Lázongó világ

Vajon túl késő felkészülni?

Időkjelei: Az elmúlt hónapokban sokszor felmerült a felkészülés kérdése. Az alábbi cikk ennek fizikai aspektusára koncentrál. Ez nem jelenti azt, hogy a lelki felkészülés ne lenne fontos, csupán annyit, hogy ez az írás erre nem tér ki. Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a feltételezéssel ellentétben, felkészülni egy esetleges átmeneti nehézségre nem azt jelenti, hogy valaki fél, hanem azt, hogy megteszi azokat a tőle telhető egyszerű lépéseket, amik egy ilyen időszak átvészelését fizikailag megkönnyítik.

Forrás: theorganicprepper.ca

Egyre több ember kezd rájönni, hogy az észak-amerikai helyzet pont annyira kilátástalan, mint mondjuk Görögország, Spanyolország és egy sor más európai ország helyzete. Amikor már a fővonalas média is kijózanító figyelmeztetéseket tesz közzé, az írás mindenki számára láthatóvá válik a falon.

Aki számára új a téma és még csak a lábujját merítette be a hidegvízbe, a felkészüléssel vagy túléléssel foglalkozó oldalak cikkeit olvasva arról, hogy miként láthatja el és tudhatja biztonságban a családját, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy neki befellegzett.

Aki átélt már nehéz időket, arra gondolhat, hogy örül, ha tetőt tudhat a feje felett és mivel nincs megtakarított pénz neki befellegzett.

Néhány ítéletnapi próféciát olvasva és a napi híreket látva egyesek feladják még mielőtt hozzáláttak volna, arra gondolva, hogy nekik már befellegzett.

Ami engem illet, én örök optimista vagyok és szerintem soha sem késő. Nem hiszem, hogy bárkinek befellegzett volna, pusztán azért mert még csak most lát hozzá a felkészüléshez. Amíg a boltok nyitva vannak, van idő.

Bár a helyzet szerintem is súlyos és a gazdasági vég egyre közelebb van, ha ezt a cikket olvasod, már megtetted az első lépést a felkészülés felé, a szenvedélybetegség terápiájának 12-lépcsős programjához hasonlóan: elismerted, hogy baj van. Ez már önmagában előnybe helyezett, mert tudod, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat.

A felismerés, hogy szükség van a felkészülésre több szempontból is előnyt jelent a többséggel szemben:

  • Azt jelenti, hogy más szemmel fogod nézni a napi híreket,
  • Fenntartással fogadod a médiában tálalt információkat,
  • Komolyan mérlegelni fogod a fiat valuta mellett és ellen szóló érveket,
  • Valamint, hogy a bevásárlások alkalmával nem csupán az jár majd a fejedben, hogy mi lesz az aznapi vacsora.

Már az is előrelépést jelent, ha valahol ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan kellene. Ilyenkor eldöntheted, hogy kilépsz az eddig valóságnak hitt ködből vagy elhessegeted ezt a kellemetlen érzést és minden megy tovább változatlanul, már ami saját szokásaidat vagy életedet illeti.

Amennyiben úgy döntöttél, hogy mégis tovább olvasod ezt az írást, valószínűleg úgy gondolod, hogy csatlakozol a felkészültek/felkészülők táborához.

Igaz, hogy az események igen előrehaladott állapotban vannak, azért még nem tartunk a játék végénél.

Az ébredés sokak számára anyagi terhet jelent. Habár tudjuk, hogy otthoni raktárkészleteink feltöltése ideális lépés, a folyamat pénzbe kerül és ez egyeseknek, különösen, ha szűkös anyagi kerettel rendelkezünk, elkeserítő lehet. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy évre elegendő tartós élelmiszert vásároljanak, de önmagában az a tény, hogy teszünk valamit, megnyugvást ad.

Az első lépések

Elsőként mérjük fel, hogy mivel rendelkezünk. Sokan meglepődnek, hogy akár egy hétre vagy egy hónapra elegendő étel van eleve a kamrájukban. A helyzetfelméréssel kapcsolatban érdemes elolvasni a ?Ha nem tudod mid van, nem tudod mire van szükséged? című írást, amiből részletes segítséget kaphatunk a leltározással kapcsolatban.

Miután megbizonyosodtunk afelől, mivel rendelkezünk, elő kell állnunk a felkészüléshez szükséges pénzzel. Lehet, hogy a családi költségvetés olyan szoros, hogy a villanyszámlára is alig jut, de valamit akkor is tehetünk. Például változtathatunk vásárlási szokásainkon. Hamarosan rájövünk, hogy ugyanabból a pénzből többre is futhatja. Mindenesetre a felkészüléshez valamennyi pénzt muszáj lesz felszabadítani.

Egyesek azt gondolhatják, hogy a karácsonyt követő időszak nem a legideálisabb a kezdéshez, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha a te háztartásod hasonlít az enyémhez, a hűtőszekrény most a karácsonyról megmaradt ételekkel van tele. Állj ellen a kísértésnek, hogy elindulj a szokásos heti bevásárló körútra és egyétek azt, ami az ünnepekről megmaradt, kiegészítve néhány dologgal a kamrából. Használd a heti vásárlásra szánt pénzt a kezdéshez. Mindegy milyen kevés pénz áll rendelkezésre, bármennyiből elkezdheted. Az alábbi listákat saját helyi kisboltunk árai alapján állítottam össze. A helyi áraktól függően ennél több is beleférhet a keretbe. [Időkjelei: a listákat nem volt módomban ?honosítani?. További ötleteket, egyéb információkat a hozzászólásokban.]

20 dolláros (5000 forintos) lista

  • 1 kg rizs
  • 1 kg szárazbab
  • 4 doboz paradicsom vagy spagetti szósz
  • 2 db konzerv barack
  • 1 üveg mogyoróvaj
  • 1 üveg ételecet
  • 2 karton ásványvíz

50 dolláros (12 ezer forintos) lista

Minden a fenti listáról, plusz:

  • 4 csomag nem édes keksz vagy kétszersült
  • 4 üveg alma vagy egyéb befőtt
  • 1 kg cukor
  • 3 kg liszt
  • 1 liter olívaolaj
  • 3 db zöldbabkonzerv
  • 2 doboz/zacskó szódabikarbóna

100 dolláros (25 ezer forintos) lista

Minden az előző két listáról, plusz:

  • Nagy adag dobozos/vákuumcsomagolt parmezán vagy egyéb sajt
  • 1 nagy kiszerelésű sütőpor
  • 5 kg krumpli
  • 2-3 kg hagyma
  • 2-3 kg sárgarépa
  • 1 kg tejpor
  • 3 kg száraztészta
  • 5 csomag fűszer ízlés szerint
  • Néhány nassolni való (csokoládé, cukorka, stb. néhányszáz forint néhány apróságra, ami megédesíti a napot)

Nincs vége ? még van idő

Az a bizonyos hang egy fontos dologra figyelmeztet. Azt súgja, hogy valami nincs rendben a világgal. Hívd ösztönnek vagy Isten hangjának, esetleg előérzetnek, a lényeg, hogy hallgass rá. Láss neki a felkészülésnek most. Nem baj, ha csupán kétheti élelemmel és vízzel rendelkezel. Ez azt jelenti, hogy a családod két hétig nem fog éhezni vagy víz nélkül maradni, ha valami baj történik. A Sandy vihar után az emberek már két nap után panaszkodtak, mert nem volt mit enniük.

Egyikünk sem tudhatja meddig tart ki a dollár. Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika mikor jut Görögország sorsára, hanem az, hogy mikor. Természeti katasztrófák pedig bármikor bekövetkezhetnek, fennakadást okozva a kereskedelemben és az áruszállításban. Munkahelyek megszűnnek, egy betegség bármikor beüthet, és soha nem tudhatjuk mikor ér el bennünk egy komoly vihar. Ha most hallgatsz arra a bizonyos hangra, akkor nem kell majd a FEMA táborok előtt sorba állnod, hogy némi élelemhez juss. Használd ki a rendelkezésre álló időt! Ne hallgass azokra, akik szerint nincs idő vagy nincs miért felkészülni. Minden adag félretett étel egy kicsivel nagyobb fizikai biztonságot ad a családodnak.

Arra koncentrálj, amit megtehetsz, és ne figyelj a zajokra, amikből leginkább a ?lehetetlen? szó hallatszik ki.


A jövő olyan fényes, mint Isten ígéretei!

Előző posztKövetkező poszt

53 hozzászólás

  1. Most talaltam erre a cikkre ra..
    A kovetkezo oldalon talaltok par dolgot a tulelesrol:

    Túlélés a természetben
    http://hunforum.com/egyeb-katonai-temak-f42/tuleles-a-termeszetben-t51.html

    Bug Out Bag – Menekülőtáska (BoB)
    http://hunforum.com/egyeb-katonai-temak-f42/bug-out-bag-menekul-taska-bob-t1644.html

    ES aki tud angolul, ugyan azon az oldalon talaltam egy konyvet is ami nagyon hasznos
    http://hunforum.com/egyeb-katonai-temak-f42/prepper-urban-tulelesi-konyv-t1655.html

    ne tekintsetek spamnak, az oldal nem az enyem

  2. Sziasztok!

    látom itt aztán megy az eszmecsere a témáról! 🙂

    szóval nekem még mindig csak az a bajom, hogy mire kell felkészülni???
    mert ha az elit föld alatti várost épít akkor én hiába speizolok!
    [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
    mire kell készülni!!!???

    és a legeslegrosszabb,hogy a történések kezdik megrengetni a hitemet!
    SAJNOS!

    ez milyen terv?
    hogy Isten választott népe igába akarja hajtani a világot???

    mindig gazdagok voltak a zsdók, de semmi nem elég nekik!

    ezért remeg az én hitem!
    nem akarom elhinni, hogy Isten ilyen tervet irányít és visz véghez!
    viszont azt könnyebben elhinném, hogy Isten már nem foglalkozik a világgal mert annyira elbúrjánzott a gonoszság, kapzsiság,gyűlölet!

    nah de mindegy ez az én teóriám!
    MIRE KELL KÉSZÜLNI!!!!????????

    bezárnak a bankok pár hónapra?
    hát az nem nagy dolog, pénzem igy sincs sok! eddig is vegetáltam! kicsit kuporgattam!
    de valameddig kihúznám

    atomháboru?
    “arra jók a földalatti városok, de én fújhatom a rizsemet!”

    vírusok?
    “arra jók a földalatti városok, de én fújhatom a rizsemet!”

    irányitott időjárás?
    “arra jók a földalatti városok, de én fújhatom a rizsemet!” ha nagy pusztitás van

    szóval?
    mindenki valami nagy dologtól fél!
    de mi az???

    ÜDV!
    [/expand]

    1. Szia Steve!
      Az első és legfontosabb dolog, hogy “ne félj, csak higgy” hiszen Jézus azt mondta “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27)

      Tehát ne félelemből készülj, hanem előrelátásból. Miért is mutatta volna meg nekünk a végső idők eseményeit az Úr, ha nem akarná, hogy felkészüljünk rájuk, úgy fizikailag, mint lélekben.

      Ami a másik kérdésedet illeti, Isten minden embernek szabad akaratot adott, legyen bármilyen származású, zsidó, kínai, magyar vagy bármilyen. (“Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek:” Róma 11:7) Mindenki dönthet a jó, vagy a rossz mellett.
      Ahogy egy másik cikk alatt idéztem C.S. Lewistól:
      ?Isten olyan lényeket alkotott, akiknek szabad akarata van. Ha valaki szabadon lehet jó, az is szabadságában áll, hogy rossz legyen. S a szabad akarat az, ami a rosszat lehetővé teszi. De hát akkor miért adott Isten nekik szabad akaratot? Azért, mert a szabad akarat, bár a rosszat lehetővé teszi, egyúttal az egyedüli dolog, mely lehetővé tesz bármilyen szeretetet, jóságot és örömöt, aminek értéke van.?

      A többire pedig: tedd meg ami tőled telik, és a többit bízd Istenre. “Legyen néktek a ti hitetek szerint.” (Máté 9:29)

    2. Hol itt a gond Steve? Nyilvan az itt komentezo tanacsadoid többsége ugy gondolja,hogy ha valami 5-10 tagu kommando mondjuk;ejszaka rad rugja az ajtot, – okkal,vagy ok nélkül – ,akkor te majd felmutatod nekik a 3kg begyüjtött rizsedet,es ugy békén is hagynak es elégedetten eltavoznak.

      1. 🙂 🙂 🙂
        hát ez az!!!

        de még akkor is él az eredeti kérdés!!!

        mire készülök fel???

        mi az ami után jönnek a kommandósok mert elfogyott a kajájuk és ellopják attól aki előre gondolkodott és gondoskodni próbált családjáról???

        akkor bármit tehetek esélyem sincs, ha nem vagyok golyóálló vasember!!!

        Kedves Thea!
        A szabad akarat az egy dolog!
        de ha egy népcsoport felsőbrendűnek képzeli magát és uralkodni akar mások felett az korlátozza a többi embert a szabad akaratában!

        Szóval én csak azt akarom mondani, hogy nem érdekel, mi hogy s mint és mi a szép és jó a vallásban, de ha Isten ezt így tervezte el – antikrisztus csodás évek és ínséges évek stb
        akkor valljuk már be, hogy ez az emberiség többségét negatívan éríntő gonosz terv!!!
        napi 4-5 óra munka elég lenne, hogy az ember tisztességesen megéljen!
        én az egyetemi diplommámal éhenpusztulhatnék, nemhogy még hiteltörlesztőt fizessek, vagy nyaralgassak, meg új autó vagy ilyesmi!!!

        kizsákmányolás a világ lakosságának 1%-a meg királyként él!!!
        EZ EGY GONOSZ TERV!!! akárki akár mit mond!!!

        1. Ezek szerint úgy gondolod, hogy Isten gonosz.
          Szerintem pedig Isten a szeretet és az, hogy manapság egyre több ember választja a gonoszságot, az nem Isten hibája, hanem azé, aki ezt választja. Ha Isten beavatkozna ebbe, lehet, hogy te lennél az első, akit megállít, vagy én, mert mindannyian elkövetünk gonosz dolgokat.

          Úgy tűnik az idézetet sem értetted. Sajnálom, de nem adom fel. Itt van még egy:
          “Ha megértettük a szabad akarat lényegét, azt is látni fogjuk, milyen ostoba dolog azt kérdezni, amit egyszer valaki tőlem kérdezett: “Miért alkotott Isten teremtményeket olyan hitvány anyagból, hogy rossz útra tértek?” Minél jobb anyagból van egy teremtmény, annál okosabb, erősebb és szabadabb, de annál jobb is lesz, ha jó irányban halad, viszont annál rosszabb, ha rossz útra tér. Egy tehén nem tud se igazán jó, se igazán rossz lenni; egy kutya már lehet jobb vagy rosszabb; egy gyermek még jobb vagy még rosszabb; egy felnőtt ember még inkább; egy lángész még annál is inkább; egy emberfölötti szellem a legjobb vagy a legrosszabb lehet valamennyi közül.”

          A kizsákmányolás egy gonosz dolog, de ha hiszed, ha nem, sokszor a kizsákmányolók sokkal boldogtalanabbak, mint a kizsákmányoltak, mert a boldogság nem a körülményekben rejlik és Isten nélkül meg sem találhatják.

          Jézus azt mondta: “Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyőztem a világot.” János 16:33

          Nem tudom, hogy mennyit olvasod a Bibliát, de ha erősebb hitet szeretnél, és meg akarsz szabadulni a félelmeidtől, kételyeidtől akkor ez az egyetlen megoldás és a hozzászólásaid alapján úgy tűnik, hogy a te esetedben a felkészülésnek ez a része lenne a legsürgetőbb. “A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” Róma 10:17

        2. Szerintem egyszeru a kerdest megvalaszolni, hogy mire keszulj fel:
          Keszulj fel egy hiperinflaciora, annak osszes hozadekaval.

          Ezt az orszag egyszer mar atelte. Nagyszuleink biztosan emlekeznek erre.
          Gondolkozz el, mi tortenne, ha egyszer csak az automatak nem adnanak tobbe penzt. Amit adnak az is ertektelen lenne. 2-3 honap egy-egy ilyen idoszak.
          Kerdezd az idosebbeket. Keszulj fel, hogyan lathatod el a csaladodat 2-3-4 honapig, legfokepp onerobol.
          A kozbiztonsagot az allam fenn fogja tartani, hiszen ez az o elsodleges es onos erdeke is ilyen esetben. Talan lesz kaja jegyre, es valami alap egeszsegugyi ellatas.
          En erre keszulnek.

          Ha ez megtortenik – en azt gondolom van realis eselye, akar iden is! – akkor ez meg nem a “nagy nyomorusag”. Az evekig fog tartani.
          Egy hiperinflacios idoszak csak egyfajta atmeneti kaoszt teremt, melybol uj rendszer epulhet.
          En ennek latom valoszinuseget illetve logikajat.

        3. Szia Kedves Steve!

          “de ha egy népcsoport felsőbrendűnek képzeli magát és uralkodni akar mások felett az korlátozza a többi embert a szabad akaratában!”

          Igen, Isten teljes szívéből gyűlöi azt a viselkedést! Ha az Ószövetséget olvastad abban láthatod. Bár ez a viselkedés nem egyedül a zsidók sajátja!)
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          Az, hogy mégis engedi, hogy megtörténjen, az nem csak a szabad akarat miatt van, hanem, mert a “kisembereknek” is megvannak a saját bűneik, amikből nem akarnak megtérni. Nefeledjük el, hogy a gyilkosságok, paráznaságok, házasságtörések, rablások, erőszakos bármilyen( családi és nem )bűncselekmények, hazugságok, okkultizmus ,stb, stb, meg amit “titokban” csinálnak, amit csak Isten lát, azokat a “kicsik” is elkövetik! “Csak ” kicsiben!(?) A bűnök elkövetése által, az emberek a Sátán hatalma alá helyezik magukat. A bűn büntetése halál.A gonoszságok , bűnök elkövetése Isten bűntetését, átkát hozza az emberiségre! És még így is, csak azért engedi hogy megtörténjenek, hogy megbánhassák a bűneiket, és megtérhessenek:
          Ezék. 18,23
          HÁT KIVÁNVÁN KIVÁNOM ÉN A GONOSZNAK HALÁLÁT? EZT MONDJA AZ ÚR ISTEN! NEM INKÁBB AZT, HOGY MEGTÉRJEN ÚTJÁRÓL ÉS ÉLJEN?
          Ezék. 33,11
          Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy NEM GYÖNYÖRKÖDÖM A HITETLEN HALÁLÁBAN, HANEM HOGY A GONOSZ MEGTÉRJEN ÚTJÁRÓL ÉS ÉLJEN. TÉRJETEK MEG, TÉRJETEK MEG GONOSZ ÚTAITOKRÓL! HISZEN MIÉRT HALNÁTOK MEG, oh Izráel háza!?
          Jer. 15,19
          Azért ezt mondja az Úr: Ha megtérsz, én is visszatérítelek téged, előttem állasz; és ha elválasztod a jót a hitványtól, olyanná leszel, mint az én szájam. Ők térjenek meg te hozzád, de te ne térj ő hozzájok!
          ?Jer. 18,8
          De MEGTÉR AZ A NÉP AZ Ő GONOSZSÁGÁBÓL, a mely ellen szólottam: ÉN IS MEGBÁNOM A GONOSZT, a melyet rajta véghezvinni gondoltam.
          ?Jer. 24,7
          És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám.
          ?Jer. 26,3
          HÁTHA SZÓT FOGADNAK, ÉS MINDENKI MEGTÉR AZ Ő GONOSZ ÚTJÁRÓL, AKKOR MEGBÁNOM A VESZEDELMET, AMELYET NÉKIK OKOZNI GONDOLTAM AZ Ő CSELEKEDETEIK GONOSZSÁGA MIATT.
          Jer. 36,3
          HÁTHA MEGHALLJA a Júda háza mindazokat a veszedelmeket, a melyeket én néki szerezni szándékozom, HOGY KIKI MEGTÉRJEN AZ Ő GONOSZ ÚTJÁRÓL, ÉS MEGBOCSÁSSAM AZ Ő BŰNÖKET ÉS VÉTKÖKET.

          ?Jer. 36,7
          Hátha az Úr elé száll könyörgésük, és mindenki megtér az ő gonosz útáról, mert nagy az Úr haragja és felháborodása, a melylyel szólott az Úr e nép ellen!

          ?Jer. 44,5
          De nem hallgattak, és a fülöket sem hajtották arra, hogy megtérjenek az ő gonoszságokból, és idegen isteneknek ne áldozzanak.
          Dán. 9,13
          A mint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine előtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.

          Ha az emberiség, úgy tenne mint Ninive emberei, megtérnének, akkor:
          Jón. 3,10
          És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.

          A Jelenések könyve is azért lett megírva, már a kereszténység életének kezdetén, hogy az emberek tudjanak róla, hogyha meg nem térnek, ezeknek kell meglenniük! És mint te is látod, ezeknek (jelen állás szerint) meg kell lenniök!

          “Szóval én csak azt akarom mondani, hogy nem érdekel, mi hogy s mint és mi a szép és jó a vallásban, de ha Isten ezt így tervezte el ? antikrisztus csodás évek és ínséges évek stb
          akkor valljuk már be, hogy ez az emberiség többségét negatívan éríntő gonosz terv!!!”

          Mert az emberek szeretik a saját bűneiket, csak a másokét gyűlölik! Isten tartsa tiszteletben az ő szabadakaratukat a bűnre(hogy hadd követhessék el, de, ők! büntetlenül), de másokat írtson ki amazokéiért!

          Mint látod, már ennyire ragaszkodnak hozzá, hogy még az olyan csapások hatására se fognak jobb útra térni, amik a Jel.könyvében le van írva, hanem:
          Jel. 16,9
          És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, a kinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak.
          Jel. 16,10
          Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyiszékére; és lőn az ő országa setét; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
          ?Jel. 16,11
          És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.
          [/expand]

  3. Sziasztok!
    Nem semmi ez a megtörtént eset.
    Az Isteni gondviselésről.Volt szerencsém pár évvel ezelőtt egy Izraeli apának a fiával történt eseményéről személyesen hallani.A legutóbbi intifáda idején ennek a zsidó apának a fia katonai szolgálatot teljesített. Egy kialakult harc folyamán egy zsákutcában szembe találta magát egy palesztin katonával, aki vállról indítható rakétát szegezett rá.A Jézus Krisztusban hívő zsidó katona az Úrhoz kiáltott.Ezt követően azt látta hogy a palesztin katona kilövi a rakétát ő rá.Abban a pillanatban felrobbant a rakéta a palesztin katona vállán.Így menekült meg a haláltól.
    Tudom, most sokan kételkedtek az esemény megtörténtében.
    De minden hit által van.
    Ha valakinek nincs hite, akkor ha a szeme előtt kel fel egy halott a koporsóból, azt sem hiszi el hogy halott volt és visszajött az életbe.

    1. Remélem “ez a katona” utána soha többet nem vadászott sem palesztin sem más nemzetiségű embertársára.
      És megtanulta, hogy milyen “lelkület” van a Krisztusban…

  4. Több,mint egy éve olvasom az írásokat,naponta.
    Hosszú idő telt el azóta,hogy befogadtam Jézust az életembe.
    Olvasom a Bibliát,élem e földön az életem,hűséggel Istenhez.
    Nem nagyon értem,hogy az Istenbe vetett hitet miért zárja ki a gondoskodás.Mert az.
    Gondoskodom a családomról és nem máról holnapra élek.
    Ha arról olvasok,hogy gazdasági válság lesz,nem ülök karba tett kézzel avagy vásárolom el minden pénzem hiábavaló dolgokra,hanem spórolok.Ugyanolyan ostobává válik az a keresztény ebben az időben,ha hallja a hangokat a válságról(és prédikálnak is róla!) és nem csinál semmit,mert ő Istenre vár,mint az,akiről a tanító mese szól:

    Árvíz van, és egy ember a háztetőn keres menedéket. Arra jön egy hajó, kiabálnak neki:
    -Gyere szállj be, megmentünk!
    Az így felel:
    -Kösz, nem kell, én az Úré vagyok, majd az én Uram megment engem!
    A hajó elmegy, a vízszint emelkedik. Emberünknek most már a kéményre kell fölmásznia, hogy kilátsszon a vízből. Jön egy helikopter, leszólnak neki:
    -Ledobjuk a kötelet, mássz fel, megmentünk!
    A pasas a szokásos választ adja:
    -Kösz, nem kell, én az Úré vagyok, majd Ő megment!
    Helikopter elmegy, vízszint tovább emelkedik, emberünk meg nem tud úszni, annak rendje és módja szerint meg is fullad. Felkerül a mennybe,nagyon mérges, hogy az Úr nem mentette meg. Mérgesen kérdőre vonja:
    -Uram, hát miért nem mentettél meg?
    Mire az Isten válaszol:
    -Te hétmérföldes barom! Hát küldtem hajót, küldtem helikoptert…

    1. Kedves Kövecske!

      Itt nem arról van szó, hogy ha van rá “tehetséged” anyagi fedezeted, akkor ne tegyél semmit.
      Ha a hétköznapi életünket éljük, akkor is bevásároljuk a szükségleteinket előre, – ha van miből.
      Ha bajt látunk előre, akkor arra is megpróbálunk felkészülni, és megteszünk minden emberit, hogy a bajt elhárítsuk, vagy túl éljük.

      De amikor a baj nagyságát, körülményeit nem látjuk előre, vagy nincs rá lehetőségünk, anyagi fedezetünk minden igényt kielégítően felkészülnünk,
      – a hitetlen ember pánikba esik, (félelmében öngyilkos lesz, sajnos volt rá példa), az Istenben hívő és bízó ember akkor sem fog kétségbe esni, mert van bizalma Istenéhez, akár az életében, akár a halálában.

  5. A Lidl-be most 119,-Ft/ db a 500 gr. durumtészta spagetti, csak mondom,…akár 4 fő is étkezhet 1/2 kg főt tésztából.

  6. Sziasztok!

    BÚÉK Mindenkinek!

    Azt szeretném kérdezni,hogy ha mások földalatti városokat épitgetnek, akkor én mire megyek a kamrában a 3kg liszttel, tésztával???
    az egyik előző cikkben erről volt szó, hogy a bennfentesek és akik közel vannak a tűzhöz denveri reptér alatt bunker!!!
    akkor én mit érek akár 100kg cukorral, konzervvel???
    atombunkert nem tudok építeni!!!
    víz és levegőtisztitó???

    csak arra lennék kíváncsi hogy akik ilyet építgetnek és állítólag közel vannak a tűzhöz és jó információik vannak az elkövetkezendőkről
    mitől félnek???

    mert úgy könnyű készülni ha tudom mi ellen

    egy atomtámadásnál fújhatom
    viharnál (ha viszi a házat) fújhatom
    áradásnál fújhatom

    szóval mi ellen kell készülni???
    azt mondja már meg valaki!!!!

    zombik?
    E.T.?

    tehát az “elit” föld alatti várost készit élelmiszer termelés és minden más megoldott!!

    mitől fél????

    szivesen vennék egy két tippet!

    Köszi!
    Üdv:
    Steve

    1. Steve,
      Talán azért mert te sem szeretnél egy mindenre képes vadállatra hasonlítani, mondjuk úgy 72-96 órán belül.
      Az atom háború mumust pedig meg felejtsd el, ők is ki szeretnének jönni egyszer a föld alól. Szerintem inkább valami mű fenétől kellene tartani, azok ellen viszont fel lehet és fel kell készülni. A Big Pharma gyógyszerei szart se fognak érni, mert azokat a halálos baktériumokat, vírusokat úgy tenyésztették ki, hogy ellen álljanak minden eddig ismert és forgalomba lévő gyógyszernek.
      Olyan fegyver is jó ha van, amivel meg tudod védeni, ha kell, a családodat. És a bicikli is egy hasznos eszköz, ha gyorsabban kell megtenni viszonylag nagy távolságokat……………és még lehetne folytatni.

    2. a lenyeg nem azon van, hogy mire keszulj. ha valaki igazan ehezik, az kihozza az emberbol a legagresszivebb allatot.. maradj ember akkor is, mikor korulotted kizarolag embertelenseget latsz. ez talan konnyebben kivitelezheto, ha naponta be tudsz kapni 1-2 falatot vagy esetleg valakit ki tudsz segiteni ugyanennyivel. hozzateszem, en sem tudok (akarok) raktarozni, mert ugyerzem, hogy csak a felelmeimet palastolnam ezzel. inkabb raktarozok a hasamban, hogy legyen mit ledolgozni 🙂

    3. Szia Steve!

      Saját maguktól! Ők tudják magukról, hogy mire készűlnek! (népességcsökkentés: járványokkal, háborúkkal, mesterséges földrengés, aszály-áradás,a mesterséges éhínség terűleti növelése(termés elpusztítása időjárás befolyásolással,….stb)

      Már csak a “bunkerokat” kell befejezniük! ( Mert bármennyire is “aggódnak” a föld túlnépesedése miatt, azért, Ők mégis csak az életben maradottak között akarnak lenni!)

      ui: remélem eddig velünk voltál?

    4. Steve!
      Első olvasatra az írásod megmosolyogtatja az embert, de közben utána el is szomorodik, ha a kérdéseidre őszinte választ szeretne adni .
      Hogy mire mégy a kamrádban lévő 3 kiló liszt, és cukorral? Semmire!
      De én sem érek el semmit ennek a több száz szorosával amit felhalmoztam. Legyen az befőtt, konzerv, vagy tészta. Mentségemre legyen mondva, hogy én ezt a szüleimtől láttam,és az évtizedek alatt belém ivódott, hogy a “sajátod” az egyszer finomabb és egészségesebb, a másik dolog viszont az évszakok váltakozásához köthető. Télire mindig spájzolni kellett. A bibi ott van, ha ez elfogy akkor mit csinálsz? Mert tavasszal vetsz, majd később aratsz. Viszont ha a logikát vesszük alapul, akkor úgy néz ki hogy nem fogsz tudni aratni! A rosszabbik verziónál még vetni sem..
      Ha levezetném neked az okokat, nem volna elég a papír, sem az írásához az idő! Ezért megpróbálom röviden.
      Egy biztos! Nemsokára valahogyan robban a dolog, mert az az iszonyatos mennyiségű fedezet nélküli pénz, amit nyomtattak, már nem teszi lehetővé sehol sem a világon a megszokott életvitelét a többségnek. Azért írtam hogy a többségnek, mert a kisebbség (illuminátus) az a pár tízezer ember, már bebiztosította magát minden formában “hosszútávra”, legyen az bunker, vagy az anyagi dolgok többsége. És ez számukra hosszú évekre értendő! (Sajnálom a naivitásukat , mert egyszer ki kell jönni nekik is a bunkerek biztonságából)
      De a legfőbb oka a kapzsiság, ezen belül is a pénz. Hogy ez hogyan fog lecsapódni elindulni még kérdéses, de bizonyosan milliárdok fogják bevégezni miatta.
      Ma a forgalomban lévő dollárnak csak az egy százalékára van fedezet, a többi csak virtuális pénz. Egy nagyobb katasztrófa esetén, legyen az bármi , – tegyük hozzá csak tavaly több száz háború és helyi konfliktus volt szerte a világon, – az emberek elkezdenének “spájzolni” – hozzáteszem fognak is – és ha kiürítenék az összes boltot, a zsebükben maradna még a forgalomban lévő pénz 99%-a (!) amiért nem tudnának már venni semmit.
      És ezt nagyon is jól tudja/tudta a Bilderberg, aki szánt szándékkal kreálta ezt a helyzetet évtizedekkel előtte, és előre megtervezve.
      Sokan lettünk (szerintük) ezen a planétán, és az ásványvagyon, a föld nyersanyagkészletét oly’ mértékben felélte az ember, a faunát, és flórát oly’ mértékben tönkre vágta, hogy 2012-re a földön minden negyedik ember éhezett.
      A legnagyobb baj az Illuminátussal van ,(Rockefeller, Rothschild, Morgan, Wartburg stb) akik eldöntötték, hogy csak ötszázmillió gój maradhat a földön, akik hosszú életet élhetnek, de csak azért, hogy kiszolgálja őket.
      Erről egyébként sok helyen olvashatsz, például: “Georgiai kövek” címmel.
      A legnagyobb valószínűsége a katasztrófának az a háború, amely mára sajnos annyira kiszélesedett, hogy kicsi az esélye annak, hogy bármelyik vezető világhatalom engedne a másik javára. Csak Szíriában eddig 60.000 ártatlan civil pusztult el a világ újrafelosztása miatt.
      A tervük ördögi, amelynek csak egyik állomása Szíria, és amelynek leigázása ugródeszka Irán bekebelezéséhez, és a végcélhoz, az orosz déli határok teljes ellenőrzéséhez, amely megnyitja majd az utat számukra a még érintetlen szibériai nyersanyagmezőkhöz! Mondom a terv ördögi,és a katasztrófa elkerülhetetlen. A spájzolás meg felesleges. Annak a valószínűsége hogy megnyomja valamelyik agyhalott az atomarzenál gombját nagyon nagy, viszont ennek túlélhetősége viszont nagyon kicsi. A szomorú a dologban hogy a cionista média erről nem beszél, és nem tájékoztat, hanem folyamatosan altat, miközben ők lázasan készülődnek. Itthon is!
      Neked, meg nekünk egyenlőre marad az, amit már a rómaiak eredményesen alkalmaztak ilyen esetekben, és amely úgy maradt meg a köztudatban, hogy: panem et cirsenses. De már nem sokáig..

  7. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha a kommenteket ezúttal kihagyom…

    Drága véreim, fölöslegesen prédikáltok egymás nyakába, mert úgy tűnik, hogy itt délutánonként mindenki spanyol viaszt produkál a pottyantósba hátul. (A kivételt pont annyira tisztelem és szeretem, mint mindenki mást) 😀

    Mindegyikőtök nagyon vágja, hogy mit akar Isten, meg mit nem és itt mindenki pont az a valaki aki aztán nagyon tudja a tutit. (Bár ez sajnos manapság szinte mindenhol így van.)

    Miért nem tudtok legalább csak egy kis időre megpróbálni lemondani az “igazatokról”?
    Csak nekem tűnik úgy, hogy szabadságunk csorbítja ez megrögzött ragaszkodás az amúgy változékony és mulandó koncepcióinkhoz?!

    Mikor véget ér a színdarab, úgyis kiderül, hogy semelyikünknek sem volt igaza.
    Tényleg érdemes addig folyton civakodni, harcban állni mindenkivel e miatt?
    Tiszteljük meg Krisztus tanításainak emlékét legalább annyival, hogy a szeretetre és az EGYségre hangolódunk, a felesleges vitatkozás helyett.

    Szeretettel áldalak benneteket, drága testvéreim!

    1. Szia Kedves fura, de ha jól emlékszem, név nélkül jöttem ide!

      “Tényleg érdemes addig folyton civakodni, harcban állni mindenkivel e miatt?”

      Arra nem gondoltál, hogy “csak” beszélgetünk?
      Hogy csak “úgy”, elmondjuk egymásnak, hogy mi hogyan gondoljuk, és miért?
      Ahogyan mondjuk, egy jól működő gyülekezetben elmondják a testvérek egymásnak, hogy milyen látást, stb kaptak az Úrtól? Nem azért, hogy a véleményem rátukmáljam a másikra, hanem: “ha esetleg Ő is tud belőle hasznosítani valamit”? Meg én is az övéből?

      Nekem például a szeretetbe az is beletartozik, hogy: elmondhatod a véleményed, gondolatod annélkűl, hogy tartanod kéne attól, hogy megsértődöm, megharagszom…stb. Meg, én is megmondhatom az enyimet, és és nekem se kell tartanom úgyan ezektől!

      Ha nem beszélek, és Te se beszélsz, meg egyikünk se, az még nem azt jelenti: “..hogy a szeretetre és az EGYségre hangolódtunk…”
      Viszont ha beszélünk ( keresztényként, és alapból szeretettel fodulva egymás felé, nem gondolván gonoszt a másik felől ) akkor eltudunk az EGYségre is jutni. Nem?

      És hogy néha nagyobb a “lárma”? Te mint “öreg, tapasztalt juh”(maximálisan pozitívan értsd, a “stilusodból” ez jön le!) ezt megértheted a fiatalabb “bárányoktól”!
      Te is voltál egyszer az, és tudod, a “bárányok bégetnek….”!

      Én is szeretettel áldalak! (az egyik “pottyantós”!)

      1. kérlek ne kapd fel a vizet… lehet, hogy nem a legcélravezetőbb módszerrel éltem legutóbb. Mindenesetre örülök, hogy válaszoltatok.

        Köszönöm, hogy egy teremtésben létezhetünk!
        Áldás! ^^

        1. Kedves akiére válaszoltál!

          “kérlek ne kapd fel a vizet?”
          Kedves testvérem , most viccelsz?! Nekem nem volt bajom a hozzászólásoddal, csak válaszoltam, hogy amúgy is fel lehetne fogni, felfoghatnád!

          Gondolod, hogy miután leírom, hogy:

          “Nekem például a szeretetbe az is beletartozik, hogy: elmondhatod a véleményed, gondolatod annélkűl, hogy tartanod kéne attól, hogy megsértődöm, megharagszom?stb. Meg, én is megmondhatom az enyimet, és és nekem se kell tartanom úgyan ezektől!”

          “Viszont ha beszélünk ( keresztényként, és alapból szeretettel fodulva egymás felé, nem gondolván gonoszt a másik felől ) akkor eltudunk az EGYségre is jutni. Nem?”

          megmerném tenni, az Úr előtt álva, hogy ezt magamra nem vonatkoztatom!
          Elmondtad a véleményed, én is az enyimet! Az Úr látja lelkemet, én szeretettel írtam, semmi negatív szándék nem volt mögötte ( és azt sem gondoltam, hogy a Tied mögött lenne ilyen)! Csak elmondtam, hogy én hogy állok az itteni kommentjeinkhez! És remélhetőleg mások is!

          Az “öreg, tapasztalt juh” kifejezést is, ahogyan írtam, komolyan is gondoltam, hogy pozítiv értelembe vedd!
          Semmi pejoratív értelmet nem adtam neki. Csak eszedbe akartam juttatni, hogy a “bárányok” ilyenek! A felnőtt “juhok”, már megtanulták a fegyelmet. Szépen mennek egymás mellett. Ha az egyik meglöki a másikat, amaz békésen odébb húzódik! Nem “bégetnek” feleslegesen egymásra, szépen legelnek együtt! Viszont a minden féle korú “báránykák”, még ugra-bugrálnak, futkosnak, bégetnek, löködik egymást, “verekednek”, stb. Majd azután ők is felnőnek, és teszik, amit a juhoknak tenni kell! (És néha-néha odaszólnak a “báránykáknak”, hogy: “csituljatok már gyerekek”!-nehogy “csipős megjegyzésnek vedd!)

          “Az egyik pottyantós”-aláírást(?) humornak szántam! (de béna vagyok a smiley csináláshoz!)

          Mindazon által, nagyon sajnálom, ha megbántottalak, kérlek bocsásd meg nekem, mint írom, semmi tudatos nem volt benne! Azt gondoltam, hogy, ha ezt leírom:” keresztényként, és alapból szeretettel fodulva egymás felé, nem gondolván gonoszt a másik felől “, akkor abból egyértelmű, hogy én ehhez is tartom magam.( Tudván, hogy minden szó számonkéretik rajtunk!)

          Én azért,tényleg köszönöm( bocsáss meg,de a Te zárómondatodból nem úgy érzem, hogy nagy örömmel tölt el téged) ,hogy még egy teremtésben létezhetünk, és ezt a félreértést megbeszélhetjük még egymással!

          És szeretettel áldalak,, drága testvérem! (az egyik “pottyatós”! (mosolyó smiley fej!)

        2. Azért köszöntem meg, kedves Ida, mert valóban örülök neki. Nem szükséges bocsánatot kérned – nem haragudtam rád egy pillanatig sem.

          Még talán annyi, a félreértések elkerülése végett, (? keresztényként, és alapból szeretettel fodulva egymás felé, nem gondolván gonoszt a másik felől ?) nem tartozom semmilyen vallási irányzathoz – bár meg vagyok keresztelve.

          Köszönöm : )
          Csodálatos, boldog élet kísérje utad!

        3. Szia Kedves Testvérem!

          Én sem! És nem is akarok a Mi Úrunk nevén kívül, más névvel neveztetni!
          És ahogy látom, Te sem! Sőtt azt gondolom, hogy nem is kell nekünk, az Eklézsiának, a földön más Név! Csak az Ür Jézusé, amelyben megtartatunk!

          Köszönöm, a jó kivánságodat! Én is ezt kivánom neked!

  8. Kedves Prep!

    Engedd meg, hogy megkérdezzem, Neked valamikor is volt-e a kezedben Biblia?

    Mit csinálsz akkor, ha a felkészültséged utáni ténykedésed közben a fejedre esik egy “virágcserép”? vagy valamilyen egyéb súlyos balesetet szenvedsz?
    Akkor, hogy fogod tudni “megmenteni magad” és szeretteidet?

    Erről eszembe jut Gyökössi Bandi bácsitól hallott prédikáció részlet.
    “Az emberek szeretik az Isten dolgát maguk elvégezni,
    és a saját munkájukat Istennel elvégeztetni.”

    Ezzel nem azt mondom, hogy a lehetőségeid szerint ne készülj egy vészhelyzetre, – mert adott esetben – egy jó felkészülés tényleg sokat számít.
    De ne Te akard minden áron megmenteni magad, – mert akkor tényleg elveszel.

    “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.” Márk 8:35

    Szeretettel: Erika

    1. Szóval spájzoljunk be, hogy túléljünk, de ha már egy izraeli katona stukkert szegez a ránk és agyon akar lőni minket akkor ne fussunk már el, ne akarjuk már megmenteni magunkat, hanem bízzuk az istenre a dolgot mert majd ő jól megment :DD Ez aztán a logika 😀 Gratula. Akkor cselekedj is eszerint. Úgy érzem sok ostoba vak fanatikus fog elpatkolni önnön ostobasága miatt hamarosan…

      1. Miért, halottál valamit? Kifogyott a lőszer, az Izraeli hadseregben? Vagy “vak” egység is van náluk?
        Ha: “ha már egy izraeli katona stukkert szegez a ránk és agyon akar lőni minket akkor ne fussunk már el….”
        Én tényleg nem tenném. Legjobb formámban se tudtam volna lesprintelni egy stukker golyót! Ha meg úgyse megy, akkor minek strapáljam magam! Akkor essünk túl rajta!
        Ha meg az Isten azt akarja, hogy éljek még, akkor rám se talál az izraeli katona!

  9. Ui. az előző hozzászólásomhoz (január 4, 2013 – 9:53 DU.):
    Az se keseredjen el aki a betontorony sokadik emeletén él, majdnem mindannyian így vagyunk. Ott ugyan úgy el lehet kezdeni felkészülni, eszközöket beszerezni, és TANULNI túléléshez, önfenntartáshoz szükséges készségeket. Mert a tudást azt nem veheti el tőled senki, mégis oda tudod adni másnak, segíthetsz neki hogy ő is megéljen egy ilyen helyzetben.

  10. Örülök hogy magyarul is olvashattam ilyet. Bátorítom a szerkesztőket rá, hogy legyen több ilyen témájú cikk.
    A kommentek közt óriási a sötétség. pl. Ria írta: “Az ilyenféle felkészülgetések,Isten igéretének megcsufolasa es mélységes hitetlenség!”

    Nagyszerű. Ezen most tegyük túl magunkat.

    Ha ez megtörtént, akkor szeretném felhozni, hogy az elspájzolás csak részmegoldás. Fontos készülni. De a kekszed el fog fogyni, a babod is, a benzined is, az összeomlás után az áramos kenyérsütő nem fog elindulni, mert az sem biztos hogy lesz áram. Nem hogy internet ahol erről tudnánk beszélgetni. Át kell térni fenntartható (önfenntartó) megoldásokra, és az elspájzolás mellett/helyett arra is koncentrálni, hogy legyenek 1) készségeink, és 2) eszközeink, amikkel elő tudjuk állítani azokat a dolgokat, amikre szükségünk lesz. Nem a “cucc” lesz a fontos, hanem az eszköz és a készség amivel a “cuccot” elő tudod állítani magadnak. Az olyan megoldások, amik az infrastruktúrára alapoznak (áram, folyóvíz, távfűtés), rövid idővel halott ötletekké válnak. Összhangba kell állnia természettel, mert a természet nagyon sok – váó! – természetes megoldást nyújt. Nem utolsó sorban egészségesebb is. Igen, mindezt a legjobban vidéken egy kertes házban/tanyán lehet megvalósítani. És habár ehhez nem mindenkinek fűlik a foga, illetve jelenleg nem sokan engedhetik meg maguknak, de egyszerűen mindenki rá lesz kényszerítve az eljövendő változások által. Mert az összeomlás után nagy valószínűséggel kormány sem lesz, és a végrehajtó szervek is darabjaikra hullanak. Nem lesz az hogy telket kell venni meg építési engedély, anyám tyúkja. Elindulsz vándorútra, keresel magadnak egy helyet, és ott elkezdesz tákolni magadnak egy viskót. Nem lesz rendőr aki kitoloncol, végrehajtó aki kidob mert pl. egy külföldi befektető tulajdona a terület, mert a rendőrnek és végrehajtónak sem lesz mit ennie, a foglalkoztatójuknak nem lesz pénze, ha lenne sem érne semmit, mert a pénz csak papír lesz. Barter vagy semmi.

    Ne meg persze ami ugyan ilyen fontos, hogy a saját lélekjelenlétünket őrizzük meg, bármi történik.

    Amúgy aki tud angolul, az nyomtasson magának egy ilyet, T. Joseph Miller ingyenessé tette a “Beyond Collapse” (Az összeomlás után) c. könyvét. Én is nemrég kezdte el, nagyon hasznosnak találom:
    https://docs.google.com/file/d/0B6e3oH1LuRvzeGZlTHRkeHZQSkk/edit

    1. Uui: A linkről úgy lehet letölteni a könyvet, hogy a bal felső sarokban a “Fájl” -> “Letöltés”-re kattintasz.

  11. Kedves Ria, kedves BC!
    Bizalom az Isteni gondviselésben nem azt jelenti hogy ülünk sopánkodunk, és várjuk a csodát.
    Ez részben igaz részben nem.A bibliában több történet is le van írva ahol az emberi tett édes kevés lett volna a megoldáshoz.
    PL.a vörös tengerpartján állva , amikor az ellenség a nyakadon ti mit tettetek volna.Ember nem tudja kettéválasztani a tengert.Ehhez Isten beavatkozása kellett.
    Másik eset Izrael a pusztában volt.Se enni se inni valójuk nem volt.Az Úr fakasztott nekik vizet a kősziklából, a madarakat pedig a lábaik elé hozta.Pont ott fáradtak el a madarak és pottyantak le a földre.olvassátok el a bibliában.De ezen felül is vannak még hasonló történetek.Vannak esetek amikor az ember semmit sem tud tenni fizikailag, mert olyan a helyzet.De ekkor az Úr cselekszik.

  12. 1,viz,sok-sok viz, bármilyen formában
    2,eltartható, tartós élelmiszer bármely formaja és formátumban[ fagyasztva, sütve,sózva, konzerv]
    3,prémium élelmiszer,ami itthon nem állitható elő:pl fűszerek,só(!),stb…
    4,gyógyszerek,kötszerek garmada
    5,cserekereskedelemben no.1:alkohol, benzin, csokoládé, kakaó,stb…
    6,FEGYVEREK!
    7,vidéki ház,művelhető föld, gmo mentes vetőmag, háziállatok

  13. Kedves Kormos Erika!
    Üdítő volt olvasni hozzászólásodat! Mennyire igaz és a (magyar)realitásokon álló mondatok….a cikk bár valóban fontos gondolatokat is tartalmaz,de nyilvánvaló,hogy írója még sohasem találkozott valós szükséggel….így listája aszerinti ,amit önmagából kiindulva már szükségként(igényként!) él meg….volt a listán olyasmi,amitől egyszerűen a nevetés tört rám…pl.az olivaolaj olvasásakor…de persze a nevetést idézőjelben kell érteni,mert nevetésem szomorúságba fordul azonnal(s ahányszor) azzal szembesülök,hogy mennyire de mennyire nincs fogalmuk arról embereknek,ami vár ránk…mindannyiónkra! Köszönöm Kedves Erika,hogy olvashattam kommentedet! 🙂

    1. Kedves hajnalcsillag! 🙂
      Ez egy fordítás. Az eredeti cikk Amerikában íródott, így egy amerikainak 1L olívaolaj nem ugyan azt jelenti(elérhetőségben) általában mint, amit neked, ergo gyakran van különbség az amerikai és a magyar realitás között, és nem csak. Az átlag olaszokat például jól ismerem, amikor főznek olívaolajat használnak és nem napraforgó olajat., …jó könnyű nekik ott, ahol sok az olíva fa 😉
      Csak úgy mindenkinek,…ez a cikk csak azért jött létre, mert már egy jó ideje annak, hogy többen is levelet írtak a szerkesztőségnek, hogy készítsenek egy ilyen jellegű posztot is. Így eleget tettek a kérésnek. Én így tudom.

      1. Mondjuk ezen jót röhögtem, hogy mindenki azért hisztizik, hogy ne csak a rossz híreket közöljék már az oldalon hanem a helyzetre valami megoldást is. Most itt egy ilyen cikk de már megint mindenki hisztizik, hogy helyesírási hiba van benne, vagy mert nem megvalósítható pénzhiány miatt. Ezeknek semmi sem tetszik…

  14. Én teljes mértékben egyetértek a cikk szerzőjével. Az hogy Amerikára hivatkozik azt is megértem, mert ha ott bukta van, az egész világ bukik. Férjem egy évig volt munka nélkül, én le vagyok százalékolva, de belém ivódott, hogy legyen otthon mindig amihez lehet nyúlni. Kevés a jövedelmünk most is, ezért saját stratégiát dolgoztam ki. Ha mondjuk egy kiló húst veszek, most már nem főzöm meg egyszerre, legalább egy maréknyit félre teszek amit más egyébhez fel tudok használni, mondjuk valami tésztaféle alapjába. A drága szószokat nem megveszem, inkább kevesebb alapanyagból készítem el, kevesebbet mint azelőtt, esetleg megszórom egy kanál liszttel, és máris mártásosabb, laktatóbb. Igyekszem a bevásárlásoknál az akciós, vagy olcsóbb konzerveket keresni, és veszek egyet-kettőt, amit félre teszek, vagy egy-két csomag száraztésztát, paradicsom pürét stb. El sem hiszitek, a konzervek milyen hosszú ideig elállnak, és nincs az az érzésem, hogy sokat költöttem, de mit fogunk ma főzni, vagy enni. Vagy pl az Aldiból szeretem a konzerv babot, hiszen jó nagy doboz, és az ára is elfogadható. Nem nagy dolgokra kell gondolni, nem nagy bevásárlásokra. Vagy pl a kenyeret otthon sütöm. A lisztet igyekszem mindig ott megvenni, ahol olcsóbb. Az élesztő is drága, ezért egy kenyér sütéséhez csak egy negyedet használok, úgy hogy este megcsinálom a kovászt, reggelig áll, vagy reggel mielőtt munkába megyek egy tálba öntöm a kellő vizet, akár hidegen, bele egy kis cukor, negyed élesztő, liszttel tejfölsűrűségűre keverem és mire hazamegyek elkezdhetem bedagasztani, az élesztő annyit szaporodik a kovászban, hogy megkeljen a kenyerem. Aki pl télen kályhával fűt, ebből a kenyértésztából kis lepényeket csinál, megmos egy tetőcserepet, vagy vesz egy samot téglát, ráteszi a kályha tetejére, átmelegszik, és máris sütheti rajta a lepénykéket. Remélem tudtam én is egy pár használható ötletettel hozzájárulni.

  15. Nekem ez a mondat tetszett a legjobban. “Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika mikor jut Görögország sorsára, hanem, hogy mikor. ” 🙂 Egyszerüen fantasztikus,mint maga az íromány.

    1. A mondat helyesen: Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika Görögország sorsára jut-e, hanem az, hogy mikor.
      Sajnálom, hogy semmi hasznot nem merítettél az “irományból”. Még könnyen rájöhetsz, hogy jobb lett volna odafigyelni…
      Szerintem meg csak ennyi hiba van benne, amit észrevettél, de ez is csupán elírás.

  16. Érdemes elgondolkodni a cikken, sok átgondolásra érdemes érdekes dolog található benne.
    – “Észak Amerikában sem jobb a helyzet mint …” tehát a cikk szerzője az észak-amerikai körülményeket állítja a “középpontba”
    – Nagyon igaznak tartom, hogy érdemes a “rózsaszín ködöt” kitörölni a szemünkből és felkészülni az előttünk álló rossz időkre – képességeink szerint.
    – Viszont a “képességeink” fogalma megér egy kis elemzést.
    Észak-Amerikában is rossz a helyzet. Egyet értünk.
    Ott van “hűtőszekrény” teli “karácsonyi maradékokkal.”
    Itt Magyarországon viszont sok olyan ember van, akinek nem hogy “karácsonyi maradéka” lenne, de még “hűtőszekrényre” sem telik.
    (A viszonylag kevesebb kivétel erősíti a szabályt.)
    Mégis, az élet törvénye szerint, nem árt, ha van tartalék élelmiszerünk, – ez is jogos, és még vészhelyzet sem kell hozzá. (A különbséget a “felhalmozás” mértékében látom.)
    – Aztán végig néztem a listát is:
    Elsősorban NAGYON HELYESEN “tartós élelmiszerek” szerepelnek rajta, és néhány olyan dolog, amire a minden napjainkban szükség van, (túl hosszú ideig nem áll el, de nem is kell, mert mire megromlana, addigra felhasználjuk.)
    Változatos a repertuár.
    Ezen viszont elgondolkodtam. Személy szerint nekem, – ha nincs vészhelyzet – akkor sem telik ennyire széles skálára, pedig sajnos nem én vagyok a “templom egere”.
    Élnek emberek tőlem rosszabb körülmények között is, (a többség önhibáján kívül.) – mind ebből ők mennyit vehetnének meg?
    Valódi vészhelyzetben megengedhetnének-e maguknak cukrot, csokit, kekszet, nassolnivalót, gyümölcs befőtteket? – vagy igen szerény tehetségükből akár az állatokat is tápláló, és igazi vészhelyzetben az ember számára a túlélést biztosító búzából, kukoricadarából, lisztből vennének e inkább 1-1 zsákkal ugyan ennyi pénzből?
    Ha vészhelyzetbe kerülünk, tudunk-e főzni? lesz-e hozzá gáz, vagy áram?
    – Egyáltalán, mit takar a vészhelyzet fogalma?
    Élelmiszer hiányt? természeti katasztrófát? betegséget, járványokat? zavargásokat? polgárháborut?
    Melyikre mondhatjuk el, hogy ez biztos, a másik bizonytalan? Honnét tudjuk, hogy holnap mi vár ránk? – vagy a következő órákban? Akkor most melyikre is készüljünk fel?, Hogyan? OLYAN SOK VESZÉLY LESELKEDIK AZ EMBERISÉGRE!!!

    – Aztán visszagondoltam a listára:
    Egy dolog hiányzik róla.
    BIZALOM AZ ISTENI GONDVISELÉSBEN – mert a magunk erejéből ennyi és ekkora viharra úgy sem tudunk felkészülni, – de e nélkül a bizalom nélkül – annál inkább rettegésben tarthat bennünket.

    1. Helyes Erika,jol gondolkozol.
      Az ilyenféle felkészülgetések,Isten igéretének megcsufolasa es mélységes hitetlenség!

      1. Bizalom az Isteni gondviselésben nem azt jelenti hogy ülünk sopánkodunk, és várjuk a csodát. Ez félremagyarázása a hitnek.
        Ha van HITED hogy jobb lesz a világ, Isten hozni fogja eléd a lehetőségeket, amivel jobbá teheted. Az hogy elmégy a lehetőségek mellett, vagy élsz velük a Te döntésed. Ha van hited meglátod a lehetőségeket. Ez a cikk is egy gondolatébresztő lehetőség, felhasználod a gondolatait vagy nem Te döntessz.
        Ha eléd került mert olvastad, lehet ezt is Isten küldte….

        1. En ugyan nem sopankodom ülve,de még allva sem….Mert ugyan miert is kellene?

        2. “Bizalom az Isteni gondviselésben nem azt jelenti hogy ülünk sopánkodunk, és várjuk a csodát.”

          Kedves BC!

          Ezt nagyon félre értetted! Természetes, hogy nem csoda várást jelent, de itt nem is erről van szó!

          Egy olyan világban élünk “az utolsó időkben” ahol az emberek nagy részének nincs meg a legalapvetőbb szükséglete, amely normális emberhez méltó élethez nélkülözhetetlen, és minden irányból veszélyek leselkednek ránk.
          Vannak emberek akik – “jó esetben” – a saját lakásukban fagynak meg, mert nincs pénzük, lehetőségük akár csak minimális fűtést is biztosítani a túlélésükhöz.
          “Rosszabb esetben” lakásuk sincs, így az utcákon, tereken fagynak meg, ha nem kapnak segítséget a túléléshez.
          Nem azért fagynak meg, mert ez a hobbijuk, hanem azért mert ennyi a lehetőségük.

          Ugyan így sokaknak nincs pénzük akárcsak egy élelmiszer hiányra, gazdasági válságra sem felkészülniük.
          Nem azért, mert nem akarnak, hanem mert nincs lehetőségük!
          Sokan elmennének dolgozni, hogy ez által előteremtsék a napi megélhetésüket, de ha 1 és utána még 100 vagy akárhány munkáltató is azt mondja a munkát keresőnek, hogy sajnáljuk, nincs felvétel, akkor a munkát kereső ezzel a válasszal pénz nélkül nem kap élelmet a sarki fűszeresnél és éhen marad, vagy hal.
          Ugyan ez a helyzet ezerféle ismert és ismeretlen veszéllyel szemben is.
          Hiába akarunk felkészülni rá, KÉPTELENSÉG! Anyagi források hiánya miatt sem, és események számításon kívülisége miatt sem!

          Akkor most mit csináljunk? Rettegjünk?
          Igen, – a hitetlen emberek rettegnek! (meg várják a világ végét!)

          De akik bíznak Isten gondviselő szeretetében azok a szükségben és nyomorúságukban is ilyen ígéretet kapnak Istenüktől.

          “És ad néktek az Úr kenyeret a keserűségben, és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködniök tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek!” Ésaiás 30:20

      2. Akkor kedves Ria halj éhen. Neked felesleges is bespájzolni mer’ majd a Jézuska neked külön dob le ellátmányt 😀 😀 😀 Ezen most jót röhögtem.

  17. A spajzolo mentalitas is csak szanalmas potcselekves -mint amikor a kutya elalszik stresszhelyzetben. A problema nincs megoldva csak elodazva egy kicsit.

    Az ilyen emberek idiotak. A szo gorog ertelmeben (is).

    1. Az én kutyám nem alszik el hanem harap, stresszhelyzetben.
      Ha azt gondolod mindig lesz pénzed vásárolni, és mindig lesz bolt ahol vásárolhatsz, sőt lessz is mit vásárolni a boltban MINDIG, akkor nagyot tévedsz.
      Ez a mi civilizációnk sérülékenyebb mint gondolnád.
      Egy panellakónak
      Olvasd el felrfal történetét az argentin válságról.
      Vagy az angolok történetét a világháborúban amikor élelmiszerhiány volt.
      Vagy a boszniai tapasztalat című cikket ha fellelhető valahol.

    2. peterqe,
      Miért is tesznek félre az emberek sok esetben pénzt? Én így tudom “legyen abban az esetben, ha valami baj van”…..szerinted mind rosszul gondolják?
      Én úgy hallottam, hogy a gazdagék is preppereznek, a maguk tehetősebb módján, termőföldet, állatokat, farmokat vásárolnak……mind mind idióták lennének ? Ha te tényleg akarsz segíteni, akkor mond légyszíves, hogyan lehetne megoldani a dolgokat? Erre a válaszodra már egy jó ideje várok, úgy hogy hadd halljuk Sir, mitől nem vagy Te is csak egy a sok szánalmas közül?
      Remélem nem veszed sértésnek ezt a spontán kitalált titulust, de mivel általában a magas lóról beszélsz hozzánk gondoltam fel nézek rád,….legalább is még egy kis ideig 🙂
      Ps. Please don’t let me down.

      1. “Az idióta kifejezés görög eredetu (idiotes), az idios saját maga, magán szóból. Eredetileg magánembert jelentett, azaz olyan polgárt, aki nem vesz részt a demokratikus városállam politikai életében” /forras: wikipedia/

        Igy remelem erthetobb mar.

        Szivesen megneznem az oldal kozosseget, hogyan osztjak meg egymassal a “nagy nyomorusag” idejen par hetre-honapra elegendo keszleteiket. Itt mindenki maganak es csaladjanak spajzol…

        Penz spajzolasa detto ugyanez. A jelenlegi penz spajzolasa az abba vetett hitre epit, hogy a jelenlegi rendszer egyszer csak jobb lesz -erre az esely nulla perpill- es a jelenlegi parazita penz megmarad. Aki ezt teszi, az abban bizik, hogy minden valtozatlanul megy majd tovabb csak egyszer lehet meg o is “nyertes”.

        Amint valaki megerti a jelenlegi penz valodi termeszetet (kifejtettem mar roviden korabban) es a remelhetoleg majdani penz (gy.k. “uj eg es uj fold”) rendelteteset (a civilizacios fejlodes szinte kizarolagos fenntartoja), mindenfele spajzolas ertelmetlennek tunik.
        Vilagossa valik az is, hogy nem egymast kizaro tenyezok az onhaszon es a kozosseg haszna, erre utaltam az idiota kifejezessel.

        A “magas lo” erzese iranyombol egeszen addig benned marad, amig nem mesz keresztul egy eleg fajdalmas felismeresi folyamaton. (felismerni, mit kodolt beled a vallas, hogy sose ertsd meg Jezus valodi mondanivalojat, mit jelent valojaban az “orok elet”, stb -benned pl nagyon komolyan megvan ennek a lehetosege)

        “Segiteni” csak ugy tudok, hogy ezeket a dolgokat itt leirom. “Feltamadni” mindenkinek sajat maganak kell, hogy megerthesse a 2000 eve rendelkezesre allo megoldast.

        1. peterqe,
          1. Ha valakit le idiótázol akkor az, nem azt fogja megkérdezni tőled, hogy honnan ered ez a szó, hanem jól orrba vág. Remélem érthető, ha meg nem akkor egy idióta vagy. (sürgősen olvasd el még egyszer a Wikipediában leírtakat az idiotizmussal kapcsolatban).
          A pénz spájzolása egy olyan hasonlat volt részemről, aminek segítségével megérthetted volna, hogy felkészülni akar egy várt akár egy váratlan dologra sosem volt hülyeség, hanem pont az ellenkezője… bölcs dolog volt, és évszázadokon át működött is. Hogy holnap mi lesz? Azzal is tisztában vagyok már egy jó ideje.
          A jelenlegi pénz spájzolásról csak te kezdtél el beszélni, fogalmam sincs miért. De ha már a pénznél tartunk, én azt tanácsolom minden ismerősömnek, hogy vegye ki a pénzét a bankból, mert ma az a biztosabb, ha a pénz minálunk van és nem másnál,….azzal is tisztában vagyok, hogy ha a bankok már nem fognak kinyitni, a pénz értékének is annyi, csak az embereknek napokban fog telni ezt megérteni. És míg te, a bankod előtt fogsz gesztikulálni eltorzult arccal, addig én, szánalmas pótcselekvésként, leutazok azonnal vidékre és bevásárlok még néhány fontos dolgot a családom számára. Ha ezért egy idióta vagyok, hát legyen, büszkén vállalom a jóllakott idióta szerepét, még ha csak egy hónapig is. A fogalmazásaidról pedig, még egyszer ismétlem, továbbra sem tudom teljes mértékben követni, viszont egy olyan élményhez tudnám hasonlítani mint, amikor egy sikamlós angolnát szeretnék megtartani a kezembe. Ide-oda tekereg és folyton kicsúszik a kezemből,…idegesítő egy hál. Ez egy allegorikus fogalmazás volt, de tudom, hogy ha senki más nem, te biztosan képes vagy mögé látni az allegóriáknak.
          Egyelőre ennyi.

        2. Nem tartok az orrba vagastol, 193 centi 100 kg, jo kondiban vagyok. 🙂 Ellenben nagy tiszteloje vagyok az olyan pedagogiai modszereknek, amelyek arra sarkalljak az embert, hogy potolja a hianyossagokat. Az “idiota” szot is a “maganember vs. kozossegi ember” ertelemben hasznaltam, erre vilagosan utaltam.

          A penz spajzolas az elso mondatod volt az elozo hozzaszolasodban, arra reagaltam.

          Tovabbra is ugy gondolom, hogy az ilyen jellegu felkeszules gyakorlatilag semmit sem sem er. Ehelyett azzal kellene foglalkozniuk az embereknek, hogy a jelenlegi civilizacio valoszinusitheto bukasa utan hogyan tovabb EGYUTT, egeszen mas alapokon.
          Hidd el, “idiotak” kozott nem mesz semmire videken sem. Csak egyutt lehet valamire jutni, ez pedig csak ugy lehetseges, hogy olyan civilazios alapokat (penzrendszert) fektetnek le az emberek, amelyek az “idiotak” torekveseit is a kozosseg hasznara forditjak.

          Hiszed vagy nem, en a fentiek szellemeben arra torekszem, hogy rendszer szinten mindenkinek jo legyen -ezaltal nekem is. (ellentetben az elittel es az egyszeru spajzolokkal. Ahogy Steve fentebb nagyon szepen megfogalmazta: “Sajnálom a naivitásukat , mert egyszer ki kell jönni nekik is a bunkerek biztonságából”)

        3. A jó kondi alatt remélem nem azt érted, hogy 4x körbe vagy képes futni a Margitszigetet, bár ma már én is úgy gondolom, hogy okosabb ott hagyni a verekedni akarókat, ha kell, és ha a szituáció egyáltalán lehetővé teszi, akár futással is.
          Még az azokat a pedagógiai módszerek, ha lennél olyan kedves elmagyarázni, hátha valami okosság rám is ragad.
          Ha erről a módszerről beszélsz akkor azt már nem érdemes elmondanod, mert tudok róla: http://www.youtube.com/watch?v=PtjO8Nl6Mek

  18. Végre egy cikk a túlélésről. Sok ilyet! Sok tippet! Talán én is írok még egyet, persze ha csak kiteszitek…

Hozzászólás a(z) Kövecske bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend