Járványok

40 bénulásos eset egyetlen afrikai faluban a Bill Gates támogatta agyhártyagyulladás kampány során

“És lesznek döghalálok…” (Máté 24:7) A végső idők egyik fontos jeleként Jézus a járványok elterjedésére figyelmeztet. Bár tudjuk, hogy az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló gyógyszerek ellenére a felbukkanó betegségek száma is növekszik a világban, sajnos ezek okozója sokszor maga az ember. Esetenként a gyógyszerek helytelen vagy túlzott használata a felelős, például az új rezisztens törzsek megjelenéséért, máskor a gyógyszer- és élelmiszeripari cégek haszonleső tevékenysége, illetve a legszomorúbb esetekben a szándékos egészségkárosítás a kiváltói ezeknek a tragédiáknak.

A jelen vészterhes időkben pedig még fontosabb észben tartani a Biblia ígéreteit: “Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:9-10)

Forrás: naturalnews.com

Bill és Melinda Gates már vagy egy évtizede indították el hadjáratukat, aminek célja, hogy a földön élő valamennyi gyerek védőoltást kapjon. Tevékenységük középpontjában leginkább Afrika áll, ahol a rossz higiéniás és egészségügyi körülmények, valamint a tiszta víz hiánya tökéletes táptalajt biztosítanak az agyhártyagyulladáshoz és a maláriához hasonló betegségek széleskörű terjedéséhez. Sajnos azonban a legalapvetőbb szükségletek kielégítése helyett, a kontinensre összpontosító milliárdosok és szövetséges vállalataik egyre több vakcinát próbálnak ráerőltetni az afrikai lakosságra, aminek legújabb hatásaként nagyszámú paralízises esetről érkeztek hírek.

Christina England a Vacturth.com oldalon részletesen beszámol a csádi Gouro falu esetéről, ahol a beoltott gyerekek közül legalább 40-nél alakult ki paralízis, miután megkapták a kifejezetten Afrika számára kifejlesztett “MenAfriVac” nevű agyhártyagyulladás elleni oltást. Az agyhártyagyulladást megelőző megoldásként beharangozott MenAfriVac vakcinát 500 fiatal kapta meg a faluban, akik közül legalább 40-nél okozott teljes bénulást a szer, amit hallucinációk és erős rohamok előztek meg.

Két érintett gyerek nagybátyja arról számolt be, hogy a tünetek 24-órán belül jelentkeztek, de sok gyerek azonnal az oltás beadása után hányást és erős fejfájást tapasztalt, amit rohamok követtek.

Csád egészségügyi minisztere végül egy héttel az eset után meglátogatta a falut és úgy döntött, hogy a gyerekeket egy 480 kilométerrel arrébb fekvő kórházba evakuálják, mivel Gouro környékén csupán egyetlen orvos dolgozik.

Az eset kivizsgálása és az oltáskampány felfüggesztése helyett azonban a csádi hatóságok megpróbálták pénzzel rávenni a beteg gyerekek szüleit a hallgatásra.

“A kormány és a média hallgat a tragédiáról, pedig még mindig sok tisztázatlan körülmény van,” írta az említett nagybácsi Christina England újságírónak egy emailben.

Ami rontja a helyzetet, hogy az oltást támogató Bill és Melinda Gates Alapítvány, az Egészségügyi Világszervezet és a Meningitis Vaccine Project (MPV) kijelentették, hogy az oltás biztonságosan szállítható hűtés nélkül, amikor a vakcinák leírásában világosan az áll, hogy fénytől védett helyen és hűtve tárolandó.

Fontos lenne továbbá tisztázni, hogy vajon egy selejtes szállítmány okozta a tragédiát, vagy maga az oltás nem biztonságos, illetve a hűtés hiánya volt-e a probléma.

Christina England pedig felteszi a kérdést, hogy “miért költenek hatalmas szervezetek 571 millió dollárt egy oltáskampányra, amikor darabonként kevesebb, mint 3000 dollárból ivóvíz kutakat lehet építeni az ott élőknek?”

“Miért nem függesztették fel a kampányt a súlyos mellékhatások észlelése után és mit terveznek az érintett szervezetek a tragédia kapcsán?”

Előző posztKövetkező poszt

16 hozzászólás

  1. 1. “Sajnos azonban a legalapvetőbb szükségletek kielégítése helyett, a kontinensre összpontosító milliárdosok és szövetséges vállalataik egyre több vakcinát próbálnak ráerőltetni az afrikai lakosságra” – mondjuk a Gates Foundation igen szép összegeket költ az ivóvíz ellátás és a mezőgazdaság fejlesztésére is. Mindamellett a malária elleni küzdelemre is rengeteget költenek és nem oltóanyagok formájában.
    2. “csádi Gouro falu” – ezt a falut én ugyan nem találtam a térképeken, viszont van egy Gouro nevű alprefektúra. Apróság ugyan, de a szerző felkészültségét jól jellemzi, hogy ennek se nézett utána.
    3. 500 oltott gyermekből 40-nál jelentkezett hallucináció, paralízis és csakis egy faluban. Különös módon Ennedi régióban (ennek része Gouro) máshol nem tapasztaltak ilyet (kb. Magyarország méretű terület, cca. 180.000 lakossal), pedig több ezer gyermeket oltottak ugyanazon szállítmányból.
    4. “sok gyerek azonnal az oltás beadása után hányást és erős fejfájást tapasztalt, amit rohamok követtek.” – egyetlen bakteriális/vírusos fertőzés sem okoz azonnal fejfájást, hányást és “rohamokat” (valami más viszont igen, de erről később).
    5. “az oltást támogató […] kijelentették, hogy az oltás biztonságosan szállítható hűtés nélkül, amikor a vakcinák leírásában világosan az áll, hogy fénytől védett helyen és hűtve tárolandó.” – a szerző idézi, hogy a MenAfriVac-ot 2-8?C között, napfénytől elzárva kell tárolni. Két mondattal később meg ott áll a tájékoztatón, hogy ideiglenesen lehet 40?C-on tárolni maximum négy napig! Ez mégis mi? Christina England komolyan azt hitte, hogy ekkora lódítással nem bukik le azonnal? Nos, úgy tűnik igen és a lelkes követői szépen meg is ették vacsorára a tálalt hazugságot.
    6. Első bekezdésben 40 bénult gyermekről ír, pár bekezdéssel lentebb már 50-ről. A hivatalos közleményben meg 35 van. Most akkor mennyi az annyi?
    7. A hivatalos közlemény szerint a betegek arány 77%-lány, 23% fiú. Nem hivatalos adatok szerint 90%-10%. Miért is érdekes ez az arány? Nos, ahogy fentebb is említettem, van egy olyan jelenség, amire egész jól illenek a hirtelen megjelent tünetek és hogy csupán egyetlen falura (zárt közösségre) korlátozódott az eset. A köznyelv tömeghisztéria névvel illeti e jelenséget és az utólag elvégzett vizsgálatok is ezt látszanak alátámasztani.
    8. Csádban az elmúlt években rendre kitört meningitisz járvány, több ezer beteggel és több száz halottal (csak tavaly márciusban 1 708 eset, 88 halott). Nem véletlenül oltanak.

    1. Persze és egy út, forgalom ellenőrző rendszert kiépíteni képtelen bill gates nem lopta el társaitól a windows rendszerét. Persze nagy összegekkel támogatják a vízhez hozzáférést, kutakat 570 000 000/3000-rel, Hol a 190 000 kút? Nem látszik, elbújnak a gonosz fehérek elöl,…?
      Billy biztos nem globalista, nem ügyködik a túl nagy népesség ellen és szívjóságból vásárol vakcina kutató fejlesztő cégeket. és ezeket a modern vívmányokat tesztelgetni is csak az ő angyali természete miatt viszi elesettekehez…..
      Szerintem billy mindig alul tudja múlni magát, tolvaj, szélhámosból egy klassz népírtó, egy cionista mengele de mivel mengele meséjét is ők írták billy egyértelműen nyerő!

  2. Te jó ég Zsé!
    PROZAC 3x20mg naponta. Ennyit tudok segíteni. Ha hallucinálni kezdesz tőle sürgősen hagyd abba.

  3. Jóságos ég! Komolyan néhány valakinél itt nagyon elgurult a gyógyszer… Akkora zagyvaságok vannak úgy összességében ezen és az ehhez hasonló oldalakon, sajnos sok majom meg össze-vissza linkelgeti a marhaságokat innen, aztán, akinek meg nincs ideje/kedve utánaolvasni a dolgokat, és egy icipicit hajlamos az ilyen zöldségek befogadására, az máris adja tovább ezt a sok eszeveszett baromságot gondolkodás nélkül.
    Persze, idők jelei… Mindenféle kormányok állandó jelleggel összeesküdnek, lepermeteznek, beoltanak, korrumpálódnak, agymosnak, mindenáron atomháborút terveznek megállás nélkül, háttérhatalomkodnak, zsidóskodnak, eliteskednek… 😀
    Kész vagyok… kész vagyok attól, hogy felnőtt(?) emberek ilyen félremagyarázott, csúsztatásokkal teli, innen-onnan összeturkált “információk” alapján megmondják a tutit, mert itt aztán mindenki meg van már világosodva, felnyílt a szeme (a harmadik is), meg olyan magas szinten rezeg, hogy lassan dimenziót vált. A tavalyi világ vége egészen jól sikerült, reméljük az idei sem lesz rosszabb…. Várom már a gazdasági összeomlást, be is spájzoltam három csomag ropit, mert hát fel kell készülni a rosszabb időkre. Kell valami, amit rágcsálhatok, miközben látványosan összeomlasztja az egész világot a szabadkőműves zsidó elit.

    1. Kicsit te is szétnézhetnél az oldalon mielőtt kimondod az ítéletet felette. Természetesen nem kötelező egyetérteni az itt olvasottakkal. A legtöbb ember az esti híradóból “értesül” a világ híreiről és elhiszi, amit hall. Szívük joga.

      Mindenesetre ezen az oldalon nem világvégéről beszélünk, sem 2012-ben, sem később és az információk legfőbb forrása a Biblia. Egyszerűen azt gondoljuk, hogy az emberiség történelmének eddigi legsötétebb korszaka kezdődhet el hamarosan. Hogy ez néhány hónapon vagy éven belül lesz, csak Isten a megmondhatója.
      A ropihoz jó étvágyat. Abban legalább nincs nátrium-glutamát, úgyhogy jól választottál.

      http://idokjelei.hu/rolunk/

    2. Szia Zsé!

      Most a te tájékozottsági szinteden fogok válaszolni, az oldalt rendszeresen látogatóknak ilyen féle már nem újság. Tehát arról van szó, hogy tavaly volt szerencsém megismerkedni egy Magyarországon dolgozó nagykövettel. Két alkalommal meg is hívott minket a házukba ebédre, és elég jól elbeszélgettünk sok mindenről. Ő is megerősítette, hogy a fővonalas médiából fölösleges megpróbálni kibogozni az igazságot. Amikor az ő országa európai nagykövetei, úgy kb. huszan összeülnek, nekik is nagy nehézségekbe telik világosan belelátni mi megy a háttérben, pedig amint az köztudott, kormányok sokkal alaposabban gyűjtenek információt mint még akár az átlagon felüli ember is.

        1. A lányaink voltak osztálytársak az előző tanévben, az egész család ott volt, úgyhogy nem kifejezetten politikai jellegű volt a beszélgetés. Csak részben érintettünk néhány témát, de nagyon érdekes volt, hogy nagyon “politikusan” válaszolt az érzékenyebb kérdésekre. Szerintem úgy érezte, hogy tesztelem mit tud, és ezért nem nagyon nyílt meg. Úgyhogy sokkal okosabb nem lettem. Bizalmasabbá nem vált a kapcsolatunk később, mert áthelyezték egy másik országba.

  4. afrika és india után kelet ue a célpontja a “véleltlenül selejtes” oltásoknak….

    és mivel kötelező, nem tehetsz semmit, mert ha megtiltod, hogy a gyerekedbe beadják az ólmozott mérget még téged csuknak le és veszik el a gyerekedet!

      1. Mert itt kötelező!

        (De az is lehet, hogy itt vannak a legjobb termőföldek. Meg vízben is gazdag.)

Hozzászólás a(z) Aaron bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend