Elmélkedések, Idők jelei

Egyetlen ember bátorsága negyvenezer életet mentett meg

Forrás: wnd.com

Dr. Jim Garrow nem bánta, hogy egyesek “csempésznek” és “gyerekkereskedőnek” hívják, miközben életét kockáztatja küldetése során. Az egy-gyerekes családpolitika földjén élő kanadai üzletember úgy gondolja, a cél, amiért küzd, megéri ezt a kockázatot.

“Veszélyes vizeken jártam,” magyarázza Dr. Garrow. “Külföldiként, ha elkapnak “csecsemőlopás” közben, ahogyan a kínai hatóságok tekintenek a tevékenységemre, biztos halál várna rám. Ilyen egyszerű. A bukás nem szerepelt a lehetőségek között.”

A hihetetlen történet, amely során eddig több mint 40.000 csecsemő életét mentették és mentik meg a mai napig, 2000-ben kezdődött, amikor Dr. Garrow, a Bethune Intézet népszerű kínai iskoláinak rendkívül sikeres vezetője, egy napon arra érkezett irodájába, hogy titkárnője keservesen sír.

Kérésére elmondta, hogy húgának férje ragaszkodik hozzá, hogy újszülött kislányukat “félretegyék”, azaz megöljék, hogy fiúk születhessen, mivel a kínai törvények csak egyetlen gyereket engedélyeznek családonként.

Dr. Garrow megígérte, hogy segíteni fog és sikerült is örökbefogadókat találnia a kislánynak. Ez az egyetlen jótett azonban rövidesen egy újabb veszélyeztetett csecsemőt hozott az útjába, majd még egyet és még egyet.

“Nem úgy kezdtem hozzá, hogy én most veszélyeztetett kislányokat fogok megmenteni. “Veszélyeztetett”. Milyen furcsa szó! Mintha fókákról vagy kihalófélben lévő delfinekről beszélnénk,” írja Dr. Garrow “A rózsaszín pagoda: Egy ember harca a kínai lányirtás ellen” című könyvében. “Küldetésem nem világmegváltoztató tettként indult. Egyetlen kisbabával kezdődött, akiknek szülei a csecsemő “félreállításának” szörnyűségével néztek szembe.”

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Dr. Garrow életmentő munkájának híre elterjedjen és idővel az üzletember 31 millió dollárt áldozott erre a célra saját vagyonából, hogy a kegyetlen kínai törvények miatt a halál ösvénye felé tartó csecsemőket megmentse.

Dr. Garrow könyvében elmondja, hogy ismeretségei és vagyona sem voltak képesek megvédeni a küldetése során rá leselkedő veszélyektől.

“Kezdetben, ahogy az első akciókra készültünk nem jelentkeztek problémák,” írja az egyik első mentőakció szívszorító történetében. “Megérkeztünk az újszülött otthonába, megkaptuk a gyermeket és azonnal indultunk vissza saját autónkhoz. Hárman voltunk, két nő és én és az indulásig úgy tűnt, minden rendben van. Ahogy kihajtottunk, szinte azonnal észrevettük, hogy követnek minket és változtatni kellett a tervünkön.”

“Úgy döntöttünk metróval megyünk inkább és taktikát változtatunk. Az egyik asszony magához vette a babát, a másik egy csecsemőnek tűnő csomagot és két különböző irányba indultak el. Üldözőink nem tudták melyiküknél van a gyerek. Az igazi kisbabát tartó társunk leszállt a megbeszélt helyen és onnantól együtt mentünk vissza Chongqing-ba. Addig a pontig ez volt a legveszélyesebb küldetésünk, de sajnos nem az utolsó és nem is legveszélyesebb.”

“A veszély minden irányból leselkedett ránk, és mint a buddhista történet a halról, amelyik nem tudja, hogy a vízben van, én sem tudtam, hogy süllyedni kezdtem,” írja Dr. Garrow.

Hamarosan meglátogatta a kínai titkosrendőrség és megkezdődött a veszélyes macska-egér játék a kommunista ország titkosszolgálatával, azzal a különbséggel, hogy Jim Garrow nem államtitkokat, hanem csecsemőket próbált kimenteni az országból.

“Sokan és sokszor kérdezték azóta, hogy hogyan vagyok képes kezelni az ilyen jellegű nyomást. A válasz egyszerű: nem kezeltem. Ha az esetleges következményekkel foglalkoznék, a munkám eredménytelen lenne és már az elején kudarcba fulladt volna. Egyszerűen csak mentem tovább. Egy másik fontos dolog, hogy időnként emlékeztetem magam Istennek sok évvel ezelőtt tett ígéretemre. Egy bizonyos fajta isteni bizonyosság munkálkodott bennem és egy sokak számára bizonyára evangéliumi klisének hangzó mondatba kapaszkodtam: Engedd el, és hagyd Isten dolgozni! (Let go and let God.) Számomra ez nem klisé volt, hanem parancs.”

Dr. Garrow a Rózsaszín pagoda iskolák felvirágoztatásához használt vállalkozói tehetségét arra kezdte használni, hogy nem kívánt csecsemők életét mentse meg.

Kockázatos munkája tökéletes példája annak, hogyan képes néhány ember, Isten segítségével, harcolni az igazságtalanság ellen.

Munkájáért 2009-ben Nobel-békedíjra jelölték, amit végül abban az évben Barack Obama kapott meg.

Dr. Garrow könyve egy mai napig árnyékba és titokzatosságba burkolózó országba viszi el olvasóit. Nem azért íródott, hogy rossz hírbe hozzon egy országot, vagy népet, hanem, hogy felhívja a világ figyelmét, hogy egy 1979-ben hozott diktatórikus törvény milyen tragédiát eredményezett.

A könyv a bátorságról is szól, bár Dr. Garrow nem tartja magát különösen bátornak, inkább úgy gondolja, hogy egyszerűen a meggyőződését követi.

“Én egy hétköznapi ember vagyok, aki különleges körülmények között találta magát és a felhívásra egyetlen szóval válaszolt: igen.”

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Print Frendly-n keresztül le akartam menteni a cikket PDF dokumentumban, de tele van furcsa karakterekkel az egész 🙁
    Mi lehet a baj?

    1. Igen, én is látom és nem tudom mi okozhatja. 🙁 A sima nyomtatógombra kattintva jól jelennek meg a magyar ékezetes karakterek, mert úgy tűnik azokkal van a baj.

        1. Szia VSM! Alternatív megoldásként hozzá lehet adni a Print Friendly kiegészítőt a böngészőhöz (Chrome-ban és Firefox-ban). Amikor rákattintasz a gombra a jobb felső részen van az a sor, nem tudom magyarul mit ír ki, de angolul “Browser tool”, amire kattintani kell és onnan jól működik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend