Gazdasági válság

A ciprusi parlament elnöke Izland példáját követné: “a trojka szorításában nincs jövő”

Azért persze tartsuk észben, hogy a mindössze 320 ezer lakost számláló Izland nem EU tagállam, tehát, amit ők megtehettek, nem biztos, hogy Ciprusnak is elnéznék.

Forrás: Zerohedge.com

A múlt héten Yiannakis Omirou, a ciprusi képviselőház elnöke azt hangoztatta, hogy országa számára eljött az idő, hogy “vállalják a felelősséget”, miközben a végső megoldást keresték. Ugyanakkor vasárnap már úgy gondolja, hogy a “trojka által követelt felelősség a létező legrosszabb fajta gyarmattá minősíti Ciprust.”

Az izlandi mintára javasolt megoldása szerint az országnak “el kell hagyni a trojkát és az Európai Stabilitási Mechanizmust,” hogy ezáltal biztosíthassák az ország “nemzeti függetlenségét, szuverenitását, erkölcsi integritását és gazdasági függetlenségét.”

Lehet, hogy igaza van.

Az alábbi táblázat alapján ítélve az EU-EKB-IMF trojka kezelte országok mintapéldájának számító Görögország nem áll túl jól Izlandhoz képest.

Munkanélküliségi adatok Görögországban és Izlandon

“Amennyiben kötjük magunkat a trojkához és a memorandumhoz, Ciprus sorsa meg van pecsételve és az országnak nincs jövője,” mondta Omirou.

A Famagusta Gazette a következőket írta:

“Nincs egyéb alternatíva, mint kiszabadítani Ciprust a trojka és a memorandum szorításából,” nyilatkozta Yiannakis Omiru, házelnök.

Omiru kifejezte meggyőződését, hogy nincs az a főügyész, amelyik ne akarná kivizsgálni egy független bizottság által feltárható bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ki felelős az ország gazdaságának tönkretételéért és a bankszektor összeomlásáért.

Omiru beszélt a trojka követeléseiről, amelyek szerinte idővel meg fognak sokszorozódni és Ciprust a létező legrosszabb fajta gyarmattá minősítik.

“Azt üzenem Ciprus népének, hogy nincs más út, nincs más mód kiszabadítani (az országot) a trojka és a memorandum szorításából.”

Hozzátette, hogy nyilván “ez az út áldozatokat követel majd” de a trojka és az EMS elhagyásával biztosíthatjuk nemzeti függetlenségünket, szuverenitásunkat, erkölcsi integritásunkat és gazdasági függetlenségünket.”

“Amennyiben kötjük magunkat a trojkához és a memorandumhoz, Ciprus sorsa meg van pecsételve és az országnak nincs jövője,” mondta Omirou.

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. Ritkán szerencsés egy probléma megoldását arra bízni aki előidézte és meglétében érdekelt.
    A globál elit és csápjai imf, pénz-bankrendszer, kormányok, eu,… egy cél érdekében cselekednek, a cél önmaguk, egójuk, hataloméhségük, kapzsiságuk. Ők kreálnak általuk előállított, értékkel felruházott pénz beáramlást és kivonást a gazdaságból de ez csak egy fegyver a háborújukban ellened, melybe média, kollaboráns kormányok is hadoszlopok.

    1. Kedves Péter, ennek mi köze a lázongáshoz ?
      A lőfegyverek birtoklása nem szükséges egy tömeges népi megmozduláshoz… amúgy meg gondolom a hétköznapi emberek többségét nem érinti a 100 ezres limit miatt, vagyis inkább birka módjára élik tovább életüket és remélik velük ez nem fordulhat elő. Pedig de, csak idő kérdése. Kivéve ha az ország vezetése beint az EU-nak, ami ilyen esetben szerintem kötelessége lenne bármely kormánynak.

Hozzászólás a(z) Peter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend