszer sem szolitottalak igy…vagy rosszul emlékeznék? 🙂

          Szoval te sem aggodsz ugy, mint…. én mar nem is tudom ki ? 🙂

          :

        3. Szoval nincs itt min fenn akadni Kanku, mert lathatod majd (hacsak nem lattad mar), hogy Szul than tegnap ota mindenkit, akivel valaha is kapcsolatba került baratjanak/baratnojének mond. 🙂 Most mar csak azért is, nehogy “véletlenül” is elkezdjek képzelodni 🙂
          Nem lepodnék meg,ha nem csak mar Doom-ot, hanem matol mindenkit “Kedves baratom” vagy “Kedves baratnom”-ként szolitana meg, ujfent csak azért is. 🙂 Igy hat minden ok, teljesen jogos, hogy engem is annak tart a sok között, elvégre mar irtunk egymasnak valamikor, igy kapcsolatba kerültünk mi is. ;)…Ovoda utca 2

          Ha majd elolvasod amit Erika ott irt nekem, (vagyis kérdezett) – elore szolok – ,fogd vissza magad, nehogy te is a falnak menj attol, (mint én majdnem) miutan elolvastad azt.:)

          Szia.:)

        4. Bocsáss meg. Nem tudtam, hogy felétek a gondolkodás haszontalan dolognak számít. :))
          Ne haragudj érte, egyébként én sem haragszom a reakciódért :))
          Tudom, hogy meglepőek voltak a kérdések. Mondhatnám úgy is, hogy illetlen olyan kérdést feltenni, amire nincs előregyártott válasz.
          Korrekt válasznak számít ám az is, ha az ember egyszerűen leírja, hogy “nem tudom” :)))

          Szeretettel: Erika

      2. :):) Szia “kankucska”! 🙂

        🙂 Nem úgy volt mégis inkább, hogy RHR pörgött be tőlünk? 🙂

  1. 50 to 1 Project
    What is the TRUE cost of climate change? Is stopping it early really the cheapest plan in the long run? 50 to 1 explores the costs of stopping climate change vs adapting to it as and if it’s required, and uncovers a simple truth; it’s 50 times more expensive to try and STOP climate change than it is to simply ADAPT to it as and if required.

    https://www.youtube.com/watch?v=Zw5Lda06iK0

  2. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem találjuk egymást a neten. Nem fogjuk tudni, mi történik a világban. Ha a katonai összeköttetéseket megzavarják, tényleg mindenki mindenkire lőni fog, vagy megszünik a repülők irányítása és egyéb hadieszközöké is. Azt hiszem ezt tervezik a nagy káoszt is menden más mellett. Nagyon jó, hogy nekünk van Úr Jézusunk.

    1. Most akkor döntsük már el, hogy mi lesz, mi lehet.
      1. Egyszer csak azon találjuk magunkat, hogy többé nem tudjuk elérni egymást, azaz megszűnik az internet.
      2. MINDEN elektronikus lesz., azaz lekövethető és ellenőrizhető.

      Melyiknek látjuk az előjeleit? ( persze egy rövidebb kiesés abszolút elképzelhető).

      1. OKay Kanku, döntsük el, hogy elore irjuk meg, amit majd akkor mondani akarunk egymasnak. 🙂

      2. Kanku!
        Szerencséd, h. fiúnak születtél és logikusan gondolkodsz. Én meg pesszimista és már óriási háborút látok, ha a haditecnikára tekintek és kiberháborút. Csak néhány őrűlt kell, hogy elszabadúljanak a dolgok, ezeket elemzők is elmondják és sokan tartanak is ettől nem csak én. Persze a rövidebb kiesést majd számolom, meg azt is hányszor lesz áram kimaradás, hányszor enged le a hűtő és hányszor nem fut be az ebéd kihozó autó, mert a benzinkútnál óriási sor áll. Melyik fele a világnak milyen akciót tervez a másik ellen. Megfélemlítés mindenféle módszerei világszerte, már csak azért is, ha jön ak. akkor nagy lelkesen fogadják. Óriási fogadásra készűl, már csak az eddig megtörténtek alapján is. Nézz végig É-Afrikán, tűntetések,lázadások,fegyver…éhség, vízhiány. Gondolod mi megusszuk? A fenti távozó miniszter asszony jókedvében távozik? Nagy nyomorúságról ír a Biblia, amilyen még nem volt és nem lesz.
        Üdv. S.

        1. Van erre valami mondás: A legrosszabbra kell készülni,de a legjobbat remélni.
          Úgy vagyok ezzel a dologgal,hogy barátaimnak probálom ezeket a dolgokat elmagyarázni,de sajnos ők illetve nem csak ők hanem az emberek 90%-a úgy van ezzel a dologgal ,hogy ha fel is fogja mitörténik és látja is körülette meg történni a dolgokat,a tipikus itt ilyen biztos nem lesz kijelentéssel le is zárják a dolgot. Nem igazán tudom mi fog történni az elkövetkezendő pár hónapban de nem tudom hogy vagytok ti vele,de van egy ilyen fura érzésem ,hogy a megszokottnál is jobban “bekkatant” a világ ,mint ha nem is tudom mikor papámmal a cirkuszba voltam és feszült volt a levegő mert mindenki várta a nagy mutatványt…

        2. Én is így látom a dolgokat.Nem tudom hogy te hol élsz én magyarországon de valóban így álnak a dolgok, ahogy írod.Totális bizonytalanságban élnek az emberek.Nem tudják mi fog következni akár a következő napokban, honapokban, évben.Még ,akinek anyagilag megalapozott az élete az is fél és bizonytalankodik, mi lesz holnap.
          Hálát adok az Úrnak, hogy az Ő békességét adta nekünk, hagyta ránk.Nem kell félnünk a holnaptól, még ha bizonyos megszokott életmódról le is kell mondanunk, jó helyen vagyunk Jézusnál. Ebben maradjunk ill. erősödjünk napról napra, ezt kívánom nektek is az Isten áldásával.

        3. Magas szintű pszichopatákból meg ördögökből mondjuk nincs hiány, ezzel én is tisztában vagyok. Nekem csak az volt a megjegyzésem, hogy nem valószínű, hogy lelövik az internetet, mert nagy szükségük van rá,….nagyobb mint neked vagy nekem. Nem is olyan régen még én is pesszimista voltam, de ez már a múlté. Ma már csak mosolygok a dolgokon.

        4. Ez a háló kell majd a megfigyeléshez és a kontrollhoz, szóval inkább reformálják, fejlesztik, mintsem lelőnék szándékosan.
          Ha a káosz háborút kíván (miért ne, az Írás is említi), akkor persze átmenetileg itt-ott akadozhat, kieshet; gondoljunk csak a grafitbombákra, sztratoszférában pukkantott nukleáris töltetek sztatikus hatásaira, stb. (ez utóbbi esetén persze teljes áramkimaradás is lehet akár)

Hozzászólás a(z) Soraya bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend