Izrael

Az EU megszállónak minősítette Izraelt

Forrás: balfourpost.com

Az Európai Unió az elmúlt harminc évben kritikus szemmel tekintett Izrael államára és a palesztin ügyet támogatta. Az 1980-as Velencei Nyilatkozat volt az EU első külpolitikai nyilatkozata, ami megfogalmazta a palesztin nép önrendelkezési jogának európai támogatását, elfogadhatatlannak ítélte Jeruzsálem státuszának egyoldalú megváltoztatását, szorgalmazta, hogy Izrael hagyjon fel a 67-es határokon túli területfoglalásokkal és kijelentette, hogy az izraeli telepek a béke legfőbb akadályai.

1990 óta az EU volt a palesztinok legfőbb támogatója, bár az Unió anyagi támogatása nem jelentett jelentős segítséget a palesztin gazdaság számára, amelyik sokat szenvedett a korrupció, a megfelelő jogi keret, kompetens vezetők és a demokrata gyakorlat hiánya miatt. De említhetnénk Jasszer Arafat, a PLO és a Palesztin Hatóság vezetőjének inkompetenciáját is, aki a 2000. évi, katasztrofális következményekkel járó második palesztin felkelés felbujtója volt.

Az EU kritikus szemmel tekintett számos izraeli lépésre, beleértve az arab kisebbséggel és a beduinokkal szembeni bánásmódot, de leginkább az izraeli telepek ügyét. 2012. december 10-én kiadott nyilatkozatában az EU a következőket rögzítette:

?Az Izrael állama és az Európai Unió között létrejövő valamennyi megállapodás egyértelműen és határozottan ki kell, hogy fejezze, hogy azok nem érintik az Izrael által 1967 óta elfoglalt területeket, azaz a Golán-fennsíkot, Ciszjordániát, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet is.?

Az EU nem támogatja a telepeken működő cégekkel történő kereskedést vagy befektetéseket és javasolta az onnan származó termékek behozatalára vonatkozó tilalmat. Ugyanakkor Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megpróbálta elérni, hogy Izrael hagyjon fel az újabb 3000 otthon felépítésére vonatkozó tervekkel, ami az EU irányelvei értelmében a ?béke legfőbb akadályát jelenti?.

Az EU már a 2003-as szavazás előtt egyértelművé tette álláspontját, miszerint ?Izrael az az ország, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti a világbéke számára?. Az nem volt egyértelmű, hogy Catherine Ashton az építési terveket említve mely országok békéjére utalt. A békére Szíriában, Egyiptomban, Libanonban vagy Irakban? Ezek a kérdések úgy tűnik, kevésbé érdeklik az EU biztosát.

A választól függetlenül, 2013. június 28-án az EU egy direktíva kiadásával fogadta el a decemberi nyilatkozatot, amit július 16-án hoztak nyilvánosságra. A döntés értelmében az EU betiltott minden ciszjordániai és kelet jeruzsálemi illetőségű természetes és jogi személlyel kapcsolatos vagy annak szóló finanszírozást, együttműködést, ösztöndíjat, kutatási támogatást és díjat. Az EU és Izrael közötti valamennyi jövőbeli szerződésnek tartalmaznia kell egy cikkelyt, amely rögzíti, hogy a telepek nem képezik Izrael államának részét.

A nyilatkozattal az EU egyoldalúan eldöntötte, hogy kelet Jeruzsálem, Ciszjordánia, a Gázai övezet és a Golán-fennsík nem része Izrael határvonalának és egyértelmű különbséget tett Izrael állama és az elfoglalt területek között, amelyekre a tilalom vonatkozik, minden gazdasági, tudományos, kulturális, sport és tudományos területen.

Előző posztKövetkező poszt

36 hozzászólás

  1. Bocs Sorolya,de nem igazan értem,hogy miféle “mamikrol” irsz,akik “leépüloben” vannak…MI itt senkirol nem tudjuk,hogy ki mami,es ki nem,ki van leépülve mar,es ki nem,mert egymas személyes belso életét nem ismerjük,vagy csak keveset tudunk azokrol.
    Részemrol,nagyon tetszett az,amit irtal (mégha nem is oda sikerült irnod,ahova szantad), ezért is like-oltam.
    Szidni pedig, – éppen ezért – ne szidd magad egy percig sem,az eddigi irasaid is nagyon tetszettek,igy tessék szépen ujra irogatni itt,amikor csak ugy érzed. 🙂

  2. Sharky Kedves?!
    Ugye, nem gondoltad komolyan? Napalm-al izzó embereket? Borzalom. Látod milyen az ember szive. Csak egy gondolat, amit ki is mondtál le is írtál. És az sem lehetetlen, hogy kapunk belőle, hogy ez eddig nem történt meg velünk, míg másokkal igen. Bár csak soha ne találtak volna fel gyílkos dolgokat. Sharky! a szeretet kiűzi a gyílkos indulatot, mert maga Isten a SZERETET. Értelek én. Ez a szörnyű világ fáj neked, azt hiszem vagy gondolom.
    El fog múlni rövidesen, de addig erősen kapaszkodjunk meg az Úr Jézus Krisztus kezében.
    Csak Vele tudjuk kibírni és kivárni a végét, és aztán a gyönyörű Menyország, ahol nem lesz fájdalom és sóhajtás, nem lesz sírás sem hideg sem meleg, semmi rossz érzés, hanem örök öröm, azoknak akik Benne bíztak-nak. Menj el a Tropikáriumba és nézd végig mennyi féle dísszel szinnel, formával látta el Isten, csak a halakat és föld annyiféle zöldje, a virágok szírmainak változatossága és egyebek, amit nekünk teremtett ide a földre, akkor legyen reménységed a fentiekkel kapcsolatban ami számban sem tudjuk kifejezni milyen gyönyörű lesz. Bízzál az Úrban és az Ő hatalmas erejében, igazságában, akkor is, ha az igazságtalanságot látod, mert a hálót kétféle lény kötözi. Egyiket sem látjuk de tapasztaljuk a védő-hálót is és a megkötözőt is. Bátorítani akartalak.
    Sok szeretettel: soraya

    1. Hi Thea,nincs tervedbe valami herkentyüt idebuheralni,hogy a kommentek alatt like-olni lehessen?…csak ugy egyszeruen? 🙂
      Szoval,a fentihez Sorolya, egy nagy like részemrol :).

      Az Ur aldjon.

      1. Ellenzem a like-olási lehetőségét,…..csak úgy egyszerűen. Baromság. Ez a véleményen.

      2. Ria és Sharky! Ezer bocsánat. Nem oda akartam, hanem arra az elolvashatatlan hosszú nevű után és köszönöm Ria, hogy a mamikra is gondoltál, mint én, akik már leépülőben vannak,mint én. Sharky! értettem a nevető napocskát, de csak utána, miután elkűldtem a levelet. Jobb, ha csak olvasom az írásaitokat és nem szólok bele. Szidom magam, milyen nagy marha vagyok.
        Üdv: S

    2. Sziasztok!
      Félreértitek.
      Valaki feljebb írta, hogy “Napalmot Izraelnek”.
      Erre volt fricska, amit írtam. Hiszen Izrael semmivel sem jobb vagy rosszabb ország, mint bármelyik.
      Ugyanolyan jó és rossz emberek élnek ott is, mint itt.
      S ha Izrael (a “kiválasztott nép”) megérett a “napalmra”, akkor minden más ország mennyivel inkább?

      1. Persze,persze…értjük mi ezt Sharky,csak toled kissé szokatlan volt ez a “kirohanas”. 🙂

  3. Kedves Thea! Nyílván helyénvaló, hogy a leközölt cikkek között akad ami erősen megosztja az emberek véleményét, érzelmeit. A világ népeiről,- mint mindenről- megvan az első benyomása az embernek. Lehet csűrni-csavarni, az igazság attól még igazság marad, és az ki is fog derül előbb, vagy utóbb. Részemről: FREE GAZA, FREE PALESTINA, FREE HUNGARY!!

    1. Szia Tökmindegyki!
      Igen, sajnos Izrael kérdése megosztja az embereket, de muszáj beszélni róla, mert fontos.
      Amit pedig a felszabadításról írsz, teljesen egyetértek, de megvalósulni már csak a világkormány uralma után fog, addig pedig “ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek”. 🙂

      Ez a C.S. Lewis idézet jutott eszembe erről:
      “Ez megint az ördög csapdája, aki minden hibát párokban, ellentétpárokban helyez el a világban. S mindig arra biztat bennünket, hogy jó sokat törjük a fejünket, vajon melyik a rosszabb. Értik, hogy miért, ugye? Arra számít, hogy az egyiket különösképpen nem kedveljük majd, s ezáltal fokozatosan belekerget minket a másikba. De ne engedjük magunkat bolonddá tenni. Tartsuk a célt szemünk előtt és haladjunk egyenesen át a két hiba között. Csak azzal kell törődnünk, hogy mindkettőt elkerüljük.”

      1. Egy kereszténynek egyetlen szempontból kell ezt a helyzetet megítélnie: Bibliai szempontból, a jelenlegi Izrael állama az Isten által helyreállított Izrael-e, vagy egy sátáni hamisítvány? Nem mindegy, hogy kit tekintünk Izraelnek, vagy kit tekintünk zsidóknak, mert van Isten Izráelje, és vannak, akik zsidóknak mondják magukat, de nem azok, mert hazudnak és ?k a Sátán zsinagógája. Vajon melyiknek az arca tükröz?dik vissza a jelenlegi Izrael-nek elnevezett kazáriában?
        A kérdés: virágzik-e már a fügefa?
        http://churchofgod.hu/content.php?act=kisarjadt

        1. Szerintem épp ezért vonatkoztatható erre Lewis tanácsa, mert sokan a modernkori Izrael állam vagy az elit példája, mások meg a Biblia félreértelmezése miatt vallanak szélsőséges nézeteket a zsidó származású emberekkel kapcsolatban két teljesen ellentétes irányban.

        2. Kedves Antenor!
          Olyasmiket akarsz számonkérni Izraelen, amit már akkor se tudtak megtenni a zsidók, amikor az Úr Jézus közöttük járt! ( Meg előtte se, a Biblia tanúsága szerint! Az Újszövből pedig tudhatjuk, hogy Jézuson kívül ember se nincsen, és nem is volt, akik teljesen betudták tölteni a Törvényt! És mint tudjuk nem is azért adatott!))Nem akarom fényezni őket, ahogyan egy földi “királyságot” se, de nézzük már meg a kereszténység 2000 évét! Most “nemazért”, de őszintén, mennyivel tudtak a “keresztények” többet, jobbat felmutatni, mint annó a zsidók!? ( Pedig azok a “keresztények”, még az újjászületés által kaphattak volna isteni életet! És mi lett? Pont olyan vallásosságba süllyedt az egész , mint a zsidóknál! Persze mind két esetben voltak igazi hívők, de azok úgy jártak, mint a zsidóknál a próféták! Persze nem is igért mást nekünk az Úr, de azért nem árt elgondolkodni azon, hogyha beszélünk, és ítélkezünk, akkor talán először magunkat nézzük meg! Tudom, nem akarunk “azokkal” közösséget vállalni, de szerintem azok a zsidók se “amazokkal”, akik valóban igyekeztek Isten törvényét betartani!
          Szóval szerintem mi “őrült módon” örvendezzünk Isten nekünk , Jézus Krisztusban adott kegyelmén, és ne ítélgessük a zsidókat (se! Mert azt is tudjuk, hogy ki is áll a dolgok mögött!), mert ha nem lettek volna olyanok, és nem cselekedtek volna úgy, akkor nem kellett volna a mi Urunknak eljönni, és mehetnénk áldozatokat bemutatni, meg stb, ha tetszeni akarnánk Istennek! ( Azt meg meg se akarom emliteni, hogy akkor nem lehetnénk személyes kapcsolatban az Atya Istennel, az Úr Jézussal , és a Szent Lélekkel!)

  4. Szerintem úgy lehet talán megérteni ezt a helyzetet, ha elképzeljük milyen érzés lenne, ha minket személyesen mondjuk az átlag magyar lakossághoz hasonlítanának a külföldiek. Milyen lenne, ha azt gondolnák, hogy Magyarországon mindenki az esti Tényekből informálódik a világról? Ha azt hinnék, hogy minden magyar olyan, mint a legtöbb politikus vagy magyar celeb? Ha azt gondolnák, hogy minden magyar csaló vagy lop?

    Itt is, mint minden országban a világon, nagyon sokféle ember van. Van, aki tisztában van azzal, hogy mi történik és van, aki nem. Izraelben is vannak politikusok, bűnözők a börtönökben, csukott és nyitott szemmel járó emberek, szegények és gazdagok. Rendszeresen vannak kormányellenes tüntetések és olyanok is, akik elhagyják Izraelt, mert nem tetszik nekik, ami ott folyik.

    Ez nem volt másképp az ószövetségi időkben sem. Izrael történelme egy igazi hullámvasút. Miután meghalt egy istenfélő vezető a nép egyetlen generáció alatt hihetetlen mélységekig süllyedt, majd jött egy próféta, aki megpróbálta visszaterelni őket Istenhez, ami legtöbbször csak komoly csapások után sikerült. Jött a megbánás, visszatérés Istenhez és az egész kezdődött elölről.

    Ma az egész világ egy hullámvölgyben van, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes ember is ott lenne, mert személyes helyzetünk saját választásunktól függ.

    “Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Galáta 3:28

  5. Loki00: az Örökkévaló megáldja azt, aki áldja Izraelt, de megátkozza azt, aki átkozza őt.
    Úgyhogy átkozódj nyugodtan, meglesz a büntetésed neked is. Csak nekünk teszel jó. Minél jobban gyűlölködtök, mi annál erősebbek leszünk.

  6. Azért csak óvatosan:

    ?Jer. 29,14
    És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, a hová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, a honnan számkivetettelek titeket.
    Jer. 30,11
    Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül.
    Jer 30,16
    De majd elpusztulnak pusztítóid, fogságba fog menni minden ellenséged. Ki fogják fosztani fosztogatóidat, prédára vetem minden prédálódat.
    Zak 2,12
    Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!

    1. Ajaj kedves Ida!

      Nemcsak idézgetni kell, hanem érteni is a Biblia írásait. Tudni kell, hogy a próféciák kiknek és milyen korban íródtak. Összefüggéseiben kell látni az egész Bibliát.
      Jézus egy új nemzetről beszélt, melyet ő alapított, miközben Izrael nemzete imádati helyével együtt rettenetes pusztulást szenvedett i.sz. 70-ben. Pál pedig “Isten Izraeléről beszélt, égi Jeruzsálemről” és ezt írta: “Ha Krisztuséi vagytok, Ábrahám magva vagytok, ígéret szerint örökösök”.
      Az új nemzet a felkent, Szellemtől született keresztények gyülekezete. Ez Izrael. Ma már ez Isten népe(Izrael szó jelentése), amelyet összegyűjtött és támogat. A Jézust elvető, e világ részét képező, vért ontó Izrael állam pedig a teljes pusztulás előtt áll.

      1. Es Izrael fiainak mind a tizenkét törzséböl valo 12×12.000 =144.000 zsido elpecsételtekkel mi lesz? – csak ugy elfujja oket a szél?
        Németh Sanyi nem akarodzik gyogyulni ?

        1. Ria, Izrael 12 nemzete közül csupán egyet neveztek zsidónak, Juda törzsét. Izrael nem szinonima a zsidókkal. A (z igaz) zsidók Izraelnek csupán egyetlen törzsét képzik. Vagyhis, nem minden izraelita zsidó, habár minden (igaz, nem a Sátán zsinagógájához tartozó) zsidó izraelita. Ígynem 144000 zsidó lesz elpecsételve sem, hanem 144000 izraelita, köztük 12000 zsidó, azaz judaita. A fogalmak rendkívül fontosak, hiszen egész Izrael lesz helyreállítva, nem csupán Juda háza (az igaz) zsidók. Az izrael megnevezest biblikusan a 10 északi törzs viseli jogosan, míg a zsidókat a Biblia Juda házaként illeti.

        2. Okay Antenor,akkor olvasd el légyszi’ a Jelenések 7:4-8-at,esetleg,a 12:1-6-ot,es majd,még jövök.(Csak nehogy te pedig, a COG-ot ajanlgasd nekem,mert ismerem az allaspontjukat e témaban,amit (egyenlore,bar mar régota) nem fogadok el).

        3. Ria, elolvastam, mi több itt az idézet: Jel. 7:4 4És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből:
          Márpedig ez az idézet azt igazolja, amit én mondtam, vagyis, Izrael fiaiinak minden törzséb?l, nem pedig a zsidók minden törzséb?l??, lévén, hogy ilyen nincs. Mert a zsidók csupán egy törzs, Juda törzse, s a Bibliában egyedül ezt az egy törzset nevezik zsidóknak. Juda törzséb?l 12000 elpecsételt lesz (Jel. 7:5).
          Salamon után Izrael nemzetei ketté váltak, az északi 10 törzs tartotta meg az Izrael háza megnevezést, a déli három törzs (Juda, Benjamin és Levi egy része) lett Juda háza, s egyedül ?ket nevezték zsidóknak. Talán nézz utánna, hog a héber bibliában hol fordul el? el?ször a ?zsidó? megnevezés egy népre vonatkozóan. Segítek: a 2 Királyok 16:6 versében, ahol a déli, Juda által dominált királyság lakosaira volt használva, akik ekkor történetesen éppen harcban álltak Izrael házával.
          A Jel 12:1-6-ban nem fordul el? sem az izraelita, sem a zsidó megnevezés, így nem tudom milyen alapon érvelsz vele ebben a témakörben.
          Még egyszer: korábbi hozzászólásodban azt pontosítottam volt, hogy a zsidó megnevezés nem vonatkozik mind a 12 törzsre, legfeljebb, csak a felületes bibliaolvasóknál. Ha kicsit is utána nézel a szavak használatának a Bibliában, akkor látni fogod a különbséget.

        4. Antenor,
          Nem értem, miért kell annyira hangsúlyozni a zsidók (Júda törzse) és az Izrael közti különbséget. Szerintem az, hogy “virágzik a fügefa”, senki számára nem jelenti azt, hogy Isten helyreállitotta Izraelt. Mindenki tisztában van vele, hogy a jelenlegi Izrael nem Isten vezetése alatt van. De mégis, ha Izraelre nézünk, azt látjuk, hogy közeledik az Úr visszajövetele. Isten van az események mögött, Izrael államának megalakulása mögött is, mert ennek mindnek be kell teljesednia ahhoz, hogy Jézus visszajöhessen. Nézd meg a Zakariás 12-t és 14-et, itt arról beszél, hogy Jézus az olajfák hegyére fog visszajönni, hogy megmentse népét azoktól a népektől, amelyek körbevették Jeruzsálemet. Ha Izrael nem lenne önálló állam, hanem mondjuk valami iszlám uralom alatt élnének a zsidók, akkor nem “Jeruzsálem” ellen jönnének a népek, hanem egyszerűen úgy csinálnának, ahogy Hitler, meg ahogy Hámán szerette volna, hogy összeszedik a zsidókat mindenünnen és megölik őket. Természetesen Jézus visszajövetelével valósul meg Izrael helyreállitása. Addig pedig elég sok szenvedésen kell keresztülmenniük.

        5. Szia Antenor!

          Neh 4,1
          És történt, hogy mikor Szanballát hallotta, hogy mi építjük a kőfalat, haragra lobbant és igen bosszankodott; és gúnyolódott a zsidók felett.
          ?Neh 4,2
          És azt mondta testvérei és a samáriai sereg előtt, azt mondta: Mit csinálnak ezek a fonnyadt zsidók? Vajon rájuk hagyják? Vajon áldozhatnak-e, vajon bevégzik-e egy napon? Vajon életre tudják kelteni a köveket a porhalmokból, mikor fel vannak égetve?

          De szerintem ez csak vacakolás a megnevezéssel! A Jákób ( Izrael) hitéből valókat zsidóknak nevezzük! Akik körül vannak metélve testileg, és az Úrat, Izrael Istenét imádják! ( A Jézusban hívő “zsidókat”, keresztényeknek hívjuk!)
          ?

        6. Na, Antenor, Xenianak es Idanak köszönhetoen,nekem mar csak a szamat megtörölni kellett visszajönnöm. 🙂 (Hajnali 5 körül,amikor a fenti par sort irtam neked,tul faradt voltam ahhoz,hogy valaszul valami mondokaba kezdjek).
          A lanyokéhoz még annyit fuznék csak,hogy noha a teljes Iras szamunkra iratott,de nem minden rolunk szol.Alapveto hiba lenne pl.azokat az eljövendo orszagra vonatkozo igéreteket,amelyeket Isten Izraelnek adott,mindenaron “megszellemiesiteni”, és atvinni a Gyülekezetre.Hogy az ilyen téves vallalkozasok elejét vegye, azért iratta meg a Szent Szellem a Roma 9-11 fejezeteket. Az OSZ-nél es részben az USZ evangéliumi részeiben is (pl.Mt 21:45) különbséget kell tennünk
          1. a közvetlen magyarazat között,amely azonnal es mindig rank vonatkozik,és
          2. a közvetett magyarazat között,amely nem mindig vonatkozik azonnal és közvetlenül rank (2 Tim 3:15-17).
          Ez a különbségtétel éppoly fontos,mint az üdvtörténet szakaszainak megkülönböztetése.
          Végül pedig kérdezd majd meg magadtol,hogy,ha ketté vagsz egy almat,akkor annak a két külön darabja,ugyanugy almanak nevezheto-e.
          (Esetleg szombatos-t is felvilagosithatnad ezekrol a dolgokrol).

      2. Ajaj Kedves Fantomas!

        Nem csak lehurrogni kell az embert, hanem érteni is a próféciákat! ( Persze természetesen a Szent Lélek értelmezésében, kijelentésében! Amiért is neki hála, ha érthetjük!)
        Mit gondolsz kedves Testvérem, hogy az armageddoni csata kiért, miért lesz?! Ha olvassuk az Ószövetséget, és az Újszövetségből is egynehány igeverset, akkor láthatjuk, hogy az Izraelnek tett igéretek beteljesedése küszöbén állunk! Nemsokára betelik a pogányok ideje (a mienk, az Eklézsiáé!), és elkezdődik Izrael helyreállítása! Visszajön Úr Jézus, és miután lerendezi Armageddonnál AK-t, és a szövetségeseit, és kezdetét veszi az 1000 éves királyság! ( Azt nem tudom, hogy te a Kat egyház álláspontját képviseled-e ebben a dologban, hogy tudniillik, most van az 1000 éves királyság(?!), de nem most van!)

        És azt tudni kell, hogy azok az igeversek éppen arról szólnak, hogy Isten megítéli azokat a népeket majd akkor, akik közé kiűzte a zsidókat! Bizony minden népnek el kell számolni azzal, hogy hogyan bánt a közöttük élő zsidókkal!
        Szóval:”…. mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget,…”
        “És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, a hová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, a honnan számkivetettelek titeket.”
        “De majd elpusztulnak pusztítóid, fogságba fog menni minden ellenséged. Ki fogják fosztani fosztogatóidat, prédára vetem minden prédálódat”

        Olvasd az Igét, és kérd az Úrat, hogy tisztán láthass ebben az ügyben! Mert nem vetette el Isten Izraelt! Örök szövetséget kötött velük!
        Ésa. 54,7
        Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek;
        Hós. 3,4
        Mert az Izráel fiai is sok ideig maradnak király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül.
        ? Hós. 3,5
        Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához az UTOLSÓ IDŐKBEN.
        Róm. 11,25
        Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen.
        És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
        És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.
        Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.
        ?Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.
        Mert miképen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt:
        Azonképen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek;
        Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.

        Ne keverd össze a szellemi királyságot, a földivel!

        1. Ti ?lányok?, úgy látszik fel sem fogtátok, hogy mit írtam, mert teljesen másra válaszoltok, olyanra, amit nem mondtam vagy állítottam. Nem helyettesítem be a fizikai Izraelt a szellemivel, amire én utaltam, az az a testi izraeliták közötti bibliai megkülönböztetés volt, miszerint Izrael és Juda (a zsidók) két különvált nép. Habár minden (igaz) zsidó izraelita, nem minden izraelita zsidó. De úgy látszik ezt nehéz egyeseknek felfogni, és inkább másra terelik a szót. Ria, miért törlöd a szád, csorog a nyálad? Amúgy meg én vagyok ?szombatos?, de átadom majd magamnak az üzit.

        2. Kedves Antenor, felfogtuk! De erről már beszéltünk ( az askenázikról), és nem akartuk tovább ragozni (mármint szerintem Xenia és Ria se)! Nézd, ha nekünk a hajunk szála is számon van tartva, meg a verebecskék se eshetnek le mennyei Atyánk tudta nélkül, akkor szerintem elhihetjük, hogy Ő tisztában van vele, hogy kik vannak , kiket kezdett összegyűjteni Izraelben most! Tudja, hogy ki az izraelita zsidó közöttük, és ki az aki “csak” jövevény! És, ha Neki ez így megfelel, és Úr Jézus is visszajön “ezeket a zsidókat” megmenteni, akkor szerintem nekünk is feleljen meg! Én a magam részéről semmi hitelt nem adok az “askenázis” históriának, de, ha van alapja, akkor ez az Isten gondja! Ahogyan bennünket ismer személyenként, úgy azokat is ismeri! Meg biztos vagyok benne, hogy nincs olyan porszem se a földön, amiről Ő ne tudna! Vagyis szerintem ez az egész “askhistória”, csak az ördög “velőscsontja”, hogy ilyen felesleges dolgokkal töltsük az időnket, erre pocsékoljuk a gondolatainkat, érzelmeinket, ahelyett, hogy megragadnánk a még hátralévő időnket, és egyre közelebb akarnánk kerülni Urunkhoz!
          Szóval szerintem mossuk kifele a ruhánkat a Bárány vérében, könyörögjünk, hogy méltókkátetessünk arra, hogy részt vehessünk a mennyegzőn, és elkerülhessük azt a megpróbáltatást, ami eljön az egész világra! Biztosan nem lesz egy “fáklyásmenet”, ha maga az Úr Jézus tanácsolja ezt így nekünk!

      3. Fantomas,
        figyelmedbe ajánlom a Zakariás 14-et (de akár az egész Zakariás könyvét). Itt egyértelműen a fizikai Izraelről van szó, és Jézus visszajöveteléről.
        “Mert összegyűjtök minden népet, hogy harcoljanak Jeruzsálem ellen. Elfoglalják a várost, kifosztják a házakat, és meggyalázzák az asszonyokat. A város fele fogságba megy, a megmaradt népet azonban nem űzik ki a városból. De az Úr harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el.” (2-4)
        Pusztulásról szó van, de nem teljes pusztulásról. Jézus vissza fog jönni, hogy megmentse a népét, a maradékot, amelyet tűzben tisztitott meg (lásd Zakariás 13).

Hozzászólás a(z) Fantomas bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend