Járványok

A MERS vírus lenne az új globális veszély?

?Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.? ? Máté 24:3, 7

Háborúk, éhínségek, földrengések és járványok mindig is voltak és akármikor is következtek be a történelem folyamán, mindig komoly problémát okoztak az emberiségnek. Ahogy azonban haladunk előre az időben, ezek száma és intenzitása hatványozottan emelkedik. Nem tudhatjuk, hogy az alábbi cikkben említett MERS vírus esetében csupán egy újabb félelemkeltő kampányról van szó, aminek eredményeként az emberek még több gyógyszert és vakcinát vásárolnak, vagy tényleg valós veszéllyel állunk szemben. A választól függetlenül azonban, az új vírus felbukkanása is a modern kor betegségeinek furcsamód nem csökkenő, hanem inkább egyre bővülő listáját növeli.

A National Post a következőket írta:

A MERS felbukkanása – Ország, megbetegedések és (halálesetek) száma

Az új felső légúti betegség, a MERS vírus alaposabb vizsgálatát követően kiderült, hogy hosszabb, legalább 12 napos elkülönítésre van szükség a betegség terjedésének megakadályozására, nyilatkozták az orvosok néhány napja.

A MERS először a közel-keleten bukkant fel és eddig csak Szaúdi-Arábiában legalább 40 embert betegített meg, akik közül eddig 25-en haltak bele a fertőzésbe.

A svájci Genfben tartott sajtótájékoztatóján Dr. Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója kijelentette, hogy jelenleg a MERS az elsőszámú egészségügyi aggodalma. Szerinte az egymás után felbukkanó esetek elegendők arra, hogy ?megkongassák a vészharangot és a vírus az egész világ számára veszélyt jelent.?

A francia Lancet folyóiratban megjelent riport szerint az első beteg egy dubai utazás során kapta el a betegséget, majd adta tovább a második fertőzöttnek, akivel három napig közös szobát béreltek.

Annyit már tudni lehet, hogy a SARS vírushoz rendkívüli módon hasonlító, de súlyosabb betegséget okozó MERS emberről emberre is terjed, és már Nagy-Britanniában, Tunéziában és Szaúdi-Arábiában is felbukkant. Egyelőre nem tudják, hogy az embereket honnan fertőzte meg, de állatokra, például tevékre vagy denevérekre gyanakszanak.

További mutációk eredményeként a vírus még veszélyesebbé és fertőzőbbé válhat, így a helyzet állandó figyelmet igényel.

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

  1. Asszem ilyenek az új oltások is amiket létrehoznak, mint pl a madárinfluenza, és társaik, sőt még egy sima influenza oltás is ilyen:// nincs is benne hatóanyag, csak sima desztillált vizet juttatnak a szervezetbe, ami a véráramon át a tüdőbe jut, és ezért kap a legtöbb ember, pl idősek is tüdőgyulladást… :S Én ezért nem adatom be ezeket az oltásokat :DD

    1. Ne haragudj… én ápoló vagyok, én sem adatom be, de nem az általad leírtak miatt. Kicsit nevettem ezen a desztillált vizen…. Azt nem adhatnak be, max a te testedben lévő “vízzel” egyenlőt, lásd infúziók, ami nem desztvíz. Ha meg végiggondolod az infúzió is szépen áthalad a vérkeringéseden, ergo tüdő, még sem kapsz tüdőgyulladást. 😀 Ezt a hülyeséget ne terjeszd.

  2. Lehet hogy Matyinak igaza van, de az is lehet hogy nincs igaza.
    Mi van akkor, ha a tudjukkik előhozakodnak még vagy öt-hat vagy mégtöbb eddig ismeretlen vírussal (mert hiszen sejteni lehet hogy ezek a vírusok nem maguktól jönnek létre hanem mesterségesen állították elő,) majd hetedszerre vagy tizenvalahányadikra, amikor már szinte nem is foglalkozik az ilyen hírekkel senki, egyszercsak egy valóban “szupervírust” állítanak elő, olyant ami tényleg képes lehet akár tömegeket kiirtani és nem lesz ellene semmink. Vagyis, lehet hogy ezek a közönséges nátha-vírusnál is kevésbbé veszélyes virusocskák, beetetés, biztonságérzet keltése a céljuk, s a nagy biztonságban egyszercsak annyi lesz nekünk.

  3. Számadatokat figyelembe véve, sima náthában többen halnak meg lehet naponta.
    Kamu, félelemkeltés az egész.

Hozzászólás a(z) Luca bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend