Gazdasági válság

10 bizonyíték, hogy egy hamis gazdaságban élünk

Forrás: Activist Post

Ideje belátni, hogy egy hamis gazdaságban élünk. A szemfényvesztés minden létező elemét bevetik, hogy elhitessék a világgal a gazdaság valódiságát, de ezek mind csupán jól kidolgozott illúziók.

A hatalom egyik oldalán izgatott kijelentéseket hallunk a fellendülés visszatérésének jeleként értelmezett ?zöld hajtásokról?, a másikon pedig a fiskális szakadék veszélyeire hívják fel a figyelmet, javasolva, hogy korlát nélküli monetáris enyhítésekre van szükség.

Halljuk, ahogy az emberek munkáért könyörögnek és halljuk, ahogy a politikusok munkát ígérnek nekik, pedig egy politikus nem tud munkahelyeket létrehozni. Látjuk, hogy tömegek táboroznak a boltok előtt, hogy leértékelt vackokat vegyenek fekete pénteken, elhitetve egyesekkel, hogy a fogyasztói társadalom virágzik, a következő pillanatban viszont kiderül, hogy mindent hitelre vásároltak.

A főáramú média pedig mindent megtesz, hogy elvonja a figyelmünket mindenről, ami valós. A hírekből olyan emberekről hallunk, akik a hírnév által váltak gazdaggá, és/vagy a gazdagság által váltak híressé és a címlapokon értesülünk arról, ha egy ilyen híresség macskája megdöglik. De erről talán ennyi elég is.

Közben a pénzügyi média megpróbálja agyon bonyolítani és érthetetlenné tenni a gazdasági kérdéseket és kizár mindenkit, aki esetleg kimondaná az igazságot.

Nem csoda, ha az emberek dühösek és össze vannak zavarodva.

Talán az alábbi tíz gondolat segít némileg szétoszlatni a ködöt.

1. Hamis munkahelyek. Nem csupán arról van szó, hogy a hivatalos munkanélküliségi adatok hamisak, a munkahelyek sem valósak. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hány hivatásos munkavállaló termel értéket. A munkahelyek 80%-a úgy eltűnhetne holnap, hogy nem befolyásolná az alapvető emberi túlélést vagy boldogságot. Igen, tudjuk. A mai társadalomban pénzre van szükség a túléléshez és a munkahely pénzt jelent, de ebből nem következik egyértelműen, hogy minden munkahely a társdalom javát szolgálja.

2. Nem a megoldások, hanem a problémák teremtik a munkahelyeket. Nem hozhatjuk helyre az igazi problémákat, mert ezzel még több munkahelyet szüntetnénk meg. Nem vethetünk véget a háborúknak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg katona munkahely nélkül. Nem vethetünk véget a kábítószer elleni harcnak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg ügynök, börtönőr, bíró és többi alkalmazott helyette. Nem egyszerűsíthetjük az adózást, mert akkor mihez kezdenének a könyvelők, adótanácsadók és hasonló szakértők. Nem csökkenthetjük az állami és egészségügyi bürokráciát, mert mit csinálna akkor az a rengeteg aktatologató. Nem hagyhatunk fel a lakosság megfigyelésével, mert ma már ez az iparág több millió embernek ad munkát. Nem vethetünk véget a Wall Street-i kaszinónak, mert akkor talán mindenki munka nélkül maradna. Mi lenne az egyetemekkel, ha ez emberek rájönnének, hogy az általuk kínált termék fele annyit sem ér, sőt, ugyanezt a tudást szinte ingyen is megszerezhetik? Más szóval számos problémát hoztak létre, hogy hamis munkahelyeket teremtsenek.

3. A pénznek nincs értéke. A pénz mind között a legnagyobb illúzió. A pénzünket önkényesen meghatározott kamatra adott hitellel hozzák létre bizonyos magánmonopóliumok. A pénz nem egyéb, mint egy ígérvény. Azért van értéke, mert a törvény ezt mondja, az értékét pedig az határozza meg, hogy mennyi van belőle forgalomban, amit szintén egy haszonérdekelt monopólium határoz meg. A valós értéke tulajdonképpen nulla, mert nem egyéb, mint egy különleges tintával kiszínezett papírdarab. Az emberek számára csakis a készségek (munka), szerszámok és anyagok, az étel, a víz vagy az energia jelentenek értéket.

4. A Fed vásárolja fel az államadósság 90%-át. A Federal Reserve pénzt ad kölcsön az amerikai kormánynak, a kormány pedig kötvényeket bocsát ki a kiadások fedezetére. Ezeket a kötvényeket aukciókon értékesítik a piacon olyan befektetőknek, akik úgy gondolják, hogy az USA tartani fogja magát ígéretéhez a kötvények beváltását illetően. Most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek már befektetői, mert az államkötvények 90%-át maga a Fed veszi meg. Ezt az adósság pénzzé alakításának, monetizálásának nevezetik, ebben az esetben viszont a pénzt alakítják pénzzé, tehát az egész nem egyéb, mint egy hatalmas piramisjáték. A lényeg, hogy a kamatokat mesterségesen alacsonyan tartsák, mert ahhoz, hogy külső ?befektetőket? csábítsanak magukhoz, meg kellene emelni őket. Laikusok számára is érthető módon az a lényeg, hogy a monetáris rendszer olyan, mint egy hatalmas papírtigris vagy kártyavár, de kereshetnénk még vagy egy tucat hasonlatot a ?hamis? szó leírására.

5. Mi a dolgok értéke? Az ármeghatározási mechanizmus olyan tekervényessé vált, hogy egy eszköz valós értékének meghatározása szinte lehetetlen. Az étel, üzemanyag, oktatás, lakás, biztosítás és egyebek állami támogatása, az adók, szabályok és törvények, a pénz értékének és a kamatoknak a manipulálása és a tőzsdei kaszinó mellett hogyan is határozhatnánk meg bárminek is a valós értékét? Például miért kerül egy uncia marihuána (egy bárhol megtermő gaz) 500 dollárba? Vajon az igazi érték a munkán és az anyagszükségleten, a kínálaton és keresleten múlik? Persze, hogy nem. A dolgok értékét leginkább a törvények és szabályok fújják fel.

6. A bukást jutalmazzák. Onnan tudjuk, hogy egy hamis gazdaságban élünk, hogy a bukást jutalmazzák, a sikert pedig büntetik. Mindenhol a világon azt mondják az embereknek, hogy szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat és keményebben kell dolgozniuk, hogy kimenthessék az államot, a bankokat, a biztosítókat vagy akár az autógyártókat. Amikor pedig ezt megtesszük és keményebben dolgozunk a kevéske siker reményében, hihetetlen adókkal sújtanak, hogy vég nélkül finanszírozhassák ezeket a csaló intézményeket. Ugyanakkor a korlátlan pénznyomtatás és az egyre emelkedő adók fényévekre vannak a problémák gyökerének megoldásától. A helyzet az, hogy a bankok által kínált megoldások képezik a problémát, hiszen a befektetőosztályt gazdagítják a középosztály rovására. A globális bankárok az adófizetők és a jövő generációinak pénzével játszanak ebben a globális kaszinóban, amit eleve összeomlásra terveztek, hogy az összeomlás által elvehessék az emberek javait. Mindent feltettek a játszmára, de hamis pénzzel játszanak, a mi értékeink viszont, amiket kockáztatunk, valódiak.

7. Az üzleti társaságok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint az emberek, de nem sújthatók ugyanolyan büntetéssel. Azzal, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság az emberekkel megegyező szólásszabadságot biztosított az üzleti társaságoknak, az utolsó szöget is beverte a köztársaság koporsójába. A pénz most már nyíltan finanszírozhatja a választásokat, és megvásárolhatja a büntetlen működéshez szükséges törvényeket. Lehet, hogy egy társaság is emberekből áll, de nem esnek az emberekkel megegyező elbírálás alá. A ?Mi lenne ha a BP ember lenne?? című cikk részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel. A feltevés szerint, az emberekhez hasonló elbírálás alapján a BP egy pszichopata gyilkos lenne. Ugyanez elmondható a legtöbb multi fenevadról, élén a hadiipari cégekkel. Ráadásul ma már ezek a cégek a kormánnyal is összefonódtak. Ez alapján miként definiálnánk magát a kormányt? Úgy gondolják, hogy a definíciók megváltoztatásával megváltoztathatják a valóságot, de ettől még nem válik igazsággá.

8. Az emberek olyan dolgokat vásárolnak, amikre nincs szükségük, olyan pénzből, ami nem az övék. A kormány adósságörvénye és őrült költekezése a fogyasztói szokásokban is tükröződik. Az infláció, az emelkedő munkanélküliség és az ingatlanpiac folyamatos zuhanása ellenére a hitelfelvétel nem állt meg. Az AP a következőket írta:

Az amerikaiak gyakrabban fizettek hitelkártyával és több hitelt vettek fel tanulmányaikra vagy autóvásárlásra október hónapban, mint korábban, aminek eredményeként a mindenkori legmagasabb szintre emelkedett a lakossági hitelállomány.

A Federal Reserve adatai szerint szeptemberről októberre a fogyasztói hitelek 14,2 milliárd dollárral emelkedtek, 2,75 ezermilliárd dollárra emelve a teljes lakossági hitelállományt.

A gépjárműveket és tanulói hiteleket is tartalmazó kategóriában a hitelek összege 10,8 milliárddal nőtt. A hitelkártyás vásárlások 3,4 milliárd dollárral nőttek.

A legaggasztóbb, hogy pont a negatív megtérülést jelentő hitelek, mint a diákhitel, az autóvásárlás és a hitelkártyás fizetés mértéke növekedett.

9. A vállalkozókat büntetik. Mára szinte lehetetlenné vált egyszerű megélhetéshez jutni önállóan. Az Egyesült Államok (és sok más ország, Magyarországot is ide sorolva) a bürokrácia országa lett, ahol a kisvállalkozások létrehozását megnehezítik és büntetik a függetlenséget. Az Egyesült Államokban az igazi önellátás és a legfontosabb vállalkozásforma elleni állami támadásokat leginkább a családi gazdaságok ellen folytatott harc szemlélteti. Az Agenda 21-hez hasonló kollektivista modelleknek köszönhetően egyre több ilyen gazdaságot számolnak fel, úgynevezett ?védett zónákká? nyilvánítva a lefoglalt földeket. Az egyik legújabb ilyen esetben egy családi osztriga farmot zárattak be, arra hivatkozva a farm káros hatással van a környezetre. A hamis állítások alapján véghezvitt hadjárat egy 80 éve működő helyi vállalkozást tett tönkre, ami 50.000 turistát vonzott évente és 30 helyi lakosnak adott munkát. Sok ilyen esetben az elkobzott területek fejlesztők kezében landolnak, akiket egy cseppet sem érdekel a helyi gazdaság. A hamis gazdaság egyik elengedhetetlen része, hogy olyan területeken hoz létre függőséget, ahol erre nem lenne szükség. (Rövidfilm angol nyelven a gazdasági illúzióról és az értelmetlen törvényekről: link)

10. Irányított rabszolgaság. Szóval úgy gondolod, hogy a rabszolgaság intézményét az 1800-as években felszámolták? Nem egészen. A gazdasági behajtók (hitelezők) a hitelek segítségével rabszolgasorba döntötték a világot, a nemzetektől, az iparon keresztül, a helyi önkormányzatokig és a föld szinte minden állampolgáráig. Ráadásul ezt a szolgaságot olyan pénzen vásárolták meg, ami nem is az övék, csak úgy a semmiből nyomtatták. Akinek nincs hitele vagy hitelkártyája az is fizet a Fednek az infláción és a jövedelemadón keresztül. Ahogy John Perkins, az ?Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai? szerzője mondaná: itt az idő, hogy behajtsák a nekik járó ?egy fontnyi húst? az állampolgároktól, a magasabb adók, alacsonyabb mértékű szociális juttatások és a nyugdíjak lefoglalása, más szóval a ?megszorítások? által. (2 perces rövidfilm az “Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” alapján)

George Carlin azt mondta, hogy ?azért hívják ezt Amerikai Álomnak, mert csak az hiszi el, aki alszik.? Már egyetlen ország megfertőzése is elég rossz lenne, pedig ma már az egész világ kollektív álomba merült és álmában a kormány az utolsó pillanatban szépen megold mindent. Az igazi világban azonban az összeomlás elkezdődött. Amíg nem a fenti 10 tényezőn próbálunk változtatni, a hallucináció fogságában maradunk. Az egyre több helyen induló tüntetések és helyi alternatív valutakezdeményezések és egyéb kreatív megoldások némi reményt adnak, hogy az emberek kezdenek ráébredni, hogy eddig aludtak. Mélyen a tükörbe nézve rájönnek, hogy a szemük elé vetített álomszerű gazdaság egyik célja, hogy a rossz irányba küldje az embereket a megoldásokat keresve. Pedig létezik…

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. Most erre az írása mit lehet mondani? Ez a földgolyó mindig is ilyen igazságtalan szenvedésekkel teli hely volt, ilyen is lesz mindig. Ezért lett létrehozva. Csak egy nagy teszt. Nem parázok az itt leírtak miatt, mert bármi is jön ezután, ugyanolyan szar lesz.
    Az ilyen írások az összeomlást gerjesztik, amit meg pont el akarnak érni. Inkább valami szép dologgal kéne foglalkoznia az oldal szerkesztőnek is, amíg van rá ideje.

    1. Kedves Nor! Van egy jó hírem! Nem lesz mindig ilyen rossz a helyzet, és bár hiszem, hogy egy darabig még lefelé megyünk a lejtőn, sőt egyre gyorsuló ütemben, de ehhez képest a jó, ami következik minden álmodat felülmúlja. És még egy fontos dolog, az, hogy fizikailag ez a világ sok tekintetben és leginkább az emberi önzés és kapzsiság miatt, egy nagyon nyomorúságos hely lett, nem jelenti azt, hogy neked is nyomorúságban kell élned, mert ez nem a körülményektől függ, illetve nem kell, hogy attól függjön.

      Igazad van, hogy a szép dolgokkal kell foglalkoznunk és akármilyen furcsának fog hangzani, de éppen ezt teszem. Egyrészt, amikor figyelmeztetünk valakit, hogy váltson irányt, mert szakadékba fog zuhanni, segítünk neki, azonkívül itt ezen az oldalon a cikkek közzétételének nagyon konkrét célja van. Nem a pánik vagy félelemkeltés, hanem az, hogy miután sikerül ráébreszteni valakit arra, hogy mi folyik a világban, megmutassuk a megoldást is, illetve válaszokat adjunk a miértekre.
      És mielőtt önteltnek gondolnál elmondom, hogy nem én vagyok ilyen okos. A válaszokat nem én találtam ki. Ezek mindenki számára elérhetők, csak sajnos egyre kevesebben keresik ott ahol kéne: a Bibliában. Ebből a könyvből megtudhatod, hogy miért tart ott a világ, ahol tart, és, hogy mi lesz a törénet vége. Elárulhatom, hogy happy end, főleg, ha személyesen megismered, akinek ezt a boldog befejezést köszöhetjük.

      Érdemes lenne körülnézni itt az oldalon a Bibliatanulmányok között, mert sok fontos információt megtudhatsz belőlük.
      És, hogy valami széppel zárjam: http://idokjelei.hu/2012/12/egy-kisgyerek-szemevel/ 🙂

  2. Hm, azért ez nem ilyen egyszerű. A pénz mesterségesen fenntartott eszköz, és valóban a hatalmon lévők annyit nyomtatnak belőle, amennyit csak akarnak. Pl USA, Anglia, Japán. Igény van a pénzre, felkorbácsolták az emberek vágyait a reklámokkal, ami azért kell, hogy fagyasszanak és termeljenek. Az emberi mohósággal van probléma. A rendszer kell, mert meg kell szervezni 7 milliárd ember biztonságát, megélhetését stb… Cserekereskedelem nem reális cél, a technológiának pedig vannak előnyei pl műtétek stb.
    Amit gondnak látok, az maga a termelési verseny, minden cég és állam igyekszik javítani a versenyképességét, vagyis minél többet előállítani egy korlátozott piacon (Föld), korlátozott erőforrások mellett. Az ellátási utak pedig hosszúak. Rövid vásárlói láncok kellenek (helyben vett áruk arányának növelése), a reklámok visszaszorítása, globális szabályozás a cégek adóelkerülése ellen, a saját vágyaink újragondolása. Fel kell ismerni, hogy túl sokat fogyasztunk, és a fejlődés nem tartható fent. Egyszerűen túlpörgettük a nyugati gyárakat.
    De nem tudom, milyen alternatíva van, amikor 10.000 fős cég képes évente több millió pl mobiltelefont előállítani. Arról nem is beszélve, hogy ez már egy kaszt rendszer, amiben az átmenet a kasztok között a pénz mennyisége, ami gyakran a születéssel együtt jár, vagyis vagy van pénzed, mert már szüleidnek is volt, vagy nincs, de akkor nem is lesz annyi, hogy hozzáférj az információkhoz, egészséghez, biztonsághoz stb… dolgozz, szórakozz, fogyassz, majd halj meg, de véleményed nem érdekel. “Mi vagyunk a vezetők, a szellemiségünk örök, mindegy, ki vagyok én, mindig mi leszünk itt, és irányítunk téged, neked csak élned kell… egyelőre”

  3. “Tenni kell! Méghozzá szeretetből. Egymás iránti, családunk iránti szeretetből….”
    Mindenki ilyeneket mond, csak nem ezt csinálja.

  4. Szerintem a gazdagság,-gazdaság összeomlásának oka kétoldalú. (Noha, ez a kétoldalúság egy alapvető tévesztésből jött létre. Nevezetesen: előnyben részesítettük a technológiákat a Szív-vel szemben! )
    A technológia fejlődése sajnos rossz irányba vitte az emberiséget, ahelyett, hogy valódi megoldásokat hozott volna.
    Tudott volna persze, dehát nem az volt a cél….
    Így, -látszólag akaratlanul- nagyon sok ember kiszorult a munkából, hiszen lassan minden automatizálva van.
    A rajtunk uralkodó………..k rabszolgává tették az emberiséget.
    (Igazából annak is szántak bennünket.)
    A másik ok mibennünk keresendő.
    Igen, mert bedőltünk.
    Mert nem vagyunk hajlandóak tenni.
    Az Életnek édesmindegy, hogy mit teszel, csak cselekedj végre!
    Az Életnek nincs erkölcsi érzéke. Ezért uralkodhat rajtunk egy ………és bandája. Ők egy évben 365 törvényt és adót szavaznak meg, Hazudoznak, lopnak, rabolnak, de…..cselekszenek! Mi pedig tátjuk a szánkat, néha dühöngünk, és nagyjából ennyi.
    Tenni kell! Méghozzá szeretetből. Egymás iránti, családunk iránti szeretetből.
    “Táncolni kell, Uram! A zene majdcsak megjön valahonnan! ”
    /Zorba, a görög/

    És ..ha jól teremtettünk, Életünk felvirágzik….

  5. Ugyan már. A sok konzumidióta hajszolja a státuszfogyasztást, és az egyetlen célja, h. folyamatosan kényeztesse az érzékszerveit. Aztán panaszkodik a sorvadt agyú a pénzre, meg mindenre a világon, ami a sorozatorgazmusában megzavarja.
    A saját viselkedésével maga csinálja magának az összes bajt, amire panaszkodik. Nem sajnálom egyiket sem.

  6. Sokat beszélgettünk itthon erről, és sok-sok körmondat után arra jutottunk hogy a 80-as éveket kellene visszahozni, akkor még jó volt minden. Jobb megélhetés volt, kevesebb szabály, több termelés, kiszámíthatóbb élet volt. Ez politikailag teljesen független az adott országtól, keletre és nyugatra egyaránt érvényes volt.

  7. Egész egyszerűen azért nincs munkahely és nem is lesz mert a gépek kiváltották az embereket,és ez a tendencia tovább folytatódik,egy a cél a világon minél többet termelni.

    1. Nem rossz.
      Miért nem írod ide önkéntes vagy tanult ügynöke vagy az új
      világrendnek.

      1. Mivel a cikk címén kívül Tom nem fűzött hozzászólást a linkhez, valóban félreérthető, de Tom a másik oldalon áll…

      2. Nemtom miről beszélsz. Ott van a link a cikkben a vatikán oldalához amin fenn van olaszul a beszéd.

        1. Szerintem úgy érthette, hogy támogatod a Vatikán kezdeményezését…

        2. Kiwi lennék ő milyen alternativ médiát olvas rendszeresen mert van sejtésem, szeretném ha eloszlatná a feltételezésemet.

  8. Haha úgy kezdtem el olvasni a cikk cimét hogy “Ten bizonyíték”.. mondom itt valami nem stimmel, aztán leesett. Amugy pont ezért szeretem az Activist Post-ot szépen pontokban összeszedi a dolgokat.

  9. egyszerűen azért nincs munkahely mert nagyon magasan tartják az adókat, és mert a multik nagyon magasan tartják a rezsi költségeket, mert majdnem minden ország végtelenségig hitel kamatokat fizet olyan hitelre amelyet valójában fel sem kellet volna venni

    1. Szia X!

      Nézőpont kérdése! Szerintem azért tartják magasan az adókat, mert nincs munkahely!
      Mezőgazdaság: 0,5
      Élelmiszer ipar : 0.1
      Ipar (könnyű és nehéz): 0
      Építőipar haldoklik, fizetőképes kereslet hiányában!

      Mindent kiárusítottak, elloptak, “átjátszottak”!
      Van: szlovák tej-olaj-sajt-margarin-stb, lengyel sertés-stb, kinai ruha-cipő-elektronikai cucc-stb, észak-afrikai “makói hagyma”-paprika-alma-stb, lengyel-stb butor, orosz gáz-stb, német telefon-stb, külföldi bankok-vasút-multik- stb,osztrák-stb cukor,……UPC, DIGI, stb, külföldi szolgáltatók…..!
      Na most, a miniszterek, a parlamenti képviselők, polgármesterek-képviselők, tanácsadók….stb-k fizetését, valamint a létesítmények működését, valamint azok kiszolgáló személyzetét is finanszírozni kell valamiből! Na meg a képviselőknek jár évi 50 millió támogatás ( az összes többin felül), hogy ne legyenek “korrumpálhatók”, meg még kitudja, hogy kinek mi jár( mint kiderűlt, a szocik idejében hetente járt a képviselőknek néhány milla! Most miért változott volna a helyzet?! Nyolcévig voltak hatalmon ez előtt a kormány előtt, de csak akkor derűlt ki, miután elvesztették a választást?! Meg egyébbként se lett belőle nagy “esemény”, csak odamondogattak, azok meg vissza, hogy : ti is megkaptátok…., azután ennyi!)?!
      Azután még az “eltűnt”( senki nem tudja hova lett, mi lett vele, mi lett belőle) állami hiteleket is vissza kell fizetni! Meg nyugdíjakat is( ez jogos)! És úgye nefelejtsük el, hogy a “politikusok” magáncégeinek az állami megbizásokhoz jutását ( mert úgye az a biztos pénz) is finanszírozni kell! …….stb!
      Ezek, és amiket még nem mondtam, öngerjesztő folyamatok: egyre kevesebb munkahely, egyre kevesebb fizetőképes kereslet, egyre magasabb árak és adók… és kezdődik előlről…!

      Vagyis, ha megnézzük, minden menetrend szerint halad az Antikrisztus fellépéséhez!

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend