Nagytestvér

A megfigyelési botrány óta mindenki Orwellt olvas?

Akármennyire is profetikus George Orwell 1984 című regénye, az író meglepődne, ha látná milyen szintre jutott manapság az emberek megfigyelése. Ami az ő idejében tudományos fantasztikumnak számított, ma már valóság és sajnos a helyzet egyre rosszabb lesz. Orwell, ha láthatná a ma világát, valószínűleg infarktust kapna ijedtében. Azok számára, akik olvastak Nagytestvérről, a jelenkor technológiai fejlődése igen elgondolkodtató lehet, meglepődnünk azonban nem kellene, hiszen a Biblia több mint 2000 évvel ezelőtt megjövendölte ennek a rendszernek a felemelkedését.

Az insidecostarica.com a következőket írja:

Nagytestvér visszatért.

George Orwell 1949-ben megjelent, egy disztópikus társadalmat bemutató novellája, az 1984, reneszánszát éli az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) körüli kiszivárogtatási botránynak köszönhetően. A hét elejére a világ legnagyobb online piacterének számító Amazon-on a könyv eladása 3100 százalékkal emelkedett és az Amazon ?movers and shakers? könyvlistáján a hatodik helyen szerepel.

A keddi nap reggelén rövid idő alatt 7000 százalékkal emelkedtek a könyv értékesítési adatai.

A korábbi 6208-ról a 194. helyre ugrott a cég eladási listáján, ami rendkívüli teljesítmény egy több mint fél évszázada megjelent könyv esetében.

Az NSA által folytatott rendkívül kiterjedt megfigyelési programról kiszivárgott információk alapján egyre többen úgy gondolják, hogy Orwell könyve profetikus jóslatnak tekinthető, egy olyan államot írva le, ahol nemcsak az állampolgárok minden tevékenységét, de még a gondolatait is folyamatosan figyelik.

?Orwell pont egy ilyen kiterjedt megfigyelési háló ellen figyelmeztetett,? mondja Michael Shelden, az ?Orwell: A hivatalos életrajz? című könyv szerzője.

?Azt látta, hogy idővel a megfigyelés rendkívül tolakodóvá válik,? mondja Shelden. ?Ebből indult ki és az Ezerkilencszáznyolcvannégyben kiterjesztette ez egy rendőrállamra.?

A helyzet iróniája, hogy múlt hét pénteken Barack Obama is a regényre utalva próbálta mentegetni a leleplezett megfigyelési programot:

?Panaszkodhatunk Nagytestvér miatt és, hogy ez a program megfékezhetetlenné válik, de ha megvizsgáljuk a részleteket, azt látjuk, hogy sikerült megtalálnunk a helyes egyensúlyt.?

Mások úgy gondolják, hogy Kafka A kastély vagy A per című műveiben leírt banális, gonosz, teljhatalmú bürokráciák pontosabban illenek a nemzetbiztonsági botrányra.

Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire igaz a jelenkor hatalmaira Nagytestvér Pártjának három jelmondata:

?A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ?

Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

  1. Ha el akarod kerulni, hogy barki – beleertve a kormanyt – adatot gyujtso rolad, akkor a kovetkezo javaslataim vannak:

    1. IP maszkolashoz jo alternativa a Tor Projekt. A telepitese egyszeru, automatikusan mukodik. A bongeszojukon keresztul pedig anonim latogathatsz weboldalakat. Letoltese itt: https://www.torproject.org/download/download

    2. Kereses. Ha ki akarod kerulni, hogy a google rogzitse minden keresesedet illetve az altalad latogatott weboldalak listajat, akkor egyszeruen ne hasznald. Egy jo alternativa (ami szinen a google motorjat hasznalja): startpage.com – anonim kereso

    3. Email: Gmail helyett hasznald a hushmail.com levelezo szolgaltatasat, szinten privat.

    4. Chat. A skype-ot mar nagyon sokan megszoktak. A legtobben meg mindig ugy tudjak, hogy a skype egy feltorhetetlen titkositasu progra. Ez azonban nem igaz. A korabban fuggetlen fejleszto eladta a termeket a microsoft-nak. Igy az anonimitas megszunt. Chat-hez hasznalhato alternativa a Comodo Vpn programja. p2p alapon mukodik. egyszeruen telepitheto es hasznalhato. letoltes innen: http://www.comodo.com/home/download/download.php?prod=comodounite

    5. Biztonsag. virusvedelem, malware, firewall programnak szinten a Comodo termekeit javaslom, eleg megbizhatoak. comodo.com
    Illetve a Vipre termekeit tudom meg joszivvel ajanlani.

    Meg egy-ket aprosag:
    Webkamerat erdemes leragasztani, ha nem hasznalod.
    En a magam reszerol mellozom a kameraval ellatott okostelefon/mobiltelefon hasznalatat. Elonye, hogy a regebbi keszulekek akksija joval tovabb birja. Es az ember leginkabb egyebkent is telefonalasra/sms-kuldesre hasznalja a keszuleket.
    Apropo, akksi. Az ujabb okostelefonok nehezen eltavolithato, vagy nem kiveheto akkumulatorral erkeznek, igy biztositva, hogy igazabol mindig bekapcsolta allapotban maradhassanak. Azonban a legtobb esetben az akkumulator eltavolitasa sem eleg. Ha kerulni szeretnenk a hallgatozo fuleket, akkor egyszeruen hagyjuk egy tavolabbi helyisegben a keszuleket…

    1. Már ne haragudj, de szerintem semmit nem érnek ezek az alternatív programok. Maga az operációs rendszer (Windows, Linux) tartalmaz kiskaput, szóval mindegy mivel szörfölsz a neten. Persze hevesen tagadják ezt is, de a PRISM botrányról olvasva láthatod ezt is. (benne volt a kiszivárgott prezentációban) A webkamera letakarása jó ötlet, de a mikrofonra is gondolni kell.
      Egy kis “pénzügyi tanácsadás”: http://www.youtube.com/watch?v=feTPXBKPrIM

    2. Szia Sharky. Pár éve próbáltam a Tor t de borzasztó lassu volt azon keresztül a net, javult azóta valamit? Köszi üdv

        1. A legjobb cookie eltávolító szerintem a Superantispyware. Van ingyenes verziójuk is, én is azt használom. Super jó!

        1. Ertem. Koszi mindkettotoknek az infot. Csak itt megint dilemmaban vagyok, ha beallitom hogy ne legyek kilepopont akkor az ilyen “enfajtaim” vegett is lassu rajta keresztul a net, ha pediglen bekapcsolom, akkor pediglen masvalaki rajtam keresztul lep ki a netre,megkapja az en ip met es azon keresztul netalan valamit rosszalkodik akkor megintcsak en kerulok bajba. 🙁
          De a startpage t probalgatom, tetszik ha tenyleg ugy banik az adataimmal, mint ahogy mondjak, eddig DuckDuckGo t hasznaltam, de mitnemondjak szorakoztato, mert rakas talalat kozul van mit keresgelnem mire megtalalom a keresett infokat. Sajna hozzaszoktam a guglihoz es ez eleg jonak tunik a gugli kivaltasara. Gmailemet is le szeretnem cserelni, nem mintha mittudom en milyen levelezesek lennenek, de azert megiscsak szeretem hogy amit massal nem osztok meg, abba ne turkaljon mas.Akinek pediglen kell hogy lasson valamit O ugy is mindent lat 😉

        2. A Hushmail estében 2 hetente legalább 1x be kell jelentkezned. Ellenkező esetben megszüntetik a fiókodat. Illetve 1x választhatsz jelszavat, tehát többé nem cserélheted le. Androidhoz megtalálod a Orbot:Proxy with Tor alkalmazásukat., de le tölthető a duckduckgo is.

  2. Nagyon egyszeru a keplet:

    Miutan Orwell is 100% “mainstream” lesz, a jelentosege is csokkenni fog.

    Szep dolog, hogy a majdnem agyhalott uj olvasoban felmerul az igeny az 1984 megismeresere (tehat van meg remeny 🙂 ), viszont: kicsi az esely arra, hogy a majdnem agyhalott olvaso megertse azt, hogy “itt es most” eli a muben leirt rendszert…
    Ezaltal a tema egyre sulytalanabba valik, ahogy Orwell gondolatai is…

      1. Arról nem írnak, hogy vajon hová teszik a szerkentyűt… 🙂
        Mert ha ruhára, azt ugye le lehet venni… a táskába, azzal elszaladhatnak a tolvajok….
        Ha a postás testére, akkor érdekes lehet, ahogy hirtelen belebeszél, vagy tárcsáz, amikor támadják… 🙂 🙂
        Meg aztán milyen lehet a nyomkövető, amibe beszélni is lehet?
        Vagy csak gombnyomással riaszt?
        Vagy beszélni sem kell direktbe, mert amúgy is veszi a beszélgetéseket?
        Akkor vigyázni kell, miről beszélgetünk a postással 🙂

        jajj, mennyi kédés 🙂

    1. De jó annak aki ilyen röviden és érthetően össze tudja foglalni a lényeget. Rám férne egy kis chipbeültetéses memória bővítés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend